Regisztráció Blogot indítok
Adatok
peelou75

0 bejegyzést írt és 274 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Péter beállította az első háromszög üveget. :)   Amikor megérkeztek az üvegek, az én dolgom az volt, hogy alaposan meg kellett tisztítanom azokat, és mindegyikre maszkolószalagot kellett ragasztanom a szélétől egy kicsivel beljebb, kívül és belül is. Úgy gondoltuk, hogy a ragasztó, az…..
peelou75 2019.02.26 19:38:11
Van a Magyar Honvédség arzenáljában néhány harcjármű, melyeket a híradókban már minden bizonnyal sokan láttak. A PTSz-M közepes úszó szállító járművek már nagyon sokszor tettek jószolgálatot hazánknak. A katonák ezek bevetésével tudtak néha csak olyan helyeket megközelíteni, amelyeket másként nem…..
In medias res kezdünk is azzal, hogy Nóri próbálja kiidegelni Anitát, de lesz ennek még folytatása/van ennél fontosabb, például az első önálló, önzőző védettségi játék, ami a csúcstámadás néven látta meg a napvilágot. A játék lényege, hogy a versenyzőknek lépcsőt…..
peelou75 2017.09.20 12:23:11
@penna: Csak a pontosság kedvéért: Feri Zolira szavazott.
Kellemes képekkel indítunk a sziget aranyos kisállatairól, furafejű madár, gombszemű mosómaci a fán, meg A Feri, a dzsungelbaszó, aki már kora reggel úgy csépeli a növényzetet macsetével, mintha nem lenne holnap, míg a többiek édesdeden alszanak a szúnyogháló biztonságot adó takarásában.…..
Még anno, amikor telepítettük a napkollektort – mivel a szerelő rosszul adta meg az alsó támrendszer adatait – kimaradt egy tám, ezért mindig csak ideiglenesen megtámogattuk deszkákkal ;). 2016 július 31. Már régóta terveztük, hogy utólag beépítünk oda egy támot, de bonyolultsága miatt (hiszen…..
     Szinte menetrendszerűen érkeznek amerikai katonák hazánkba, hogy NATO szövetségesként együtt gyakorlatozzanak a magyar honvédekkel. Csak néhány hónapot lesznek nálunk, a szovjet katonákkal ellentétben, akik szintén ideiglenesnek nevezték az itt tartózkodásukat, de kissé elhúzódott a…..
Rendszeres olvasóknak nem újdonság, hogy nagyon szeretem a LEGO CITY kezdőcsomagokat. Ezek olyan apró készletek, melyekben jellemzően 4 minifigura van egy városi altémából, néhány kiegészítővel. Miért jó ez? Mert kedvező áron (kb. 2500-2800 Forintért) egy mérete ellenére is…..
Már lenyírtuk a gazt a tetőn ;) 2006 október 18.   Eredetileg azt terveztük, hogy bontott, csiszolt hódfarkú cserépből lesz a hideg burkolat a helyiségekben. Mikor kipróbáltunk néhányat, rájöttünk, hogy erről a tervünkről le kell tennünk, mert a csiszoláskor nagyon elvékonyodott a cserép. Így a…..
Tavasszal megindult az élet, és folytatódott az építkezésünk is :) . Mivel Péter nem kőműves, sosem építkezett még előtte, ezért kőművest fogadtunk, hogy majd mellette Péter lesz a segédmunkás. Jött a kőműves az édesapjával, hogy majd milyen jól fognak dolgozni. Jöttek 2004 március 14én és 15-én,…..
A páncélos-hadviselés emberi története   Robert Kershaw Harckocsizók című könyve még 2014. év végén jelent meg magyar fordításban, de én csak tavaly év végén találtam rá. Természetesen már több cikk született róla a megjelenése óta, de mivel nagyon jó könyv, muszáj írni róla egy ajánlót. A…..
Vagy mégsem az új? Olvasónk küldte be fotóját gépkocsijáról (érdekes módon a sárgával kitakart helyekre tükrözik a rendőrségnél a rendszámot, ami ugye nem látható a fényvisszaverés miatt), amellyel december 15-én közlekedett az M1-M7 autópálya közös bevezető szakaszán. Az új traffipax az autópálya…..
"Na, Han, belefér még egy küldetés? Léccilécciécci!" Szegény Han Solo... Azt hitte, leszállítja a vén salabaktert meg az önjelölt jedi-lovag haverját, plusz két droidot az Alderaanra, aztán végre kifizetheti Jabbát és folytathatja a csempészek kalandoktól sem mentes életét.…..
Nem is olyan régen a nagy nu metal korszak slágereit gyűjtöttem össze, és többen hiányoltátok belőle a pop punk vonalat, egyébként teljesen jogosan. A kilencvenes évek második felétől, egészen a kétezres évek közepéig ugyanis ennek a stílusnak is volt egy szép virágzása,…..
peelou75 2015.03.20 16:31:10
@bene77: Isten vagy! Már régóta filóztam azon, hogy mit hallgattam ronggyá a Dead Kennedys mellett a koleszban. Hát persze, Bad Religion!
„Dante pokla vidámpark mindahhoz képest, amin át kellett menniük.”Ismét egy régi adósság törlesztése következik a Sven Hassel második világháborús regényeit bemutató poszttal. A dán származású író köteteit mindahányszor az első kiadásban vásároltam meg – általában a megjelenés hetében –, és most, a…..
A tévésorozatok és a filmek világa között úgy 15 éve egyre inkább halványodni látszik az a bizonyos határvonal. A forradalom természetesen a Maffiózókkal indult, s míg a kétezres évek elején úgy tűnt a trendet az országos csatornák műsorai fogják folytatni (24, Lost, A…..
A pokolig és visszaNem sokkal a vietnami témájú dráma, a Hazatérés után most egy másik amerikai háború egyik hadirokkant veteránjának története következik, méghozzá egy dokumentumfilm formájában, mely nem is olyan régen, 2011-ben készült el.  Danfung Dennis, a rendező…..
A munkába járók egyharmada autóba ül reggel, egynegyedük tömegközlekedik, kerékpárt minden 6-7 használ. A Profession.hu Munkahelyi Környezet című kutatásában 2500 embert kérdeztek utazási szokásairól. A 2500 válaszadók ötöde utazik legalább napi egy órát a munkahelyére,…..
peelou75 2013.11.13 14:45:33
@atrazin: Nem.
Emlékeztek még az ijesztően alámosott munkagödörfalra, a 4-es metró építkezésénél? Mint kiderült nem csak laikus szemmel nézve nem volt rendben a dolog. A BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatósága most tájékoztatott, hogy a leállították az építkezést:   Az…..
Az úgy történt, hogy a Hetedik fejezet első posztját arról akartam írni, ciki-e Lezlilaurensz, mert szerintem nem az, de aztán azon kaptam magam, fel-alá járkálok, és se a ködbe vesző kolostorokról, se a mocsárban feltűnő hullákról, de még a vörös süveges szerzetesekről se…..
Italeri 1:35A Skoda gyár páncélosa fura kis csodabogárnak tűnhet a második világháborús német nagyvasakhoz szokott szemnek. Formavilága inkább a harmincas, mint a negyvenes éveket tükrözi, vagyis hiányzik még belőle az a ragadozószerű megjelenés, ami a döntött páncélzatú, letisztultabb tankokra…..
peelou75 2013.09.19 12:04:44
@Monty H.: Nekem mostanában az a passzióm, hogy fogok egy régi makettet, amit még gyerekként készítettem és felújítom, így aztán nem költök új makettre, csak a kiegészítőkre (ami persze még így is többre jön ki egy kicsivel mintha dobozból építenék újat). A versenyek tőlem is távol állnak, viszont annyira jó elbíbelődni azokkal a kis biszbasz maratásokkal, meg a szemenkénti lánctalppal. :) Csinálok hozzájuk diorámát is, és már el is ment egy jó félév...

ha esetleg érdekel, itt megnézhetők:
www.armorama.com/modules.php?op=modload&name=Sections&file=index&req=viewarticle&artid=4850&page=1

www.armorama.com/modules.php?op=modload&name=Sections&file=index&req=viewarticle&artid=4229
KönyvesBlog Félemmetes géjpezet 2013.08.05 11:23:00
Iain M. Banks: Félemmetes géjpezet, fordította: Gálla Nóra Agave Könyvek, 2013, 352 oldal, 3280 HUF Mit is várhatunk egy gyermetegen félregépelt című sci-fitől? Azt mindenképpen, hogy legyen egy átlagos esti mesénél szórakoztatóbb és a szándékosan rossz helyesírás se…..
Italeri 1:35Minden makettezőnek van olyan álommakettje, amire évekig ácsingózik, mert – ki tudja, miért – nem gyártja senki. Nekik elmondhatatlan örömet okoz, ha valamelyik cég végre rámozdul egy ilyen „mostohagyermekre”. Számomra ilyen volt annak idején a B Mustang vagy az M-20 páncélautó, és ilyen…..
Időnként az interneten keresgélek olyan filmek után, amiket évekkel korábban láttam valahol, és nagy örömömre sokszor szerencsével is járok. A Gyula vitéz télen-nyáron bizony már több mint negyvenéves darab, de a mai napig elő-előveszik a magyar csatornák - és…..