Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szegedi Villanyász

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha reggel kómásan, nyűgösen kelek fel, azonnal tudom, hogy csak be kell kapcsolni a reggeli Mokkát és Kárász Róbert hozzá nem értése garantáltan kiránt az ébredés utáni traumából, hogy aztán az idegbetegségtől felstenkerelve loholjak be reggel a melóba. Ő nekem a reggeli…..
Szegedi Villanyász 2014.05.13 19:32:33
@lutria: Ezt sokat elmond erről a szervilis baromról: "Édesanyja tanácsára egy szakma tanulásába kezdett. Tanulmányait kereskedelmi eladóként kezdte, majd színésznek készült, de a "harmadik rostán" kiesett (de a Pécsi Színházban kb. 68-szor színpadra lépett), és tanulmányait tanárként folytatta, végül újságíró lett."

Forrás:hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1r%C3%A1sz_R%C3%B3bert

Egyébként valamilyen versenyt hirdettek a médiában? Gondolom, lesz "Obersovszky-díj"
Na, ezen is túl vagyunk. Az ellenzékkel ellentétben én szeretnék gratulálni Orbán Viktornak a történtekhez, mert technikai értelemben bravúr amit véghezvittek: sikerült Magyarországot a 2 millió rezsiharcos és többmillió közönyös országává tenni. Olyan hellyé, ahol a…..