Regisztráció Blogot indítok
Adatok
cupcake25

1 bejegyzést írt és 215 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kezdjük a hazugságokkal. Azt írja Orbán, hogy „2013-ban és  2014-ben csökkentettük a nyugdíjas háztartások rezsiköltségeit, és azóta is kitartunk a rezsicsökkentés mellett”. Kép: OLKT.hu Hát, Méltóságos Uram, ez elég nagy baj. Rezsicsökkentés nélkül már évek óta kevesebbet fizetnénk a villanyért…..
cupcake25 2019.09.13 10:07:15
Ebben a csodás hónapban 37 600,- Ft-ot fizettem nyugdíjra és ez így megy már pár éve.

Nekem mint 30 éves dolgozónak, ezen a 37 600,- Ft-on felül további pénzeket kellene eltennem ide oda (párna ciha, stb), hogy legyen is nyugdíjam. Mert bár minden hónapban befizetem ezt a közel 40 ezer forintot havonta, mégsem lesz egy büdös forint nyugdíjam sem. Szóval ahhoz, hogy legyen is valamim (most éppen 250 ezer forintot kalkuláltam OTP-nél 4% hozammal) 35 éven keresztül ez a további befizetés 52 000,- Ft kell hogy legyen.

Azaz a jelenleg dolgozó fiatalokat úgy alázza meg a kormány, hogy havonta közel 90 000,- Ft-ot pakoljanak szépen mindenféle nyugdíj feliratú helyre, ahhoz hogy egy 35 év múlva várhatóan éhenhalásra elegendő járulékot kapjon majd.

Szóval a mai nyugdíjas azt várja, hogy én mint itthon dolgozó és járulékot fizető, további több tízezer forintot rakjak bele egy olyan rendszerbe, amiből én soha a büdös életben nem fogok pénzt látni, ellenben ezeken a kemény tízezer forintokon túl még további pénzeket pakolhatok öngondoskodásra is félre. Ez őket nem zavarja. Csak az, hogy nem emelik GDP arányos a nyugdíjat, meg nincs 13. havi nyugdíj stbstb. Ha őket nem zavarja, hogy tőlem mennyi járulékot vonnak havonta és velem mi lesz 35 év múlva, akkor engem miért zavarjon az, hogy neki mire futja és mire nem a nyugdíja? Én gondoljak a nyugdíjas éveimre, legyek előre látó. Szóval legyek mindaz, amik a mostani nyugdíjasok nem voltak. Ez korrekt?

Az a baj, hogy a mai nyugdíjas nem akar rendszer váltást, nem akar kiszakadni a szocialista eszmékből, nem akarja elfogadni, hogy hazudtak neki, nem akar tenni azért hogy jobb legyen a helyzet. Csak túl akar élni.
cupcake25 2019.09.13 12:19:23
@Kampfer: a 90 ezer forintot úgy értettem, hogy a saját megtakarítás ami kb 50 ezer, meg az ami felett nincs hatalmam, azaz amit az állam levon tőlem cca 40 ezer.

Amúgy ezzel csak az a bajom tényleg, hogy én gondoskodjak magamról meg a mostani nyugdíjasokról, ők pedig nem gondoskodtak se a gyerekeikről se magukról. Ez alatt a gyerekeikről gondoskodnit úgy értem, hogy X év alatt nem raktak össze annyit, hogy lakást vegyenek a gyerekeiknek, de akár még fél lakást sem és annyit sem, hogy ne a gyerekeik/unokáik fizetéséből kelljen még őket is eltartani.

Tudom ez így vádlón hangzik, de tényleg úgy látom hogy van min. 1 de inkább 2 olyan generáció aki csak élt bele a világba, nem gondolt a holnapra és ennek a levét a mostani, dolgozó generációk isszák meg. Tőlem viszont most mindenki elvárja (a mostani nyugdíjas is, aki szerint "mama hotelben" csak a lusta disznó lakik), hogy az élet minden szintjén (nyugdíj, eü, lakhatás stb) gondoskodjak önmagamról és róluk is.
cupcake25 2019.09.13 12:39:50
@Kampfer: kérdésem, hogy valóban voltak? Én értem, hogy akkoriban szűkebb volt a világ nem volt oktatás, amiből rájöttek volna, hogy ez így nem lesz jó. Ugyanakkor azt is látom, hogy 89 óta nem történt semmi változás. Eltelt 30 év és ez alatt megint elment nyugdíjba egy olyan réteg, aki nem tett a változásért most meg hőzöng, hogy így szar úgy szar. És nem, most sem változást akar a rendszerben, csak azt hogy még több nyugdíjat adjon neki az állam... A miből is? Az én pénzemből. Ez a bejegyzés is csak miről szól? Arról, hogy szegény nyugdíjasoknak milyen kevés a pénze. Tőlem havonta 126 ezer forintot visz el az állam, ez a nettó fizetésem fele és ezen felül még a munkáltatóm is fizet után kb 50 ezer forintot. Ez persze nem zavarja a poszt íróját sem, hogy a dolgozó réteg belegebed abba, hogy az ő nyugdíját kitermelje, csak az a baj, hogy a 9 ezer forintért el kell menni postára meg utalásnál nem lehet befizetni meg, hogy a nyugdíját miért nem a gazdaság teljesítményéhez igazítják. Mert miért is kéne ahhoz igazítani? Mit ad ahhoz a gazdasághoz hozzá?

Mielőtt valaki félre ért: értem, hogy Orbán hazudik, ferdít és herdálja a pénzt. DE! Ha nem stadionokra költenénk a pénzt én bizony akkor sem a nyugdíjra fordítanám, hanem infrastruktúra, eü, oktatás fejlesztés stb. Mert ebből mindenki részesül. A nyugdíjból meg én már soha nem fogok mert a rendszer fenntarthatatlan. Ha elszórják a pénzt, ha nem.
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre Tisztelt Munkahelyi terror blog! Szeretném, ha sokan hozzászólnának panaszomhoz. Egy iskolában takarítok minimálbérért. A végzettségem 8 általános. Rajtam kívül még van 4 takarító, ebből 3 szakmunkás, de nem takarító…..
cupcake25 2017.10.03 13:43:47
@névtelen hozzászóló: tévedés, ismerősöm földhivatalban dolgozik, nem feltétel a munkakör betöltéséhez sem a nyelvvizsga sem a diploma mégis mindkettőre megkapja a plusz pénzt, rendőrségen a közalkalmazottaknál ugyan ez a felállás.
cupcake25 2017.10.03 13:44:47
@névtelen hozzászóló: és még annyi, hogy itt nincs olyan hogy a vezető eltérhet, megvan a bértábla, minden forint le van írva pontosan, mire mennyit adnak.
Talán az emberiséggel egyidős probléma a közös dolgok nem egyenlő arányú használatából adódó igazságtalanságok, amikor emiatt költségünk keletkezik. Magyarul, miért fizetek egy 60 négyzetméteres lakás tulajdonosaként ugyanannyi szemétdíjat, miközben egyedül élek? Bezzeg az ugyanekkora lakásban lakó…..
cupcake25 2017.07.27 10:13:53
@ember a hegyről: nagyon érdekelne az az SzMSz és könnyen lehet hogy simán meg tudnátok támadni jegyzői felügyelet keretében. Az üzletek, irodák esetében azért szokták az emelt közös költséget meghatározni, mert pl ügyfél forgalmukat a közös területeken keresztül folytatják, így pl többet kell takarítani vagy szemetüket a társasházi kukákba ürítik így pl több kuka kell. Persze erre lehet azt mondani, hogy pl egy kis könyvelő iroda nem termel annyi szemetet mint egy 6 tagú család meg minden. Ezért lehet ezeket viszonylag könnyen megtámadni.
Levelibéka barátunk kérte Házmestermedve segítségét, hogy kukkantson már rá arra a levélre, amit a társasházkezelőjétől kapott, mert enyhén szólva is gyanús. Medve meg berohant egy telefonfülkébe és átöltözött Szupermedvévé és gyorsan neki is látott az olvasásnak...
cupcake25 2017.07.01 21:00:09
@Girhes: már ne haragudj de egy önkormányzati lakás bérletijogát adták nem tulajdonjogát, nem mellesleg nem ingyen, puszira hiszen helyette másik lakásban lakhatott, felteszem ingyen vagy jelképes összegért. Most azt találták ki, ha jól értem, hogy annak érdekében, hogy a lakást újra kiadhassák, fizessenek a volt gondnoknak több millió forintot, hogy kiköltözzenek. Sem a Társasház sem a Lakásszövetkezet nem jótékonysági intézmény, ott is fizetésből élő emberek élnek és fizetik a közös költséget, nem hiszem hogy teljes, átlátható kimutatások nélkül (megtérülés stb) jogos a kérés, hogy dobjanak össze pár millát már a gondnoknak. A felháborodásod meg aztán végképp érthetetlen, nem tudom ha neked mondanák, hogy ennyi infó alapján fizessél 100 000 forintot, hogy másnak legyen egy lakása. De ha neked ez ilyen könnyű, akkor mondom a bankszámlaszámom mert nekem is jól jönne egy saját lakás. És nem mellesleg az ilyen teljesen hiányos, átláthatatlan ügyek miatt bélyegzik a közös képviselőket...
cupcake25 2017.07.03 09:35:40
@Tele Maus Nonprofit Consulting: olvasgatom itt a hozzászólásaidat és nem tudom hogy nevessek-e vagy sírjak esetleg a fejem verjem a falba.

Első körben tisztázzuk, hogy mindenki felelős saját döntéseiért, azok következményeit másra hárítani nem illendő bár tudom, hogy napjainkban ez az általános. Anno a gondnok úgy döntött, hogy neki többet ér a gondnoki munka és a szolgálati lakás, mint az önkormányzati lakása. Ha a lakása bérleti joga nem a szolgálatig tart, hanem holtig, de a lakásszövetkezet most ki szeretné őket tenni, hogy adott esetben piaci alapon kiadja vagy új gondnokot költöztessen be, akkor megfelelő kimutatások készítése valamint a szükséges dokumentumok bemutatása (úgy mint bérleti szerződés) esetén elfogadhatónak tartom a képviselő javaslatát. Ha a szolgálati lakás a szolgálata végéig tart és az most lejárt, akkor még a fentiek teljesülése esetén sem látom alapját annak, hogy ez a bérleti jog megváltás felvetés jogos. És hogy miért? Mint írtam nem szociális intézmény, a gondnok tud olvasni felteszem és meg tudja érteni, hogy mit jelent a szolgálatig tartó lakhatás, a nyugdíjba vonulás nem egy váratlan esemény, lehet rá készülni, tudni hogy eljön a pillanat. Mint írtam, nem hiszem, hogy annak árát, hogy a gondnok adott esetben korábban rossz döntést hozott, a lakóközösségnek kellene megfizetnie. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy a szerződés amit aláírt ismert volt előtte, nem ingyen adta át a bérleti jogát, hanem munkáért és egy szolgálati lakásért cserébe. A te logikádat követve, ha a lakóközösség most váltsa meg az akkori önkormányzati lakás bérleti jogát, akkor a gondnok pedig visszamenőlegesen fizesse ki a szolgálati lakás bérleti díját.
cupcake25 2017.07.03 16:31:30
@Tele Maus Nonprofit Consulting:

1. Jó pár éve dolgozom a társasházkezelésben és itt nagyon ritka a jóhiszeműség, hovatovább a szakmaiság követeli meg bennem és nagyon sok kollégámban is, hogy alapos előkészítés hiányát látva gyanakodjunk. És vitatkozhatsz itt napestig akkor is teljesen világos, hogy a döntés nincs előkészítve, ami súlyos hiba, olyan hiba, ami nem elfogadható.

