Adatok
hunterbear
0 bejegyzést írt és 32 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Tizennyolc éves a Tilos Rádió, nem kerek évforduló, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ebben az évben is startol a Tilos Maraton. Méghozzá pont mától, június 8-tól egészen 14-ig. De az idén nem csak a szokásos poló, meg ajándéktárgy árusítás lesz (amivel egyébként a…..
hunterbear
2009.06.16 01:42:35
hmmm. szőke meglehetősen régóta készít renszeresen (hétfőnként) műsort a tiloson, két órásat. tehát nem a kalandra falból ugrott át. persze tudom, a bulvárért mindent, de így ez erős csúsztatás. ezek szerint a szerző nem jó arc, mert ezt nem tudta.
Konkurenciát kap a Showder Klub, a Comedy Central is elkészítette a maga stand up műsorát, és ez nagyon helyes, hiszen inkább ezeket a komédiásokat nyomja a csatorna, mint a ratyi IHM-et. A show egyébként most vasárnap kerül majd adásba, és Debrecenben vették föl 700 fős…..
Orbán Viktor állítólag nagyon ijesztően tudja azt mondani, hogy „elszámoltatás”. Ezt szocialista politikusoktól tudom; mástól még nemigen hallottam erről a veszélyről. Bizonyára azért, mert ez a veszély kifejezetten őket fenyegeti. Az elszámoltatás zsákmányállata…..
Azt, hogy a TV2 nem a helyesírás barátja, eddig is tudtuk. Mindig fáj, amikor le kell írni, hogy „Jóban Rosszban”, az „okosabb vagy mint egy 5-es?” pedig már nálunk is kiverte a biztosítékot, holott mi sem vagyunk Grétsy tanár úr egyenes ági leszármazottai.…..
Kedvenc íróm Isaac Asimov. Legfontosabb műve az Alapítvány sorozat, amely a nagyon-nagyon távoli jövőben játszódik. Abban a jövőben, amikor egy császár irányítja az (emberi) világokat. Több tíz- százezer bolygó, több ezer milliárd ember, hatalmas császári székhely - egy…..
Nagy ötlet volt beküldeni a műdzsungelbe Fekete Pákót. Mondjuk nem is volt más kéznél, Benkő Dánielt már nem lehetett, ő már lengette eleget a brét ebben a műsorban, Kiszel Tünde nem vállalná, Anettka meg már nem a régi, úgyhogy maradt Pákó. Egész héten ígérték…..
Az autómentes napon a megszokottnál nagyobb dugók lehetnek a városban, aki teheti, jobban jár, ha hétfőn BKV-val vagy biciklivel közlekedik, az Andrássy út ugyanis egész nap le lesz zárva, este pedig a város több pontján lehet torlódásra számítani a rendhagyó Critical Mass…..
hunterbear
2008.09.22 01:04:23
Itt van az ősz, és miközben a természet szépen, lassan elkezd álomba merülni, hogy majd novemberre eltegye magát tavaszig, az üzleti élet a nyári tunyulás után felpezsdül. Beindultak a kampányok, az ETARGET-re is vissztértek a hirdetők, és újra beindulnak a site fejlesztések…..
Ma este van (lesz) az idei Goldenblog verseny díjátadója, most új helyen, és talán kivételesen nem esőben. Idén először mint kategória győztes szerepelek, és így megtapasztalhatom, mivel jár egy ilyen eredmény.Nem elsősorban a nyereményekre gondolok, hanem az egyéb hozadékra. Az…..
Nem igazán akartam bekapcsolódni az iPhone hazai hype-ba, hiszen egy termék entertainment-marketing bevezetése önmagában nem újdonság, láttunk már pár ilyet. De korábban is írtam, hogy az Apple telefonja sokkal több hatásában, mint bármi más, ami a mobil iparágban az elmúlt pár…..
hunterbear
2008.08.24 23:38:38
Pollner egy érdekes kérdést dobott fel: egy olyan blog, amely egyértelműen egy reklámozó szándéka alapján készül, de blogszerűen működik, vajon reklámnak számít-e?A kérdés azért kiemelten érdekes, mert ha reklám, akkor fel kell tüntetni ezt a tényt - azaz ezt kelezni kell az…..
A beharangozók vidéki életről, csodálatos Zetorokról, meg tehéntrágyába fúló gumicsizmákról szóltak, de nem is értem, mi újat vártunk a Szőke Dunától, hiszen Szőke András már majdnem tíz éve ugyanazt a figurát nyomja, bármilyen díszletet húznak köré. Na jó, ugyanazt a…..
hunterbear
2008.08.05 21:59:44
Szőke András lesz a Blikk szerint az új Győzike, sőt már biztos, hogy ő lesz az új Fábry Sándor is. Vagy legalábbis szeretne. A taliándörögdi Fellini átölelné a showbizniszt, januártól az RTL Klubon szerepelne, de addig is a Fábry show vidéki kiadásában szerepelne a Duna…..
