Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Aristeus28

22 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szeretek ősszel az erdőkben egyedül futni, a családdal túrázni, vagy csak a kutyámmal kóborolni. Olyan ez nekem, mint egy második otthon - távol a mindennapok mókuskerekétől, felszabadultan lehet élvezni a természet szépségeit. Szinte minden egyes alkalommal valami érdekesbe botlik az ember - és…..
Eltelik lassan megint 8-10 hónap, ideje egy bejegyzést írni. :) Akármennyiszer is határozom el, hogy na most minden héten (két hétben hónapban) írok egy bejegyzést, nem akar összejönni. Viszont a tegnapi Kovács Béla tanár úr emlékére szervezett teljesítménytúráról muszáj pár sort írjak, meg feltenni…..
Minden adott volt egy jó kis maratonhoz, Megfelelő téli alapozás, majd nagyszerű, 14 hetes maraton specifikus felkészülés. Kipihent voltam és ráadásul éjszaka futhattam, így a nyári tűző nappal sem kellett foglalkozni. Aztán, mint egy görög drámában borult minden... na, de ne szaladjunk ennyire…..
Egy hónapja, hogy először sikerült lefutnom 50 kilométert ...nem volt egyszerű, de azért az eufória és a túl sok pozitív gondolat, valamint ábrándozós napok után adtam magamnak pár hetet a poszt megírásához, hogy letisztuljanak bennem a dolgok/gondolatok és mindent a maga helyén tudjak kezelni.…..
Aristeus28 2016.11.27 20:09:53
@Burgermeister: Hali! Szerencsére az izületeim nagyon jól bírják, tapasztalatból írom, hogy általában akkor kell több napot pihennem/pihentetnem a lábaimat, ha erősebb tempóban futok. (Intervall, vagy progresszív tempó, stb.) Ha aerob a futás, (könnyed) akkor akár minden nap futhatok 20-25 km-ert is meg sem érzem.
Régóta várom már, hogy megírhassam végre ezt a posztot is. Nagyon-nagyon rég tervben volt, hogy egyszer elinduljak terepfutóversenyen. Volt osztálytársam már tavaly is megemlítette nekem az Eged-hegyi terepfutóversenyt, de akkor a Hat Vár Hat Rád túrát választottam. Ráadásul ekkor - ezen a hétvégén…..
Régóta nézegettem már ezt a túrát, már tavaly is szerettem volna teljesíteni, de akkor nem jött össze, mert nem tudtam magam mellé csábítani egy "őrültet" sem, aki végigfutotta volna velem ezt a 42 kilométert a Mecsek hegyei és a Zselic dombjai között. Na, idén biztosra mentem, már Március elején…..
Aristeus28 2016.04.29 12:33:03
@cucurbita pepo: Köszönjük szépen!
Aristeus28 2016.05.01 12:26:13
@Burgermeister: Köszi! Igyekszem teljesíteni őket! :)
Az 1000 km-es cipőteszt rovat tovább folytatódik, már itt is van a második rész, a most következő alanyunk az Inov8 Trailroc 245 lesz. Az első epizódért, ha esetleg nem olvastad volna, - Nike Air Pegasus 30, az aszfaltmenő cipő - kattints ide. Sajnos az inov8 nem bírta 1000 km-ig, - 757 kilométert…..
...ééés itt vagyok újra. Juhéééé... Eltelt már jópár hónap az utolsó bejegyzésem óta. Kifogásom is van kedves olvasó: egyszerűen nem maradt időm írni a blogra. (Ugye milyen találó? Közhelyes...) De nem csak a blogra nem maradt időm, az edzések is szépen elkoptak, ugyanis szeptemberben új taggal…..
Országfutás megfutva és a készült felvételeket is sikerült egész jól megvágnom. Így futunk mi Futóegerek! ..
Mostanában elég sokat futok terepen. Valahogy jobban esik fák között, tavak, patakok mellett futni, egy-két, kisebb-nagyobb domb közbeiktatásával, mint állandóan az aszfaltot koptatni. Szerencsére nemrég sikerült egy inov8 terepfutócipőt is vennem, viszont hosszabb távon még nem…..
A következő útvonal közepén "jók lesznek a kilátásaink", mivel a Csikóstőttősi kilátó részletes bejárása következik ebben a bejegyzésben. Röviden összefoglalva ez egy könnyű, végig aszfalton futó útvonal, sok frissítési ponttal, valamint egyetlenegy nagyobb…..
Apa fut Útvonalajánló 2015.06.01 14:05:08
Jó régen írtam már a blogba, most újra érzem az ihletet, gyorsan ki is írom magamból. :) Mostanában újból egyre többet futok és a Futóegerekkel is többet eddzek közösen. Nemrég jött az ötlet, hogy milyen jó lenne az ismert útvonalak fő jellemzőit összegyűjteni, valamint be…..
