Regisztráció Blogot indítok
Adatok
avd2

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Még úgy is, hogy majdnem nyolc perces. A Let It Happen a zenekar honlapjáról tölthető le ingyen, illetve alább akár meg is hallgatható. Előzetesen azt nyilatkozták a lemezről, hogy sokkal több lesz benne az elektronika, de a dalt hallva nagyon nem kell megijedni. Ez még ugyanaz a…..
Minden északír román, mondta nagy iróniával és a hűtő felé indult. A hűtőben sör van. Ebben az egy dologban egész életében jobban hihetett, mint a magyar fociban. A frigó felé menet még kettőt böfögött és mintegy magának magyarázatképpen megjegyezte, hogy mindig van…..
A válogatott szünet előtti utolsó forduló jön, közvetlen az átigazolási időszak végével harmóniában. Aranylábú titánjaink a jövő héten megkezdik remélhető menetelésüket az EB selejtezőiben, és mivel Pintér generális seregének nagy részét a bohócból válogatta össze,…..
Pár méter hiányzott még a lelátóhoz "felvezető" földsánc tetejéig, és épp azon gondolkoztam, hogy sikerül-e elkapnom a burjánzó flórával benőtt lejtőn az egyik stabilabb ágat, vagy visszacsúszok a tobzódó gazba, amikor rezegni kezdett a telefon a zsebemben. Mindez persze nem…..
Robogunk tovább, sporttársak, a 4. fordulóval, nincs megállás. Az új kiírása a Bohócnak bedörrenni látszik, az idény eleji formát lassan a teljes menetgőz váltja fel, Véber Gyurit már elküldték a kispadról, Horváth Fecsó kezdi megtalálni nyilatkozati kézikönyvét, Garami…..
Két meccs még lehet véletlen, de aki a harmadikat is lejátssza, az már biztosan komolyan veszi a bajnokságot. Van 16 csapat, eltelt 2 forduló, eddigre már mindenki választhatott magának kedvencet, vagy eldönthette, hogy kinek fog szurkolni a hátralévő 28-ban. (  A bizonytalanoknak jó…..
Elindult a bohócliga. Egy forduló után nehéz következtéseket levonni, annyira bátrak nem vagyunk, hogy máris emelkedő színvonalról írjunk. Ezért aztán visszatekintve az előző körre áttekintjük, hogy mit is vártok a bajnoki helyezéseket illetően.   A múlt héten, folytatva…..
Végre elkezdődött az újabb 30 részes évadja a "Ki fog kiesni, és ki lesz a bajnok" című szappanoperának, amit sokan csak Magyar Labdarúgó Bajnokságként, bohócligaként, NB1-ként, vagy éppen Mennyei Bajnokságként ismernek. Mivel az átigazolási időszak még bőven tart, így sem…..
Az MLSZ körbehordozta a véres kardot az ország stadionjaiban, szeretett bohócaink már gyülekeznek az öltözőkben, rögtön kezdődik az új évad. Fegyverbe! - hallatszott Mészöly Kálmán kiáltása valahol az afrikai esőerdő mélyén, ahol az ENSZ esélyegyenlőségi nagyköveteként…..