Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hm

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  A napokban a negyedik évadához ért A szolgálólány meséje című sorozat. A fanatikus hívek már tűkön ültek, hiszen az első hármat - akármilyen sokkoló is volt - valósággal zabálták. Valószínűleg az HBO-t sem piszkálják különösebben ezért az alkotásért, hiszen a képernyőn megjelenő ortodox, vallásos…..
Két fontos változást tapasztaltunk az elmúlt időszakban a budapesti reptéren: az elmúlt időszakban sokszor nehezen birkózott a tömeggel már nem csak a biztonsági, hanem az útlevélellenőrzés is, de legalább a Wizz a GH-botrány végén egyértelműsítette: igenis elfogadják a kapunál a telefonon pdf-ben…..
A múltkor ott hagytuk abba (vajon minden elkövetkező cikket így fogok kezdeni?), hogy hogyan lehet spanyolból egy év alatt elérni egy egészséges szintet - jelenlegi posztunkban pedig arról értekezünk, hogy hogyan is lehetne ugyanezt megtenni fél év alatt. Lássuk. Megjegyzés: a cikk…..
  "A mai világ elég rendesen lefelé halad a lelki, erkölcsi, szellemi lejtőn" - állítja a közgazdász Bogár László, s véleményével nincs egyedül. A konzervatív világlátásúak egész hitrendszere arra az erősen megkérdőjelezhető, nosztalgikus mítoszra épül, hogy annak idején minden jobb volt, s…..
hm 2019.01.04 07:12:25
@midnightcoder2: Igen, ez a hozzáállás jellemző. Csak a realitás talaján mozogni. Csak hát Jézus nem ilyen volt, amikor "elkezdte működését" a Földön. És, bár ez az a rész, ahol elveszítjük egymást, nem a most általad érzékelt realitás talaján fog mozogni, amikor visszajön.
hm 2019.01.04 08:46:28
@midnightcoder2: Tökéletesen értem az aggodalmat. De annyi lelkipásztor prédikációjában maradt fenn az utóbbi 2000 évben, hogy ha nem is maradt volna fenn a Biblia, azokból rekonstruálható lenne. Tehát valahogy mégis visszavezethető, hogy mi történt. A négy evangélista (Máté, Márk, Lukács, János) közül úgy tartják János élt a legtovább. És már neki is szembesülnie kellett ezzel a fene se tudja mi volt ezelőtt pár évvel hozzáállással. Elég megnézni hogyan kezdi első levelét.

Isten "harca" a zsidókkal nagyon sajátos. Szerintem az egyik legnagyobb probléma az, hogy nincs egyetértés abban, hogy Isten pontosan milyen. Mi az amit biztosan tudunk Róla, a jelleméről, hogy tisztán értsük, mi miért történt mondjuk épp a zsidó történelemben. Pedig a Biblia igyekszik szájbarágni az Ószövetségben. Tetejébe jött az a szöveg a kőszív hús szívre cseréléséről, ami egy eleve Istenről hiányos ismeretekkel rendelkező embert csak még jobban összezavar.

A bizonyíték oldalánál pedig mindig ott a hit kérdése. Jézus mondta, hogy elküldi a Vígasztalót, aki majd emlékeztetni fog az Ő szavaira. Más néven Szent Szellemet. Apostolok Cselekedeteiben szépen le van írva, hogy ez a dolog hogy áradt ki, arról is van információnk, hogy milyen tulajdonságai vannak. Viszont másik oldalról úgy tűnik, hogy az egyház, vagy az Isten nevében összejött közösségek nem kifejezetten tapasztalják meg jelenlétét, illetve ami történik a világban, az ritkán és nem a szomszédban történik a Szent Szellem, és rajta keresztül Jézus által. Így nagyon könnyű szkeptikusnak lenni. Mint Tamás, aki nem hitte, hogy Jézus feltámadt, csak feltételekkel. Vagy itt van ez a sztori: youtu.be/IyO7QWYeFTE ez annyira nem régi. De mégis, mivel nem realista, így rengeteg kérdést vet fel. Ugyanakkor a "másik oldal" a Sátán is képes csodákra, csak ő a megtévesztés miatt, hogy elfordítsa az embereket Jézustól.

Szóval a bizonyítékok ritkasága, hogy nem a szomszédban történnek ilyen dolgok minden nap, az sajnos az egyház állapotáról is helyzetjelentés. Van hová fejlődni.
Mikor 14 éves voltam, eldöntöttem, hogy csak a feleségemet akarom megcsókolni. Igen, én mindig is olyan igazi romantikus alkat voltam, aki annyira előzékeny, hogy olyan nincs, hogy egy nő ne előtte menjen ki az ajtón. Az az igazán romantikus, ha ott az „oltárnál” csattan el az…..
hm 2018.11.12 15:10:01
Hát. Méhkasban kotorászni nem jó dolog. Így aztán én nem fogok meggyőzni senkit. De a látásmódom elmondom. Van itt ez az Isteni megállapítás, hogy nem jó az embernek egyedül, alkotok hozzá illő segítő társat. Na ez szexszel együtt lett teremtve. Merthogy azt mondja, ketten lesznek egy testté. Ez elég lényeges szellemi oldalról. Később visszautalok rá. Aztán, hogy a férfi uralkodni fog a nőn, az meg epekedni fog utána. Ugyanitt lett fájdalmas a szülés is, előtte nem volt az. Jól ki lett a nőkkel tolva. Majd Jézus mondott ilyeneket, hogy ha valaki asszonyra tekint gonosz kívánság okáért, immár paráználkodott az ő szívében. No, ez érdekes. Elindultunk a segítő társtól, most meg már bűnök vannak egy gondolattól. Lényeges, hogy mi a cél. Használni a másikat a saját élvezetemre, vagy megismerni és leélni az életet együtt egymást segítve. Aztán Pál mondott ilyet, hogy "Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Mert – amint az Írás mondja – lesznek ketten egy testté. Aki pedig az Úrral egyesül, egy Szellem ővele. Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik. Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szent Szellem temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?" Még olyat is, de más kontextusban, hogy "Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt.
És a mely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt.
Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek.
Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten.
Mert mit tudod, te asszony, ha megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfiú, ha megmentheted-e a feleségedet?" És itt a kérdés érdekes. Meg visszautalnék az elejére, az Isteni megállapításra, hogy lesznek ketten egy testté. Mert akkor egy lélekké is váltak. Ez adja a szakítás pszichológiai fájdalmát is. Nem tudja senki kivenni a maga részét utána. Ez annyira erős, hogy elragadtatáskor a házaspár csak együtt ragadtatik majd el. Erre utal a kérdés. Tehát nem jó elaprózni a saját lelkét senkinek. Szex az mindig lélekegyesüléssel is jár. Hogy aztán ki hogyan menedzseli ezt a tényt, az a saját dolga. De a következményeitől nem mentesül.
Sokat kell ma gondolkodni. Világos lép!A megoldást a hozzászólásokhoz várom!..
hm 2018.08.19 03:38:23
A címben van a segítség. Világos lép! A megoldást a hozzászólásokhoz várom!..
hm 2018.08.19 02:13:55
hm 2018.08.19 02:15:07
Jön az nyár, aki teheti, előbb-utóbb csomagokkal megpakolva fel- vagy bekászálódik valami járműre/-be. Itt most azoknak mutatunk egy tanulságos, sok számmal és számolással turbózott mini esettanulmányt, akik a MÁV-val igyekeznek majd külföldi célponta eljutni. A tanulságot mindenki vonja le, de…..
A Kanári-szigetek kis kopár tagja, Fuerteventura leginkább a szörfösök körében kedvelt, de a szélfútta sziget deszka nélkül is megkapó látványt nyújt. A három másik nagy szigethez hasonlóan ide is van fapados járat - bár Budapest irányából csak átszállással. Tenerife és…..
hm 2016.12.25 13:34:06
@tygger: 2 eve voltam Lanzaroten. Az a keves, ami ott van, azt jol menedzselik. Egy het alatt minden ertelmeset meg lehet nezni. Van ilyen turisztikai csoportos jegy, ami tobb helyre is belepokent szolgal, mintha csomagban venned. Ezt meg tudod venni barmelyik latnivalonal. Amire emlekszek az egy kaktuszkiallitas volt, ez vagy egy 20 hektaros teraszos kaktuszgyujtemeny. Mindig valamelyik viragzik, szoval erdekes. Akkor van egy hegyuk a sziget eszaki reszen, ami par ezer eve aktiv volt, es a folyekony lava ahogy a tengerbe folydogalt nagyon lassan, vagy egy ev alatt apadt el. Na ez letrehozott egy alagutat a fold alatt. A tenger feloli reszen ez egy vicces vizesbarlangot eredmenyezett valami egyedi albinorakkal, mig feljebb buvohelyul szolgalt a kalozok ellen. Aztan az 1700-as evekben intenziv kitoressorozat eredmenyekent szuletett meg a sziget delnyugati resze, a mai teruletenek kb. harmada. Na az valoszerutlen. Fekete bazaltfolyasok amerre a szem ellat. Se moha, semmi. Aztan a nemzeti park kozepen egy aktiv vulkan tetejere epitettek egy ettermet, ahol a hust vulkani mukodes suti meg. Novemberben kaptunk egy zaport amikor ott voltunk, es feltunt, hogy eso utan a hegy bizonyos pontjain intenziv a gozfejlodes. Ott melegebb a talaj, szoval nem veletlenul van elzarva. Ezt a negyet egy jeggyel meg lehetett nezni. Szoval ajanlom, elmenynek tok jo, es vannak fekete homokos strandjai is. De egy het utan unalmas, mert elfogynak a latnivalok.
 (Eredetileg ezt is A gázhiány dícsérete című poszt részének szántam, de úgy érzem, megér egy önálló bejegyzést.) Szomorúan olvastam a Srbijagas vezérigazgatójának újvidéki bejelentését, miszerint Magyarország nem ad kölcsön gázt Szerbia számára. Itthon Molnár…..
hm 2009.01.08 21:27:25
@Etalon:
En elsosorban a szolgaltato oldalrol ertekeztem, most olvasva a kommentedet, megertettem a velemenyedet. Masik atomeromuvet azert lenne jo epiteni, mert lehetne arammal is futeni gaz helyett, ami szinten csokkenti a fuggoseget, es mivel van uranlencsenk, ezert teljes onellatasra is berendezkedhetnenk. Persze ertem azt is, ha mar egyszer meg van veve az a gazkazan, akkor hasznaljuk is. Viszont a gazturbinak altal megtermelt villamos energia ara fugg a gaz aratol, es az atomenergia nyerobbnek nez ki hosszu tavon.

Homalyosan fogalmazok kicsit, igy kibokom: NE legyen szuksege a lakossagnak import foldgazra futeshez, meg kozvetve sem. Innen kozelitem a problemat.

Remelem innentol mar ertheto amit irtam, es logikusan kovetkezik, hogy egy ilyen energetikai szolgaltato rendszert nem erdekli, hogy mikor jatszanak az oroszok rulettet. Persze tranzitallamnak, es a technologiai metanszuksegletunket (ipar) fedezni kell az orosz gazbol, vagy onnan, ahonnan olcson be lehet szerezni, de ilyen merteku fugges beteges, sot, barmilyen merteku fuggesnel barmikor lehetnek olyan rafaragasok, amelyek megkerdojelezik a beruhazas es a hozza alairt szerzodes nyeresegesseget, mint most.

Barmilyen energiaatalakitas veszteseggel jar sajnos. Tehat mondjuk van nyaron egy fullos atomeromu, ami tobbet termel, mint amennyi kell az orszagnak, igy egyszerubb a kornyezo allamoknak aramot eladni vezeteken, mint vizet bontani. Vagy ha nincs vevo az olcso aramra, (mert olcsobb, mint a gazturbinabol nyert, hiaba akar ~60%-os a hatasfoka) akkor viztarozoba kell a vizet pumpalni. Itt lenne most az, hogy meg kellett volna Nagymarost epiteni, igy viszont csak esetleg szerzodessel lehet Ausztria fele az o tarozojukat feltolteni kolcsonbe a magyar atomenergiaval. Amit ok aztan a tarozo leengedesevel nyernek, azt vagy megveszik, vagy visszakapjuk. Szo, mi szo, mindig ki lehet hasznalni azt a meg nem epult eromuvet, ha van kapcsolat, s igy nem kell feleslegesen beruhazni.

Telen meg gaz helyett nem mindenki, de arammal futene, igy szinten ki lenne hasznalva az atomeromu. Hosszutavon arra megy a jatszma, hogy az oroszok minel tobb penzt kapjanak a gazert, Magyarorszag adottsagai meg olyanok, hogy semmi mas ertelmes nincs nagy mennyisegben hozzaferheto energia koltseghatekonyan, csak az atom.

Mindenesetre nem ismerem a szamokat, nem tudom, hogy az allam mennyivel szall be a gazartamogatasba, es mennyivel lenne jobb, ha csak atomenergiaval futenenk, es akkor nem gazartamogatas lenne, hanem atomartamogatas. Mindenesetre gyanakszom, hogy az atomenergiabol nyert aram olcsobb lesz futesre, mint gazt egetni. (Ez az utolso mondatomon magam is meglepodom, de lehet ez is.) Teny, hogy gazt egetni kazanban meleget ad. Az aram is, de az most dragabb.

Kitertel a tavfutomuvekre, ezeket minimum ugy kene megepiteni, mint azt hiszem Dorogon, vagy Esztergomban van egy 5 MW-os kombiciklusos gazturbina. A faradt goz hojevel tavfutenek is, igy az osszhatasfoka nagyon jo. Elony a gazturbina mellett, hogy nagyon rugalmas, par perc alatt felfut, es teljes gozzel (es gazzal :) ) aramot termel. Igy inkabb korszerusiteni kellene az eromuveinket. Sot, szerintem ezek vannak tobbsegben, tehat tavfutomu csak ugy magaban nem csak fut. Vagy hulladekegeto, vagy gyart valamit, vagy aramot allit elo, es ami a vegen neki mar tul alacsony homersekletu valami (egestermek vagy vizgoz) azzal fut fel nehany lakotelepet.

Hidrogen tetejebe szokik is. Azt hiszem atgyalogol a femen, mert pici. Mivel pici, igy faradast is okoz a csoben/tartalyban, az hamarabb torik, az se jo. Hidrogennel csak a baj van.

Sajnos en is idealista vagyok. Elmeletileg mukodhetne, a gyakorlat, meg az erdekek nem akarjak.
hm 2009.01.08 22:30:40
@kilinko:
Ez szomoru. Nem tudok szavakat talalni.

Mas: a gas.hu-n 115,1 Ft/m3 a gaz ara. Paks 8,41 Ft/kWh-ert adja el az aramot. Kis szamolas: 1m3 gaz futoerteke~36 MJ. 1kWh=1000Wx60x60=3,6MW

10x3,6MW=36MW, ez, mivel 1 sec alatt tortenik =36MJ

Igy azonos energiamennyiseg gazbol 115,1 Ft,
paksi arammal, ha nem lenne kozvetitoi dij, 84,1 Ft, ha a konnektorbol vennenk, azaz most arammal futenenk akkor ~400 Ft-ba kerulne.

Tehat mily meglepo, Paks mar most olcsobban adja az aramot, mint gas.hu a gazt, es most az energiakat vetettem ossze.

Penzehes, elkorcsosult vilag ez.
hm 2009.01.09 16:35:30
@kilinko:

Nahat, csak nem valami elosztokozpontban dolgozol? Akkor jol ismered, hogy mit tett a szerb vezetes azzal a keves importtal. Erdekes lenne tudni, mi a szerb valsagterv, nyilvan ha nem titok.

Etalon: Igen, en 20-30 ev utani kedvezo allapotot almodtam meg, hogy talan ugy jo lenne. Mostanra meg nincs sok otlet, hacsak nem ez: www.sorkollektor.hu Nem kell lemasolni, lehet primitivebb kollektorokat is epiteni, akar sorosdoboz nelkul is. (En nem iszom sort, de tavaly elkezdtem a sajat anyagaimbol, (gyakorlatilag hulladek ablakbol) epiteni a futesrasegitomet.) Nyilvan napsutesfuggo, de ma is meg tegnap is sutott a nap errefele. Persze nem egy nap alatt van kesz, hacsak nem nagyon egyszeru a felepitese.
Vagy valami hasonló. Olyan ez, mint amikor először (megjegyzem egyben utoljára) láttam az Akropoliszt: az első pillanatban, sőt az első két percben semmi, mintha valami szimpla kommunista állna dúdolgatva a domb tetején, aztán hirtelen ledermedtem az utca közepén, bután néztem és…..