Regisztráció Blogot indítok
Adatok
emberneve.gyufa

0 bejegyzést írt és 253 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„A lemúr lények a galaxis legkiválóbbjai közül jöttek, és komoly elismertség övezte őket Tejút-szerte. Nem mindenki jött ide közülük, hiszen egy csapat hátramaradt. Hogy honnan érkeztek, valódi tartózkodási helyük nem publikus azonban. A Nap már létezett, de sokkal nagyobb volt, és mai formáját…..
(SZERK: A BEJEGYZÉS VÉGÉRE BESZÚRTAM A "Hova tegyem a pénzem"-SZAKASZT,MELYET TELJESEN KIFELEJTETTEM TEGNAP...) "Az átlagember úgy készülhet fel a háborúra, hogy vidékre költözik és létrehoz egy farmot. De vigyen magával puskát is, mert az éhezők hada fog…..
Jócskán itt az ideje, hogy tisztázzuk, mi is a baj ezzel a bolygóval, mi folyik itt. Elég nehéz lesz ezt közérthetően leírni, nyilván rengeteg kérdés érkezik majd, aminek felére sem tudok válaszolni – de lássuk, mit lehet kihozni ebből a témából, alapvető mágikus…..
emberneve.gyufa 2018.04.23 22:58:09
Annyit hozzá fűznék, hogy szerintem nem egészen konkrét ez a 'fel se teszi a kérdést' dolog. Szerintem egyszerűen fogalmazva nem foglalkozik vele. Gondolom én, de ha így van akkor azért, mivel egy fabatkát sem változtat azon, hogy mit hogyan kéne csinálnod bármilyen helyzetben.

Nyilván először el kéne fogadni egy egységes fénylény definíciót, hogy bárkit is odasorolhassunk, de mint magyar emberek, vehetjük úgy, hogy a XIX. sz. költői lángoszlopairól van szó, csak az egyszerűség kedvéért. Na most kiférne bele ebbe a halmazba? JKrisztus, Krisna vagy esetleg Buddha? A szent királyok vagy a bölcsek?

Amit ismerünk Jézus életéről abból az derül ki, hogy tudta, hogy mit csinál és hogy az jó, vagy legalább ő annak tartotta. Ezzel szemben Ráma, aki az 'indiai' mondavilág része és egy égi italt adott az édesapjának egy szent, hogy olyan gyermekei szülessenek akik méltóak a démonok elleni harcra. Aki ismeri az eposzt azt megkímélem a továbbiaktól, de a lényeg, hogy Rámát isteni származásúnak tartják, mégis amikor ezzel szembesítik nem hiszi el (kerüli a témát mint Caitanya). Lehetne folytatni Buddha és Krisna tulajdonságaival a témát, de az ismert történeteikből az derül ki, hogy ők is jól tudták, hogy mi van körülöttük (megvilágosodás ill. mindentudás) és hogy segíteni akartak vagy legalábbis jót a környezetüknek.

Amit kiakartam hangsúlyozni ezeken a történelmi példákon keresztül, az az a kérdés, hogy lehet-e jót cselekedni anélkül, hogy tudnád? Másképp megfogalmazva, jó-e az, hogyha jót cselekszel még, ha tudatlanul is?

Összességében egyik válasz sem változtat azon, hogy mit hogyan kéne csinálnunk, vagy hogy viselkedjünk társainkkal/magunkkal, de a korábbi válaszok miatt, úgy éreztem, hogy kifejezem valamilyen szinten, szerintem miért hibás a tudatlan jótevő képe.
Íme a Kereszt a Koronán című előadás felvétele.Honnan származhat a Szent Korona? Honnan meríti hatalmát? Hogy nézett ki eredetileg? Kik, mikor és miért módosíthattak szerkezetén, működésén, programján? Hogyan függ össze mindez Magyarország sorsával? Mikor és miért vették…..
A bejegyzés a szájbatalpaló blogon itt található. Kedves olvasók! Régen írtam már bejegyzést, ennek több oka is van – anélkül, hogy ezeket részleteznénk, örömmel jelenthetem, hogy ezek legalábbis egy része elhárulni látszik, így a jövőben remélhetőleg több írás várható. Téma van dögivel, bár…..
  A következő bejegyzés valószínűleg senkinek nem fog tetszeni. Akármilyen „oldalhoz”, nézetrendszerhez sorolódik is valaki, valamelyik szakaszban eretnekséget fog találni. Először is le kell szögezni, hogy a kényszerbetelepítés elutasításával egyetértek több okból is. Így is túlságosan beleszól,…..
emberneve.gyufa 2017.02.08 14:06:13
Bár ha az alábbi videóból indulunk ki, simán lehetséges, hogy bundázták az eredményt, és csak ijesztgetés.

www.youtube.com/watch?v=y94j7F14TEc

A videó lényege, hogy nem sokkal a super bowl előtt a NASA is csinált egy reklámot, amiben az asztronauták a 2 csapat (falcons, patriots) speciálisan erre az alkalomra készített mezében vannak. Felmerül a kérdés, mikor tudták volna elküldeni nekik ezeket, ha még nem lehetett tudni, napokkal azelőtt, hogy az utolsó szállítmány megérkezett az ISS-re, hogy melyik 2 csapat fog játszani februárban. Esetleg az összes lehetséges csapat mezét felküldték volna?
emberneve.gyufa 2017.03.27 14:29:37
@Mia and me:

"Jók ezek,- a riasztó, hogy erre szülői köröket kell létrehozni..:/"

Nem kell, és szerintem épp ez a lényeg, hogy ami alapvetően jóvá teszi az embert az az, hogy választja a jót is mikor máshogy is tehetne. Ahogy én látom a dolgokat, az embereket főleg olyan dolgokkal lehet megfogni, amik jók, pl.: fejlődés,győzelem stb. Az, hogy ez a gyakorlatban nem valósul meg olyan hangsúllyal, mint a politikában/pop-kultúrában/stb csak arra mutat rá, hogy bizonyos szinten tényleg egy "Orwelli világban" élünk. Ebből viszont az következik, hogy minden jó, ami jelenleg tapasztalható, kizárólag emberi munka eredménye, aminek szerintem örülni kéne.

Az emberi természetre visszatérve, szerintem a kulturális háttér is fontos szempont. Egy távol-keleti például egészen más mint a közel-keletiek vagy a dél-amerikaik. Egyébként sincs szerintem már olyan európai, aki azt mondaná, hogy a jelenlegi jó megoldás. Németországban az utóbbi időben enyhén szólva tabu volt nemzetiségeket kiemelni, most viszont valaki nagyon rájátszik a török-német ellentétre, ami igazából senkinek nem érdeke. Németországnak viszont már csinálnia kell valamit azzal a pár millió törökkel akik szeretnének törökök maradni földrajztól függetlenül. Bár nem is ezzel van a gondja a németeknek, hanem, hogy mellette nem akarnak asszimilálódni. Számomra mindenesetre úgy tűnik, hogy a háttér-hatalom közép-távon szeretné bedönteni a NATO-t.
A Játék Neve: Föld Vandékhár 2012.05.02 12:54:00
Előadás videó, kerek három héttel ezelőttről: Továbbra is lehet támogatásokat küldeni, sőt, most különösen szívesen fogadnám, mivel a helyben kirakott adományosdobozban minden eddiginél kisebb összeg gyűlt össze. Tóth BálintUnicredit Bank1091 8001 - 0000 0105 - 4711…..
emberneve.gyufa 2016.08.26 12:39:17
Móricz János élete - beszélgetés Varga Zoltánnal

www.youtube.com/watch?v=uqEnCkqh1t4

A magyarság eredete, ősi civilizációk nyomában járt Peruban és Ecuadorban Móricz János, egykori híres kutatónk. Vigyázat ellentétes a hivatalos tananyaggal!
- avagy miért késik az Euró? Október 23-a van ma, az éjköztársaság kikiáltásának huszadik évfordulója. A kerek évfordulók különös okot adnak a magyar embereknek arra, hogy a történelem ismétlését művi úton megkíséreljék (maga a köztársaság kikiáltása is…..
emberneve.gyufa 2016.07.25 10:23:56
@Gergő92: Matolcsy vajon melyik pénzen van? :D :D
A Játék Neve: Föld Életjel 2016.04.28 11:22:56
Mint látható, két hónapnál régebb óta nem írtam a blogra. Ennek legfőbb oka, hogy rettenetes anyagi helyzetbe kerültem (mint már finoman jeleztem egy korábbi előadás-videó alatt), és ennek orvoslása a mindenek előtti gondom mostanában. Nem tűntem el, majd fogok írni további szájbatalpalókat és…..
emberneve.gyufa 2016.05.17 11:01:57
@Hunfonix: "szakadjunk le a témáról"
Főleg mivel már lejátszottuk ezt cath-el legalább egyszer.

Az emberek a saját illúziójuknak megfelelő kagylóhéjakban élnek, és annál jobban izolálódnak, mennél kevésbé alkalmasak ennek felismerésére.
Ment is az ijesztgetés ezerrel, hogy ha felnyitod a héjad, rakunk a levesbe ( www.youtube.com/watch?v=o_qr6dSYdXM ), mostanra viszont úgy látom a félelem átragadt az ijesztegetőkre.
emberneve.gyufa 2016.07.05 18:28:49
OFF: Nemcsak Junckert ihlette meg júl 4-e:

www.youtube.com/watch?v=Vhlj8lmNCLU

(Mehetett volna az Emberiség szétválasztós topicba is)
Soron kívül foglalkoznunk kell ezzel a témával, mert, mint >a kutatási módszerek< esetében, itt sem lehet már tovább halogatni, el kell magyarázzuk, hogyan jött ez az egész >Atlantiszos agybaj< az >Irányítók< fél év alatt szépen felépített történetéhez.…..
A Soter Klubban tartott januári előadás felvétele. Továbbra is lehet adományokat küldeni: Tóth BálintUnicredit Bank1091 8001 - 0000 0105 - 4711 0009Külföldről: IBAN HU06 1091 8001 0000 0105 4711 0009 (HUF) vagyPayPal: blog2012 kukac freemail ponnt hu Köszönöm! A héten egyébként megint…..
emberneve.gyufa 2016.06.07 12:58:44
OFF Habonyról:

www.youtube.com/watch?v=UjxjvINTnBQ

"Nem az Országgyűlés alkalmazta őket, hanem Habony azzal a német céggel állt kapcsolatban, amelyik a korona elhelyezésének szolgáló vitrint készítette."

nol.hu/belfold/20101009-a_spindoktor_spindoktora-840751
emberneve.gyufa 2016.06.09 22:14:28
OFF: francia forradalom:

www.hetek.hu/kulfold/201606/kegyelemdofes_terror_sztrajk_es_arviz_az_eb_elott

1848, 1956 és 2016 is majom éve, most meg franciaország fele lánngokban, a másik felét elmosta az eső.

Bocs a sok offtopicért.
A bejegyzés a szájbatalpaló blogon itt található. Különösen arra kell törekedni, hogy az ifjúságot a tisztesség és becsület minden törvényeire úgy neveljük, hogy az állam méltón derék férfiakat, a királynak hiven szolgáló alattvalókat és szorgalmas polgárokat remélhessen belőlük. (Ratio…..
emberneve.gyufa 2016.03.23 11:27:10
@dangbird: Nyugi, nem olyan pocsék ez a film. Ismerek egy sokkal rosszabbat, 'A' betüvel kezdődik és 'utokráciával' végződik.

Mason Wells, aki minden robbantásnál ott volt:

444.hu/2016/03/23/egy-amerikai-srac-mar-a-harmadik-terrortamadasat-elte-tul-a-brusszeli-repteren-tegnap?fbfanpage444+20160323+1037

Ezt pedig már biztos linkelte valaki, de szerintem a történelem oktatásnak ilyennek kéne lenni:

www.youtube.com/watch?v=N800tkDDFTk

Egyébként ez a fickó tök olyan, mintha Bálint bátyja lenne. :D
emberneve.gyufa 2016.03.26 14:14:17
@Gergő92: De, senki már szóba hozta. :)
emberneve.gyufa 2016.04.07 11:35:28
Tóth Gyula linkelt előadásával kapcsolatban ( www.youtube.com/watch?v=N800tkDDFTk ):

Ha a jelen helyzetből indulunk ki, és megpróbáljuk modellezzni, hogy vajon milyen múltban gyökerezhet jelenünk, a legvalószínűbb modell egy vesztett háború, amiről a vesztesnek beszélni sem lehet. A háború itt egy min. évszázadokig tartó kulturális összekülönbözést jelent.

nokkulfoldon.hu/mit-tanulnak-a-norveg-iskolasok-magyarorszagrol/#sthash.7j9XmZSu.n7YDfzzJ.dpbs

Ha általában magas az igazságtartalma annak amit Tóth Gyula állít, abból az következik, hogy a Vatikán kifejezetten a hunok és kulturális rokonaik ellen lett állítva.

Érdekesség: Ferenc pápa lemond májusban?
www.dailymail.co.uk/news/article-3149320/Pope-Francis-hints-quit-one-day-just-like-Benedict-says-Church-shouldn-t-leaders-life.html
www.godlikeproductions.com/forum1/message3139654/pg1
Rendkívüli bejegyzés következik, többször emlegettem a Mars-projectet, s hogy ennek az emberek számára látható folyományairól majd 2012 után fogok beszélni. Tekintettel az ezzel kapcsolatban keringő információkra (melyek nyilvánosság által elérhető volta megdöbbentett engem),…..
emberneve.gyufa 2016.03.10 11:28:35
Ennyit a Fermi paradoxonról.. :D

www.origo.hu/tudomany/20160303-gyors-radiokitores-urkutatas-galaxis-jelek.html

Jó, kicsit távolabb van mint a mars, de ezt a topicot legalább nem kellett keresni. :)
A Játék Neve: Föld Dizájn sarok 2016.03.01 09:38:15
Kerestetik olyan webdesigner-grafikus, aki csinálna valami alap kinézetet a blognak. Semmi extra nem kell, csak ne legyen ilyen sablonos. Régóta halogatom, hogy kezdek vele valamit, de nem vagyok egy nagy grafikus (a max., amire képes vagyok, a 2012 Blogon volt látható), a CSS és javascript tudásom…..
Programozásról szóló sorozatunk harmadik részében az NLP, neurolingvisztikus programozás módszerét fogjuk megvizsgálni, természetesen igen felületesen, hiszen az NLP alkalmazása szinte egy külön szakma a pszichiátrián belül, amelynek elsajátításához rengeteg tanulás és még…..
Tóth Bálint Mindennapi egészség   Az ember megszületik, s lassan felcseperedik. Teste növekszik és fejlődik, fizikai és pszichés ereje gyarapodik, míg elér egy kiteljesedést, 20-23 éves kor körül, s onnan aztán élete hátralévő részében lassan hanyatlik ereje, egészsége – és végül meghal. Ez az…..
emberneve.gyufa 2016.02.03 12:28:49
@Erich: Nem sok mondat van a posztban, de ez az egy úgy tűnik kimaradt: "Az előadás nagyrészt a januári ismétlése lesz, természetesen nem teljes átfedéssel."
A bejegyzés a Szájbatalpaló Blogon itt található. Azt terveztük, hogy az oktatási rendszerről fogunk írni egy szájbatalpalót. Ez is meglesz, de most egy kicsit halasszuk el, egy éppen aktuálisabbá vált téma miatt. Mert ez az Ákos már megint politizál. Most éppen az Echo TV-nek…..
emberneve.gyufa 2016.01.19 10:19:31
@cathsword: Azt nem mondom, hogy nincs a levegőben egy 2-3 hónapos globális adok-kapok, de azt hogy ez milyen körülmények között zajlik le, nem csak rajtuk múlik.

Felmerült egypár kérdés bennem ezzel kapcsolat. Honnan van az emberi közösségekben annyi erő egyáltalán, hogy még most sem borítékolható egy totalitárius rendszer kialakulása.
Honnan volt Attilának és másoknak ereje, hogy nyílt színen ideiglenesen még győzedelmeskedjen is ezek fölött a hatalmak fölött? Másként fogalmazva, hogy lehet az, hogy még nem vesztünk el teljesen, és egyáltalán foglalkozunk ilyen természetű folyamatokkal?

Ha léteznek irányítók, lehet, hogy már elvesztünk csak nem realizálódott az életünkben. Én viszont abban hiszek, hogy ha léteznek irányítók, nem győzhetnek.
A bejegyzés a Szájbatalpaló blogon itt található. Megszakítjuk a múlt, jelen és jövő viszonyán való rágódást (az ezt lezáró bejegyzést pótolni fogjuk!), hogy rendhagyó módon a napi eseményekre reagálva tartsunk egy gyorsrágó szájbatalpalót A TERRORIZMUSRÓL. Én…..
emberneve.gyufa 2016.01.11 14:12:19
Néhány megjegyzés a 12.25-ös kommentemhez:

-> A hellenizmusnak térségünkben 2 kulturális leszármazottja van, Európa és Oroszország. A szerzetesek véleményéből is kiderül, hogy erősen csalódtak az eu-ban, ráadásul az oroszok az orthodox keresztény vonalat viszik tovább. Elképzelhető, hogy a háborúval kapcsolatos 'jövendöléseket' a kgb is megerősítette?

-> Ezeknek a szerzeteseknek a kulturális ősei viszont azok a misztikus teológusok, akiket mindig minden egyház üldözött, feltehetőleg magas szintű filozófiai munkásságuk miatt.

users.atw.hu/irodalomelmelet/areo.pdf

-> Mindamellett hogy könnyen ellenőrizhetőek a prófécia eseményei, logikusnak is tűnnek (pl.: törökországot elhagyják szövetségesei {nato?}).

Az examilia kifejezés is érdekes, amiről egy korábbi szerzetes prófétálta, hogy ahogy a törökök áthaladnak rajta, megsemmisülnek. Paisios szerint ez a 6 mérföld széles görög felségvizeket jelenti [hexi million].

-> Ajánlom a témában amit Szántai mondott Bizáncról és a Hunyadiakról.
A Játék Neve: Föld Előadás! 2015.11.30 17:39:13
Emlékeztetőül: December 3-án, csütörtökön! Lesz-e még Magyar Királyság? Tóth Bálint előadása Facebook-esemény Plakát Előzetes:  Adomány: Tóth BálintUnicredit Bank1091 8001 - 0000 0105 - 4711 0009Külföldről: IBAN HU06 1091 8001 0000 0105 4711 0009 (HUF) vagyPayPal:…..
A bejegyzés a Szájbatalpaló Blogon itt található. Vonjuk le a középkorról szóló bejegyzések tanulságát! Miért ez a torzított kép? A válasz nagyon egyszerű: A regnáló hatalomnak nyilvánvaló célja, hogy elhitesse az alattvalókkal, hogy nekik jó. Ha az emberek alapvetően…..
emberneve.gyufa 2015.11.22 15:31:12
Jah egész jó lett :)

New is always better:

www.youtube.com/watch?v=PPr-ezXHAsY

(bocs a minőségért, Barney-t nem kell bemutatni mit képvisel pl: GNB)
emberneve.gyufa 2015.11.22 19:40:37
@maztro: Jogos, vedd fel a kapcsolatot az oldal üzemeltetőjével. :D
A Játék Neve: Föld ElőadáSokk! 2015.11.03 09:36:51
Mindjárt három is! Kettő jön, egy pedig nyári videó. Szóval: Tóth Bálint Lesz-e még Magyar Királyság? "Mi ez a Szent Korona és Királyság-őrület a hazafias körökben? Már volt itt királyság, és a történelem órákon nem sok jót hallottunk róla. Nem jobb a köztársaság?…..
emberneve.gyufa 2015.11.05 23:47:04
@cathsword:
Úgy tűnik nem egészen sikerült elsőre megérteni amit kiakartam fejezni.

Írtam, hogy ennyi erővel mondhatjuk, hogy befolyásolja a bútor az életünket, csak éppen semmi értelme, vagy kb annyi, mint hogy az ébresztőóra vezérli az életünket. Van benne igazság, csak pont emiatt használjuk. Senki sem kötelez rá, hogy bútort vagy ébresztőórát használj...
emberneve.gyufa 2015.11.08 13:36:52
Én látom, hogy miből nőhetne ki valami új, és szerintem azért kapcsoltak rá most, napi szinten váltva a sebességet, mert ők is látják.

en.wikipedia.org/wiki/Remote_viewing

Komoly nyomás alatt él az emberiség jelenleg. Lásd: TTP, ISIS, újkori népvándorlás, globálhatalmak. A szálak valahogy mégis összeérnek:

www.youtube.com/watch?v=oKosd0xJadE
emberneve.gyufa 2015.11.13 11:04:49
@dzsugasvili:
Mindkettőtöknek igaza van szerintem abban, hogy úgy tűnik "vert helyzetben vagyunk". Ugyanakkor Hunnor példája érzékletesre sikeredett, ezen az analógián keresztül könnyű bemutatni, hogy tudjuk, hogy nézne, egy győzelem vert helyzetben, de azt, hogy, hogy fogunk nyerni, a jelenlegi veszett helyzetben, nem tudjuk.

Pl.: Lehet hogy egy elfeledett bábu "passzívan" előnyös helyzetbe kerül (és megléphetsz egy kritikus lépést), de az is lehet, hogy az ellenfélnek lejár az ideje, dolga akad és egyszerűen feladja a meccset, tehát egyszerű kitartás is győzelemhez vezet.

Szerintem mindenkivel, így veled is történt olyan, hogy nyertél valamilyen játékban vert helyzetből, az érzést tehát ismerjük. Létezik ilyen kicsiben, nagyban*.

Hogy megtörténik-e az "összes végtagját leamputált.." emberiséggel/magyarsággal?

Tök mindegy mit gondolunk szerintem. Rengetegen hitték pl, hogy norvégia legyalulja a magyar válogatottat, mégis nyertünk 0-1re.

* en.wikipedia.org/wiki/Cod_Wars#First_Cod_War :D
A bejegyzés a szájbatalpaló blogon itt található. Nagyon érdekes és kényes téma következik, mellyel kapcsolatban az indoktrináció olyan mély, hogy most „magától értetődő” igazságokat fogunk megkérdőjelezni. Éppen ezért a középkori életkörülményekkel kapcsolatosan…..