Regisztráció Blogot indítok
Adatok
skybell

0 bejegyzést írt és 109 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy 1400 éves páfrányfenyő (halfarkfa) — tudományos nevén (Ginkgo biloba) - hullajtja leveleit Hanzhongban, Észak-Kína Shaanxi tartományában. Mindent kibír. 1945 augusztusában Hirosimára ledobott atombomba hipocentrumától számított 1,6 km-en belül mindössze hat súlyosan…..
skybell 2015.11.25 20:40:25
@Pharmator: keress rá a google-ben!
"MI szemben VELÜK" EZ A PROPAGANDA LÉNYEGE. A sztereotípiák az összes propaganda erőfeszítéseinek a középpontjában állnak. Szándékuk az, hogy létrehozzák azt az érzést, mintha a mi összes cselekedetünk mindig etikus és becsületes lenne, miközben az ellenfeleink cselekedetei…..
Kedves Tesók! Azért írok nektek, mert az Úr kb. fél éve, a Jehova Tanúit helyezte a szívemre, és olyanokat keresek, akik szintén elhívásuknak érzik a feléjük való szolgálatot. Elsősorban azért keresem őket, hogy időnként találkozva megoszthassuk egymással tapasztalatainkat, tanácsainkat, hogy…..
skybell 2015.09.18 17:26:36
@Catharine: Szerelem első írásra:-)))))

A naív lány meg a pártfogó:-)))) Ez annyira amerikai MLM szekta romantik - majd elolvadok:-))))
skybell 2015.09.18 17:54:33
@karalabe4: Szerintem annyira naív a csaj, hogy nem fogja még ezt sem érteni!
skybell 2015.09.18 18:17:50
@ThePreacher: Semmi aljas nincs abban, hogy elmondom a véleményem.

Amúgy meg csak szegény @sønn -nak szerettem volna jót! Már ez is baj?:-)
Vajon mi az, amit nem tudunk még a nemzedékről, hogy ismét visszatérünk rá? David H. Splane elmondja a 2015. szeptemberi műsor első 13 perces blokkjában. Nem állítja, hogy új világosság van a témában, vagy kiigazítás, de azért mégis csak felfedezhetünk benne ezt, azt. A video linkje..
skybell 2015.09.14 01:31:00
@sønn: Kisfiam, hogy 1 nap alatt két nickkaméleon nevet tudtál kreálni az csak azt bizonyítja, hogy az elmebtegség fia vagy! Tényleg kezeltessed magad!
skybell 2015.09.15 01:05:05
@sønn: Én a lényeggel foglalkozom! Legyél szíves reagálni az alább megadott lineken található infókra! Ne struccpolitikát folytass!

SZEKTÁD HAMIS TANÍTÁSAI:

velunkazisten.hu/book/jehova_tanui_ovakodj_a_hamis_profetaktol

SZEKTÁD HAMIS PRÓFÉCIÁI:

jehovatanui.blog.hu/2012/02/08/jehova_tanui_ortorony_tarsulatanak_meghiusult_profeciai

www.exjt.hu/prophecies.html

Te nem ellenség vagy, hanem egy agyhalott/agykárosodott bolond! Akinek a Biblia sem elég, hogy lássa - hogy hogy van átbaszva a SZEKTA által. És mindne nap itt bizonygatod nekünk a hülye elméleteid/okosságaid! Felesleges vagy! Nem kellesz! Tudod miért? Mert rajtad kívűl mindenki látja, hogy mi a helyzet. Te egy korlátolt beteg fasz vagy akinek az alap igazságok sem szúrják ki a szemét.

Van egy olyan kategória, hogy valaki gyógyíthatatlan, na az vagy te!

Egy kis tályog vagy aki abban éli ki a mindennapi beteg hajlamait, hogy egy olyan helyen osztja az észt ahol nem talál megértésre, de oda nem megy ahova állítólag tartozik: Menj vissza a beteg SZEKTÁDBA A BOLOND TÁRSAID KÖZÉ!!! Azt csináld ott a szar műsorodat - ott sem lesz rád senki kíváncsi.
Please feel free to be offtopic.....
skybell 2015.08.28 18:31:44
@nemsanyi: hugyHÓLYAG előbb néz utána a Don Quijote story-nak mielőtt kiállítod újra a szegénységi bizonyítványod - most éppen irodalomból (azt már tudjuk, hogy a Kereszténységhez semmi közöd)!

Csak egy kérdés: tudod ki vagy mi ellen vívta a szémalomharcát?:-)
skybell 2015.09.08 03:36:42
@nemsanyi: nickkameleonocska ne drámázzál, már az 1001. elköszönésed ezen a blogon. végleg? te? egy olyan igazi sunyi hazug szar vagy, hogy holnap újra jössz:-))) 5 perc és újabb hazugság hagyja el a szádat, már azt sem tudod tegnap mit hazudtál. szánalmas vagy...
Karalabe4 nemrég írt egy igazán alapos összefoglalót egy angol nyelvű dokumentumfilm kapcsán a "teokratikus hadviselés" rejtelmeiről, mélységeiről... A cikkből ausztrál áldozatok és az ügyükben korábban eljáró vének beszámolói, kijelentései alapján kiderül, hogyan is…..
skybell 2015.09.04 23:58:33
@nemsanyi: Megint eltértél a tárgytól! Beszéljünk vagy értekezzél a JT részéről elhalgatott de mások által feltárt szexuális molesztálási esetekről! Na erről mondjál valami "okosat", ugysem tudsz!
skybell 2015.09.05 00:07:09
@skybell: Észrevetted nickkaméleon, hogy mindig akkor lépsz le (utána meg visszajössz egy új névvel) amikor az itteni helyes és tartalommal megtöltött válaszokból újra meg újra sakk matt-ot kapsz. Tudod az van, hogy te vagy még mindig a palánk túlodalán (átbaszva JT-i által), csak te azt hiszed, hogy ha minnél többet pofázol akkor ez nincs így. De hidd el nyugodtan, hogy nem tudod a JT-i féle védhetetlen hazugságokat megvédeni - mert lehetetlen!
skybell 2015.09.06 01:47:25
@nemsanyi: SOHA ne mond, hogy SOHA! Napi szinten kapsz SAKK-MATT-ot:-) Skybell-nek ez az első és utolsó neve, egy név elég. Sorry de te vagy a nickkaméleon.
Juhok vagy birkák Ti biztosan nagyobb ismerettel rendelkeztek, mint én. Szeretném megkérdezni, normális dolog zajlik-e a gyülekezetben, illetve ez egyedi eset-e, vagy máshol is így működnek a dolgok...
skybell 2015.08.30 21:40:11
@Brigi40: ha nick nevedből leveszed a Brigi-t (ez volt a minusz Brigi), és 40-ből (a minusz 1-t)....akkor megkapod a végerdeményt, ami 39
skybell 2015.08.31 02:16:49
@nemsanyi: nem vetted be a gyógyszert vesica urinaria?:-)
skybell 2015.09.01 00:37:10
@nemsanyi: Kicsi vesica urinaria-ám, a legrosszabb napomon se tudnál olyan jól lenni mint amennyire jól vagyok - köszönöm kérdésed, mert ennyi hülyeséggel a fejedben mint amit te itt összehordasz ez lehetetlen:-)
Indiában elindult az első olyan szolgáltatás, amely teret ad a kibontakozásra vágyó még fel nem fedezett tehetséges tervezőknek, hogy megalkossák saját otthonuk kinézetét. A Vijayawada Garden Estate névre keresztelt projekt egyenlőre még csak tervezési fázisban van, de ígéretek…..
A bibliatanulmányozáshoz használt kiadványok teljes mértékben tájékoztatják az embereket, mielőtt úgy döntenek, hogy megkeresztelkednek? "Igen" Tehát tájékoztatjátok őket, hogy egy bírói bizottság ülésének nem lehet részükről tanúja, és fel sem lehet venni? "Igen" Meg…..
skybell 2015.08.27 23:47:41
@nemsanyi: A hugyHÓLYAG érveslése...áááá hagyjuk!:-)
skybell 2015.08.28 16:06:55
@nemsanyi: hugyHÓLYAG mondja verébnek.... - szerintem olyan ember az aki tükröt tart neked! Inkább nem mondok semmit, mint hogy állandóan hülyeséget beszéljek mint te hugyHÓLYAG!:-)
Amikor Clarkson kirúgták a Top Gearből, valahogy lehetett sejteni, hogy ezzel a lépéssel mindenki jól fog járni, csak pont az a BBC nem aki meghozta a döntést. Azt most hagyjuk, hogy az utolsó csepp a közmondásos pohárban sima gyökérség volt-e (mire befejezték a melót, nem volt…..
skybell 2015.08.28 12:30:44
@dex.ion: akkor meg is vagyunk:-))) @kicsitomi: intézi a részleteket!
Jehova tanúi körzetkongresszus, 2015. A jó pásztor ... program utáni alkalmazástechnikai problémák. Günter Axel tartotta az aznapi utolsó programot, a srác úgy beszél, ahogy kell, nem ripacs, mint a többiek, akik egy rossz poénért még ide-oda szökellnek is az emelvényen, és "ezt majd kivágjuk"…..
skybell 2015.08.27 03:12:25
@Zalahusztra: Nem mindegy ki Günter Alex , ha a nickkaméleon mától a hugyHÓLYAG!!!???:-)
skybell 2015.08.27 13:35:30
@nemsanyi: "Csak néztem ki a hugyHÓLYAG fejemből kiüresedett tekintettel" - helyesen így hangzik a mondat!
skybell 2015.08.27 14:12:44
@nemsanyi: figyelek hugyHÓLYAG-om - mondjad csak, mi bánt?:-)))
...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég átlagos erő és már jól érezzük magunkat. És hát...izé...rossz hangja van a négyhengeres E30-nak? Télleg? ..
skybell 2015.07.30 16:50:32
skybell 2015.07.31 00:58:39
@EQMontoya:

E30-as Group A-s autóknak van ilyen hangja (nem turbósak)

Szívó motor kb 355 LE és 9300-at pörögnek!

youtu.be/mWgPeN26VBI
youtu.be/5qng_bUTbag
..
skybell 2015.05.03 12:35:59
k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com (Ez az első a blogtulajdonos fiókja, de ritkán olvassa.) columba [kukac] freemail.hu partijonas [kukac] gmail.com Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy…..
skybell 2014.08.31 13:25:54
@Nεω: bye bye Szása:-)))
skybell 2014.08.31 22:10:53
@Nεω: Egyetértek veled. Gyökér színvonalat képviselsz.

Amúgy meg a hülyegyerek duma már annyira szánalmas. Nem inkább te vagy az? Ha megemlítesz egy kommentedben és reagálok az orosz szar dumádra akkor te meg nekiállsz puffogni.

Szerintem menj egy el kicsit nyaralni vagy pihenni, rádfér!
Sziasztok!Azt hiszem végső elkeseredésemben jutottam hozzátok, aminek nagyon örülök! Az én történetem 1 éve kezdődött, amikor adódott egy lehetőségem, hogy az egyesült államokban töltsek fél évet a nagynénémnél, aki mint utólag kiderült Jehova Tanúja az egész…..
skybell 2014.08.04 23:47:21
Szia Rita!

Két dolog - ezek jutottak eszembe per pillanat:

1. Ezt a 2 könyvet érdemes lenne elolvasnod - nagyon ajánlom figyelmedbe - , ez segít megválaszolni/kitisztázni jónéhány kérdést:

www.harmat.hu/index.php?page=shop.product_details&category_id=12&flypage=flypage.tpl&product_id=179&option=com_virtuemart&Itemid=2

www.harmat.hu/index.php?page=shop.product_details&category_id=12&flypage=flypage.tpl&product_id=320&option=com_virtuemart&Itemid=2

2. A szerelem: az a ti magánügyetek! Ebben nem szabad és lehet tanácsot adni.

Viszont olvasva a teljes eddigi storyd, én úgy érzem, hogy egy nagy csapdában vagy! (Az alap eset az, hogy JT-i féle "egyház" az egy szekta. Kereszténységtől olyan messze vannak mint Makó Jeruzsálemtől! Nagyon! Pl. ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a te tanulmányozásod egy hamisitott, a szájuk íze szerint szerkesztett és értelmezett Bibliából történt!) Kérlek legyél összeségében nagyon óvatos!

Ha érdekel a női oldala egy kapcsolatnak akkor érdemes felvenned a kontaktot karalábé-val, ő csinálja ezt a blogot és sok mindent tudna veled megbeszélni női szemmel. Ez a blogja: eletazortoronyutan.blogspot.hu és ott el is éred!
// BejegyzésHarryson Velazquez által ..
skybell 2014.08.02 22:47:32
@sefatias: Tudtam, hogy erre megy ki a játék:-)))
Onnan lehet tudni, hogy a Tanúknak az Őrtorony a bálványuk, hogy a szervezet vizsgálatát Isten elleni támadásnak veszik. Jelenleg arculatváltás folyik az Őrtorony Zrt.-nél: egy új márkát, a JW.ORG-ot építik ki per pillanat, augusztusban egy "történelmi kampány" kereteiben, "hogy…..
skybell 2014.08.01 21:36:14
@picket9: Szerintem csak berezelt nickkaméleon, hogy lelepleződik:-)))
A gifet készítette: Laci7000 "Ha fiatal vagy, azzal a ténnyel is szembe kell nézned, hogy soha sem fogsz megöregedni a dolgok jelenlegi rendszerében. Miért nem? Mert az összes bizonyíték a Biblia próféciájának beteljesedésében azt jelzi, hogy e korrupt rendszer vége néhány…..
skybell 2014.07.30 00:06:50
@csabex28:szia! ezt írod: "amit hallotam tolük nem automatikusan hittem el hanem uttananèztem mindenek!több napot söt honapot kutattam a tèmaba!tortènelmi szempontbol megvizsgálva,csillagaszati stb stb...tobb bibliaforditást megnèztem meg a hèbert is!!"

ha elfogadsz egy tanácsot akkor nézz jobban utána a dolgoknak, mert nagyon szépen eltudják JT-i magyarázni (és el is hitetik veled) a saját hazugságaikat! JT-i sajnos egy szekta, egy pénz központú New York Brooklyn-ból irányított MLM szervezet!

ez az egész blog a hazugságaik leleplezéséről is szól! olvashatsz olyanoktól akik már túlvannak ezen azon ebben a szervezetben. tapasztalataikat olvashatod. írnak olyanok akik benragadtak, mert a családjuk egyik fele még nem ébredt fel.

és nézz jobban utána a dolgoknak, míg nem késő - ez egy javaslat!

egyéb témába vágó blogok:

sefatias.blog.hu

eletazortoronyutan.blogspot.hu

infaustus.wordpress.com

zsotza.blogspot.hu

kingdome.blog.hu

kötelező olvasmánynak mondanám tanúknak és nem tanúknak, érdeklődöknek egyaránt:

www.harmat.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=179&category_id=12&manufacturer_id=108&option=com_virtuemart&Itemid=2
pár video:

youtu.be/813cAd8RWmQ

youtu.be/dWjTdOXJsew

ezek nem könnyű dolgok, de érdemes végig olvasni!

végezetül! tudod van az a mondás, hogy "okos ember a más kárán, a hülye a sajátjából (vagy abból sem) tanul"

legyél okos ezt kívánom!
skybell 2014.07.30 00:46:11
@csabex28: Megtalálni a helyes utat Istenhez és Kereszténynek lenni nem könnyű, de a jóhír az, hogy nem lehetetlen! Szerintem ha hülye lennél, akkor nem néznél szét! Szóval ne hülyézd le magad, ok!?:-) Sok sikert és csak okosan!
A magyar felirat bekapcsolható! Kapcsolódó cikkünket ITT olvashatod. Átírta, fordította és feliratozta: Columba, Eve, Eamene, JJ ..
skybell 2014.07.24 14:44:44
@river flows: Neked értelmezési problémáid vannak! Ha valami idézőjelben van akkor azt annak megfelelően kell értelmezni! Tehetsz elé vagy utána akármennyi felkiáltójelet, ha maga a szöbeg értelmezésed rossz!! Ugyan ezt a szakaszt több más fordítás érthetőbben vissza adja, ha és amennyiben egy idézőjel neked gondot okoz olvasás/értelmezés közben, akkor javasolt/érdemes elolvasni más kontextusban is, hogy érthetőbb legyen számodra!

EFO /Egyszerű Fordítású Biblia/
(EFO Róma 3:1-20)

1 Akkor van-e valami előnye a zsidóknak a többi néppel szemben? Van-e valami értelme a körülmetélkedésnek? 2 Igen, minden tekintetben sok előnyük van! Ezek közül a legfontosabb, hogy Isten rájuk bízta, hogy őrizzék meg, amit ő kijelentett.[a] 3 Igaz ugyan, hogy közülük egyesek hűtlenek lettek Istenhez, de vajon emiatt Isten is hűtlenné lesz a saját ígéreteihez? 4 Dehogy, semmiképpen! Hiszen Isten még akkor is teljesíti, amit megígért, ha az összes ember hazudna is. Mert ezt mondja az Írás Istenről:

„Igaznak bizonyulsz, abban, amit mondasz,
és győztes leszel, amikor vádolnak téged.”[b]

5 Ezek szerint, ha mi igazságtalanok vagyunk, az még világosabban megmutatja, hogy Isten igazságos? Akkor hát nem igazságtalan-e Isten, ha mégis megbüntet? — kérdezhetné valaki, az emberi okoskodás szerint. 6 Nem, Isten semmi esetre sem igazságtalan! Hiszen akkor hogyan ítélkezhetne az egész világ felett?

7 Erre azt mondhatná valaki: „Amikor hazudok, az tulajdonképpen Isten igazságát mutatja meg, és a dicsőségét növeli. Akkor viszont miért ítél el engem?” 8 Ha ez igaz lenne, akkor már azt is mondhatnánk: „Vétkezzünk csak nyugodtan, úgyis jó származik belőle!” — és valóban vannak, akik hamisan azzal vádolnak engem, hogy ezt tanítom. De akik ilyesmit mondanak, hazudnak. Az ilyen rágalmazók megérdemlik, hogy Isten elítélje őket! (EFO Róma 3:1-20)

Forrás: https://www.biblegateway.com/passage/?search=Róma%203&version=ERV-HU

Ugyan itt össze tudod hasonlítani ezt a részt a Károlival illetve Új fordítású Bibliával. szerintem érdemes!

Végezetül amiről te írsz és próbálod elfogadtatni itt velünk azt a Biblia nagyon szépen leírja és megadja rá a választ (valaki helyére a saját neved nyugodtan behelyettesítheted):

Róma 3:7-8:

7 Erre azt mondhatná valaki (pl: RIVER FLOWS): „Amikor hazudok, az tulajdonképpen Isten igazságát mutatja meg, és dicsőségét növeli. Akkor viszont miért ítél el engem?”8Ha ez igaz volna, akkor már azt is mondhatnánk: „Vétkezzünk csak nyugodtan, úgyis jó származik belőle!”—és valóban vannak, akik hamisan azzal vádolnak engem, hogy ezt tanítom. De akik (pl: RIVER FLOWS) ilyesmit mondanak, hazudnak. Az ilyen rágalmazók megérdemlik, hogy Isten elítélje őket!
skybell 2014.07.27 11:54:23
@river flows: "Ha megfigyeled, minden vallásnál (és az ateistáknál is) szó szerint Jézus a botláskő - a személye, az Atyjához fűződő kapcsolata, hogy miért jött a földre, hogy mit tett- és mit készül tenni az égben."

A fentiekkel az a bibi, hogy ez JT-ra tökéletesen ráilllik!

Tudod sefa mondta neked: hogy bort iszol és vizet prédikálsz. Miért nem veszed észre magadat?
Egy érdekes témát szeretnék most megvizsgálni. A Bibliában van egy fogalom, kifejezés, ami a keresztény és hívő élettől elválaszthatatlan, hiszen a keresztény hívő élet a Biblia alapján ezzel kezdődik el. A megtérés az tulajdonképpen Isten hívására való emberi válasz az…..
skybell 2014.07.21 14:06:27
@KMZ_hyperion: Mindig örülök, ha valaki örül:-))) Amúgy mi van?:-)))
skybell 2014.07.22 20:31:50
@bjanek:

"a Biblia szerint az Atya Isten, a Fiú az Atyát megillető tiszteletet kell, h megkapja, a Szent Szellemről egyiket sem olvastam benne."

Ezzel szemben a Biblia Istennek, sőt helyenként az Istennek nevezi mind az Atyát, mind a Fiút, mind a Szentlelket!

