Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vic

0 bejegyzést írt és 163 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hatóság hirtelen azt kéri, hogy mutasd be az öt éve befizetett illetékről a csekkszelvényt. Ha nem, fizesd be újra. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Az igazi überthorror: 4 év alatt nem sikerült megjavítani a gyártási hibás BMW-t. Naiv ügyfél természetesen még 2008-ban perelt, viszont hiába nyerte vissza elméletben azóta másodfokon is az autó árát kamatostul, egyáltalán nem kapta vissza a pénzt. Neki viszont még hátra van…..
Na, ezzel is megvolnánk, megvan az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulója, a Compact Disco, aminek egyik tagja a műsor közben azzal biztatta a nézőket szavazásra, hogy majd ők felteszik Magyarországot a térképre, ha eljutnak Bakuba. Nem ez volt az egyetlen otromba megjegyzés a…..
Telik az idő, minden változik, főleg az álláspontok. Más ellenzéknek, és megint más kormánypártnak lenni. Köszönjük a szemléltetőpéldát a Zinternetnek! Szijjártó Péter, 2009. március 22.   "Kiderült, hogy ugyanaz a játék zajlott, mint eddig bármikor - jelentette ki…..
  A bankokon, a hiteleseken, a kormányon – az egész gazdaságon végez kemény stressztesztet az élet: tegnap éjjel már 273 forintnál is került többe egy svájci frank, s mai is járt már 265 forinton. Az MNB saját elméleti tesztje szerint a magyar bankrendszer az extrém…..
vic 2011.08.11 11:45:32
három felvetés:
1.) praktikus technikai: miért nem került szóba a kamatcsökkentés kikényszerítése úgy mint a horvátoknál
2.) filozófiai. annak kockázatát miért az ügyfél viseli 100%ban, hogy a bankok hosszú távú kihelyezéseiket (tipikusan 20 éves ingatlanfedezetű hiteleket), rövid távú forrásokból akartak fedezni. Mi gátolta a bankokat abban, hogy mondjuk 20 éves kötvényel teremtsenek forrást? itt minimum kockázatmegosztást várnék el a kockázat átterhelés helyett
3.) hol van megbontva az, hogy az ügyleti kamat pontosan hogy tevődik össze forrásktg-re, kockázati felárra és működési ktg-re? az én bankom pl ezt nem hajlandó kiadni nekem, pedig nagyon érdekelne, hogy a CHF Libor 3%-ról 0,25%-ra való csökkenésével párhuzamosan az ügyleti kamatom miért emelkedett 5%-ról 7%ra?
vicces megjegyzés: görögországi bankok ma is nyújtanának 3,5%-on CHF hitelt. ugye nem gondolja bárki azt, hogy Mo kockázati felára jóval magasabb mint Görögországé?
a fentiek alapján azt gondolom, hogy a fő probléma nem az, hogy a kormány szakmailag tudatlan és nem tudja mit kellene tennie. Sokkal inkább politikáról van szó. A bankok lobbiereje a kiemelkedően magas bankadó miatt van olyan erős, hogy elkussoltassa a politikát, akik meg igyekeznek sikerként eladni a mohácsi vészt...
jó lenne ilyenkor egy hozzáértő jogvédő, fogyasztóvédő szervezet (pl PSZÁF vagy MNB) aki magáénak érezné az ügyfelek megvédését legalább a hatályos jogszabályok betartátásának szintjéig.
Emellett égetően nagy szükség lenne egy független bíróságra aki nem időhúzással és szakértők bevonásával a felelőséget eltolva nyúlna a problémához
És ha már Erste, akkor gyorsan még egy magánnyugdíjpénztár is legyen. Naiv ügyfél nem érti, hogyan lett a 316 ezer forintos hozamából -49 ezer forintos reálhozam:A teljes lista kedvéért én sehova se lépegettem a nyugdíjpéztárak között. Amikor kötelezővé tették, akkor…..
Talán ez az egyetlen megoldás a közelgő demográfiai katasztrófa és az annak hatásait előrehozó eltartotti csapda kivédésére. Radikális megoldás, de a maga korában az általános választójog vagy az amerikai polgárjogi törvény is az volt. (Fotó: syracuse.com) A hírek…..
Ez az ember, aki szakítás előtt egy héttel még hiszti- és féltékenységi jelenetet rendezett, mert hiányoztam neki, ez az ember ilyen hideg e-mailt ír nekem egy hónap után.Sziasztok!Nem kezdem blogos közhelyekkel a történetet, csak mondom, hogy elég hosszú lesz a sztori. Kicsit…..
Első látásra úgy tűnik, nincs min gondolkozni, engedni kell a zsarolásnak és azonnal át kell lépni az állami nyugdíjrendszerbe. Mi azonban nem vagyunk ebben olyan biztosak. (Fotó: regionaplo.hu) A múlt hét óta tudjuk, hogy akik magányugdíjpénztári tagok maradnak 2011.…..
A Facebook oldal egyik kedves követője - aki egyébként a blog rendszeres hozzászólója is - még a hét elején jelezte, hogy nagyon várja a november 24-ei napot: egyik nagy kedvencének szomorú évfordulója.Mint már többször elfordult az oldal életében: ilyenkor a…..
Ákos korszerű módon HD-re váltott, a szerelő a megadott időben meg is jelent a set top boxszal, beszerelte és azt mondta, hogy egy óra múlva élni fog a rendszer. De nem így lett, Ákos nem kapott mást, mint egy üzenetet a tévétől, miszerint "nincs hozzáférése". Itt…..
Olvasónkat kihagyhatatlannak tűnő ajánlattal keresték meg állítólag független tanácsadók.Nem feltétlenül szeretnék a nyilvánosság elé kerülni, csak tanácsot szeretnék. A történetem teljesen átlagos.2004-ben egy új gépkocsi vásárlására felvettem 1.800.000 Ft svájci frank…..
vic 2010.08.24 10:00:22
@hitelkarosultak:

ha 250 a CHF, akkor a bedőlt hitelek aránya az egész gazdasággal hatással lesz...
ráadásul ha a CHF/HUF árfolyam így elmozdul, annak milyen hatása lesz a jegybanki alapkamatra szerinted?

esélytelen... ráadásul azért sem éri meg devizahitelt forintosítani, mert a vételi/eladási árfolyamon árfolyamváétozástól függetlenül buksz egy 3-4%-ot az egyéb zárási díjakon túl...

egyébként érdemes lenne megnézni, hányan nem tudnak kiszállni az elszállt hitelek miatt lakásukból és ennek milyen hatása van az építőiparra... (kik azok akik költöznének, tudnak is törleszteni,de nem tudnak kiszállni, mert 5 év törlesztés után több a tőketartozásuk mint amit felvettek...)
Olvasónk tudni véli, miért nem akadályozták meg a deviza alapú hitelek túlburjánzását kormányzati szinten.Miért fontos a lakásépítés az államnak? A hitelből történő lakásépítés?A hitelből történő lakásépítés valójában egy előrehozott adófizetés, másként nézve…..
Miközben a blogon épp arról jelent meg egy írásom, hogy Budapesten sem áll meg az élet hétvégén, és ahelyett, hogy az M7-es dugóiban töltenénk a vasárnapot, a fővárosban is találhatunk éppen elég szórakozást, és álnok módon az M7-esen araszolgattam a barátnőmmel.…..