2. Azért hegyezem ki, mert bár valóban kölcsönösségen alapul a munkavállalás, de alapvetően úgy néz ki a dolog, hogy van egy ajánlat (talán állásajánlatként ismerős lehet neked), amit a munkáltató tesz, ezt az ajánlatot, amennyiben úgy ítéli meg, hogy részére előnyös, elfogadható, a munkavállaló elfogadja. Tehát ha később ezen ajánlat mégsem bizonyul jónak és nem azért mert az ajánlattevő a szerződésben foglaltakat nem teljesíti, hanem mert az elfogadó fél rájön, hogy hülye volt, akkor az bizony egyoldalú hiba.

3. Sok olyan ajánlat van, aminek vannak kikötései, az hogy ez megéri-e nekem vagy sem azt mindig a fogadó félnek kell eldöntenie. Így ugyan azt tudom neked mondani, mint a 2. pontban, hülye döntést hozott. Viszont azt nagyon nem szabad elfelejteni, hogy egyrészt nem tudjuk hány évig lakott és mennyiért a szolgálati lakásban. Ha csak a bérleti díj spórolást veszem, akkor lehet már sokszorosan megkapta annak az önkormányzati lakásnak az árát. Ha azt feltételezem, hogy nem volt teljesen hülye a gondnok, amikor ezt a munkát ezen feltételekkel vállalta, akkor csak azt tudom gondolni, hogy sokkal jobban ajánlat volt számára ez.

4. Egy ingatlan tulajdon vagy bérleti joga átruházás nem mindig pénz ellenében történik, lásd ajándékozás, eltartási szerződés stb. Ezek ettől még nem etikátlanok, mint ahogy egy csere sem, hiába derül ki arról később, hogy esetleg valamelyik félnek végül nem lett olyan jó. De természetesen feltételezve azt, hogy a szerződések tartalma mindkét fél előtt ismert volt és azokat be is tartották. Az, hogy valaki nem gondolta át kellő alapossággal, hogy számára ez kedvező vagy kedvezőtlen továbbra sem más hibája.

5. A fentiektől függetlenül (kivéve 1. pont) el tudom képzelni, hogy holtig tart a használati jog és ezt szeretnék megváltani, aminek persze semmi akadály, sőt hajrá, de itt lép be az 1. pont, ami azt mutatja, hogy borzasztóan szakmaiatlan az egész előkészítés, ami a jelenlegihez hasonló spekulációkra ad okot, ami nem egészséges.

6. A fentiektől függetlenül azt is el tudom képzelni, hogy a gondnok összerakott pár milliót magának a megspórolt bérleti díjból csak az kevés, hogy saját lakást vegyen, így gondolta bepróbálkozik a kezelőnél egy ilyennel, aki meg szociális érzékenysége vagy tudatlansága miatt vevő volt erre.

7. És hogy miért vagyunk ilyenek? Tapasztalat a neve. Az én kezeim között és sok szakmabeli kollégám kezei között futottak már át olyan ügyek, hogy csak pislogtunk, hogy hogyan és miért. És az egész megelőzéséhez nem kellett volna több csak annyi, hogy valaki alaposabban utána nézzen annak, hogy valóban úgy van-e minden, ahogy azt a kezelő állítja.

Nem kívánom, hogy egyszer kerülj egy olyan kezelő kezei közé, aki pl a saját számlájára utalta a Társasház pénzét vagy aki olyan szerződést kötött egy vállalkozóval a tetőtér tulajdonjogáért cserébe, hogy felújítja a házat, de felújítás helyett csak tetemes közüzemi szolgáltatási díjhátralékot halmozott fel a Társasház számára. És ezek csak az utóbbi 1 hónapban ismeretembe került ügyek. De lehet, ha látnál egy ilyet közelebbről háromszor meggondolnád, hogy kit nevezel fafejnek vagy érzéketlennek.
"2017. január 1-jétől azokat a háznál kézbesítendő küldeményeket, amelyeket alakjuk/méretük miatt nem lehet levélszekrénybe helyezni, a Magyar Posta csomagküldeményként veszi fel és kezeli." Hogy ez hogy működik a gyakorlatban, alább kiderül. Szia! Engem most a posta húzott fel.Fel akartam adni…..
Az Intrum Jusititia nem az egyetlen, de talán a legismertebb behajtó cég idehaza. Senki nem szeret levelet kapni tőlük (ezt ugyan elég jól meg lehet előzni, ha az ember nem hagy maga után kifizetetlen számlákat), mert akkor is macera az ügyintézés, ha a követelés alaptalan vagy már elévült. De mi a…..
cupcake25 2017.01.25 10:06:32
@Baluci: nem én a fizetési felszólításra gondolok, ugyanis először ott kell elgondolkodni hogy fizetsz-e vagy nem, ugyanis a tértivevényes fizetési felszólító a régi PTK szerint megszakított az elévülést és ezzel tudják bizonyítani, hogy felszólítottak! A sima levél, még az ajánlott is, erre alkalmatlan, tehát ha majd tértivevénnyel kapok felszólított akkor majd elgondolkodom, hogy fizetek-e, hogy elévült-e vagy sem, addig viszont nem foglalkozom vele. Ugyanis a pert, végrehajtást nem csak azzal lehet elbukni, hogy valami elévült, hanem azzal is ha előtt nem lettél felszólítva. :)
cupcake25 2017.01.25 10:13:15
@végrehajtó helyettes: egyik kutya másik eb.

