Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bereznay

0 bejegyzést írt és 336 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Örülünk, Vincent? Korzó 2015.03.22 12:48:31
      Tegnap végre levetettem a nagykabátot. Vélhetően én voltam az utolsó a megyében. Az angoloknak elég különös viszonyulásuk van a hőmérséklethez. Szombat este a lányok még télen is harisnya nélkül viselik a tízcentis sarkú, járásra teljesen alkalmatlan cipőjüket.…..
Bereznay 2015.04.04 11:28:14
@falsiloquus:

Nincs is sok értelme a végtelenségig boncolgatni a föntieket, nyilván a sok egyénből álló nép egyik tagja esetében ez, a másik esetében az érvényes, és a fő vonalak így is úgyis tiszták. (Azért genetikai meghatározottságban én ilyen dolgokban nagyon kételkedek.)

A kérdés csak a teendőé, és az előreláthatóan jó darabig az is marad.
Bereznay 2015.04.04 11:35:55
@falsiloquus:

Nem tudom hogyan lehetne egyszere igazunk. Valami vagy áll, vagy nem áll. De ha szélesebb értelemeben gondolod, nem foglalkozok K. összes fejtegetésével, meg másokéval sem. Az ember ideje korlátozott, nekem erre nincs. Egyetlen sor tűnt föl, arra mondtam – eszerint sajnos – azt amit. Az számomra nem vitatható, amint eléggé le is szögeztem, hogy semmi arra irányuló késztetésem nincs. Maradjunk ennyiben és mindenki higyjen/képzeljen erről amit akar.
Bereznay 2015.04.05 19:54:58
@falsiloquus:

Ej, ej. Én meg úgy gondolom, nincs szabály. Nekem az ilyesmi attól függ, miről van szó. Van ahol van tere a kompromisszumnak, máshol nincs.
              Orbán Viktor hazudott. Nem tudjuk, hogy pontosan mi történt, annyit tudunk csak, hogy az nem történhetett meg, amit Orbán és a bunfordgerdái állítanak. Orbánék nem csak sejtették, hogy a Quaestor csődközelben van, hanem nagyon pontosan tudták. Olyasmit is…..
Bereznay 2015.03.28 16:04:32
@ijontichy:

Valóban. Annak a hibája, aki elfelejtett szólni az ajtónállónak, hogy sose engedjen be mindenféle büdös parasztot olyan helyre, ahova rendszerint finomabb, jobb emberek járnak, ha csorbát nem is, de legalább elmét biztosan köszörülni.
Bereznay 2015.03.28 16:25:12
@lost hope:

1. Sok minden függ attól, ki hogyan határozza meg a maffiát.
2. Nem várható népharag. Az várható, hogy arra vár a nép, ki mond még szívmelengetőbbet, hogy majd arra szavazhasson, hogy azután arra várjon, kire annak helyébe stb. Az a söprés legeslegkésőbb 1992 óta aktuális égetően.
Bereznay 2015.03.28 16:32:39
@brumeszkosz:

Tényleg nincs nagyobb rosszallás, mint a származás szerinti?
A múlt heti izraeli választások eredménye egy jobbra tolódó kormány, erősödő amerikai nyomásgyakorlás és egy mindinkább védtelenné váló zsidó állam. Benjamin „Bibi” Netanjahu izraeli miniszterelnök kampányának utolsó óráiban kiváló taktikai érzékkel ritmust…..
  (idézet: György István, budapesti kormányhivatal vezető)   A fentiek felolvasása és megértése után - illetve ellenére - mennyire kell utálni valakit ahhoz, hogy törvényi felhatalmazás nélkül mégis megfosszák képviselői mandátumától? Szövetkezve leggyűlöltebbnek…..
Bereznay 2015.03.25 19:54:08
1. A náci Németország és a Szovjetunió az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradéka értelmében felosztotta egymás között Lengyelországot. Hitler az ország nyugati, Sztálin a keleti felét kapta meg. 2. A paktum megkötése után Sztálin…..
Bereznay 2015.02.25 14:05:17
@GERI87:

Elismerésem! Kevesen vannak tisztában ilyesmivel.
Megy a bruszt GFG minapi interjúja nyomán, hogy mennyire gondolta komolyan 1998-ban a "polgár" kifejezést a Fidesz és mennyire volt a tényleges szándékoktól független, azokat becsomagoló álca? Felháborodott rajta a Magyar Nemzet vezércikkírója, bár esetükben ott a finom kérdőjel,…..
Szűk fél éve köszöntöttük hazánkat a veszélyzónában, és az akkor újdonsült külügyminiszter kapcsán ilyeneket találtam írni: Ha valamikor, most kéne egy profi külügy - de hát ugye, a janicsár jobban kell, mint a profi. Így aztán a profi apparátus és önvédelmi…..
Bereznay 2015.02.24 17:20:26
@István Tamasi:

Föltéve, hogy az ember nem családtagja, eléggé mindegy.
Bereznay 2015.02.24 19:14:23
@Szélmalomharcos:

A foci engem nálad is kevésbé érdekel: semennyire.

