Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Novecento

2 bejegyzést írt és 76 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Pillanantkép Cinizmus 2017.05.24 12:43:25
„Ha meg akarjuk állítani a szervezett embercsempészetet Afganisztánból, Pakisztánból, Szíriából, Irakból és régió többi országából, akkor szükség van rá, hogy megállapodjunk Törökországgal. Ha nem tesszük, akkor falat kell építenünk a határra, ami egy borzasztó megoldás.” Wolfgang Schäuble Ha…..
Trump ellen foglalt állást a politikai és gazdasági elit, valamint a sajtó nagy része. Trump győzelme most azt bizonyítja, hogy ez az elit  teljesen elvesztette a kapcsolatot a választók jelentős részével.  A magyarázat persze megint az, hogy a hülyék döntötték el a választást! Valójában ez az…..
Pillanantkép Demokrata 2016.05.07 13:02:19
„a miniszterelnököknek be kellene fejezniük azt, hogy túlságosan a választóikra hallgatnak”..
Novecento 2016.05.09 10:10:30
Kiss László ismét bebizonyította, hogy semmilyen diplomáciai érzékkel nem rendelkezik, de legalább következetes, mint az ökör. Egyszer már megpróbálta megzavarni Hosszú Katinka sajtótájékoztatóját, most pedig az ATV élő adásában hívta fel az úszónőt. Úgy látszik, hogy még mindig nem értette meg,…..
Pillanantkép Gyengeség 2015.09.19 09:21:44
A vallási fanatizmusra és a törzsi kultúrára épülő muszlim bevándorlók szemében Európa egy gazdag, ám identitás nélküli, cselekvésképtelen alakulat, ami velük szemben semmilyen ellenállásra nem képes. A migránsok folyamatosan tesztelik a határokat, hogy meddig mehetnek el. Az eddigi tapasztalataik…..
Sértődötten kivonult Fridi műsorából Árpa Attila - harsogja a nyomtatott hétfői Bors, és naná, hogy a mai Blikk címlapján is ott virít, hogy Árpa nem bírta ki összezárva Friderikusszal, félbeszakadt a forgatás!  A Borsnak egy bennfentes Tv2-dolgozó így mesélte el a…..
Több évtizedes kontraszelekció gyümölcsei érnek be a baloldalon. Egyre nehezebben találnak kádereket az egyes feladatokra és egyre nehezebben tudják eladni magukat a választóknak. A csetlés-botlásukat látva, egyre nehezebb is őket komolyan venni. Mostanra már odáig süllyedtek,…..
Örülnek a balliberális oldalon, hogy Orbán összerúgta a port Simicskával. Nehéz elhinni, hogy tényleg ennyire rövidlátó emberek vannak az ellenzék soraiban, akik nem képesek tovább látni a saját orruknál. A kommunista gyökerű ellenzék és médiája háttérbe…..
Novecento Európa válsága 2014.09.04 18:49:21
A 2014-es prognózisok az eurózóna minden országára növekedést jeleznek. Ebből következően azt hihetnénk, hogy Európa túljutott a válságon. Sajnos ez nem így van! Gondosan megvizsgálva a kérdést, azt láthatjuk, hogy valójában a rendszerbe van kódolva az újabb válság. Az…..
ProgBlog Megmérettél… 2014.09.02 21:13:16
„To arms, to arms, no more delay! God and Cyrus lead the way.” („Fegyverbe, fegyverbe, ne késlekedj többé!/Isten és Kürosz1 vezet az úton.”) G. F. Händel és Charles Jennens: Beshazzar, a perzsák és médek kórusa - 1745     „Én vagyok a falu rossza egyedül./ Engem ugat…..
Novecento 2014.09.03 14:39:09
@DFK: A baloldal ebből már nem tud jól kijönni.
Azzal tehetnék a legtöbbet a Fidesz leváltásáért, ha feloszlatnák magukat.
Hát, ennyi volt a kirándulás a pártpolitika sűrűjébe:  Egy francia hátterű befektetésre szakosodott multinacionális cégnél folytatja pályafutását Bajnai Gordon, ugyanakkor nem költözik el Magyarországról – értesült a hvg.hu. Az Együtt nevű párt alapítója…..
A Falus-ügy csak a jéghegy csúcsa, a jéghegy a politikai amatörizmus. Emberek százai, akik politikából élnek, pont olyan szinten politizálnak (csak jóval drágábban és nagyobb károkat okozva), mint a villanyórás, aki tegnap nálunk járt, a postásunk, vagy akárki. A…..
Nincs egy hete, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium, közel 17 milliárd dolláros büntetést szabott ki a Bank of America befektetési bankra, a globális pénzügyi válság előtt, valamint alatt elkövetett csalások címén. A mostani döntésnek természetesen nem csak az Egyesült…..
bircahang Euroatlantista fenevadak 2014.08.16 08:08:00
Nagy háború készül. Véres háború.   A marxizmus megadta magát, akadt egy Gorbacsov, aki belülről szétzúzta a marxista államszervezetet és feltartotta a fehér zászlót. Ehhez kellett az a fontos előzmény, hogy a marxista vezetők is belássák: rendszerük nem…..
Novecento 2014.08.18 07:49:10
@Conchobar: Józan gondolkodással senki sem hiheti azt, hogy a nyugat pusztán jószándéktól vezérelve felemel minket, létrehozva ezzel saját maga konkurenciáját. Valami elképesztően nagy naivitásra van szükség ahhoz, hogy ezt bárki is elhiggye.
Eddig is hatalmas károkat okozott a kontroll nélküli, naiv nyugatimádat. Öngyarmatosításba torkollott ez a folyamat a rendszerváltás után. Egy hibás előfeltevésre alapozva megnyitottuk a piacainkat a nyugat számára, amivel egyúttal leépítettük a saját gazdaságunkat. Ma már tisztán látjuk, hogy milyen rendkívül káros folyamatot indított el ez a kisebbségi komplexusunkból táplálkozó, téves önértékelésekre alapuló cselekvés. Többé-kevésbé jellemző volt ez a folyamat az összes Kelet-európai országra, de Magyarország élen járt ebben. Politikusok és választók tömege hitte el, hogy a nyugat a javunkat akarja. A javunkat akarták persze, de nem abban a formában, ahogy azt mi elképzeltük.
ProgBlog Egyet-egyet a fejükbe! 2014.08.10 01:07:59
„Mi lesz ebből? A magyar királyi honvédvezérkar tudhatná, mi lehet ebből.” Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért - 1968     Volt nemrég itt egy Ha én Együtt lennék… című írás, amelyben afféle „fogadatlan prókátorként” megpróbáltunk öndefiníciót,…..
Aki mondjuk pár éves londoni kitántorgás és fekete mosogatás után mégis úgy tesz, hazalátogat kishazánkba, talán meg is szédülne a sok változás láttán. Nem volt elég, hogy a Demokratikus Koalíció olyat tett, amit a magyar baloldalon nem szokás: meg akar nyerni egy…..
Felszámolás Diszkrepancia 2014.07.06 09:54:39
„Szerintem nem egyszerűen felháborító, szerintem ez hányingerkeltő!” Gyurcsány Ferenc 2009 „Pásztor tisztességes demokrata! Merjenek hinni neki!” Gyurcsány Ferenc 2014..
ProgBlog A jó Pásztor? 2014.07.06 09:48:04
„Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim…” A János írása szerint való Szent Evangéliom, 10. fejezet, 14., ford. Károli Gáspár – 1586     Ha nem látnám, nem hinném el: az ország negyedik legnagyobb városa polgármesterének…..
A blog rendszeres olvasói talán már hiányolták a Sajtkészítők bejegyzéseit, ám a közelmúltban sem időm, sem kedvem nem volt posztolgatni. A minap azonban szívmelengető agresszióval lepett meg bennünket a magyarnaracs.hu. Közzétett egy szubjektív listát a magyar hülyékről. A…..
Novecento 2014.06.27 12:42:59
@InteriorLulu: „Harcos állatvédő vagyok-e, ha messzemenőkig egyetértek mondjuk azzal az EU-direktívával, amelyik például meghatározott paraméterek alapján elkészített csirketenyésztő ketreceket ír elő, "az állat jólétének igénye" miatt?”

Ez rendben is lenne, ha az EU előírná az emberek számára is a minimumfeltételeket, de sajnos nem tesz ilyet. Számomra érthetetlen, hogy miközben az EU egyre szigorúbb állattartási követelményeket szab meg, sok esetben ellehetetlenítve a több évtizedes állattartó hagyományokat, nincs mondanivalója a nyomorban élő éhezőknek. Az EU-nak nincs előírása arra nézve, hogy mennyi élelmiszerre és milyen lakhatási körülményekre van szüksége egy embernek, az állatok számára viszont ezt megszabja. Az EU üzenete tehát az, hogy számára a haszonállatok életkörülményei fontosabbak, mint az emberek alapvető életfeltételei.
A Ténytár és a Mérték Médiaelemző Műhely közös kezdeményezésének célja a kirekesztés és a diszkrimináció elleni fellépés volt. Mi úgy kívántunk a rasszizmus és a kirekesztés ellen tiltakozni, hogy az országgyűlési és az európai parlamenti választási kampány idején…..
Dinamó Műhely Kafka 90 2014.06.03 12:42:03
Illusztráció: Chantal Montellier Clashfarkas Zsolt Kafka emlékezete. Kafka egy helyütt, egy aforisztikus, mondhatni tőle megszokott, kellően kétértelmű gondolatmenetében ezt írja: sose tudtam meg, mi a szabály. Meglepő állítás, mivel szerencsére megmentett műveiben kétséget…..
„Miért, hát mi nem vagyunk magyarok?” – kiáltozzák a magyar zsidók. Nem, nem vagytok, mert magyarságotok olyan politikai realitásban értelmezhető csak, amely száz esztendeje megszűnt. „De hát akkor mi egyebek vagyunk?” – kérdezi zsidó olvasóm. (..) A zsidókérdés…..
A minap Szanyi Tibor „pofátlanságnak” nevezte azt, hogy az euroszkeptikus Jobbik részt vesz az Európai Parlamenti választásokon. Ezt azzal támasztotta alá, hogy aki nem vallja magáénak az EU alapértékeit, mi több, felveti a kilépés lehetőségét, az ne vegyen részt a szervezet…..
Novecento 2014.05.05 18:08:21
@Szelid sunmalac: Minél több kritikus fog bekerülni az EU-ba, annál nagyobb lesz az esély az érdemi változásokra.
Az EU jelenleg a dán fahéjas csiga betiltásával van elfoglalva, miközben évek óta pusztít a válság, nő a munkanélküliség, és tömegével szegényednek el az emberek.