Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lauro

0 bejegyzést írt és 167 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Dunkirk kapcsán melyet kemény szavakkal mertünk kritizálni és azt az arcátlanságot is elkövettük, hogy jelentősen túlértékelt filmnek tartottuk (mely kifejezést azóta egyébként minden erővel száműzni akarják egyes "filmes szaktekintélyek") - felmerült az éppen most (július 30-án) 47 éves…..
Lauro 2017.08.09 10:48:42
(Szerintem (!))

Egyet lehet érteni a kritika pár pontjával, de ez a rövid írás, amely Nolant mint rendezőt vizsgálja (és nem mondjuk egy filmjét), több félrevezető állítást tartalmaz, és pár párhuzam is "elég meredek".
Nolan - mondjuk úgy - "kritikátlan" rajongói kultusza nem a vizsgált három film alapján alakult ki, és nem szerencsés a "Nolan-jelenségről" a Memento és a Batman-filmek említése nélkül beszélni. Az egyik legnépszerűbb filmes műfaj ma - sajnos - a képregényadaptáció, és ezt Nolan teljesen új alapokra helyezte, úgy érzett rá egy irányra, mint senki más előtte (vagy utána): ez is bőven elég ahhoz, hogy egy rendező kultikussá váljon. Emellett pedig rendre olyan filmekkel jelentkezik, amelyek eredetiek, ötletesek, nem lehet azt mondani, hogy recepteket követ, kimondottan kockáztat, és ahogyan a fenti cikk is bizonyítja: megosztja a közönséget és a kritikusokat is.
Szerintem is szenvtelen sokszor, és ez idegesítő lehet.

A "legmeredekebb" rész azonban mégis a napjaink élvonalát felsorakoztató rendezők rövid listája. Nolan az ő iskolájukon nevelkedett, mégis, van a filmjeiben hozzáadott érték, amitől egyedivé válik. A felsoroltak kiválóak voltak valamikor, de 2000 után nem tartoznak az élvonalba, nem eredetiek, hatásvadászok, iparosmunkákat ontanak. Magam ellen beszélek, hogy félmondatokkal elintézek egy-egy rendezőt, de azért nézzük meg, milyen munkákkal álltak elő a felsorolt élvonalbeliek 2000 után:
David Fincher - remake (!) (A tetovált lány), hatásvadász romantika (Benjamin Button...), Közösségi háló..., Pánikszoba... középszerű thriller: Holtodiglan; a Zodiákus kiváló volt, de egy film szerintem kevés az élvonalhoz.
Oliver Stone - (felsorolás nélkül) árnyéka önmagának.
Tarantino - hát, ebbe veszélyes belemenni, de bevallottan büszke arra, hogy semmi újat nem talál ki, főleg 2000 óta, és minden idők valaha alkotó leghatásvadászabb rendezője.
Zemeckis - vele egyetértek, élvonalbeli, mert klasszikus filmeket készít ma is (végre újra).
Cameron - James? Mert ez igencsak érdekes, hogy 2017-ben ő élvonal lenne(, olyan felsorolásban pláne, ahol Lynch is rajta van). Az elmúlt 20 évben két filmje volt: Titanic, Avatar... (És persze a T2 823. felújítása.)
Ridley Scott - én is már azon szurkolok mostanában, hogy ne ő rendezzen olyan filmet, amelyhez valaha köze volt.
David Lynch - Nem is rendez vagy 10 éve mozifilmet. Az új Twin Peaks egy hulladék, amit senki nem nézne, ha nem lett volna az eredeti.
Sp(i)elberg - necces, mert a München óta kevés értékelhető filmje volt, de tagadhatatlan, hogy alkot, és még mindig izgalmas.
Luc Besson - fájdalmas, hogy hová lett a 90-es évek Bessonja, a Valerian is kicsit csalódás volt.
Peter Weir - hát ő a kedvencem, vele nem vitatkozom (bár nem igazán alkot manapság).
Edward Zwick - ???

Szóval erre a listára Nolan bőven fölférne, és 2000 óta bőven érdekesebb, amit csinál, mint sokan a felsoroltak közül. Azt nem mondom, hogy a többségük fénykorában nem volt jobb, mint Nolan, de úgy tűnik, nekünk ma Nolan jutott. És a Dunkirk a leggyengébb filmje.

(Szerintem - így hirtelen - inkább ők vannak ma az élvonalban: Inárritu, Alfonso Cuarón, Nolan, Terrence Malick, Michel Gondry, Danny Boyle.)

Egy alkotóval sem szabad kritikátlanul bánni, de Nolan ma az élvonalban van. (Az már más kérdés, hogy sajnos ma ez az élvonal.)
A 10 legjobb Steven Spielberg filmről  szóló posztban leírtam egy ironikusnak szánt, de eléggé félreérthető mondatot. A "Spielberg kell ahhoz, hogy megnézzek egy Tom Cruise filmet" megjegyzés egyáltalán nem arra vonatkozott, hogy egyetlen más filmet sem láttam a ma már inkább…..
Lauro 2016.07.03 16:37:49
@Lacquo: Ez a zárójel anno nem erre vonatkozott, hanem Seigneur próbálta magyarázni a cikkírónak egy korábbi írásnál (smokingbarrels.blog.hu/2014/04/25/a_10_legjobb_steven_spielberg_film) , hogy a tulajdonneves összetételeknél kötőjelet kell használni, és erre hívta fel az adott cikknél is a figyelmet. De félreérthető volt valóban. :-)
Az igazán nagy klasszikussá váló krimiket általában mindig megkülönbözteti valami a közönséges bűnügyi történetektől: legyen az egy emlékezetes karakter (A bárányok hallgatnak) vagy a Fincher darabjait jellemző gondolatok és fordulatok. A Szemekbe zárt titkok (argentin film…..
Lassan vége a blockbuster szezonnak, és a Mad Max-en és az Ultron korán kívül nem sok minden történt idén, ezért már nagyon ránk fért egy dögös darab a műfajból. Tom Cruise-t lehet…..
Lauro 2015.08.13 17:15:22
1. rész: A 10 legkreatívabb posztapokaliptikus film 2. rész: 10 zombifilm, amit látnod kell Itt az ideje, hogy nagy lendülettel felrúgjam az idáig lefektetett szabályaimat: míg az eddigi összeállításokban kínosan ügyeltem arra, mi számít posztapokaliptikusnak és mi nem, ezúttal…..
Utólag is elnézést a szóviccért, így tudtam átültetni a CinemaSins koncepciójának a pofátlan lekoppintását. Amelynek áldozata nem más, mint a Fehér isten, mivel úgy gondoltam, most, hogy felkerült enkórra meg lehet vásárolni a boltokban (mert ugye nyilván adnék érte pénzt),…..
Lauro 2015.05.03 12:04:47
@danialves: Érdekes, hogy válaszodnak - írásaid és kommentjeid tükrében - egyáltalán nem kellene, hogy meglepjen engem. Mégis megdöbbent ez a mértékű szándékolt, cinikus taplóság. S talán ez utolsó szó okán most bedobod a troll-kártyát, nem zavar; sajnos amit válaszoltál, arra nem találok jobb szót: taplóság. Gondoltam, esetleg hivatkozol mondjuk Az élet szép c. filmre vagy valami hasonlóra, de ez... Ez fájdalmas, otromba és már több, mint ízléstelen.
Lauro 2015.05.03 12:11:22
@danialves: Szeretettel küldöd ezeket a "szövegeket"? Mégis mit tudsz te rólam? Belegondolsz egy percig is abba, kinek küldheted ezt "szeretettel" azután, hogy ez a valaki megfogalmazza, hogy ez ízléstelen?
Lauro 2015.05.03 19:37:03
@Nyílméregbéka: Igen. :-(
Ausztráliának elég volt egyetlen alkalom, hogy feltegye magát a filmes világtérképre. Egy filmőrült orvos iszonyatosan kevés pénzből összerakott egy őrülten jó autós-motoros bosszúfilmet, amelynek a főszereplője egy teljesen ismeretlen színész volt, aztán a nép megnézte, és…..
Te atyaúristen, milyen jó pasi volt egykoron Val Kilmer! És mennyire kihullott az emlékeimből az ő Batman-je! Pedig egyetlen képregényfilm ejtett rabul ifjabb éveimben, a sötét lovag minden újabb kalandját rohantam megnézni a moziba, vagyis egyetlen rész sem maradt ki a…..
Mindenkinek az a színész vésődik be az agyába örökre egy szuperhős megtestesítőjeként, akivel először látta a filmvásznon. Korom okán az én Batman-em Michael Keaton volt, van és lesz (természetesen Hirtling István hangján, mert akkoriban még első osztályú volt a magyar…..
'1. rész: A kicsik 3/1. 2. rész: A nagyok A legutóbbi kisebb kitérő után most újra a kevésbé hypeolt, ám annál inkább ígéretes filmek felé vesszük az irányt, és ezúttal is 15 olyan alkotást hoztunk el nektek, amelyről talán nem sokat hallottatok, de ott lehetnek a 2015-ös…..
Lauro 2015.01.03 11:29:43
Lauro 2015.01.03 13:00:50
@FroG: Legyen így!
Amikor megkérdezik tőlem, miért vagyok még mindig egyedülálló (ami eléggé értelmetlen meghatározás, nem vagyok egyedül, ott a családom, immár két bűn rossz, de imádni való kutyával, nálunk mindig zajlik az élet), mindig elmondom, hogy racionális közgazdászként tökéletesen…..
A zene biztosan megvan (nálam korom okán a Napoleon Boulevard előadásában vésődött be), és a film? Nőiesen bevallom, én gyerekkoromban láttam utoljára, már régen halogattam az újrázást, most karácsony közeledtével viszont elemi erővel tört rám a vágy, hogy végignézzem…..
Még az olyan jó rendezők is, mint Michael Mann, képesek felbosszantani és csalódottságot okozni egyaránt. A Collateral ugyanis első látszatra mindent magában hordoz, ami egy emlékezetes filmhez kell. Egy ideig még működik is a dolog, de aztán lefelé száguldó hullámvasútként…..
Lauro 2014.12.23 12:14:10
@danialves: Sajnos az a helyzet, hogy nem fogod fel, hogy ez nem vélemény kérdése. Többször azt állítod, hogy a "lettek megálmodva" passzív igealak. Miért is? Mert te azt mondod?Nyiss ki egy szakkönyvet, akkor talán elhiszed, hogy ez tévedés.
Még egy példával szemléltetem a tévedésed lényegét. Ha azt mondom: "Kinyitnád az ablakot?" Ez egy kérdő mondat, bár a jelentésében felszólítást implikál, ettől viszont nem nevezzük felszólító mondatnak. Így az a mondat, ami hordoz passzív jelentést, nem válik passzívvá mindaddig, amíg nincs benne passzív igealak. A vitás mondat esetét a Magyar grammatika c. könyv "A meg van írva szerkezet elemzésének kérdése" c.
fejezetben tárgyalja a 240-241 oldalakon. (a 2000-es kiadás).
Érvelésed kimerül annyiban, hogy tévedéseket állítasz, indokot nem adsz.
Tévedni emberi dolog. Magyarázat után a tévedést nem belátni, intelligencia kérdése, egy szint után mondhatni, butaság. Önigazolásként, érvek nélkül ragaszkodni egy hibás állításhoz, egyszerűen ostobaság.
Hogy ki a troll, milyen egy film stb.: ezekről lehet vitatkozni. Hogy mi a passzív, azt meg kell tanulni.
Lauro 2014.12.23 12:26:20
@NY124 (Darvas Tamás): Köszönöm, hogy nem megfelelő háttértudással folytatott vitám azon pontján, amikor beismertem tévedésem és látványosan megfutamodtam, te lelkesen szaladtál átvenni helyem, ezzel is elősegítve egyetlen és kizárólagos célom: egom simogatását.
Lauro 2014.12.23 16:52:35
@danialves: Szuperjól belinkeltél egy cikket, ahol Nádasdy helyesen ,,ki lett nyitva'' szerkezetnek nevezi azt, amit te passzívnak; ő nyelvész, képes megtenni a különbséget aközött, hogy valamit passzívnak nevez vagy passzív jelentést tulajdonít neki. "Nevezzük ezt ,,ki lett nyitva'' szerkezetnek." "Anikó példái azért passzív (azaz szenvedô) értelmûek, mert az igazi cselekvô nincs megnevezve."
Továbbá ezt is írja: "Elemei: a ,,létige'' (lett/lesz) plusz egy ige -VA végzôdésû alakja (határozói igeneve)" Azt sehol sem írja, hogy ebben passzív igealak van, ahogyan te háromszor hangsúlyoztad.
Sikerült figyelmembe ajánlanod egy cikket, ami semmi mást nem mond, mint én eddig.
Sehol nem nevezi passzívnak, még külön el is nevezi valami másnak, mivel: "Nos, ez a szerkezet valóban keresi a helyét a magyarban".
De akárhányszor leírhatom, ezt valahogy nem fogod fel. Akkor sem, ha Nádasdy Ádám írja.
Azt a légdeszkás mindenit, mindjárt itt van 2015, és még mindig nem ezzel a Marty McFly által klasszikussá tett eszközzel közlekedünk az utakon, ahogyan a repülő Delorean sem valósult meg ezidáig. Nagyon sok mindent viszont jól látott előre Robert Zemeckis (lehet, hogy tényleg…..
Kirúgás elleni sokk ellen szedjen Delorean-t! Nálam bevált, tényleg. Miután megkaptam az elbocsátó nem túl szép üzenetet, sokkos állapotba kerültem (10 év az 10 év), kiesett egy kis idő, és az első kép, amire emlékszem, az bármilyen furcsa, a Delorean volt. Nem gondolkodtam…..
Filmnézés közben mindig is szerettem meglepődni, érezni magamon egy-egy nagy fordulat okozta sokkot. Emiatt egy idő után már elkezdtem vadászni az ilyen alkotásokra, sőt a mai napig is keresem a rejtettebb gyöngyszemeket. Persze a legtöbb egy kaptafára készül, nagyon sok film süti…..
Rengeteg filmnél lehet tapasztalni, hogy mennyit számít egy jó lezárás. Néha javít, néha ront rajta, de még gyakrabban teljesen átértékeli az addig látottakat. Nem egyszer mondogattam magamban mozizás közben, hogy "a befejezésen fog itt múlni minden." És van úgy, hogy a jól…..
Lauro 2014.11.22 20:34:42
Lauro 2014.11.23 11:31:01
@NY124 (Darvas Tamás): (Az egyik fél rendszerint rájön. :) )
Kik vagyunk, honnan jövünk, merre tartunk? Ritka az olyan film, amely ilyen mély filozófiai kérdésekre keresi a választ, még ritkább az olyan, amelyik olyan jól teszi azt, hogy életre szóló élményt tud nyújtani. Kubrick zsenije kellett ahhoz, hogy megszülessen minden idők legjobb…..
Lauro 2014.11.18 19:17:27
Lauro 2014.11.18 20:50:19
@FilmBaráth: Nyilván az űrben való utazást nem vitatom.
DE
Az "isteni Matt" belépése és visszatérése (!) azért messze van Kubrick szimbolikájától. Kubricknál a főhős archetipikussá válik, Cooper alakja viszont olyan lapos és sablonos, mint bármely tucatfilmben.
A szoba érdekes rájátszás valóban; de tekintve a funkcióikat ez is pusztán egy stiláris egyezés.
A zene szerepét is vitatom: Kubrick klasszikusokkal dolgozik.

Én úgy gondolom, hogy e filmek mélyébe nézve, a lényeget, a motivációkat, a célokat tekintve alig van rokon vonás.

És ha a lényeget tekintjük, a következők miatt érzem közelebbinek Az élet fáját:
- mindkét film az emberi lét általunk megtapasztalt állapotát köztes állapotnak tekinti, és világosan felvázol egy "honnan jövünk - hová tartunk" ívű utat
- ezt az utat mindkét film mély - és korántsem egyértelmű - szimbolikával ábrázolja
- a filmek karakterei archetípusok (anya - apa - gyermek; az Ember Kubricknál)
- mindkét film tág teret ad a szabad asszociációknak
- mindkét film tudatosan használja a klasszikus zenét
- mindkét film világképében meghatározó egy emberen kívüli, "felsőbb" akarat, amely formálja az embert, emberiséget (egyikben a "kegyelem útja", másikban a monolit)
- a fináléban mindkét filmben valódi átlényegülés történik, mely visszafordíthatatlan: lényegi változáson mennek keresztül a szereplők.

Ha ugyanezen szempontok alapján nézem az Interstellart:
- nem tudjuk meg, honnan jövünk, s hogy tartunk valahová, ez semmi több, mint helyváltoztatás
- alig van szimbólum a filmben, az a kevés is, ami van, nem alkot rendszert, mely túlmutatna a film világán
- az Interstellar jellemei kiábrándítóan felszínesek (Micsoda kontraszt Jessica Castain játéka Az élet fájában és itt!)
- nincs tere a szabad asszociációnak, mindent prezentál, ami kérdés nyitva marad, maximum a cselekményt tekintve releváns, mélyebben nem ejt gondolkodóba; s ha lenne is, szemfülesebbek megadják rá a film által kínált tudományos magyarázatot
- Nolan nem klasszikus zenét használ
- Nolannál nincs "más", nincsenek "ők", nincs "felsőbb akarat", csak mi vagyunk, "mi csináltuk" - ahogyan hangoztatja
- nincs semmilyen átlényegülés a fináléban, sőt, simán visszatér Cooper, semmi nem történik vele lényegében (sőt, ő még annyit sem változott, mint az összes ember a világon, hisz kevesebbet öregedett)

Az élet fája és a 2001: Űrodüsszeia ugyanazokat a kérdéseket, és az a csodálatos, hogy mennyire más szemlélettel teszi, de lényegében rokon a két film.

Az Interstellar egy blockbuster, igyekszik minél tágabb publikumot kiszolgálni. Roppant szórakoztató, de semmi több.

Nem értem, miért hasonlítják, s nem értem, miért hasonlítod a 2001: Űrodüsszeiához.
(Ha az Interstellart mindenképpen hasonlítanom kellene valamihez, akkor szerintem a Napfényhez áll a legközelebb; de az a film jobb.)
Lauro 2014.11.19 07:07:33
Tehát a zene:
Úgy látom, te is azt írod, hogy a zenei "aláfestés" különbözik Kubricknál és Nolannál. Én úgy gondolom, hogy a klasszikus zene használata azért nem indifferens, mert gondolattársításra ad lehetőséget: pl. a Kék Duna keringő egy keringő, vagyis egy tánczene, és ezt választja a rendező egy (ha jól emlékszem) dokkolási jelenet ábrázolásakor. Kinyílik tehát a film más értelmezési irányokba. Ha a filmhez készül a zene, akkor visszazár a zene a film világába. Ez sem baj, csak más a szerzői szándék. Legalábbis Nolannál és Kubricknál. De nem Malicknál: Dvorak tételei vagy Mozart Lacrimosaja ugyanúgy, ugyanazzal a szándékkal hat, ahogyan a 2001: Űrodüsszeia zenés jelenetei.
Értem, hogy az ember legyőzi HAL-t, de nem a számítógépre értettem, hogy magasabb szintű létező lenne, hanem a monolit jelképezte, titokzatos ismeretlenre. Ilyen - ahogyan Nolan a szánkba rágja - nincsen. Ha lenne, az egy rokon pont lenne Kubrickkal, de nincs.
Malick ad a részletekre, de nem vész el bennük. A néző könnyen vész el bennük. Ahogy rámutattál a Nietzsche-utalásra Kubricknál, ugyanígy hemzsegnek az "összecsengések" Malicknál: például a világ keletkezésének a bemutatásakor Mozart Lacrimosája szól (ami egy gyászdal). Ugyanígy temetési dal aközben, mikor az élet kétféle megéléséről szól a narráció.
Még ha pusztán látványfilmként tekintek az Interstellarra, akkor sem említeném Kubrickkal egy lapon, mert míg ő úttörő volt, Nolan semmi újat nem ad ezen a téren.
Engem továbbra sem győztél meg, pedig valahol szeretném tényleg megérteni, miért vetődik fel sokakban ez a párhuzam.
"You trusted me, and I failed you." - Christopher Nolan Ha Christopher Nolannek lett volna bátorsága, a fenti szavak nem a TDKR, hanem az Insterstellar végén hangzanak el, ugyanis pontosan ez történt: én bíztam benne, és ő cserbenhagyott. Annál jobban talán semmi sem mesél arról,…..
Lauro 2014.11.18 07:46:50
A cikk nagyrészével egyet értek, de két helyen mást gondolok:

"Az Interstellar rengeteg vonásában a 70-es évek sci-fijét idézi. Persze, ha valakinek Kubrick az idolja, nehéz megállnia, hogy nem idézze meg lépten-nyomon például az Űrodüsszeiát. De az igazán fájdalmas az, hogy Nolan műve pontosan annyira nem úttörő, mintha a rendező tényleg valamikor 1970 táján, Kubrick klasszikusától elájulva és egy gyengébb Galatika-kiadásra elegendő ötlettel felvértezve állt volna neki filmet készíteni."
A második mondatot kétféleképpen értelmezhetem: 1. hogy a rendezőnek az idolja Kubrick, ill. úgy, (2) hogy mondjuk egy nézőnek. Ha Nolan az alany, azzal egyáltalán nem értek egyet, hogy neki Kubrick bármilyen szempontból is idolja lenne. Semmit nem tudok felfedezni Nolan munkásságában, ami arra utalna, hogy Kubrick az ő példaképe lenne. Még itt az Interstellarnál sem. És azt sem értem, miért hozzák összefüggésbe az Interstellart az Űrodüsszeiával. Azon kívül, hogy a cselekmény nagyrésze az űrben játszódik, semmi közös nincs a két filmben. (A Csillagok háborúja sem idézi fel senkiben sem például a Solarist, sem fordítva.) Szóval a két film céljában, történetében, hangulatában, gondolatiságában - gyakorlatilag minden szempontból olyan távol áll egymástól, hogy fölösleges őket egy lapon emlegetni.

"Nolan rendezett egy rá egyáltalán nem jellemző filmet: az erősségeit elhagyta és az eddigi gyengeségeiben remekelt."

Egyetértek, hogy gyenge a film; viszont éppen úgy, hogy nagyonis "nolanes". Benne van minden, ami az erős filmjeit is erőssé tette, ugyanazokkal az eszközökkel dolgozik, mint mindig, a baj szerintem csak az, hogy végletekig fokozza ezeket a rá nagyon jellemző fogásokat. Az Interstellar szerves folytatása Nolan eddigi életművének, mondhatni megkoronázása, s ez azért sem meglepő, mert gyakorlatilag minden filmje gyengébb az azt megelőzőnél (kivétel mondjuk az Eredet, ami a Batmaneknél jobb.)

Hogy miért gondolom így, azt kábé így fogalmaztam meg:
Lauro 2014.11.18 07:47:40
Várva-várt film az Interstellar, miként minden Christopher Nolan-alkotás a kétezres évek óta, s mint ilyen: ígérettel kecsegtet, mely jó esetben beváltott, rossz esetben beváltatlan marad. Valahol mindez ránehezedik a filmre: nem is fukarkodik az ígéretek beváltásával, a meglepetés varázsa azonban éppen azért vész el, mert előre tudjuk, ...hogy meg fogunk lepődni, s az, hogy ez hogyan történik, már pusztán részletkérdés.

Nolan fordított úton ért be: az elismerésre méltóan pontos filmkészítő egyre csapongóbb; egyre többet markol, ám egyre kevesebbet fog. Stílusa tagadhatatlanul kiforrt, elbeszélésmódja egyedi, jól felismerhető, történetei leleményesek és izgalmasak. Fordulatai és csattanói – hiszen maga írója is filmjeinek – szervesen illeszkednek történeteibe, méltóképpen válnak hol koronájává, hol mozgatórugójává műveinek. Adja magát, hogy ez az attitűd belevágjon egy valódi sci-fibe, ahol a fordulatosság és rácsodálkozás egy magasabb érvényű szintre léphet, mint krimik vagy kalandfilmek esetében ez lehetséges. Nolan univerzuma egyre tágul: a Memento valósággal egyetlen ember tudatalattijában játszódik, s megvalósítja a kárhozat állapotát (ahogyan arról írtunk). Batman története már nem pusztán a központi hős belső lelki utazása, de egy várossá növesztett lélekrajz ábrázolása. A tudatos-tudatalatti, az álom-valóság, a fikció és realitás – az önbecsapó és az igazságot kutató klasszikus nolani hősök és antihősök mindig egy jól körülhatárolható, szabályok alapján működő (még ha ezek a szabályok bonyolultak is), zárt világban léteznek. Ezt a táguló keretet robbantja szét az Interstellar, és helyezi szereplőjét (az emberiséget) a végtelen univerzumba. Az ötlet azonban elvész, a szépívű életmű eljutott odáig, hogy megújulás híján csak fokozza önmagát.

Végletesen. A fokozás érinti a történet tétjét (az egész emberiség sorsa), a leírt világ kereteit (a világmindenség), a dimenziók számát. De fokozza a drámaiságot, az érzelmi impulzusokat és az akciót is. A film egyszerre akar szólni a szeretetről, a szerelemről, a családról, az emberiségről és az emberségről, az emberség eltűnéséről, a magányról, az időről, az idő relativitásáról, a döntéshelyzetről és a felelősségvállalásról. S ahogyan ez az ilyen esetekben lenni szokott: egyikről sem mond el semmit sem igazán. A kifinomult és árnyalt Nolan-hősök helyét sablonok veszik át: apa-sablon, nagypapa-sablon, gyermek-sablon stb. (Sablonok, s nem archetípusok.) A láncszemekként egymásba kapcsolódó „mini”-drámákat unalmassá váló akciószekvenciák választják el egymástól.

Sokat elárul a film egészéről a keretes szerkezete: rögtön az első percekben megtudjuk, hogy a porlepte Földről múlt időben beszélnek. Eleve kódolva van tehát a küldetés – de ha nem is a küldetés, valamilyen módon az emberiség megmentésének – a sikere. Mivel azon nem aggódhatunk, hogy sikerül-e az emberiség megmentése, csak azon tudunk csodálkozni: ez mégis hogyan fog megtörténni? Innentől fogva pedig a leglehetetlenebb helyzetek állnak elő; de olyan képtelenségig feszített lehetetlenségek, melyek már-már bárgyúvá teszik a filmet. A Memento antihőséről megtudjuk az elborzasztó igazságot, az Álmatlanság detektívje maga sem tudja, szándékkal húzta-e meg a ravaszt, az Eredet főhőséről sosem tudjuk meg, fölébredt-e valaha az álmából: itt azonban egy kérdés sem maradt nyitott, hiszen a „hogy akkor most ez fizikailag hogyan is van”-típusú kérdéseken kívül semmilyen gondolatot nem csempész az agyunkba – hogy stílszerűek legyünk – ez a film.

Törvényszerű, hogy ez az általánosító és egyetemességre törekvő tendencia középszerűségbe torkol. De az is igaz, hogy vannak emlékezetes pillanatok, melyek felvillantanak egy-egy olyan lehetőséget, melynek egy egész filmet lehetne szentelni, így azonban csak állomásai egy zsúfolt jelenethalmaznak.

Az nézőpont kérdése, hogy Nolan „beérését” „célba érésként” is definiáljuk-e. Más szavakkal: sikernek tekinthető-e az a fajta popcorn-dobozba csomagolt filozofálás, amit egyre inkább megvalósít a vásznon, tág réteget kiszolgálva mégiscsak igényességgel, ám egyre kevesebb valódi tartalommal. Az mindenesetre biztató, hogy mivel innen ezen az úton továbblépni már nem lehet, szükségszerűen valami újnak kell kijönnie Nolan kezei közül – s mint olyat, természetesen várva várjuk.
Lauro 2014.11.18 10:08:39
@danialves: Ez igazán meglep. Sőt, sokkol. Olyan messze van a példaképe munkásságától, mint Makó Jeruzsálemtől.