Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bekerült

0 bejegyzést írt és 837 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Két évvel ezelőtt a lámpa Heller Ágnes hathatós közreműködésével zöldre váltott. Ő, mint idős zsidó származású liberális, aki átélte a vészkorszakot, kijelentette, hogy a Jobbik nevű pártot is be kell engedni az ellenzéki pártok összefogásába, ha le akarjuk váltani az Orbán-rezsimet. A gondolat…..
bekerült 2020.09.12 09:59:01
A gondom ezzel a bloggal csak annyi, hogy eleve tévesen közelíti meg a dolgokat ! Ha csak a létszámkérdést tekintem, már ott is sántít az egész . A FIDESZ a szavazatok mindössze 44%-val érte el a 2/3-ot, tehát nincs 51%-os többsége, és akkor még nem beszéltünk a csalásokról és a külföldi szavazatok vásárlásáról, mint pl. az ukrán nyugdíjak kérdése. A kérdés prózai, lehet e ilyen "programmal" nyerni állandóan és a saját választók meddig hunynak ennek szemet ? Hát addig, amíg tudják ezt finanszírozni ! Az EU felelősége ebben a kérdésben óriási ! A pénzbőség teremtette meg a FIDESZ hatalmát és addig is fog tartani, amíg ezt biztosítani tudják. Azt is mondhatnánk, hogy itt bizony a pénzért megy az acsarkodás és, ha az EU úgy dönt, hogy a pénzt az önkormányzatok kapják, pl. akkor bizony már nagy a gond, de akár a 2/3 elvesztése is hozhat ebben változást. A gömböc kérdése tehát az, hogy kipukkad e, vagy se, mert a rengeteg éhes száj betömése egyértelműen abba az irányba mutat, hogy ez a "program" kezd kifutni, mert ez nem program és ettől még az össze vissza program is jobb, mert közben belerokkan az ország ! Az ellenzék egyik lehetséges "programja" az elégedetlenségre való építés és az ezt helyrehozó ígéretek összessége jelentheti, valamint az, hogy ők is részesülhetnek a zsákmányból ! Ez azért elég erős hívószó és győzelmi eséllyel kecsegtet. Ha a kormányzási nehézségeket legalább addig tudják fenntartani, amíg a FIDESZT szét tudják verni, akkor bizony nyert ügyük lesz és soha nem jöhet vissza a FIDESZ, lerendezhetik egymás között az ellentétjeiket. Fordítva nem működik, mert a FIDESZ visszatér megerősödve !
bekerült 2020.09.12 11:32:35
@Ekrü: Először is a blogban szerepel az 51% és én ezért írtam azt. Másodszor egyetértek veled, hogy aki ennyire nincs tisztában a választási rendszerrel, az jobb, ha hallgat ! Te ugyanis elfeledkezel arról, hogy a FIDESZ a hatalomra kerülése után a választási rendszert alapjaiban megváltoztatta és ezt valahogy teljes egészében elfelejtetted megemlíteni. Az új rendszerben a győztes mindent visz elv érvényesül és nincs 2 forduló, ami az összefogást kényszeríti ki az ellenzék számára, hogy csak keveset említsek arról, hogy bizony a pályát erősen odabillentették a FIDESZ számára ! Így jön ki a 44%, vagy még annyi se, sőt az 1/3 sincs meg valójában ! Ne hivatkozz itt az 1990-es egyetértésre, mert hol van az már ? Ami a nyugdíjak kérdését illeti, bizony le vagy maradva ezerrel ! Az ukránok esetében a nyugdíjszámítást az ottani befizetések alapján határozzál meg, mert azokat elismeri a magyar állam. Innen már csak egy lépés az ezeket igazoló hamis papírok beszerzése és máris simán vehetik fel a 300 ezres nyugdíjat a leendő FIDESZ szavazók ! Tudom mert itt élek és látom mi folyik, de te is értesülhettél róla, mert már sokan megírták. És mi változott ? Majd bolondok lesznek lemondani a választóikról, kerül, amibe kerül, inkább szórják nekik a pénzt ezerrel. Lehetne egy kis emlékezeted, de úgy látom, hogy nem itt élsz közöttünk és csak írsz a levegőbe meggondolatlanul !
Az utóbbi években már mind szakmai, mind laikus körökben sikerült a közhelyességig túltárgyalni a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságát. A probléma okának kiadási oldalról az egyre növekvő élettartamot, bevételi oldalról a csökkenő termékenységet szokás megnevezni, mert ezek együttesen demográfiai…..
bekerült 2020.06.18 18:16:41
@Drizari: Talán előbb azt kellene megvizsgálni, hogy mit is fizetünk a jelenlegi Nyugdíjkasszából ? Mire s elég tulajdonképpen ? Jó magyar szokásként, semmi nem az, aminek látszik.
A központi költségvetés szeretne mindent a saját hatáskörébe vonni és szinte a sajátjának tekinteni.
Jellemzően a Foglalkoztatási Alapból is szép lassan egy nagy színjátékot csináltak és már csak a nyomokban őrzi meg az induláskor kijelölt jellegét.
Az Alapokat olyan plusz kiadásokkal terhelik meg, ami szinte eleve " biztosítja", hogy deficitessé váljon.
Hol van az előírva, hogy mindenkinek megfelelő létszámú eltartót kell biztosítani a nyugdíjkassza miatt?

Lehet olyan, hogy egy eltartó egy egész hadsereg nyugdíjast el tud tartani, mert annyi jövedelmet produkál és van úgy, hogy 10 se tud eltartani egyet sem.

A másik oldala, hogy a nyugdíjkassza kifizetései nem csak a nyugdíjasok számára vannak kitalálva, illetve ide szuszakolják be azokat a kifizetéseket, juttatásokat, kitüntetéseket, amelyeket az állam ráfogja, hogy ez a nyugdíjkasszát terheli, de nincs mögötte semmilyen befizetés.

Érdekes, erről mindenki hallgat, nem beszél, nem akarják figyelembe venni.
Ide tartoznak az Ukrán nyugdíjasok ügyétől kezdve, az Olimpiai járadékok, a hazafias juttatások, tudományos kifizetések, kitüntetések után járó rendszeres juttatások, a rokkant járulékok, stb. és amiről még nem is tudunk.
Csoda, hogy egyáltalán működik még valahogy az egész.

Mindenféle találgatás helyett, előbb rendbe kellene tenni ezt a részt.
A nyugdíjkasszából csak azok kaphatnak kifizetést, akik oda bele is tettek és annak megfelelő arányában is !
A többi kifizetést az állam fizesse ki egy külön alap rovására, mondjuk a Szociális alap terhére és ne a Nyugdíjkasszát terheljük ezzel, kényszerítsük téves megoldások kitalálására.

Ne féljünk nevén nevezni a dolgokat.
Az özvegyi nyugdíj pl eltakarja azt, hogy ma azért van rá szükség, mert a mai nyugdíjakból egy ember nem tudna megélni. Bár ezt azért jogosnak tartom, de ez se a nyugdíjkasszát kellene, hogy terhelje, hanem az államot, mert ezért is az állam felel.

Lenne itt mit rendbe rakni, szükség is lenne rá, még mielőtt a bruttósításba belekezdenénk !
  Kevés ostobább és értelmetlenebb eseménynél tudnánk fellapozni a történelemkönyvet, mint amilyen az első világháború volt. Az azt lezáró békediktátumot ugyanez az őrület jellemezte. Immáron száz esztendeje, hogy az 1920. június 4-én, a versailles-i Nagy Trianon-kastélyban aláírt dokumentum…..
bekerült 2020.06.04 11:51:43
@belagezapista: Feltűnő, hogy a Trianoni veszteséget legnagyobb mértékben elszenvedő Ausztria nem nagyon gyötrődik ezen a kérdésen. Nem hallani arról, hogy megemlékeznének a hajdani nagyságuk elvesztéséről. Azért köszönik szépen megvannak és élik az életüket, nem pedig sajnáltatják magukat .
bekerült 2020.06.04 18:02:44
@civisvaros___: A Monarchia megszűnt létezni és ez azért elég nagy veszteség volt a számukra, nem gondolod ? A Tiroli veszteség mellett eltűntek a Monarchia társországai, fejedelemségei, stb. Ezek jelentették a hatalmat a számukra és a gazdaságuk prosperálását. Csehország, Magyarország, az összes elvett területtel együtt, mind oda lett Lett belőlük egy jelenlegi Magyarországhoz hasonló ország, akik a sógorunk és a példaképünk. Miért nem követjük őket ? Annyira visszavágyjuk a Monarchiát ?
bekerült 2020.06.04 18:10:36
@Glokta: A Monarchia megszűnt létezni és ez azért elég nagy veszteség volt a számukra, nem gondolod ? A Tiroli veszteség mellett eltűntek a Monarchia társországai, fejedelemségei, stb. Ezek jelentették a hatalmat a számukra és a gazdaságuk prosperálását. Csehország, Magyarország, az összes elvett területtel együtt, mind oda lett Lett belőlük egy jelenlegi Magyarországhoz hasonló ország, akik a sógorunk és a példaképünk. Miért nem követjük őket ? Annyira visszavágyjuk a Monarchiát ?
Daganatos betegségemre sokáig úgy tekintettem, mint egy onkológiai egyszeregyre; fel sem merült bennem, hogy a testem által felvetett problémát máshonnan megközelítve az eredmény esetleg kettő is lehet vagy akár mínusz három. Május végén pl, mikor a remek szakembereket felvonultató onko-team…..
bekerült 2019.10.25 18:58:36
Sajnos át kell érezni a blog írójának igen nehéz helyzetét
Abban a helyzetben vagyok, hogy én is részese vagyok egy hasonló helyzetnek.
Igaz más tekintetben, ami nem segíti, inkább tovább bonyolítja a fent leírtakat.
Egy műtét után, negatív szövettani leletekkel és negatív PET-CT eredménnyel, az ONKO -TEAM úgy döntött, hogy kemó kezelést kell alkalmazni. 5 kezelés után összehasonlító CT vizsgálatra került sor, amely szintén negatív eredményt mutatott és semmiféle eltérést nem talált a PET-CT-hez képest. Ennek ellenére a már kijelölt 8 kezelés mellé újabb 4 kezelést helyeztek kilátásba, a biztonság érdekében. A felvetésre, hogy mivel nincs semmi kóros elváltozás, akkor miért van szükség erre, a válasz, hogy a kezelést vissza lehet utasítani, csak alá kell írni egy papírt és kész.
Elbeszélgetve az orvossal, az a vélemény látszódik, hogy maguk az orvosok sem veszik komolyan a különböző vizsgálati eredmények igazát. Akinél a gyanú egyszer felmerült, az örökre bekerült a körforgásba az onkológia gépezetében. Ez a gépezet, vagy szervezet az érdekei mentén működik és teszi a dolgát.
Utána néztem és arra jöttem rá, hogy a jelenlegi viszonyok között , gyógyult rákos beteg nem léteik, csak tünetmentes. A kemó kezelés ezek után szinte automatikus és lényegében korlátlan ideig, szünetekkel, folytatható, míg a beteg meg nem hal.
Szólni kell, ennek fényében a kezelések költségeiről és az orvosok anyag elismeréséről is.
Iszonyú pénzekről beszélnek a kezelések finanszírozása kapcsán. Egy, egy gyógyszer ára a milliókat rugdossa és nem is adható mindenkinek. A kezelések után a kórházak anyagi juttatása is lényeges befolyással lehet a kezelésekre, nem is akár milyen mértékben.
Szólni kell az orvos , beteg közötti viszony keretében a tájékoztatás mikéntjéről is.
Az orvos nagyon csínján bánik a beteg számára kedvezőtlen információk ismertetésétől, nyilván a saját szemszögük okán.
Nem beszélhetünk tehát onkológiai gyógyításról, hiszen nem is ismerik el, hogy ki lehet gyógyulni a rákból, csupán a beteg életminőségén próbálnak javítani és talán a megelőzés jöhet még szóba.
Sajnos a kemoterápiai kezelés önmagában sem teszi lehetővé az életminőség javulását, inkább a romlását okozza. Erről viszont bőszen hallgatnak az orvosaink.
Több esetben derült ki, hogy a kemó kezelés követően alakult ki daganat és áttét, a szövődmények következtében.. Több esetben agyvérzés, infarktus, vesekárosodás, érrendszeri elváltozások, stb okoznak igen életveszélyes eseteket a kezelések következtében. Mindezekről a tájékoztatás viszont elmarad és a beteg akkor szembesül mindezzel, amikor már teljesen tehetetlen és kiszolgáltatott.

A blogíró nem ír a következményekről és a további döntéseiről, ezért én sem teszem.
Minden esetre arra jöttem rá, hogy egy a biztos, hogy tehén szar a lapjára esik és szerencse nélkül nincs gyógyulás !
Ha egy orvos se tudja, hogy a kezelése következményeként mi várható, akkor a beteg mire számíthat és hogy döntsön.
Mert végül is a betegre nyomnak rá minden felelőséget, neki kell aláírni minden kezelést és neki kell engedélyezni minden beavatkozást.
Az orvosok mossák a kezeiket, felelőségük alig tetten érhető.
bekerült 2019.11.02 08:51:11
@falkatehén: Köszönöm a válaszát ! Sajnos az elmúlt 6 év alatt arra kellett rájönnöm, hogy biztos álláspontot kialakítani szinte lehetetlen. Ahány orvos annyi vélemény és annyi megoldás. azt is mondhatnánk, hogy a bőség zavarával rendelkezünk, ha van pénzünk. Ha nincs anyagi erőforrásunk, akkor marad a saját okoskodás és a hagyományos szerencse. Az esetek igen nagy százalékában elbukunk, de a csodálatos gyógyulások híre erősebb és reménnyel tölt el mindenkit. Igen sokan vívódunk így és igen nehezen tudunk dönteni. A döntésünkért vállalnunk kell a felelőséget és ez rövid időn belül meg is történik. Az a baj, hogy korrigálási lehetőségre szinte semmi esély. Ha rosszul döntünk, akkor a következmény döntő lehet a családra is. Az életben azonban ilyen helyzet igen sokszor előfordult már, csak épen maradt a döntések után korrigálási lehetőség. Ez azért különleges döntés, mert visszahozhatatlan., sző szerint a bőrünkre megy. Szerencsésnek érezheti magát aki időt nyer és ki tudja tolni az elmúlás idejét. Az a baj, hogy a rettegés és a rossz közérzettel együtt, mert ezek már soha többé nem távoznak az életünkből. Amit tehetünk, hogy igyekszünk nem gondolni erre és tartalmasan tölteni a hátralévő kevés időt. Ha belegondolunk, mindenki eljut erre a pontra az életben, ki előbb, ki utóbb. Gondolok itt az öregedésre, aminek a végén szembesülünk hasonlóval. Elmenni, mindnyájyunknak el kell menni, csak az idő kérdéses.i Bárhogy is döntünk, az a mi sajátunk lesz a következményeivel együtt. Nincs mese vállalnunk kell, mert a nem döntés is döntés . A saját magunk által kijelölt úton kell végig mennünk, amiben semmi új nincs, mindig is ezt csináltuk. Az életünk ezzel teljesedik ki és fejeződik be. Ez a helyzet velünk volt a születésünk óta és együtt éltünk vele. A legrosszabb, ha úgy kell döntenünk, hogy információ hiányában szenvedünk. Ebben sincs semmi új, szinte mindig is ezt tettük, legalábbis az esetek többségében. Valahol a génjeinkben ott lapul a megoldás kulcsa. Bízni kell magunkban és a megérzéseinkben. Más utunk nem nagyon maradt, hiszen saját magunknak nem akarhatunk rosszat. Szorítok magának, hogy legyen ereje ehhez !!!
Esküszöm, megpróbáltam. Isten bizony, kurvára megpróbáltam nem belelátni Gyurcsányba azt, ami. De nem megy. Az össze-vissza kamuzásra, csúsztatásra nincs mentség. Amikor megláttam az újságosnál a Narancs címlapján, először azt gondoltam, ezt a számot biztos nem veszem meg. Végül két nappal később…..
bekerült 2019.06.23 08:28:17
Hát, Kedves Miki !
Ez kurvára egy elfogult írás, nem gondolod ?

Eleve úgy indítasz, hogy már a koncepció készen áll és dübörög a Gyurcsány fóbia !

Mindenről írsz és rögtön meg is magyarázod, hogy miért nem tudod elfogadni, csak egyről nem, a kényszerről, ami kiváltotta, hogy a DK-nak muszáj volt elindulni ezen a belháborún.

Tény, hogy a választás után a DK-nak nem állt szándékában indítani jelöltet, mert neki is megfelelt Karácsony Gergely és amúgy is immel, ámmal vállalta az előválasztást.

A helyzet azonban gyökeresen megváltozott azzal, hogy a MOMENTUM elindította a jelöltjét az előválasztáson.

Mit is jelentett ez?
Természetesen egy kampányt a két jelölt között, amit a MOMENTUM fölvállalt, még, ha nem is látszott a győzelmi esély halvány szikrája sem.
Nagyon igazuk volt, mert a táborukat nekik is növelni kell és egyben tartani az őszi választásig. Ehhez mozgásban kell lenni és a csapatot edzeni kell.

A DK ebben a kialakult helyzetben egyszerűen nem tehetett mást, mint, hogy saját jelöltet indítson, ha ne akar eleve vesztes helyzetbe kerülni őszre.
Kimaradt volna a kampányból és csak a bólogató, helyeslő szerep jutott volna nekik a Karácsony kampányában.

Kétségtelen, hogy ez nagyon jól jött volna az MSZP számára és a MOMENTUMNAK se lett volna ellenére.
Persze, hogy savanyú a szőlő és muszáj kutyát békát, Gyurcsányt hibáztatni, csak éppen a valóságról hallgatni.

Mert bizony itt már megint nem a DK a sáros, hanem a sunyi MSZP próbál alattomosan előzni, a MOMENTUM meg erősödni a mások kárára.

Amíg Karácsony az egyedüli jelölt volt, a DK-t nem zavarta a sunyin elkövetett szerződés szegés és egyéb apróság, mert Karácsonyt már mindenki ismerte és tudták mit lehet tőle várni.
A MOMENTUMOS jelölt megjelenése viszont már egy komoly kampányt indított el és itt fel kellett venni a kesztyűt.

A DK szerencséje, hogy van egy jó csapata, amely abban a pillanatban felismerte ezt és tudott erre megfelelő választ adni.
Kár tehát itt Gyurcsányozni és lejáratni már sokadszor, szegényt. Nem ő az oka az egésznek, csak nem hagyja magát hülyének nézni.
Ennyi, semmi több, kedves MIKI !

Elhiszem, hogy neked is savanyú a szőlő, pláne, hogy gyűlölöd a Gyurcsányt, de hát ez van !

Ennek a langalétának, már megint a helyén volt az esze !
Bebizonyosodott, hogy nincs rá szükség. Sőt: nélküle jobban megy.  ..
bekerült 2019.06.13 18:05:35
@ben2:
Hülyeség !

Nem adott ilyen parancsot, nem volt erre jogosultsága !
bekerült 2019.06.13 18:13:54
@midnight coder:
Marhaság !
Bajnai csak azt hajtotta végre, amit már Gyurcsányék kidolgoztak és előkészítettek.. Neki ezt megengedték, mert ott álltak a szarban. Nem akarták a Gyurcsány féle reformokat megcsinálni, de nem számítottak arra, hogy ezért le fog mondani és nem találtak megfelelőt helyette.
Az MSZP akkori vezetői az okai, hogy ennyire tehetetlen volt az MSZP.
A mélyrepülés azóta is tart és ennek nem Gyurcsány az oka!
bekerült 2019.06.14 07:21:36
@Secnir:

Kettőnk közül te nem ismered a valóságot !
Gyurcsány lemondása után az MSZP igen megalázó utód keresésbe kezdet és Gyurcsány javaslatára választották meg Bajnait !
Tényleg úgy vállalta el, ha az MSZP képviselői írásban kötelezik el magukat az támogatásáról és megszavazzák a javaslatait.
Nem tehetett mást, mert az MSZP -ben olyan helyzet volt, hogy erre szüksége lett.

Bajnainak nem sok ideje volt a választásokig.
Azt lehet mondani, hogy komolyabb válságmenedzselés kidolgozására sem futotta, hát még az előkészítésére.
Kénytelen volt a Gyurcsányék által kidolgozott stratégia mentén tovább vinni a kormányzást, mert nem tehetett mást.
A Gyurcsányék által kidolgozott terv jó volt és sikeres, lényegében majdnem készen is voltak vele, csak az MSZP-s belharcok miatt, Gyurcsány nem tudta befejezni, mert nem akarták megszavazni.
Ezért kellett Bajnainak írásban kötelezni az MSZP-s képviselőket erre.
A Bajnai képességeiről sokat elárul a későbbi ténykedése.
Lényegében kudarcot vallott.
Azzal tisztelt meg egy bekerült álnevű hozzászóló, hogy 2019. június 7-én a fejemre olvasta: „Erős fenntartásai vannak Gyurcsány Ferenccel szemben, azt is mondhatnám, hogy gyűlöli a DK vezetőjét.” Azóta firtatom önmagamnál, vajon hányadán is állok a volt miniszterelnökkel. Egy biztos, idestova két…..
bekerült 2019.06.12 16:37:27
@Zöldi László:
Nem !
Én egy nyugdíjas ember vagyok Szabolcsból.
Nem foglalkozom aktív politizálással, viszont szeretek tisztán látni dolgokat.
Azt a műsort én nem láttam, de gondolom Vágó úrra gondol.
Nem szeretem a szakált.
bekerült 2019.06.13 07:52:34
@Zöldi László:
Úgy látom nem hisz nekem .
Nincs okom félre vezetni.
bekerült 2019.06.13 13:29:13
@Zöldi László:

Mese, mese máska !
Nagyon kényszeredettre sikerült ez a válasz.

Sebaj, legyen a maga gondja és az is, hogy mit gondol rólam.
Minden esetre, ha legközelebb írogat, akkor ne legyen elvakult és részrehajló, még alattomosan sem !
Sokan győződhettek meg tegnap arról, hogy Gyurcsány Ferenc felesége intelligens, csinos asszony. (Palásti Péter tatabányai újságíró, 24 Óra, 2008. május 2.) Jeleztem neki, hogy házigazdához méltatlannak tartom a viselkedését, és kikérem magamnak. Dobrev Klára közbelépett, és háziasszonyhoz méltóan…..
bekerült 2019.06.08 16:09:35
@alöksz róz:

Nem , nem lesz szent Gyurcsány és ezt nem is várja el tőle senki.
Egy tisztességes becsületes ember viszont igen !
Hiába erőlködtek Orbánék, nem tudták ráfogni a bűnösséget és ti is hiába szajkózzátok a főnökötök hazugságait, nem mentek vele semmire.
Egyre több ember jön rá erre és nyílik ki a szeme, csak a tieitek csukódik be a főnökötök imádata miatt !
bekerült 2019.06.09 09:16:25
@alöksz róz:

Persze ! Ezt egy agymosott trollnak nehéz megemészteni, pedig jobb lenne !
bekerült 2019.06.09 20:33:19
@budai fellegvár:

Tudod, marhaságokat mindenkiről lehet mondani, még rólad is !
Én ezt gyerekesnek találom.
Talán még az óvodában elmenne.

Kíváncsi leszek rátok, hogy milyen kicsik lesztek, ha Orbán elbukik !
A legutóbbi két napban oly sokan fogalmazták meg álláspontjukat a neves műsorvezető szakmaváltásáról, hogy a megszólalástól elment a kedvem. Ahogy azonban olvastam az értelmezéseket, hiányérzetem támadt, amelyet ebben a mégiscsak szakmai rovatban talán érdemes kifejteni. Kálmán Olga negyedszázadnyi…..
Az elpusztíthatatlan Gyurcsány   Gyurcsány Ferenc politikai karrierje halhatatlan, de miért?   Ezen a héten azt vesszük górcső alá három szemszögből, hogy az ex-miniszterelnök hogyan maradt életben a hazai politikában, és lett újra a legnépszerűbb ellenzéki erő vezetője, miközben a többi pártnál…..
Nem kell bő lére erereszteni a DK kampányüzeneteinek gyorselemzését. Az EP-kampányról szóló sorozatunk MSZP-ről írt része a DK-ra is érvényes. Leszámítva, hogy a DK-ban nem okoz megosztottságot a Szanyi kapitány által vadkapitalistaként jellemzett Gyurcsány Ferenc személye: a DK-ban mindenki szektás…..
bekerült 2019.05.21 17:17:45
@A kiló nem százat jelent.:

Én nem azt kifogásolom, amit egy párt fontosnak tart és ki kellene emelni és te sem ezt tartottad fontosnak.
Fontosnak tarottad, hogy lejárasd a DK-t, Gyurcsányt és a feleségét.
A részrehajlást nem is titkolod és csak hab a tortán, hogy a véleményed is igen részrehajló.
Hogy ne mondjam, köszönő viszonyban sincs a valósághoz, nem véletlenül.

Mit lehet várni egy ilyen vélemény írástól.
Aki ismeri a valóságot, az sajnálkozik és örül, hogy megint lejáratjátok magatokat.
Átestetek a ló túloldalára, de ez legyen a ti bajotok.

Mi lesz belőletek, ha vége lesz a vircsaftnak, kinek a fenekét fogjátok nyalni ?
bekerült 2019.05.22 11:41:17
@A kiló nem százat jelent.:

Röhögni kell a szánalmas erőlködéseden.
Pont az a bajom, hogy az állítólagos tényeid, köszönő viszonyban sincsenek a valósághoz.

Próbálsz minden szart rákenni a gyűlöleted tárgyaira és rég lejárt lemezeket is felhozol, nem fukarkodva a jelzőkkel.
Szánalmas az erőlködésed, mert egyrészt ezek már rég megcáfolt dolgok, másrészt, örülni lehet neki, hogy csak ennyire telik tőletek.

Nem úgy tűnik, mintha azon aggódnál, hogy nem fogják olvasni a DK dolgait és kiröhögik a DK-.t. Szerintem inkább a félelem dolgozik benned, hogy a DK tábora látványosan növekszik és ez bizony azt mutatja, hogy azért elég sokan olvassák a DK kampány anyagjait.

Amit amúgy tudni kellene értelmezni is, csak ehhez némi képzettség sem ártana.
Ha valaki azt szeretné elérni, hogy európai egyesült államok legyen és ezért akar küzdeni, ez a bevállalt célja, azzal lehet a legeurópaibb párt, a többivel szemben, hogy ez a bevallott célja, míg a többiek beérik ettől kevesebbel is.
Nyíltan, őszintén !
Ez a tény, kisbogaram, a többi csak smafu ! Az általad már rég elcsépelt vádaskodások és lejáratások helyett.
Várd ki a szavazást és ne erőlködj, majd a szavazók eldöntik, hogy kire hallgatnak.

Ti meg mentek a süllyesztőbe !
.
Van valami végzetszerű abban, ahogy Orbán Viktor igyekszik békülni az európai néppárti frakció tagjaival. Az őrületnek ugyanis olyan sokkoló felpörgése jellemzi a magyar miniszterelnök aktuális bejelentését, amit ha normális reakciónak tartanak a derék kereszténydemokraták, akkor meg is érdemlik…..
bekerült 2019.03.05 09:25:36
@dr. mesterséges színezék:

Végül is most ismerjük meg a jobboldal, a keresztény és a konzervatív politika igazi arcát ! Sokat fognak segíteni a baloldal megerősödésében. Nagyon hiányzott már ez a felismerés, illetve megismerés nálunk. Eddig nem volt kellő tapasztalat ezen a téren ! Orbánék évtizedekre megalapozzák a jobboldal arculatát és egy bukás után még azt se fogják nekik elhinni, ha köszönnek !
bekerült 2019.03.05 16:46:58
@dr. mesterséges színezék:

Végül is csak erősítik a megismerésüket !!!
Megjelent egy írás az Indexen, melyben az MTA egyik történésze mond búcsút a munkájának, múltjának, s siratja a valószínűleg volt munkaadóját, mikor az MTA kormány általi bedarálásáról ír. Félreértés ne essék, igaza van, tudjuk, hogy mire megy ki a játék. Nincs ebben…..
bekerült 2019.02.05 16:33:13
Ha az utca emberét megkérdezik arról, hogy kit tart a magyar politikai spektrum két ellentétes figurájának, bizonyára sokan mondanák az egyik végletben Gyurcsány Ferencet, a másikban pedig Orbán Viktort. Ez tévedés. Hogy mennyire, azt öt példa mentén próbálom szemléltetni, rávilágítva arra, hogy a…..
bekerült 2019.02.04 08:42:56
@Billy Hill:

De, vágom !

Csak azt is vágom, amit ezzel kapcsolatban túlspanolnak a hatalmon lévők !

Azt is mondták, ugyanis, hogy nem a szavazati jog kell nekik és lám, hova jutottunk !

Ezért volt a románozás is, mert már akkor látszott, hogy mi lesz belőle !

Megmondta Mikola és be is jött !
bekerült 2019.02.04 17:19:42
@Populista Pista:

Németország annyira túlterhelt, amennyire hagyják !

A bevándorlók számára ők jelentik a célpontot.
Elég szarhelyzetben vannak, mert öregszik a társadalmuk és kevés a munkaerő.
Ha voltál náluk, akkor tudhatod, hogy vannak olyan települések, hogy fiatalt se látsz.

Elképesztő hülyék tudtok lenni.
Még magatok is elhiszitek, hogy van olyan ember, aki a saját maga ellensége !
Kellenek nekik a migránsok.
Természetesen nem az ingyenélők, hanem a boldogulni vágyók.

Meg fognak birkózni a feladattal, nem kell őket félteni.
Merkel se egyedül van ebben a játszmában, a társadalom többsége mellette van és nem fosnak az egésztől, mint ti.

Hogy mit akartak a migránsok és mit nem, nálunk, az megér egy misét.
Egy biztos, csak át akartak rajtunk keresztül menni, eszük ágában se volt itt maradni.
Ezért nem akarták, hogy itt regisztrálják őket.
Mert akkor ide is küldhetnék vissza őket !
Engedni kellett volna őket, mint ahogy ezt s tették Orbánék, egy kis kötözködés után.
Ez kellett a feszkóhoz, hogy a csúnya migráns képét fel tudják festeni.
Még, hogy az EU-t védte Orbán !
Röhely !
A saját pecsenyéjét sütögette a hatalom érdekében !

Na, ez nem fog működni sokáig !
A nagy bukfenc már meg van alapozva !

A kvótázást fel se tudod fogni
bekerült 2019.02.04 17:24:30
@dunántúli gyerek:

Hányat soroljak ?
Hírlap csata lesz belőle. Most még csupán ott tartunk, hogy Ungváry Krisztián történész a Klubrádió tegnapi műsorában tájékoztatta a hazai közvéleményt. Megpróbálom röviden felvázolni a fejleményeket. Egy romános vezetéknevű német történész, Joseph Croitaru, aki 1960-ban született Haifa városában,…..
  A mai nap délelőtt némileg felpörögtek az események a jövő évben tartandó főpolgármester-választás körül. Tarlós István a miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy mégis elindul, és megmérettetik a harmadik ciklusáért. Karácsony Gergely, az MSZP-DK-P immáron örökös…..
Gyurcsány Ferenc igazán előkelő helyzetben találta magát a tavaszi országgyűlési választások után. Kígyók ide vagy oda, de az ellenzéki pártok harakirije után már csak az ő egyszemélyes pártja áll stabilan, legalábbis annyira, amennyire a még mindig ambiciózus exminiszterelnök-pártelnök támasztani…..
bekerült 2018.10.01 17:13:49
@nts:
Értelek én, hogy ezen rugózol,. csak ne ferdítenél benne, a saját szád íze szerint !
Gyurcsány, amikor ezt a bejelentést tette, óvatosan járt el, mivel fenn állt a veszélye, hogy az informátor meg is vezetheti.
Ezt nem is titkolta, már az elején el is hangzott az ezirányú tájékoztatás !
Mégis úgy próbálod beállítani, minha Gyurcsány ezt készpénznek vette volna !
bekerült 2018.10.01 17:25:49
@nts:
Értelek én, hogy ezen rugózol,. csak ne ferdítenél benne, a saját szád íze szerint !
Gyurcsány, amikor ezt a bejelentést tette, óvatosan járt el, mivel fenn állt a veszélye, hogy az informátor meg is vezetheti.
Ezt nem is titkolta, már az elején el is hangzott az ezirányú tájékoztatás !
Mégis úgy próbálod beállítani, minha Gyurcsány ezt készpénznek vette volna !

Tudod arra gondolok, hogy azoknak az érdeke ezt így beállítani, akik be akarták ebbe ugrasztani Gyurcsányt !

Úgy kell tekinteni, hogy ez bizony nem jött be és kár ezt erőltetni, Gyurcsány nem dőlt be és helyesen járt el, amikor fenntartásokkal kezelte az ügyet !

Ha Viktor beperelte volna, akkor lett volna esélye annak, hogy hivatalos bírósági szakaszban, eskü alatt tisztázhassák ezt az ügyet !

Majd bolond lesz Viktor esküt tenni a csalásaira !

Inkább hagyja, hogy besározzák, mit törődik vele, a mamelukjainak így is jó !

Amit te lelkesedésnek látsz, az egy rendes munkamenet, tesszük a dolgunkat !

Nem élünk illúziókba és tudjuk hol a helyünk, mit kell tennünk.

Ennyi az egész !

Ja, hogy ez neked nem tetszik ?

Ne figyelj oda !
bekerült 2018.10.01 17:30:04
@Tangooo:
Lehet, hogy egyeseknek felesleges, mert úgy se szándékozik megérteni.
Ez azonban nem baj, mert egyre többen vannak, akik meg megértik és ez a lényeg !
A volt miniszterelnök visszatért a közéletbe. Pártja áprilisban 308 ezer szavazattal épp csak bejutott a parlamentbe. Ő be is jelentette, hogy eltűnik a nyilvánosság elől, és kötcsei magányában végiggondolja a DK és saját helyzetét. Azt vártam tőle, hogy furcsa kijelentéséről - „Amit gondolok erről…..
bekerült 2018.09.19 18:41:55
Hát ez úgy marhaság , ahogy van !
Nem lehet összehasonlítani a két tüntetést, pláne, hogy a céljaik is mások !
Ezt a blogíró is elismeri és össze is hasonlítja, de valamiért mégis erőlteti a két esemény összehasonlítását.

Talán nem ártott volna odafigyelni Gyurcsány Ferencre az ÁTV Egyenes beszéd műsorában, amikor kifejtette, hogy a parlamenti elfogadás előtt álló Sergenti jelentés miatt is szerettek volna lépni és határozottabb véleményt megfogalmazni.

A rendezvény céljai között egyértelműen az egyik legfőbb cél, hogy az Orbán kormány elkenési kísérleteit cáfolják és a hazugságait megértessék a közvéleménnyel. A jelentés igazságait pedig érdemben igazolják !

Ilyen tüntetést a kényszer szüli, amikor nincs más lehetőség a média helyzet miatt, hogy széles tömegekhez eljuttassák a párt mondanivalóját a történtekről.

Orbánék célja, hogy olyan lehetőséget teremtsenek, amely kényszerítő erővel hat az ellenzékre is, azt a hamis látszatot keltve, hogy Magyarország egységesen kiáll Orbán mellett !

Na, ennek mentek elébe Gyurcsányék !

Hogy lehet ezt összehasonlítani a netadós tüntetéssel !

Sehogy !

Igenis van célja Gyurcsányéknak és komolyan, mi több helyesen is cselekednek a maguk értékei szerint.
Komolyan gondolják, hogy Orbánék már megint egy újabb hazugsággal próbálnak kibújni a felelősség alól.

A tüntetéseknek pontosan az ezen hazugságok megcáfolása a célja !

Ezért tervezik folyamatosra, hogy a kibontakozó orbáni propagandára folyamatos válaszokat tudjanak adni az emberek számára.
A Parlamentben elhangzottak ugyanis, a média helyzet miatt, nem jutnak el a választókhoz, azt a médiák elhallgatják !

A DK-nak és az ellenzéki pártoknak nem maradt más, mint kimenni az utcára !

Ennek kezdetét látjuk most !
bekerült 2018.09.20 10:14:33
@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!:

Ekkora marhaságot csak az ilyen hülyék tudnak kitalálni !
Meg Orbán, hogy benneteket etessen a hülyeségeivel !

Hogy miért tietek a 2/3 az ami még az 50%-ot sem éri el, az is megérne egy misét !
Arról viszont csak a ti csökevényes agyatokban van meg az, hogy ide be akar valaki is telepíteni 3 millió arabot !

Ki a fészkes fene jönne ide ?
Aki ide belépett, az már húzott is tovább, eszébe se jutott itt maradni.

Akár hiszed, akár nem, azért a libsik se olyan hülyék, mint tik !
Eszük be se jutna idetelepíteni senkit, mert van annyi eszük, hogy tudják, hogy a gazdaságunk ilyet nem bírna ki !

Amikor még itthon is van elég gondunk, ki az a marha, hogy ilyesmivel szaporítsa még azt !
Ezt csak Orbán találja ki és adja ki nektek a vezényszót, hogy ezt harsogjátok a sok hülye meg be is veszi !

Sajnálatosan rá kell ébrednetek azonban, hogy a hazugság nem tart örökké és egyszer vége fog lenni.

Majd akkor libsizzé kisöreg !
Az Orbán-ellenes szekértábor egyik legfőbb közösségépítő gondolata mára annyi lett, hogy aki nincs velünk, az Orbán-nyalonc. Az „aki nincs velünk” bármiben megnyilvánulhat, ami nem biztosítja teljes megértéséről és helyességéről az ellenzéki „politikát”, vagy ami…..
bekerült 2018.07.23 08:56:52
@stoic79:

Veled végül is egyet lehet érteni és bizony ez az írás több sebből is vérzik.
az ellenzék szapulása közben a szerző elfeledkezik arról, hogy az ellenzék is kényszerpályán mozog.Az a megállapítás, pl., hogy Gyurcsány elintézte magát, úgy igaz, hogy az Orbánizmussal szembeszegülő Gyurcsányt kikészítették, illetve folyamatosan karakter gyilkolják. Nem Gyurcsány készíti ki magát, mert amit próbál a társadalom számára képviselni, az nem más, mint az elfogadható európai gondolkodás.
A gond ott van, ahol írod, hogy a kihívás az, hogy a társadalom jó részét meg kellene győzni az állami, vagyis az orbáni beavatkozás megszüntetésének szükségességéről.
Az állami beavatkozás ma már egyenlő az orbáni bavatkozással és ezt lásuk be, igen nehéz az ellenzéknek ellensúlyozni, pláne Gyurcsánynak.
A saját maguk kikészítése az ellenzéknek, illetve Gyurcsánynak innen eredezhető és , ha még hozzá vesszük, hogy az ellenzék közé beépített Orbán szimpatizáns pártokat is tekintetbe vesszük, akkor érthető is.
Lényegében az ellenzéki szerep csak a baloldal részének a feladata lenne, mivel a többi szereplő Orbánt segíti. (JOBBIK, LMP, stb.) Nagyon hiányzik a jobboldalon egy jobboldali demokrata párt, amelyet Orbán szó szerint előre megsemmisített, hogy szó se lehessen belső ellenségről !

Nem Gyurcsány a fő probléma tehát és az amit képvisel, hanem a társadalom igénye a demokrácia iránti elutasítottsága. Nehézkesnek, bonyolultnak találták és a működésbeli hibákon keresztül sikeresen megbuktatták nálunk a bevezetését.

A fő probléma ebből adódik és ezt igen nehéz lesz helyre állítani.
Nem fog simán menni, pláne amíg az erőforrások nincsenek az ellenzék kezében. Márpedig arra ügyelnek, hogy ne is legyen, Pláne olyan politikai szereplő kezében, akik nem az Orbán szekerét tolják.
Ma már elég nekik erre ügyelni és ócsárolni az ellenzéket, hogy a választók között a tisztánlátást megzavarják.

Az elkövetkező időben nem lehet elvárni, hogy az állam, illetve Orbán ne avatkozzon be a társadalom működésébe, és meg is teszi a saját érdekében.
Amíg gazdaságilag elfogadható szinten tartja a választók számára a megélhetést, addig itt változás nem várható és demokráciáról nem beszélhetünk, csak érdekek kiszolgálásáról !
bekerült 2018.07.23 17:08:29
@sírjatok:

Tényleg röviden tudsz hülyeségeket írni !

Egy fészkes fenét kell meggyőzni, hogy milyen jó, a gyurcsányi demokrácia !
Én nem erről írtam, így tehát ne adj a számba olyasmit, amit nem írtam.

Tény és való, hogy Gyurcsány és a pártja küzd azért, hogy nálunk is demokrácia legyen, míg a többi párt max. abban gondolkodik, hogy ő legyen az Orbán helyén. Még az MSZP is, ami felettébb furcsa, mivel a baloldal tudhatná, hogy a demokrácia nélkül nincs legális baloldali politizálás. Az első lehetséges alkalommal megfojtják és elsöprik, megvonják az anyagi erőforrásait.

Szó szerint tehát nem is beszélhetünk gyurcsányi demokráciáról, mert még Magyarországon nem is épült ki a demokrácia teljesen, pláne nem gyakoroltuk, hogy meg tudjon erősödni.

Nonszensz tehát a Gyurcsány nyakába varrni egy olyan valamit, ami még ki sem alakult nálunk és soha nem is működött.
A Gyurcsány kormány elleni szervezkedés és orbáni fellépés, a hatalom megszerzéséről szólt és nem a demokráciáról, hanem annak az eltakarításáról.
Ma már ezt biztonsággal kijelenthetjük, mert ez már be is bizonyosodott az orbáni politizálás következtében.

Orbán már akkor se a demokráciáért küzdött, hanem a saját hatalmáért, kihasználva a világgazdasági válságot, próbálta felelőtlenül hergelni a választókat.

Nem beszélhetünk tehát Gyurcsány féle demokráciáról, mert nem volt nálunk eddig még semmilyen demokrácia, csak szerettünk volna kiépíteni egyet, de sajnos nem jött össze, hála a Orbán elvtársnak.
Orbán addig nyer, amíg rendelkezik az erőforrások felett és fel tudja használni anélkül, hogy a társadalom ezt rossz néven venné
Egy bukás esetén, nem szivesen lennék a helyében

Gyurcsánynak ehhez nem sok köze van, mert ha ő nem lenne, lenne helyette más, akit lehet démonizálni. Lásd.: Soros !
Valaki mindig lesz, akit fel kell mutatni Orbánnak, hogy te és a hozzád hasonlók elhiggyék, hogy őrá van szükségetek !