Regisztráció Blogot indítok
Adatok
miles_Christi

109 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Forgács István írása   Nem, egyáltalán nem túlzó a cím. Ez az a döntés, amivel a rendszerváltás óta létező kormányok közül elsőként a mostani valóban tehet – és sokunk reménye szerint tesz is – azért, hogy az ország társadalmi és gazdasági viszonyai jó irányba…..
miles_Christi 2017.03.09 11:34:47
Érdekes. Mármint a cikk is, de a egy-két hozzászólás is.

Először is, a klasszikus kérdés(amit már bbjnick is feltett) : Mit old meg a felzárkóztató, vagy nulladik osztály? Főként, ha már az óvoda nem tudta azt megoldani? Bevezetni kötelező jelleggel? Mindenki plusz egy év? És akkor az iskolaérettekkel mi lesz?

A másik kérdés: Ha a 0. nem nem kötelező, akkor, ahogy B&S is írta, elsőben az iskolaérettek egy évvel fiatalabbak lesznek, mint a nulladikból kikerülő és a tekintélyelvúséget némileg másként értelmező kiscigány? (ha rosszabb olvas§sban, meg matekban, majd jobb lesz másban. Erőben) Ebben a korban egyetlen év, de még hónapok is sokat jelentenek a gyerekek fejlettségében.

Amit hllndr ír az jó ötlet, érdemes is lenne továbbgondolni, de az iskoláztatást nem oldja meg. (bár esetleg a foglalkoztatást igen) Ha már Forgács az oktatással akar valamit kezdeni - akkor most én írom le, azt, hogy tudom, hogy nem PC, de lebaszom - legyen az oktatás szegregált. Mindenki virnyákol, hogy a speciális helyzetű gyerekekhez spec képzettségű tanár is kell. Hát akkor kapják meg. Nem egy évre, ötre. Az egész alsó tagozatra. Ötödikre be KELL, hogy hozzák a különbségeket szocializáció, tudás terén egyaránt. Hja, hogy pénz kérdés? Miért? Mi nem az? Nem kell plusz egy év, csak speciális oktatás az alapoknál. Esetleg cigány kisegítő vagy főállású tanárokkal a fehérek mellett.

(A feleségem vitt nulladikot. A város összes iskolájából (3db) oda küldték azokat, akiket a pszichológus iskolaéretlennek ítélt. Mégsem voltak többen egy tucatnál. Ebből is csak 2-3 a cigány. Speciális tananyag, iskolapszichológusi felügyelet... de elsőben egy évvel idősebbek voltak a társaiknál)

A cikkhez: Forgács jókat szokott írni, jó ötletekkel, általában. Ezt most szerintem nem az. Nem így.
Mandiner blog A MoMo nevű béka 2017.03.02 15:01:00
Bencsik Gábor írása   Nem könnyű manapság magyar baloldali politikusnak lenni. Az emberrel az elvbarátai, értelmiségi holdudvarának tagjai folyton békát nyeletnek, és még jó képet is kell vágnia hozzá. Korábban például Gyurcsány Ferencet kellett lenyelni, most a Momentum…..
miles_Christi 2017.03.03 09:23:57
@Hidvégi Mihály:

Te syerencsôtlen! :D Az a mese nem így ért véget. Amikor a béka felfújta magát, mert akkora akart lenni, mint a bivaly, akkor szétpukkant. De a bivaly lehet, tényleg megijedt.
Mondjuk talán pislogott egyet. :)
„A történelem mindezt nem olvasta, egyszerűen nem tudott arról, hogy neki bizony vége van, kampec. Egyszer csak feltette a kezét: bocsánat, még itt vagyok, és mutatnék egy-két meglepő újdonságot. Vett egy éles kanyart, áttörte, és elsodorta a gondosan megtervezett gátakat, és kilépett a számára…..
miles_Christi 2017.02.16 15:23:58
@GNDL:

A fajtád ma csak pofázik? Nocsak! Hirtelen milyen kis békeszerető lett a fajtád!

Emlékszel? "mondjuk „tragikus balesetek” amelyek véget vetettek egyes bajkeverők pályafutásának... vagyis az életének is, de ez most mindegy, itt ezen a ponton a cél számít nem az eszköz. "

A cél számít, igaz? Két napja még gyilkosságra uszítottál, rühes kis liberáns! Neked van a legkevesebb jogod bármiféle dobtárast emlegetni.

Ilyenkor látni, mik is vagytok tulajdonképpen. Ha nem figyelsz, repedezik a világjobbító máz, és alóla előtűnik a a hataloméhes kis rohadék, aki a saját beteges elképzeléseit akarná ráerőltetni mindenkire. Ha másképp nem megy, akkor erőszakkal. Ha pedig már az sem megy, akkor likvidálni azt, aki nem ért egyet.
Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának kommentárja   Hogy mi az ellenzék két baja és egyetlen teendője? Egy: Az, ami a Tony Blair előtti brit Munkáspárttal volt. Figyeljük csak, mit mond erről maga Blair 1994-ben, amikor már elnök, de még csak ismerkedik a…..
miles_Christi 2017.02.08 10:23:09
@Yorik:

...És azután megnyerték a 14-es választásokat is, és a FIDESZ, 10 évnyi folyamatos kormányzás után ma is a legtámogatottabb párt. Biztos protestből, mi?
Caspar David Friedrich: Abtei im Eichwald   Vajon miért nyújt szánalmas teljesítményt a bevándorlás kezelésében Nyugat-Európa? Miért hever romokban öntudata? Miért veszítette el termékenységét? Miért egy boldogtalan és döntésképtelen hely? Egy kortárs ellenforradalmár…..
Abdesszamad Belhadzs iszlámkutató, egyetemi tanár írása   Párhuzamos terek, párhuzamos társadalmak: migráció és a tér A radikális iszlám maga alá gyűri a várost A tér és az integráció Mára már elismert tény, hogy Európában kudarcot vallott a muszlim közösségek integrációja, ám még mindig nem…..
Legalább tizenhatezer nővér és ápoló hiányzik a magyar egészségügyből, miközben az egyetemről kikerültek kétharmada eleve külföldön áll munkába. Az ágazatban meglévő feszültségeket jól jelzi, hogy a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke letiltotta a lapunknak adott nyilatkozatát a Sándor…..
miles_Christi 2017.01.19 12:07:32
@Zb74:

Nem tudod, hogy lehet ez?

Az ilyen úgy történik, hogy adsz egy interkút, amit ugye az ujsűgíró felvesz, modjuk diktafonra. Utána ebből kivonatolva cikket ír. Aztán ezt - jó esetben - elküldi az interjú alanyának jóváhagyásra, és megkérdi, hogy így nyomdába, monitorra, akárhova kerülhet-e az anyag. Ő meg valami miatt azt mondta: Nem

...és ez még az ideális eset.
Vendégszerzőnk, Bencsik Gábor írása   Egy éve van kerítés Magyarország déli határainál, egy éve támadják emiatt Magyarországot. Vajon milyen lenne ma Európa, ha nem épült volna meg a kerítés? Mint sokan emlékszünk, a kerítés felépítése előtt rohamosan, a kezdeti néhány százról nyár végére több…..
miles_Christi 2016.09.21 13:29:02
Mi a gond, sacika? Nyitva felejtették a zárt osztály ajtaját? Hja, nem is. Ez csak a "normális" (számotokra mindenképp ) liberáns tempó, csak te le merted írni, amit a többi is szeretne. Milyen szép is ez a "szabadelvűség", más vélemények tolerálása... dehát, ezek vagytok ti: aljas emberszabásúak. Csak néha lehull az álarc, ha nem figyeltek, vagy épp elgurult a gyógyszer.

GNDL is megjött, a bérkommentelést látom karakterre fizetik, nem kell, hogy bármi köze is legyen a bejegyzéshez, a témához, akár más kommentelők bejegyzéseihez, de legfőképp az igazsághoz nem kell, hogy legyen bármi köze. Csak legyen meg a napi karakterszám. Kellemes munkát, ellenrezsiharcos! (bár gondolom, ha nem lenne az, nem csinálnád...)

A többieknek, akik esetleg a témához magához szeretnének hozzászólni, elmondanék egy esetet. A minap egy szlovák kollégának meséltem, hogy magyarországon referenum lesz, migráncsügyben. Röviden csak annyi, hogy kellenek-e, vagy nem. Teljesen felvillanyozódott, hogy milyen nagyszerű dolog, ez nem is kérdés, mindenkinek szavazni kell, hogy persze hogy nem kell beengedni őket, akit esetleg mégis, az ne legyen jogosult másra, mint fedélre a feje fölé, napi egyszeri meleg kajára, esetleg még kétszeri hidegre, de semmiféle zsebpénzre, meg segélyre, Amikor elmondtam, hogy Magyarországon mégis csak van egy rakás agyhalott, aki arra szavazna, hogy dehogynem, csak jöjjenek akárhányan, akkor ezt nem akarta elhinni. Szlovákiában állítólag három médiaviszketegségben szenvedő futóbolondon kívül senki sem támogatja, párt szinten pedig végképp nem a betelepítéseket.

A témához tartozik, hogy Szlovákia fogadott be önkéntesen néhány szíriai keresztény családot, de azok közül sem maradt ott mindenki, volt akit később a szlovákok kiutasítottak.

A másik eset még tavaly nyár elején történt, hogy a Medve melletti menekülttáborban úgy száz hiperpigmentált fellázadt a nem megfelelő ellátás miatt és elbarrikádozta magát az ebédlőben. Szlovákia válasza erre az volt, hogy a médiát kizárták, jó messzire, aztán beküldték rájuk a terrorelhárítókat. Amit akkor kaptak, azzal bizonyára nem dicsekedtek senkinek. A rend gyorsan helyreállt, de az országból másnapra kiutasították őket, (visszazsuppolván őket Magyarországra) modván, aki nem tiszteli az állam törtvényeit, az nem számíthat az államtól ellátásra.

Szóval ennyit arról, hogy hogyan is kellene bánni velük. Ami pedig a kollégámat illeti, mielőtt a Elmebetegek Társasága (értsd: liberánsok) elkezdik a szokásos szöveget, azért megjegyezném, hogy éveket dolgozott Németországban, és messze nem gyártósori munkán. Az amerikai anyacég európai - német központjában dolgozott, szolgálati utjain Madridtól Moszkváig járt úgy, hogy közben voltak például muzulmán bosnyák kollégái is. De tud kemény sztorikat a német-török együttélésről is akár....
miles_Christi 2016.09.22 15:57:25
@GNDL:
" "@miles_Christi: „nem kell, hogy bármi köze is legyen a bejegyzéshez, a témához”

Vagy ha esetleg mégis lenne köze hozzá, a rád jellemző diszlexiád akadályozna meg abban, hogy ezt megértsd. :) "

- nos, szerintem te most egy nem idevaló terminus technicust használtál. A dislexia olvasás-zavart jelöl, olyat, ami megakadályozza, de legalábbis megnehezíti hogy egy ember - felénk főként gyermek, de nálad nem lehet tudni - megtanuljon rendesen, folyékonyan olvasni. Pl, nem ismeri fel az írásjeleket, összekever betűket, néha egész szótagokat. Amit talán szerettél volna, az az olvasás-értés. Vagyis, hogy a delikvens megérti-e amit elolvas. De téged ez ne zavarjon, irkálj csak amit akarsz, legalább magadról állítasz ki bizonyítványt. így legalább mások is tudják, hányadán álljanak a hozzászólásaiddal.

"„minap egy szlovák kollégának meséltem”

Jók ezek a „postásnak mesélte a szomszéd, akinek a munkatársának a veje mesélte, ő meg a piacon hallotta a hentesnél” kezdetű sztorik... hiteles... :) "

Tudod, természetesen leírhatnám a nevét, a helyet, a körülményeket, hol és mikor beszéltünk erről, de az sem tenné hitelesebbé. Én legalább leírtam, hogy az esemény résztvevője voltam, és nem csak hallottam valakitől. Mint például te, aki arra sem vagy képes, hogy a sok baromság forrását, amit leírsz, megnevezd. De ne is tedd! Hülyén venné ki magát, ha lírnád, hogy "klubrádió, atv, rtl, gépszabadság..." És hát hitelesebb sem lennél. Egy fikarcnyival sem.

Viszont, némi pozitívum, hogy legalább azt nem akartad letagadni, hogy amit írtam, igaz. Ez is már haladás. Tudod, kis lépés egy embernek....
Mandiner blog Luxyeurópa 2016.09.16 10:51:00
Így látszik Európa Luxemburgból, tudják, abból az elfeledett járásból Franciaország és Németország között, amit annak idején még egy Belgium is képes volt kétfelé szakítani, és ami gyaníthatóan világelső az egy főre jutó offshore cégek, Európa-jogászok és portugál takarítónők számában...
Kemény hangvételű cikkben megy neki Angela Merkel menekültpolitikájának Bassam Tibi. A Németországban élő, szír származású társadalomtudós arról ír: az uralkodó narratíva zsarnoksága nem teszi lehetővé, hogy érdemben kritizálni lehessen a menekültválság Merkel-féle megoldását. Tibi szerint…..
miles_Christi 2016.09.02 18:30:42
Tudom, plagizálni nem nagy érdem, de valaki már leírta, a németek talán alapból ilyenek.