Aristeus28 2015.05.19 18:37:44
@Gega: Ahogy néztem az kb. egy 60km-es karika lenne, sőt, egy kicsit több... Azt hiszem még várnod kell egy-két évet... :)
De amint megfutom - és kikerül a blogba -te leszel az első, akinek írni fogok. :D
Ebben a bejegyzésben a Mágocsi körrel fogom megismertetni a kedves olvasót. Aszfaltmenők készüljetek. Tiétek a pálya! Röviden összefoglalva ez egy közepesen nehéz, két nagyobb és két kisebb dombbal tarkított útvonal, amit az elejétől a végéig aszfalton lehet…..
Új rovat indul a blogon: Az 1000 kilométeres cipőteszt. Ezekben a bejegyzésekben a saját futócipőimet fogom bemutatni, méghozzá úgy, hogy már túl vannak 1000 km-en. Olyan tesztet sokat olvashatunk az interneten, ahol egy-két használat, (50-100, maximum 150 kilométer) után…..
Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de ha én elvetődöm valahová, és van egy tó a közelben, akkor biztosan megpróbálom körbefutni. Éppen ezért egy új kezdeményezést indítok, és várom a lelkes Futóblog olvasókat. Csatlakozzatok az “Egy tó – egy kör” projektemhez. Baromi…..
Ebben a bejegyzésben a "Szigeterdőt" és a 600 méteres pályáját vesszük górcső alá. Kicsit rendhagyó ez az útvonalbejárás, de annyira népszerű a park, hogy nem maradhatott ki a listából. Szinte mindenki tudna mesélni egy személyes történetet a parkról, ha nem is feltétlen…..
Ebben a bejegyzésben a "Perekaci kör" leírását olvashatjátok. Ez nem egy ismert útvonal, viszont a kezdők számára is ajánlom, mivel nem túl hosszú és kb. 4.2 kilométeren keresztül terepen, szép vidéken futhatunk. Röviden összefoglalva ez egy könnyű útvonal, pár darab…..
Ebben a bejegyzésben a Kis-Konda-patak völgyének egyik közkedvelt útvonalával, a "Tüskei-tó kör"-rel fogom megismertetni a kedves olvasót. Készüljünk fel, terep útvonal következik. Röviden összefoglalva ez egy átlagos nehézségű, terep útvonal, először a Konda patak…..
Ebben a bejegyzésben Dombóvár egyik legkedveltebb útvonalának részletes leírása következik: a "SPAR - Gunaras - SPAR" útvonal. Ezt az útvonalat szinte minden kezdő és nem kezdő dombóvári futó ismeri, de azért felkerül ide a leírások közé, hátha valakinek mégis kimaradt az…..
Ebben a bejegyzésben a "Kercseligeti kiskör" útvonalajánlóját olvashatjátok. Igen, jól gondoljátok, létezik egy nagykör is, csak még nem sikerült végigfutnom, de remélhetőleg hamarosan az is sorra fog kerülni. Addig is olvassátok sok szeretettel a "kiskör"…..
Apa fut Első Maratonom 2014.10.12 13:08:17
Jó ideje nem jelentkeztem már a blogon. Mondhatnám, hogy annyit edzettem, hogy nem volt időm írni, de ez nem lenne igaz. Egyszerűen csak nem volt ihlet. Valamint nem történt semmi olyan fontos dolog, amit megemlíthettem volna itt. De most elérkezett az idő az első maratonom…..
Aristeus28 2014.10.13 08:26:10
@Newboy911: Örülök, hogy kedvet kaptál hozzá! Hajrá! Le tudod futni te is!
Apa fut Félmaraton, 2 óra alatt? 2014.05.05 07:35:58
Reggel 5:30, ébreszt a telefon, nyomom le, ébredek lassan. Indulok kifelé a szobából. Visszanézek még, feleségem fordul egyet a jó meleg ágyban - mennyivel jobb lenne inkább visszabújni - gondolom, de nem, most feladat vár rám! 21,1 kilométeres feladat. Indul a reggeli rutin, a jól…..
Aristeus28 2014.05.05 21:11:35
@norvéghajós, @Newboy911: Köszi srácok!
Apa fut Mire elég öt hónap? 2014.04.28 20:32:02
A tavalyi évben egyszerűen semmi sem jött össze, amit tervezem, szerettem volna: A) Vivicittá (terv: félmaraton 2 órán belül) - szenvedős, szánalmas, belesétálós félmaraton lett. (02:21:27) B) Semmi baj. Így alakult, majd ősszel kifutom magamból - októberben betegség, de…..
Aristeus28 2014.04.29 13:26:29
@Newboy911: Köszönöm! Igyekszem tartani a jó irányt a futásban és itt a blogon is. :)
Apa fut Hogyan lettem futó(bolond) 2014.04.16 21:18:06
Valamikor réges-rég, egy messzi-messzi Galaxisban... Na jó, annyira azért nem volt rég. Szóval: gyerekoromban/iskoláskoromban nagyon aktív voltam: tömegsportok, aktív focista, atlétika. Testnevelő tanár akartam lenni, de sajna nem jött (jöhetett) össze, mivel az úszás teljesen…..
Aristeus28 2014.04.18 09:19:12
@Gsix: Köszönöm, igyekszem!

@norvéghajós: A következő posztokban szépen kifejtek majd mindent, visszatérek a múltba, az elkövetett hibákra, összehasonlításokat végzek, stb. Van pár tervem. :)