Regisztráció Blogot indítok
Adatok
BitPork

44 bejegyzést írt és 647 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
(Egy csúnya szembetegség miatt napokig nem tudtam vágni, ezért a karácsonyra szánt kontent kicsit csúszik, elnézést. Boldog ünnepeket mindenkinek.) Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás…..
Márki-Zay Péter legutóbbi, december 20-i pervesztése utáni Facebook-ra kitett posztja egy dolgot mindenképpen bizonyít. Hódmezővásárhely polgármestere messzire rugaszkodott a valóság talajáról. Nem döbben rá, hogy már nem csupán a kormánypárti, hanem a vele eddig nem kifejezetten ellenséges média is…..
  MZP emlékezetes interjúban árulta el a gyerekek fenyítésének fortélyait. Kifejtette, hogy „fontos volt, hogy a gyerekek szót fogadjanak, és ilyen szempontból én a testi fenyítésnek is szükségét érzem”. Ezek után sajnálkozott egy sort, hogy a magyar törvények túl szigorúak, és úgyse tartja be…..
BitPork 2019.06.25 20:09:54
@MAXVAL bircaman közíró: Nos- én a te szóhasználatod szerint balibbant vagyok - és egyetértek MZPvel. A poster pedig Y v Z generációs safe places fiatal akinek sok tapasztalata nincs - nem hogy családfenntartásban-gyereknevelésben de még a "B" oldal is messzi van neki az élet kazettáján.
Fegyveres őrök, golyóálló üvegű irodák, menekülő folyosók - dollármilliókat sem sajnálnak a cégvezérek biztonságára. Mark Zuckerberg biztonsága kerül a legtöbb pénzbe..
BitPork 2019.06.04 10:24:40
@MAXVAL bircaman közíró: Csak az arányokat tévesztetted el. Meg honunk vádelmét keverted rossz helyre.
BitPork 2019.06.04 12:57:38
@MAXVAL bircaman közíró: Ritka szánalmas amikor vergődve megpróbálod kiforgatni amit különben mindenki ért :) Lassan tisztelni kezdelek amiért ennyire betegen ilyen kemény munkát végeztek egy nick alatt. Mondjuk ha jó pénzt kap érte az ember és nem megy el gyógyszerre még jó is lehet.
Reggel munkába menet, a gúnyhatár szélén eső koszos kisvárosom vasútállomásán találkoztam Zsuzsával. Róla azt érdemes tudni, hogy mikor még a NER-nek gályáztam aprópénzért, akkor ő az egyik kiemelt aktivistája volt a körzetemnek, de olyan szintű elvakultságot még nem láttal, ahogy Zsuzsa nincstelen…..
BitPork 2019.04.10 20:16:39
@MAXVAL bircaman közíró: Mondogasd majd akkor is amikor a történelem sokadik hulláma újra el fogja törölni a fajtádat és nyilvános wc fog nyílni az összes hozzád hasonló és vérrokonaik sírján.
Merüljünk el most pár percre a biztosítók, avulás, szervizek és utángyártott alkatrészek világában! Olyan világ ez amelyben előbb vagy utóbb minden autót vezető betekintést nyer. Nekem sajnos most adatott meg ez a lehetőség, mivel sikerült összetörnöm az autómat. Kedd este volt, egy hosszú és…..
Döntés született: nem az országgyűlési képviselőket kidobó biztonsági őrök, hanem az országgyűlési képviselők ellen emel vádat az ügyészség. Nagy jelentősége van a döntésnek, mert mostantól nem kérdés, hogy mi vár az ellenzéki képviselőkre, ha nem a kormány kottájából játszanak: bármi. A…..
Az ATV még tavaly nyáron, a Hetek c. lapban jelentette be, hogy új szórakoztató csatornát indítanak. A neve ATV Spirit lett, napi 24 órában sugároz majd gyermek, humor, sorozat, film, dokumentum, reality, kert és barkácsolés témakörökben, az akkori ígéret szerint javarészt vásárolt tartalmakból. A…..
Hozzám úgy jutott el a felvétel, hogy egyik digitális ismerősöm megosztotta a kormánypárti Mandiner, Origo és PestiSrácok nevű portálokon keringő coubot. Bocsánat az angol kifejezésért, de még nincs hiteles magyar fordítása. Úgy írnám körül, hogy tíz másodpercnyi videó. Valaki mond valami rövidet,…..
A kemény fagyok beálltában, és az ünnepek közeledtében bízhat a kormány. Ha nem az év végén fogadták el azt a több szempontból is felháborító törvénycsomagot a kormánypárti képviselők, akkor most komolyan kéne számolniuk azzal, hogy minimum a rabszolgatörvényt vissza kell vonniuk a magyar polgárok…..
BitPork 2018.12.15 21:33:10
@maxval balcán bircaman: Nem elég hogy szánalmas a megjelenésed minden neked nem tetsző tartalom alatt (felveti a bérkommenter valódat), de már borzasztóan unalmas is. Miért nem próbálod magad ki a való életben? Lehet több sikerélményed lenne.
Fotó: The Walking Dead / Facebook Soha nem indított még olyan rosszul évadot a The Walking Dead, mint vasárnap, amikor a sorozat kilencedik etapja kezdődött - írja a Vulture. A 6,1 millió néző nagyjából a fele annak, mint ahányan egy éve ilyenkor a nyolcadik évadpremiert nézték, és a Nielsen mérése…..
Az utóbbi idők szomorú belföldi slágertémája a kilakoltatások ügye. A Lemilblog - a lehetőségekhez képest - igyekszik távoltartani magát az általános belpolitikai fejlemények kommentálásától, s azon vagyunk, hogy csak a rendvédelemmel, katonai témákkal, biztonságpolitikával és hasonlókkal fárasszuk…..
