Adatok
Westminster
95 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Már üzemanyag sincs elég a benzinkutakon, az ország kénytelen sofőröket "importálni"...

3 millió helyett 6 millióan jelentkeztek arra, hogy maradhassanak a Brexit után is. A kérelmeket még bírálják...

A vártnál szorosabban alakult a verseny a két fő jelölt között, de végül behúzta a választást az eddigi főpolgármester...

A brit uralkodóház egyik legidősebb tagja, az edinburgh-i herceg 1921-ben született Korfun és idén töltötte volna be a századik évét. A herceg aktívan részt vett a II. világháborúban, majd 1947-ben feleségül vette az akkor 21 éves Erzsébetet, VI. György lányát, akitől négy gyermeke született később.…..

Az utolsó pillanatban az Egyesült Királyság és az EU meg tudott egyezni a vitás kérdésekről, így elkerülhető a káosz...

2030-ig a tengeri szélerőművek kapacitását megnégyszereznék, a benzinnel és dízellel működő autók árusítása megszűnne...

A járvány árnyékában ismét felbukkant a no-deal Brexit réme. Kevesebb mint 2,5 hónapja maradt Londonnak a megállapodásra...

454 üzletéből 73-at zár be a lánc, amely ezzel a lépéssel 1100 dolgozójától válik meg. Az 1965-ben alapított cég, amely 2014 óta egy kínai befektető többségi tulajdonában áll, és világszinten mintegy 600 helyiséget üzemeltet és közel 10 ezer főt foglalkoztat, a járvány miatt kényszerült erre a…..

A kínai nemzetbiztonsági törvény miatt, ami Pekingnek szabad kezet ad az egykori brit gyarmaton, több százezer ember költözhet hamarosan az Egyesült Királyságba...

A brit miniszterelnök felépült a koronavírusból és fia is született, de most nem tud az apai teendőkkel foglalkozni...

Az eddigi mérleg 19.522 fertőzött és 1200-nál is több halott. A miniszterelnök vírustesztje is pozitív lett...

Háborús állapotok jönnek, emiatt példátlan intézkedéseket vezetett be a brit kormány...

Ausztrál típusú pontrendszer lép életbe, amelynek célja a képzettség és nyelvtudás nélküliek kizárása...

47 év után távozik az Európai Unióból az Egyesült Királyság. Egy fordulatos korszak zárul le a brit történelemben...

Második olvasatra átment a korábban leszavazott Brexit-törvény 124 fős többséggel, így január 31-én az Egyesült Királyság hivatalosan is kilép az Európai Unióból. Az átmeneti időszak várhatóan 2020 végéig tart...

Történelmi győzelmet aratott a parlamenti választásokon a Konzervatív Párt, amely 2010 óta kormányozza az Egyesült Királyságot. Ezzel a Brexit megállításának utolsó esélye is elszállt...

1923 óta először lesz decemberben parlamenti választás. Bár a konzervatívok az esélyesek, de Farage bekavart egy paktummal...

Elfogadta az EU a halasztási kérelmet. Kap még három hónapot az Egyesült Királyság. De ez nem jelenti azt, hogy januárban lép ki az EU-ból. Vagy hogy kilép egyáltalán...

Hiába tett meg mindent Boris Johnson és az EU tárgyalói, hogy összehozzanak egy új alkut, az nem kellett a brit parlamentnek. Újabb halasztás jöhet...

A legfelsőbb bíróság döntött: törvénytelen volt a parlament felfüggesztése. A képviselők azonnal visszatértek a Westminsterbe, ahol haragosan egymásnak estek...

Boris Johnson kutyaszorítóba került és nem látszik a kiút belőle. Felmerült, hogy csak Észak-Írország maradjon az EU része, de ezt nem fogadja el a miniszterelnök...

Méltó lezárása a turbulens hétnek a munka- és nyugdíjügyi miniszter távozása a Johnson-kabinetből...

A lázadó konzervatív képviselők az ellenzékkel együtt megakadályozták, hogy Johnson alku nélkül léptethesse ki az EU-ból az Egyesült Királyságot...

Glasgowtól Londonig tüntetések vannak országszerte Boris Johnson és vitatott lépése ellen. A héten a miniszterelnök azt kérte a királynőtől, hogy öt hétre függesszék fel a parlament munkáját, II. Erzsébet pedig jóváhagyta a kérést. Az ellenzék ugyan megpróbálta törvényi úton megállítani a…..

A miniszterelnök és tanácsadója eltervezte, a királynő jóváhagyta. Az ellenzék alkotmányos válságról beszél, a font zuhanásba kezdett...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz