Regisztráció Blogot indítok
Adatok
maztro

139 bejegyzést írt és 176 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=7O_Eds7DMpk"OLASZORSZÁGban mai napig "sem kötelező" a covid-19 elleni KÍSÉRLETI VAKCINÁK felvétele, mindössze SENKI SEM DOLGOZHAT nélküle 2021. október 15. péntektől Mario Draghi, az egyszer sem megválasztott, de jelenlegi zsarnoki olasz miniszterelnök (egyben…..
(SZERK: A BEJEGYZÉS VÉGÉRE BESZÚRTAM A "Hova tegyem a pénzem"-SZAKASZT,MELYET TELJESEN KIFELEJTETTEM TEGNAP...) "Az átlagember úgy készülhet fel a háborúra, hogy vidékre költözik és létrehoz egy farmot. De vigyen magával puskát is, mert az éhezők hada fog…..
maztro 2021.08.26 05:03:11
@Gergő Bohrát: Szeretnek minket behúzni a csőbe, a cikk lényegében minden pontján prezentálja azt, hogy a NASA állítólag semmiről semmilyen bizonyítékot még sohasem talált, ebben a kontextusban pedig a téma jeles emberének mindössze clickbait-elt magánvéleményét, nevetség kategóriába sorolását tükrözi. Ettől függetlenül eközben lehet akár tényleges tudomása már most ittlévő fajokról is, a sorok között pedig mi olvashatunk, de valódi kiszivárogtatásnak jobban örülnék a szájából.
"Nagyon kevés szabály van a "túlvilági" létre. Minden az adottembertől, tudatossági szintjétől, képességeitől, a halál pillanatábanátélt tudatállapottól függ. Egy primitív ösztönlényként létező ember atúlvilágon lehet olyan amnéziás állapotban, hogy nem is tudja, hogymeghalt; a saját vágyképeiből…..
„A lemúr lények a galaxis legkiválóbbjai közül jöttek, és komoly elismertség övezte őket Tejút-szerte. Nem mindenki jött ide közülük, hiszen egy csapat hátramaradt. Hogy honnan érkeztek, valódi tartózkodási helyük nem publikus azonban. A Nap már létezett, de sokkal nagyobb volt, és mai formáját…..
maztro 2021.02.06 13:21:19
Bízva abban, hogy még nézitek néhanapján a kommentszekciót, folytatom a fentit további statisztikával, részletekkel.

Már csak azért is, mert tudomásom szerint annó a 2012 Blog a síkokról szóló bejegyzésen és úgy amblokk a teremtéstörténet regressziós kutatásának vázolt képén túl nem igazán mélyítette el a témát a gyakorlatban, és azt gondolom, hogy nem csak én maradtam az egyedüli, aki ugyan több sültgalambot is várt, de érdekelné mélyebben is a téma, és ha már itt vagyunk egymásnak, nem csak az ezoterikus oldalak adottak számunkra, belekezdenék a gyakorlati galambsütés mélyítésébe veletek. Nem gondolom, hogy ez felesleges szócséplés lenne szimpla utánaolvasás helyett, és azt sem, hogy olyan információkat közölnék, amivel mindenkit traktálnék, aki már eljutott egy bizonyos szintre és számára ne lehetne új a nap alatt, de főleg azokat, akik még nem juttatták el saját magukat a megértés azon fokára, hogy akarattal vagy spontán, pusztán megengedjék önmaguk számára, hogy megtapasztalhassanak ilyesmit. Utóbbi kijelentés kulcsfontosságú, mert még ha megél is valamit az ember, a hitbeli előítélete (köznyelven: hitetlensége) miatt maga előtt is simán letagadhatja.

Annál is inkább, mert egy józan és előzményektől mentes saját tapasztalat mindig hitelesebben tárgyalható egymás között, ha bárkiben kérdés vagy éppen megerősítő vagy helyesbítő, kiegészítő gondolat merülne fel. Ha a válaszok nem is felelnének meg számunkra, akkor is mindkettőnk tisztábban tudja kezelni a témát (vagy bölcsebben először is az adott hozzászólót), mint annak előtte, ha az érvelések jók, senki sem veszít vele. Mintha éppen csak mi írtuk volna azt a bizonyos cikket, amit másikunk egyébként ezotérikus oldalakon, könyvekben talál meg, új tapasztalatok pedig éppúgy lehetnek, amelyekkel hozzáteszünk mindenkinek az addigi világképéhez vagy saját tapasztalataihoz. Ez is, az is, ha valós emberi tapasztalatokon alapszik, és mindkettőre lehet építeni, amiben az olvasás és az írás éppúgy megfelel egy személyes (de jobb esetben kölcsönös) pro és kontra kutatómunkának.

Tehát folytatva saját tapasztalataimat:

Van, hogy a 3-4-5 szakaszok spontán, a lefekvésemtől számított 15-20 percen belül lezajlanak (tulajdonképpen több 5-ösöm is volt, mint 2x, de azokban az esetekben egyszer sem mozdultam ki az ágyból, így nem számítom be „fő” tapasztalatnak). A koncentráció folytán a 3-4 szakaszok általában 40-60 percen belül váltják egymást, vagyis spontán néha jóval hamarabb is mélyebbre jutok, de szándékosan még aligha. Amit hozzá kell tenni, hogy én ezelőtt sem aludtam el 5-10 perc alatt, ezért nekem a 15-20 perces mélyre jutás annál is érdekesebb érzés. Az időtartamokat onnan tudom, hogy lefekvéskor mindig felírom az időt, és a fenti esetekben felébredtem a végén, így meg tudtam állapítani meddig tartottak. Az egyik 20 perces paralízisbe kerülés folytán pedig amnéziás is lettem kis időre, mert azt ugyan tudtam, hogy ki vagyok, és mit figyelek meg frissiben az ágyamba lefeküdten, de képtelen voltam felidézni, hogy hol fekszem, nem jutott eszembe a tulajdon szobám kinézete, elrendezkedése és benne az én fekhelyem sem, pedig koncentrált állapotban kezdtem neki és alig 20 perc alatt jutottam a paralízisbe. Elgondolkodtató, hogy még koncentrált állapotban is meg tudnak szakadni bizonyos folytonosságok, hogy így is „kiszakadhatok”, nem csak úgy.
Utoljára szerkesztve: 18 óra 55 perckorSziasztok! Nagyon régóta nincs friss tartalom ezen a Várólistán, ellenben van sok lappangó téma bennem, amire általában "most sincs időm", de hosszútávon szándékomban áll összeszedni magamat és a soraimat, témákat. Az internetes életem évek óta döglődik,…..
Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak.Most egy kisebb összefoglaló következik tőlem mindazon információkból, amelyek idáig eljutottak hozzám. Elég régóta nézegethetjük PirosPirula blogját fejleményekért, mert már több, mint három…..
maztro 2020.07.11 14:45:00
@Nyilas Karod: #2. válaszom (folyatás)

3. "sejtelmes összefüggés...szánalmas."

A képről alkotott összefüggés talán szánalmas volt, azonban azt is félreértették sokan, hogy én elkezdtem volna rettegni - nem, hanem értelmezni akartam a történteket, és a kép jelentését, sugallatát, leolvasni "Az Üzenetét", függetlenül attól, hogy az mennyire komolyan vehető. (Mint amikor nézel egy horrorfilmet, a történetben mindennek van jelentősége, lehet értelmezni a szándékoltságok súlyát, de a való életre nincs igazán komolyan vehető hatással, csak egy kis plusz gondolatanyaggal megtámogat minket.)

Mivelhogy ez a Projekt egyik záró akkordja volt, és ha megvan mit üzen, könnyebben megérthetném, ki üzeni. Pirulától ez a stílus továbbra sem elvárható vagy feltételezhető, sőt, őt állítólag a saját fórumáról is kitiltották, miközben a fő admin is számtalanszor megerősítette, hogy nem ért egyet a PPP munkásságával - állítólag ő, Kowalski tette ki ezt a képet pont azért, mert megunta a félhülye olvasókat, vagy valami ilyesmire emlékszem így utólag (nekem akkoriban is elég zavaros volt, így 7 év után nem tudom fejből betűről-betűre).

Ha én egy kezdeményezés segítője vagyok, és közbejött dolgok miatt a Projekt lezárásáról kéne tanúbizonyságot tennem, azt egyértelműen kinyilvánítva kellett volna először is tisztázni, nem pedig magyarázat nélkül tenni még rá három lapáttal. Ez egy elég furcsa "tisztító folyamat" volt, legalábbis olyan, mintha segítő szándékkal szétbomlasztották volna a munkáját... Ő meg hagyta (a blogján is). Lehet, hogy egy ártatlan tükörtartásnál nem történt több, mindenesetre én nem találtam korrektnek ezt a fajta zárást. Ezt a fajta "nyitást"...

4. "Aki tovább vinné a pirula projektet, jelezze." "Aki folytatná pirulájék munkáját, az fogjon össze. Folytassuk. Ennyi."

Ezt a folytatás dolgot úgy nem értem, ahogy 7 évvel ezelőtt sem (mert akkori ez a történés): nem Pirula hirdette meg, hogy felhagy a blogolással, és szívesen átadná a stafétabotot (amit felesleges, mert ez nem egy szervezet, vagy ilyesmi, amit csak úgy át lehet adni - a saját világképét, információit és azok feldolgozását, átadását nem tudja csak úgy akárki "folytatni", egyáltalán nem lesz ugyanaz. Mindenki a saját élettapasztalatából merített vonalat viszi, Pirula a saját részét adta ehhez. Mindenki a magáét folytassa, a "PPP" az én szememben nem egy átörökíthető brand, ezt ő vitte, de ő eltűnt/félbehagyta, nem tudom mi ez a "keressük az új pirulát" dolog, ami 7 évvel ezelőtt az eltűnésekor is szlogen lett. Egyáltalán hol a "régi"? Nem is tudjuk ki volt, hova lett, miért hagyta abba, folytatni pedig nem illik így az ő nevében, mint ahogy hangzott, hogy "a pirula projektet". Ez nonszensz. A magamét folytattam (a Kritikai Gondolkodás Blogon - vagy épp nem is feltétlenül blogolással). Ha ugyanígy értetted, nem Pirula "nevét" felvéve, akkor meg nem értem hol a bibi.

Ő 6-7 évvel ezelőtt kámforrá vált, viszont nem csak úgy minden nélkül, elég zavaros folyamatok zajlottak a pont ekkor megindult fórumon, önjelölt megmondóemberek formájában, akik k*rvára nem értettek egyet a ténykedésével, leszólták a munkáját és az olvasókat (ami a mai napig megvan, meglehetősen zavaros formában, mint annó). Keresték az "új pirulát", noha érdekes módon leszólták a régit, és nem kívántak ők maguk lenni az új - nem értem, mégis mi volt az elképzelés így, ezzel a sültgalamb-falraszögezéssel?

Ott jelent meg ebben a zavarban a fenti kép, az akkori énem fennakadt rajta, mások meg az akkori énemen akadtak fenn, de nem igazán nyújtottak többet ennél az élménynél, nem volt szerencsém mások összefüggő és sokatlátott magyarázatát olvasni, dátumra lebontva és lényegi dolgokra rámutatva, ami engem érdekelt volna, mert ennek a "felhívásnak" akart élni valójában a bejegyzésem. A "voltnincsPPP" Szarnibele-életérzés helyett; ez akkor volt, nem kimondottan neked címzem.
maztro 2020.07.11 16:02:57
@Nyilas Karod: küldtem egy üzenetet, remélem megkaptad. Az ottani e-mailcímekre várok választ.
maztro 2020.08.20 23:48:16
@Nyilas Karod: vagy ha nem kaptad (volt már, hogy nem kaptam visszalejzést, nem tudom hogy működik a blog.hu-s üzi küldés, azt sem tudom visszanézni, amit küldtem), akkor rep [pontt] csik5 [kakuc] gmail [.com].

De, hogy mit oszthatnál akár csak rajtam keresztül, azt nem tudom. Beszélgethetünk, akár magán úton (email), de én nem egy elosztóegység vagyok, nem egy újság vagy szerkesztőség, célközönségére itt nem feltétlenül találna bármi, bár vendég-bejegyzések voltak már.

Ha úgy tetszik, a helyzet mindig is egy kissé durva volt, csak mindig új meg új helyzetek jönnek egymás után a maguk durvaságában. Ami nem teszi elhanyagolhatóvá magát az össz(jövő)képet, csak az érzelmesnek hangzó "(épp most) bedurvult a helyzet (már megint)" margójára árnyalnék kicsit. És az is durva, hogy elhanyagoltam a blogomat eközben. Ha csak a kisebb képre gondolsz, hogy épp vírus-felfújt van, arról is lett volna írni valóm, de végül hallgattam. Ha a nagyobb képre, akkor inkább a (közbenső-)végcélokat önmagában is nevezném durvának, azon viszont nem nagyon akarnék meglepődni, hogy épp most is durva dolgok folynak eközben, mint ezelőtt és ezután is.

Hogy milyen fronton épp, vagy mely adott dolgok tükrében, az más kérdés. Nyilván lenne miről diskurálni, de perpill nem tudom, hogy "elosztóhelynek" én beválnék-e, ha az osztást úgy értetted, hogy írhatnék én itt erről-arról, amiről írsz...
Utoljára szerkesztve: 2020-08-08 Békés Új Évet Kívánok mindenkinek 2020-ban! Két év szolíd figyelmezés mellett megint hallgatom lassanként az új szerzeményeket, és noha ismét ezzel az emberrel találom meg a témaadóm, a történet a fontos tőle is, tőlem is, nem ő és nem én. Egy gondolat erejéig…..
Ez a bejegyzés Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak. ( https://www.youtube.com/watch?v=nYvKjtlb9-c )..
maztro 2015.10.27 21:49:35
A reklám, mint emberi jogi kérdés / 2013.11.26.
www.youtube.com/watch?v=Zkl3LkiC6ZY

Szintén Puszérék adása, csak több, mint másfél órás. De megéri annak, aki el tudja viselni a heves fröcsögést, és a hosszas elkanyarodásokat az egyébként telitalálatos kijelentésekért cserébe.
maztro 2018.10.28 01:06:11
Most néztem bele első körre. A mediavadasz.info/kinek-szol-a-medivadasz/ és a mediavadasz.info/nehany-megjegyzes-tevekenysegunk-kapcsan/ cikkek jól átgondolt szándék-tisztázók elvben, bár konkrét írásaikat még nem láttam. Az utóbbiban lévő videó szórakoztató, bár néhány vicc a "világ romlásának" része, kihagynám. Egyelőre dióhéj. És bocs a késésért!
Jó érzés tudni, mit értem el, hová gyarapodtam az idők során, de nem tudom feldolgozni, hogy éveimbe került, amik nincsenek többé. Látom magam előtt, hová érhetek el egy újabb visszahozhatatlan évnyi életidő feláldozásával; mert nem szabadak a napjaim, nem tudom kellőképp magamra fordítani az…..
Utoljára frissítve: Okt-31 17:30-kor (módosítások vastagon szedve, képek variálás alatt - továbbra sem kész írás!) "Avagy RE: miért nem mentem el október 2.-án szavazni" * BEJEGYZÉS ELŐKÉSZÍTÉS, folytatás jóesetben--- ALÁBB * * VÁZLAT *Rökönnyel fogadtam az eredeti plakátok nem túl…..
maztro 2017.11.19 15:32:46
(Ismét szerkesztve) A "Csináljunk történelmet!" arról szól, hogy vannak a látszólagos, és vannak a valós következményei a szavazásnak.

