Regisztráció Blogot indítok
Adatok
klágd

264 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Február 19-én indul az RTL Klubon az Alvilág című új magyar sorozat, aminek alkotói névsora olyan, mint egy magyar filmkészítési szupergroup: egyrészt van a rendező Ujj Mészáros Károly (Liza, a rókatündér), van az egyik forgatókönyvíró Köbli Norbert (A vizsga, Félvilág), és a másik forgatókönyvíró…..
A sejtelmes, szilveszterire hangolt teaserből sok minden nem derül ki első blikkre (sokadszorra biztos több, mert simán tele lehet rejtett utalásokkal), de a lényeg igen: a Netflix sorozatának harmadik évadja 2019. július 4-én, az amerikai függetlenség napján érkezik a szolgáltatóra. Van egy új…..
Két napos hír, de ezek szerint a teljes magyar sajtó elment mellette, velünk együtt: Mundruczó Kornél (Fehér isten, Delta) a pornóiparról fog nemzetközi fikciós sorozatot forgatni, aminek ő lesz az egyik alkotója és rendezője is. A forgatókönyvet közösen írja állandó alkotótársával, Wéber Katával. A…..
Habár én mindig is Melrose Place-es voltam (a jóisten áldja meg Michael Mancinit), és sosem érdekelt a bizonyos értelemben vett előzménysorozata, a Beverly Hills 90210, nem az én ízlésem határozza meg, hogy milyen sorozatokat készítenek elő mostanában...
Wolfgang Petersen 1981-es Das Boot (magyarul A tengeralattjáró, de hát mennyivel menőbb azt mondani, hogy dhász bót) tökéletesen megmutatta, hogy milyen volt átélni a második világháborút a világ legzsúfoltabb konzervdobozában, ráadásul a vesztésre álló oldalon. A "vén" kapitány (Jürgen Prochnow) és…..
Mindig meg tudok azon lepődni, amikor tévésorozatokban teljesen véletlenszerűen feltűnnek magyar utalások (a Brooklyn 99 például elég jó ebben), de még furább ez a The Good Place-ben, a Netflix sorozatában, aminek a sztorija egy mennyország és egy pokol között pingpongozik. Nem, Magyarország ebben…..
Kőkemény, és végre részletekbe menő előzetes érkezett a True Detective harmadik, január 13-án érkező új évadához. A főszereplő a Holdfényért Oscar-díjas Mahershala Ali, a sztori pedig a beharangozó szerint az lesz, hogy ő nyomozott egy nyolcvanas évekbeli ügyben (gyerekek tűntek el), de ez volt…..
 Henry Cavill éppen Magyarországon van, ebből már könnyen össze lehetett rakni azt, hogy a Witcher című videojátékokból készült tévésorozat is itt készül. Na jó, de pontosan hogyan is fog kinézni Cavill ebben az egészben, mint Ríviai Geralt? A Netflix most megmutatta:..
Hivatalosan mától az HBO GO-n Magyarországon is lehet nézni Sacha Baron Cohen új sorozatát, a Who Is America?-t, de addig is itt van 10 perc abból a műsorból, ami már most kiborította Sarah Palint. Ebben a jelenetben Cohen egy volt izraeli ezredesnek adja ki magát, aki azt erőlteti egy csomó…..
Érdemes a zsűritag Simon Cowell arcát nézni akkor, amikot a szombathelyi születésű Vajda Vivien azt mondja az America's Got Talent válogatójának színpadán, hogy ő most ugrókötelezni fog. Még rá is kérdeznek a többiek, hogy azt gondolja, hogy az ugrókötelezéssel nyerni fog? Biztos benne? Vajda…..
Az eredeti címén Catfish, magyarul Kamureg című MTV-műsor lényege az, hogy a műsorvezetők és szerkesztők felkutatnak olyan embereket, akik online elég prominens személyiséggel rendelkeznek, és kinyomozzák, hogy tényleg olyanok-e, amilyeneknek a neten mutatják magukat. A sorozat egy sikeres…..
Azt írja a The Hollywood Reporter, hogy az Adult Swim berendelt még 70 részt a Ricky and Mortyból, azaz a sorozatból, ami egyszerre az egyik legviccesebb sci-fi és az egyik legnyomasztóbb sztori mostanában. A párhuzamos dimenziókban/galaxisokban/tudatállapotokban lavírozó sorozatról azt nem lehet…..
Április 22-én ment le a Homeland hetedik évadának utolsó előtti része, az All In, és igen, ez az amit Magyarországon forgattak még márciusban, Claire Danes végig is fotózta Budapest nevezetességeit, de most végre meg tudjuk nézni, hogyan fest a magyar főváros Moszkvaként...
Szebeni István otthagyja a hétvégi tényeket, Andor Éva új párja január első hétvégéjétől Váczi Gergely lesz. Szebeni az Echo Tv-hez megy a TV2 közleménye szerint. Innentől a szó szerinti közlemény:..
Két hét múlva érkezik az amerikai Foxra az új X-Akták évad, ami az előző (összátlagban borzasztó) hat része helyett összesen tíz epizódból fog állni, és Chris Carter azt ígéri, hogy most meg fognak válaszolni mindenféle kérdést, amit az előzőben feltettek. Aha, persze. Klasszikus tréler helyett…..
A 2018-ban érkező hatodik évaddal véget ér a Netflix egyik legnagyobb sikere, a House Of Cards, magyarul Kártyavár, írja a Hollywood Reporter. A döntésnek elvileg nincsen köze Kevin Spacey-botrányához (a nyolcvanas években zaklatott egy 14 éves színészt), a bejelentést állítólag már nyár óta…..
Mi is szoktunk elrontani dolgokat, szóval nem tudok ilyenkor önfeledten nevetni a tévés bénázásokon, de azért vicces, hogy a M1 szerint a Szabadság, szerelmet Andrew G. Vajna rendezte, mert a rendezőt úgy hívják, hogy Goda Krisztina. Ő csinálta például a Kaméleont, a Csak szex és más semmit, és a…..
Maszkok, erőszak, világvége, szenvedés, furcsa kameraállások, feszültség, para. Ja, meg Bobby Cannavale, látszólag egy kabarétréfa szereplőjének öltöztetve. A harmadik évad október 11-én kezdődik...
Jodie Whittaker, a Broadchurch című sorozat főszereplője lesz az új doki a nálunk a Ki vagy, doki? címen futó Doctor Who című, legendás sorozatban. A Doctor Who történetének 50+ évében (oké, 2005-ben kis kihagyás után futottak neki megint, de az eredeti '63-ban indult) ő lesz a tizenharmadik Doki.…..
Amikor elkezdődött a nagyon régóta várt harmadik évada Mark Frost és David Lynch kultsorozatának, akkor azt is írtuk, hogy ez már nem az a Twin Peaks, amire emlékezhetünk a kilencvenes évekből. Ez hét részen keresztül igaz is volt, de az amerikai idő szerint vasárnap leadott nyolcadik semmihez sem…..
Nincsen azzal semmi baj, ha egy miniszterelnök gyerekeket fogad az irodájában, sőt, nyilván nekik tök nagy élmény, Orbán tovább nyomhatja a jóságos és szigorú atyai képet magáról, lesz mit posztolni az államfői Facebookra, win-win, sőt, win-win-win. Az igazán furcsa az, ahogy végighullámzott ez az…..
Vicces dolog Berlinben flangáni úgy, hogy még a buszmegállókban is a Netflix új, kannibálos sorozatát reklámozzák (ahol meg nem azt, ott az Amazon a Sneaky Pete-et), de azért nagyon kemény, hogy a Berlini Filmfesztivál fő helyszínén, a Potsdamer Platzon ekkorában nyomatják a…..
Kevin Curran kedden, 59 évesen, daganat okozta szövődmények miatt halt meg. A Hollywood Reporter azt írja, Currant két Helen Fieldingtől, a Bridget Jones-könyvek írónőjétől született gyereke, Dashiell és Romy gyászolja...
comment:com Napokig csak lődöztek 2016.10.15 08:00:00
  Kaptunk egy exkluzív rövid werkfilmet arról, hogy nagyjából milyen akciójelenetek is lesznek az Aranyélet második évadában. Ugye mi is voltunk a forgatáson, és láttuk, hogy lövi szét Thuróczy Szabolcs a nyolcadik kerületet, de ezeken felül lesz még autós üldözés, meg…..
Az MTVA streaming oldala, a Teletéka az új előfizetők számára elindított egy külön oldalt csak azért, hogy a magyar rögvalóság legszebb krónikáját, a Szomszédokot egyhuzamban lehessen nézni. 11 évad, 331 rész...