Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Preo

0 bejegyzést írt és 49 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tegnap 14 órától a Gellért Szállóban tartotta meg előadását Donald J. Sanborn püspök, aki még a tradicionalista Szent X. Pius Papi Testvériséget is túlságosan modernnek tartotta. A Katolikus Egyháztól elszakadt katolikusok (?) előtt arról beszélt, hogy történelme legnagyobb…..
Preo 2014.09.26 10:08:25
@annamanna: Ha nem érted a kérdést, nem kell válaszolni. Javaslom, iratkozz be egy szövegértés-tanfolyamra, mert általános, hogy nem azt érted, ami le van írva.
Preo 2015.02.02 14:53:58
@juhasz1945: Tényleg fontos lenne visszatérni a forráshoz, hogy a szentmise szent legyen, és mindenki számára átélhető. Mi is a forrás? Az első mise, amit Jézus tartott: az utolsó vacsora. Ezt ismételjük minden misén.

Értem én, hogy fontos, hogy az oltáriszentség felé kifejezzük a legmagasabb imádatunkat, és ennek része, hogy felé fordulunk, illetve térdet hajtunk előtte. De nehezen tudom elképzelni, praktikusan hogyan lehetne megvalósítani minden mozgást a templomban (a misét is belevéve) úgy, hogy a pap folyamatosan az oltáriszentség felé fordul. Hátráljon/oldalazzon fel a szószékre például? Illetve merre forduljon akkor, amikor az oltáriszentség a tabernákulumban is ottvan, meg mondjuk az oltáron is, és esetleg még a kezében is?

Azt sem értem, hogy mért éppen, mért pont latin az egyetlen lehetséges, kötelező nyelve a szentmisének. Jézus valószínűleg leginkább héberül és arámiul beszélt, az apostolok görögül, latinul és mindenféle egyéb más nyelveken hirdették az igét, és nyilván így is miséztek. Mért ne lehetne mindenhol az emberek anyanyelvén misézni?
Preo 2015.02.16 22:01:49
@I_Isti: Az az igen lényeges különbség, hogy a szentmise szertartása során az ostya átváltozik Jézus testévé. Így nem az ostyát imádjuk, hanem Jézust, fizikai jelenlétében.
„Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.”
Having started to study Arabic, someone asked me why now "when Muslim people kill Christians brutally in the Middle East". I also get closer to these events through another course I took on Political Opinion Essay writing. I have to ask all, do not generalise and don't blame Christianity and Islam -…..
Preo 2014.11.04 08:45:58
Hát csak tanulj, az sose árt. De ne csak muszlim forrásokból, hanem függetlenekből is, pl. innen: mek.oszk.hu/13000/13070/13070.pdf

Bár azt a muszlim barátaid is el fogják mondani, hogy milyen sors várna rád, ha betérnél az iszlámba, de aztán meggondolnád magad, és vissza akarnál térni a kereszténységhez.
Sok mindenkiben megfordul a kérdés, hogy mit tehetne az ellen, hogy a gyermeke ne hisztizzen annyit. A kérdésre a válasz "semmit", mert a gyermekünk elér egy bizonyos kort, mikor elkezdi próbálgatni szüleinek tűréshatárait. Ez esetben, hogy reagáljunk a hisztire? Nincs rá kimondottan…..
Preo 2014.09.03 15:30:14
@Emmanuel Goldstein: Te az a fajta szakértő vagy, ugye, aki kimegy a pusztára, először lát birkát, meg se tudja különböztetni a pulitól, de azért kioktatja a juhászt, nehogy azt higgye már, hogy attól, hogy 50 éve egyfolytában juhászkodik, ért is a birkához!
Preo 2014.09.04 12:27:32
@Emmanuel Goldstein: Tudod, nem is az húzott fel, hogy olyan témába pofázol bele, amiről semmit nem tudsz, hanem hogy ítélkezel: "a gyerek egy elkényeztetett kis dög, a szülő pedagógia antitalentum", "hozzánemértő de lelkes gyerektartási hóbort".

A tények azt mutatják, hogy van a gyerekek életében 3 év körül egy dackorszak, amikor elkezdenek hisztizni. Neveléssel lehet ezt erősíteni vagy gyengíteni, de teljesen elkerülni lehetetlen.
A nyári hőség megtette hatását: a világ top 25 PR-ügynökségéből 10 cégnél betelt a pohár, ami a klímaváltozást illeti. Bejelentették: mostantól nem képviselnek olyan vállalatokat, akik tagadják az ember által generált globális klímaváltozást. Dohánygyártók,…..
Preo 2014.08.07 15:26:17
@terrer: Sok mindenben igazad van, de mire jó ez a vádaskodás? Éhes lónak valószínűleg ugyanannyi köze van ezekhez a dolgokhoz, mint Neked vagy bármelyikünknek, aki ebben a fogyasztói társadalomban él: megvesszük a szennyezéssel előállított termékeket, hulladékot termelünk, dolgozunk, élünk, fogyasztunk és szennyezünk.

Még meg is értem a felháborodást, ami a vélemények közlésének a cenzúrálására vonatkozik. De vegyétek észre: már régen ez folyik, minden témában. Az ún. "demokratikus" országokban is csak az és csak olyan nézőpontból jelenhet meg a médiában, ami bizonyos érdekköröknek megfelel. Csak annyi történt, hogy ezt egy bizonyos témakörben deklarálták. És ahogy a kockázatokat korábban kielemeztem: ez még mindig a legkevésbé veszélyes választás a torzításra. Akkor már a háborús uszítás, ami pl. Oroszo. ellen megy, sokkal veszélyesebb.
Preo 2014.08.08 09:15:10
@terrer: Világos, ezt senki se szereti. De lásd: ha úgy válaszolsz, ami neked fájt, abból csak sárdobálás lesz. Persze lehet ezt is élvezni.

Amúgy a verbális vérengzést Te kezdted: "Az emberi környezetszennyezés miatti felmelegedést tagadókat ugyanúgy el kéne vinni börtönbe, mint a holokauszt-tagadókat! Rabláncra a hülyékkel!!! " - Ez nem csoda, ha mindenkinél kihúzza a gyufát.
Preo 2014.08.08 11:30:53
@terrer: Végülis, ha a vita célja nem az igazsághoz való közelebb kerülés, hanem a köpdösés, akkor ez meg is valósul.

Egy dolgot azért én megfontolnék a helyedben: amikor végletes, ellenszenves véleményeket fogalmazol meg zsidóként, azzal növeled az olvasókban az antiszemitizmust.
Az Én, a robot című filmben Will Smith karaktere azért gyűlölte a gépeket, mert egy korábbi autóbaleseténél, mikor egy tizenéves kislánnyal együtt a vízbe zuhant, a segítségükre induló robot gyors kalkulációja alapján az ő megmentésének volt nagyobb esélye, így ő tovább…..
Olalla Oliveros modellként dolgozott, de vízkereszt után úgy döntött, hogy inkább másféle modell lesz: apácának áll. A spanyol modell és színésznő számára a csillogás mindennapos volt: míg sok lány a fotózást és a kifutót igyekszik elérni, ő mindezeket föladta azért,…..
Preo 2014.07.01 16:34:52
@annamanna: Én úgy látom, hogy nagyon sokféle ok lehet, ami az embert Istenhez vezeti, és ami erre az eredményre vezet, az nem lehet rossz ok.

Olalla Oliveros egy zarándoklaton indíttatást érzett, hogy zárdába vonuljon. Hogy ez valódi isteni elhívás-e, vagy csak túlbuzgó lelkesedés, azt mi innen nem fogjuk tudni eldönteni, nem is a mi feladatunk.

Én nem tudok innen videókat nézni, de nehezen tudok olyat elképzelni, ami kizárná azt, hogy egy fiatal nő apácaként adhatja a legtöbbet az emberiségnek - vagy saját magának. Szem előtt tartva, hogy a legtöbbet az üdvösségünk ér.
Preo 2014.07.01 18:00:23
@annamanna: Nekem úgy tűnik, hogy egy saját élettapasztalatot próbál mindenképpen ráhúzni Ollala esetére, ami nem feltétlenül illik rá.

Persze, ahol az embernek kötelességei, elvarratlan szálai vannak, ott a kötelességeknek tegyen eleget, a szálakat varrja el, a terheket rakja le mielőtt továbbmegy. De ha csak az üresség, a szexualitás, a függőségek, a kísértés az, ami taszítja, nem a terhei elől fut, akkor azokat jobb teljesen otthagyni. Ha csak kicsit próbálna változtani egy katartikus élmény után változtatni, de ugyanabban a közegben folytatná az életét, nagyon hamar visszacsúszna ugyanabba a gödörbe. Egy teljesen romlott miliőből érdemes teljesen kiszakadni. Ha pedig esetleg szexuális- vagy drogfüggések is kötözik, azok ellen nagyon jó ellenszer egy zárda szabályozott napirendje.

A nem szívesen vállalt terhek elől való menekülésre lehet, hogy valóban nem jó még nagyobb kötelezettséget vállalni. De ha valakit az élet üressége, értelmetlensége, tartalmatlansága nyomaszt, akkor igenis megválthatja ebből egy elköteleződés: egy házasság, gyerekvállalás vagy a szerzetesség.

"Olalla nővér számára egy portugáliai zarándokút volt a földrengésszerű érzés, mely ellenállhatatlanul a szerzetesi hivatásra szólította" - ezt én nem tudom máshogy értelmezni, mint egy Istenélményre való utalást. Nem is nagyon tudom elképzelni, hogy valaki zárdába akarjon vonulni anélkül, hogy valami nagy vágy lenne benne egy Istennel való személyes kapcsolatra. Lehet, hogy puszta szemérmességből nem beszél erről, egy újságíró előtt én is nehezen fogalmaznék meg ilyesmit.
Preo 2014.07.02 08:08:26
@annamanna: "De valójában a függőségről az szoktat le, ha az ember rászokik az életre. Ha olyan értelmes dologgal tölti ki a napjait, ami elfeledteti vele a pótcselekvéseket." - Na, igen, ez itt a lényeg.