Regisztráció Blogot indítok
Adatok
paramx2

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Úgy tudjuk, hogy a TV2-nél nagyon nem jól jött le az, hogy Demcsák Zsuzsa a válását közleményháborún és a szülein keresztül folytatja a sajtóban, és a főnökei annyira nem örültek a dolognak. A közlemény után Demcsák nem sokáig volt a Mokkában, és egy ideje már nem…..
paramx2 2014.07.10 18:18:47
@Irgum76: Csak egy használható ötletet adj, hogy miért fizette saját zsebből vissza a "hivatalos útjának" teljes felhasznált keretét, beleértve a slepp költségeit is. Mert ez olyan megszokott fityeszes berkekben, ugye?
A közép-kelet európai régiót már több tekintetben próbálták közös platformra helyezni, legyen az gazdasági, politikai vagy szociológiai kérdéskör – tették mindezt sikerrel vagy inkább erőltetett módon. Van azonban egy terület, amely kétségkívül összeköti a régió…..
Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója tegnap az Egyenes beszédben magyarázta Kálmán Olgának, hogy ha valakit megütnek, és egyedül van a támadójával szemben, akkor nincsen más lehetősége, mint hogy visszaüssön. Kálmán Olga azt kérdezte Kolositól, hogy olyan volt a…..
paramx2 2014.06.13 15:46:17
@Larry Silverstein: Fajta jelleg? Ne bammeg má...ezt mondod Lázárra? Szegény Font papa csak pislog bele a világba. Milyen ember vagy te? Olyan kirekesztő féleség?
paramx2 2014.06.13 15:55:31
@Larry Silverstein: Csanád! Nem kell bujkálj a coming out-od után. Már írhatod, ami a szívedből jön.
A kommentelők csúnyán összerúgták a digitális port. Ötvenegy hozzászólás érkezett a médiumok és a kommentelés megrendszabályozását értelmező bejegyzésemhez, és a véleményt nyilvánító olvasók alig néhányat pazaroltak a posztoló (csekélységem) fikázására. Egymással…..
Egyre biztosabb, hogy a Eurogroup volt vezetője, Jean-Claude Juncker  lehet az Európai Unió talán legbefolyásosabb szervének, az Európai Bizottságnak a következő elnöke. Természetesen a posztért még hivatalosan versenyben van Martin Schulz is, ám a szocialista jelölttel ellentétben…..
paramx2 2014.06.10 16:38:37
@Németh Áron Attila: Emlékeztető:
Összefoglalva tehát Jean-Claude Juncker a múlt EU-ját képviseli, felfogásban és elérendő célokban különösképpen, éppen ezért a megválasztása, ami sajnos egyre valószínűbb, hatalmas baklövés lenne Európa részéről. Hiszen vele nemhogy radikális reformokat, de még a szokásos polkorrekt, végletekig kompromisszumos, se előre-se hátra döntéseket sem lehet majd meghozni. Köldöknézés, állandó patthelyzet, szélsőségek megerősödése, és a lassú elmúlás lesz az EU jussa Junckerért. Kár érte.

Nézhetem én ezt akárhonnan, ez bizony kinyilatkoztatás a jövő történéséről.
Ami pedig a magyar politust illeti, aki beszállt a királycsináló harcba akarata kifejezésével egy olyan országot vezet, mely hatalmi ágazata hasonló eszközökkel él, mint a bírált JCJ. A választási győzelem keltette gőg pedig igen rossz jel és veszteséget ígérő attitűd.
Köszönettel
paramx2 2014.06.11 20:22:32
@Németh Áron Attila: Vajon abban is egyetértesz, hogy az unió túlzott liberalizálása a nemzet államok javára egyrészt az unió végét jelenti, másrészt a kisebb államok részére a határvasak visszaállítását?
A gazdaságilag erős nemzetek akkor majd súlyuk teljes egészével telepedhetnek a kisebb, gyengébb gazdaságokra. Nem lesz már mi megállítja őket ebben és akkor hazánk újra választhatja a keleti rabságot.
Nagyon kéne gondolkodni, hogy ki támogatja ebben pl. a Jobbikot, és mi okból?
Kollégám figyelemmel kíséri e rovatot, és néha elmondja a véleményét. Tegnap például megrótt, hogy többször írtam a néhány napja lezajlott választásról, ideje volna már a reklámadóval is foglalkozni. Igaza van, mindazonáltal visszafogom magam. Elkerülném azt az…..
Sajnos finoman szólva sem kapott jó kritikákat az új tévésorozat, amelyben a kiváló színész kalózkodik, de ez a fiaskó nem fogja padlóra küldeni a karrierjét, valószínűleg sok jó filmben csodálhatjuk még kivételes tehetségét. Malkovich soha nem volt celeb, ő egy komoly…..