Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Constantinvus Literator

0 bejegyzést írt és 153 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nemrég megszóltam valakit. Nem vagyok büszke rá, ráadásul a dolog tönkre is tette a kapcsolatunkat – egyelőre úgy tűnik, jóvátehetetlenül. Elmesélem az esetet, még akkor is, ha a megértéséhez egy kissé elzárt, egzotikus és sokak által idealizált világba kell is kalauzolnom a kedves Olvasót.…..
Ismeritek Kempis Tamás Imitatio Christi című könyvecskéjét? Bár a keresztény spiritualitás egyik gyöngyszemének, klasszikusának mondják, nem csodálkoznék azon, ha még azon kevesek közül sem mindenki lelkesedne érte, akik egyáltalán kézbevették már. Mert bizony hétpecsétes könyvről van szó, melyeket…..
Egy kicsit nehéz megérteni azt, amit most szeretném, ha megértenétek. Azt is tudom, hogy sokakból elementáris zsigeri ellenkezést ki fog váltani. Jobb is ezt előre leszögezni, hogy senkit – sem a kedves olvasót, sem a szegény posztolót – ne érjen meglepetés a későbbiekben a…..
Constantinvus Literator 2015.10.22 09:17:38
@Hermes the God in Yellow: Akkor a plázákban, a diszkókban és a könnyűzenei koncerteken mind-mind ilyen "érett" emberek vannak. Egyetértek, nyilván a zöldségek is lehetnek "érettek" vagy "éretlenek".

„Mindazokkal, akik még beszélni akarnak az emberről, uralmáról vagy felszabadításáról, […] akik belőle akarnak kiindulni, hogy aztán eljussanak az igazsághoz, […] akik nem akarnak formalizálni antropologizálás nélkül, akik nem akarnak mitologizálni demisztifikálás nélkül, akik nem akarnak gondolkodni anélkül, hogy mindjárt azt ne gondolnák, hogy az ember gondolkodik, […] csak egy filozofikus nevetést szegezhetünk szembe vagy (legalábbis részben) hangtalan kacajt” (Michel Foucault: A szavak és a dolgok).
Constantinvus Literator 2015.10.22 20:41:43
@Hermes the God in Yellow: Ha te a plázában és a diszkóban találod meg a magad filozófiáját, a vásárlásban és szórakozásban az életed értelmét, rendben van. Michel Focault pedig - egy ilyen nézőpontból - nyilván "egy közveszélyes barom", mint ahogy minden filozófus, irodalmár vagy történész "közveszélyes barom" egy plázabunkó normalitásához képest.

Bárhogy is legyen, szerintem a kultúra nem szégyen. Legfeljebb kellemetlen (mármint annak, akinek nincs).
Constantinvus Literator 2015.10.23 14:44:10
@Hermes the God in Yellow: Rendben. Ebben meg is egyezhetünk :-)
Az alábbiakban nagyon nagy együttérzéssel és compassioval, együttszenvedéssel szeretnék beszélni arról, amit „sérült férfiasságnak” is mondhatnék. Csak utalásszerűen hadd említsem az ezen a területen támadó nehézségeket: a homoszexualitást nagyon merész dolog…..
Constantinvus Literator 2015.07.31 10:49:27
@matthaios:

Ha megválaszolom a kérdésedet, ugyanoda kerülünk, mint a @khamul:-lal folytatott beszélgetésben. Attól, hogy ÁLTALÁBAN hitelesebb számomra a pap, szerzetes tanítása, mint a "világi" teológusé, az egyházi hierarchia magasabb fokán álló személyek tanítása, mint annak alacsonyabb fokán állóé (stb.) még távolról sem jelenti azt, hogy pl. MINDEN püspök, pap vagy szerzetes tanítása hiteles.

Én azonban az egyházon belül is a PÁRBESZÉD híve vagyok, ha egy püspök téved, akkor őt sokkal inkább imával és a kérdések egyházon belüli megbeszélésével kellene meggyőzni, mint rögtön farkast kiáltani. A különböző egyházi szövegekben és a katekizmusban lehetnek olyan fogalmak, amelyek anakronisztikusak, ezért a mai ember számára igazságtalanul keménynek, durvának tűnnek. Mert ha az egyházi tanítások nem változnak, a NYELV azért nagyon sokat változik. Nyilván nem az én tisztem megítélni, hogy az „objektíve rendellenes”, az "önfertőzés" -kifejezés stb. helyénvaló-e egy bűnös vágyaival küszködő ember esetének megnevezésére vagy sem. De talán éppen ezért érdemes lenne erről is beszélgetni az egyházon belül. Mert így talán, ANÉLKÜL HOGY A BŰN SÚLYÁT KISEBBÍTENI PRÓBÁLNÁNK, sokat segíthetnénk abban, hogy a másik ember ne veszítse el a reményt, legyőzze a bűnt és visszatérjen Krisztus Egyházába.
Constantinvus Literator 2015.07.31 16:46:23
@matthaios: @Callis: @khamul:

Számomra is hasznos volt a beszélgetés, örülök neki, hogy részt vehettem benne :-)
Constantinvus Literator 2015.10.14 07:57:25
@Hermes the God in Yellow: Honnan származik az idézet?
Ha megkérdezzük valakitől, aki történetesen katolikus, hogy hány szentség van, alighanem gondolkodás nélkül rávágja: hét. No és hány parancsolat van? A válasz ugyanilyen egyszerű: tíz. Ha rászánjuk az időt és egy kicsit utánanézünk néhány egyháztörténeti adatnak…..
Constantinvus Literator 2015.10.09 20:22:20
@studiorum: "Aki a mélyből felhoz katolikus gyémántszemeket, arra össztüzet zúdítanak" Ettől a szösszenettől még én is sírva fakadtam. Nem vagy te egy kicsit (nagyon) önimádó :-)

coub.com/view/lqie
Constantinvus Literator 2015.10.09 20:26:27
Constantinvus Literator 2015.10.10 20:42:06
@jabbok: Ok. Én már vissza is vonultam :-)
2000. december 4-én az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése az 55/76-os határozatával a menekültek világnapjává nevezte ki június 20-át, amit 2001. június 20-tól kezdve minden évben megünnepelnek. Így kerül sor ennek megünneplésére az idén 2015. június 20-án,…..
Constantinvus Literator 2015.09.04 14:06:49
@Izrael misztériuma:

Látom, megint gőzerővel beindult a kormányellenes propaganda...

Talán a tegnap szabad napos voltál :-)
Constantinvus Literator 2015.10.06 11:32:27
@matthaios: Magyarországon sok politikai szereplő ma is gondolkodás nélkül ugyanezt tenné, csakhogy mindenáron hatalomra kerülhessen.
Évek óta folyik a vita a cigánygyerekek oktatási integrációja körül. Sok esetben maguk a romák is különböző véleményt fogalmaznak meg. Juhász Júliának az OSIRIS kiadásában megjelent: „Találkoztam boldoguló cigányokkal is” kötetében olyan sikeres életutat bejárt…..
Constantinvus Literator 2015.06.08 14:56:06
Constantinvus Literator 2015.06.08 14:59:29
A magyar kormány újabb nemzeti konzultációt indít, hogy képet kapjon arról, a magyar társadalomnak milyen érzései, ismeretei vannak a bevándorlásról, és mindezek alapján dolgozzon ki egy stratégiát, mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő. A konzultáció kezdeményezését Orbán…..
Constantinvus Literator 2015.05.03 19:52:49
@odamondogato:

Látom, a Best of troll-díjat már kitetted a falra, kedves thoferi@-bélaybéla@-@odamondogato-marikaneni@ Talán most már ideje volna egy igazi szkíta pszichiátert felkeresni :-)

malkav.blog.hu/2014/01/28/best_of_troll_otodik_kor
Constantinvus Literator 2015.05.04 12:31:25
@odamondogato:

A mi orvosunk, tanítónk Krisztus. Ha táltos vagy, akkor helyet és szerepet tévesztettél. Ez itt nem a szittya-blog, és nem is valami ősmagyar Disneyland :-)
Constantinvus Literator 2015.05.04 19:34:21
@odamondogato: Ez után az értelmetlen mondatod után, nincs is több kérdésem :-)
Shlomo Sand, izraeli történész tavaly ősszel magyarul is megjelent világhírű könyvét olvasom, melynek címe: “Hogyan alkották meg a zsidó népet?” (The Invention of the Jewish People). A könyv bemutatója épp a házunkban volt, amelyen maga a szerző is megjelent. Mindaz,…..
A II. Vatikáni zsinat a Katolikus Egyház történetének 21. egyetemes zsinata volt; az egész világról a Vatikánba érkező püspökök gyülekezete, akik az egyház életében az éppen fontosnak ítélt témákat vitattak meg. Az összes résztvevő száma körülbelül 2540 fő volt, akik…..
Constantinvus Literator 2015.04.14 10:26:48
@bélaybéla:

Így van! Vesszen a burzsuj :-)

www.youtube.com/watch?v=GFDUah-Jq88
Constantinvus Literator 2015.04.14 17:48:34
@bélaybéla:

"Próbálj meg kitörni az elmédbe épített, mesterséges csőlátástól és skatulyáktól!"

Ez a képzavar szinte olyan jó, mint az, hogy "Elrepült fölöttünk az idő vasfoga" :-)
Constantinvus Literator 2015.04.15 21:38:08
Egykor egy amerikai elnök a szabadság jelszavává tette szállóigévé vált hitvallását: „Ich bin ein Berliner”. Mindenki tudta, hogy ez sem származási- vagy lakhelyet, sem illetőséget nem jelölt meg, hanem egyértelmű ideológiai álláspontot. Valójában Kennedy vallomást tett,…..
„Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába” (Mt 18,3) – minden keresztény ismeri a jézusi mondást az evangéliumból. Őszintén szólva nekem mindig gondot okozott ez a szakasz. Vajon milyen értelemben kellene a gyerekekhez hasonlítanunk? Mert azt…..
Constantinvus Literator 2015.01.04 13:27:51
@csaba carmarthen:

"Nem gondolom, hogy gyaláztam volna bárkit is, de ha igen, akkor kérlek mutass rá, hogy hol." Ezt most viccből kérded?

"Egyébként Benedek pápa mellett kiállt itt valaki?" Miért, Benedeket is gyaláztad?
Constantinvus Literator 2015.01.04 15:46:47
@matthaios:

Szerintem egy dolog a kritika, abból természetesen mindegyik pápa kapott bőven, legalább is az utóbbi fél évszázadban, és teljesen más kategória az, amit cs. c. vagy az általa belinkelt honlapok szerzői művelnek.
Constantinvus Literator 2015.01.04 17:35:25
@matthaios:

Bár sokmindenben egyetértek, a kritika bizonyos formáit én építőnek tekintem, ennek a belső feszültségek levezetésében, az őszinteség és az alázat kölcsönös gyakorlásában is fontos szerepe van. Itt persze, nem Küngre gondolok, aki szerintem ezt nagyon eltúlozta.
Nem értek a politikához. A március 15-ei miniszterelnöki beszéd most mégis elgondolkoztatott. Orbán Viktor elég energikusan fogalmazott: „Nem tűrtük el 1848-ban, hogy Bécsből diktáljanak nekünk, nem tűrtük el 1956-ban, hogy Moszkvából diktáljanak, most sem hagyjuk, hogy…..
Constantinvus Literator 2014.10.21 20:13:49
@uszo:

Szerintem ez az elemzés korrekt. Üditő színfolt a 168 órás, galamuszos siratóasszony-kórus mellett :-)
Constantinvus Literator 2014.10.21 21:08:32
@uszo:
Szemkilövő demokraták :-)
Constantinvus Literator 2014.10.22 13:58:10
@uszo:

A te szövegeidet olvasni is nagy kihívás. Csak annyi a különbség, hogy amit te 2000 leütésben tudsz kifejezni, azt én elmondom két szóban :-)

Különben egyetemen tanítok, de ez most nem ide tartozik. Amúgy általánosban is tanítottam, így mindenkit a saját szintjén tudok kezelni :-)
Öröm nézni, ahogy egymás után viszik be őket. Jó látni, hogy hirtelen felgyorsult az igazságszolgáltatás munkája most, hogy leköszönőben van az eddigi államfő. Mert bár Romániának inkább jót tesz most ez a dolog - én csak nem tudom nem úgy gondolni, hogy egyes komolyabb,…..
Constantinvus Literator 2014.10.19 15:40:31
Pár éve csak érettségi tétel volt, egyszer volt, hol nem volt-történet a keresztényüldözés. Feledve már a diktatúra rafinált mesterkedése, hogy kiszorítsa előbb a közéletből, majd mindenhol az egyházakat. Idővel kiengedték az utolsó börtönben sínylődő papot is, és az…..
Constantinvus Literator 2014.09.05 21:20:03
@Antal József:

Engem nem kell tiszteltezni. Tiszteld inkább Krisztus Egyházát és képviselőit, akár megérdemlik, akár nem, mert mindannyian egyformán gyarló emberek vagyunk.
Constantinvus Literator 2014.09.10 08:11:32
@csaba carmarthen:
Kijez azúr ki ánglúsul beszél? És mijért beszél ánglúsul azokhoz az'kik nem ánglúsok!
Constantinvus Literator 2014.10.05 20:17:20
@Antal József:

És te? Gyűjtöd a pénzt :-)
Nemrégiben hallottam egy szép történetet egy argentin jezsuita barátomtól. (Nem, nem a pápa volt! :) Azt mesélte, fiatalabb korában egy másik fiatal rendtársával néhány évet Spanyolországban, lelkipásztori munkában dolgozott. A püspök Madrid egyik külvárosában bízott rájuk…..
Constantinvus Literator 2014.09.26 17:54:43
@Antal József:

Senki sem jut a mennyek országába csak azért, mert nem "buzi" vagy "szingli". És az sincs benne a Bibliában, hogy a "dolgozó", a "nagycsaládos" vagy a "politikamentes" jobb lenne akármelyik embertársánál, és automatikusan üdvözülni fog :-(
Kéznyújtás címmel ez év szeptemberében a freiburgi érsekség olyan lelkipásztori irányelveket bocsátott közre, melyek megkönnyítenék, hogy az elvált újraházasodottak szentségekhez járuljanak. Gerhard Ludwig Müller érsek, a Hittani Kongregáció prefektusa az irányelvek…..
Constantinvus Literator 2014.09.24 11:20:26
@jabbok:

Jó dolgokat írsz, de magyarázd már meg, hogy mi az az IMHO meg az SZVSZ, hogy a hozzám hasonló tudatlanok ne halljanak meg bután :-)
Constantinvus Literator 2014.09.24 13:57:16
@jabbok:

Köszönöm. Máris okosabb lettem :-)
A liberális demokráciáról szóló beszédje volt az utolsó csepp. Orbán annyira diktátor, hogy már az amerikai sajtónak is fáj?  A Washington Post, The New York Times, és most már a Wall Street Journal is Putyinhoz hasonlítja, és teljes autoriter kormányzásról beszél. Az…..
Constantinvus Literator 2014.08.15 13:03:22
@Izrael misztériuma:

Jaj, jaj, nagyon beindultál. Nehogy még infarktust kapj miattam!

Ezért én most vissza is lépek, és ünnepélyesen kijelentem a következőket: sajnálom, hogy sikeres a gazdaság, sajnálom, hogy az Orbán-kormány kivitte a csődhelyzetből az országot, sajnálom, hogy a Nemzeti Bank egy megfelelő hitelpolitikával esélyt adott a kisvállalkozóknak kedvezményes hitelfelvételre, nagyon bánom, hogy Magyarországon nincs államcsőd, ahogy ezt a baloldali "szakértők" vizionálták, és azt is mélységesen fájlalom, hogy kevesebbet kell fizetnünk a gázért, villanyért, mint ezelőtt 3-4 évvel, CSAK NYUGODJ MÁR MEG, TESTVÉR :-)
Constantinvus Literator 2014.08.20 21:50:50
@csaba carmarthen:

Ősmagyar disneyland. Igazán gyönyörű :-)
Constantinvus Literator 2014.09.17 17:16:07
@vigyüktúlzásbaadolgokat:

"Olvasgatom a (z alaptörvényt)..." "Tegnap olvasgattam a törikönyvet..."

Rád is fér még egy kis magolás, mert annak alapján, amiket eddig írtál, szövegértésben egy elemi iskolás szintjét is alig teljesíted.

Ne haragudj, de csak úgy dől a nyakra-főre odavetett kommentjeidből a sok butaság. Kis visszafogottság talán ebben az értelemben még előnyödre is válhatna :-)
Egy nemzet, két nép és három nem. Ez lehetne a posztmodern Magyarország legrövidebb leírása. Egy nemzet? Az Alaptörvény egységes nemzetből indul ki. Íme, a sokat vitatott nemzeti hitvallás:  „MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért,…..
Constantinvus Literator 2014.09.08 16:56:49
@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Nem. Az ellen, hogy miért akarják kirúgni. Micsoda csúnya bácsik ezek a Mazsihiszesek, pont mint a katolikusok! Elképesztő, ez a kirekesztő magatartás :-)
Constantinvus Literator 2014.09.08 18:24:20
@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"félnek attól, hogy "zsarolható", és hogy a presztízsüket csökkenti" - na látod, ez az igazi farizeusi képmutatás. A katolikusoknak még sok "tanulnivalójuk" lenne ebben a témában.

Bár én inkább örülök neki, hogy a bűnt bűnnek nevezik, és nem próbálnak eufémisztikus kifejezések mögé bújni. Krisztus is azt mondja: "Legyen a ti beszédetekben az igen, igen, a nem , nem. Ami ezenfelül van, a gonosztól való." Máté 5/37.
Constantinvus Literator 2014.09.08 18:54:38
@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Én másként látom (ezért jó ez a beszélgetés). Szerintem a fentiek kiderülte után bűnösnek tekintik, de nem merik ezt nyíltan megvallani, ezért megfelelő marketingstratégiával támadhatatlanná tették a kirúgását. Vagyis a tiszta beszéd helyett egy profi ügyvéd módjára "lemenedzselték az ügyet" ...
Nemrégiben az egész világsajtót bejárta a hír: június 8-án Ferenc pápa meghívására a Vatikánban találkozott egymással Shimon Peres izraeli elnök és Mahmoud Abbas a Palesztin hatóság elnöke. A Szentföldön sohasem találkozhattak volna, hogy együtt imádkozzanak; ott ugyanis az…..
Constantinvus Literator 2014.08.16 10:01:25
@matthaios: :-)
Constantinvus Literator 2014.09.08 18:31:43
@Izrael misztériuma:

Ez egy szép ateista imádság. Szerintem az Úr meghallgatta...
Constantinvus Literator 2014.09.08 18:44:36
@Izrael misztériuma:

Igen. Ezért könnyebb a bűnösöknek és ateistáknak megtérni, mint annak, aki "a maga módján" hívőnek, és (a bűnösökhöz képest) "jó embernek" tartja magát...
Mostanában fejeződött be a vizsgaidőszak – meg vagyok könnyebbülve. Pedig már igazán megszokhattam volna: majd egy évtizedes oktatói „priuszom” van... :) Mégis van valami, amit nem bírok megszokni, amit folyamatosan megterhel, gondot okoz, nehézséget támaszt: őszintén szólva,…..
Constantinvus Literator 2014.08.14 11:49:12
@Pandit:

Ez eléggé korrekt és érthető levezetés volt. Gratulálok :-)
Constantinvus Literator 2014.08.21 21:22:39
@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Technikailag mindenki áldozhat, ha a lelkiismerete megengedi. Hány plébániát tudsz pl. Budapesten, ahol számon tartják, hogy az éppen áldozni akaró férfi vagy nő házas vagy nem, elvált vagy nem, homoszexuális-e vagy heteroszexuális? Vagy megkérdi ezt a pap áldoztatás előtt? Az persze más kérdés, hogy a javára válik-e ez a cselekedet...

Ugyanígy van a politikusokkal is. Aki a közös vagyont vagy embertársait akarattal megkárosítja, az ugyan áldozhat, de nem válik a javára. Vagy mit szeretnél? Kérdezze ki sorra a pap mindegyik megáldoztatandó hívőt, hogy lopott-e, elvált-e, hazudott-e? Vagy az ismert politikust, hogy ha lopott, meggyónta-e? Ugye, hogy mindenkinek a lelkiismeretére van bízva ez a dolog, és jó hogy így van :-)
Constantinvus Literator 2014.08.21 21:25:43
@Constantinvus Literator:

Mert Istent amúgy sem tudja hazugsággal vagy képmutatással senki átverni :-)
Nemrégiben megnéztem egy dokumentumfilm sorozatot, amelyet Stephen Hawking professzor készített. Az egyik rész egy érdekes kérdést feszeget. Vajon létezik Isten, aki megteremtette és irányítja a világmindenséget, a csillagoktól kezdve a bolygókon át az emberekig? A sorozat nagyon…..
"Nem fogadod el a hierarchia magyarázatát, értelmezését, bizonyos egyházi tanításokkal kapcsolatban? Ha ez így van, akkor valószínűleg félreérted a tanítást, a felkészületlenséged miatt, a Vatikán által kijelölt Nemzetközi Teológiai Bizottság szerint" - állapítja meg a…..
Constantinvus Literator 2014.07.15 16:49:22
@Welcome_To_Reality:

Papruhás, apácának öltözött tüntetők, a Biblia szavait kiforgató transzparensek, blaszfémikus szlogenek a korábbi évekbnen is voltak nem csak itthon, mindehol Európában, ahol ilyen tüntetések vannak. Az tehát, hogy Kerényi szavaira reagálásképpen öltözött volna be a tüntető, nem valószínű.

A melegeknek ugyanúgy le kell számolniuk saját szélsőségeseikkel, mint a hívő keresztényeknek, a jobboldaliaknak vagy a baloldaliaknak (lásd pl. Gulyás megverése). És ezt elsősorban a mindegyik részről az értelmiségieknek, blogíróknak, aktivistáknak kell szorgalmazniuk. Ha valaki mindig csak a másik fél szélsőségeseit látja, az nem a helyes úton jár, és nem is tekinthető tisztességes, felelős véleményformálónak.
Constantinvus Literator 2014.07.15 16:49:31
@Welcome_To_Reality:

Ami engem illet, a szélsőjobboldal gyűlöletétől és Kerényi kulturálatlan buzizásától már itt is és más blogon is elhatárolódtam. Éppen az előbbi hozzászólásomban írtam, hogy: "Azzal egyetértek, hogy az ő [vagyis Kerényi] beszéde sértő volt, és semmi helye egy kereszténynek nevezett rendezvényen."

Csak ennyit várok tőled is: "A papruhás provokátor viselkedése sértő volt, és semmi helye nem volt a B. Pride-fesztiválon." Szóval, most nálad a labda.
Constantinvus Literator 2014.07.17 16:07:01
@Welcome_To_Reality: Nem kell elenyelniük és nem is nyelték le eddig sem. Lásd @kaleidoscope bejegyzését Kerényi beszólásával kapcsolatban.

Most pedig rajtad a sor, hogy válaszolj.