Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bisop

0 bejegyzést írt és 69 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A főváros rohamtempóban nekiállt pár évvel ezelőtt a kispesti Határ út buszvégállomás felújításának, de azóta sem haladtak vele semerre sem. Ráadásul egy ideig még nem is fognak, ahogy a jelenlegi állapotokból kitűnik. De alapjában véve is hibás dolog volt ez a…..
bisop 2017.12.13 08:06:39
@gomboc r2r: Nos, nem vagyok bennfentes, de az én információm az, hogy csak újra tervezik. Amúgy, nem tudom kit mennyire érint, vagy van kapcsolata az adott térséggel közlekedésileg, de sajnos a város kinőtte magát és így a reggeli és esti csúcsokban a közlekedés arrafelé katasztrófális. Sokan csak azért mennek be a Lágymányosi híd-ig, hogy utána délnek fordulva a Szerémi-n eljussanak Kelenföld, Albertfalva, Érd irányába esetleg az M1-M7-re.... Ergo tök fölöslegesen nyírják ki a Hungária körutat. Az Nagykőrösi bevezető reggel-este használhatatlan. Az Üllő-i szintén. Csak ki kell próbálni, garantált az agybaj. Ja, és ez megoldaná a HAtárút csomópont problémát ....is !
Autós reklámok régen szerepeltek a blogon, ez a mostani két okból sem passzol a legjobb autóreklámok rovatba: egyrészt nem hivatalos reklám (a Baden-Württembergi Filmakadémia jegyzi), másrészt nem igazán jó. Sokkal inkább a Ford KA reklámhoz hasonló félresikerült partizánprojektek közé sorolható...
bisop 2016.10.28 10:34:47
Egy kávényi időben egyeztünk meg, mert mostanában egyre kevesebb az ideje. Megelőzni mégsem tudom, amikor megérkezem, már a kávéját kevergeti és telefonál.  Amikor meglát, int és hellyel kínál, időt kér.  A beszélgetésben az apák, a gyerekek, nem úgy van és egy gyermekjogi szervezet neve hangzik el…..
bisop 2016.05.27 19:30:26
index.hu/belfold/2016/05/27/unicef_a_gyermekbantalmazasos_kampany_elerte_a_celjat/

Na 2 dolog ezzel kapcsolatn.....

Az első,.
Ez egy nagy blabla !!!! Nem ezt akarták, nem így akarták stb...... Ez az én magánvéleményem....
Ha annyi szakember dolgozott rajta (magyar stábbal....!) Akkor miért nem került be még véletlenül sem a film által érintettek érdekképviseleti szerve az A.I.... ????? ÖÖÖÖÖ.... Igen ? Illetve legalább ugyanennyi a cikkben emlitettel ellenvéleményen lévő nem civil szakember állítja, hogy a kisfilmek ártanak.... Tehát itt is áll az 1:1 ! Szóval ez itt bla-bla...

A második.
NA, ha az unicef célja a társadalmi párbeszéd előmozdítása, akkor ITT A RAGYÓ ALKALOM és lehet az asztalhoz engedni a A.i.-t és meglehet kezdeni az érdemitárgyalásokat a közös ügyért !

+1 És azt gondolom továbbra is, hogy ha ezeket az általam említett hivatalok működését komolyan átszerveznénk, akkor itt nem lenne oka se nőnek, sem gyereknek mitől tartania ! Tegye fel a kezét az a férfitársam, aki nem vetné meg és nem határolódna el attól az embertől, aki ezeket az erőszakos tetteket elköveti a védtelenekkel szemben ! Itt nincs nincs cinkos összekacsintás a férfitársadalomban, erre nincs bocsánat ! Részemről ezeknek, a statáriális kivégzést javaslom ! És azt gondolom, hogy ezzel alá is támasztom, hogy mennyire komolyan gondolom az áldozatok védelmét.
Elnézést, ha erősek a sorok.
bisop 2016.06.01 09:48:18
Sajnos elég kicsi a sajtónyílvánossága a szervezetnek és erről a rendszer is erősen tehet.. Sajnos mindent ide kell visszavezetnem. Se tv-spot, rádióban való megjelenés, és a hivatalokban sincsenek szóróanyagok, amik elvezetnék hozzájuk a rászorulókat. És szinte sehol nem találkozni a hétköznapokban velük, így csak az bukkan rájuk, aki tényleg segítséget keres.....és akkor pedig már nagy a baj, hiszen először a hivatalaos utat gondolja az ember megfelelő fórumnak...SAJNOS EBBEN MA MÉG TÉVED....

Hogy mennyire van ez így, van rá egy friss példám és így vagy úgy de kapcsolódik a fentebbi beszélgetéshez, mint a rendszer hibás, nem megfelelő működésének példájaként.
Velem történt a minap.

Nem az én hétvégém volt a gyerekkel. Az üzenő füzetbe pénteken (05.27.-én) bekerült egy üzenet az osztályfőnök részéről, hogy elkészültek az osztályképek a gyerekekről.....kérik a képek árát 05.30.-áig a szülők beküldeni szíveskedjenek....
Én a gyerekkel kedden 05.31.-én találkoztam és láttam az üzenőben a beírást..... ????!!!!
Egy nappal a határidő lejárta után.
És itt a kérdés, hogyan történhetett ez meg ????

1. Anyuka nem szólt......

Ha bár, a bíróság abban a hiszemben bízta rá a gondviselői szerepet, hogy természetesmódón, a törvényi kötelességének eleget téve tájékoztatja a különélő édesapát a gyermek életének jelentős eseményeiről....
Ok, elfelejtette..... (..mindenkinek joga van hülyének lenni...)
Bár amikor kérdeztem tőle, hogy miért nem szólt, azt mondta, hogy "nem is gondolta volna, hogy akarok osztályképet...."

2. ÉS ITT A RENDSZER KOMOLY BUKÁSA ISMÉT !!!
A tantónéni beirtaja a nebulóval az üzenőbe, hogy készen vannak a képek, lehet küldeni a pénzt.....
ÉS A RÉSZÉRŐL ITT LE IS VAN TUDVA A BULI !!!!

Ugyan is, neki azt tudnia kell, hogy vannak sérült családok. Mi (ÉN) ezt több ízben jeleztük is.
Tehát, a gyerkőc viszi a suliba az üzenőt és a tantónéninek látnia kellene, hogy az édesanya ugyan aláírta, de az édesapa nem. ....

Nyílván feltételezheté, hogy édesanya átadta az üzenetet, de mivel, hogy a rendszerben kódolva van a hibázás lehetősége ezért az be is következik. És mivel az iskola eleje óta én is aláírom a gyermek özenőjébe bejegyzetteket, talán a tantónéni az aláírás hiányát észlelve feltehette volna a kérdést, hogy édesapád nem kér rólad osztályképet ????

A változást itt kell elkezdeni.....(szerintem).

Igen és ez az az első lépcső amiről beszélek ! a visszacsatolás a szülőtől a gyerektől. Ez az ami adott esetben összetart, együttműködik és baj esetén riaszt.
Bevallom, nekem elsőként a karácsonyi képeslapok jutnak eszembe az UNICEF neve hallatán. Aztán persze más is, de ezt valahogy jól sikerült beültetni a gondolkodásomba. Tudom, hogy alapos megfontolás után nevüket és arcukat adta az UNICEF munkájához Audrey Hepburn és Peter Ustinov és elfogadta a…..
Ma egy öt gyermekes, egyedülálló édesanya levelét olvashatjátok, aki örömmel és bizakodással várta a CSOK által nyújtott támogatást, míg nem rá kellett jönnie, ő nem részesülhet benne.   Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon a szegenyekvagyunk@gmail.com címre! Az…..
bisop 2016.02.28 11:01:02
@zizi77: Betesz a szegény is ! 3 az írás készítő esetében 5 gyermeket, akik később felnőve az én és a te nyugdíjadat és az államháztartást fogják finanszírozni. Ha megérik és nem lesznek időelőtt drogos öngyilkos bűnözők a kilátástalanság miatt, akiket megint csak nekünk kell eltartani....
Emlékszel, amikor megtudtad, hogy néhány hónap múlva már eggyel többen lesztek? Emlékszel arra az érzésre? A várakozásra? A megérkezésre? Az apró talpakra?  Elromlott valami, ezért is kerültél bele az apakanyarba, ezen változtatni nem, legfeljebb javítani tudsz. Az apró talpak…..
bisop 2016.01.19 00:00:41
A helyzet katasztrófális. A szociális háló a nullával egyenlő. Vannak törvények, meg paragrafusok, de, hogy kire mi vonatkozik arról senkinek semmi fogalma. Még a gyámügy is csak tapogatózik, nem találja a lapát nyelét.
Persze, csapkod mint Zeusz a villámokkal, de az pont nem ér semmit.
Szükség lenne egy szamárvezetőre, egy kiadványra, amit meg kaphat mindenki, ismeretterjesztés céljából, mint a bibliát.
Hogy ha válásra kerül a sor, akkor mik a kötelező lépések, kinek milyen lehetősége jogai, kötelezettségei vannak. Ezt mely törvények, paragrafusai írják elő (PTK, CSJT). Ezeket a szabályozókat, hol hogyan és milyen formában találják meg (pl: online) Melyek azok a szervezetek akik ebben az élethelyzetben lévőknek segíteni tudnak, tanácsokkal, tapasztalattal, "kollektív tudattal"...:) Akik ha elakad a kommunikáció kitől lehet tanácsot kérni, még mielőtt bárki bárkit feljelentgetne.
Lehetne akár az iskolától kezdve beleillesztve az oktatási anyagban.
A mai napig mindenki próbál egyedül vakrepülni, miközben évente 20.000 válás van az országban. És nem akarom megbántani az ügyvédeket, de ők ebben a zavarosban halásznak, alaposan kihasználva az emberek tudatlanságát.
Szükség lenne egy hierarchiára amit be kell tartani mindenkinek.
1. Ha valaki gyermekelhelyezési pert akar indítani, akkor azt a gyámhatóságnál kellene elkezdeni. (nem egyszerűen besétálni a bíróságra)
2. Ott elmondaná neki egy szakember, hogy kedves anyuka, természetesen joga van elindítani az eljárást, de tessék szíves lenni elolvasni az erre vonatkozó procedúrát a kiadványban, benne a saját és édesapa jogaival, kötelezettségeivel
3. Értesítik az apukát, hogy anyuka szándékában áll megkezdeni ezt a folyamatot, őt is behívják egy elbeszélgetésre, hogy elmagyarázzák neki,mielőtt tudatlanságában és elkeseredésében végzetes tettre ragadtatná magát, nem kell bepánikolni, mert azért vannak ők, hogy mindenkinek, legfőképp a gyermeknek jó legyen. Apuka is lesz szíves elolvasni a tájékoztatót, amiben, mint az édesanyának benne vannak a jogai, lehetőségei és kötelezettségei. Fehéren feketével, hogy a földönfutó is értelmezni tudja.
3. Na, ezután e kép felkészítve lehetne csak bíróságokra rohangászni és mindenféle hülyeséggel próbálkozni.
4. És az elhelyezés után, már mindenki tisztában lenne a köreivel, egyrészről sokkal könnyebb lenne kommunikálni a szülőknek, nem az utcán vitatkozni, hogy kinek mihez van joga, mert benne lenne a brosúrában, amit a gyámügy kiadott a meghallgatáson és ezt drákói szigorral követelheti is innentől.
5. Nem utolsó sorban a bíróságnak is egyszerűbb lenne a dolga. Nem kellene tudatlanokkal szélmalomharcot vívni, rövidebb, gyorsabb eljárásokat eredményezne, tisztázottabb helyzeteket.