Biblia szerint ISTEN az Atya (Mal 1:6, Jn 6:45, Róm 1:7, 1Kor 8:6, Ef 4:6, 1Pt 1:2), ISTEN a Fiú (Mt 1:23, Jn 1:11, Jn1:18, Jn 10:30, Jn 20:28, Róm 9:5, Fil 2:6, Kol 2:9, Tit 2:13, 1Jn 5:20, 2Jn 9), ISTEN a Szentlélek (ApCsel 5:3-4, Ap csel 16:6-10, 1Kor 12:4-6)
skybell 2014.07.23 09:47:45
@river flows:

Isten figyelmeztette Ádámot és Évát, hogy ne egyenek a kert közepén lévő fának a gyümölcséről, de a kígyó ravaszabb volt mindennél és kísértésbe estek. Éva beleharapott a gyümölcsbe, és adott Ádámnak is, a férjének. Ezután Isten ellátogatott hozzájuk, és kíűzte őket a paradicsomból az engedetlenség miatt. Azóta az ember bűnösnek születik, de Jézus meghalt értünk.

Tehát ha Ádám és Éva engedetlen volt Istennel szemben, akkor ez azt jelenti, hogy nem voltak tökéletes emberek. Olyannyira - remélem ennek a büntetésnek a súlyát látod - hogy mióta bűnbe estek van halál, ez lett a bűntetés!
Egy michigani királyságterem pillanatnyilag egy pünkösdi egyházhoz hasonlít, amint a kongresszusi küldöttek Pharrell Williams “Happy” című számára táncolnak Egy YouTube-videó, amelyet a 2014-es nemzetközi kongresszusok egyik küldöttje töltött fel nemrég, nagy feltűnést…..
skybell 2014.07.22 19:35:17
@KMZ_hyperion: "Ez egy perverz ...."

Az amúgy:-))) De ezen most fetrengtem:-)))))
skybell 2014.07.23 00:07:57
@river flows: "De most mondok valamit: Ha mindent rosszul tudnának is, de jól beazonosítják Istent, már övék a pálma.
Az egész világon senki nem tudja beazonosítani, csak ők. Ez tény!"

Inkább ne mondj semmit, jobban jársz! Tévedsz ismét (mondjuk ez nem újdonság)!

Megkérdezném: Ha nem marad fent a Biblia akkor brooklyniak melyik könyvespolcról szedték volna le azt? Akkor te most mit csinálnál? Mi lenne ezzel a céggel?

Megkérdezném még tőled, hogy azt legaláb tudod-e magadtól, hogy hogyan és miképpen maradt fent a Biblia!? Tudni illik nem a brooklyn-i kamu egyházad miatt maradt fent!
skybell 2014.07.23 00:21:48
@Johnny Joker: DON'T JOKE'R
Russell forog a piramisában, Rutherford még a whiskeyt is kiprüszkölné: Jehova Tanúi legfontosabb üzenete pedig a weboldaluk címe lett! Ne feledd: Bár csak közvetetten, a hű de értelmes szolgáján keresztül, de MAGA JÉZUS KRISZTUS SZERKESZTI A JW.ORG-OT!!! Az interweben egyedül a…..
skybell 2014.07.20 16:14:42
@river flows: Téged mindenki mindig félreért!:-))) Te mond már, ez miért van? Nem lehet véletlenül, hogy a te készülékedben van a hiba...?
skybell 2014.07.20 16:31:31
@river flows: Hát 30 fő az azért nem kevés. Tudod ha nekem 3 ember visszajelez rólam valamit (ami ugye nem 30) már azon elszoktam gondolkodni.

Azt hiszem ez elegednő visszajelzés kellene számodra is lenni, hogy valamit nem jól csinálsz! Tehát a hiba még mindig a te készülékedben van - letagadhatod (természetesen) magadnak, de egyszer úgyis kiborul ez a bili!
skybell 2014.07.20 20:13:24
@river flows: "Ha egy ember mondja, hogy szamár vagy, ne törődj vele. Ha kettő: gondolkodj el. Ha három: vegyél egy nyerget!"

És ha harminc akkor meg gondolkodj el - hogy most az egyszer valószínűleg nem neked van igazad! És járj utána az itt hallotaknak alázattal!

