Regisztráció Blogot indítok
Adatok
raingun

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amikor túlélték az Útvesztőt, még nem sejtették: egy sokkal borzasztóbb, posztapokaliptikus világba tartanak. Ki kell állniuk a tűzpróbát. Előzetes. Tavaly egy új ifjúsági kalandfilm első része került bemutatásra, Az útvesztő címmel, amiben egy csapat fiatal egy halálos…..
raingun 2015.05.21 07:51:58
Fantasztikusan szép, II. világháborús, újraszínezett és feljavított képekből osztok meg veletek néhányat. Talán elárulhatom, hogy a "Napi érdekes" képek mellett ez a másik kedvenc kategóriám, ha tehetem mindig begyűjtök újabbakat. Szerencsére egyre több készül, hála az ügyes programoknak, no és…..
raingun 2015.05.20 08:31:58
@quidproquo: Hehe, ez azért jó volt, megjegyezni hogy kevés a németekről szóló kép és kettős mércét kiáltani majd azt írni hogy a német katonáknak/tiszteknek, haditechnikának még esztétikai élménye is van. Kicsit mintha az egyik oldalra húznál, nem igaz?
Az előző - hasonló tárgyú - írásban pár kiemelkedő emberi teljesítménynek szenteltünk hangsúlyt, a folytatásban a katonasorsok alakulását kísérhetjük figyelemmel. Prohászka Zoltánnak és kitűnő írásának átadom a terepet. Lengyelország jövője szempontjából…..
Vendégszerzőnk, Bencsik Gábor írása. A történelem nyilván nem ismétli önmagát. Viszont a társadalmi szabályszerűségek meglehetős állandóságot mutatnak. Ha tehát valamely jelenségről vagy elgondolásról az az érzésünk támad, hogy korábban már szerepelt a „műsoron”,…..
Aludni mindenkinek muszáj, a szervezetünknek egyszerűen szüksége van a pihenésre. A legtöbb ember néhány kivételes alkalomtól eltekintve minden nap alszik, ennek köszönhetően az életünknek mintegy egyharmadát töltjük összesen ezzel a tevékenységgel. De mi a tudományos oka…..
raingun 2015.04.18 19:32:05
Tavaly még mindenki az évek óta menetrendszerűen feltűnő blöffnek hitte, először Varga Miska is csak röhögött rajta, aztán holnap mégis csak bevezetik a vasárnapi zárva tartás nevezetű orbitális baromságot. Ahogy ettől a kormánytól megszokhattuk, folyamatos bénázások,…..
Megéreztem, hogy kell adnom egy lökést az MTVA sajtóosztályának ahhoz, hogy elkészüljön a Tökéletes Sajtóközlemény: sikerült a magyar sajtó jelentős része és a szakemberek által is egyöntetűen bukásnak tekintett március 15-i nézettséget kihozni úgy, hogy a naiv olvasók…..
Hetek óta közbeszéd tárgya, mi olcsó a Belvárosban. Most megmutatjuk, mi az, ami igazán drága. Mert ha hiszed, ha nem, lehet urizálva kegyetlenkedni. A Bástya utcában 980 ezer forintért építettek rácsot egy transzformátorra, csak azért, hogy két, a környékbelieket egyébként nem…..
„Úgy tizenöt éves lehettem, amikor először borzadtam el attól, amit „odalenn” láttam. Amikor szexuálisan aktív korba léptem, ez a dolog egyre jobban zavart, valósággal felemésztett. Évekig kínlódtam a vaginám miatt, ami a párkapcsolataimnak sem tett jót.” Harriet azóta…..
A farpofáim is összerándultak, mikor az oszlopot láttam egyenesen a kamera felé közeledni. És felszisszentem, hogy na basszameg, ezért kéne figyelni. Nem vagyok én marha okos, meg tévedhetetlen sem. És ellentétben a sok, igazán okos megmondóemberrel én sem vagyok száz százalékig…..
A Blikk és a Bors is megírta, hogy péntek reggel Sebestyén Balázs élő adásban tudta meg, hogy meghalt egy közeli rokona. A műsor első 15 percében még ott volt a stúdióban, aztán a következő blokkban már csak Rákóczi Ferenc és Vadon Jani maradt a Morning Showban. Ők…..
raingun 2014.09.06 10:24:36