Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lívia Fenyves

0 bejegyzést írt és 37 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A magyar szocialisták egyik arcát rég nem láttam. Úgy tűnik fel, mintha a sorozatos bakik után a pártja visszavonta volna az első vonalból. Vagy csak mellőztem a megnyilvánulásait, nehogy a fülem hallatára mondjon ki olyasmit, ami aligha használ az amúgy is légüres térben lévő ellenzéknek? Félő,…..
JogÁsz A darnózseli hentes 2019.11.07 20:15:45
Előrebocsátom, nem szoktam olyan ügyről írni, amelyben még nem született jogerős ítélet. Márpedig N. János ügyében a végső szót a Kúria fogja kimondani. Mégis, a sajtóban elég nagy visszhangot kiváltó ügyben érdemes megosztani néhány gondolatot a feleségét feldaraboló hentessel szemben hozott…..
Betelt a pohár a hetilapnál, felmondott a főszerkesztő és két helyettese. A tulajdonossal való szakítást kiváltó körülményekkel nem lehetek tisztában, ezért nem is bocsátkoznék médiapolitikai találgatásokba. Maradnék inkább a szakmai közelítésmódnál. Tóth Ákos főszerkesztő Facebook-bejegyzésben…..
Az elmúlt napokban megtörtént, hogy a XXI. század politikai kommunikációs csatározásai az állítólagosan az egyik legfontosabb EU-s tisztség személyi kérdéseit, nevezetesen Ursula von der Leyen jelölését is háttérbe tolták: feltűnésével határokon átívelő munka vette kezdetét, hogy a posztokért vívott…..
Azt olvastam róla, hogy „derékba tört” a pályafutása. Az enyhe képzavar oka, hogy tavaly, a Fidesz választási győzelme után Simicska Lajos lemondott a médiabirodalmáról, például a Hír TV-ről, amelynek politikai háttérműsorát Kálmán Olga vezette. A közismert újságíró nyilván nem örült a…..
Az a csodálatos a köztévében, hogy amikor azt hinnéd, hogy ha már egyszer (hatszor, hatvanhatszor, hatszázhatvanhatszor) megszívták, és leadtak egy olyan videót, amikről később kiderült, hogy nem akkor és/vagy nem is ott játszódnak, ahol ők szerették volna, akkor a körültekintésbe még senki nem halt…..
Lívia Fenyves 2019.01.23 17:45:30
JogÁsz Kitaszítottak 2018.12.09 16:20:18
Gyakran forgatom a szinonima szótárt, ahogyan az betűvető emberhez illik. Nem csupán azért, hogy stílusom ne szóismétlések közt bukdácsoljon – bár ez sem elhanyagolható szempont – hanem azért is, mert egy-egy szó rokonértelmű párjai egészen új képzettársításokat képesek felidézni. Így történt ez…..
A Heti Világgazdaság mai számának érdekessége a Botka Lászlóval készített interjú. A szegedi polgármester tavaly, október 2-án lemondott az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről, és visszavonult a városházára. Azóta inkább csak a helyi sajtóban szólalt meg. Most pedig ismét az országos nyilvánosság elé…..
   Az elefántnak viszonylag jó a píárja, a görénynek meg rossz. Bizonyára oka van ennek, de ez a poszt nem erről fog szólni. Ez a poszt az Orbán rendszert leírni akaró nárcisztikus társadalomtudósok módszertani bénázásairól sem fog szólni. Arról fog szólni egy picit, hogy ha egy kontrollálatlan…..
Fővárosi (és országos) listás adatok, részvétel, átszavazások. A fókuszban Budapest. Most már több mint 5 hete túl vagyunk a 2018-as országgyűlési választásokon. Az egyéni eredményekkel, illetve az ellenzéki pártok jelöltjeinek eredményeivel sokat foglalkoztak, mind a különböző intézetek elemzői,…..
JogÁsz Megbocsát-e az ő istene? 2018.03.17 20:46:57
Oskar Gröning múlt pénteken, 96 éves korában halt meg ágyban, párnák közt egy kórházban. Éppen az előtt, hogy meg kellett volna kezdenie a rá jogerősen kiszabott 4 éves büntetését. Oskar Gröning      Fotó: Láng András 2015.július 15. Franz Kompisch, a Lüneburgi Tartományi Bíróság tanácsvezető…..
A pénteki bejegyzésemben javasoltak fele már megvalósult: Botka László lemondott a miniszterelnök-jelöltségről. (Talán az is az utolsó cseppek közé tartozott, hogy itt a blogon 7 ezren, a Facebookon 32 ezren olvasták a posztot, amit átvett az Index és a Mandiner is.) Most itt az idő, hogy…..
Tényleg undorral nyúl már az ember a témához, annyira dühítően fárasztó nézni az ellenzék vergődését a Botka-zsákutcában, és hétről hétre leírni, hogy gyerekek, ebből így semmi nem lesz, helyből vagytok ennyire hülyék vagy nekifutásból? A "messziről jött ember" a hétvégén tovább tolta a…..
Hosszú menet volt, legalábbis úgy tudjuk, mire a TV2 visszaédesgette Liptait a tévébe. Az új szerződés két műsorra szól, az egyik a Sztárban sztár, a másik egy ősszel induló, napi műsor (reality vagy vetélkedő), előbbiben zsűrizni fog Majka és Hajós mellett (a negyedik zsűritagról semmit nem…..
Saját facebook-oldalán szopatják a BKK-t. Vitézy Dávid is karót adott a közlekedési központnak...
Lívia Fenyves 2017.07.21 16:39:46
Ha tetszett ez a novella, szavazz rá!..
A kísérlet már megbukott azelőtt, hogy az MSZP Kongresszusa áldását adta volna rá. Botka László megosztó személyiség, akinek immár hitelességi problémái is vannak. Ráadásul a felmérések szerint Gyurcsány Ferencet - aki nem is miniszterelnök-jelölt - többen szeretnék kormányfőnek -, mint a…..
Lívia Fenyves 2017.05.16 16:27:54
Nem szívesen megyünk bele az ilyesmibe, de ez ez azért elég sokat elmond arról, mennyire vállalhatatlan mélységekbe süllyedt a Tények és mindenki, aki az arcát adja ahhoz, ami ott folyik: Tatár Csilla, Gönczi Gábor exfelesége, maga is egykori TV2-s (jelenleg az akol másik felében, az MTVA-felirat…..
Az, hogy Hajós András nem szereti a TV2 híradóját, önmagában nem különösebben újdonság, tavaly ősszel Friderikus Sándor az Indexnek adott interjúja után elindult egy üzengetés, ahol már nyilvános Facebook posztok témája volt, hogy mit is gondol ő a Tényekről. Most újra előkerült téma, mert továbbra…..
A kormánypárti sajtóban pár hete(?) jól megfigyelhető egy kompenzációs trend, amin lehet persze röhögni is, mert az a szánalmas vergődés, amivel igyekeznek védeni a mundér becsületét, az egészen elkepesztő írásokat eredményez (cikkeknek nem merném nevezni ezeket a láthatóan megrendelésre…..
Lívia Fenyves 2017.03.31 17:46:14
@Pink Petsch: Hasonlóképpen!! Nekem a királyi van az első és második helyen a tévék közül, mégsem nyitom ott ki soha, és a TV2-öt is kikerülöm!!
Magam se tudom, hányadán állok a volt miniszterelnökkel. Sokáig azt hittem, hogy nem viseltetek érzelemmel iránta, ahogy azonban gyűltek a kommunikációjáról írott bejegyzések, egyre inkább vállalom a pillanatnyi hangulatomat. Elvégre hús-vér ember, erényekkel és hibákkal, akinél hol az egyik, hol a…..
Lengyel László, akit fordított Cassandrának szokás hívni, mert minden jóslatának éppen az ellenkezője történik meg, súlyosat hibázott. Emberileg, erkölcsileg és politikailag is. Azt hitte, ez még a kilencvenes évek szoci világa, ahol majd ő elmutyizgat, elkavarhat. Bukása legyen okulás minden…..
Ha kicsit megerőltetjük a fantáziánkat, szép történet kerekedik a budavári önkormányzatnál kitört albérlet-botrány és a korábban bezáratott Zsidai-konyha körül. ..
Lívia Fenyves 2016.12.19 18:47:37
Úgy tudjuk, Pachmann Péternek ténylege elege lett a Tényekből, pontosabban abból a vállalhatatlan izéből, amivé Kökény-Szalai Vivien vezetése alatt lett a műsor (ami ugye eleve nem indult BBC híradói magasságokból, csak a tisztánlátás végett) és hamarosan feláll a műsorvezetői székből. A Mokkában…..
Lívia Fenyves 2016.12.15 17:13:40
@André Goodfriend: Mást nem érdemel!!!
Volt ez a hiszti, meg arra ez a válasz, és láss csodát, csak megegyezett a FOX Magyarország és a szolgáltató: továbbra is lesz National Geographic és zombihentelés a Telekomnál. Marad a FOX, a Nat Geo és a Nat Geo Wild a Telekomnál! Az ügyfelek érdekében, véleményüket figyelembe véve a FOX…..