Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ződ2000

410 bejegyzést írt és 2364 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy spontán jött utazás volt március közepére Milánóba, de azért kb. 1-1,5 hónappal elötte le kellett szervezni, márcsak hogy repülőjegy és szállás is jusson. Az előzménye a dolognak, hogy az egyetlen kedvenc keresztanyumék a nagy vizen túlra szakadtak pár évtizede, s találkozni velük nem sok…..
A bajorok egy kicsit mások mint Németország többi része. Ők is magukat egy kicsit különállónak tartják Németország többi részétől, más történelem, más kultúra, és más dialektus. Ebben a posztban bemutatok pár érdekességek a bajor nyelvről.  Mielőtt hozok pár kifejezést egy következő posztban, előtte…..
Zombimániás vagyok. Ezt nem is titkolom. A ma 20 éves Holtak Hajnala az egyik kedvenc filmem. Itt vége is szakadhatna a cikknek. A 2004-ben bemutatott Holtak Hajnala egy remake, George A. Romero 1978-as filmjének újragondolt változata. Számomra pedig az egyik etalon, ha a zombis posztapokaliptikus…..
Megérkeztek a világszintű értékesítési adatok, 2024 februárban több mint 50 ezer új Volvo talált gazdára, a gyártó minden idők legmagasabb arányát érte el a villamosított modellek értékesítésében...
Ződ2000 2024.03.15 12:21:40
@dani740: Kifuttatni aligha fogják a legnépszerűbb modelljüket (bár a fene se tudja, a D3-as mocit is idő előtt gyomlálták ki 2020-ban), de ami tény, az XC60 és XC90 mint ockúl platform nem rendelkezik elektromos változattal, Ezért nem is látomértelmét az EX60 névnek.

Érdekes hogy a TELJES autóipar adós egy rendes családi méretű praktikus elektromos autóval (amit az XC60 tökéletesen megtestesített úgy 2012-től 2020-ig), és ez fokozottan igaz a Volvóra: vagy nyomorogsz egy EX-asban, vagy kifizetsz egy durva vagyont egy feleslegesen nagy és drága EX90-ért, esetleg csak simán kifizetsz egy Volvótól szokatlanul nagy pénzt egy nem túl tágas és igényes XC40-esért villanyidegen platformon.

Pont a lényeg hiányzik, és elégg gáz hogy ezt a piacot egyedül a Tesla uralja az Y-nal. Pedig az eladási számai azt mutatják hogy lenne rá kereslet...

Most a BYD is érkezik de egy elavult régi modelllel (Seal U), ha még az is produkál szemmel látható eladási számokat az nagyon ciki lesz a svédeknek..
Már február 8-án bejelentésre került, hogy a kétszeres finn rally világbajnok, „Magic” Marcus Grönholm „The Bosse” idén nyáron rajthoz áll a németországi Eifel Rallye Fesztiválon, ami egy kellemes meglepetés volt a 2000-es évek rallysztárjának rajongótábora számára. Az azonban még nem tiszta, hogy…..
Ződ2000 2024.03.04 13:43:28
Hét tenger Mers el Kebir 01. 2024.03.03 16:25:11
Az első világháború sok minden más mellett olyan szempontból is kuriózum volt a korábbi európai háborúkhoz képest, hogy a felek nem voltak hajlandóak semmilyen kompromisszumra, és mindegyikük a „mindent vagy semmit” alapon játszott. A cél nem pusztán a győzelem volt, hanem a totális győzelem, az…..
Ződ2000 2024.03.04 13:40:08
"Gyakorlatilag az egész kontinens összeomlott, és ebből a bukásból azóta sem tért magához."
Ööööö, ezt mikor gondolta komolyan a szerző? Csak mivel a harmadik birodalom pér évtized alatta világ vezető katonai és gazdasági hatalma lett. És bár a Franciákról nem sokat tanulunk páratlan ipari és gazdasági virágzás volt a két világháború előtt.

@bz249: "i tessek-lassek intezkedeseket sem teszik meg annak politikai es gazdasagi ara miatt."
Nem kellen felülni a Fideszes agymosásnak, nem sok ország van a kontinensen ahol egy az egyben tolja a kormánypropaganda a legostobább ruszki propagandát…

Szánalmas anikor a saját külüygminisztzereünk égeti minket nyilvánosan a legalapvetőbb hazugságokkal, amit lassan csak az orosz monopolpropagandában nem rööhögnek ki azonnal...
A minisorozatom második, és egyben utolsó előtti részében ismét két kisautót mutatok. Mindkettő viszonylag friss a Hot Wheels kínálatában, és ehhez képest mégis elég hamar sikerült bezsákolnom őket, pedig nem kellene nekem már ilyesmiket pénzért venni, hiszen az észérveknek engedve egy ideje…..
Ződ2000 2024.02.19 17:00:23
A főképen szereplő 928-ast volt lejhetőségem élőben is látni (a párizsi autószalon betétkiállításán: egzostive.com/legendary-roads-2018/ ). Nem kis mutatvány egy ilyan autóval világ körüli útra indulni, aúgy saját honlapjuk is van.

Bár a személyes kedvencem az az argentin Zapp család akik egy 1928-as oldtimerrel járják a világot (ne kérdezd mit kezdenek a gyerekek iskolázásval :) )

Én '17-ben futottam össze velük Brüsszelben de még évekkel később is járták a világot...
Ződ2000 2024.02.19 19:29:38
@RÁJEN: Mondjuk a 959 egy elég stabil műszaki alap volt a Dakarra... :)
1900-as évek. Egy kutya mentése a tetőről. A kép pontos készítési ideje és helyszíne ismeretlen..
Ződ2000 2024.02.19 16:38:04
@MostKomolyan???: 30 évvel a diktatúra monopolpropagandája után nem lehet valaki ennyire korlátolt...
Mintha semmit sem ovlastál volna erről a korról, és valami párhuzmos valóságban élnél...
A Ferrarit és a Porschét szinte egyidőben alapították a második világháborút követően és mindkét márka azonnal belevetette magát a versenyzésbe. Ennek ellenére két évtizeden keresztül csak elvétve keresztezték egymás útját. Ám a sportautó-versenyzés aranykora nem érhetett véget anélkül, hogy a műfaj…..
A Rétromobile az első autókiállítás, amely elérte a Covid előtti csúcsformáját. A 2022-es félszeg erőfeszítéshez képest a show visszatért a régi színvonalára: a megszokott csarnokokba, hasonló kiállítói standokkal, és visszatért minden, amiért szerettünk a Retromobile-t. Talán korainak tűnik…..
  Nem voltam önfeledten boldog, amikor vasárnap délután az angol bajnokság rangadóját néztem. Nem csupán a Liverpool csapnivaló játéka és a számos potyagól miatt bosszankodtam, hanem azért is, mert Szoboszlai - kiújult sérülése miatt - nem léphetett (és pár hétig még nem is léphet) pályára.   Ha…..
A lenyűgözően gyönyörű Vignale karosszériájával, a teljesítményes Lampredi V12-essel és a korabeli útversenyzésben elért lenyűgöző eredményekkel ez a ritkaságnál is ritkább Ferrari 340 MM Spider a minden idők egyik legkívánatosabb sportautói közé kell, hogy tartozzon. Itt egy potenciális kérdés…..
Amikor 1906 körül a nagyhatalmak haditengerészetei elkezdtek "dreadnought" típusú (teljesen páncélozott, csupa nagy ágyúval felszerelt) hadihajókat vízre bocsátani, akkor az admirálisok szeme előtt olyan korszak képe sejlett fel, amikor tengeri csaták - és így a világ feletti uralom - sorsát egyre…..
Ződ2000 2024.01.29 15:18:56
Szerintem a csatahajók történetének csúcspontját mindenképpen a II. VH csendes óceáni hadszíntere jelentette. Ez egyben a tengeri ütközetek csúcspontja is (megint sz.v.sz. persze), olyan méretű és összetettségű csatákkal amire soha előtte és azóta sem volt példa.

A Jamato és társai egyértelműen a II VH előtti "hidegháború" farokméregetési bajnoksága volt. Mindenki azt hitte, hogy ez majd elijeszti a másikat és jó előre el lehet rettenteni a tengeri háborútól is, hogy elő sem bújuk majd az ellen. Aztán jött Pearl Harbor...

Minden idők legdurvább csatahajóját, a Jamatót sosem merték kockáztatni, így érdemben egyszer sem vett részt ütközetben, míg a Leyte öbölnél egyszerűen egy öngyilkos küldetésben a partra akarták kormányozni (afféle tengeri erőddé), persze odáig sem jutott el. Szóval a Jamato egy totális nullának bizonyult, de legalább jó Manga rajzfilmeket ihlet azóta. : )

A hattyúdalhoz: a haditechnika fejlődése nyomán egyre kevésbé számított a csatahajók páncélja így a tenger új királyai a sérülékenyebb de sokkal nagyobb harcértékű repülőhordozók lettek (persze kellő védelemmel).

Közben a rövidebb ható távra sokkal többet értek a kicsi, mozgékony rombolók, akinek meg erre tellett rendes rep hordozóra (oroszok, franciák) azok cirkálókat építettek. Egyébként méret alapján az oroszok atommeghajtású cirkálója (Nagy Péter) talán az egyetlen szellemi örököse a csatahajóknak.

Ami a jövőt illeti, sokáig a lopakodó ultramodern rombókat gondolták a csatahajók valódi örökösének, de a cirkáló méretű vadiúj és ultramodern Zumwalt úgy néz ki azt bizonyítja, hogy ez is zsákutca.
A magamfajta versenyautóbolondok számára óriási a kísértés, hogy valamilyen formában elkezdje gyűjteni kedvenc versenygépeit, de ha valaki belefog, könnyen eltapsolhat egy kisebb (vagy akár nagyobb) vagyont a szebbnél szebb modellekre. Eddig sikeresen ellenálltam a kísértésnek, de csak…..
20 fotó a mai tematikus válogatásban. A közel hetven évet élt kommunista birodalom pillanatképei. 1919. Kommunistaellenes (antibolsevista) kozák harcosok az orosz polgárháborúban..
Ződ2000 2024.01.24 10:22:28
@MIG-31: hmmm, innen nézve megint okulhattak volna mások hibájából GW Bushék...
Ha jól emlékszem Bin Laden elfogása mellett Pakisztánt is árnyékolni akarták a fundamentalistáktól.
  A LEJÁTSZÁSI LISTA ITT ÉRHETŐ EL! Íme egy általam teljes mértékben szubjektíven összeállított lejátszási lista autózáshoz. Nekem kiadja :) Nem mindenhol az „ősforrásra” hivatkozom, ha úgy ítélem meg, hogy az adott feldolgozás jobb, vagy csak szimplán jobban szól. A részleteket az alábbi…..
A 20. és 21. század diktátorait bemutató sorozatunk tizenötödik részét ott hagytuk abba, hogy a Szaddám Huszein vezette Iraknak nem sikerült legyűrni a szomszédos vetélytárs, Irán ellenállását, szemben az országban élő kurd felkeléssel. Mosolygós diktátor egy 2001 januári felvételen - alig egy…..
Az új évezred eleje eleje izgalmas időszak volt az autógyártóknál. A konstruktőrök annyira szabad kezet kaptak, hogy olyan autók születhettek, mint a mára teljesen eltűnt Renault Vel Satis, vagy a még extrémebb Avantime, de abban az időben hozta világra Chris Bangle is, a BMW megosztó 5-ös és 7-es…..
A tévénézési ranglistán hazánk sajnos elég rossz helyen szerepel: egy fő átlagosan napi 5 órát televíziózik. És ha ehhez még hozzáadjuk a három és fél órás internetezést is, akkor bizony elég elkeserítő a helyzet. "A 2 év alatti gyerekek 40 százaléka használja rendszeresen a tabletet, ami elég…..
A rali B-csoportos korszakára (1982-86) nagyon sokan a sport aranykoraként emlékeznek vissza, és fejből sorolják a toppilóták neveit, a legsikeresebb típusokkal együtt. De felmerül a kérdés, a versenyek minősége is ilyen legendás volt és gyakran alakultak ki szoros eredmények? Nos, a ralisport a…..
Ződ2000 2024.01.20 23:48:57
1935. Varsói taxisofőr. Az a bőrkabát, kesztyű, pipa és fejhallgató.....
Ződ2000 2024.01.15 12:56:11
@fareszgood: bár a kocsi nem valószínű hogy friss és ropogós 1935ös, a korra jelemzőek voltak az ilyen sofőrös limuzinok. A korszak legeslegjobb autójának szánt Bugatti Royale-ból is készült ilyen nyitott sofőrkabinos változat (egzostive.com/a-legdurvabb-bugatti-kiallitas-evor/ ), igaz a Coupé Napoleon az egyik legkorábbi (1927-es), de a mostani Weyman karosszéria asszem 1932-es (Ettore letotálozta 1931-ben). Amúgy minden Royale egyedi karosszériával készült, nincs két egyforma a 8 legyártott autó között (mellesleg három ebből a mulhouse-i francia nemzeti autómúzeumban található).
Ződ2000 2024.01.19 16:40:47
@30-06: néha félelmetes hogy milyen mélységbe süllyedt a magyarok általános színvonala.
Obama messze az egyik legjobb elnök volt (pedig előtte én sem értettem hogy miért jelölik a demokraták, pláne akkora lelkesedéssel). De mind a belpolitika, mind a külügyi intézkedései a legjobbak közé tartoztak.

@amundsen: Nagyjából ide hánytad a legröhejesebb alternatív történelmet amin szerintem még az átlag orosz is röhögne.
40 éve vasfüggöny mögött kerestük az igazság morzsait egy elnyomó diktatúra propagandáiban. (persze nem mindenki, volt akit csak a napi betevő feles pálesz érdekelt akkor is).

Erre te itt tolod a legelborultabb hülyeséget.

Minden fenti hozzászólásod egy merő vicc.
 Előszó A Moszkva cirkáló elsüllyesztése után úgy tűnik az orosz fegyveres erők újabb komoly pofont volt kénytelen elszenvedni, amikor egy A-50 típusú légtérellenőrző repülőgépét lelőtték és egy Il-22M11 vezetési pontként szolgáló repülőgép súlyos sérülést szenvedett el. Mi és hogyan történhetett?…..
Ződ2000 2024.01.19 15:11:11
@molnibalage: Megpróbálok objektíven és tényszerűen gondolkodni, annak alapján amit láttunk.
Mi történt a Moszkva esetében áprilisban? Ködösítés, hazudozás, aztán úgyis kiderült az igazság. Viszont a hajókat szépen eltüntették biztonságos menedékbe (vagyis fejvesztve mentették ami menthető, mivel Boszporusz felé nem menekülhettek, így távoli kikötők).
A módszer nem tűnik túlságosan harcra késznek, de biztonságosabb mint nyílt vízen céltáblát kínálni, mert úgy tűnik az orosz zászlóshajók másra nem jók, ezt augusztusban az Ivan Kurszk sérülése mutatta. Az Olenyegorszkij Gornyak és a Rosztov-na-Donu elleni támadások pedig ezt mutatta hogy akár szárazföldön is megérné kimenekíteni őket a fekete tengerről...
A legfrissebb incidensnél mi történt? Fenn van egy videó a neten hogy a Novocserkasszk úgy berobban mint a csatahajók egy Michael Bay filmben. MI az első hivatalos reakció? A hajó „megsérült”. Mondjuk ebben nem tévedtek…
Az általad vázolt második lehetőségről: más az amikor egy békés országot ér egy sokk, az megrázza magát és megindul a komoly háborús ellenlépés (lásd Pearl Harbor a legjobb példa), és más az amikor egy háborúra évek óta készülő, különösebb demokratikus kontrollal nem rendelkező agresszor ország sokadik pofonját szenvedi el.
Igazából az orosz reakciót (a vezetés leváltása) szerintem csak az határolja be hogy annyi tapasztelt (direkt nem írom hogy kompetens) vezetőt vesztett, hogy egyszerűen nem engedheti meg magának azt hogy komolyan megbünteti a saját katonai vezetését.
Szóval a tippem az hogy az orosz reakció az 1-es alváltozata lesz (lásd Moszkva után): pár kicsinyes bosszú Kijev lövetésével, miközben délen a tengeri erők berosálnak, és farkukat behúzva még mélyebbre bújnak a kikötőkben, miközben a stratégia visszavált a húsdaráló szárazföldi hadműveletekhez erőltetéséhez.
Gabriel és Corentin, két francia nemzetiségű youtubber járja a világot és különböző elzárt, elhagyatott területeket látogat meg. Videóikban elhagyatott vidámparkok, autótemetők, erőművek, lakótelepek jelennek meg, bemutatva a lassú pusztulásukat. Leselejtezett, bontásra váró TGV motorvonatok Egyik…..
Ződ2000 2024.01.15 12:41:42
A franciák nagyon értenek az ilyen temetőkhöz :)
Sok-sok éve a haditengerészet hadihajó-temetőjét volt lehetőségem megpillantani Bretagne nyugati szélén (
egzostive.com/landevennec-2016/ ).
A hajók elhejezkedése miatt nem könnyű megközelíteni, de úgy tudom szerveztek hajókirándulásokat, amelynek során közvetlen közelről is meg lehet nézni őket.
Visszatérő hagyomány a blogon, hogy az év vége felé sorra vesszük az év legjobb autós rendezvényeit, legalábbis amit saját szemmel is láttunk. Minden évben sikerül egy tucat autós rendezvényre ellátogatni és még vagy egy tucat autóipari zarándok-helyet is felkeresünk így nem nehéz megtalálni 10…..