Az, hogy az ország külügyeit hogyan intézik, egészen más természetű kérdés. Olyan amely joggal tart számot annak az érdeklődésére, aki a nemzet sorsának alakulása tekintetében nem közömbös.

Rosszhiszemű és elképesztően ostoba az a beállítás, amelyik vagy-vagy alapon kezeli az értelmes külpolitikát és a gazdaségi érdekek célravezető követését. Nem igaz, hogy ellentmondás van a kettő között, sőt.
Bereznay 2015.02.24 22:21:37
@Szélmalomharcos:

Tiszta hülyeséget beszélsz.

McCain remek ember, első osztályú politikus. Nagyon szűklátókörű sőt primitív dolog valakiről akiről különben sejthetően nem tudsz semmit, azért az egy dologért így elítélni amit magyar ügyben túlzott.

Csak leszögezem. A szinteden nem tudok vagy akarok vitatkozni. Belenyugodhatsz, a munkád már elvégezted.
A hétvégén véget ért a díjszezon, ezzel pedig megkezdődött (filmes szempontból is) a böjt, azaz az a durván májusig tartó időszak, amikor nagyítóval kell keresnünk a megnézésre érdemes filmeket a mozikban. Ennek megfelelően a héten is mindössze egy hollywoodi produkcióval…..
Bereznay 2015.02.23 20:39:57
Annak, hogy a veszprémi időközin vesztett a Fidesz, sok tanulsága, következménye lehet. Itt és most hármat emelnék ki: Egyrészt mostantól az ellenzéknek komolyan kell vennie magát. Nincs ugyan túl sok ügy, amihez kétharmad kell, de különösebben alibizni nem lehet. Kiderül…..
Bereznay 2015.02.23 20:17:29
@rdos:

Gábor jól mondja. Annyira, hogy kifejezetten hibának tartom a saját megközelítésemben az érvénytelen szavazás elképzelését.

Függetlenül attól, hogy világos, hogy nincsenek rá vevők. Az logikátlan ugyan, hogy ez hibásságát mutatná, a nem vétel oka lehet egészen más és az is. De tényleg minek erőltessem? Nem kizárt, hogy addigra az egész kérdés úgyis átalakul.
Élős Fizika+Politika 2014.08.13 13:29:33
Előre bocsátom, annak ellenére, hogy lazán és pongyolán fogalmazok, ide kell figyelni, s meg is lehet unni. Mindannyian a világegyetemben, a természetben élünk, annak minden peremfeltételével és jellemzőivel együtt. A természet viselkedését, működését a fizika nevű…..
Bereznay 2015.02.23 16:46:16
@ParaZita2:

De ha MONDOM, hogy nem azért hőstett! Abszolút élvezhető, érdekes gondolatok, csak a koncentráció megy most nekem nehezebben, mint eszményi lenne. Különben közben mégis beugrott valami, bár csak egy laza szálon kapcsolódó. Talán említhetem attól még.

Nemrég írtam valakinek aki úgy vettem ki túlságosan a tankönyvi fogalmak szerint közelíti meg a politikát, így

„Ez olyasmi, ahogy bizonyos, egyben bizonyosan létező jelenségekre lehetetlen magyarázatot találni a newtoni fizika mégannyira kidolgozott és logikusnak is tűnő rendszerében. Elméletek/tanok alkalmazhatóságának megvannak a maguk határai akkor is, ha a vonatkozó ún. szakértők ezt jellemzően nem is szívesen, illetve csak megkésve látják be. A lényegesen kevésbé egzakt ún. társadalom tudományok esetében ez sokszorosan igaz.”

Világos, hogy te nem ilyesmiről beszéltél, de legalább ez is fizika és poltika együtt, pedig nálam csodaszámba megy, hogy fizika hasonlattal éltem.

Különben az miért lenne baj, hogy nem lettél bölcsész? Az átlag nagyon fárasztó, gyönge. Nekem elhiheted, komolyan szenvedés volt kibírnom az öt évet. Igaz, nem kizárt, hogy azóta ez változott. Az átlag ilyen volt: mindennel szemben kritikátlan tekintélytisztelő lányok, saját nagyszerűságüktől eltelt arroganicával fölényt kereső hapsik. Akkor te fizikus lennél? Vagy ez csak esetegsssg volt és egész más?

Az élős ilyen értelmére sose jöttem volna rá. Azt képzeltem, hogy arra rímel, hogy élni. Hogy élős, mert az élet dolgaival foglalkozik.

Érdekesen hangzik, hogy bánhatnád, hogy nincs összefüggésben Zitával. Merthogy? Hapsi vagy és jó lenne kettő-három a háznál? Esetleg mert szebbnek tartod a nevet, mint amit birtokolsz? Szóval milyen kérdés az a más?

A vitában, ha nem is a megegyezés, de legalább kölcsönös tisztelettel folytatott beszélgetés alapvető föltétele a tárgyszerűség. Akkor kezdődnek a bajok, amikor legalább az egyik félnek nem ilyen a megközelítése. Pl nem arról szól nála a vita amiről szó van, hanem arról, hogy győzni akar legalább látszatra, szóval hiúságról szól, meg mindenféle egyéb csak pszichológiailag értelmezhető fölöslegességről.
Bereznay 2015.02.23 18:31:13
@ParaZita2:

Nagyon osztom a minden jobbnál jobbat kereső megközelítést. Mégsem persze, ha az örök elégedetlenséget jelent, de mint az önbecsapó, a rossznál is rosszabbal vígasztalódás ellentétét föltétlenül.

Kösz amiket velem kapcsolatba mondsz. Van valami elképzelésed, mitől az utóbbi időben hirten elszaporodott nekem esések? Lehet csak egybeesés, de azelőtt évek alatt nem tapasztaltam annyi ellenségességet, mint az utóbbi két hétben. Valami oka csak lehet?
Bereznay 2015.02.23 19:56:05
@ParaZita2:

Gondolatnak mindegyik jó, kösz. A véletlen egybeesést csak lehetőségként említettem, mint ki nem zárhatót. Igazán nem hiszek benne.

Ettől függetlenül én is úgy érzem, hogy változások küszöbén állunk. Kimerülőben a rendszer. A valóságnak az a természete, hogy hiába igyekeznek kiküszöbölni, előbb utóbb utat talál magának. Nekem ez a Simicska ügy értelme. De az is effélére mutat, ahogy össze-vissza kapkodnak a külpolitikában.

Érzés szinten (nem tudom ész érvekkel indokolni, de nem is vágyszerű gondolkodés miatt) azt sejtem, hogy még a következő választás előtt jelentős fordulatok lehetnek. Anélkül, hogy fogalmam volna a részletekről. Valami előre nem láthatót érzek a levegőben lógni. Kockázatos ezt mondani mert könnyen bizonyulhat hülyeségnek. Szóval jótállás nélkül.
Élős Hazaárulás-Hatóság 2014.10.29 10:25:37
Volt egy (láz?)álmom. Létrehoztuk a HAZAÁRULÁS-HATÓSÁGOT. Mi lett a következmény? Igazán kiválogatott, elszánt, tisztességes és elhivatottságot érző emberek kezdtek el politizálni és a köz-ért gondolkodni és tenni. Az ügyeskedő, élősködő tolvajok, a gerinctelenek, a más…..
Élős Virtuális kivégzés elve 2014.12.15 17:49:35
Életet elvenni tilos. Életmindőséget rontani tilos. Nagyméretű közösség (társadalom, nemzet, stb.) terhére, hátrányára, a közösség bizalmával visszaélve elkövetett csalás, sikkasztás, szándékos megtévesztés tilos. Egy társadalom erőforrásainak magáncélú…..
Bereznay 2015.02.22 22:22:58
@ParaZita2:

Az biztos, hogy gondolatnak remek.
Arról írtunk ma az Indexen, hogy via.hu néven indulhat a kormány közmédián kívüli terjeszkedése, a cikkbe pedig beletettük keretesként azt az értesülésünket is, hogy a teljesen megújuló köztévénél tucatjával vették fel a gyakornokokat, akik konkrétan a folyosón dolgoznak,…..
Bereznay 2015.02.15 22:01:25
@Valóság nevű unokahúgotok:

Vagy pedig az a helyzet, hogy nem csak nem érdemes, hanem a várttal ellentétes hatású is ilyen, azaz pontosabban bármilyen pártot létrehozni. Az áldemokratikus viszonyok fölszámolása után lehet csak értelme egy „jó” párt létrehozásának.

Az áldemokrácia keretei között eleve kudarcos párt alapítással próbálni változtatni a viszonyokon, mivel minden újabb párt színrelépése értelemszerűen csak a viszonyok megtámogatására lehet jó.

Ez nagyon veszélyes csapda, és föl nem ismerése végtelenül káros. Ebbe fullad bele mint emésztőgödörbe a legnemesebb szándék is. A rendszert az akárkire leadott szavazatok legitimálják ugyanis. Mivel nem demokratikus a rendszer, új párt tevékenysége nem változtathat az alapjain. El kell dönteni, normális-e a rendszer, kívánatos-e a fönnmaradása, vagy nem. Ha nem, akkor tévedés úgy viselkedni, mintha normális lenne.

Más szavakkal: „Jó barátom Szekeres, ahol nincs, ott ne keress”.
Bereznay 2015.02.16 17:32:44
@Valóság nevű unokahúgotok:

Figyelmesen végigolvastalak. Nem tudok mást mondani, mint hogy világos, hogy teljesen mellément benned a mondanivalóm. Arra válaszoltál, azzal szemben érveltél, amit képzelsz, hogy mondtam, holott nem azt mondtam, hanem valami alapvetően eltérőt.