A családokról szól majd az új nemzeti konzultáció - harsogja a népnemzeti Origó.  A kormány nem titkolt célja, hogy Magyarországot családbarát hellyé tegye, az ehhez szükséges további lépéseket egy nemzeti konzultáció keretében szeretnénk közösen eldönteni - idézi az MTI Dömötör Csabát, a…..
Beszéljünk egy kicsit az Origóról! Pardon, az Origo lassan három éve halott, szóval az azóta azonos néven a helyén futó valamiről (nekem így szerepel a könyvjelzőim közt), ami ugye először csak olyan tetszhalott volt a "nem politikai" alapú vezetőcsere, majd abszolút nyomás nélküli eladás után, majd…..
A „honjok” egy egész társadalmi csoport jelöl Dél-Koreában. Ők azok a független fiatalok, akik a kemény munka helyett (vagy mellett) önmagukkal törődnek. A magányosság azonban komoly társadalmi problémát jelent a távol-keleti országban...
BitPork 2018.09.11 17:36:00
@Berelhetoreklamfelulet: Rossz hírem van. Az egyetemek egytől egyig a liberalizmus fellegvárai. Történelmileg. Onnan jön az a kutatás ami mindent megalapoz. Inter arma silent musae.
BitPork 2018.09.12 12:13:23
@Berelhetoreklamfelulet: Ööö, legalább sikerülhetett volna érdemben kapcsolódót válaszolni, de inkább ne erőltesd meg magad - nem venném magamra. Písz és frí Tibet!
Bud Spencert Nápolyban is nagyon szerették és ennek egyik jele az, hogy ma 12-kor felavattak egy emlékhelyet, ahol ennek a zseniális embernek az arcát örökítették meg. Sok-sok, a hírt közlő cikk megjegyzi, hogy Budapesten egy szobor van Nápoly híres szülöttjéről. A hírek sokassága szoborról (statua,…..
BitPork 2018.06.28 10:36:02
@langesz: Ha egyszer már megszoborták, akkor az meg van szoborva! Slussz-passz!
Megalakulásunkat nagy megtiszteltetésünkre az országos média részéről is nagy figyelem kísérte. Azóta még nem hallattunk magunkról, amiből - nem csak feltétlen rólunk, hanem általánosságban a tüntetések után önszerveződésbe kezdő változást akaró civilekről - tévesen azt hitték többen, ezek a…..
BitPork 2018.06.08 11:09:06
@maxval balcán bircaman: uncsi vagy :)
Bizonyára Ön is, mélyen tisztelt Olvasó, áltélte már azt az elképzelhetetlen horrort, amit a magyar utakon tapasztalhatunk: balesetből származó roncshalmazok minden utcasarkon, letarolt óvodáscsoportok hullahegyei az út szélén… még jó, hogy szeretett gondnokuk, a nanny state Magyar Állam kiemelt…..
Nem mindegy, hogy hol köpködsz, vagy mikor húzol magas sarkút, esetleg hol fürdesz bermudában. Nézz utána az európai országok törvényeinek is, mert börtön vagy súlyos pénzbírság lehet a vége a tudatlanságodnak. Ha nyaralni indulsz, ezekre ügyelj!..
BitPork 2018.05.13 08:32:29
@FikkFakk: Aki csak erre tud gondolni, ennyit is ér - hogy egy klasszikus képzavart idézzek.
Már korábban is többször szembe jött velem az aputest, mint fogalom. Gondoltam egy merészet, és  számolva azzal a következménnyel, hogy esetlegesen felidegesítenek az olvasottak, belenéztem a témába.  Aki esetleg nem tudná, az aputest az a test, ami egy picit már pocakos, picit adott esetben már…..
Gondolkodtál már azon, hogy hogyan kereshetnél úgy pénzt, hogy szinte befektetett energia nélkül juss hozzá? Sokszor ajánlanak használhatatlan tippeket, de van egy módszer amit manapság sokan űznek, és sokan így keresik meg azt a mellékes pénzt, amit más módon munka mellett nem tudnának kivitelezni…..
BitPork 2018.05.11 12:16:53
@Girhes Joe: Ebben az ellenzékben nehéz ezt megígérni. Ugyanakkor a mostani folyamatok nagyon messze állnak az ország és az én értékeimtől és érdekeimtől így minden fronton távol tartom tőle magam. Különösen ha a véremről van szó és az érte kapható összeg csak kb egy kilencedét kapom.
Nati, a súlyos tüdő- és szívbetegségben szenvedő kislány hajléktalan lehet nagymamájával együtt. Már csak pár hetük van április végéig, amikor is elbontják Érd Ófaluban azt a kb. 25 m2-es, ablaktalan kunyhót, amit még évtizedekkel ezelőtt engedély nélkül épített a nagymama apja. A család…..
BitPork 2018.04.16 10:41:49
@Gleccsertetű: A "libsik" nem itt vergődnek hanem már utaltak, csendben. Te meg menj nyugodtan vissza oda ahol nem számít az emberélet.
BitPork 2018.04.16 22:33:01
@Gleccsertetű: Pl a te taníttatásod, az orvostudomány általi egészségügyed és ha már itt tartunk mi finanszírozzuk az elmebeteg cigány királyt is a te munkakeresési támogatásoddal együtt ;)
Ma sem a sarki önkiszolgálóban ebédelt az ország kedvenc, saját lábon álló ifjú párja. Orbán Ráhelt és férjét  ma délben a budapesti VI. kerület egyik Andrássy úti éttermében kapták lencsevégre. A fénykép készítője a Facebook-oldalán meg  is osztotta a képet a két, saját tehetségéből és szorgalmából…..