Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bonsoirbazmeg

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mutatok egy november 13-i hírt: A TV2 2016-ot kinevezte a gyerektehetségek évének, és tavaszra ígér egy olyan műsort, amibe 5-16 éves, kiemelkedően tehetséges gyerekek jelentkezését várja. Műfaji megkötés nincs, csak a tehetség számít, folytatja a sajtóközlemény, azaz egy…..
2015 szeptember 8-án egy magyar online tévé egyik operatőre Röszkén dolgozott, éppen a menekülteket filmezte. A rendőrök közül kitörő menekültek közül az esetről készült videófelvételek tanúsága szerint először egy kislányt, majd egy gyermekével a karjában menekülő…..
bonsoirbazmeg 2015.09.30 19:46:40
@Nexxuxx: nem igazán értem, hogy pontosan miért is lehet kizárni az önvédelmet? alá tudod támasztani? akkor lehetne kizárni, ha odament volna egy csapat várakozó migránshoz, és elkezdi őket rugdosni. ez ha jól tudom, nem történt meg.

az általad említett vak vagyok szemüveget ha megfordítom, akkor látok egy csoportot, akik a rendőri intézkedést figyelmen kívül hagyva,, erőszakosan próbálnak átjutni a rendőrsorfalon, riadalmat keltve ezzel olyan emberekben, akik itt élnek. Ez pedig garázdaság.

Azt sajnálom, hogy minden üvöltő nácira jut egy üvöltő liberális. Talán valahol a kettő között kellene megtalálni az igazságot, mert sok embernek ebből elege van.
bonsoirbazmeg 2015.09.30 23:57:59
@Nexxuxx: nem célom a te álláspontodat megváltoztatni, de úgy gondolom a radikalizmus (legyen az fasiszta, vagy liberális) a tanulatlan, egyszerű emberek fegyvere, és legalább annyira populista számomra ez a cikk, mint amit a kurucon olvashat az ember.

szerintem ebben a történetben (főleg az utózöngék ismeretében) egyáltalán nem a Jó és a Gonosz harcáról van szó, ennél sokkal árnyaltabb a történet.

arról nem is beszélve, hogy gyermekkel futó embert elgáncsolni elítélendő,, de ha valaki egy rendőr elől menekül, akkor már nem vonatkoznak rá a jogszabályok, csak azért, mert gyerek van a kezében? hosszasan el lehetne azért moralizálni ezen.
A HírTv-hez igazolt Veiszer Alinda, Alinda címen indít beszélgetős műsort hétköznap esténként, első vendége Nagy Kriszta Tereskova festőművész lesz, vettük tudomásul rezignáltan, majd robbant a gecizős beharangozó videó, úgyhogy olyan izgatottan ültünk a tévé elé, mintha…..
Tényleg a történelmi belvárosban kell Forma 1-es futamot rendezni? A tavalyi elhúzódó össznépi "szívjuk a port és ugrálunk a pocsolyák közt vegyes páratlan" verseny után újabb élmény-hétvégével kedveskednek a Lánchíd utca és a Döbrentei utca lakóinak. Még el sem…..
Napjaink topslágere a Wellhello Rakpart című száma, amiben a dalszövegíró gondolatai a dunaparti szerelem körül kószálnak. Így aztán fel is teszi magának a filozófikus kérdést: "Vajon hány szerelmet bír még el a rakpart?"Arra azonban még a Fluor Tomi és Diaz alkotta kettős sem…..
Szelfi címmel, június elején indul az RTL új műsora, a Connected című külföldi formátum magyar átdolgozása (valódi átalakításról van szó, ott 30 perces epizódokban ölelnek fel fél évet, a magyar verzió rövidebb intervallumot mutat be, reklámokkal együtt 60, nettó 42 perces…..
A Blikk és a Bors is megírta, hogy péntek reggel Sebestyén Balázs élő adásban tudta meg, hogy meghalt egy közeli rokona. A műsor első 15 percében még ott volt a stúdióban, aztán a következő blokkban már csak Rákóczi Ferenc és Vadon Jani maradt a Morning Showban. Ők…..
bonsoirbazmeg 2014.09.06 10:27:07
@István Magyar: gondolom te is ilyen wannabe kommentceleb vagy, persze te láttad. én fél 12kor már a dunakeszi auchanban láttam nyers halat szagolgatni. utána meg annyit láttam, hogy odamegy hozzá orbán viktor, meg simicska lajos a tejtermék részlegről és a kezébe nyomtak egy-egy túrórudit, aztán együtt röhögcsélve megkóstolták az új milkát az egyik kínálópultnál. szerintem zsidók. vagy nácik, még nem tudom.
A SONLINE értesülései szerint nemi erőszak történt Fonyódligeten, ahol két felsőoktatási intézmény tartja gólyatáborát. A rendőrség megerősítette a hírt, miszerint az eset péntek este történt. Többszörösen megerősített információink szerint a bűncselekmény az…..
A nap bombasztikus híre, hogy az Air France-KLM csoport előrehaladott tárgyalásokat folytat a Wizz Air felvásárlásáról. Noha a holland lapinformációt a Wizz cáfolta, számos kérdés merül fel, íme a legfontosabbak: van-e értelme, mennyi az esély, hogy összejön az üzlet, illetve…..
bonsoirbazmeg 2014.07.12 23:28:15
@Yumurdzsak: lehet úgy fogalmazni, hogy ezek "légből kapott" adatok?
A csatorna közleménye szerint az RTL éveken át meghatározó arcaként ismert műsorvezető ősszel kap egy műsort, nem nehéz megtippelni, hogy a Rising Star című új tehetségkutatót - ezek szerint a műsor készítői nem akarták a Liptai-Tilla kettősre vagy kipróbálatlan arcokra…..