Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KurucInfo Főszerkesztő

0 bejegyzést írt és 70 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A tegnapi bejegyzésben arról tűnődtem, vajon a 2016. október 8-i megszüntetés okai között milyen szerepet játszott az online kiadás sajátos hatása. Az ugyanis, hogy a Mediaworks akkori napilap-hálózata (nyolc újság a vidéki Magyarországon) a Magyar Távirati Iroda helyett a NOL híreit közölte. A…..
Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarország EP-képviselőjének budapesti, 11. kerületi irodájának ablakát ma reggelre kővel dobták be. A politikus korábban is kapott "Megölünk, szemét!" és hasonló fenyegető leveleket, de szerinte idén tavasszal komolyra fordult a helyzet: a postaládáját valakik emberi…..
KurucInfo Főszerkesztő 2018.10.10 17:27:15
@drnana: Ez mar megint valami mitu faszsag, kurvara unalmas.
A héten történt állítólag, hogy egy gyerekes anyukát kiraktak az egyik belvárosi étteremből. Az anyuka először a Pesten Hallottam csoportban krákogott egy picit, de posztja alatti véres komment háborúból ő jött ki vesztesen. A tiszavirágéletű sírás, alig egy órát volt ott míg valaki nem törölte. Az…..
KurucInfo Főszerkesztő 2018.06.11 19:09:43
@Helén Tornyai: "Egy Anya akinek sok ezer dolgot kell észben tartania és azt sem tudja hol áll a feje, ne kelljen már egy illemhelyiségbe elvonulnia, ahova székelni járnak az emberek, mert bizonyos embereket zavar a látvány."

Aki meg kifizet 30 ezer forintot egy vacsoraert, ebedert, hogy kulturaltan idot toltson, HADD NE KELLJEN MAR VALAMI GUSZTUSTALAN ALLAT MODJAN SZETHIZOTT ELMEBETEG NO, HANYINGERKELTO CSOCSET BAMULNIA EVES KOZBEN.
MEG HALLGATNI A DEBIL MODON ORJONGO GYEREKEIT.
Zara, a szurikáta elpusztulásától zeng a magyar sajtó napok óta. Azonban érdemes volna kicsit a szurikáták mögé nézni is - Zara élettelen teste mögött hegyben állnak az értelmetlenül meghalt élőlények...
Nagyon sokan nem tudják, és rengeteg tévhit is él arról, hogy mi számít értékes és mi számít elvesztegetett szavazatnak. Az itt elérhető tanulmányban matematikai precizitással igyekeztünk meghatározni, hogy egy pártra adott listás szavazat és egy párt jelöltjére adott egyéni szavazat mennyit ér,…..
KurucInfo Főszerkesztő 2018.03.25 16:24:27
Egészen elviselhetetlen körülmények között tartanak félmillió (igen, 500 ezer) tyúkot egy brit farmon, ahonnan a legnagyobb élelmiszerláncokat látják el tojással. Durva felvételek...
Senkinek nincs türelme végigolvasni az összes elemzést, ugyebár. Elolvastunk egy rakat véleményt és elemzést, és desztilláltuk egy cikkben...
KurucInfo Főszerkesztő 2018.03.01 17:53:25
@HABONYKOMMANDÓ.: Szalmalang volt ez, es ki is aludt. A fidesznek vannak meg tartalekai. Ott vannak a Vona altal kirugott radikalis jobbosok, kb 6-8 % hagyta ott a partot. Ok megmondtak, nem fognak uj partot alakitani, hanem VISSZAVESZIK Vonatol a Jobbikot. Es bar nem szeretik a fideszt, de inkabb arra fognak szavazni, mert a partjukat elrabolo Vonat igy lehet megbuktatni.

Szoval nincs veszelyben a ketharmad.
Megdöbbentő volt olvasni az elmúlt napokban, hogy a Weinstein-ügy hatására mennyi nő osztotta meg eddig titkolt, szégyellt, de sajnos el nem felejthető élményeit #metoo hastag-gel. Ismerve az áldozathibáztatás népszerűségét kishazánkban, nem kevés bátorság kellett ehhez a részükről.  Amikor az…..
A kormánypárti média mindent megtesz, hogy szítsa a félelmet és a feszültséget. Az még az enyhébb verzió, mikor azt írják: "Nem örülnek a migránsoknak a Balatonnál."..
Pár hete kapott egy levelet a medve, hogy mit lehetne tenni azokkal a szomszédokkal, akik a szabályt lekaratézva mégis a lépcsőházban dohányoznak. Azóta jött egy új levél Gabitól, hogy nála is pont ez volt a probléma és hogy ők hogyan oldották meg. Mesélje el hát Gabi! ..
KurucInfo Főszerkesztő 2017.05.22 23:38:25
Két olyan problémát generált az Orbán-rezsim mostanában, amelyek miatt szóba került az ország kizárása az Európai Unióból, és a Fidesz kizárása az Európai Néppártból. A CEU kvázi felszántása és a menekültek (kvóta szerinti) be nem fogadása, ill. az utóbbihoz tartozó "Állítsuk meg Brüsszelt"…..
Mi, a főváros iránt elkötelezett bloggerek úgy gondoljuk, hogy a Közép-Európai Egyetem fontos szerepet tölt be Budapest életében, ezért tiltakozunk a CEU ellehetetlenítését célzó törvénymódosítás ellen.  Bayer Árpád BarosssBlogErdős Zoltán: Városi metamorfózisok blog Fonyódi Anita Kép-Tér…..
"Üzenj te is, hogy rúgják ki a Fideszt az Európai Néppártból "  – ezzel a címmel indult  nemzetközi petíciógyűjtés a CEU-t ért támadások kapcsán. A petíciót Cas Mudde holland politológus, a CEU korábbi tanára indította el, aki április 4-én a The Guardian című brit lapban "Az EU túl sokáig tolerálta…..
Névre szóló törvények, a jogbiztonság csorbítása, a tulajdonhoz való jog elvének semmibe vétele, felszámolt alkotmánybíráskodás – ezek jellemzik Orbán rendszerét Tölgyessy Péter szerint. A végeredmény egy alig leváltható vezérdemokrácia, amelynek a vége csak egy új rendszerváltás lehet...
KurucInfo Főszerkesztő 2017.01.07 19:58:40
@taga20: Eloszor a libbant bandadnak kene elszamolni az 1945-tol, a 2010-es rendszervaltasig ellopott 100 ezer milliardokkal. Meg az 1956-os es 2006-os gyilkosagokkal.
KurucInfo Főszerkesztő 2017.01.07 20:06:14
@taga20: Nem tudom pontossan mire gondolsz. 2010-ben megtortent a rendszervaltas, azota van egy jol mukodo orszagunk nincs kit mit miert elszamoltatni.
Illetve gondolom a Soros altal fizetett az orszagunkat folyamatosan tamado hazaarulo libsikre gondoltal. Azokat tenyleg a Dunaba kene loni.
Spoiler alert: szerintünk nem Rogán az. 2018 különleges lesz a Fidesz életében. Választások és Paks. Két olyan project, amiben 110%-on kell teljesíteni. Egyik sincs veszélyben, de ha "elkúrják" akkor komoly következményekkel szembesülnek. Az Orbán-Rogán-Habony (ORH) három királyok cserkészcsapat…..
KurucInfo Főszerkesztő 2016.11.28 08:09:27
@Narancsseggű Mandrill: En csak a lenyeggel foglakozom. A lenyeg pedig, hogy az orszag minden szempontbol kivallo helyzetben van. A gazdasag szarnnyal, az orszag nemzetkozi megitelese pedig sosem volt ilyen kedvezo.
Ha emellett meg lopni is tudnak akkor tenyleg le a kalappal, nem sajnalom toluk, mert minden penzt megernek, minden penzt megerdemelnek.
Olyan fotók, vagy videók, amelyek láttán még csak a szemöldökünket sem mozdítjuk meg a nyugati világban, könnyen életveszélyessé válhatnak egyes észak-afrikai, közel-keleti vagy ázsiai országokban. Következzen öt példa ilyenre a BBC helyi tudósítóinak gyűjtésében...
Mi lesz velük és a vagyonukkal, ha Orbánnak egyszer mennie kell? A kormánnyal összefonódott halálos ölelésben látja Gyárfás Tamást, a Magyar Úszószövetség elnökét a Magyar Nemzet publicistája. Lukács Csaba szerint „ha elengedik a kezét, kiteregetheti az ütőkártyáit a vizes vébé kapcsán kötött…..
Orbán Viktornak nem volt annyira fontos a saját alkotmánymódosítása, hogy odadobja érte Rogán és médiabárói köre néhány tízmilliárd forintos profitját. Mivel nem teljesítette a Jobbik feltételét, és nem szüntette meg a letelepedési kötvényt, a Jobbik sem támogatta az alaptörvény-módosító javaslatot…..
Reágáló Ütős beszédek 2016.10.25 01:40:09
Munkásabb lesz, mint remélhettük. Bájos idős hölgyek és urak pofoztak a hatalom ellen tüntető sípolókat. A rajongásuk határtalan a Nemzet Atyja iránt. Mint Türkmenisztánban.Nyilván az ünnep méltóságát megőrizendő történt a néhány tetllegesség. Nem, nem személyekkel van a baj, hanem a rendszerrel.…..
Ahogy arról előző cikkünkben beszámoltunk, megjelent A homoszexualitás megelőzése - Útmutató szülőknek című könyv, mely olyannyira felcsigázta érdeklődésünket, hogy nyomban meg is vásároltuk az egyik katolikus könyvesboltban. Akit érdekel, mi is az a szellemi háttér, amiből ez a kötet…..
KurucInfo Főszerkesztő 2016.10.26 11:21:29