Amikor az európai vallásháborúk kitörtek, mindenki vagy vérkatolikus, vagy vérkálvinista, vérluteránus, vagy vérzwinglista lett. Irtották is egymást olyan hévvel, és azon belül is a "civil hátországot" hogy olyat európa talán a tatárjáráson kívül nem látott a második világháborúig.
Nem is rendeződtek Bismarckig. Utána mindenki vérporosz lett, a foltos tehénnek is sorokban kellett legelnie még a cseppet sem porosz bajor hegyekben is. Az első vh után a kaiser elfutott, Moltke is eltűnt, majdnem komcsik lettek, mert ezt kívánta a korszellem. (példa Magyarország, ahol ez be is jött :( ) Később jött Adolf és egycsapásra minden német lelkes náci lett. (Minden. Az nem ér, hogy valaki látott valakit, aki valakitől hallotta az 50-es években, hogy ő nem is annyira. Ha a vezér áthajtott a nyitott hatkerekű mercijén egy tetszőleges német kis- vagy nagyvároson, az emberek spontán kirohantak az utcára. A nők olyat produkáltak, mint később a Beatles koncerteken) Hitler után a keleti blokk németjei vérkommunisták, a nyugatiak vérkapitalisták lettek. De olyan szinten, hogy az egész keleti blokkban nem volt olyan ország, ahol az állami titkosrendőrség akkora lett volna és olyan hatékony, mint a STASI. Mostmeg ez. Vérbuz, akarom mondani vérliberánsok. Most ezt kívánja tőlük a Führerin. És a németek döntő többsége ezt is teszi.

De ahogy a régi vicc mondaná, igaz, hogy van náluk cca két millió muszlim migráns és bevándorló, de volt ebben az országban már olyan, hogy élt ott csaknem hárommillió zsidó...
Vendégszerzőnk, Bencsik Gábor kommentárja   Az egész migránsválság mozgatórugója az a jelenség, hogy a német családok közül egyre kevesebb hajlandó húsz-huszonöt év törődést, aggódást, küszködést, költséget belefektetni a saját gyerekeibe (mellesleg öreg szüleik mellé kelet-európai vendégmunkást…..
miles_Christi 2016.09.02 12:14:44
@karandash:
Pontosan!

Az agyhalott, akarom mondani liberáns banda épp ezt nem képes megérteni. Vagy, ha megérti, akkor tudatosan elhazudja, nem is tudom, melyik a rosszabb.
Azután mesél itt mindenfélét arról, hogy az "alantas munkát" végezze el más. (egyébként ez is megérne egy misét, hogy a ballib "értelmiségnek" minden munka alantas, csak a semmittevés, meg az okoskodás nem, mert az az értelmiségi cselekvés non plusz ultrája)

Visszatérve a vendégmunkásokra, igen, bármelyik ország megteheti, hogy bizonyos munkákra munkavállalói vízumot ad ki. Ez eddig is volt, pl épp a németeknél. Apámék a 90-es évek legelején úgy dolgoztak, hogy németország megszabott időszakra adott vízumot, utána fél év pauza otthon, és kérvényezhette a delikvens a vízumot újra. Csakhogy apámék cége úgy intézte az előírt szünetet, (természetesen a német anyavállalat hallgatólagos jóváhagyásával, mivel kevés volt az alkalmas vendégmunkás) hogy hvatalosan "elveszítette" az útlevelet, kért egy újat, amibe két hét után a német hatóságok boldogan újra beragaszthatták a vízumot, és ők dolgozhattak tovább. De szó sem volt munkanélküli segélyről, nyelvtanulási támogatásról, lakhatási pótlékról. Letelepedésről, állampolgárságról, családegyesítésről meg végképp nem.

Ma azonban pont az ilyen willkommen refugees miatt álságos arról beszélni, hogy csak a munkaerőhiány miatt. A bevándorlók egy része eleve nem dolgozik, Gyereket nem engedi a német állam, az asszonyt nem engedi a férje,( ura és parancsolója, vagyis a gazdája) de az egyébként munkaképes hiperpigmentáltak nagyrésze sem akar. Mielőtt robinzon, vagy valamely másik liberáns bérkommentelő előjönne azzal, hogy feltalálta a statisztikát, és hogy mennyi is az annyi, mert a "nagyrésze" kifejezés nem pontos és korrekt, maradjunk annyiban, hogy nem dömbölnek tömegesen a gyárak kapuin, vagy tolonganak a munkahivatalok előtt. De tüntetésekről sem hallottam még, ahol a "szegény menekültek" munkát követeltek volna. Talán csak kenyeret. Meg gyorsabb netet. Szóval, maradjunk annyiban, nem a munka motiválja őket. Tehát arra hivatkozni, hogy hasznos tagjai a társadalomnak, nos, az is hazugság. Élősködnek rajta, maradjunk annyiban.