Tudod itt ez a szám már 30!
Ez az írás először egy hozzászólásnak indult, amiben 5 területre szerettem volna kitérni egy rendszeres olvasónk kérdései alapján. Sajnos Jehova Tanúi Vezető Testülete képes volt arra, hogy elhitesse, sőt beleégesse az emberek agyába, hogy csupán egyetlen teológiai kérdésre…..
skybell 2014.07.17 02:02:56
@river flows: Te nem egyszerű vagy, mert az egyszerű emberben meg van a képesség, akarat, hogy megpróbálja felfogni a dolgokat. Befogadó, nyitott még ha nem is olyan a téma amihez ért. Ezzel szemben veled itt sokan normális hangnemben, feléd nyitottságot mutatva beszélgetnek. Viszont te ezt nem nyújtod nekik fordítva, csak mantrázol, nem akarod meghallani a dolgokat még ha számtalanszor is csak a Bibliát használva cáfolnak téged és az MLM szektád agyszüleményeit. Nem kell hinni a tényeknek, neked sem. Te egy buta ember vagy. További sok sikert az életben. Menj vissza oda ahonnan jöttél és ne fárassz minket itt tovább az X-ik nickneved alatt. Rendben te kis butus!?
Szia! Először is bocsánatot kérek, hogy írok neked, de annyi a kétely és a kérdés bennem, hogy már szinte sokszor egész nap csak sírni tudnék! 2011-ben Keresztelkedtem meg, abban a reményben, hogy lesznek barátaim és egy szerető testvéri közösség tagja lehetek. Hatalmas…..
skybell 2014.07.13 14:38:52
@LPoti: Lassan nyitok itt egy óvodát:-)))
skybell 2014.07.13 15:16:39
@Johnny Joker: és @jelen blog olvasók:

Az elmúlt pár évben - többször - felmerült egy olyan meeting ötlete ahol azt tűztük ki célnak, hogy megfogalmazzunk egy közös missziót és együttes fellépés sorozatot, folyamatokat dolgozzunk ki amely a közös célt támogatják!

Ez rendre nem tudott megszerveződni - ki ezért, ki azért - nem tudott eljönni, vagy már az is gondot okozott, hogy személyesen felvállalja magát!

Tehát ezek mind szép szavak, hogy küzdjünk ezért vagy azért közösen - miközben a legalapvetőbb bizalmi szintet sem értük el! Hogy ha másban nem is de legalább akkor a JJ keresztül egymásban bízzunk és mozduljunk meg!

Viszont míg ezt a legalapvetőbb szintet közösségileg nem ugorjuk meg addig csak álmodozni lehet arról, hogy ez vagy az lenne a kitűzött cél!
skybell 2014.07.16 00:51:14
@Marci kérdez: Miért neked mi a véleményed - persze csak komolyan - a fenti kérdésről!?
„Mindig is úgy találtam, hogy a kegyelem nagyobb sikerre visz, mint a szigorú igazságosság.” - Abraham Lincoln Jehova Tanúi és általában a laikusok számára az eszkatológia szó nem sokat mond, sőt, ha megszólítanánk valakit az utcán, hogy mit gondol az egyháza…..
skybell 2014.07.12 12:01:10
@timeshift: a kék sarokban timeSHIFT

@timestift: a piros sarokban timeSTIFT

ez kész....:-))))

"Let's get ready to rumble!....."

.......és GONGGGGGGGGGGG!!!!

BOXXXX

a menetek 2 percesek kedves nézőink:-))))
skybell 2014.07.12 14:09:16
@Laci7000: Mondjuk, ha komolyan belegondolunk ez az igazi dráma, hogy mit és hogy okoznak az ilyen szekták instabil emeberekben. Riasztó!
skybell 2014.07.12 15:13:59
@Laci7000: Vagy fordítva! A nem két lábbal a valóság talaján álló (segítségre szorulók), illetve egézséges védőernyő nélküli emberekben az Isten képet is torzítják a szekták - mert hát azt nagyon tudják, sajnos! Ez az egyik alap recept az új tagok megnyerésére - hogy majd ők "segítenek", azt mondják, közben pedig csak még többet el és kivesznek az emebrekből azok tudta nélkül akik mit sem sejtve még ehhez bőszen asszisztálnak is. Miközben ha adottak lennének a feltételek és egézségesek lennének akkor kitudnák védeni az ilyen kerítőket, viszont a sérűltek ezt nem tudják kivédeni. Kellene a társadalmi/akár állami prevenció, ami sajnos nincs - mert hát ügye vallás szabadság van. Ez a szitú egy rossz vicc:-(