Adatok
Papajaj
0 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Tegnap megjelent az Opera legújabb stabil kiadása. A hangsúly ezúttal is a meglévő funkciók fejlesztésén volt.
A 64-es verzióban a reklámblokkolás mellé bekerült a követők blokkolásának lehetősége is. Ez a felület esett át most bővítésen, ugyanis már a letiltott címeket is mutatja. (Az Opera…..

Az új kiadásban a legnagyobb hangsúlyt a snapshot eszköz kapta. Többek között új betűtípusokat kapott, illetve az alakzat és homályosítás eszközök is fejlettebbek lettek.
A tartalomblokkolás terén az EasyList tracker blokkoló listája is bekerült a böngészőbe, így a reklámok mellett a különféle…..

Mielőtt rátérnénk a konkrét újdonságokra, két fontos hírt is meg kell említeni az elmúlt hónap eseményei közül. Az egyik, hogy az Opera sikeresen belépett a tőzsdére. A kezdeti 12 dolláros részvényárfolyam 14,34 dollárra kúszott fel a nap végére, aminek hatására a cég értéke több, mint 115 millió…..

Az Opera cég hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy aktívan keresnek befektetőket. A most felröppent hír tehát várható volt. Egy kínai cégcsoport tett ajánlatot az Opera részvényeinek 100%-os felvásárlására. Hivatalos bejelentés még nincs, de a jelek arra utalnak, hogy az Opera vezetése hajlik az…..
Papajaj
2016.02.10 20:27:45
Egy cikk a hírről.
index.hu/tech/2016/02/10/kinai_kezbe_kerulhet_az_opera/
Ha erőt, pénzt paripát fegyvert bevetnek az csak jó lehet, csak egy kicsit tartok tőle, hogy a nagy testvér is beköltözik a kis kínaiakkal együtt a rendszerbe, vagy a "RENÍDSZER" maga.

Nem erről a verzióról fogunk évek múlva ódákat zengeni, mert néhány apróságtól eltekintve csak a motorháztető alatt találhatók fejlesztések. Ezek a fejlesztések viszont koránt sem elhanyagolhatók.
A leginkább szembetűnő változás a külsőt érinti. Windows 10 alatt végre…..
Papajaj
2015.10.29 20:47:43
@AtHoS: Szia. Nálam a laptopon lévő 32 bites win 10-nél színtén nem frissitette magát, de a leszedett telepítővel minden rendben volt. Ugyanakkor a 64 bites win 10-es asztalinál automatikusan frissítette magát. Van még egy régi asztali gép szüleimnél, majd meglátom hétvégén ott mit produkál.

Telepítés
Hol is kezdjem... A telepítő kb. ugyanakkora (30-40 mega között), mint az új Operáé. Ez nem is meglepő, mivelhogy Blink/Chromium alapokról van itt is szó. A telepítés menete is nagyon emlékeztet a régi és az új Opera telepítőire.
Ismerkedés
Első indításkor elénk…..
Papajaj
2015.02.02 23:02:43
@sBc: Köszi!
@vinczej: Nagyon köszönöm. MŰKÖDIK! Hála és csodálat.
A böngésző még akadozik (lassú), de hát csodát nem is vártam, de jó a kiindulási alap. A letöltéseket még nem néztem, majd kipróbálom, meg a pdf. és a doc. fájlok kezelését. A betűméret állítási lehetőség jót tenne nekem ebben a korban. :) Mert hiába az oldal nagyítás, azt kiírja de a betűk nem lettek nagyobbak. De majd kísérletezgetek. Talán még ami nekem a legjobban hiányzik, hogy bal klikkre nem új fület nyit, azt nagyon szerettem a régi Operában. Még egyszer köszi a munkádat. Szia

Új rovatot indítunk, amiben olyan hasznos kiegészítőket mutatunk be, amik megpróbálják visszaállítani a régi Opera egyes funkcióit, vagy éppen olyan funkciókat adnak a böngészőhöz, amit még a régi sem tudott.
Az első bejegyzésben rögtön egy olyan kiegészítővel kezdünk,…..
Papajaj
2014.06.21 23:39:11
@semmiii99: Szia köszönöm működik! Végre! Annyira utáltam, hogy rákattintok és se szó, se beszéd és már is tölti le, ha akrom, ha nem. Most megnyítja, elolvasom, hogy az-e ami érdekelt és döntök a letöltésről. Igaz nem kérdezi meg, hogy hova, de legalább az alap beállítást használja a letöltés helyének.
Cool! Köszi mégegyszer!
Cool! Köszi mégegyszer!
Papajaj
2014.06.21 23:52:55
@Balii92: Szia! Próbáld ki semmiii99 linkjét, nálam bevált és működik. Végre nem kell letöltenem, ha akarom ha nem, hanem elolvasom és eldöntöm, hogy akarom-e letölteni. Igaz, hogy nem kérdezi meg, hoy hova töltse, cserébe az alap beállítási mappába teszi ezt. És mindegy, hogy .doc. vagy .pdf a kiterjesztése, első az olvasás és utána a letöltés. Köszi
Papajaj
2014.06.22 22:07:58
@Balii92: Szia. Az .xls fájlnál működik, semmi gond vele.
Az .mp3 fájloknál is megnyitja és nem akarja letölteni egyből, de lehet, hogy van azzal is összefüggés, hogy neked milyen lejátszó van a gépeden. Nálam a VLC média player lejátszó játssza a böngészőben. Egyből azzal indít, kis töprengés után jöttem csak rá, hogy akkor tudom letölteni, ha azt akarom és nem a böngészőben meghallgatni, hogy az adott hivatkozásra jobb gombbal klikkelve ajánlja fel a letöltési lehetőséget.
Torrentet nem próbáltam, azt korábban sem nagyon, ha ritkán igen ahhoz nem a böngészőt hazsnálom.
Szia

Ha problémád van az Opera asztali verziójával Windows, Linux vagy Macintosh rendszeren, itt kérhetsz segítséget! Ha az Opera Minivel kapcsolatban kérdeznél, akkor kattints ide!
Próbáld meg a problémádat pontosan körülírni. Írd le, hogy mi okozta a gondot, mit csináltál éppen,…..
Papajaj
2014.06.19 00:31:55
@Nekomajin: Szia. Köszi a segítséget.
A fejlesztőknek üzenem, hogy én még az átlagnál is egyszerűbb user vagyok és most ezzel az újjítással zavartak össze. Amúgy a családban a szüleim akik már eléggé idősek eléggé meglepődnének és tényleg nem tudnák mi is törént egy ilyen szitúban. Ők még a régit fogják használni ahogy nézem jó ideig.
A link alatt lévő progi nekeem se megy, sajna. Kiegészítőt erre a problémára már próbáltam, de az nem működött, majd rákeresek, hátha másik működik majd.
A win 8.1 op rendszerre mind az asztali gépen, mind a laptopon az adobe reader legfrissebb verziója van fenn. Kellene, hogy működjön. Szerintem. A többi böngészővel, meg a régi Operával is minden rendben megy.
De hát nem kell nekem mindent érteni, bár az se egy jó vari, hogy semmit se értek. :)
Az új fül megnyításra az általam elvárt működés tekintetében eszembe se jutott, hogy lehet kiegészítő, majd rákeresek.
Köszi mégegyszer. Szia

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Talált, süllyedt!
Sose jöttem volna rá, azt hittem a két gépen egyforma a beállítás, de majd megnézem az asztalin is. Ahogy kikacsoltam, egyből működött. Hálás köszönet!
Üdv.