A németek negatív demográfiai trendjéről csak annyit, emlékszem, Adolf egyik közszájon forgó cinikus érve a háború kirobbantása mellett épp az volt, hogy amelyik nemzet természetes szaporulata akkora, mint a német nemzeté, az megengedheti magának, hogy húsz évente háborút viseljen. Pedig Németország akkor is ejrópa egyik vezető gazdasága volt, mégis született elég gyerek. Dehát, Tempora mutatntur...

Végül is, mit várhatunk el egy olyan társadalomtól, amelyi olyan vezetőt választ magának, aki maga sem vállal gyereket? Meddő, mint a politikája....
Vendégszerzőnk, Kardos Gábor írása   HOGYAN DESTABILIZÁLJA A TÖRÖK HELYZET A NATO-T A NATO törököt fogott Erdogannal és hamar szétcsúszhat A TÖRÖK PUCCS GEOSTRATÉGIAI LECKÉJE Szinte mellékes információként került a török puccsal kapcsolatos hírfolyamba az, ami a NATO jövőjére nézve a…..
Miközben itthon azzal vagyunk elfoglalva, hogy orbánistává válik-e Európa, rosszak vagyunk-e vagy sem Merkel szerint, nem csak a menekültek áradata nem állt le, hanem a progresszív hírek is ugyanolyan tempóban és mennyiségben érkeznek. Olvassanak rasszista alvásról, szexista…..
miles_Christi 2015.11.04 12:00:48
@tableno: Valahol azt hallottam, hogy olasz eredetű szó, de az biztos, hogy elég régi átvét ahhoz, hogy meggyökeresedjen. A férfiszeplősítőt még nem hallottam, de érdekes! :)

A gender, meg sexuálpszichológiai kutatással nem elsősorban az a bajom, hogy létezik, bár szükségessége eléggé kérdéses, hanem az, hogy vannak olyan agyhalottak, akik oszthatatlant is tovább osztják, ráadásul, hogy igazolhassák saját fontosságukat, az "eredményeiket" rögtön alkalmazni is akarják. Ráhúzva mindenkire egy felettéb szűk és kényelmetlen ruhát.

Ráadásul, az ember élete folyamán folyamatosan változik. Tempora mutantur... és eszerint a mai skatulya holnapra már nem is biztos, hogy igaz. Az ember nem digitális root, ahol pontos paramétereket lehet kapni és egy tesztprogram megmutatja, hogy egy eltérés egy adott értéktől pontosan mekkora. Az élő (de még az analóg szerkezetek is) egy nagyjából tól-ig határon belül mozoghatnak, és az még mindig normális, vagy elfogadott. Ami azon túl van, az nem mittudoméngender, hanem deviáns. Deviáns, vagyis normálistól eltérő.

Arról pedig, hogy mi a normális, még csak nem is a kordivat, vagy liberáns megmondónémberek döntenek. Van egy egyszerű módszer, még az általánosban tanították. Egyszerűen kiterjeszted a dolgokat. Mondjuk, erkölcsös-e, illetve követendő-e vagy akár csak jó dolog-e, mondjuk az öngyilkosság? A válasz egyszerű- Ha az öngyilkosság általános lenne, az emberiség kihalna. Tehát az öngyilkosság nem normális, hanem deviáns viselkedés. A sort folytatni lehet. Homokos? vagy izé, "férfiszeplősítő"? Ha buzi lenne mindenki, kihalna az emberiség, ergo, nem normális, hanem deviáns... És így tovább. Az nem kifogás, hogy bezzeg Spártában ebből rendszert csináltak, mégsem haltak ki, mert a spártai rendszer kötelező jellegű és szigorúan szabályozott volt, tehát ügyelt arra, hogy meglegyen az utánpótlas...
miles_Christi 2015.11.04 15:03:30
@tableno: Ha mindenki férfi lenne... vagy madár. Vagy kő. Nem? Erre a szintre ne süllyedj, nem feltétlenül szükséges ostobának mutatkozni. Kommentel így is elég belőlük. Nem keverjük a fizikai adottságot a viselkedési formával.

De tételezzük fel, hogy nem ezért nem értetted mit írtam, mert nem akartad, hanem mert nem eléggé érthetően fogalmaztam.

Akkor megmagyarázom: Azt írtad, ha mindenki férfi lenne.... ez így helytelen. Helyesen úgy lenne, hogy ha minden férfi férfiként viselkedne, és mivel most nemi identitásról beszélgetünk általában, ebben a kontextusban azt jelenti, hogy a nőkhöz vonzódik. Persze lehet jobban konkretizálni is, ha akarod. Mondjuk, ha minden férfi hetero és monogám lenne. Mi történne? Önmagában nem számít, tehát ez nem deviancia, bár bizonyos társadalmakban lehet ritkaság, viszont másutt lehet közelvárás. Mi lenne, ha mined férfi hetero és poligám lenne? Ez sem vezetne végzetes eredményre, tehát nem deviancia. Lehet általános, lehet tiltott, de ez kordivat, vagy egyébb társadalmi norma elvárása.

Tehát az általad nem értett kérdés helyesen: Mi lenne, ha minden férfi homokosként viselkedne? Elnézést a pongyola fogalmazásért. Mea culpa
miles_Christi 2015.11.04 18:26:35
:) Counter, tableno, csak a ti kedvetekért, nomeg talán mások okulására is:

deviancia (latin = "az útról letérés") Normától, megszokottól eltérés. "Deviáns lelkület, magatartás, életvitel". A lélektan és főleg a szociológia viszonylag új keletű szakszava."

másutt: "Olyan személy, aki deviációt mutat, általában szexuális deviációt értenek alatta.
A közösség , a társadalom erkölcsi szabályait, elfogadott normáit tagadó, azokkal szembeszegülő."

A következő kifejezés mi lesz, amibe beleköttök? Mondjuk a normális? Azt is kikeressem valamely internetes értelmező szótárból? Ezt hívják a vita elszabotálásának.

tableno,:"Mi lenne, ha minden férfi homokosként viselkedne?" - és még egyszer: ez a helyzet NEM fordulhat elő. Még elméletben sem. Úgyhogy a kérdésfeltevés maga értelmetlen." látom, továbbra sem érted, miről írtam. Az első bejegyzésemből egyértelmű kellene, hogy legyen, csak el kéne olvasni. Azt már nem akarom elhinni, hogy az olvasásértéssel is baj van. Nem azt írtam, hogy mindenki meleg, sem azt, hogy mi lesz, ha az LESZ? Csak érzékeltetni akartam, hogy annak, hogy mi a normális, vagy a deviáns (jelentés feljebb) viselkedés, meg lehet magyarázni hagymázas genderelméletek nélkül is, illetve egy jól hangzó besorolás még senkit sem emel piedesztálra, vagy tesz "normálissá" Ezért írtam azt, hogy akik úgy érzik, hogy feltétlen valami ilyenre van szükségük, azok valószínűleg pszichiátriai kezelésre is szorulnak.

Egyébként pedig hogy: " és még egyszer: ez a helyzet NEM fordulhat elő. Még elméletben sem. " Gondolom, nem hiszed, hogy véletlenül említettem Spártát? Mai történelem ismeretünk(-tem javítson ki valaki, ha tévedek) szerint a spártai fiúkat 7 évesen a családjuk beadta a férfiak házába, hogy 16 év alatt spártait katonát, "egyenlőt" neveljenek belőle. Nem nagyon, vagy szinte egyáltalán nem érintkeztek nőkkel. Sőt! Az elöljárók TÁMOGATTÁK néha finomabban, olykor durvábban a férfiak közti szerelmet, mert szerintük ez erősítette a csapatszellemet és a többiek iránti odaadást. Megnősülhettek 20 éves koruk után, de 30 éves korukig nem a feleségükkel éltek. Hanem egymással. Nem is csoda, hogy állíólag a spártai lányokat nászéjszakájukra férfinak öltöztették, hajukat lenyírták. Később viszont ezektől a férfiaktól elvárták, hogy gyermekkel adózzanak a spártai államnak. Ennyit arról, hogy elméletileg sem...
„A nép Ellenségei... mindenféle Vallást követő Idegenek nagy Számát hívták be az országba; akik nem értenek sem a kereskedelemhez, sem a kézművességhez; akik inkább a koldulást választják a munka helyett; akik megfertőzik Utcáinkat...” (Jonathan Swift)   Jönnek a…..
A Nyugat válságát az a „démoni” gondolkodás okozza, amely a kulturális marxizmust képviselő, Nyugat-gyűlölő frankfurti iskola, s Lukács György és társai eszméiben található – állítja legújabb könyvében Michael Walsh. Az amerikai szerző Budapesten adott elő a Danube…..
miles_Christi 2015.10.06 13:14:27
@Bell & Sebastian: belátjuk.
DE!: Mi az, hogy zsidó dögvész? Mitől pont zsidó?Teljesen világos, hogy a zsidók miért olyan tömegben képviselik magukat az ilyen világfelforg akarommondani világjavító eszmék szószólói és prófétái közt. Azért, mert nem kötődnek sehova. A zsidóság nekik rég nem vallás, ezek ateisták. Jehovát ugyanúgy nem tisztelik, mint Jézust, ezeknek tökmindegy.

Ha viszont nem vallás alapján zsidók, akkor mi alapján?Nem németek, angolok, magyarok, oroszok, mittudomén, mert magukat másnak, kívülállónak érzik, tudják. Az adott ország, ahol születtek, éltek, jobbára csak szülőföld, de nem HAZA. Talán heimat, de nem Vaterland. Tudom, hogy népszerűtlen dolog Hitlert idézni, de más nem jut eszembe, aki ugyanilyen találóan megfogalmazta ezt a közhelynek ható igazságot: ezeknek mindegy, hogy Berlin vagy London, ma itt, holnap ott. Mindenütt otthon vannak, de nem tartoznak sehova. Amíg nem volt Izrael állam, addig volt valamiféle talán romantikus elvágyódás a mitikus Ígéret Földje után, de ma már az sincs. Aki akarja, nyugodtan költözhet Izraelbe, dehát nem ott születtek, általában a nyelvet sem beszélik. Ráadásul akkor szembe kéne nézni az igazsággal, a realitással.

Ezek világpolgárok, akik mindenütt otthon akarnak lenni, és ha a világ mindenütt más, akkor az zavaró. Nem akarják hogy legyen magyar, német, angol, orosz, timbuktui, vagy akármilyen identitás. A kényelmes langyos posvány kellene.
Ettől lenne zsidó a marxista dögvész?
Vendégszerzőnk, Kóré András politológus írása.   Minden évszázad rendelkezik egy, a világ folyamatait alakító első nagy eseménnyel. A 20. században erre a kitüntető figyelemre az első világháború szolgált rá. Kitörése pattanásig feszült helyzetben, a hétköznapi…..
miles_Christi 2015.10.06 11:03:27
Az írás sok érdekes és okos megállapítást tartalmaz, így nagyjából-egészében egyet is tudnék vele érteni. Csak ezzel a liberális demokráciával van némi gondom...

Szerintem hiba a liberális politikusokat, és a liberális "véleményformálókat" olyan embereknek tekinteni, akiket csak a túlzott filantropizmus, és az ahhoz való ragaszkodás vezérelne. Ez szemlátomást nem így van. A liberalizmus a történelemben mindig úgy jelenik meg, mint a meglévőtől való elszakadás, annak jobbátétele, ha kell, radikális eszközökkel. Ez pedig nem a 18. század végén kezdődött. Egyetlen közös ismérve van ezeknek az eszméknek, mégpedig az, hogy deklaráltan az emberiség érdekében teszik, amit tesznek. Mivel pedig ez az "emberbarátság" eszmei alapú, mondjuk úgy, hitbéli kérdés, ezért nem is várható el racionális gondolkodás, sőt, általában még racionális alapon nyugvó vita sem képviselőivel.

A következő tényező, ami ezzel szorosan összefügg, az a hatalomra való törekvés. Az ilyen - általában radikális - "jobbító" eszmék a konzervatív és pragmatikus többség értetlenségével, és passzív ellenállásával találkoznak. Erre azok válasza szinte sosem az ESZME felülvizsgálata, reformja, hanem a radikalizálódás. Ez mutatja legjobban, hogy az eszméhez vallásos hit és ezzel együtt vallásos hevület társul. A saját felsőbbrendűségbe vetett hit, és a hitüket nem osztókkal szembeni irracionális gyűlölet.
A jakobinus diktatúra, amely a "liberté" nevében emberek százezreit börtönöszte be, vagy /és küldte halálba már annyira elcsépelt példa, hogy nem is érdemes idézni. Ugyanez a kategória a 17-es bolsevik forradalom, ami ugyanilyen, csak nagyobb léptékű gyűlöletet és terrort jeéentett mindenkinek aki az ESZME a"minden ember egyenlő" ellensége volt, vagy annak mondták.

Viszont ugyanilyen liberalizmus volt a maga korában mondjuk a lutheri reformáció, és ugyanilyen irracionális volt az abból kialakuló vallásháború is. Szokás a katolikus egyházra mutogatni, mert ez a mai liberálisok korigénye is, de a helyzet az, hogy a reformátorok különféle frakciói ugyanolyan vallási türelmetlenséggel, arroganciával és gyűlölettel viseltettek a katolikusokkal szemben, mint a mai liberálisok a konzervatívokkal szemben. Történelmi tény, hogy a legtöbb boszorkányüldözés és kivégzés a protenstáns Angliában és Észak Európában volt, pont amikorra a katolikus egyház ebből a vadhajtásból már épp kinőtt.

A mai liberálisok ugyanúgy hatalomra törnek, mint elődeik. Forradalomhoz gyengék és nincs támogatottságuk, de a politikában és a médiában kizárólagosságra törekszenek. A Magyarország elleni - valljuk be nyíltan - a jobboldali konzervatív magyar kormány elleni támadásaik nem sokban külömböznek attól, amikor pl. a fracia reformátusok, a híres hugenották a katolikus falvakban a hívekre gyújtották a templomokat, mégsem ezekre emlékszünk, hanem Szent Bertalan éjszakájára, amikor a hugenottákat mészároltatta le a király Párizsban. Miért hisszük azt, hogy a liberálisok máshogy cselekednének, ha valódi hatalom lenne a kezükben? Miért gondoljuk róluk, hogy ártalmatlan emberbarátok, akik mindenkinek jót akarnak, csak kissé túllihegik?

Meggyőződésem, hogy ha tehetnék, ugyanúgy elnyomnának minden más véleményt, mint a kommunisták, a nemzeti szocialisták, a fasiszták, vagy a maga fénykorában az inkvizíció. Az eszközeik is hasonlóak. Aki nem az ő nézeteiket vallja, az nem egyszerűen másként gondolkodó, hanem alacsonyabb rendű, és az emberiség ellensége. Az ilyet pedig legalábbis szeparálni ellehetetleníteni kell, de a legjobb a megsemmisítése volna. Mert ezek a széplelkek mindig az egész emberiség érdekében, annak felvirágzásáért, a "Szebb Jövőért" tesznek. Ezért mindig, minden eszköz megengedett szerintük ebben a harcban. Ha nincsenek érveik, vagy indokaik, kicsit sem riadnak meg attól, hogy hazugságokat kreáljanak.

A helyzet ezzel szemben az, hogy az értékek konzerválását valóban mindig a középréteg, az alapvetően konzervatív többség mentette át. (ezért is hívják néha értékkonzervativizmusnak) Az irónia pedig ebben az, hogy még ennek az elmebeteg hordának az egyébként vitathatatlanul az alapoknál még meglévő értékeit is.
A kulturális antropológusokkal nehéz vitatkozni. A kívülálló objektivitás, a világra való madártávlatos rálátás önjelölt képviselői ők, felsőbbrendűségi tudatuk van. Igaz, a felsőbbrendűségi érzés amúgy szerintük rasszizmus. Nem állítom, hogy a Lányi Andrást…..
miles_Christi 2015.10.02 17:16:15
@Etniez: Nos: Néhány éve Ausztruában, közelebbről Amstettenben egy üzletben (Aldi?? Hoffer?? nem emlékszem biztosan) egy sötétbőrű társaság mászkált a zöldséges részlegnél. Voltak vagy öten-hatan. Az egyik, idősebb nagydarab egyszer csak elvett egy paradicsomot és egészben bekapta.
Gondoltam is magamban, rohadék törökök idejárnak lopni, remélem elkapják őket. Még vigyorogva odaszólt valmit az egyik társának, aki szintén vigyorogva bólogatott. Aztán odafordult egy láthatólag hozzájuk tartozó fejkendős asszonyságnak és eléggé hangosan mondott neki valamit. Ekkor estem mahdnem hanyatt, mert az illető magyarul beszélt. Magyar cigányok voltak. Ha eszeket el is kapták, az osztrákoknak biztosan csak annyi jött le, hogy a magyarok lopnak. Nem pedig az, hogy cigányok. ...

Betelepöltek 5-600 éve és még mindiog nem sikerült őket integrálni. Akkor a mostani bandát mikorra fogjuk?
maketteim 2015.06.01 11:52:00
..
maketteim 2015.04.29 20:17:44
..
maketteim 2013.11.28 21:48:20
maketteim 2013.11.28 21:47:13
maketteim 2013.11.28 21:44:41