Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Éhes.ló

0 bejegyzést írt és 39 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vendégposzt Erőss Gábor józsefvárosi önkormányzati képviselő (Párbeszéd) adatigénylése kapcsán derült ki, hogy a felújítás során az M3 metróvonal VIII. kerületi állomásai közül mindössze a Nagyvárad térire építenek felvonót. A hír hallatán a szakemberekből és elkötelezett laikusokból álló…..
Kötőszó Ferenc, a botrányos 2016.08.15 06:50:00
Korában Jézus Krisztusra is kétféleképpen reagáltak mindazok, akik találkoztak vele: hittel vagy megbotránkozással. Szerző: Laborczi Dóra Ferenc pápa egy hiteles keresztény és emiatt téma, abszolút hot topic lett egyházon kívül, azon belül megosztó személyiség. A közéleti és morális kérdésekben…..
Éhes.ló 2016.08.15 21:27:30
@Punxsutawney Mormota: kicsit össsze vagy keveredve mesüge. Az egy dolog, hogy a fogalmakat össze vissza kevered, de hogy még ilyen nevetségesen hazudozol is, az arra mutat, hogy mégsem kérdezted meg a rebét.

Feleséget verni a haverjaidnál, degecdemszkíjnél, meg weklernél volt divat, ítéletük is van róla, felénk ez nem volt sosem szokás. Elmondhatta volna a rebéd, hogy a saját mocskoddal ne maszatolj másokat.

Azt gondolom, bármit is hazudnál, hogy minőségi, szeretetteljes és boldog életet csak olyan országban lehet élni európában, mely a görög-római-keresztény értékeken alapul, nem pedig a pestisként terjedő erőszakosszemita-iszlám mocskon.

Magyarországnak annak a helynek kell lennie, ahol _mindenkit_ tisztelettel fogadnak, aki a törvények betartásával, a magyar keresztény kultóra tiszteletével érkezik.
Valóban, túristaként, üzletemberként az iszlám világból érkezetteket is tisztelettel fogadták itt, amióta a törököt a habsburgok hathatós segítségével ki sikerült innen verni.
Az iszlámot, a muszlimok, arabok civilizációs gyökereit is rendkívül nagyra értékelem - a maga helyén.
Az iszlám egy rendkívül virulens, offenzív, erőszakos vallás és nem érdekel, hogy saját magukra miként gyújtják rá a házukat, miként rombolják le a hazájukat, de ide ne jöjjön egy se, különösen nem hét ország törvényeit telibeszarva.
Ezért számunkra az iszlám világból illegálisan érkezett emberszabásúak fenyegetést jelentenek.
Nem üdvözöljük őket, hanem kipateroljuk.
Tanulni pedig a keménységet és állhatatosságot tanuljuk tőlük, amit az ellenük folytatott harcunk során ismét jó lesz alaposan megtanulnunk, ha életben akarunk maradni szabad, nem alávetett keresztényként.
A fajtádnak rossz hírem van: a magadfajta hitetlenek vagy betérnek, vagy elvágják a torkukat.
Az Iszlám Állam (ISIS) sokak szerint már a fél világgal hadban áll, ami nem is áll messze a valóságtól. Az alábbi térképen ugyanis az látható, hogy ha nem is közvetlen harci kontaktusban, de gyakorlatilag kimondatlanul háborúzik a fél világ az ISIS-el. A térképen a piros részek az Iszlám Államot és…..
TLDR. Mi fán terem a külső bizottsági tagság. Mi történik manapság egy bizottságban, képviselő-testületben. Miért nem szeret Tarlós István. Mit csinál Székely Sándor. Hogyan változtatja a főpolgármester a politikai érdekétől függően az álláspontját. Az önkormányzatok működésében kevésbé járatos…..
Éhes.ló 2016.04.03 05:51:39
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az elmúlt két hétben az Ön kormánya még a leghűségesebb Fidesz hívek számára is visszatetsző, borzalmas tetteket hajtott végre. Eljött az idő, hogy szembenézzen eddigi teljesítményével és eljött az idő, hogy a magyarok újragondolják viszonyukat a hatalommal, és az…..
Éhes.ló 2016.03.03 19:09:13
@s: szerintem nincs okom "fosni" egy magadfajta ávósfattyú fotelforradalmártól, aki csak a cenzorokban, kápókban bízhat a gyalkázkodása közben.
Szórakoztatók vagytok a saját alternatív valóságotokban elmerülve immár 10 éve. :)

@fidesz maszop dk egykutya: nem vagyok "elvtárs", főleg nem egy magadfajta hülye "elvtársa" nem vagyok. Az ávósfattyú haverod fenyegyetésére:
"... Nem lesznek választások. Ne is reménykedj, hogy ezt egy választás elvesztésével meg fogjátok úszni. ..."
adott válaszomban csak annyit írtam, hogy nem egészen biztos az, ki kit akaszthat fel.
Lehet ti fogtok lógni, nem azok, akiket ti lógatnátok.
     A politikailag nem korrekt, az „elavult” liberális szabadságjogokat, az Európai Uniót temető, de magát szabadságharcosként felmutató kétharmad, megint zsákutcába erőszakolta magát. Nem tud vagy nem is akar az ország népének érdekében kormányozni. A mai demonstráció lehetőséget teremtett a…..
Éhes.ló 2016.02.27 14:05:43
@vajdasagi: ávosfattyúként folytatod, hiába intelek. Nem érted a magyar szót mesüge.
Az, hogy mi vagy, ki vagy nem tudható, csak annyi, amit ide írsz és vice versa.

Attól pedig, hogy a politikai nézeteiddel és az itt folytatott gyűlöletcunamitokkal kapcsolatban van véleményem és nagyokat nevetek rajtatok 2006 ősze óta, hibásan következtetsz bármire is, hiszen max. arról szól, hogy van nem kevés dolog, amiben nem értünk egyet.

Egy "toleráns" "demokrata" "libeárlis" gondolkodó számára pedig természetes az, ha az emberek másként gondolkodnak, mást és másképpen tartanak hasznosnak, jónak.
Ezért a tombolásodból az látszik leginkább, hogy sem toleráns, sem demokrata, sem gondolkodó nem vagy,
csak egy frusztrált gyűlölködő.

Oda mész, ahová akarsz, én meg jókat nevetek rajtatok, szerencsétlen agyatlan, nyeretlen gyűlölködőkön.
A fajtád az ilyeneket mesügének nevezi.
De ha nem érted, kérdezd bátran a rebét!
Január 22-én olyat csinált Phil Anselmo volt Pantera-énekes, amit örökre bánni fog. A Dimebag Darrell emlékére rendezett Dimebash rendezvényen karlengetett és white power-ezett. Így: Elég kimagyarázhatatlan a szituáció, de azért Anselmo megpróbálta, már ha a kommentjét annak lehet nevezni. Azt…..
Éhes.ló 2016.01.31 16:37:53
@waterfox: leszarom a magadfajtát mi sérti.
Engem speciel te sértesz és a nácizó, rasszistázó, PC kultúrmarxista barom társaid, meg a kedvenceitek akiknek bármit szabad.
Ezt pedig ti szarjátok le és 71 évvel a nagy háború után is náciztok és naponta vívjátok soha véget nem érő harcotokat minden és mindenki ellen.
A KARD Álmodtam egy országot 2015.04.26 06:30:00
Álmomban Magyarországot egy jobbközép-kereszténydemokrata koalíció vezette, stabil parlamenti többséggel. A saját útját évek óta keresgélő baloldal nem jelentett sok kihívást, hogy a marginális szélsőbalos és szélsőjobbos csoportokról ne is kelljen említést tenni. Ekkor…..
  Sokan mondják, hogy a nagy liberális értékrendnek köszönhetően teret nyerő reality műfaj mennyire rombolja az értékeket... Nos én úgy gondolom bizonyos dolgokból nem érdemes viccet csinálni. Bár a Comment.Com tabunak minősítette a témát, én úgy gondolom ez több okból is…..
Nem illik a parlament egységes arculatába az Európai Unió zászlója - mondta a parlamenti alelnök, a KDNP-s Latorcai "Irán" János, aki szerint ennyi erővel „minden nemzetiségi szószóló behozhatná a maga zászlóját". Jánost nem igazán hatja meg, hogy Magyarország egyelőre a…..
Éhes.ló 2014.11.15 18:56:10
@tamas11: Veled szemben,
nekem "brüsszel" csak egy átkeresztelt moszkva, vörös komisszárjaival.
A hatvanas hetvenes, nyolcvanas években a függetlenségre és a jólétre vártunk, még a gengszterváltást követően is - hiába.
Helyette egy hosszú előszobáztatást követően olyan eu-ra szavazott az ország, mely ellen még kampányolni is tilos volt az új "demokráciában".

Nekem nem volt élmény a maoista barrosot néppárti főkomisszárként látni, ahogy nem öröm a többi -hazámra támadó, kettösmércés - kommiszárt hallgatnom sem ezek után.

A szakadék az unió, a hozzá való igazodástörténetünk, meg az orosz-vörös történet közt nem akkor, amint azt látni és láttatni szeretnétek.
A korcsozást meghagyom neked, de nem érv.
sokan látják az azonosságokat a magyar kisebbségek és a qrmányok sorához való hozzáállásuk kapcsán.
Napról napra sokkal többen, mint a különbséget, különösen most, hogy jóbaráttal a 3 bukott választás után már egy usa-eu szankciókkal kikényszerített qrmányváltásról álmodozik minden baller blogpost.

Hihetetlen korlátoltság az EU ellenesség kapcsán, sőt MIATT miatt Észak Koreába küldözni bárkit is. Talán ezzel kellett volna kezdened, mert a kedves haverod tette meg elsőre, a válaszom hozzá méltó volt és marad is.

A kettős mércédtől és a deformált világlátásodtól függetlenül.
Olvasom és látom az uniós plénumokat és az azokon glasszáló, tévedhetetetlen kinyilatkoztatásokat tevő ótvarnál ótvarabb alakokat és sajnos a stílusuk, arroganciájuk nagyon emlékeztet hatvanas-hetvenes-nyolcavanas évek VSZ és KGST vezető intézményeiben uralgó mocsokra és viselkedésre.
Nincs lényegi különbség.
Éhes.ló 2014.11.16 17:32:11
@okostojas007: az ajánlgatást és az alpári személyeskedést te kezdted, a fajtádra jellemző sunyi módon.

Nekem nem kell más zászlaja, van a hazámnak sajátja és olyan csapatba sem vágyom, ahol a csapat tagjaira más és más szabályok vonatkoznak, miközben az ellenfél kapuja helyett a mi kapunkba lődösik az öngólokat, mint most az ukrán puccsisták támogatásával például (de ezen túl is van még rá ezer példa).

Anyuhoz sírni azok járnak, aki a jóbaráttól és a brüsszeli komiszároktól várják azt amire képtelenek voltak választások tucatjain 2006 ősze óta.
Buktor nem az enyém, hanem Magyarország harmadszorra is megválasztott miniszterelnöke, hibákkal, erényekkel, de mindenképp sikeres politikusként, akiről csak pár csicska antimagyar elmebeteg gondolja, hogy az ország függetlenségének védelmében, mozgásterének bővítésében tett próbálkozásai haszontalanok lennének.

A középkorba nem akar senki visszarepíteni senkit egy olyan ejrópában, ahol országok tucatja van csődben, korrupt, hazug politikusokkal, visszafizethetetlen adósságokkal, stagnáló gazdasággal, demográfiailag összeomló, kultúr- és vallásidegen bevándorlók és sorstalanok által tönkretett identitással.
Örülnek, ha lik van a valagukon, nem, hogy háborúba kezdjenek a kontinens közepén a rebellis magyar néppel, ami túlélt és letakarított már tatárt, törököt, habsburgot, németet, ruszkit.
A mostani vörösből kékre vedlett bűnbandát is túléli és eltakarítja, erre mérget vehetsz.
bircahang 25 éves évforduló 2014.11.09 11:11:00
Magyarországon a rendszerváltozás nem köthető egyetlen meghatározott dátumhoz sem, így nincsen évfordulója sem. De az NDK-ban, Csehszlovákiában, Romániában viszont van egy-egy konkrét dátum. Hasonló a helyzet Bulgáriában is. Bulgáriában a rendszerváltozás dátuma 1989.…..
Utólag értesültem csak a hét eleji, civilek elleni rendőrségi akcióról: épp egy olyan országban jártam, amelynek polgárai évszázadok óta kényesen ügyelnek az egyéni, a kisközösségi, önkormányzati szabadságukra, a szövetségi állammal és azon túlmenően persze a…..
Adott egy ország. Ahol a jegybank elnöke több mint kétszázmilliárd forintot ad saját alapítványainak egy nem is akármilyen közgazdászképzés céljára, mintegy félmilliárd forintért vásárol egy úgynevezett kastélyszállót, és további több milliárd forintért egy fővárosi…..
Éhes.ló 2014.09.05 12:02:43
@IGAZI_kovi1970: szerintem az az ostoba, aki itt okádik egy másik kommentelőre, az pedig még inkább balfasz aki cenzúrázza azt, akit sértegetnek a magadfajta emberálarcveszett szerencsétlenek.
De az régóta tudható, hogy a "demokrata" "liberálisok" azok, akik olyannyira "toelránsak" "befogadók" hogy emberálarcvesztve trágárkodnak, ha nekik nem tetszó véleménnyel találkoznak és bizony a cenzóra is fegyver a kezükben eközben.
De szánalmas erőlködésük vége a bukta és a politkai nihil, amibe kerültek és ahol most is maradnak.
Demokratikus választásokon hajtja el őket a többség a hatalom közeléből 2006 ősze óta szinte az egész országban.
Ezzel nehéz megbékélnetek, megértem.
De szórakoztató, ahogy ajvékoltok itt (is).

@sas70: elolvastam. Nem tiltja sem az alapítványok támogatását, sem az ingatlanvásárlást. (Sok egyebet sem.).
Hazudsz, amikor azt írod, nincs ellenőrzés a jegybankban.
Van.
Saját és ÁSZ is.
Ne hazudozz, hiteltelenít téged és aljas dolog is nem utolsó sorban.
Más kérdés?

@Pocakos focista: elhajtottalak én is és a magadfajtákat a választásokon elhajtotta a többség is.
De szívesen megteszem újra, mert - ha nem emlékeznél rá - leesett rólad az emberálarcod, ezért szóltam hozzád úgy, ahogy anyád - az útszéli tetves ribanc - szokott két verés között.
húzz a tetves kurva anyádba és akadj le rólam te szerencsétlen mesüge!

@mayree: A barmok nem ismerik a múltat és mindig a jelenben élnek, ezért nincs miből tanuljanak, nincs mire emlékezzenek.
Azt hiszik, mindenki olyan hülye, mint ők.
Ugye milyen ostobák? :D
Éhes.ló 2014.09.06 11:49:21
@sas70: szerintem tudok olvasni és értem is a magyar nyelvet.
Elolvastam. Az MNB akár pattogatott kukoricát is árulhatna, hiszen annak bevétele a d) pontba tartozna. :)

Az általad idecitált paragrafus (2) bekezdése egy könyvelési előírás: eredménytartalékba kell könyvelni, majd az eredménytartalék felhasználásáról kell döntenie a bevételei kapcsán.
Könyvelőknél az eredmény, eredménytartalék és a bevétel eltérő fogalomkör.
A (3) bekezdés egy felsorolás, miszerint ezek felhasználása a felsorolt pontokra kell történjen.
(Ennek egyébként az a) b)c)d) pontja a kuszaszem által létrehozott alapítványok esetében teljesül és ha az ingatlant alapítványnak vette, akkor annak kapcsán is eleget tesz ennek a pontnak.)
Az MNB jogosult (162§) sok mindenre, többek között alapítványt és gazdasági társaságot hozhat létre.
Kuszaszem megtette. :)

Az MNB a gazdálkodásában is független és önálló a gengszterváltás óta. Így maradtunk aranytartalék nélkül és így fosztotta ki az MNB-t surányi nem csak az aranytartalékot, hanem a CW bankon keresztül is.
Ahogy anno surányi és simor idején, az MNB szuverén döntést hoz minden olyan esetben ,amit a törvény nem tilt.
Ez bármely esetben jogi alapelv jogállamokban.

Az emberálarcodat pedig tartsd fent, amíg a partnered, akivel itt beszélgetsz ezt teszi, mert anélkül kilátszik a valós lényed, ami engem inkább szórakoztat, mint taszít, mert az államunk és az MNB demokratikus működésével és a választók demokratikus döntéseivel kapcsolatosan általad érzett tehetetlen düh és gyűlölet sugárzik alóla.

Érted, igaz?
Éhes.ló 2014.09.09 16:17:07
@sas70: Tévedsz. Az általad hivatkozott 170.paragrafus d pontja szerinti egyéb bevétel bármi lehet. Ennek egy szélsőséges példájaként írtam, hogy akár pattogatott kukoricát is árulhat, mivel ezt nem tiltja semmi.
Amit pedig a törvény nem tilt, azt szabad - ez a hazai jogállamiság kevés de még élő alapelve.

Az általam citált pont pedig pont arról szól, hogy alapíthat alapítványt és gazdasági társaságot hozhat létre.
Olyat amilyet aqkar, mert ezek körét nem korlátozza.
Tehát pl. pattogatott kukorica export-import céget is, nem is szólva a pattogatott kukorica népszerűsítését végző alapítványról.
Ez mind egy független jegybank hatásköre, amivel elszámol az őt felügyelő ogy. bizottságnak (nem buránynak, vagy a kedves elqrónak) és az ÁSZ-nak.
Orbán Viktor azt mondta ma Debrecenben, hogy „mi, magyarok ma nem követünk egyetlen ideológiát sem, elutasítjuk az utópia minden formáját, hiszünk a szabadságban”. Szerinte itt az esély, hogy „Európa legmodernebb konzervatívjai legyünk”.  Felhívom a miniszterelnök…..
Éhes.ló 2014.09.08 23:22:56
Orosz kapcsolat Félelem nélkül 2014.08.30 20:08:36
Ezek az ukrán fiatalok zavarták el először Azarov kormányát, majd Janukovics egész rendszerét, amely szétlopta Ukrajnát. Sokan azt mondják, hogy puccsot hajtottak végre. De kivel szemben keltek fel? Egy köztörvényes bűnözővel szemben, aki miután önmaga és a sleppje számára a…..
Éhes.ló 2014.08.31 21:25:12
Éhes.ló 2014.09.01 16:43:03
@bulista: a birka nem fogyaszt zabot, száraztakarmányként szénát , lucernát adnak neki. A ló kétségtelenül kap abrakként zabot, de a nicknév felcserélése a kommentelő emberrel meglehetős alacsony szellemi szintről ad bizonyságot.

A posterina már sokadjára közöl végletesen elfogult, csúsztatásokkal, blőd hazugságokkal teli postot.
Én nem innen tájékozódok, hanem igyekszek több, adott esetben a propagandaháború másik résztvevőjétől is információkra szert tenni, ami szintén nem maga az igazság, de legalább a másik fél álláspontját is tükrözi, mint pl. ez:
mandiner.hu/cikk/20140222_levaltotta_az_ukran_parlament_janukovicsot
vagy ez:
hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=73101

Abban pedig őszintén reménykedek, hogy a cionista puccs kitűnő precedens lesz a cár számára, amikor kijevbe zavarja az átállt, visszafordított ukrán katonai alakulatokat és valzmanékhoz hasonlóan fegyverrel zavarják el a galiciai hitközség minden tagját a jobbszél nácijaival is.

Ha akarod tudni miként játsszák ezt arrafelé, akkor a figyelmedbe ajánlok egy videót, mi vár a puccsistákra a cártól, ajándékul az oroszajkú lakosság legyilkolásának cionista öteletéért és gyakorlatáért:
youtu.be/U-SPEynF2bc
youtu.be/RsJe6uBlEs8
Mondanám, hogy ezek a dizájner drogok csodára képesek, ha Kövér László elvtársat kutya kötelességem volna felmenteni buta és arcátlanul pofátlan kijelentéseinek lelkiismeretére nehezedő súlya alól. De mivel ez az ideális eset nem áll fenn, és mivel tisztában vagyok azzal, hogy…..
Korábban elég markánsan az ukrán területi egység mellett foglaltam állást és bár adtam hangot bizonytalanságomnak a kissé érdekesen megalakult ukrán kormány tisztánlátásával kapcsolatban, eddig szándékosan kerültem az állásfoglalást, mivel továbbra sem tartom magam…..
Éhes.ló 2014.08.31 21:43:29
A hetek óta tartó változó intenzitású amerikai városi kerületi konfliktusról szóló képek, valamint hírek bejárták a világsajtót és rendszeresen szerepelnek a hazai médiumokban is. Legtöbbször szerintem kicsit egyoldalúan tárgyaljuk itthon a kérdést. Kerner Zsolt egyébként…..
Nem tudom, ismeri-e a fideszes választópolgár ama népi bölcsességet, hogy ribancból/kurvából lesz a legjobb feleség, de ha esetleg nem, akkor remélem mától egy életre megjegyzi. Úgy hírlik ugyanis, hogy az egykori szépségkirálynőt (akit aktfotói miatt később megfosztottak…..
Az elmúlt 16 évben mintegy 1400 gyermeket ért brutális szexuális bántalmazás az észak-angliai Rotherham városában. A városi tanácshoz és a rendőrséghez érkeztek ugyan bejelentések a bűncselekmény-sorozatról, de az illetékesek nem mertek lépni, mert attól tartottak, hogy rájuk…..
A mai poszt egy érdekes egyveleg lesz Jani haverjától és feleségétől, méghozzá azért mert írtak a lakásukról és az iskolakezdésről is egy posztot, így azt gondoltam, a kettőből szerkesztek egy szépen illusztrált írást Albániáról, amiről már úgyis régen volt szó itt a…..
Éhes.ló 2014.08.28 07:23:14
Salzburgból érkezett a mai poszt, melynek szerzője, Gergely, megpróbálta összeszedni, szerinte mi az a 12 dolog, amiben Ausztria különbözik Magyarországtól. Természetesen lehet vele egyetérteni és egyet nem érteni, vitatkozni, a listát kiegészíteni… „Ez egy rövid írás…..