Nyilván ez csak egy ötlet az ezerből, de onnan ahol most ez a dolog áll, apakanyarral teljes egyetértésben mindenképpen el kell mozdulni. Jó lenne erről is nyitni egy beszélgetést egyszer. Talán megérne egy misét.
bisop 2016.01.20 11:09:02
Megértem és azt hiszem ez célt ad nekem is immár.
Új élmény...:)
Tegnap volt egy kis értelmezési vitám a gyermekem anyjával.
(mi még frissen váltak vagyunk, igyekszünk átültetni valóságba a végzésünket...)
Nem akarok vitázni vele, mert csak romlana a helyzet. Elmentem a gyámba érdeklődni.
Tényleg nagyon kedvesen barátságosan fogadtak, már ismernek arcról. Félfogadási időn kívül is informálnak.
Beszélgettem a hölggyel, hogy kitől, hogyan lehetne kérni egy hivatalos állásfoglalást arról, hogy miként felkészítve kellene megkapnom a gyermeket a láthatásra.
Itt konkrétan a ruházaton és még inkább a gyermek személyes iratain volt a hangsúly.
(személyi igazolvány, diák igazolvány és taj kártya)
Meglepetésemre a hölgy kényszeredetten mosolygott és azt mondta, hogy nincs erre vonatkozó, hivatalos leírás, hanem " az édesanyától kell kérni" !!!
Majdnem leestem a székről. mondtam is, hogy itt azért érzek némi ellentmondást és joghézagot.
Tehát, ha a gyermek irataira van szükségem, akkor megint csak a gondviselő kegyére, kénye-kedvére kiszolgáltatva kiszolgáltatva kuncsorogva kaphatom meg azt, ami egy normális világban járna.
Ha moziba, színházba, akárhova akarok menni, ahová a diákigazolvány szükséges, akkor csak teljes áru jeggyel tudom, bevinni a 6 éven felüli gyermekemet. És ha a nyaralásunk alatt át akarunk ruccanni valamelyik határ menti országba, akkor sem tehetem meg, mert nincs jogom igazolványt kérni a gyermeknek, aminek a kiállítása ingyenes.

Kérdezem, hogyan akarunk valamit számon kérni, ami nincs leírva ?
Nem kaptam választ. Vagy is, de kérjünk mediátort......
Nem lenne egyszerűbb leírni a jogalkotónak.
Úgy tűnik, ez a hétvége az elvált apáké lehetett, mert sok keserű poszt született az interneten. Volt, aki azzal kezdte a kapcsolattartását, hogy el sem hozhatta gyermekét. Volt, aki korlátozottan kapta meg hétvégére a gyereket. Volt, akinek előbb kellett visszavinnie, mert anya így…..
Mindig alaposan összecsapnak a vélemények, ha pénzről van szó. Hát még akkor, ha gyerektartásról, rokontartásról... az egyik fél mindent akar, a másik adna abból, amennyi van neki, de vagy szeretne megélni ő is, vagy szeretné tudni, hogy mire folyik el a tartásdíj.  Nem…..
Alapvetően azt gondolom, hogy nem. Bár a tapasztalataim alapján aki fizetésre kötelezett, az inkább az igen felé hajlik, aki pedig kapja, az leginkább azon a véleményen van, hogy lehetne ez magasabb is. Abban megegyezhetünk, hogy legbiztosabb pedig az, ha a letiltással érkezik minden…..
bisop 2015.12.09 10:43:38
@Lúdvérc: Rettentően sajnállak. Sajnos a probléma népbetegség, ne vegyél magadra több keresztet, mint amennyit a sors rád rak. És egy jó tanács: Mielőtt nagyvonalúskodni kezdenél, vagy bármilyen megállapodásba belemenni legelőször a számodra elégséges gyermekláthatást határozd meg és csikard ki, mert utána már esélyed sincs semmire ! Ez volt az én hibám is ! Mondtam egy olyan összeget, amire szemvillanás alatt bólintott a párom, megígért fűt fát, hogy így meg úgy annyit láthatom a gyereket amennyit csak akarom, aztán kaptam egy idézést benne kéthetente 48 órával !!! Majdnem leestem a székről. 5 évig tömtem egy vadidegen embernek a zsebét, aki most a fiamat helyettem viszi az iskolába.....
bisop 2015.12.09 11:12:50
@CyberPunK: Sajnos tippem sincs, de ha sikerül, akkor mond el nekünk is...:) Szerintem esélyed sincs ! Anyuka talál egy faszit, felcsináltatja magát, lesz kistestvér, már is meg vagy lőve. Mert, hogy ott már van egy kerek család.... Te maradtál egyedül mondjuk.... Ok, dolgoznod kell, mikor érnél rá a gyereket hoznoi-vinni a suliba ? Mennyi a munkabéred ? És ebből még lejön a gyerektartás, mert azt mindenképpen fizetni kell. A legjobb amit ki tudsz alkudni, hogy az "asszonyka" nagy kegyesen MEGENGEDI heti váltásban az elhelyezést. Egyébként a mai magyar családjogban, ez a fogalom nem létezik ! Mert a gyerek csak egy helyen lehet elhelyezve a másik fél csak megengedheti ezt a lehetőséget. Ha jólmenő magánvállalkozó vagy, aki megengedheti magának a rengeteg pénzt és szabadidőt és villámgyorsan betudsz biztosítani egy új szép kapcsolatot magadnak, esetleg egy kistestvért, akkor megelőzheted és akkor talán van esélyed kérni, hogy nálad helyezzék el a gyermeket, minden más esetben vesztettél !
bisop 2015.12.14 15:16:43
@hillman.: +1 like
Nem tudlak apának hívni, igazából megszólítást sem érdemelsz .... mert számomra csak egy donor vagy. Így alakult. Van apám, te meg biztosítod a zsebpénzemet. Ennél több miért kellene az életemből?   Nem tetszik? Azt tervezed, hogy így nem érdemlem meg és nem küldöd a…..
bisop 2015.11.30 17:32:06
@croc: És mi van akkor, ha az anya költözött el otthonról ? Az apa imádja a gyermekét, harcol érte éveken át, végig járja a bíróságot, hogy váltott hetes elhelyezést kérjen, amit a magyar bírói gyakorlat nem támogat. Marad a kéthetente 48 óra. Az anya újra férjhez megy és az új társulásban a gyermek elidegenedik az édesapjától ....... ÉS az édesapa egy életen át imádja a gyermekét hiába, akit értelmetlenül elszakítanak tőle !
Az MSZP a véleményvezérek körében kezd olyan lenni, mint a nyuszika abban a bizonyos viccben. Ha sapka van rajta az a baj, ha nincs az a baj. Fidesz-bérencezik, majd  számon kérik, hogy miért áll mindig szemben a Fidesszel? Anyagi csődről beszélnek, de állítólag áll náluk a…..
bisop 2015.11.21 16:28:12
@maxval bircaman BircaHang Média: Pedig senki más nem deklarálhatja a minimálbér nagyságát. A munkáltatónak pedig semmi érdeke magasabb összeget kifizetni, mint ami kötelező, hiszen százan várnak minden állásra....

ajánlom: szegeny.blog.hu/2015/02/21/a_penz_nem_boldogit_dehogynem
Nem vagyok harcos, "gyerekkel-vagyok-elsőbbséget-nekem-minden-esetben" típus, de tény, hogy vannak helyzetek, amikor mindenki jobban jár, ha egy "gyerekest" (igen, ezek vagyunk mi, a kis rosszcsontokkal szimbiózisban élők) hamarabb tudnak le a hivatalban. Vagy a postán. Vagy…..
bisop 2015.11.12 15:44:34
@marosy: a te anyád nyugdíát meg én fizetem ugye ???? Akkor most ez, hogy is van ???
/photo:kphill/ Döbbenetes képekkel adózunk ma az áldozatoknak, az embertelen módon kivégzett embereknek és az ő családjaiknak. Emlékezzünk főhajtással az értelmetlen háborúk áldozatai előtt, ne felejtkezzünk meg a tetteinket követő felelősségvállalásról sem.  Az élet…..
Elittársas posztunk volt már, nem is egy, de nem lehet elégszer elmondani, hogy óvatosan velük az ÁSZF-jük miatt és persze olvasni, olvasni stb. Egyébként meg vegyetek egy kutyát, azzal remekül lehet ismerkedni. Ja, kicsit trágár a poszt, de egy magányos szív csalódása után…..
bisop 2015.06.14 10:26:38
No, akkor tegyünk rendet.
Egyértelmű, hogy aki a posztot írta HÖLGY ! Aki kijárta a 8 elemit, annak simán lejön. OK ? Ez tisztán IQ. Erről ennyit.
1. Amiről ír abban tökéletesen IGAZA van !
Ez az ország erről szó. A LEHÚZÁSRÓL ! Erről szól a cikk...... (IQ) Pl.: A 3 óránként lejáró fiztő parkoló.....
2. Teljesen más tészta, hogy JOGOS felháborodásában milyen "szóvirágokat" használ. De ezt is meglehet érteni....
Nem szép, de nálam is kiverné a biztosítékot, a meglopnának 8 rugóval ! Persze le van írva, meg benne van az itt meg ott ! De mikor jut már el odáig ez az ország, hogy megtiltja ezeket a terror szerződéseket !!! Hogy csak és kizárólag a felhasználó külön engedélyéhez köti a bankszámláról való pénz elvételét. Nem pedig elrejtve valami kacifántos apró betűk közé !!!!
3. És itt most lehet, hogy nem leszek népszerű, sőt hím soviniszta titulust is kaphatok. Társkereső oldalak. Ok, nyilván azért megy oda valaki, hogy választhasson ! Mert nincs ideje, lehetősége, más módon társat találni. Természetesen találnánk még 1000 más okot. Nem fontos. És még egyszer azért megy, hogy VÁLASZTHASSON. Ehhez mindenkinek van joga. És valahol még azt is megértem, hogy az első benyomást a képek teszik. Elképzelhetetlen egy olyan kapcsolat, ahol az egyik fél minimálisan sem vonzódik a másikhoz. De !!! És ez már az én tapasztalatom ! Hogy (...és itt kapcsolódok egy tegnapi indexes cikkhez), sajnos elharapódzott kishazánkban a nők körében, az hogy csak felfelé látnak lefelé nem....
Arra sem hajlandóak, hogy válaszlevelet küldjenek, ha már veszed a fáradtságot és elolvasod az adatlapját, kerekítesz neki egy keretes szerkezetű költeményt. Elküldöd, szívből, majd vársz és semmi !
Se egy kösz, de nem, vagy sajnálom, de nem egymást keressük.... SEMMI !
Nyilván nem akarom meggyanúsítani a posztot készítőt ilyesmivel. Csak szeretném felhívni a figyelmét az ilyen oldalakon megjelenő hölgyeknek, hogy amíg a hölgyek postafiókjában százszámra érkeznek a levelek addig ez a vissza irányba igen csak csekély.
Szóval megint csak a kommunikáción van a hangsúly. Lehet ott kincset találni, ahol nem is számítunk rá !
"Aki ennyire nem ért sem a gyerekek, sem a szülők nyelvén, akinek ekkora nyűg a munkája, az jobb, ha más pályát választ. Nem hiszem, hogy a viselkedését bármi is menthetné, mert nem rángathat egyetlen beteg gyereket sem, nem káromkodhat előttük és egyszerűen nem teheti meg,…..
Mai posztunkban arról esik szó, mennyibe is kerül egy négytagú család havi megélhetése luxuskiadások nélkül. Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon a szegenyekvagyunk@gmail.com címre !! Az alábbi témákban várjuk a…..
bisop 2015.03.24 09:56:50
@bisop:
Lista:

--------- Stadion beléptetőrenszer 4 milliárd

index.hu/belfold/2014/02/12/elektronikai_hulladek_lett_a_stadionbelepteto-kapukbol/

--------- Csak Kazincbarcikán 3000 önkörmányzati telefon

atlatszo.hu/2015/03/19/talald-ki-hany-onkormanyzati-mobiltelefon-van-kazincbarcikan-30-vagy-800-vagy-3000/

--------- Hatástanulmány 3 millióért a vasárnapi bolbezáráshoz
(nem találják)

machpeter.blog.hu/2015/03/22/vasarnap_zarva_768

--------- Az 1%-os felajánlások is megérnének egy misét.....

444.hu/2015/03/24/94-milliot-kaptak-a-1-szazalekokbol-de-semmit-sem-csinaltak/
bisop 2015.04.05 23:47:17
@bisop:

Lista:

--------- Stadion beléptetőrenszer 4 milliárd

index.hu/belfold/2014/02/12/elektronikai_hulladek_lett_a_stadionbelepteto-kapukbol/

--------- Csak Kazincbarcikán 3000 önkörmányzati telefon

atlatszo.hu/2015/03/19/talald-ki-hany-onkormanyzati-mobiltelefon-van-kazincbarcikan-30-vagy-800-vagy-3000/

--------- Hatástanulmány 3 millióért a vasárnapi bolbezáráshoz
(nem találják)

machpeter.blog.hu/2015/03/22/vasarnap_zarva_768

--------- Az 1%-os felajánlások is megérnének egy misét.....

444.hu/2015/03/24/94-milliot-kaptak-a-1-szazalekokbol-de-semmit-sem-csinaltak/

--------- Mondjuk lejárt lemez, de belevenném még Bős-Nagymarost is

hu.wikipedia.org/wiki/B%C5%91s%E2%80%93nagymarosi_v%C3%ADzl%C3%A9pcs%C5%91

--------- TAO, mire mennek el milliárdok ???? Foci utánpótlás......

futballsznob.blog.hu/2015/04/04/ket_kezzel_szort_szazmilliok_gyerekek_a_meszarszeken_ime_a_tao?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2015_04_05&utm_campaign=index
Olvasónk a szomorú vidéki kilátástalanságról ír. Az államvizsgát követően pokoli fordulatot vett az élete és nem lát kiutat reménytelen helyzetéből. Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon a szegenyekvagyunk@gmail.com címre !! Az alábbi…..
Olvasónk praktikus tanácsokkal lát el minket és megosztja velünk saját spórolási szokásait. Ti hogyan takarékoskodtok? Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon a szegenyekvagyunk@gmail.com címre !! Az alábbi témákban várjuk a…..
bisop 2015.03.04 10:03:03
Anna, sajnálom, hogy itt kellett megosztanod a tapasztalataid és a tippjeid, mert azt jelenti, hogy te is tagja vagy a pénzügyi zsonglőrök és bűvészek népes táborának. Ezt te magad is megállapítottad.
És jobb, ha tudod nem untatsz. Ha megírod, és elmondod te is, akkor erősíted te is azt a tényt, hogy a mai fizetések a közelében sem járnak az elégségesnek és a közelében sem járnak annak, amiből egy családot tisztességgel el lehet tartani.
Mindenkinek vannak trükkjei amivel túléli a hónapot ! Némelyik tisztességes, némelyik nem annyira !
És én már nagyon unom !
Én egy becsületes ember vagyok és szeretném, ha ezt taníthatnám a gyerekemnek is !

De megint csak meg kell álnunk egy szóra.
És nem feledve, hogy esetleg sokaknak hasznos lehet az ilyen és hasonló felvilágosító ötletbörze.

Még mindig ott tart sok magyar, hogy "hát kis pénz, kisfoci", "ez van ebből főzünk", "nyújtózkodj amíg a takaród ér", stb bölcseletek !
Kvázi ignorálják, vagy ha nem is de szemlesütve elfogadják, hogy "ez van ezt kell szeretni" !
Ne értsd félre a kommentem, neked írom, de nem neked szól.

Megint felteszem a kérdést ! Egy becsületesen dolgozó családnak, szülőnek, miért kell "fifikával", lemondással, trükközéssel kibekkelni hónapról hónapra, rettegve a váratlan eseményektől, amik
rombadönthetik az egész jólmegtervezett miskulanciát ???? Mi lesz, ha a gyerekek nagyobbak lesznek ?

Miért járunk szavazni ? Mikor hoztak olyan törvényt a parlamentben, ami célozza ennek a lehetetlen állapotnak a megszünését ?
Csak azért járunk a szavazó fülkébe, hogy kejelöljünk néhány leendő multimilliomost a listáról ?
Nem tudom, hogy vagy vele, de nekem ebből elég volt !
Igen is, követelem, hogy az aki bejutott a parlamentbe az értem, érted és mindannyiunkért dolgozzon, robotoljon, harcoljon !
Szeretném érezni végre a saját bőrömön, hogy az "ország jobban teljesít " !!!!!

Mikor melyik államtitkárnak, miniszternek, kell bármikor is bármiről lemondania, hogy kijöjjön a matek hóvégén ???? Akkor, nekem miért kell ??? Csak mert nem indultam a helyi választásokon ???
Ezen ne múljon ! Tavaly sokan megtették brahiból ! Bejött !
Sokszáz millió forintom, forintod bánta !!!
Blinkre indultak, felmarkolták az állami támogatást és huss !!! Egy fillért nem látott vissza belőle a kassza !

Ezt is én fizettem, meg te és mindannyian fizettük !

Mikor jön végre egy olyan kormány, aki végre az én és mindannyiunk érdekében hoz törvényeket ????
Svájc a bankjaival a külföldiektől szedi el a pénzt, Szlovákia a sí terepeivel külföldiektől szedi el a pénzt, Németország az autógyáraival és exportjával a külföldiektől szedi be a pénzt, a tengerparti üdülőhelyek a külföldiektől szedik el a pénzt,....stb lehetne sorolni megint a végtelenségig.
Magyarország az, aki SZJA-val, traffipaxal, közterület és parkolási felügyelettel, (magánfizető parkolókkal), ÁFa-val, jövedékiadóval tölti fel az államkasszát.
Persze ezekből van külföldön is, csak valahogy a mérleg nyelve áll másként.

Mikor jön egy törvény, ami szavatolja, a normális munkaidőt és normális fizetést ?
Mikor lesz végre valóban fontos a család, az ember ! Vagy, mi is volt itt a legfőbb érték egykor ???
Csak le kell ülni egy asztalhoz és elő kell venni a matekot.
Papír, ceruza és leírni, hogy mire van szüksége egy családnak egy hónapban !
És végre félre tenni a NAGY MAGYAR ARCOT és becsületesen felírni a lapra mindent az utosó fillérig !
Na, és akkor ez legyen a minimálbér !
Ja, ha valakinek nem tetszik ?
Akkor csak azt tudom mondani, amit a miniszterelnök úr is mondott :
" EL LEHET MENNI " !!!
Hála istennek nincsenek, háborúk magyarországon, jellemzően jó a közbiztonság, mi vagyunk a kelet kapuja, kapós hely vagyunk, tranzit ország, mindig lesz aki tovább viszi a boltot.
Csak meg kell végre követelni, hogy az életszinvonal értelmezhető legyen annak, aki végig dolgozza az életét.

Nem ördöngősség, bár lehet, hogy alapjaitól kell felforgatni az egész rendszert, de mint olyat ezt nem érdemes tákolgatni ! Az egész egy romhalmaz ! Korrupció és fekete pénzek nélkül az egész úgy omlana össze, mint egy kártyavár !
A kiskapuk és a trükközés tartja össze az egészet !
És az, hogy mind ezt a szegényember cipeli a vállán !
bisop 2015.03.22 13:28:48
@köröszt: Köszönöm és örülök, hogy van olyan, aki egyetért velem. Sajnos az én álláspontom pacifista, ezért intenék mindenkit nyugalomra. Lévén, hogy büszke vagyok arra, hogy itthon békés nép él. Nem kívánnám sem magamnak, sem másoknak, hogy külföldi példák szerint lángokban álljanak a városok. Inkább azt szeretném, ha a parlamentbe bekerült és költségvetési intézményeink élén állók is büszkék lennének erre ! Büszkék és HÁLÁSAK !!! Mert semmi sem tart örökké ! És ennek megfelelően gondos gazdaként őriznék a közös vagyont, abból gazdálkodva mindannyiunk javára !
Pavlov kutyája néhány jelzés után már magától nyáladzott. A magyarok évek óta tanulják a kétsávos körforgalmat, de a java része még mindig képtelen elsajátítani a helyes használatát. Mi hát a megoldás? Igazodjunk az ostobákhoz! A körforgalom a forgalomszervezés egyik…..
Amióta a Fidesz hatalomra került, a baloldali gondolkodást meghatározó értelmiségiektől és politikusoktól mást se hallunk, csak azt, hogy mennyire rossz nekünk, illetve, hogy a demokrácia egyre inkább átváltozik „népi demokráciává”, vagy már teljesen át is változott…..