Mielőtt bárki megvádolna vele leszögezném, hogy nincs semmi közöm az indexhez, Szily nem rokonom, Uj Péterrel nem járok keszegezni, és sixxx kollégával sem egy kanapéról nézem a sorozatokat. A Reklámszemle rovatban nem azért került puskavégre ezúttal az index sportrovatát, a…..
hunterbear
2008.07.01 01:58:25
Wolf Gábor egy jelenség a hazai piacon. Aki a kkv szektorral foglalkozik, annak a számára kikerülhetetlen a hatása. Sokan szeretik, istenítik, mások utálják, szitokszónak használják a nevét - mindenképpen hatást gyakorol.
A hazai blogszférában az sem tett jót igazán a…..
... összeszedni, hogy akkor most mi is lesz tulajdonképpen. bűvészeti napok (a bűvészek nevében is tiltakozom a megtévesztő elnevezés miatt. de majd ezt is kimagyarázzák.). szóval ami eddig lejött: lesz valami, konkrétan a szokásos jellegű program kapolcson, illetve petenden egy…..
hunterbear
2008.06.27 18:49:42
A nagysikerű Szőkekapitányos reklámsorozat (mert már ugye a reklámokat is sorozatokban kapjuk...) után a UPC váltott. Új image, új termékek (digitális átállás kényszerítés?) és új reklámok... hopp az az mégsem teljesen új pedig annak indult. A UPC új korszakának első…..
Legutóbb elmulasztottam itt hírt adni arról, hogy még a húsvéti Estiskola receptversenyen első helyezést értem el a fűszerkéregben sült báránygerinccel (nagyon beteg voltam éppen, aztán meg elvesztette aktualitását), most azonban a legutóbbi versenyen a medvehagymával töltött…..
hunterbear
2008.06.23 01:24:03
hunterbear
2008.06.23 23:35:29
Mikor végre eljutott az Orbán Viktor agyáig, hogy a szélsőjobb rossz társaság, egyszer csak megmondták a híveknek, hogy mostantól ne árpádsávozzanak Fidesz-gyűlésen. Aztán kiszivárgott két pofon terve. Az összekacsintás vádja el is halkult. Igaz, vesztett a népszerűségéből…..
Üdv mindenkinek a Dunder Mifflinnél! Számomra ez a nap pirosbetűs ünnep, amikor egy magyar tévé műsorára tűzte az utóbbi évek legjobb vígjátéksorozatát, az Office-t. Igen, ez elfogultan hangzik, lehet velem vitatkozni is, de azt hiszem, lesznek páran, akik osztani fogják a…..
hunterbear
2008.06.09 18:46:27
Hiába bújsz, hiába futsz,félelemmel nem sokra jutsznem menekülsz, legfeljebb tűrszegy szavunk téged padlóra küldCsak azért teszem, hogy el ne felejtsdkell, hogy értsd a lényegetellenünk te semmit nem, nem tehetszNem félek én, ha van még remény,hogy elvégezzem a…..
A Kreatív újságban ismét téma volt a blogolás. Még egy blogger lista is bekerült oda, ami bár érdekes és mindenképpen vitatható, de mutat valamit. Az IMA konferencián is volt blogos téma ismét. Valami történik, valami változik - megint téma lett a blog! Valamikor 2005-2006-ban…..
Magyar filmként moziban utoljára a Kontrollt néztem; se előtte, se utána semmi ilyet. Ezt most két dolog miatt vállaltam: 1. a suliban egyik órára kell írni valamit, és valószínűleg akkor filmkritika lesz; 2. a húgom, mint elkötelezett Szőke Kapitány-rajongó, nagyon meg akarta nézni. Persze ő tudta…..
hunterbear
2008.05.02 01:14:36
estiskola.hu
csak hogy színesedjen a képed.
ja, meg bakkermann.hu
ott van werk és miegyéb.
a filmklub.estiskola.hu oldalon meg régi szőke filmek vannak-lesznek.
csak hogy színesedjen a képed.
ja, meg bakkermann.hu
ott van werk és miegyéb.
a filmklub.estiskola.hu oldalon meg régi szőke filmek vannak-lesznek.
Pár hete erősen rajtolt az RTL-es Vacsoracsata, mivel az első héten sikerült olyan celebeket bevetniük, akik serényen munkálkodtak azon, hogy tönkrevágják egymás estéjét, szóval pont jó helyen volt ez a dolog Balázs-show helyén. De amint a celebeket felváltották a civilek - ami a…..
Régen nagyon szerettem a HVG portréit olvasni; ahogy más a napilapot hátulról, a sportrovattal kezdi, én a HVG-t kezdtem hátulról, mert ott van a kedvenc rovatom. Csak aztán nem minden esetben tetszettek a kérdések. Olyan kis kekeckedőek, rosszindulatúak, nem figyelnek a riportalanyra…..
hunterbear
2008.01.27 23:43:28
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz