Regisztráció Blogot indítok
Adatok
rosey

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az index főoldalán az újból elkészített VUK rajzfilm beharangozó képsoraival találkoztam, íme: És ezzel szemben itt tekinthető meg Dargay Attila korabeli változata. Figyeljetek a szövegre, a zenére, a szereplőkre, a filmszerűségre, vagyis mindenre! Nem találok szavakat arra a…..
rosey 2008.05.17 12:35:03
Én sem láttam még, csak a trailert, és bár utálom az előítéleteket, az előzetes alapján nem fogom megnézi, mert már így is felfordult tőle a gyomrom. Ha már mindenképpen 3D-sre akarják cserélni a jól bevált 2D-s magyar rajzfilmeket (ismerjük el, azok is vannak LEGALÁBB olyan jók, mint a 3D-sek, sőt!!!), akkor is minek kell egy totál más rajzfilmnek Kis Vuk címet adni (ez enyhén szólva is aljasság)! Az idősebbeket, vagy azokat a gyerekeket, akik ismerik a régi, IGAZI Vukot, ez megtéveszti és felháborítja, azoknak pedig, akik még nem láthatták csak ezt, teljes ízlésficamot okoz!!! Szabad idázet Gálvölgyitől: az ő (mármint a mai gyerekek) kis szemük már 21. századi. Hogy az a...!! vajon magától lesz XXI. századi???!!! Na persze! ők már úgy születnek, hogy ilyen hülye figurákat látnak maguk előtt a sötétben! Szegény gyerekek, előre sajnálom őket, mi lesz belőlük, ha ez így megy tovább! Én biztos nem nézetnék a gyerekemmel ilyen gagyi filmeket legalább addig, amíg ki nem alakul egy többé-kevésbé megbízható értékítélete!!

Ja! és még valami: DrPepper: azért szerintem a Disney-féle Micimackót nem lehet összetenni ezzel az új nemtudommiacsodával, aminek Kis Vuk a neve.
És a Macskafogó 2 (többen utaltatok rá) - hát közelébe sem ér a sz elsőnek, de mégis több köze van hozzá, és a figurák is jobban hasonlítanak, szóval mindenképpen sokkal, de sokkal jobb, mint ez!!
Vendetta Kié a Blaha???? 2008.01.12 11:32:00
"Akár már újra az utcán lehet az a tizenkét éves, román állampolgárságú, cigány fiú, aki csütörtökön combon szúrt egy 15 éves kamaszt, mert nem adta oda neki mp3-as lejátszóját." Huhh! Ez azért nem semmi! Nehéz lenne ráfogni, hogy nem előre megfontolt aljas…..