Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dyz

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem hiszem, hogy ennél lenne lejjebb, mert ha igen, az már _tényleg_ a teljes megsemmisülés lenne, kérem szépen: a hétfő este 18-49-ben elért 5,2 után nagy küzdelemben ugyan, de sikerült a második számú kereskedelmi tévének az a hihetetlen bravúr, hogy 4, azaz négy százalékos közönségaránya volt…..
Reggel 5:50-kor kezdődött, és még mindig tart a Nemzeti Hírtévé első ingyencirkusza, a Nap, Amikor Mindent Sikerült Elbaszni, azaz mostantól NAMSE. Nem elég, hogy a műsorfolyamot néha ad hoc jelleggel megszakítja egy húszperces önfaszszopás, a Nemzeti Hírtévé születéséről…..
Feleslegesen lökte fel a szomszéd nénit a kapualjban, nem volt értelme kettesével szedni a lépcsőket a légszomjjal küzdve, mert a Hal a tortán úgyis tizenöt perccel később kezdődött, mint ahogy a műsorújságban szerepel? Szerette volna megnézni, hogy akkor most Falusi Mariann vagy…..