A látszólagos az, amelyiket terv-szerű formában elénk tárnak (hogy mit akarjunk várni tőle, úgy fogalmazzák meg a kérdést, úgy kommunikálnak felénk), függetlenül a hátsó szándékoktól (ami szintén megbújik a kérdésben - ettől válik legitimmé), vagy hogy jóhiszemű kíméletességgel is fogalmazhassam: függetlenül a kimondhatatlanul bonyolult mentési folyamat kényszer-egyszerűbbítésétől jobbára a szavazók tudatállapotához köztes-rögzítve.

A valódi pedig, amelyik az egyszerűbbítéstől függetlenül a maga valós bonyolultságában zajlik le mégis, bőven túl a terv-szerűen kommunikált "ezt várd ettől" jövőképétől.

Így jön létre a kettős-beszéd, amelynek valós természetéről a bonyolultság jelenlétét elnézve nehéz megmondani, jóhiszeműek vagy rosszhiszeműek lehetünk-e inkább, hogy mit is fog (illetve akar - ez is a vita része, de végeredményben nem az akarata a fontosabb, hanem hogy mit fog) valójában eredményezni. Hogy a tét hatalmas, egyértelmű. Hogy az eredményt mi szabályozza be leginkább, már nem annyira. Így például az, hogy "elmegyünk szavazni" nem feltétlenül a legelemibb része, még akkor sem, ha a kettős-beszéden túl, a félrekommunikált jelentőségén felül is célirányosan fajsúlyos a szerepe. Már elég elemi a kiírás maga is, és nem feltétlenül az érvényessége érvényesíti (illetve hasznosítja; pl. hogy más országok is elkezdjenek szavazást kiírni, az ennek a szavazásnak az eredményétől függetlenül is fel lett nekik vetve, ha pedig az eredményünkhöz igazodnak, akkor kishitűek, hiszen egyedül egyébként sem győzedelmeskedhetnénk) - ahogy a cikkben szóvá tett liberális csoportosulások is szembemennek az európai értékekkel, eddig sem az európai érdekek szabták gátjukat, tudják, hogy van, ettől még nem átallnak dolgozni ellene. A szavazás ismét megmondja nekik, hogy márpedig vannak a levegőben európai érdekeink, nyugtázzák, majd folytatják az aláaknázást. Mert a terv-szerűen láttatott képpel szemben a valóságban nem egy papírra vetett szavazati tényező gátolja őket, hogy "az emberek ezt szeretnék", hanem az, hogy az emberek is tesznek-e magukért, illetve őellenük, de nem akárhol, nem kizárólag a terv-szerűen láttatni akart helyeken és formákban (ugyanez a gondom Kásler Árpád kényszer-köztes-egyszerűsítő munkásságával is, bár az "nem ugyanez" a téma). Például az európai kultúra fenntartásával, ami jelenleg sem éppen az európai emberek mindennapjaiba tartozó kategória. Ha kicsit európaibbak lennénk itt helyben, a saját házunkban, meg utcánkban, akkor átfogóbban a városainkban is, már nem tudna hol gyökeret verni úgy az a liberálkodás, ami eddig is rajtunk keresztül vert gyökeret, nem pedig a hivatalosan aláírt papírfecniken keresztül.

Hogy ez a szavazás példaértékű kiállás nemzetközi szinten, és segítheti az európai embert vissza európaizálódni, azt aláírom, de hogy nem az X-emen múlik a fajsúly, abban is biztos vagyok. Nem a kishitűség miatt, hanem mert felismerem az eseményláncolatok egyéb járható útját, nem csak azt, amit az egyszerűség kedvéért elénk terveznek láttatni.

A második linkhez nincs mi többet fűzni. Kicsit összemossa magát a szavazással, persze, járható út a szavazás és fajsúlyos, de nem kizárólagos tényező a valóságban, ahol az ellenérdekelteket pont nem az mozgatja (gátolja), hogy ismét >elmondjuk< minket mi érdekel, legfeljebb több emberséget éleszt vissza Európa lakosságába, aki a mindennapjaiban a saját kis utcájában erősebben fogja a saját érdekeit fenntartani, és mint ilyen, láncolatban egész Európát.

Lényegében, amiről beszélhetünk, elfogadom, hogyha hibáztam ott, hogy nem vettem elég komolyan a szavazást (de előbb beszéljünk róla, miért), viszont abban megegyezhetünk, hogy a kormány félrebeszél, múltját tekintve pedig legfeljebb kontrasztosítja a hasznosságát, ami nem volt mindig így, sőt, ma sincs mindenben. Tehát a szavazás érezhetően félrevezető volta miatt, önmagában is felelős azért, hogy én, mint az egyszemélyi önmagáért és másokért kiálló ezen a szavazáson akarjam a kiállásból kivenni a részemet, vagy ezen kívül. (A nemszavazás is a kiállás része, legfeljebb rossz döntés.) És igen, az is lehet, hogy a kormány maga is a látszólagosnál is bonyolultabb bonyolultságban vesz részt: kiír egy szavazást, amelynek megfogalmazása és kommunikációja miatt mindkét kimenetelében ugyanazt éri el(!) európai viszonylatban (tehát ígyis-úgyis az ezen a lépcsőfokon elérhető célját), legfeljebb egyik esetben még népszerű is lesz, míg a másikban nem.

(Na, megéri a blog a Kritikai Gondolkodás címet? Csak ha nem piszkáltok fel, akkor nem könnyű a lényegig eljutnom. :D)
maztro 2017.11.20 18:35:57
"a nemzeti szuverenitás melletti elkötelezettség kinyilvánítása bújt meg" - meg egy számos másé is megbújt, tehát ez nem ilyen fekete-fehér. Mondhatnám, hogy "de nekem ez a része a fontos", amíg fel nem fogom, hogy mi is a többi része.

Ez egy fontos szavazás volt, ami önmagában el volt kúrva, szavazóktól, százalékoktól mentesen (tehát 100% NEM esetén is). Ezt levezettem. Az, hogy legalább jelképességgel szolgál, az nem az Európai Parlament irányában értékes, és önmagában a kiírás tényével már eleget tett, nem a végső kiértékelésen kéne múlnia, hogy a többi országot kezdeményezésre tudja-e sarkallni, hiszen csak a magyar nép döntött eddig (bár nem arról, amit a kormánykampány sugallt), nem pedig a nemzetek, egyenként. A jelkép itt nem eredmény, példamutatásával csak távlatos következményt érhet el. Már a kiírás pillanatától, a lefolyástól függetlenül elrendelte, amit elrendelhetett.

Tehát mégegyszer: csak mert volt egy ilyen áttételes üzenete Európa felé, vagyis európai szemmel kvázi lényegtelen, hogy a magyarokhoz magyarul mit intézett pontosan, attól még belföldön folyományként a magyar félrebeszélését kapcsolt áruként szavazzuk legitimmé; ez nem fair, nem tiszta, nem elfogadható a számomra. Mivel ez a fontos szavazás már kiírásakor el volt kúrva, ezzel megtette, amit megtehetett. Nem teljesen a szavazás bojkottja a tiszta megoldás erre, hanem egy új, egyenes beszédű kiírása, de erre kezdeményezés (részemről se)nem történt. Igen, mulasztottam. (Ezt a bejegyzést is egy héttel a szavazás után kezdtem csak létrehozni, kínomban nehézkesen kipréselni magamból - úgyhogy enyhítő körülmény, hogy én ellene sem hangoltam senkit, míg az új kiírására a felvetés viszont benne foglaltatik, még ha későn is.)
Frissítve: Márc-27 | Máj-26Ilyenkor szokás ilyen rideg-melegségest mondani. Ma éjszaka sikerült letisztítanom azokat az alapvetéseket, melyeket több, mint négy és fél évvel ezelőtt vetettem először papírra azon a szent napon, amikor eldöntöttem, hogy valóban blogot fogok indítani, mert bizony van…..
maztro 2017.11.18 12:25:42
A logika azonos adathalmazonként azonos eredményt szül, ezért nem a logika a hibás, csak a nyilvánvaló adatokon túlra irányuló egyéni következtetés, ami szintén logikát használ, de szintén teljeskörűtlen ütköztetésekkel. Amire figyelmeztetni akartam ezzel, az az igazság-érzet sokoldalú helytállása, amelyre általában nem figyelnek az emberek, és beragadnak a saját élettapasztalatuk egyoldalúságába. Úgy juthatunk el a kritikai gondolkodás birtokába, ha nyitásra kalibráljuk a természetes valóság-értékelő szűrőinket, nem szigorúan elfogadjuk, de szigorúan beengedjük akár hallomás útján, személyesen megélt visszaigazolás nélkül is mások állítólagos tapasztalatát, és rögzítjük magunkat a hihetetlenül kifinomult puhatolózás szintjére.

Azon túl két eltérő adathalmaz sem garantálja, hogy különbözőség lesz az összevetésükben, ezért én az 'esély' szót használtam arra a 'hibázásra', amit a 'logika' használatán keresztül az 'adathalmazonként'-iság eltérése fakaszt, egymáshoz viszonyítva, nem pedig a logikájukhoz.

Ha te ezen már túl vagy, akkor szimplán nem neked szól, egyúttal szimplán felismerhetnéd, hogy ugyanarról beszélünk. Legfeljebb nagyon félreérthetőre sikerült, és javítani fogom. Vagy én nem ismerem fel, hogy mégsem erről beszélsz. :D

"A valóságról egyébként is csak ember- és értékrend függő igazság létezik."
Akár egyetértünk/hiszünk az abszolút fogalmában, akár nem, vagy akár hogyan is értelmezzük, a valóság elsősorban bennünk van, innentől vitatható, hogy kint is van-e, de részemről ez egy nem lezárt téma. Egyelőre még puhatolózom erről mások tapasztalat-kiértékeléseit, úgyis hülyén halok meg, de legalábbis a belső (eredő) világomban ragadtan. :)
Szerkesztve: Nov-03; A szólásom utánzatú "Ne hagyjuk szó nélkül"-je mellé a plakátok szerint az a kérdés, hogy "Ön mit gondol erről?", holott a kézhezvett levélben természetesen polkorrekten szó sincs kifejthető álláspontról. Lényegében... Összes kérdés: Ön is rosszat akar? Igen / nem. (Rököny:…..
Akkor kicsit visszavéve a hangsúlyból, fogalmazhatunk úgy is, hogy csak a kíváncsiság beszélt valakiből: "Ákos meg mindig a minőségre törekszik (tudtommal), akkor nem értem ilyenkor, hogy ez mi?" Kárhozott ember, aki egy jó produkcióban helyesel a minőségnek, s ha az a meglévő eszközökhöz képest…..
"Önismeretről és Kritikai Gondolkodásról mélyebben" címmel szerettem volna ma a blog öt évvel ezelőtti megindulására tekintettel évfordulós bejegyzést tartani, de a lefáradt hézköznapok miatt az összeszedett, keményvonalas kiállás elmarad, helyébe viszont dátumráolvasást eszeltem ki nektek. Lássuk…..
  A következő bejegyzés valószínűleg senkinek nem fog tetszeni. Akármilyen „oldalhoz”, nézetrendszerhez sorolódik is valaki, valamelyik szakaszban eretnekséget fog találni. Először is le kell szögezni, hogy a kényszerbetelepítés elutasításával egyetértek több okból is. Így is túlságosan beleszól,…..
maztro 2016.10.23 02:03:47
Nem csak 60 >"csak emlékeztetőül"<
kritikaigondolkodas.blog.hu/2016/10/23/1956_2006_2016_ilyenten_mar_nem_csak_60_eves_evfordulo_a_mai

(Előző bejegyzésem témája pedig jelen bejegyzéshez kapcsolódik, de nem akartam belinkelni, amíg nincs legalább mégegyszer frissítve, mert néhány tételben még redesen át akartam írni valamikor...)
kritikaigondolkodas.blog.hu/2016/10/09/migranskvotai_alnepszavazas-ellenes_szofordulatok
Frissítve: Okt-30 17:47 (illusztráció) De gondolom ezt nem nagyon fogják feszegetni, talán pár szót azért ejtenek róla. (Talán tévedek, és izgalmas percről-perce *eztörtént* emlékvetítések mennek majd vízoszlatós járművekről, emlék emlékének emléke, feltárás meg semmi - ha igen, akkor következmény…..
Bujdosó 2. A bátya REGGELEN arra ébredtem, hogy még mindig ver az eső, s ugyancsak ázott már a gyúnyám, bár szerencsémre a nagy meleg végett nem kellett agghodnom, hogy csontomba hatol a sajgás. Megindultam hát, előbb-utóbb csak elhanyatlik az eső, aztán megfacsarom a ruhám, megszárítkozok. Itt…..
- avagy miért késik az Euró? Október 23-a van ma, az éjköztársaság kikiáltásának huszadik évfordulója. A kerek évfordulók különös okot adnak a magyar embereknek arra, hogy a történelem ismétlését művi úton megkíséreljék (maga a köztársaság kikiáltása is…..
Rengeteg tapasztalatot megélünk, rengetegen, olyan is, mintha nem lenne szükség a továbbadásra, hiszen a lehetőség adott mindenki előtt, hogy értékelje, csaknem bizonyos, hogy mindenki átesik ugyanazokon a dolgokon. A visszaigazolás hamar is érkezik, ha felvetjük egy tudás hiányozását a fejekből,…..
maztro 2016.06.17 19:02:00
Utalnék magamra: "Amit viszont lépten-nyomon megfigyeltem, hogy az emberek a legegyszerűbben megszerezhető tanulságokat általánosan fikarcnyit sem sajátították el, úgy éreztem, hogy sok kérdésben elölrébb járok még akár a felnőtteknél is. (Ez meglátszott egyes helyzetekben, amikor valamiről véleményt alkottak, vagy abban, hogy adott dolgot hogyan reagáltak le. A mai napig is...) Mondhatnék sok mindent, de én például a televízióból rengeteget tanultam az egyes történetekben a szereplők hibáiból, hibás gondolkodásmódjukból (melyeket a filmek is tisztáznak a végére, így mindenkinek egyértelmű lehetne a tanulság), de sokan nem vonnak le következtetéseket az ilyenekből, a filmbeli (és bármilyen más, külső) tanulságokat nem sajátítják el, csak végignézik a filmeket, és kész. (A baj az, hogy sokszor láttam visszaköszönni másoktól ugyanezeket a hibás viselkedésmintákat, hibás gondolkodásmódokat. Önmagától nem tart senki agytréninget, csak ha egy külső személy ad feladatot?) Én viszont hasznosítottam ezeket a "tapasztalatokat" is. (Többek között ezért is lehet, hogy manapság jobban szembetűnnek nekem a televíziós műsorokban, reklámokban a ferdítések, a hamis élethelyzetek, és karakterek, amelyekben az átlag néző semmi kifogásolhatót nem talál.) Stb..."

Bevezetés: Tudnivalók rólam, és a blogról [2011]
kritikaigondolkodas.blog.hu/2011/11/04/bevezetes_tudnivalok_rolam_es_a_blogrol

De ez is már szerteágazik, mert más téma, hogy én mit hasznosítottam filmekből, más téma, hogy a leszűrhetőségen felül mi az, ami inkább kiszűrendő, értsd reklámanyagok, miegymás tudatzavaró hányadékförmetegek, és megint más téma, hogy sokan használják kifejezésükül, megélt sémákat tanítandó, teljesen elfogadható és szükséges viselkedéssel.
Frissítve: Szept-30; ÁKOS - MÉG EGYSZER :: Official 360 video (A beágyazott videó jelenleg nem pásztázható ténylegesen 360 fokban, hanem a teljes képet mutatja egyben. Nagyobb hatásért itt a link az eredeti élményhez: https://www.youtube.com/watch?v=cVS7i9TyqSE ) Minden tekintetben nagyon jól…..
maztro 2015.10.11 14:28:39
Újrakezdett értelmezés...

Van, aki egyedül / Van, aki párban / Van, aki tétlenül / És vannak, akik hárman / Töltik az éjszakát

Aki csak árad / Egyszer majd kiszárad / Tépi az élet, amíg / Végleg belefárad / És várja az éjszakát

Tükörbe nézünk / De önmagunkba soha / Mindig más a hibás / Mindig más ostoba / És féljük az éjszakát

Pedig senki se veheti el / Ami csak a miénk / Talán még újrakezdhetnénk / Itt, a szakadék peremén / Nem remél más / Csak te meg én

Senki se veheti el / Ami csak a miénk / Talán még újrakezdhetnénk / Itt, a szakadék peremén / Nem remél más / Csak te meg én

Hiába kéred / Nem csitul a véred / De halál nélkül / Mennyit ér az élet? / Te csak élvezd az éjszakát

Mindenki beszél / Mindenki oktat / Mindenki reméli / Hogy egyszer felragyoghat / Fénnyel űzni az éjszakát

Tudod, senki se veheti el / Ami csak a miénk / Talán még újrakezdhetnénk / Itt, a szakadék peremén / Nem remél más / Csak te meg én

Senki se veheti el / Ami csak a miénk / Talán még újrakezdhetnénk / Itt, a szakadék peremén / Nem remél más / Csak te meg én

***

Sokan, sokféleképpen töltik az Éjszakát. - Aki belefárad a Nappalba, várni fogja az Éjszakát. - *Általános szociális kritikák.* - (Mindenki?)féljük az éjszakát. - Pedig senki sem veheti el, a Nappalt tőlünk, ha újrakezdenénk innen, megszereznénk. - Kevesen remélünk. - ÁKOS - Szeretnél, de nem tudsz csitulni, mit érsz el nyugvás nélkül? - Te csak élvezd az éjszakát.(:?) - *általános szoc. krit.* - Felragyona mindenki, fénnyel űzné az éjszakát, ha felragyogna.

***

Sötétségben élünk. - Van, aki harcol a Világosságért, de ha belefárad, le fog alacsonyulni. - *Általános szociális problémák emlegetése a Sötétségben.* - Senki sem szereti a Sötétséget, de csak mirajtunk múlik, hogy visszaVilágosodunk-e, úgyhogy tessék aktivizálódni, ha valami nem tetszik! - Kevesen remélünk. - ÁKOS - Ne csak szeretnélj, rendezd a békédet, mert beleőrülsz és lealacsonyodsz. - Csak élvezd a Sötétséget, ahol ez a sok sötét történik / avagy Újrakezdhetnénk..... - Mindenki űzné e Sötétséget, ha felragyogna a Világosság(a) az emberek előtt. De szinte reménytelen e Sötétség, vagy belefáradsz, vagy megnyugszol magadban, és maradsz egyedül a Világosságban. Amíg a sötétek újra nem kezdik. Mert igencsak Újrakezdhetné(n)k...

*** - *** - ***

Lehet végülis ennyire alapvetően is érteni, csak félrevittek régen a szavak, hogy túl sok mindenbe túl sok minden látható bele mert túl általánosd a fogalmazás, nem lehet semmit sem elég konkrétan érteni. Hogy kikről van szó az elején, meg hogyan van ez, hogy töltjük, várjuk, és féljük az éjszakát, ami kicsit hülyén hangzik így egyszerre. Hogy most akkor vannak az éjszakában, aztán már nincsenek, hanem csak várják, és utána meg félik azt, amiben benne vannak, tehát már nem félhetik, mert eljött, az meg hogyan félje, aki várja... Nem igazán hallatszik ki, hogy az a Nappalban van mindaddig, aki, amíg bele nem fárad. Csak egy szerencsétlen akárki, mint azok a szerencsétlenek az éjszakában, akik vagy tétlenül, vagy hárman vannak, mintha a számosság jelentene bármit... Ilyen semmitmondó egybeolvadó üres példákat rak egymás mellé, semmivel nem árnyalódnak egymáshoz képest, nem tesznek hozzá, nem vesznek el, csak vannak. Mindenki csak úgy létezik a maga módján, lényegtelen hogyan, mert sehogy sem ad hozzá a világhoz, aki meg igen, az belefárad, és elmerül a semmibe. Meg hogy senki sem veheti el a szakadék peremén, ami a miénk. Egyből mindenre gondol az ember, hogy húú, Ákos hogy megmondta, hogy szakadék előtt áll a világi folyamat, és hogy a csúnya akárkik elakarják venni a javainkat, de ha nem hagyjuk, akkor nem esünk be a szakadékba. Ez ugyan így is értelmes, de amúgy meg már mióta elvették, nem pedig nem vehetik el, az, hogy nem vehetik el örökre, az más kérdés, de elvették, na... Egy kivétel, ha tényleg olyanról beszélünk, ami annyira csak a miénk, hogy el nem vehető, és azzal tényleg újrakezdhető, csak a szám elég konkrétatlan ebben. Szóval kissé fura a szöveg. De ha nem is teszek be a történetbe ellenszereplőket, már is fokokkal lazábban megy az értelmezés. Nem valakiről beszélünk, hogy senki nem veheti el tőlünk a javainkat, hanem hogy itt vagyunk a Sötétségben, de azért nem vehetik el, mert NINCS IS KÜLSŐ SZEREPLŐ (a mi szintünkön), CSAK RAJTUNK MÚLIK, hogy visszaVilágosodunk-e. Ez a "csak rajtunk" kép jobban illik ide, mint az "ők elveszik, amit nem kéne". Utóbbi túl messzire vezet a részlet részletének részletébe, az első meg könnyed, általános, lazán érthető. Meg hogy csak Ákos remél, és a hallgatója? Csak te meg én... Szóval mivan? Mégis milyen oldalakról beszélünk, vagy mivan? Sokkal egyszerűbb, ha levesszük a személyeket, az elvételeket, az akármiket, és annyit nézünk ki a szövegből, hogy Törjünk ki a Sötétségből a Békénkkel, aztán ha mi ezt megtettük, onnan a többieken múlik, hogy ők is megteszik-e. Addig viszont Sötétség marad. Onnantól rajtuk múlik, tegyék már meg, ha ők sem szeretik igazán. Helyettük nem világosodhatok meg mégegyszer is.
maztro 2016.03.28 21:48:48
Az eredetileg 2014. november 23. 21:28-kor közzétett "Majd' érvelős meghökkenéses Ákosidézős üresjárat" szövegét itt tartom meg.

---

"A megváltozott zenehallgatási szokások ellen próbál tenni, vagy megpróbál megfelelni nekik?
– Nem lehet és nem is kell ez ellen tenni semmit. Egyre kevésbé értem a kereskedelmi rádiózás nyelvét: minden dalt tesztre küldenek, és sokszor kiderül, hogy nem ment át a teszten. Aztán fesztiválokon tízezer ember énekli kívülről. A Keresem az utammal annak idején jártam egy rádiónál, azt mondták, jó dal, de sajnos nem sláger. A vidéki rádiók viszont rákaptak, mára ez az egyik legnagyobb slágerünk, a legismertebb dalaink között van. Az Ikonnál az történt meg, hogy a rádió zenei szerkesztője közölte, a tulajdonos döntése szerint nem lehet gitár a dalokban. Elmentem, ittam egy kávét, majd visszarohantam ugyanazzal a CD-vel, hogy a gitárt halkabbra vettük. Így már megfelelt..."

Nem kell, nem lehet tenni ez ellen semmit, ha kell, igyekszünk megfelelni (bár nem is a zenehallgatási szokásoknak, hanem a felülről kontrollált sajátos műfajtesztnek). Ahh.

De hogy egy kicsit mégiscsak érveljek valamire tekintettel:

Persze én valahol megértem ezt a kényszert, amit ő sem alkalmaz a létező összes dalára, csak egy-egy darabra, amit mondjuk szeretne nagyobb közhallatra adni, és akkor a szükség szüli az alkalmi alkalmazkodást a trendhez, amely trend nem is a hallgatókon múlik, hanem a szerkesztőkön, tehát a szerkesztési trendhez alkalmazkodva, cinikusan mondhatnánk, hogy az új világtrendhez "igaz"odva. De hogy nem kell és nem lehet tenni semmit, az meghökkent. Igen, nehéz tenni ellene, olyannyira, hogy ember nem is rendelkezik annyi energiával, hogy megérje a ráfordított fáradtságot, legalábbis, ha egyedül próbálja. De azért hatni erre is illenék. És félreértés ne essék, nem a zenehallgatási szokásokról beszélek első sorban. Hanem az azt meghatározó felsőbb dolgokról, jelen esetben pl. az adott szerkesztőség működéséről. Mert bár ők sem gombnyomásra irányítják az embereket, hogy milyen szokásaik legyenek, de meglehetősen nagy hatást tudnak elérni a manapaság is meglévő öntudatlansággal szemben, és ha Ákos szerint erre a hatásra sem lehet és nem kell ráhatni, akkor hökk. Neki sem kell semmit irányítania, de bizonyos általam sem jól meghatározott ún. 'nemnormális bejáratott megszokások' ellen azért lehetne ráhatást gyakorolni, akár példamutatással, akár csak úgy is, hogy nem az elvártnak teszünk eleget, mint zeneszerzők. Ami egyrészről igaz is Ákosra, így valahol hat is ellen, valahol meg igenis azt érzem, hogy próbálgatja magát a jelenleg fennálló szokásoknak megfeleltetni, mert ez elengedhetetlen nem csak a bevételszerzéshez, de a dalai népszerűségben tartásához is, amit ha mint cél szentesíti az eszközt módon lát, akkor úgy is fog eszközölni. És én azt látom, hogy így is teszi.

"A dalaiban tetten érhető spiritualitás összekapcsolódik valamilyen hittel?
– Hívő vagyok, ahogy mondani szoktam, római kaotikus. Úgy érzem, hit nélkül nincs sok értelme az életnek. Ha kiradírozzuk az emberiség történelméből Istent, jobbára csak az értelmetlen szenvedés marad. Az ember azért szülte meg ezt az eszményt, hogy legyen miben reménykedni, és ez független is attól, hogy valójában van-e Isten. A művészet, amely ezen a pályán elindított, mindig a reményről próbál beszélni. Akkor is, ha éppen nincs. Ezt az eszményt igyekszem követni én is."

Az igazság kerülendő, ha fájdalmas? És bár így ezt a megállapítást igyekszik elkerülni, de végülis felvetődik, hogy a világ talán nem is értelmes?

De hogy egy kicsit mégiscsak érveljek valamire tekintettel: Az IGAZÁN-ban például még azt énekli, hogy "száz meg száz alakban érzékelhető". Vagyis kvázi száz meg száz úton-módon érzékeli, hogy van Isten. Igaz, nem mond rá példát egyet sem - vagyis, de, egyet igen: "az eltűnő időben is ott van ő". Bár ez viszont pont egy rohadtul nem megfogható, így talán nem is nagyon érzékelhető dolog, legfeljebb (nem csak vallási hittételeken alapuló) logikai megállapítás, hiszen ami mindenhol van, az ott is ott van, ami bár most nincs, de volt, a voltban ott van most is, merthiszen az, hogy volt, az is van, csak nem most van, hanem a múltban VAN, jelen van a jelenben, annak múltjaként, voltként. (De talán még annál jobban is, de most ennyire nem akarok belemenni a filózásba.) Szerintem. De mégsem mindegy akkor, hogy most azt vallja, hogy van Isten, és nem azért, mert most épp ezt van úri kedve mondani, hanem azért, mert mondjuk érzékeli, száz meg száz forrásból építkezve valósnak tartja, vagy pedig nincs, és mindenki azt csinál úri kedvében, amit akar, akár tömeghisztit is, kedvére, liberálisan, ezeknek az elveknek, amelyeket önmagáról hangoztat, ellentmondva. Fura ilyen ellentmondást felfedezni Ákos szavaiban. Persze, eleve elég nagy paradoxonokból áll a világ, és talán biztosan ő sem merne kijelenteni ezáltal akármit, nem is kell. De úgy látom az aktuális dalával máris szembefordult az aktuális interjúja.

Forrás: Metropol
Jelen bejegyzés törlésére szándékomban állt sort keríteni. (Úgy döntöttem, marad.) Utoljára szerkesztve: 19 óra 24 perckor. Tegnap jelent meg az interneten egy, az azóta országos hírré vált videó, melyben egy biciklist sodort el egy BKV-busz. Ez így önmagában OFF téma a…..
maztro 2015.05.17 19:44:03
Csak egy kis talpalónak.

[[[

KO-CSI Kft. 3 days ago
BOCS, DE SAJNOS EGYÉRTELMŰ:
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.kpm
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet
Párhuzamos közlekedés
36. § ....
(8)Az autóbusz forgalmi sávban....
b) az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül....
....erre utaló jelzés esetében (117/c. ábra) a kerékpáros,....
.....közlekedhet.
A MEGÁLLNI TILOS TÁBLÁN ELHELYEZETT ÚTSZŰKÜLET TÁBLA JELZI A MEGELŐZŐ ÚTSZAKASZ SZÁMOTTEVŐ CSÖKKENÉSÉT. DE A TÁBLA ELŐTT KB 10m-REL, (1:43) A GIZELLA ÚT VONALÁBAN MÁR A KAMERÁD LÁTÓKÖRÉBE IS BEKERÜLT A BUSZ . DE GONDOLOM AKKOR IS LÁTTAD, AMIKOR 1:05-NÉL ELHALADTÁL MELLETTE. 38 MÁSODPERC ALATT NEM ILLIK ELFELEJTENI EGY EKKORA NAGY GURULÓ KÉK BÁLNÁT.
( ENNEK ELLENÉRE FÉKEZÉS HELYETT INKÁBB FEL AKARTAD BORÍTANI. PEDIG AZ EMBER PUHATESTŰ, LEGALÁBBIS A BUSZHOZ KÉPEST. TE VISZONT BÁTOR VAGY ÉS ÚGY GONDOLTAD, HOGY Ő FÉKEZZEN, MIVEL A GYALOGÁTKELŐ HELY UTÁN ZÁRÓVONALA VAN)
HA NEM BUSZSÁV LETT VOLNA, AKKOR A SZIMMETRIKUS ÚTSZŰKÜLETBEN A JOBB KÉZ SZABÁLY ÉRVÉNYES, DE CSAK, HA A TÁBLA VONALÁHOZ EGYSZERRE ÉRKEZNÉL A MÁSIK JÁRMŰVEL.
ITT EZ 10m-REL ELŐBB TÖRTÉNT.
AZ, MEG, HOGY A BUSZ NEM ÁLLT MEG......
TE SEM VESZED ÉSZRE, HA A HÁTSÓ KEREKEDET LEFEJELI EGY CSIGA.
DE AZÉRT JOBBULÁST.
MAJD MEGÍRHATNÁD, HOGY MI LESZ ( VAGY VOLT) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE.

ChemtrailsBudapest 1 second ago
+KO-CSI Kft. "Párhuzamos közlekedés
36. § ....
(8)Az autóbusz forgalmi sávban....
b) az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül....
....erre utaló jelzés esetében (117/c. ábra) a kerékpáros,....
.....közlekedhet."

Erre utaló jelzéssel, a kerékpáros közlekedett. Nem zavarta, hanem vele közlekedett, ahogy azt szabad. A közlekedés nincs megtiltva, csak a zavarás, az itt megengedett közlekedés pedig nem az itt tiltott zavarás volt. De nem csak mindezen újraértelmezés fényében, hanem egyébként is, az érvelésed erősen ignorál dolgokat. Itt nem volt szó bátorságról, buszborításról, kék bálna elfelejtésről. Közlekedett, és bár nyilván látta a veszélyt (nem kell útszűkület táblával sem példálózni, nyilván észrevette ennek tényét a saját szemével is; az a 10 méter meg nevetségesen kevés már a baj elkerülésére, 1 másodpercen belül utána a biciklis már dőlt föl, szemben az azt megelőző fél perccel, ami elég lett volna, és ez nem csak egy emberen múlott), arra számított, hogy a buszsofőr vele együtt fog közlekedni, nem pedig úgy, mintha ott sem lenne, azaz nélküle. A buszsofőr nem köz-lekedett, hanem ön-ködött, ezzel szemben a biciklis a sáv szélén haladt, adott annyi helyet, amennyit tudott, de csodát nem tudott tenni. Ez nem bátorság, ez közlekedés. Nem volt neki ott tilos léteznie abban a helyzetben a kresz szerint sem, a buszsofőrnek viszont nem csak a kresz szerint kellett volna kicsit figyelmesebbnek lennie. Köz-lekedés, köz-ösen, a köz pedig sokkal inkább emberi tényező, mint szabályzati. Inkább a 'kék bálna' felejtette el azt a 'csigát', ami több mint fél percig párhuzamosan közlekedett vele, jól láthatóan előtte.

Nem baj, ha eddig nem így fogtad fel, de remélem újra tudod értelmezni a sorokat, és össze tudod majd egyeztetni a 'zavarás nélkül közlekedhet' fogalmát, a videóban látott 'zavarás nélkül közlekedett' helyzettel. Természetesen az óvatosság nem volt kellő mértékű, ami önveszélyes volt (nem csupán önhibából), de a zavarás fogalmának helye nincs a látottakban.

De ha nem értenél velem egyet, kérlek próbáld megfogalmazni, hogyan lehet 'zavarás nélkül közlekedni' (amit szabad), ha nem úgy, hogy annyi helyet adsz, amennyit tudsz, de közben nem hagysz fel a közlekedéssel sem!

]]]
maztro 2016.03.27 13:54:31
Az eredetileg 2014. november 14. 19:11-kor közzétett "OFF: Biciklis élmény (személyesbaromságbejegyzés)" szövegét itt tartom meg.

---

(Szerkesztve: Nov-19)
Az én életemből eddig nagy vonalakban kimaradt a ledudálgatás, de az elmúlt pár napban kijutott belőle, meg a csikorgós vészfékezésből is mögöttem. Most elkélt volna egy sisakkamera...

Utóbbi egy emlékezetesebb élmény lett mindközül, a Pesterzsébet vasútállomásnál lévő Helsinki úti felüljáró előtt délnek ( https://www.google.hu/maps/@47.4328269,19.098679,3a,75y,142.09h,66.96t/data=!3m4!1e1!3m2!1sNci_92AKQ06ZNilwlCPaeQ!2e0?hl=hu ). A jobb oldali sávban hátrébb még állt a megállójában a 151-es busz, amikor magam, a felüljáróra tartva elhajtottam mellette a középső sávban - s az maga amúgy is a jobb sávban halad tovább, nem jön fel a felüljáróra -, mire aztán el is indult. Mivel kicsit necces az eljövetele mellettem, de se a buszt nem akartam feltartani, sem magamat kitenni a oldaltáv-közelségi veszélynek - miközben még sávon belül is előzhetnek egyszerre -, gyorsan hátrapillantottam a tükrömben, és látván, hogy nincs mögöttem túl közel még autó, kisoroltam a sáv közepére, elengedve a buszt, és magamat is biztonságba helyezve. De nofene, néhány másodperccel később (tehát nem azonnal, eltelt egy bőven reakcióképes idő eközben) jött mögöttem a csikorgós vészfékezés. Egyáltalán nem vettem idegeskedősre a dolgot, kíváncsiságtól vezérelve jól körülnéztem, mégis mi okozhatta ezt a kis affért, figyelmetlenség, szándékosság, illetve, hogy hogyan szeretné aztat lereagálni a kedves sofőr, de nem volt rá sok lehetőségem. Amint hogy körülnézhettem volna, hogy egyáltalán mi és miért történhetett, máris nyomult tovább az ember: a sofőrből nem láttam semmit, de míg elhaladt mellettem, az anyósülésről egy srác komor fejjel megtapsolt, majd éppenhogy még a felüljáró kezdete és a busz orra között beslisszolt a jobb oldali sávba, és azzal elhajtott. Veszélyeztetett engem, önmagát, és a buszt, nem nagyon érdekelte a forgalmi helyzet és annak vonzatai, amelyekkel vezetés közben neki legalább annyira számolnia kellene, hanem csak nyomult mint a barom, és még meg is lettem tapsolva. Hogy miért, számomra rejtély. Számomra a 'forgalmi helyzet' kifejezés adott válasz volna a közlekedésbeli viselkedésemre, amely adott reakciókat követelne meg a közlekedőtársaktól is, amire adtam is elég reakcióidőt (utólag nehéz megmondani, de nem történt azonnal, öt másodperc mindenképpen megvolt, és ha eközben végig a sáv közepén voltam (miközben neki meg nem is volna muszáj ebben a sávban közlekednie), nem csak csikorgó kerekekkel lehet mögöttem állórafékezni... Amúgy átlag 18,5 km/h-val megyek). De nem csak, hogy nem volt türelme a busz mögött végig"kullogni" egy szakaszon, még előzés közben sem sikerül a saját előzésére odafigyelnie, és én kapok tapsot, hát, raktulálok kecifeiek.
maztro 2016.03.27 13:55:10
Az eredetileg 2015. január 10. 11:52-kor közzétett "Komm-bej: KRESZtül minden joglehetőtlenségen Pilocófia" szövegét itt tartom meg.

---

Adott volt ma egy videó, ami egy másik régi videó alatti friss kommentre adott választ. Én meg vettem az agyvizet, és forraltam. Mit is? Lássuk!

"Rajkcijóm: A szent rendelkezések tökéletes megoldást biztosítanának, de mi mindig keresztülnézünk rajtuk, és anyázunk. Ezek a MAGYAROK. Ez definíció volt.

Pilocófiácskotácskodásom: Még ha nem is hülyeség az adott szabályzás, nem kizárólagos mód a nemhülyeség elérésében. Ahogy a hülyeség elérésében sem kizárólagos a szabályzásokkal szembeni emberi döntés, hiszen a szabályok is lehetnek nem eléggé megéltek és átgondoltak, kifinomultak és kiforrottak, esetenként szánt szándékkal túlkorlátozhatnak. A KRESZ be nem tartása esetenként nem jár semmi köz-problémával, más esetben jár. Éppenséggel mert nem a KRESZ a valóság, hanem a fizika az. A KRESZ a fizikában való sérülés megelőzésében nyújt segédkezet, de nem kizárólagosan szükséges hozzá, sőt, el is hanyagolható. Persze ez nem jelenti azt, hogy bárki aki hanyagolja, az jól dönt, de azt sem, hogy a KRESZ jól van eldöntve, merthátugye azt is emberek írták meg, és bár segédkezet próbál nyújtani, végsősoron ugyanolyan próbálkozás, mint bármelyik ember bármelyik döntése az utakon. És még a KRESZ is megemlékezik arról, hogy az maga csupán egy nálánál feljebbvaló valamit próbál meg biztonságos mederbe keríteni, és nem az maga a biztonságos feljebbvaló, amikor szót ejt arról, hogy a közlekedésben résztvevő felek a KRESZ szabályozásai szerinti megbízhatósága csak feltételesen kezelendő [sic! nem a kifogástalanul idézett jogi megfogalmazás[1], ergó hülyeség!!! - [1:]miközben maguk a jogi megfogalmazások amúgy eleve kifogásolhatóak, és nem csak a benne használatra került szavak manapság tudatosan és tudatlanul elfogadott hétköznapi értelmét nézve kihozható logikátlanságok terén, hanem eleve azért, mert a MAGYAROK nem is beszélnek magyarul, csak betanult hangsorokat ismételgetnek valami vélt jelentéshez kötve, miközben nem is azt jelenti az a magyar jelentéssor, amit ő a jelentésének vél, de ez már magyarkodás, és látszólag eltértem a témától, bocsi].
Pecce, pecce, ha mindenki betartaná, akkor nem lenne feltételesen kezelhető. De könyörgöm, még a KRESZ is elismeri, hogy a valóságot nem lehet felülírni, és a valóságban nem számítógépek közlekednek, hanem emberek, akik amúgy senemcsakazért nem tartják be a szabályokat, mert úgy döntöttek, hanem mert emellett számos más tényező is kötődik a létezésükhöz, többek közt mondhatnánk a nagyon általános lerágott csontot, mint a fáradtság, ami nem szándékos figyelmetlenséget, nem tudatos, hanem szándéktalan ignorációt okoz. (OKOZ. Ha nem akarod, akkor is. Ugye. Okoz. Mert ez a valóság. Ugye...) De emellett még kismillió dolgot említhetnénk. A megismerhető világunkban létező alkotók egyszerűen olyanok, hogy LEHETETLEN általuk a KRESZ tökéletes betartása. És ez vonatkozik annak mindenkori rendelkezéseire, tehát arra is, ami 20 éve volt hivatalosan megkérdőjelezhetetlen, meg arra is, ami 50 év múlva lesz hivatalosan megkérdőjelezhetetlen, tehát nem lesz tökéletesebb éppúgy, mint ahogy mi sem, és mindezt egyáltalán nem szánt szándékkal, hanem csakmert a világ ilyen, és kész. Mindig lesz másabb, tökéletesebb viszont aligha. Ez VAN (értve a múltban, a jelenben, és a jövőben is). Nem pedig az, ami nincs (értve a múltban, a jelenben, és a jövőben is). Látszólag én már nem is a közlekedésről beszélek, ahol egyszerűen csak oda kéne figyelni és be kéne tartani, de ha figyeltünk, akkor megindokoltam ennek lehetetlenségét. Nem úgy képzeltem a fejemben, hanem megindoklásra került.

Összesítve gondolkodásomat, illő jeleznem, hogy alapjában véve nem azzal a gondolkozással vitatkoztam most, hogy a KRESZ-t betartani hülyeség. Csak a "nem jogkövető"[2] ajvékolásra kaptam fel a felforrt agyvizet, és öntöttem ide, leforrázva pár arra nem érdemes embert[3].

([2]: már magát a jog szót is elővehetnénk, hogy mi is tulajdonképpen, de erről is tudnék négy képernyőnyit írni, és azt itt most inkább nem.)
([3:]Ez nem sértés volt, hanem megvédés, ha valaki nem vette volna észre; védelem a leforrázástól, mert nem érdemelted ki, hogy neked rossz legyen tőle. :P)

Most befejeztem, de még kifejezhetem továbbra bármikor is. :)"
Figyelem! Ez a bejegyzés ugyan Kiemelt, azaz fontos, vagy ajánlott tartalom a KG-Blog olvasóinak, de a publikálás ellenére ELKÉSZÜLETLEN, normális esetben még nem vállalnám fel, de unott közönyömből kirántva inkább megjelentetem most így, mint sehogy. NEM kezelendő teljesértékű, teljesen komolyan…..