Valahogy úgy fogod föl, hogy az egyes pártok legitim illetve nem legitim voltáról beszélek. Pedig kicsit sem. A rendszeréről volt szó, ami nem változott az 1989-ben kialakítotthoz képest. Pontosan az folytatódik. Abszolút mellékkörülmény, hogy napi esemény szinten ebben-abban másképp és a körülmények összességét tekintve rosszabbul. Én még nem láttam más társaságot kormányon, mint akik akkor a Nemzeti Kerekasztalon kibuliztak, és ahhoz tartják is magukat. Demokráciának álcázott nem demokratikus rendszert tartanak fönt. Együtt. Az, hogy alakultak közben olyan pártok akik akkor nem voltak ott, ezen nem változtat. Nem foglalkozok azzal, hogy az egyes ilyeneknek mik lehetnek vagy nem az érdemei, a jellege, a jószándáka. Ez mind érdektelen ez a következő miatt.

A rendszer az ami nem demokratikus. A rendszert legitimálják a leadott szavazatok, tekintet nélkül arra, hogy kire adják őket. T.i azáltal, hogy a szavazók szavaznak, elismerik a rendszer demokratikus jellegét, elfogadják. A hatalmat 1989-ben demokratikus szempontból nem legitim módon megkaparintók erre mutogatnak ország-világ előtt következetesen, azóta is. Ezáltal kódolt, hogy a viszonyok konzerválódnak. Nagyon nagy szívesség a kibulizóknak új pártok alakulása, sőt kétségtelen, hogy legalábbis egyeseket ők maguk hoztanak létre az érdekődés fönntartása érdekében. Talán ilyen, amolyan úton mindet. Egyetlen komoly veszély fenyegeti a rendszerüket. Az, hogy az emberek föismerik a színjátékot amit fölöttük/velük, az életükkel játszanak és kollektíven megvonják a rendszertől az éltető oxigént: visszatartják szvazataikat. Olyan rendszerben, mint amilyen működik, csak idő kérdése, hogy a legszélesebb tömegek is eljussanak ennek fölismerésre. Az új pártok ezt színrelépésükkel nem engedik megtörténni. Azzal, hogy az érdeklődést fönntartják, a szavazaók tovább legitimálják maguk fölött elnyomóik uralmát.

Igen, jól látod, hogy tabula rasa az amire szükség van, hogy így gondolom. Alulról fölfelé történő építkezés hozhatja csak rendbe az ország dolgát. Ez az amit 1989-ben elloptak tőle, pedig adva volt rá minden esély.

Nem látod jól viszont – sőt meg kell, hogy mondjam zavar is, hogy ezt vagy képes mondani írásom elolvasása után, ez ugyanis semmiképpen sem félreérthető –, hogy én csodára várok. Pont azt ellenzem a legjobban és úgy veszem ki a reményeiket új pártokba fektetők ilyenek, azaz adott esetben te magad.

Mindig a szavazatok kollektív mevonása mellett álltam ki. Békés úton egyedül ez bonthatja le a rendszert és adhat esélyt új fölépítésre. Akkor is ha ezt a hazai mélyen torzult politikai látásmódok között sajnos (nekik sajnos) nagyon kevesen értik meg.

Még egy egyet említek. Ezt írod:

„A jó változásokat mindig jól előkészített, jól megszervezett aktivitás hozza el.”

Ami rettentően nem igaz, és sok mindenről árulkodik.

Remélem érted most már. Akárhogy is, ne várj tőlem többet.
A KARD Magyar vagyok nem fasiszta 2015.02.06 06:36:46
Hát jó reggelt 900 000 magyar választópolgár! A nézőpont szerint kb. itt állt meg a Fidesz szavazóbázisának sorvadása az ősz óta. Szép szám ez kies hazánkban, ennyit állítólag még az MSZP sem bukott öszöd után. Nemhiába, Magyarország jobban teljesít - na de ebben is…..
Bereznay 2015.02.07 21:02:20
@DrGehaeuse:

Annyit tudok, hogy nem szántam annak. Mire lenne jó?

Maradjuk ennyiben!
Bereznay 2015.02.07 22:27:05
@DrGehaeuse:

Belenyugodnál, hogy nem találom célravazetőnek a zsákutcás beszélgetést? Számomra a megközelítésed tömény értelmetlenség. Ez nem bizonykodás és szócséplés kérdése. Miért erőlködsz? Mondtam, hogy nem célom a győzködés. Haragudj ha úgy jobb, meg bélyegezz aminek akarsz. Nem hagyom az időmet így rabolni. Én nem szkanderezés céljából szóltam hozzá.
Bereznay 2015.02.15 17:47:59
@Boross Bence:

Vérszagra gyűl az éji vad! Látom.

Rettentően fárasztó az ilyen kisszerű piszkoskodás. Abban a pillanatban, amikor az ember nem módosítja az – elnézést, de mégiscsak átgondolt és alátámasztott – álláspontját minden beíró akadékoskodásának többnyire önmagában sem koherens szája- (de inkább más lenyomása útján magának lelki vígaszt kereső hiúsága) ízére, azokéra, akik közül nem egy az első ellenállásra gyűlölködésbe kezd, akkor azonnal megtámadják személyében, arrogánsozzák meg a többi. Mint tegyöngeséged éppen.

Holott az én írásom nem rólam szól. Egészen mellékes miféle ember vagyok én, minek dícsér vagy ócsárol itt bárki. Foglakozz – ha velem kapcsolatban bármivel – azzal, amit elmondtam és ha hibát találsz benne, mondhatod, anélkül, hogy az a kevesebb mint féleszű lennél akinek meggyőzően mutatod magad.

Mondd meg mivel nem értsz egyet, ha történetesen, ne az elképzelt jellememmel foglalkozz! Nem mert enehógem zavar, ha azt teszed, hanem mert semmi értelme. Még ha sikerrel bélygeznél is bárminek ugyanis, attól nem fog a haza fényre derülni.

Azt amire linkkel utalsz, és kigyűlölködtél magadból afölötti engesztelhetetlen haragodban, hogy nem készítettem bele a szádba a sültgalambot, miután erre a föladatra magadban kijelöltél, én a helyedben nem emlegetném, mert akiknek a véleményére esetleg adsz és esetleg nálad kevésbé ostobák, kevés rád nézve hízelgőt fognak gondolni rólad annak alapján.

Most meg kotródj anyádba légy szíves, te barmok vezető csúcsbarma. Bocsánatkérésed esetén persze erről szóló tanácsomat nagyon szívesen módosítom.
Azzal indult a mindenki által látható politikai karrierje, hogy azt mondta, ruszkik haza! Mondta ezt egy olyan országban, amely 56 után azért rendesen rászokott arra, hogy ha olcsó az olaj, akkor bánjuk is mi az oroszokat, még azzal a Nyugat-Európával is szembemegyünk, ahová kijárunk…..
Bereznay 2015.02.05 12:12:08
@mikka:

Hálám az információért.
Bereznay 2015.02.05 14:40:00
@Moin Moin:

Ebből a B. címzett annyit fog érteni, hogy ellenzed, és majd rádszór valami tébolyt. Ajánlom mindenekelőtt Washingtont atomozandó föntebbi sóvárgását.
Bereznay 2015.02.05 15:36:08
@Rudi Kató:

Ez olyan, mint a Svejk elején a kocsmai beszélgetés képzelgései.
Aki önként hülye, azzal nincs mit kezdeni. Kezdem mindjárt önmagammal a sort, amikor nem állok ki egy állításom mellett, nehogy akaratlanul megbántsak másokat.  Pedig megbántani valakit nem nagy mutatvány, ilyen sértődős népség a világon nincs több, mint mi, magyarok. Itt…..
Kutyáknak szabad, Putyin-hívőknek tilos a belépés egy lengyel étteremben. Putyinhívőknek tilos a belépés, ezt a feiratot ragasztotta ki egy lengyel étterem tulajdonosa a bejáratra A hely ukrán tulajdonosa azonban szívesen kiszolgál olyan oroszokat is, akik lefotózzák a…..
Van egy homályos, de csaknem általános, és időről időre kitörő érzés a világban azzal kapcsolatban, hogy nem jó irányba mennek a dolgok, amely legutóbb az évezredfordulóról, a dotcom lufi kidurranásától, a tőzsdeválságtól és az ikertornyok lerombolásától ered, amikor a…..
Bereznay 2015.01.03 14:53:53
@Diorella Queen:

Én meg azért nem, illetve nem nagyon, mert a magasröptűség az esetek túl nagy százalékában csak látszat. Annyira, hogy valójában a színvonal – szerintem – összességében igencsak alacsony.

Önmagában a műveltség csak korlátozott értelemben érték. Sokkal nagyobb érték a természetes intelligencia. Ha párosul műveltséggel, remek, de ha nem, még mindig jóval többet jelent, mint az intelligencia nélküli műveltség.

Amikor nem látom azt, hogy beszélgetések lényeglátóak lennének, hogy a dolgok értelmét őszintén keresnék, előre jutnának, és azt találom, ehelyett, hogy arról szólnak, hogy emberek – többek között tekintélyektől vett idézetek be-beszúrásával és idegen szavak fölösleges használatával de mindenképpen kitapinthatóan mintegy kérkedjenek iskolázottságukkal, műveltségükkel miközben nem mondanak semmit, semmi eredetit, tárgyszerűt, akkor ez sokkal lejjebb van a szememben, mint a legnagyobb bunkó, aki közben gondolkozik és a maga talán szegényesebb szókincsével valódi kérdést azonosít, esetleg még a megoldására is rávilágit.

Nem gondolom azt, hogy a föntiekkel magadtól nem lennél tisztában, de megkockáztatok ennyi figyelmeztetést, akkor is ha talán fölöslegesen, arra nézve, hogy nem mind arany ami fénylik. Jó lenne, ha nem hagynád magad az álmagasröptűségtől mintegy megfélemlíteni (föltéve, hogy tényleg), nem dőlsz be nagyon olcsó intellektuális rongyrázásnak. Ha mondhatok ilyet, kár lenne érted. Tényleg nem látnád (nem tudom elhinni!), hogy ha azt nézzük, mik a témák, ahhoz, azokhoz képest ami folyik elsöprő tömegében üres szófosás? Az persze igaz, hogy magas szinten. Időtöltésnek lehet jó, lehet, ha valaki úgy nézi, még szórakoztató is (én a magam részéről nem nézem úgy) de semmiben amiről elvben szó lenne nem visz előre. Szerintem pedig egyedül az érdekes. Különben időpocsékolás.
Bereznay 2015.01.03 15:28:14
@Diorella Queen:

Na persze, ha gúnynak szántad, amire reagáltam, reagálásom tárgytalan.

De talán akkor sem baj, hogy elmondtam, ha már az jutott először eszembe.
Az illiberalizmus igézetében egymásra talált az autokratikus hajlamú fideszes hatalmi központ és a társadalomnak az a -- döntően -- két része, amely vagy a könnyű pénz lehetőségét látta a hatalmi központ kiszolgálásában, vagy menekült a kapitalizmus teljesítményelvű…..
Bereznay 2014.12.21 00:00:43
@Diorella Queen:

Azt hiszem lényegileg amit – minden joggal – kívánsz, mind együtt, úgy hívják, szabadság. Ha meggondolom, hogy kiment még a szó is a divatból!

Mindenki ezt kívánja. És azt, hogy egyenlő szava/súlya a legyen a dolgok intézésében másokkal.

Senkinek sem szabad elfogadnia, hogy más gondolkozzon helyette. Akkor sem, ha más többet tanult. Talán a legkevésbé akkor. (Mert azzal könnyű visszaélni, sőt nálunk szokás is.)

Egyszer meglesz. És mintha már derengene az az egyszer.
Bereznay 2014.12.21 10:39:15
@yotta:

Ne haragudj, semmi személyes bajom veled, de a világon semmi értelmét nem látom, hogy ellentmondásosságod halmazát neked részleteiben bizonygassam. Elég annyi, hogy kétségtelen, amiben mozogsz, álvalóság. Ennek megfelelően álproblémákat boncolgatsz álérvekkel. Magyarul, fájdalmas hülyeségeket nyomsz, láthatóan mert azt képzeled ezzel a pártodat szolgálod és az valahogyan jó lesz, jót teszel.

(Mondjuk emberileg még ez is sokkal jobb, mint az olyan igyekezete, aki csak és egyedül önmaga – rossz értékekkel – csillogtatását keresi, de azt is csak önmaga előtt, mivel álnéven, tehát az elképzelt de nem valós csillogását sem azonosíthatja vele magával senki, azaz tevékenysége a teljes üresség netovábbja.)

Nem teszel jót, nem lesz jó amit csinálsz, méghozzá kicsit hosszabb távon neked sem. Ha a pártod holnap az ellenkezőjét kezdeni hírdetni, azt nyomnád, elég világos. Nekem erre nincs időm. Fontosabb az orrom túrása.

Nem csak rád vonatkozik, hogy ami itt folyik az nagyrészt kétségbeejtően értelmetlen szócséplés halmaz, elfecsérelt szellemi energia, szarrágás, önkielégítő magamutogatás intellektuális „kincseikkel” (a záptojás is jobb szagú!), önelégülten sznob hivalkodás és mindezek közeli rokonai.

De, hogy mondjak valamit arról is amiről beszélni igyekszel:

Orbánban nem az a rossz, hogy alternatív illiberális demokráciát lebegtet (ez csak hülyeség, akármilyen fokozattal rendelkező agycsavaros adta be neki – méghozzá egy jó adag szempontból az), hanem, hogy részese a 25 éves, névlegesen ellenlábasaival együtt, közös vállakozásként futtatott rendszernek.

Ez érdekes egyedül.

A többi szándékos összezavarása a fejeknek, a magyar nép teljes lehülyítése a fából vaskarika kínálatával és a mellette szóló igen eredeti érvekkel Ugyan már!

Törődjön valaki végre Magyarországgal is, a lakóival, nem ilyen manifeszt baromságok nyomásával meg meztelen intellektuális rongyrázással!
Bereznay 2014.12.21 10:46:28
@Diorella Queen:

Talán nem az egyedül beszámítható vagy ebben a közegben, de a legegészségesebben az.

Szeretem, a tisztán látó magabiztosságod, aminél több nem is nagyon kell ahhoz, hogy elkerülhesd, nem, inkább, hogy visszautasítsd, az összes fölállított csapdát.
Liberális, illiberális   Csak azt tedd másokkal, amit mások is megtehetnek veled! Ne tedd azt, amit nem szeretnél, hogy mások veled tegyenek.   Átfogalmazva:   Ha megvered a Jóskát, akkor a Jóska barátja is megverhet téged! Ne verd meg a Jóskát, mert akkor a Jóska barátja…..
Bereznay 2014.12.20 18:42:51
A KARD Minden nő kurva, eh? 2014.12.09 06:30:00
Ha valaki mostanában nem akart keményvonalas politikai vitákba bonyolódni itt lllibériában, mégis szeretett volna közügyekkel való foglalkozást szimulálni saját társaságában, akkor szerencséje volt: újra műsorra tűzték ugyanis az egyik slágertémát, a nők…..
Bereznay 2014.12.09 12:18:48
@Tyreo:

Igaz, amit mondsz, de azt hiszem, hogy látok egy ennél sokkal lényegibb okot: a politikai kultúránkat.

Párhuzamra gondolok, sőt levezethető okozati összefüggésre.

Abban, hogy amint politikai kultúránk odazüllött, hogy jellemzően keveseket érdekel ma már az egy-egy adott kérdésben földerítendő valóság/igazság, ehelyett mintegy automatikusan hovatartozás/besorolás/oldal szálaik szerint adnak olyan jellegű ál-választ, illetve álmagyarázatot mindenre, amely a sajátjukat – látszatra, mintha más nem számítana – mintegy kifogástalanként, egyedül igazként engedi bemutani, azaz nem érdeklik őket a tények, a nem nehezen földeríthető lényegi összefüggések, csak az számít hogy bármekkora nyakatekertséggel és görcsösséggel, de igazolják a tábort, amelybe ők maguk tartoznak, úgy viselkedik az ezen a kultúrán szocializálódó hímek nagy százaléka is az erőszak kérdésében.

Vagyis, hogyha ők maguk férfiak és az erőszakot férfiak követik el, akkor megtalálják az álérvet nem férfiak felelőssé tételére a gaztettben.

Hogy a cikkben idézett statisztika 44%-ában bizonyára megkérdezett nők is szerepelnek, annak a föntihez képest másodlagos, de a föltevés helyességén nem változtató okai lehetnek. Mindenestre, ha másra nem, a mégiscsak sokkal inkább hím, mint nőnemű tagokból álló rendőrség állásfogalását a hím tábor mindenáron védésének szempontja kifogástalanul magyarázza.

Mindent összevéve tehát nem annira maradiságról van szó ebben az ügyben, mint annak a kultúrának egy vetületéről, annak káros hatásáról, amely kiküszöbölte az igazság és a tények önmagukért való megbecsülését.

Kételkedek abban, hogy lehetséges részlet kérdésekben ereedményesen meggyőzni a népet az igazség értékeléséről, ha szélesebb értelemben az marad a tapasztalata, hogy az igazság szempontja közömbös, illetve szavakkal manipulálható.
Bereznay 2014.12.09 12:20:32
@nevetőharmadik:

Milyen szépen elmondtad tömören, amit akkor írtam, amikor a tiédet még nem láttam!
Bereznay 2014.12.09 12:28:22
@nevetőharmadik:

És pontosan az folyik amire utalsz, amikor azt mondod „Azt meg azért, ugyebár, mégsem lehet.”

Csakhát pontosan ez folyik országosan, erről szól a magyar politika. Az az elterjedt, a jellemző, amire nagyon helyesen úgy mutatsz rá, hogy ugyebár mgésem lehet. Tényleg nem, mégis ez a vesz körül. Én úgy hívom: az álvalóság uralma. Ebbe rokkan(t) bele az ország.

Nagyon hasonlóan látjuk.
A szabadságnak nem, csak a függetlenségnek van kultúrája Magyarországon. Ez a függetlenségi kultúra értelemszerűen hiány és sérelmi alapú, mivel az I. világháború végégig, közel négyszáz éven át a hódoltság valamilyen állapotában élt az ország. A nemzettest…..
Bereznay 2014.12.06 14:04:48
Ez a cél megvalósítható. Sikere szinte garantálja,
hogy a kiegyensúlyozott magyar önértékelés/önbecsülés
– amely minden további nemzeti kibontakozás
mûködtetõje – ismét természetessé váljon.
Azonosítható egy másik, az elõzõvel párhuzamos
távolabbi cél is: a Kárpát-medence egységének új formában
történõ helyreállítása. Nem valószínû, hogy
mindössze esetlegességnek tulajdonítható a terület
egy évezredes egybetartozása. A természet által kialakított,
majd közös hagyományok által egybekovácsolt
terület ma is összetartozik, ezt a tényt más tényezõk
csak elfedik. Várható, hogy a benne élõket összekapcsoló közös érdekek
elõbb-utóbb felszínre törnek, és megtalálják az
egységnek azt az új típusú kifejezésmódját, amely lehetõvé
teszi a helyreállását. Az elsõ lépés erre már
meg is történt 1993-ban Csehszlovákia szétválásával.
Ma még akadálynak tûnhet, hogy a szlovákok – akiknek
önálló nemzeti léte is a korábbi Kárpát-medencei
egységre, évezredes Magyarországhoz tartozásukra
vezethetõ vissza – hajlamosak a magyarság ellenében
meghatározni indentitásukat. Ez alighanem múló fázis,
és amint (a problémával nem csak a magyarság
küszködik) helyreáll belsõ egyensúlyuk, a már létezõ
együttmûködések kiszélesedhetnek, velük – állami
különállásuk mellett – közösség építhetõ. Ez ugyanúgy
lehetséges egy fönnmaradó Európai Unió részeként,
mint nélküle.
Hasonló folyamatok Erdélyben és máshol, bár
másként, de lejátszódhatnak. Hogy milyen mûködési/
szervezeti mechanizmusokra épül majd ez az új
Kárpát-medencei egység, az még nem látható. De
nem kétséges, hogy eddigi történetének tanúsága és
értelme szerint ennek kulcsszereplõje csak a Kárpátmedencei
küldetésû magyarság lehet: nemcsak súlya,
de földrajzi helyzete is erre predesztinálja.
Ennek mindenesetre föltételei vannak. Senkitõl
sem várható, hogy Magyarországgal jelenlegi diszharmonikus
állapotában összefonódó közösséget keressen.
Ehhez ismét vonzóvá kell válnia Magyarországnak,
aminek – ahogyan a magyar autonómiákért
vívandó küzdelemnek is – alapföltétele, hogy belsõ
megosztottságunkat fölszámoljuk, és a magyar közeg
ismét derûssé, gondolatilag pezsgõvé, gazdaságilag
fejlõdõvé váljon.
Csak egységes nemzet építhet jövõt. Rajtunk múlik.
Bereznay 2014.12.06 14:31:39
@no_successful2:

Nem szerencsés az egységet a tőlünk eltérően gondolkodók fölszámolása útján keresni. Senkinek sem.

Az öncsonkítás nem egységet eredményez.
Bereznay 2014.12.06 18:59:27
@Zoltán Lukács:

Aszongya,

1. „a saját véleményedet, amit én nem osztok, de értékelek”,
2. „a te véleményed meg nem érdekel.”

Hát, hogy mondjam, gratulálok.
csibakata A McCain-gate margójára 2014.12.05 10:02:32
Miközben mindenki a McCain-gate részleteit, a reakciók szemantikáját és a szereplők pozícióját elemzi, valamiért úgy érzem, hogy ebben a sztoriban egyetlen értelmes és fontos üzenet van. Egy amerikai szenátor egy beszédben, amit egy tudhatóan bukó szavazás előtt tart, bedob…..
Bereznay 2014.12.06 12:50:45
@maxval a hozzászóló birca:

Mondjuk, te megkereshetnéd végre magadnak ugyanazt.
Tisztelt Szenátor úr! Ön a minap elérte, hogy a fél világ ismét ránk figyeljen. Egy picike, a kelet-nyugat határán oda- vissza vergődő, egyszer erre, egyszer amarra fókuszáló országra.  Fájdalom, hogy ezt a több, mint előnyös földrajzi lokációt nem voltunk képesek…..
Bereznay 2014.12.06 11:53:37
Jó, igazán jó cikk lenne a fönti, ha nem csúszna félre, de akkor nagyon, a tárgyalt téma lényegi pontján. Az pedig (elnézést, a nyilvánvalót vagyok kénytelen leszögezni) ez:

McCain-nek – ez világos beszédéből – esze ágában sem volt Magyarországgal foglalkozni, azt, illetve vezetőjét elmarasztalni. Egy amerikai nagyköveti kinevezéssel, azaz amerikai üggyel foglalkozott. Célja pontosan az volt, amit a cikkíró saját helyzetében megérthető, de mégiscsak hibás, mert nem odatartozó látószögében elbagatellizálni, elviccelni próbál: hogy rávilágítson a nagykövetté kinevezendő személy alkalmatlanságára.

Magyarország, illetve vezetője kizárólag ennek a keretében volt McCain témája, azaz olyan helyként, amelynek emiatt érintett, elmarasztalt viszonyaival a kérdéses nagykövetjelöltnek érdemben kellene képesnek lennie foglalkoznia.

Ezért óriási melléfogás ez a mondat: „Az új nagykövetasszony úgy is hosszú jelentéseket fabrikál majd erről az Önök számára.”

De hiszen éppen azt magyarázza McCain, minden jel szerint teljes joggal, hogy a hölgy erre mennyiben és miért alkalmatlan. Arról nem beszélve, hogy egy nagykövetnek messziről nem az az összes dolga, hogy beszámolókat írjon.

Mondom, más vonatkozásban egyetértek a cikk észrevételeivel. Ezen sajnos, a lényegen, az írás mégis félresiklik. Ha más összefüggésben mondaná el szerzője amit viszonyainkról elmondott, csak üdvözölni lehetne.
Bereznay 2014.12.06 11:58:14
@Bereznay:

Hiányosan idéztem. A szándékolt idézet része, amit sikerült kifelejtenem: „Ms. Bell miatt meg ne fájjon a feje.”
Négy évvel a nagy magánnyugdíjpénztári (manyup-) balhé után úgy tűnik, a rendszer maradékát is be akarja szántani a kormány. Miközben akkor - zsarolás ide, süketelés oda - formálisan nem történt olyan, hogy az állam a tag hozzájárulása nélkül elvegye a törvény erejénél…..
Bereznay 2014.11.22 18:55:31
@komplikato:

Tökéletes. (És milyen ritka!)