Amúgy egyrészt, ha olyan hülye vagyok, hogy tudom hogy 5 év az elévülés, de annyira nem vettem a fáradtságot ezen 5 év alatt, hogy egy tértis fizetési felszólítót küldjek, vagy fizetési meghagysát kérjek, akkor megérdemlem, hogy soha többet ne lássam viszont a pénzt. Tudod az elévülés nem úgy megy, hogy én 5 évig küldözgetem neked a fizfelszólítókat meg küldöm rád a végrehajtót (nem behajtót) és egyszercsak letelik az 5 év és cseszhetem a dolgot. Az elévüléshez az kell, hogy én 5 évig egy fűszálat ne tegyek keresztbe azért, hogy visszakapja a zsetonomat. Puszillak.
cupcake25 2017.01.25 21:15:24
@végrehajtó helyettes: nagyon nagy tévedésben leledzel annak ellenére, hogy ezzel foglalkozol. Nem csodálom én, hogy ennyi helyen próbálják az elévült tartozást a "kintlévőségkezelők" behajtani. Az momentán sehol, senkit nem érdekel, hogy ki, mikor és hova adta el vagy éppen vette meg a tartozást, nagyon főleg akkor nem, ha erről mélyen hallgat mind a vevő mind az eladó. T.i. az elévülés CSAK és kizárólag akkor szakad meg, ha a követelésről az adóst hitelt érdemlő módon értesítik, ami egyenlő azzal, hogy tértivevényes levéllel a lakcímnyilvántartó rendszerben nyilvántartott címére levelet küldenek neki a követelésről és az is CSAK akkor fogadható el, ha a tértivevény visszaérkezik a feladóhoz vagy ha levél a kézbesítési vélelem szabályainak megfelelően visszaérkezik a feladóhoz. Ha ez nem történik meg, akkor így jártál, 5 év múlva bottal ütheted a pénzed nyomát. Jah és csak jelzem, hogy én is ezzel foglalkozom. És bár létezik az úgynevezett menthető indok, csak én még nem találkoztam olyan bírósággal aki a menthető ok címén egy elévült tartozást jogi úton behajthatónak ítélt. De ha te máshogy tudod, uccu neki, kíváncsian várom.
Egyre több pályázó teszi fel a kérdést nekem, hogy ilyenkor mit csináljon. Mégis mennyi pénzt jelöljön meg, honnan tudhatná, hogy mi az az összeg, amivel még figyelembe veszi a hirdető cég a jelentkezését? Vagy elképzelhető, hogy alákalibrálja a számokat és már-már a nevetséges összeg miatt válik…..
cupcake25 2017.01.18 19:44:52
@Eltévelyedés: csak azt ne felejtsd el, hogy itthon a 35 nm-es garzonért fizetsz 100+ rezsit (ez valós adat!) a kb nettó 150-200 ezres fizetésedből, IT-sként attól függően, hogy melyik része (programozás, support, fejlesztés stb) max olyan nettó 500 ezret tudsz kisajtolni de ez a plafon. Aki ennél többet mond, az kamuzik egyszerűen vagy vállalkozóként csinálja. És akkor ezen felül vannak a valóban nyugati árak. Erre mindig egy dolgot hoztam fel példának: kint keresel minimum 1000 eurót ugye, ennél kevesebb nagyon ritka kb minimál, itthon ez mondjuk 100 ezer. A mekiben egy bigmac mondjuk 5 euró, amit itthon cirka 1600 forint. Az 1000 euródnak az 5 euró 0,5%-a, míg az 1 600 forint a 100 ezer forintodnak 1,6 %-a. Itthon te soha, de soha nem fogsz tudni bejelentett munkával olyan színvonalat elérni, mint kint és most ugyan azon munkáról beszélek, nem arról, hogy kint mosogatsz itthon meg pl JAVA fejlesztő vagy. Tudom, hogy a pénz nem minden és ezt alá is írom, én nem tervezem a kiköltözést, de csak azért mert itthon látom a saját boldogulásomat még egy darabig, de szigorúan csak a sajátomat és mint vállalkozó. Alkalmazottként vagy munkát adó vállalkozóként már esélytelen lenne és a boldogulásom az azt jelenti, hogy mondjuk hitelre tudok venni lakást esetleg és ki tudom gazdálkodni a törlesztőt viszonylagos biztonsággal és olyan vállalkozó vagyok, aki egészen jól tudja kalkulálni a fix havi bevételét. Szóval ha haza akarsz jönni és életszínvonalban nem akarsz sokat veszíteni, akkor én alsó hangon mondanék olyan nettó 400 ezret és akkor valóban belefér a kocsi, az albérlet a spórolás stb.
cupcake25 2017.01.18 20:13:39
@redriot77: én erre azt mondom, hogy ez egy piac, alkudozni kell nincs mese. Tök mindegy hogy az elődöd mennyit kapott azért a munkáért, amit csinált, az a lényeg, hogy neked mennyit kell fizetniük, hogy elvégezd a munkát. Én az utolsó munkakeresős időszakomban, kb 1,5 éve nem voltam kényszerhelyzetben, én akartam váltani, közel 4 évet lehúztam ez előző helyen és bár évente kb nettó 10 ezerrel nőtt a fizum mégis úgy éreztem, hogy nem arra haladnak a dolgok, ahová én akarom, többre vágytam, magasabb presztízsre, jobb munkakörülményekre stb. Mivel nem volt kényszerben, ezért úgy küldtem az önéletrajzokat, hogy az akkori fizetésemre rátoltam még 20%-ot pl ragaszkodtam a 8 órás bejelentéshez (meglepő vagy inkább nem, de napjainkban már ez is egy elvárás és nem alap sajnos), összesen 10 önéletrajzot küldtem el és ebből 4 helyen voltam interjún és 2-re felvettek volna. Persze azért alaposan megválogattam az álláshirdetéseket, tudtam mire vagyok alkalmas és mire nem, melyek azok a pozíciók, ahol egyáltalán elérhetem ezt a bért, értelemszerűen titkárnőként nem fogok annyit keresni mint szeretnék, így ennél magasabb pozíciókat vadásztam úgy mint irodavezető vagy szakmai asszisztens vagy éppen kezelő (társasházak), sőt arra is figyeltem, hogy azért legyen már releváns tapasztalatom (ezt amúgy nagyon sokan nem is nézik meg, csak küldik az önéletrajzokat nyakra-főre és meg vannak lepődve, hogy kiküldtem 50 önéletrajzot és nem hívták be sehová. Amikor a 2 cég közül választottam 2 dolgot tartottam szem előtt, az egyik, hogy milyen a munkakörnyezet )nem volt nehéz megállapítani, mert az irodákban is voltak interjúk illetve hogy melyik az, amelyik segít abban, hogy a jövőbeni terveimet támogassa. Mindegyik cégnél megkérdezték az interjú után, hogy tartom-e az fizetési igényemet és mivel már alapból olyan pozíciók közül válogattam, amiknek a feladatköreit nagyjából ismertem, így tudtam pontosítani. Pl amikor nekem azt mondják, hogy mint asszisztens jegyzőkönyveket kell írnom a közgyűlésekről akkor nagyon jól tudom, hogy ez azt jelenti, hogy bizony vannak időszakok, amikor egy napom nem 8 hanem 12-13 órás, megkérdeztem, hogy ezeknek az elszámolása hogy működik és amit ajánlottak számomra elfogadható volt. Vagy amikor azt mondják, hogy a befutó telefonokat kezelnem kell, egyenleget kell egyeztetnem tulajdonosokkal, akkor tudom, hogy ez azt jelenti, hogy bizony van amikor kisiskolás szintre kell mennem és el kell magyaráznom, hogy a 2+2 az miért 4. Sőt amikor rákérdeztem a hozzám tartozó albetét számra, akkor is tudtam hogy ez kb mennyi munka. Viszont ahhoz ragaszkodtam és nincs is belőle baj sőt el van fogadva, hogy asszisztensként nem vagyok köteles 0-24 órában rendelkezésre állni, munkaidőben elérhető vagyok és ennyi. De persze mint írtam ezekhez ismerned kell a szakmát, amiben el akarsz helyezkedni. Ezek alapján tudod kalkulálni, hogy elég-e a kért fizetés vagy meg kell toldani, mert asszisztensként azzal nem számoltam, hogy itt a beszámolót is nekem kell gyártani, ami viszont már felelősség és még sorolhatnám. Szóval ha csak nem éles pályaváltáson agyal valaki, akkor igen is az interjú után ő is be tudja lőni, hogy 1-1 pozíciónál mennyit lehet keresni. Ettől még persze érhet nagy csalódás, mert lehet néhány nehéz kolléga, néhány olyan ügyfél, aki szintén kihívás. De ez olyan, hogy te is el facebookozhatsz melóidőben. Ezek ilyen lutrik 1-1 váltásnál ezért ha nem vagy kényszerhelyzetben érdemes mindig belekalkulálni, hogy neked mennyit ér ez a kockázat, nekeme z volt a +20%. :)
cupcake25 2017.01.18 20:33:24
@cupcake25: és akkor folytatom, hogy amikor eljöttem az előző helyről én kerestem az utódomat sőt, volt amikor karbantartó/kertészre adtam felhirdetést mert kellett volna. Na ott is volt gond dögivel, egyrészt én alaposan megírtam a hirdetést mert tudtam mik az elvárások, persze a főnök okoskodott, hogy jó hát az nem fontos, meg ez sem meg az sem, de közben meg kellett volna a munkához mert egy sima utcáról berángatott valaki, nem biztos, hogy tudja, hogy hogyan kell ültetni egy fát és mindenkinek nem lehet fogni a kezét, mert akkor felesleges hogy ott legyen. Na mindegy összedobtam egy korrekt álláshirdetést és kértem, hogy jelöljenek meg fizetési igényt, leginkább azért, mert tudtam, hogy az igazán jó jelentkezők annyit fognak kérni, amennyit a főnököm nem tud/akar fizetni és nem akartam az idejüket rabolni. Viszont nem írtam ki a bérezést, mert akkor az utolsó analfabéta is bedobta volna a plafont. Sőt amikor a saját helyemre kerestem valakit, akkor direkt beírtam, hogy TH-kkal kapcsolatos tapasztalat az ELVÁRÁS és nem előny és olyan önéletrajzok jöttek, hogy életében egy Alapító okiratot nem látott vagy Közgyűlésen nem vett még részt és ehhez betolta a nettó 150 ezres fizetési igényt. Jó, egyből kukáztam de akkor is. Én ezekből a tapasztalatokból kiindulva még mindig azt mondom, hogy a legjobb a szelektálás és az optimális munkaerő megtalálására ha munkavállaló lő egy összeget, mert egyrészt, ha bírok a hirdetésbe egy sávot, akkor lehet hogy az értelmesebb 30% nem küldi el, mert ő nem esik bele, de azok akik amúgy tök alkalmatlanok a munkára, mert az elvárások közül max az erkölcsit tudják bemutatni, azok is elküldik és belövik a sáv közepét, mert hát höhö itt lehet keresni 170 ezeret ide jelentkezünk aztán hátha.
Igaz, ez a fánk nem lesz olyan, mintha olajban sütnénk ki, de így is nagyon finom és puha fánkot kapunk...
cupcake25 2016.10.18 22:17:46
@Ráérek: ezeknek a recepteknek pont az a lényege, hogy a régi kedvenceket vagy klasszikusokat olyan elkészítési móddal mutassák meg, ami adott esetben kevéssé egészségtelen. Mert bár ez a fánk (és igen, ez fánk, nem szalagos fánk, de fánk, mivel sok helyen alapból ez a puha, nem olajos fánk a fánk) nem diétás mégis egészségesebb és könnyebb pl a gyomornak mint a liter olajban sütött társa, amit én is nagyon szeretek, de ugyan úgy szeretem ezt a fajtát is.
Néha nagyon jó fej vagyok. Mint például most végig. Már napok óta jó fej vagyok. Sőt, már hetekkel ezelőtt jófej voltam. A múltkori férfi karórás cikk után egy kicsit sovinisztának éreztem magam, hogy azt a pár szem női olvasómat nem tisztelem meg annyival sem, hogy nekik is bemutatok pár karórát,…..
Olvasónk nem részletezte a követelést, ami miatt az Intrum Justitia nyaggatja, leveléből csak az derül ki, hogy az Intrum kitartó, olvasónk meg makacs. Megkérdezzük, mik a tartozás-behajtás-elévülés szentháromság jogi keretei. A "Vannak más módszereink" - mondjuk így elsőre…..
cupcake25 2016.08.10 11:06:13
@bendeguz75: nem indul újra, csak akkor ha igazolni tudják azt, hogy az elmúlt 5 évben téged érdemben felszólítottak (tehát tértivevényes levelet átvettél tőlük vagy az ilyen levél "nem kereste" jelzéssel megy vissza, azaz él a kézbesítési vélelem, fontos hogy a vélelem csak ennél az egy jelzésnél él, minden más esetben a követelő félnél a labda hogy kiderítse hol laksz és oda küldje). Fontos még megjegyezni, hogy az új PTK szerint már ez a fizetési felszólítós módszer sem eredményezi automatikusan az elévülési idő újra indulását, azt ugyanis csak az fogja ezt eredményezni, ha az adós elismeri a tartozását. Azt sajnos még nem tudom, hogy ez visszamenőleg is érvényes-e vagy csak a 2016. január 1-je utáni követelésekre.
Fekete csütörtök, mondják a tegnapi napról a sorozatvilágban, és valahol joggal, hiszen abban az évben, amiben soha nem látott mennyiségű új tartalom került/kerül képernyőre (350 felett), egy délután alatt a network tévék 14 sorozatot adtak át az örökkévalóságnak, ami azért elég kemény. Az ABC-nél…..
Egy olasz bíróság döntése értelmében egy apa kénytelen tovább finanszírozni fia egyetemi tanulmányait. Ebben még önmagában nem lenne túl sok érdekesség, az ügy akkor lesz izgalmas, ha azt is eláruljuk, hogy a fiú 28 éves, és az apa megunta, hogy nem képes magát eltartani. A…..
cupcake25 2016.05.02 13:46:39
@nagybalfasz: nincsenek. A liberalizmusban mindenkinek fene nagy jogai vannak, senkit nem szabad semmiben korlátozni. A mai szülők ezt úgy vezetik át a gyerek nevelésbe, hogy az ő gyerekeiknek senki nem parancsol, még a szülő sem, mert az korlátozza az ő személyes szabadságát, ha megmondom neki, hogy mit csinálhat és mit nem. Ha meg valaki szembesíti azzal, hogy ez nem így működik, akkor meg van sértődve és egyből diktatúrát meg törvénytelenséget kiált. Nézzél körbe nyugodtan és te is észre fogod venni.
cupcake25 2016.05.02 13:50:43
@hubazze: erre azt tudom mondani, hogy első körben édesanyám egyedül maradt lent vidéken és 3 hónap után nem bírta hogy egyedül van, így felköltözött ő is hozzám és öcsémhez. Ráadásul amíg nem talált munkát pesten addig én tartottam el. Nem mellesleg ismételten felhívnám a figyelmedet, hogy van különbség az élősködés és az együttélés között. Sokaknak nem adatik meg a nettó 200 ezres fizetés és ha meg is adatik, melyik a jobb, hogy ebből 150 ezret kipenget rezsire meg lakbérre vagy az, ha otthon közösen fizeti a szülőkkel a rezsit, a lakáshitelt és emellett még takarékoskodik, hogy egy szép napon majd ő is saját lakásba költözhessen? Az én nagyszüleim még a házasság és az első gyerek születését követően is 3 évig éltek a szülőkkel és csak után tudtak saját lakásba költözni. Akkor ez nem volt fura és megkövezendő, pedig mamám 19 éves korában szülte az első gyerekét és 14 éves kora óta dolgozott.
cupcake25 2016.05.02 14:48:30
@nagybalfasz: szerintem ahány könyv annyi féle nevelési módszer megnevezés, mindenesetre a ráhagyó az a liberalizmus eredménye. Pontosabban a liberalizmus eltorzítása, mert azért ott van törvény előtti egyenlőség is meg kötelezettség is, de sajnos ezen kettő részt az általad ráhagyó nevelési módszer, szerintem meg liberális gyereknevelési módszer nem igazán élezi ki.
Már számtalan fórumon (Magyarul Balóval, rádió, blog....) hangoztattam az elmúlt hónapokban, hogy a CSOK januárban egy ingyen reklám volt a kormány számára. Kezdődött azzal, hogy az új CSOK programot elméletben januártól lehet igényelni, gyakorlatban február végétől kezdett működik, és a valóságban…..
cupcake25 2016.04.25 13:14:45
@Vasárnapi boltnyitás van lúzerek: Társasház kezelő vagyok szóval igen, nettó kettő perc, főleg akkor ha már megvannak a tervek, láttam én már 3 oldalas alapító okiratot. A másik az, hogy a cikkben írt példa egy ikerház volt, amit frissen akarnak felhúzni, szóval nem hiszem hogy bármilyen régi tulajdonos lenne a másik pedig tudtommal ez a szintű csok 10-10 M csak újépítésű ház esetén vehető igénybe. Na már most a sorházak valószínűleg nem alakulnak Társasházzá, tehát itt lehet probléma, az új lakóparkok viszont kivétel nélkül már az építés elkezdésének pillanatában Társasházzá vagy Lakásszövetkezetté alakulnak, ami nem véletlen de ebben most nem mennék vele, nem fogok senkit kitanítani a szakmából. Ha viszont ketten hárman összeálltok hogy építetek egy ikerházat vagy egy 2-3 szintes több lakásos épületet, akkor viszont hidd el nekem, hogy a legjobb amit tehtek ha Társasházzá alakultok.
cupcake25 2016.04.27 21:14:27
@BaT2: alapítanék én neked, ha legalább egy közös falatok lenne, ugyanis Társasházat olyan épületből vagy építendő épületből lehet alapítani, amelyikBEN kettő külön tulajdonként bejegyezhető lakás vagy nem lakás célú ingatlant alakítanak vagy alakítottak ki. A te esetben az a baj, hogy ez nem egy épület amelyben két ingatlan van, hanem két külön álló épület 1-1 ingatlannal. Ha pl. a Te házadban 2 lakást alakítotok ki, amit külön helyrajzi számra lehet kérni, akkor már rögtön tudok neked alapítani Társasházat. Addig viszont a családi házadból soha nem lesz Társasház. A telek megosztása innentől nem számít, mert azt lehet megosztottan használni csak ezt az alapító okiratban le kell fektetni.
cupcake25 2016.04.27 21:38:40
@BaT2: ez már eléggé kiforgatása lenne a Társasház fogalmának, de én így elsőre azt mondanám, hogy igen, lévén Társasház a nem lakás céljára szolgáló helyisegekből álló épület is lehet, bár őszintén itt azért elsősorban az üzletekre és irodákra gondoltak ám, nem a garázsokra, szóval azért 100%-ot nem mondanék, egy ezzel foglalkozó jogász jobban ismeri az alapítással összefüggő kiskapukat mint egy mezei közös képviselő.

Én 1 dolog miatt nem adok igazat a poszternek, Társasházat alapítani egyszerű, a te esetben azért nem lehet mert nem felelsz meg a törvényi előírásoknak, ami azért nem bonyolult, egy épületnek kell lennetek, tehát legalább 1 közös falatoknak lennie kell, meg ilyen egy két közös szerkezeti elem, mint tető stb. Ha ezek állnak és amit a poszter felvázolt miszerint egy házban akarnak 2 lakást kialakítani vagy ikerházat építeni ott ez áll, akkor tényleg 2 perc alatt van meg az alapító okirat, ügyintézésre mondanék 1 hetet maximum. De ehhez érteni is kell hozzá.

A garázs azért működhet, mert vannak olyan társasházak, ahol több külön álló épület van még egy Társasház az egész.
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!   Tisztelt Munkahelyi Terror blog!   Közel egy éves munkakeresésem során szerzett tapasztalatomat szeretném megosztani önökkel. Sokak írását olvasva, hasonló cipőben járok, nem kapok választ az önéletrajaimra.    Az…..
cupcake25 2016.03.18 21:24:15
Lehet én vagyok fura vagy mázlis vagy csak tudom hová érdemes jelentkezni, de engem a legtöbb helyen pozitív elbírálással hívtak vissza. Igaz én nem is flancolom túl az interjúkat mint fodrász(???), kozmetikus (????). Komolyan minek? Öltözz fel rendesen, ne farmerben meg tornacipőben menj, de nem is kell úgy kinézni mintha éppen bálba vagy randira készülnél. Én ahhoz tudom hasonlítani mint mikor a suliban mondjuk márc. 15-ei ünnepségre ünneplőben kellett menni, nem ballagás volt, nem diplomaosztó csak egy ünnepély. Az interjú is ilyen, legyél csinos, de nem ez a fő esemény. És nagyon fontos, hogy legyél határozott, tudd hová jelentkezel és nem utolsó sorban nézzen ki valahogy az önéletrajzod (van ismerősöm aki szerintem az önéletrajza miatt nem kap munkát) és felejtsük már el az europasst meg a hasonló online önéletrajz készítőket, mert akinek annyi kompetenciája nincs hogy wordben összedobjon egy normálisan kinéző önéletrajzot az nem túl vonzó.

Ettől függetlenül tutira vannak kamu hirdetők, meg olyanok is, akik a mezei titkárnőnek előírják a tárgyalóképes angol nyelvtudást, meg a fősikolai/egyetemi végzettséget és ezért hozzá vágnak nettó 100 ezer forintot. Vagy az én szakmámban: legyen jogsid,legyen saját autód, hogy azzal menjél a házakhoz meg vigyed ki az anyagokat, benzin pénzt persze nem kapsz, fizetésed meg nettó 150.

Annyi az egész,hogy tudni kell szűrni. Az álláshirdető portálok főleg a munkáltatói oldalon fizetőseken meg főleg sok a kamu meg az irreális.
cupcake25 2016.03.18 21:44:31
@DocBulywood: igen és sajnos abból a 3 millióból sok az inkompetens. Mikor én munkahelyet váltottam és kerestük az utódomat nem vártunk el sokat: legyen legalább középfokú végzettsége vagy érettségije, tudja használni az office programokat elsősorban word és excel és ezek után csak előny volt ha már dolgozott társasházkezelő cégnél és ismeri a használt programot. Ehhez képest alig jött értékelhető önéletrajz. Ez ugye egy asszisztensi munkakör lett volna ahol kell levelezni szolgáltatókkal, hivatalokkal, tulajdonosokkal, jegyzőkönyveket kell írni stb. Tehát amikor egy ilyen helyre jelentkezem akkor az önéletrajzom legyen esztétikus!!! ha még erre sincs igényem akkor hogy lesz majd arra hogy a leveleknek jegyzőkönyveknek legyen valami kinézete? A 90% emiatt lett kuka. Vagy ha azt mondom jelöld meg a fizetési igényedet akkor jelöld meg, hogy mennyit szeretnél kapni, ez azért van, mert a cég gondol valamit és a munka vállaló is gondol valamit, na most ha a cég látja hogy én nettó 200 ezret akarok kérni és ő meg nettó 100-ra gondol akkor be sem hívja mert ezt nem lehet össze alkudni. És még sorolhatnám a hibákat, amikkel alapból kiejtik magukat a jelentkezők.
cupcake25 2016.03.18 21:52:25
@lacas82: ez sajna leginkább azért van mert sok cég szürkén/feketén foglalkoztat és félnek hogy lebuknak, ha kiírják nettó 150 ezer a fizu és NAV bácsi utána néz a dolognak. Nem szép de sok helyen ez kényszer...
Vitézy Dávid ma a Közlekedési Múzeumot vezeti, illetve újítja meg. Természetesen aktuális terveiről is beszélgettünk vele a Forbes márciusi számában megjelent interjúban, de rengeteg érdekes rész nem fért be a lapba. Ezeket két részletben közöljük itt a blogon, ez az első - többek között…..
cupcake25 2016.03.03 15:52:18
@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: személyeskedjél azzal a szegény nővel aki a világra hozott téged.

A másik pedig: nem kell kiszerelned, szeresd a kényelmet és ücsörögj a dugóban, de ne ordibálja habzó szájjal, amikor nem kapsz zöld hullámot mert helyetted a villamosnak vagy a busznak kedveznek, mert bármennyire is tagadod, te vagy az illetve a hozzád hasonlók, akik a saját kényelmüket minden és mindenki fölé helyezik és még a budira is kocsival járnak MERT NEKIK EZ JÁR. Csak arra nem gondolsz, hogy ezzel nem csak a környezetet károsítod de a közlekedést is ellehetetleníted, mert igen is a kocsik sokkal nagyobb akadályt jelentenek akár a mentőnek, rendőrnek, tűzoltónak... De nem várom hogy magadon kívül mással is foglalkozz.

A másik pedig egy kommentből remekül leszűrted hogy miről mit gondolok, te egy igazi zseni vagy! Jah nem, egy gyökér vagy, aki még tippelni sem tud.
Gyakorlatilag minden héten átadnak valahol egy kormányablakot, és a sikerkommunikáció alapján, ha valami, akkor ez az közigazgatási integrált ügyfélszolgálati rendszer végre igazán pöpecül működik az országban. Kár, hogy a hétköznapi tapasztalatok mást mutatnak. (A levél címzettjei közül Lázár…..
Ha minden igaz, szarban van a Class FM Morning Show című műsora, illetve a műsor miatt a három műsorvezető, illetve a műsor és a műsorvezetők miatt a Class FM. Az NMHH ugyanis valamiért kinézte magának Simicska Lajos rádióját, pontosabban a Morning Show december 30-i és január 4-i adását, és…..
cupcake25 2016.02.19 08:48:06
@Dave_bloghu: a januári is az volt, az első két hétben nem is voltak élő morning show-k, tehát ezekben az adásokban a kölni szilveszteri dologgal nem is foglalkozhattak, lévén hogy a decemberi ugye előtte volt. sixx megint csak mindenféle utánajárás nélkül megy neki egy neki nem tetsző műsornak, mert olvasott valahol egy félhírt, de hogy visszahallgassa a műsort vagy utána nézzen hogy volt e élő adás az már nem megy neki.
Létezik vajon, hogy az előfizetés lemondása után már csak papíralapú számlát tud küldeni egy cég, ami addig elektronikusan számlázott? Sosem gondoltam volna, hogy egyszer én is Homár áldozat leszek, de hát mindent el kell kezdeni valamikor.. 2015-ben előfizettem a Telenornál…..
cupcake25 2016.02.18 12:16:54
@Terézágyú: miért gáz ügyeskedés? Ha fontos nekik az hogy fizessek és tényleg ki akarnak értesíteni a tartozásról, akkor azt nem gond 1 db tértivevényes levéllel megtenni, már ha nem az a cél, hogy 8x annyi költséget próbáljunk behajtani a madártól, mint amennyi a tartozása volt. Ha pedig annyira nem foglalkozik a cég azzal hogy igazolhatóan megpróbálja kézbesíteni a fizetési felszólítót, akkor én miért foglalkozzak vele? Nem mellesleg jellemzően az ilyen tartozások mármint amikről térti nélkül értesítenek ki, vagy kamuk vagy nem igazolhatóak. Az hogy ismered a jogaidat lehetőségeidet és élsz vele az nem ügyeskedés.
cupcake25 2016.02.18 12:18:54
@onlajnok: a telenor állítja hogy van egy levél amit kiküldött, de erre nincs bizonyíték.
cupcake25 2016.02.18 12:28:18
@Terézágyú: igen egyszerűen kidobom mint egy spamet főleg az intrumos leveleket mert azoknak a 90%-a valótlan és a poszteréhez hasonló módon olyan tartozásról szól (megspékelve már mindenféle költséggel), amiről maga a szolgáltató elfelejtette SZABÁLYOSAN értesíteni az ügyfelet. Ha őket ennyire érdekli a SZABÁLYOS eljárás, akkor engem is ennyire érdekel hogy mit küldözget nekem egy kétes cég. A cég meg nem is meri a jogait és lehetőséget, vagyis de, pont ezért próbálkoznak be ilyenekkel. Ha ezek valós követelések lennének, akkor már rég tértivevényes levél ment volna, meg fizetési meghagyás meg hasonlók. Apró megjegyzés BEHAJTÓ véghez fizetési meghagyás és minden egyéb nélkül átkerülhet tartozás, pont mint egy KÖVETELÉS KEZELŐ céghez is. Viszont VÉGREHAJTÓ az már más és komolyabb kérdéskör. Tessék nem összekeverni a dolgokat és rögtön érteni fogod miért dobok ki egy nem tértis behajtócéges levelet.
Szegény Zoli kütyüje elég csúnya állapotban érkezett meg hozzá. De vajon igaza van, amiért egyértelműen a Magyar Postát kutyázza miatta? Előítéletes vagy tapasztalt? Szavazzon! T. Homár! Emlékeztem még egy régi indexes cikkre a postával kapcsolatban... nem homáros cikk…..