Regisztráció Blogot indítok
Adatok
chr(27)

0 bejegyzést írt és 162 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A várva várt epizód sok szempontból zseniális, de néhány okból azonban végtelenül szomorú és csalódott vagyok. A nagy probléma, hogy kizárólag az igazán fontos szempontokban bukott meg a sorozat. A körítés szép és jó, a látvány általában fenomenális, de a setting mit sem ér, ha a történet nem…..
A Legent „rendes” Kentucky Straight Bourbon-nek indul, majd boros és sherrys hordókba kerül, végül kap még egy kis bourbont… ráadásul két legendás whiskey-mester keze nyomán. A prémiumkategóriás ital alapját Fred Noe, a Jim Beam hetedik generációs lepárlómestere…..
Én már az Exatlon első promója láttán attól rettegtem, hogy előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor a távolról skorbutos öregasszonynak tűnő Palik László lefordul a dobogóról Dominikán. És akkor még nem is tudtam, hogy a műsorvezető csak gyümölcsöt és zöldséget eszik, és minden nap edz valamit de a…..
Bruno Cathala neve ismerősként csenghet blogunk rendszeres olvasói fülében: a francia társasjáték-tervező több játékáról is írtunk már (7 Csoda: Párbaj, Five Tribes, Yamatai), mégpedig kivétel nélkül pozitívat. Amikor megtudtuk, hogy 2016-os újdonságát, a Kingdominot a Gémklub elhozza Magyarországra…..
Hujber Ferenc újabb ámokot futott a Mokkában, viszont a ma reggeliről már világosan kiderült, hogy csak egy szopatás az egész, összefüggéstelenül beszélt mindenről, ami eszébe jutott, vallás, Orbán a magyarok királya, a fehér király, a fekete király, mittudomén, aztán jött egy vízió is, Eurovízió,…..
Ma van tizedik éve, hogy meghalt leukémiában az a 23 éves koreai lány, akinek a halála országos méretű mozgalmat indított el Dél-Koreában a Samsung ellen. Az óriáscég úgy próbálta eltussolni az ügyet, hogy egymillió dollárt kínáltak az apjának a hallgatásért. Nem fogadta el, helyette forradalom és…..
chr(27) 2017.03.07 09:43:29
@arncht: csak annyi a gond, hogy elmúlt a középkor :)
A Közlekedő Tömeg Facebook oldalára kerültek fel azok a fotók, amik a csepeli HÉV vonalán közlekedő szerelvényeken készültek. A padlóról nem mondhatni, hogy enni lehet, de jóformán az is szerencse kérdése, hogy az utas éppen kilát-e az összekarcolt ablakon. Az agglomerációs…..
A Fedőnevek (aka Codenames) hatalmas sikerének hullámai még el sem ültek, amikor a CGE kiadó kijött a Codenames fekete dobozos felnőtteknek szóló változatával (Codenames Deep Undercover), majd hamarosan kiderült, hogy az esseni játékfesztivál idejére egy még nagyobb dobással készülnek...
A robotkészítés már nemcsak a Super6-osban, hanem a valóságban is létező, egyetemi, vagy középiskolai elfoglaltság – ám egy új magyar fejlesztéssel sokkal könnyebben eljuthat az osztálytermekbe. Haladni kell a korral Mostanság nem győzik egymás túllicitálni azon hírek, hogy…..
chr(27) 2016.10.20 16:38:54
@hallatlan: jaja legjobb gyors penzkereseti sema
Smoking Barrels Showgirls (1995) 2016.09.03 06:00:00
Minden idők egyik legrosszabb filmje. Azért ezért a címért nagyon keményen meg kellett dolgoznia mindenkinek, aki részese volt a 90-es évek talán leglátványosabb buktájának. Karrierek törtek ketté, legendák hulltak a porba, mert Hollywood kegyetlen, egyetlen óriási hiba miatt…..
Mivel idén egyik új sorozatról sem beszéltek annyit, mint a Stranger Thingsről, senkit nem lep meg túlzottan a hír, amit most erősítettek meg hivatalosan is: berendelték a természetfeletti erőkről és az azokkal dacoló kamaszokról szóló sorozat második évadát.  ..
Tudták önök, hogy a csepeli lomtalanításnak van margója? Hogy eddig csak a koszt látták és a bűzt érezték a lomtalanítás miatt? Nagy hiba! A fideszes városvezetők egyik szócsöve, az Ábel Attila alpolgármester és a Vida István felelős kiadó vezető nevéhez fűződő csepel.hu…..
chr(27) 2016.07.14 11:54:50
@mevera: nyilvan nalad megvan a kultura, de nem csak beloled es a te szinvonaladon allo egyenekbol all a tarsadalom. Miota nincs Csepelen a kozteruleteken szelektiv gyujto, azota ott sincs mocsok. Ennyi.
Teljesen érthetetlen, miért van betojva a teljes magyar kormányzat a Sátántól Soros Györgytől, a rejtőzködő magyar milliárdosok egyikétől, hiszen a palinak alig van annyi pénze, hogy a leggazdagabb magyarok 100-as listájára valahogy felférjen. Hatmilliárd forint, ennyi pénze van csak, ebből…..
chr(27) 2016.05.26 09:02:27
@ZMO: na neked szolt a musor... nezzed!
Folyékony Kenyér Hableány 2016.02.23 10:12:51
Hiába temetik az ipát, még mindig tud csodákat tenni, de valahogy itthon kevés az igazán átütő darab. Mostanra pedig az is világos lett, hogy az IPA még a többi sörnél is technikaibb sport, hiszen a szakértelmen és az ötleten túl kell hozzá nagyon sok komló. És nem bajor vagy szlovén hanem messzi…..
sörfigyelő Tempelier 2015.04.09 21:34:48
Illat: könnyed, gyümölcsös Hab: nem sok Szín: borostyán, sötétebbre számítottam A Corsendonk mint gyártó nem volt annyira jó előjel számomra. Eleinte nem is éreztem semmi különösen érdekeset, de mikor felmelegedett a javasolt 5°C környékére, már kijött a gyümölcsös…..
chr(27) 2015.04.12 15:16:17
Lisztes megmondja a tutit Leviatán 2015.02.16 15:02:15
Tavaly az oroszok egy blockbusterrel próbálkoztak (Sztálingrád) az Oscar-versenyben helytállni, de hamar rá kellett jönniük, hogy egyrészt a termékük sz*r, másrészt sok víznek kell még lefolynia a Volgán, hogy a legjobb idegen nyelvű film kategóriájába bekerüljön egy…..
Az előválogatók katasztrófája után egyáltalán nem lepődtem meg, hogy Sixx az élő adás után is arra a konklúzióra jutott, hogy a Rising Starnak már tényleg semmi értelme nincs. Aztán kiderült, hogy két figyelemre méltó énekes csak akad a mezőnyben, ez a szám pedig alig…..
Eddig a Maffiózók volt, mostantól viszont a kváziközépkor számít etalonnak. Az HBO nem úgy számol, mint a kereskedelmi tévék, de mivel csak saját sorozatait hasonlítgatja egymáshoz, így ugyan mindegy. A Trónok harca epizódjai a kábeltévés vetítésük alatt (vasárnap új…..
Három évvel a legutóbbi stúdióalbumának megjelenése után új lemezt készített a Balkan Fanatik. Az újjáalakult zenekar tizennégy vadonatúj szerzeményt mutat be a Feljött a nap című anyagon. A címadó dalt már országszerte játsszák a rádiók, a Komámasszony című számhoz…..
chr(27) 2014.06.03 14:13:57
"Csak három Indiana Jones-mozifilm készült, és a középső kicsit gyengébb a másik kettőnél A negyedik számomra nem létezik!" Már 6 hosszú év telt el 2008 óta, de még mindig divat kutyázni a Kristálykoponya királyságát, és a hiperunalmas "Régen minden jobb volt, de főleg…..
Miután ittasan karambolozott, majd a börtönben szerzett tapasztalatairól írt egy könyvet, - amiért aztán a bíróság elmeszelte egymillió forintra -  Stohl Andrást egy ideje jegeli az RTL Klub, és az ecsetfejű Istenes Bencével próbálkoznak inkább. A TV2 pedig kapott az alkalmon,…..
chr(27) 2014.05.22 12:54:27
BuheraBlog Prezi hibavadászat 2013.12.04 10:54:12
A 444-en jelent meg a hír, miszerint a gonosz Prezi nem volt hajlandó fizetni egy ügyes Google hackernek, aki kritikus hibát talált a magyar startup üdvöske rendszerében.  Mint a felelős hibabejelentést (tudom, nem ez a legjobb kifejezést) évek óta gyakorló, és a nemzetközi…..
chr(27) 2013.12.04 11:36:13
@buherator: abból hogy elkezdték szívatni a tagot, majd miután felfúvódott az ügy (pl. 444.hu), már visszakoznak és irtó jó fejek lettek.
Geekblog Végjáték 2013.11.05 23:54:51
Korrekt kis film ez. A legnagyobb baja az, hogy Orson Scott Card Végjáték (Ender’s Game, a fordítót csókoltatom) című könyve alapján készült, ami annyival, de annyival több „korrektnél”, amennyivel egy interplanetáris háború több két ötéves kölyök homokozóbeli…..
A listákat gyártó NME-nek most, így 2013 végén jutott eszébe, hogy összeállítson egy háromcédés válogatáslemezt, amin megemlékszik a híres kilencvenes évekre. Olyanok vannak rajta, mint a Radiohead, az Ash, a Verve, a Happy Mondays, az Oasis, a Sleeper, a Prodigy, az R.E.M., a…..
Kapásból azzal indítjuk az epizódot, hogy Becca elkent sminkjében úszó pofáját bámujuk, ahogy apja könyvét olvassa, majd művészeti tanácsadónak bélyegezve a fatert, szexről és szopásról kezd diskurálni, melyek említésétől Hank szimplán öklendezni kezd. Charlie menti a…..
chr(27) 2013.05.22 15:09:29