Adatok
Bitter Anikó
46 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Első ajtódíszem készítését nagyon élveztem, és a végeredményt látva tudtam, hogy lesz még újabb horgolt koszorú a munkáim között.
Ezt a dekorációt baratnőmnek készítettem, aki férjével új lakásba költözött a nyáron. Piros, rózsaszín es fehér virágokat készítettem, az alapot most fehér fonallal…..
Már karácsonykor is kacérkodtam a gondolattal, hogy ünnepi asztaldíszt készítek, azonban időhiány miatt nem került rá sor. Most azonban több szabadidővel rendelkezvén, kihasználtam a kínálkozó alkalmat és, megszületett ez a cuki tavaszi asztaldísz.
A kacsát már régebben meghorgoltam. Lilleliis…..
Egyáltalán nem terveztem, hogy ajtódíszt horgoljak, de mikor megnéztem Crochet Liliom újabb videóját, amely történetesen tavaszi ajtódísz készítéséról szól, nem bírtam ellenálni, muszáj voltam készíteni egyet.
A tananyag rendkívűl részletes, nagyon jól követhetően mutatja be az ajtódísz összes…..
Karácsony után, a sok maci, rénszarvas, csillag és hópehely horgolása után valami másra vágytam. Nem, nem, a horgolast nem úntam meg, csak más figurát szerettem volna készíteni, így született meg ez a két kismalac.
Mari-Liis-Lille ingyenes mintája alapján készültek. A kislány természetesen…..
Nagyon vágytam már saját készítésű lógólábú rénszarvasra. Sokat kutakodtam a neten egy számomra megfelelő szánhúzó leírása után, de egyik sem volt az igazi. Ezért kiválasztottam egy irtó cuki szarvast, amin pici változtatásokat végeztem.
Elsőként a lábait hosszúra horgoltam, hogy lóbálhassa…..
Karácsonyfadísznek eddig csak nagy szerelmemet, hópelyheket horgoltam, azonban az idén ráleltem egy szuper piros-arany fonalra, amely szinte azért kiáltott, hogy készítsek belőle dekorációt. Egy könnyedén elkészíthető csillag mellett döntöttem, amely egyszerűsége mellett igen mutatós is.
Ezzel…..
Ezt a kiscicát kérésre készítettem. Egy nagyon ragaszkodó kisfiú játék cicáját kell kicsit felfrissíteni, kimosni, új töméssel ellatni, mert bizony a sok szeretet megviselte. Barna cica a helyettesítést hivatott teljesíteni, hiszen a munkálatok nem csupán fél órába telnek. Ezért ezt a cuki lilleliis…..
Véletlenül leltem rá pár hónapja ennek a csörgőnek a leírására. Amint megláttam, bele is szerettem. Rögtön késztetést éreztem az elkészítésére, de sajnos kisfiam már kinőtt a csörgős korszakból. Szomorúan el is hessegettem a horgolás iránti vágyamat, végtére is, ha mindent meghorgolnék, amibe…..
Kisfiamnak még születése előtt horgoltam játékokat, sapkákat és egy takarót. Babafotózásán is szerepet kapott néhány közülük, valamint 1 év után is. Bár ma már a takarója épp hogy átéri, és az egérkéje is kisebbnek tűnik, mégis aktív használatban vannak eme horgolmányaim.
Ahogy látjátok, a…..
Tudom, tudom, megint egy maci került ki a horgolótűm alól, de annyira aranyos, hogy nem bírtam megállni, hogy ne készítsem el.
Mikor megláttam lilleliis újabb alkotását, már lelki szemeim előtt lebegett ez a cukiság, az épp akkor vásárolt lila fonalamból horgolva. A végeredménnyel nagyon…..
Nemrégiben ünnepeltük kisfiam első születésnapját. Ennek alkalmából profi fotóst kértünk fel Máté megörökítésére, hiszen ilyen cuki már sosem lesz. A fotózasra egy újabb mackót szerettem volna készíteni, ami inkább egér fejű lett, mint sem macira hasonlítana. A teste sem az igazi, olyan mint egy…..
Bemutatom nektek Pisztáciát, a maci fiút. Ez a kedves mackó egy régen látott kisfiúnak készült.
Eredetileg lilleliis Tummy maciját szerettem volna meghorgolni, de munka közben egyre erősödött bennem az az érzés, hogy klasszikusabb mackót kell készítenem. Ezért a pofiját megváltoztattam, illetve a…..
Kisfiam első születésnapjára horgoltam ezt az Amerika Kapitányos szundikendőt. Abban a reményben készült, hogy nyugodtabban fog aludni a kiságyában, ha lesz mit gyürkésznie a kis kezeivel. Hát a várt eredmény elmaradt, de mint bábu, bevált a kis Amerika Kapitány. Fiacskám már megismeri mikor…..
Egy tüneményes kislánynak egy igazi csajszis macilány jár piros-rózsaszín ruhában és virágos fejpánttal.
Keresztelőre kezdtem el horgolni ezt a macilányt, de sajnos a jeles napon még hiányoztak a karjai, pedig apait, anyait beleadtam, hogy időben készen legyen. Késön tudtam meg mikor lesz a…..
Ez az édes kis polip egy 5 hónapos tündéri kisfiúnak készült.
Rendkívül egyszerű volt meghorgolni. A fejrész pillanatok alatt elkészült, a csápok kicsit tovább tartottak, de könnyű, gyorsan haladós munka volt az is. Kezdő horgolóknak kifejezetten javaslom ezt a leírást, mert nagyon könnyű pozitív…..
Húsvétra készítettem ezt az elegáns nyúlfiút. Sok tervem szándékosan nem volt, hogy biztos kész legyek, és ne kapkodjak bele több amigurumiba is. Jól tettem, mert fogzás miatt sok álmatlan éjjszakám és nappalom volt, de azért húsvétra sikerült meghorgolnom ezt a kis cukiságot. Kisfiamat a magas…..
Közeledik a Valentin nap. Személy szerint nem szoktam ünnepelni, de tudom hogy sokaknak fontos ez a nap. Így biztos felmerül bennetek is, hogy miféle ajándékot horgolhat ilyen alkalomra az ember leánya.
Íme néhány ötlet, amelyek nem csupán szimpla szívecskék.
Fotó és fizetős leírás itt…..
Ezt a mini mackót és a macifüles sapkát kérésre készítettem. Sajnos határidőre nem sikerült befejeznem, kisfiamról való gondoskodás sokkal több időt igényelt, mint amire számítottam. Szerencsére tulajdonosa nem bánja a késedelmet, és szívesen elfogadja így is a horgolmányaimat. Nagylelkű gesztus ez,…..
Végre elkészültek a hópelyheim! Azt mar csak csendben mondom, hogy két év késéssel készítettem el a szívem vágyait.
A hópehely horgolása nagy mumus volt számomra, mivel vékony fonalat kell használni, hogy szép legyen a végeredmény. Talán ezért is halogattam ilyen sokáig az elkészítést. Na de…..
Akkor bukkantam rá ennek az egérkének a leírására, amikor már tudtam, hogy születendő kisfiamnak lesz babafotózása. Annyira cukinak tartottam, hogy a fotózásra el is készítettem.
Fotó: Katahlens
Egyszerűségében rejlik a varázsa, egyáltalán nem bonyolult forma, rendkívül könnyű volt horgolni,…..
Nagyon nehezen tudok az elmúlt hónapokban időt szakítani horgolásra, Máté kitölti a napjaimat. Mégis szerettem volna a lakásba horgolt őszi dekorációt. Ezt a gyorsan elkészíthető levelet választottam, amelyből többet is horgoltam az inkább őszre jellemző színű, itthon fellelhető fonalaimból. Azt nem…..
Ma ellátogattam a Kacskaringó Fonalfesztiválra, a TEMI Fővárosi Művelődési Házba. A fesztivál szót kicsit erősnek tartom, nem volt akkora volumenű, mint amit egy fesztiváltól várna az ember, de ennek ellenére csodaszép fonalakat láttam.
Gyönyörködtem, tapogattam és simiztem…..
Megígértem, hát itt van teljes valójában. Szörnyecskéim még utoljára felsorakoztak, majd elfoglalták helyüket a babaforgón. Azóta rendületlenül vigyázzák Máté álmát.
A fából készült tartóelemet nagyon köszönöm asztalosunknak!
Működés közben is megnézhetitek mennyire tetszik…..
Tegnap volt az első házassági évfordulónk férjemmel. Tavaly az esküvőnkre egy borsó esküvői párt horgoltam. De azóta már bővültünk, igy a borsó menyasszony es borsó vőlegény kiegészült tegnapra kisfiúnkkal, borsó Mátéval.
Az eredeti minta szerint készítettem, csak most 4 mm-es horgolótű helyett 3,5…..
Tegnap férjemnek megérkezett egy megrendelt könyve a Libribe. Mivel Mátéval már rég kocsikáztunk, családostul felkerekedtünk átvenni azt. Egy anyának és 2,5 hónapos kisbabájának bizony ez nagy élmény ám!
Amíg a férjem átvette a könyvét, Maté és én elindultunk nézelődni…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz