Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SallaiRB

42 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ma reggel elmentem a belvárosi piachoz. Nincs messze innen az országháztól, két kollégával mentünk, hogy a piacról beszéljünk a sajtónak, és találkozzunk Csonka Krisztiánnal, az LMP ottani polgármesterjelöltjével. Tavaly novemberben nagy port vert fel, hogy Rogán Antal kerülete…..
Mint itt legtöbben tudják, kezdő politikus vagyok. Ezt szoktam mondani, habár az igazat megvallva közélettel és szakpolitizálással (környezetpolitika területén) már több, mint 20 esztendeje foglalkozom, és 1998 óta különböző formákban önkormányzati dolgokkal is, két…..
Ritkulnak a bejegyzéseim, nem tagadom, totál behavazódtam. Talán hamarosan jobb lesz, elvégre nem lesz országgyűlés őszig, de azért nem ígérek inkább semmit. A héten, mint a híradásokból talán látható volt: találkoztam francia diplomatákkal, volt szakmai találkozóm…..
Még tegnap írtam – ezért így a fogalmazás, csak nem fejeztem be. Tehát az írásban a jelenidő hétfőre vonatkozik, bocsánat. -----------------Nna – bejött, amit sokan jósoltak: dehogy van nekem mindennap időm naplót írni! Örülök, ha rá tudok nézni egyáltalán az oldalra,…..
Ez egy könnyed, rövid, politikamentes bejegyzés lesz, csak rövid jelentkezés. Miután oly' sokan aggódtak fővárosi csövezésem és lakhatásom állapotáért, gondoltam mai naplóbejegyzésemen keresztül jelzem: kaptam albérletet! Az Országgyűlés Hivatala viszonylag gyors…..
Nyugalom, nem fogok sokat írogatni a témáról, részben gyanús lenne, ha sokat magyarázkodnék, részben pedig piszkosul nincs akkora súlya, hogy ezzel töltsem az időt, csak ha már az egész napom ezzel telt, akkor legalább – gondoltam – mesélek még magamról és a civil pénzekről…..
Kicsit depis napom volt – bocsánat hangulatrontó soraimért – mesélem, hogy miért. A kora reggelem úgy kezdődött, hogy hajnalban egy rossz és rövid alvás után beütöttem a gugliba a június 10-i dátumot. Erre azért volt szükség, mert ma már rendes ülésrend szerint ülésezik…..
Február közepe óta ígérgetem a családnak, hogy „kiveszek” pár nap szabadnapot, és csak a családdal leszek (ez független attól, hogy pár havernak meg pádisi kirándulást ígérgetek hónapok óta). Családi kirándulás, társasjáték – bármi „csapatépítő” jöhet. A fiam…..
Még a hétfőről nem meséltem (az volt az 57. nap, nem a mai), pedig az is tanulságos sztori a képviselői munkáról, így gondoltam bepótolom, megírom azt is. A héten kicsit összekeveredtek a napok a naplómban, de sűrű hét volt. Még akkor, a parlamentben elkezdtem írni naplót, de…..
Hallgattak már meg minisztert?Nekem is tegnap volt az első. Összesen négyen vettem részt, de ebből egyiken csak 2 percet.Tegnap (azaz kedden) Seszták Miklóssal kezdtünk. Nekem ez volt a bizottságelnöki debütálásom, neki ez volt az első miniszterjelölti szereplése, így kölcsönös…..
Szóval – talán most elsőként hagytam ki két napot a naplóírásban, bocsánat attól, aki várta esetleg. Összecsaptak a fejem fölött a hullámok, és lassan annak is örülnék, ha egybefüggően hat órát aludhatnék, de talán majd ma! Pedig micsoda két nap volt!Mesterházy…..
Önöket hívták már meg titkos találkozóra? Engem egyszer egy meglepetésbuli miatt, amit az ünnepeltnek nem volt szabad tudni. De az úgy volt titkos, hogy az, akiről szó esett, nem tudhatott róla. Sőt, a szervezőkön kívül senki nem tudhatott róla, nemhogy a sajtóban megjelent…..
Kezdem a reggellel. Figyelték reggel a DK-t? Mintha megnyerték volna a választásokat, és épp most hódolna nekik az USA. Olyan magabiztossággal, olyan fölénnyel, olyan nagyképűséggel kommunikálnak, hogy az ember tényleg azt hiszi, hogy ők a Fidesz, de legalább Gyurcsány lesz a…..
Bakker – ez meleg volt. Jöhetnek a poénok, hogy a Moszad meg a CIA benyomott bennünket, de ez tényleg meleg volt. De kezdem az elején, elvégre tegnap (szombat) nem jelentkeztem, ma meg ilyen késő éjjel tudok csak. A két fontos dolog történt: volt egy normális napom a családdal…..
Hajnalban indultam Pestre, mert albérletem még mindig nincs, ezért vagy csövezek, vagy ingázok. A km. támogatást már elhasználtam, de semmivel nem olcsóbb az sem, ha a fővárosba maradok. Talán szállodában aludhatnék, csak spórolok a lakhatási támogatásból, ki tudja miért.…..
Az elmúlt két nap ismét gyorsan telt, de ma legalább itthon is lehettem valamennyit, habár sok örömöm most Túrkevében sem telt. Van, valami, ami egész nap foglalkoztatott ma, és nem bírom most sem kiverni a fejemből, amikor már alvás előtti naplójegyzetet karcolom. Önöknek van…..
A napom sok találkozóval telt el. Hivatalos találkozók, protokoll látogatások azokkal, akikkel a bizottság elnökeként szerencsés lenne szakmailag együttműködni. Elkötelezett, lelkes ember van itt mindenfelé, csak engedje a kormány, hogy egy kis környezetvédelemmel is foglalkozzunk.…..
Gondolkoztak már azon, hogy milyen lehet egy rinocérosznak az állatkertben? Jönnek az emberek, nézegetik, és egyik azt mondja: “de édes, milyen cuki a szarva”! A másik erejét, robusztusságát dicséri. A harmadik már azt mondja: “de ronda, mekkora ormótlan feje van!” A negyedik…..
Délelőttre tervezett sajtótájékoztatóm előtt így fogadtak: “tudod ki az a Kovács Béla?” Bénám mosolyogva vártam a folytatást, azt hittem valami hülye vicc lesz. Mikor láttam, hogy nem az, kicsit aggódni kezdtem. Ki a fene az a Kovács Béla? Majd rövid előadást hallottam…..
Itt ülök plenárison, most már olyan, mint amilyennek a televízióban látszódik. Mindenki mondja a saját politikai véleményét, de senki nem kíváncsi a másikéra. Húsz perce beszél Lázár képviselő úr és érvel: most jön a minisztériumi struktúra legeslegjobbika, a kormányok…..
Majdnem 10 óra volt délelőtt, mire végre, ma hazaértem. Éjszakába nyúlott az esti, Detti által szervezett találkozó, és így csak reggel tudtam elindulni haza. Ma már a hírek a rádióban tényként mondták a tegnap Origóból megismert, tervezett minisztériumi struktúrát. Alig…..
Egyik ismerős említette itt korábban, hogy talán Puskin írt olyat, hogy “nincs rá időm, hogy röviden írjak.” Nem tudom, mondott-e ilyet az oroszok eme óriása, de hogy rám ez illik, az bizonyos. Könnyen fogalmazok, gyorsan gépelek, de képtelen vagyok röviden írni - mindenki…..
Még mesélek a tegnapról, mert van pár gondolatom, és tegnap úgyis túl komolyra vettem a figurát, bizonyára áthatott az áhítat. Kezdem a reggellel. Kipihenten ébredtem (Ikó úgy alszik, hogy észre sem lehet venni, hogy a szobában van, pedig elég éber szoktam lenni), és lelkesen…..
- hívott fel a kérdéssel egy újságíró. Elmondta, hogy zöld szervezetek arra kérték a kormányt, hogy legyen önálló zöld szaktárca. Kérdezte, mi a véleményem erről, mint az országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága leendő elnökének. Mondtam neki, ami hirtelen eszembe…..
A mai napon sok minden történt megint. Tegnap is, így végképp nem volt időm írogatni, így a 23. napi bejegyzést senki ne keresse. A lényeg: tegnap megalakult a frakciónk, de erről osztottam meg hírt. A mai napon arról, hogy kaptunk megbízóleveleket, szintén megosztottam Detti…..