Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Jlungberg

0 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Dorothea Taylor talán már ismerős lehet az olvasóinknak, ő az a hölgy, akinek a barátságos nagyi kinézete egy igazi állatot takar. Az ötvenhat éves örökifjú teremtés, aki dobolás mellett még orgonistaként is megállja a helyét, az újabb videóiban Paramore és Slipknot számokat kapott elő, mutatjuk,…..
Jlungberg 2020.07.14 10:53:08
Kurt Ballou producer keze munkáját dicséri az az új Chelsea Wolfe lemez, amely szeptemberben 22 - én jelenik majd meg Hiss Spun címmel. A Converge tagjaként is ismert stúdiómágus és az egyedülálló énekesnő közös munkája pedig már látatlanban sem ígér keveset. Chelsea korábbi…..
EU Cannibal, azaz Berényi Bianka még csak húszéves, de már több embert botránkoztatott meg, mint más egész életében, emellett kihozott két lemezt, saját ruhamárkán dolgozik, és nemrég Csuja László első nagyjátékfilmjében, a Virágvölgyben kapott főszerepet. Ennek kapcsán beszélgettünk vele elsősorban…..
Szakmai okok miatt távozik az MTVA-tól Gundel Takács Gábor, - írja a Bors. A Bors mellett a ma megjelenő Story magazin is címlapon hozza a hírt, miszerint a Maradj Talpon! műsorvezetője felmondott. Ők az okot is megjelölik: Gundel Takács szerint nagyon méltatlanul bánt kollégáival a csatorna. A…..
Nem először melegeznek le, nem is utoljára, ahogy a kommentelőket ismerem, de az kétségtelen, hogy most jött a legváratlanabb helyről. Nem mintha magamra venném, nem erről van szó, csak ennyire nyíltan, a tévében még soha nem mondták. Hiába mondja a FEM3 egyik műsorvezetője, Várkonyi Andrea, hogy a…..
Jlungberg 2016.12.14 11:11:26
@Leadfoot: Ne viccelj már, a legtöbb orvos egy szűk szakterületen kívül semmihez sem ért, sokszor még ahhoz sem. az, h orvosit végzett, annyit bizonyít, h jól tud magolni, semmi többet.
Amúgy kicsit túl van lihegve ez az egész. Nagyon sok öregedő nő jön ilyen szánalmas önigazolásokkal, mikor észreveszi, h egyre kevesebben nézik meg h egyre több a ránca. egy 42 éves bizony bőven túl van már csúcson- ami a kinézetét illeti.
Az amerikai tévékritikusok sokkal jobb helyzetben vannak, mint európai kollégáik, ugyanis nekik évente kétszer rendeznek egy-egy hétnapos szakmai találkozót, amin sz összes tévé felvonul, bejelenti új portékáit, elviszi a szakmai vezetőket és a legnagyobb sztárokat, akiket addig lehet kérdezgetni,…..
Jlungberg 2016.07.31 08:26:13
@eMJe: én is így vagyok ezzel. 5-6 részt végigszenvedtem a trónok harcából, mert érdekelt, mire ez a nagy hype. egy dögunalmas szappanopera. talán a legtúlértékeltebb sorozat, amit valaha láttam, de látod, sikerült megetetni az emberekkel. mondjuk nem az egyetlen túlértékelt sorozat, nekem a Modern család népszerűsége is rejtély.

amúgy múltkor pont ezt kérdeztem én is másodmagammal…sixx adott is vmi harmatgyenge magyarázatot, h hát azért van ennyi post róla, mert az egyik legnépszerűbb sorozat, blabla. hiába népszerű, aránytalan sok van, szinte minden nap van egy th poszt. ha a világ legjobb legnépszerűbb sorozata lenne, akkor is túlzásnak érezném h ennyit írjanak róla. remélem, fizetnek érte, mert az amatőrizmus csúcsa lenne, ha vki a munkahelyén promózná a kedvenc sorozatát.
Horgos, 2016. július 5. Segélycsomagért állnak sorban emberek a migránsok táborában, a Magyarország és Szerbia közötti horgosi határátkelőhely közelében, a határvonalon húzódó magyar védőkerítés előtt 2016. július 4-én. A határ szerbiai oldalán az Európia Unió nyugati államaiba igyekvő több száz…..
Jlungberg 2016.07.05 12:07:49
@sixx: nyilván, azért is reagáltál:). én a helyedben sürgősen visszavennék az arcomból. a legtöbb cikkednél a kommentelők fele azzal van elfoglalva, h javítgat, annyi baromságot összeirkálsz.
Ott tartunk, hogy abban az országban, ahol a Fidesz kedvenc udvari kobzosának HELYTELENÜL titulált előadóművész és az Országgyűlés elnöke egyaránt azt vallja, hogy az asszony az otthon, gyerekszülve jó, és ne építgessen magának karriert, szóval abban az országban, ahol a partnerbántalmazás az…..
Jlungberg 2016.06.27 14:32:12
@Stabilo67: ne aggódj, most kaptuk az információt, h készül Sixx cikke az elnyomó hollókői férfiállatokról, akik húsvétkor hideg vízzel bántalmazzák szegény elnyomott nőket.
Jlungberg 2016.06.27 18:05:26
@BéLóg: nem tudom, miért lepődsz meg ezen, az indexen is rengeteg cikk tele van csúsztatásokkal, féligazságokkal, nem csak ebben a témában. amúgy igazad van, de:

1, Sixx nem szeret alaposabban utánanézni a dolgoknak, meg nekem úgy tűnik, ha akarna se tudna egy komolyabb logikus cikket összedobni, nem is érdekli sztem, összerak olyat, amilyet elvárnak tőle: felületest, logikátlant.

2, az átlag nő nem fog statisztikákat bújni, sokszor hallja, h de rossz neki, hát elhiszi. hányan eszik meg ha nők kevesebbet keresnek? nagyon sokan. a feministák gyakorlatilag ebből élnek, ismételgetik a butaságokat, mert tudják, h alig lesz vki, aki utánanéz a dolgoknak. a nők amúgy is mindig passzívabbak voltak és imádták sajnáltatni magukat meg áldozatpózban tetszelegni.
Lassan lemegy a teljes csoportkör a foci-Eb-n, és a közvetítés már több mint egy teljes hete ültet nagy számban olyanokat is a tévé elé, akiknek amúgy eszükbe sem jutna a köztévére kapcsolni. Számukra egy alternatív valóságra nyílik ablak a közvetítések szünetébe beszúrt, egyperces mini-híradóval,…..
Jlungberg 2016.06.20 20:03:01
azokat komolyan nem értem, akik Gundelt védik. persze, nem gond, ha magyar kommentátor drukkol a magyaroknak, de ő teljesen túltolta a dolgot, érezte is, elnézést is kért. a végén amikor nem tudta, h megadták e magyarok gólját, meg vmi olyasmit mondott, h szélütés miatt érvényteleníti-e, vagy vmi hasonlót. kritikán aluli volt, amit művelt, kommentátorból átvedlett idegbeteg szurkolóvá.
amúgy gundi nem annyira rossz, de érthetne jobban is focihoz, nála mindig olyan érzésem van – legalábbis az utóbbi években – h fél órával a meccs előtt gyorsan beleolvasgatott néhány hírbe, h azért vmennyire képben legyen.

knézy mindig is gyenge volt és nagyképű, sztem ezt mindenki érzi, nem kell túlmagyarázni, ráadásul meccsenként elmond 3-4 baromságot legalább. nem akarok hülyeséget írni, de talán nainggolan pozicióját nem sikerült eltalálnia legutóbb.

Szekély Dávid sztem teljesen rendben van. msot az miért baj, h vette a fáradságot és utánanézett, h payet hogy ejti a saját nevét? pár hete hisztizett vki a digi oldalán, h ejtsék pajénak, mert úgy kell. páran el is kezdték úgy ejteni helytelenül. gondolom, székely el akarta kerülni, h megint beírogassanak okos emberek h pajénak kell ejteni, ezért elmagyarázta, miért ejti úgy.

Hajdú B. is viszonylag jó még mindig, ő viszont néhány név kiejtésével volt gondban.

Sztem egyetlen egy pozitívum van a mtv közvetítésével: az, h sikerült végre normális szakértőket meghívni, Koppány és Hegedűs nem a közhelyszótárban dolgoznak. Viszont Bognár györgy már annyi marhaságot összehordott az évek során, h fel nem tudom fogni, hogy lehet még mindig meghívni. nem ő volt, az, aki állandóan szapulta paulo sousat?

A cikk végkövetkeztetésével egyetértek: némi fejlődés valóban látható, főleg amiatt h Koppányi- és Hegedűs-féle igazi szakértőket is meghívnak végre.
Loius C.K., az amerikai stand-up-világ egyik legfényesebb csillaga, emellett a Lucky Louie és a Louis című sorozatok alkotó/főszereplője idén nyáron olyan közel jön hozzánk, mint még soha: Prágában lesz fellépése, augusztus 22-én. Jegyeket itt lehet venni, holnapól. Hogy miért nem sikerült akkor már…..
Jlungberg 2016.05.17 15:52:10
@scsaba1: ja csak az felejted el, hogy amíg Lajos az ilyenek mellett intellektuálisabb témákról is bőven beszél, és még vicces is, addig a magyar sztenduposok nagy része CSAK ilyen olcsó poénokra képes, főleg azért, mert észbeli képességeik is erősen korlátozottak, meg olcsó – rasszista homofób- káromkodós 20 éves átdolgozott vicceket is bőven eszi a nép.
Szerintem pont olyan, mint aranyérkenőcsöt vagy egy liter tejet, de nem vagyunk egyformák. Dombóvárinak mindenesetre ma este 9-től lesz az önálló estje a Comedy Central Comedy Club című műsorában, amiben, és most idézem a sajtóközleményt, szó lesz a súlyproblémáiról, az evésről, a barkácsolásról, az…..
Jlungberg 2016.05.17 10:43:32
@Rahman: Azért a poénokból sztem lehet következtetni az intelligenciára, már csak azért is, mert a humor is nagyrészt intelligencia, de erről kár vitát nyitni. igazából ha olvasol interjúkat ezekkel a sztenduposokkal, akkor rájössz, h elég sok közülük nem éppen lángész. Elég elolvasni a pár nappal ezelőtti dombóváris interjút, hát mondott pár elég nagy baromságot.
Amúgy puzsérnak ebben teljesen igaza van, a sztendapnak arról kéne szólnia, h átadsz egy világnézetet, gondolkodást, nem pedig 20 éves vicceket nyomatsz átalakítva, vagy homofób poénokat, h a prolik nevessenek. szóval a lényeg h sztem az ilyen dombóvári-félék intellektuálisan sincsenek azon a szinten h „igazi sztendapot” produkáljanak.
egyébként adtam én is még 1 esélyt, és belenéztem a CCentralon. nem változott a véleményem: gyenge, kínos..
Jlungberg 2016.05.13 13:36:22
@Rahman: sajnos ebben igazad van. Dombóvári gyenge, de semmivel sem rosszabb, mint az átlag magyar stand upos. A magyar sztendup humor proliknak ( néhány kivételtől eltekintve), Kiss Ádám sztem is a legrosszabbak között van, az ő humora káromkodás + arcoskodás.
Cold Heartnak meg abban van igaza, h ezek az emberek tényleg nem az eszükről híresek, ha akarnának, se tudnának értelmes humort nyomni, meg nem is nagyon lenne értelme ebben az országban.
Az egyetlen pozitívum Dombóvárival kapcsolatban, h úgy látszik, kezd leszokni a hisztis kislány viselkedésről. Évekig vitázott a kommentelőkkel ezen az oldalon is, mármint azokkal, akik szerint gyenge. Gondolom, szólhattak neki, h gáz amit művel.
Csodálatos beszélgetésre bukkantunk a Sportklubon, egészen pontosan a Dodzsem május 9-i adásában. A két műsorvezető, Czollner Gyula és Balogh Tamás, ahogy az lenni szokott, különböző sporttémákról "ütköztette a véleményét". Az egyik téma az volt, hogy Franciaországban…..
Jlungberg 2014.06.05 16:13:05
@SmittyB: neked sem megy a személyeskedés nélkül reagálni? mi ez, óvoda?
haha. igen, a BBC 2005-ös tanulmánya szerint is körülbelül megegyezik a nők és a férfik IQ-ja, csak van "kisbetűs rész" is. A nők többsége átlagos IQ-val rendelkezik, a férfiak között meg több a retardált, viszont több a zseni is. Ez azt jelenti, hogy 120-as IQ felett gyakorlatilag már alig vannak nők. ennek evolúciós okai vannak, egyrészt a férfiakat az Y kromoszóma könnyen támadhatóvá teszi, másrészt a nők szülnek, ergó fontosabbak (két férfi és 30 nő sokkal hamarabb nemz kellő számú utódot, mint fordított arányban).
Ez van, akkor is, ha sokaknak ez fáj. de nem szándékozom biológia korrepetálást tartani, aki akar, utánanéz, aki nem, az meg fröcsög és személyeskedik. Sztem te is tudod használni a google-t, és el tudsz olvasni tanulmányokat pl. agykutatóktól.

Mellesleg ha a ezektől eltekintünk, akkor vehetünk hétköznapi példákat is:
Miért szidják a nők a bunkókat, közben mégis velük fekszenek le nagyrészt?
Miért öltöznek kihívóan, aztán siránkoznak, hogy csak "azt" akarják tőlük?
Miért nem képesek személyeskedés nélkül érvelni? stb.
Részemről ennyi, a lényeget leírtam, a további hiszti különösebben nem érdekel.
Jlungberg 2014.06.05 20:03:21
@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: az első hozzászólásodban csupa olyan dolgot írtál le, amit senki nem mondott. Most ez hogy jön ide?
Jlungberg 2014.06.05 20:47:56
@SmittyB: news.bbc.co.uk/2/hi/uk_news/education/4183166.stm
„A study to be published later this year in the British Journal of Psychology says that men are on average five points ahead on IQ tests.”
Ez alapján a férfiak átlagban is magasabb IQ-júak, mint a nők, tehát igaz, amit írtam, utána csak udvariasabban fogalmaztam, h „körülbelül egyenlő a nők és férfiak IQ-ja átlagban”. utána pedig kifejtettem azt is, h az alsó és felső rétegben mi a helyzet.
Félreérthetően fogalmaztam talán, de mondjuk nem is csodálom,h nem érted, mivel bemásoltál vmi tanulmányrészletet arról,h a férfiak túlbecsülik az IQ-jukat, ami lehet,h igaz, csak mondjuk nem cáfolja amit írtam, de mindegy:D. és az sem cáfolja, h „At scores of 155, associated with genius, there were 5.5 men for every woman.”. Ajajj, ezek szerint mégis igazam volt. Talán ha kisebb arccal próbálnál okoskodni…