Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gloyva

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mégis lesz szenteste Reszkessetek, betörők! A TV2  mostanáig várt a szenzációs bejelentéssel, miszerint december 24-én 21:15-től, 25-én este pedig 20:35-től láthatják a Reszkessetek, betörők! filmeket a csatorna nézői. (Ahogy év elején megírtuk, a TV2 legalább egy évre megszerezte a Reszkessetek…..
2010-ben a sorozatok világa megváltozott. Ebben az évben indult a sokak által istenített képregénysorozat tv-s siker hadjárata. Frank Darabont ( akinek a világ legjobb filmjét, a Remény Rabjait köszönhetjük) és csapata felkarolta Robert Kirkman zombiapokalipszis történetét. A teljesen más…..
Három óra 45 perc. Az előre jelzett műsoridő volt az első jele annak, hogy az X-Faktor első élő adásával nem kéne foglalkozni. Ez öt sorozatepizód zsinórban, az elmaradásod tetemes, legyen eszed. Oké, csak belenézek, és megyek. Aztán amikor a nyitóképben Kiss Ramóna a pizsama alatt láthatóan…..
Katonai és rendvédelmi témákkal is rendszeresen foglalkozó bloggerként a szerző sem mehet el szó nélkül az elmúlt hónapban a hazai sajtóban és közbeszédben kibontakozott vita mellett, melynek középpontjában egy, a Honvédelmi Minisztérium által január közepén nyilvánosságra hozott hír áll. Biztosan…..
Gloyva 2017.02.19 20:58:20
Előre leszögezném, hogy kifejezettem pacifista vagyok. Ha lehet kerülöm a konfliktust, ha nem lehet, igyekszem minél diplomatikusabban megoldani, az erőszakos megoldást az utolsó utáni opcióként kezelve. Viszont egyáltalán nem tartom hülyeségnek, ha a gyerekek az iskolában olyan tudást szereznek, ami a hétköznapi életben a hasznukra válhat. És bocsásson meg érte minden "széplélek", de ezt még mindig sokkal hasznosabbnak tartom, mint az énekórát. És arra is kíváncsi lennék, hogy a kedves rettegők lázadoztak-e a kötelező hit-, és erkölcstan oktatás bevezetése ellen? Az mennyivel kevésbé káros a gyermek személyiségére, mint egy kis hadtörténelem, fizikai edzés és önfegyelem? Ez utóbbinak egyébként is híján vannak a mostani tizenévesek. Elég csak a tanárverésekre gondolni. Én sem vagyok öreg, épphogy megúsztam a kötelező sorkatonaságot (lehet számolni), de mikor még én jártam középsuliba, akkor volt következménye annak, ha visszapofáztunk a tanárnak. És ha egyest kaptam, mert badztam készülni a dolgozatra, akkor én voltam a hülye, nem a tanár. Persze nem állítom, hogy mindenki tökéletes volt akkor és még az égbolt is rózsaszínű volt, mert hazudnék. Akkor is voltak idióták, akik leszartak mindent, a felelősséget hírből sem ismerték, és minden bajukért mást okoltak, véletlenül sem magukat. Gondolom ők azok, akik most ezt a rengeteg baromságot összehordják.
Gloyva 2017.02.19 21:20:01
@IamTwo: Az alapján, amit írtál, és másoktól is olvastam már hasonlókat, szerintetek az lenne a megoldás, ha a tanulók szigorúan a választott szakirányuknak megfelelő képzést kapnák, a felesleges tölteléktantárgyak nélkül. Pl. egy történésznek miért kell fizikát, kémiát és más reáltárgyakat tanulnia? Vagy egy vegyésznek történelmet és szépirodalmat? A megoldás kulcsa eszerint a funkcionális oktatás? Így létjogosultságát vesztené például az érettségi is, a korábban említett okból kifolyólag. Ne érts félre, szerintem is elavult az egész rendszer, és én is hasonló véleményen vagyok. De ez a teljes oktatási rendszerünk reformját jelentené, egészen az alapoktól. És végül egy kérdés. Ha jól értelmeztem, ami írtál, írtatok, akkor milyen miért ne tanulhatna a gyerek katonai alapismereteket, ha azt szeretne, az érdekli? Ráadásul nem is kötelezően, mint a hit- vagy erkölcstant?
Gloyva 2017.02.19 21:26:03
@CyberPunK: Igaz, hogy nem volt hadi oktatás. De nem nevezném a volt tanáraimat szociopatának, csak mert kivágott az óráról, ha nem bírtam magamma, és visszapofáztam neki. Sőt, még arra sem vetemedtek soha, hogy a viselkedésem miatt a tanulmányi átlagomat lerontsák. Erre van a szaktanári, osztályfőnöki, igazgatói figyelmeztetés, intés, megrovás. És ha szerinted a tanár szociopata azért, mert megpróbál az óráin fegyelmet tartani, akkor te beszélsz hülyeséget. Te is elvárod, hogy ha mondasz valamit valakinek, vagy valakiknek, akkor odafigyeljenek rád.
Varánusz Meghülyültetek mind? 2016.08.27 11:50:19
Hazaértem. Kinyitom a zinternetet és azt látom, 6 kilométeres a dugó Hegyeshalomnál. Mondom magamban, bázzeg, már odáig ér a Bayer miatt kitüntetést visszaadók sora? Tudtok pótcselekvésből is értelmetlent választani drága honfitársaim. A visszaadhatatlan elismerések visszaadás erőltetése helyett még…..
Chris Evans Evans már legelső filmjében, a Már megint egy dilis amcsi filmben (legfelső kép) is megmutatta szépen kidolgozott izmait, pedig akkor még sehol sem volt Amerika Kapitány tökéletes fizikumához (bal felső kép). Időközben a Fantasztikus négyes tagjaként dobogtatta meg a…..
Húsz százalékos kamat egy évre, ez aztán az igazán jó biznisz. Híre is ment Cegléden és környékén, hogy van a csodabróker, aki ennyit ígér, s hosszú tömött sorokban hordták is hozzá a zsét a sóher hazárdőrök éveken át. Ez a porfolio.hu-hoz eljutott, Hungária-dőlés…..
Gloyva 2015.04.18 19:50:56
@Katica2: Erről az jutott eszembe, hogy az említett korosztálynak volt 25 éve alkalmazkodni az új rendszerhez. De jó magyar szokás szerint megint azt várják, hogy az állam húzza ki őket a saját szarukból.
A 150 forintos gigabájtonkénti internetadó kiválóan illeszkedik a kormány adópolitikai felfogásába. Demográfiai vagy gazdasági racionalitás nélkül, csak a pénzre hajtani, lehetőleg közvetetten, hogy a dráguló szolgáltatások miatt mindig más legyen a bűnbak. Persze, hogy a vállalkozások. A keddi…..
Gloyva 2014.10.22 13:55:31
@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Az a gond ezzel az egésszel, hogy ez nem a Fidesz ötlete volt eredetileg. Sőt! Hat éve még leszavazták a tervezetet. Most meg a kétharmados kormány előáll vele, de a frakció máris megvétózza. Csak szerintem van tudathasadásos jellege az egésznek???
Gloyva 2014.10.23 12:26:12
@NemNick: Ezzel ellenkeznék. A brancsnak több, mint a fele ugyanaz a kivéhnedt fiatal demokrata, aki hat évvel ezelőtt is volt. És a frissdiplomás, nulla tapasztalattal rendelkező új munkatársak is hiába rittyentenek össze egy ilyen helyre kis törvényjavaslatot, ha a főnökük, aki már vagy harminc éve itt rontja a levegőt, rá nem bólint. Szóval megint a fejétől bűzlik a hal. Itt csak arról van szó, hogy az egykulcsos szja-val, meg a többi parasztvakító intézkedésükkel qrva sok pénzt rántottak ki a zsebükből, azért a néhány szavazatért cserébe, most meg más utakon begyűjtik ennek a többszörösét. Bandi bácsi meg Rózsika néni meg nem értik, hogy már megint miért lett drágább a gyógyszer, meg a kenyér, és elkezdik szidni a gyógyszergyártókat, a pékeket, meg úgy általában a gonosz multikat. Ahogy azt a kormány szeretné. Csúnya ezt írni, de amíg ez a generáció ki nem kopik a társadalomból, addig itt érdemi változás nem lesz. Szóval majd úgy 40-50 év múlva.
ÖNKÉNTES MÉRVADÓ - Ön is ismer olyan mondatszerkezeteket, amelyek ha megütik a fülét, legszívesebben azonnal "lekaparná magát"? Esetleg "kifutna a világból", ha meghallja őket? Következzenek a mi nyelvi kriptonitjaink, amelyektől másodpercek alatt tudunk "sikítófrászt kapni".…..