Adatok
Kvadrát
0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A Bors mai cikke teszi fel a kérdést, majd meg is válaszolja: igencsak. Mert hát
A versenyzők egy tanteremhez hasonlóan berendezett főzőstúdióban főznek, a feladatok után a védettséget élvező játékost a galériára küldik a zsűritagok, akik az előtérben állva beszélik meg,…..
Kvadrát
2014.09.04 21:11:06
Én azt hittem, hogy egyszerűen megvették a formátumot, vagy hogy is hívják. Nem lenne benne semmi csodálnivaló, megvették, megcsinálták, most már úgy érzem, hogy jól is sikerült. Kétség sem fér hozzá, hogy ugyanaz a műsor, legfeljebb másféle lépcső vezet fel a galériára. A kétség fel sem merült bennem. Kolosy szerint saját ötlet? Kolosy olyan undorító pöcs volt már első látásra is, még a Fókusz műsorvezetőjeként, és annyira tartotta ezt a színvonalat, hogy nem csodálkozom a pofátlanságán. Az viszont meglepne, ha a műsor amerikai (?) jogtulajdonosai ennyivel beérnék. Bár most olvastam, hogy egy faszi levédette az amerikai zászló 51-től 60 csillagig tartó verzióit, amiket ő tervezett. És az oltalmat ezek szerint meg is adták neki. Egy amerikai bíróságon ezek szerint elég pénzzel minden kimagyarázható. Kolosy népének amerikai tagjai már össze is rakták a szükséges pénzecskét, gondolom.
Az RTL Klub új főzős reality-vetélkedője már a promókampány alatt idegesített egy kicsit, Itt az Iz-faktor vagy mi is volt a szlogen ugye, amikor pedig elővezették a zsűrit, akkor nagyon vakargattam a fejem, mert értem én, hogy nem kellenek az elhasznált arcok, és Gianni már eleve…..
inspira
A Föld nem lapos, a nőknek pedig nem a hüvelyükön keresztül lesz orgazmusuk
2014.08.15 01:29:05
Ha szeretnél értesülni az új írásokról, kövesd az inspirát a Facebook-on!https://www.facebook.com/inspirabloghu"A csiklót általában nem mutatják a szex vizuális megjelenítései során, szemben a pénisszel. De én nem hiszem, hogy azért nem mutatják, mert nem látható (eldugott helyen van, stb.), hanem…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz