Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dragan

16 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Nemzeti Sport 100 nappal a londoni olimpia előtt végre helyre tette a 84-es bojkottot. Időszerű és frappáns az elégtétel. A meghamisított enbéegyes nézőszámok, a magyar futball többszörösen megbukott, lejáratódott szereplőinek szervilis körbenyalása mindig is a Nemzeti…..
Szerda este tíz tájban szusszantam egy nagyot, végre elkészült egy oknyomozó dokumentumfilm az m1-nek arról, amit eddig is tudtunk, létezik egy kockás füzet, amiért vagy tíz éve nem adott egymillió forintot a Nemzeti Sport Karesznak. A Becsengetünk és elfutunk dokumentumfilm-sorozat…..
A fotón látható Krisztus szobor mellett időztem picit, amikor meghallottam valahonnan egy európai örökzöldet, az Örömódát. Az órámra pillantottam, netán beállították, hogy meg kell szólalnia egészkor vagy félkor, de mivel óra nyolc volt, ez nem jöhetett szóba. Két perc…..
Rövid állapotfelmérés és életmódismertetés után megkapjuk végre az Ayurvéda emblematikus masszázsát, amelyik minden egyes prospektuban és minden egyes képen szerepel. Majdnem teljesen meztelenre kellett vetkőzni, egy papír ágyékkötőt kaptam, szinte szumósnak éreztem magam.…..
ayurveda Nem tudtam nevetni magamon 2011.10.24 13:31:00
Egy itt is ismert angol közmondás szerint, ha az ember képes önmagán nevetni, élete végéig jól szórakozhat. Erről megfeledkeztem a délutáni kedélyes buszos utazáson. 160 kilométer várt ránk, azt hittem, lelkileg felkészültem rá. De nem. Erre nem lehetett. Az öt órás…..
Bara= nagy, egyes nyelvjárásokban azonban barónak mondják, pontosan úgy, ahogy az itthoni szlengben. A boltban értették, de értették a csumit is. A piját említve is tudták, miről beszélek, pedig nem vagyok egy nyelvzseni...
„Ebből lesz a gumilabda a gyerekednek, ezt nézd meg” – mondta vendéglátónk, akihez totálisan ismeretlenül állítottunk be, de ő nagyon szívesen tartott ingyenes idegenvezetést. A kertje tele volt gumifával, mindegyiket szakszerűen meg is vágta, és a sebzésnél onnan…..
A lakóhajón töltött éjszaka után szörnyű volt a kontraszt, amikor a mesterségesen kialakított lagúnákhoz mentünk. Az apartman hátsó ajtaján ment ki az apuka gyerekével, bevitte a tisztított zöld vízbe és úszni tanította. Ezt a luxust az indiai felső középosztály már…..
Az Ayurvéda mellett Keralában a kommunisták is mély gyökeret eresztettek. Tele van az egész tartomány sarló kalapácsos zászlókkal, természetesen vörös alapon. Csodásan mutatnak a pálmafák alatt. India szocialista, demokratikus köztársaság, de Keralán kívül még…..
Nem lehet annál jobbat kitalálni, minthogy egy hullámoktól védett, lagúnás, napsütötte vízparton tálalják fel a napi ebédet. És ezt még lehet fokozni: a kaját az egész Keralát hirdető, bambusszal bevont hajókon kapjuk, a személyzet figyelmes, és valami rejtélyes oknál sört…..
Kochi megdöbbentő hely. Ez volt az ország első kikötője, már az ókorban is kereskedtek a fűszerrel, idejártak a portugálok, spanyolok, hollandok később az angolok is innen látták az országukat. És van itt egy hatvanezres stadion, gigantikus méretekkel. Természetesen a krikett…..
Indiában az óriásplakátok negyvenszer tíz méteresek az út mellett, a szállodákat azonban nem szokás táblázni, így a szállodákhoz közeli nyomortelepeken senki nem lepődik meg, ha sok turistát lát, mert az utca végén ott van egy elképesztő adottságokkal, csodás érintetlenül…..
Dohai átszállással közelítettük meg India legdélibb és legtisztább részét, ahol tíz emberből csak egy analfabéta, ami kiemelkedő az egész országban, és Keralában egy családnak többnyire már csak két gyereke van, őket tehát nem érinti majd sokkhatásként, ha a…..
Nem valószínű, hogy sok olyan magyar van, aki ha Indiáról hall, Kerala jut az eszébe. Sokkal inkább Delhi, Mumbai, Kalkutta, Goa, és ugyan földrajzból érettségiztem – Bihar tartomány a neve miatt rémlett is -, lövésem sem volt arról, hogy Kerala egyáltalán India része.…..
A fodrász, a fogorvos, de még a zöldséges is kedvezményt ad Bükfürdőn, ha elegendő sört iszunk. Egy sörtérkép ezt ígéri, a helyeik így próbálnak fejlődni, a bükfürdői vállalkozók azt várják, hogy ettől fellendül az egyébként meglehetősen lanyha éttermi…..
Jegybáró A jegybáró ébredése 2008.01.17 18:36:00
Magyar zászlóba burkolózva, ruha nélkül feküdt egy athéni negyedik emeleti panellakásban, akkor találkoztunk először. Bemutatkozni nem tudtunk egymásnak, mert ő az előző napi kézi vagy vízimeccs, vagy vívásdöntő után, és talán kicsit ünnepelt. Fülledt este volt, fullasztó…..