Adatok
Himpled
0 bejegyzést írt és 70 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Védőoltásokról - a tények alapján
Miért van Nyugat-Európában a magas átoltottságú országokban is sokkal több fertőző megbetegedés mint hazánkban?
2015.12.03 16:45:24
Aki olvasta az írásomat, amelyben a szigorú hazai és a lazább oltási rendű nyugati országok járványügyi adatait vetettem össze, láthatta, hogy milyen drámai a különbség. (Amiből persze önmagában nem következik, hogy ez az oltási fegyelem hatása is (ugyanúgy, ahogy egy másik betegség itthoni…..
Himpled
2015.12.05 12:16:54
Ez érthető, de az embereknek jogukban áll megválasztani a gyermekük iskoláját, és oltottsági státusz alapján szétosztani őket ugyanúgy jogi korlátozás. Elképzelhető, hogy az oltatlanok általános visszautasítottsága miatt csoportosulnak egy helyen. Pl.: mivel a legtöbb helyről visszautasítják őket, így nem szándékosan de összeterelik őket egy helyre. Viszont ezek a járványoknak negatív visszacsatolásként kéne működniük az oltatlanok körében, szóval ez megváltoztathatja a hozzáállásukat.
Himpled
2015.12.05 21:13:42
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
"És így persze rögtön érthető, hogy ha van egy úgymond megértő orvos, vagy iskola, vagy óvoda, akkor ott persze, hogy rögtön koncentrálódnak, mert oda megy mindenki. Tehát teljesen így van, ahogy mondtad."
Én ezt csak feltételeztem, viszont érdekes abból a szempontból, hogy egyszerűen nem hoznak kollektív döntést. Nincsen kötelezőség és az oltatlanok kezelése is egyéni szinten dől el. Mindkettő rosszabb eredményt ad, mintha egyszerűen egyformán döntenének.

Járványügyi adatok frissítve, grafikonok átállítva lattice-re
2015.11.19 10:57:55
Két fejlesztésről szeretnék most beszámolni.
Az egyik hír, hogy a járványügyi adatok frissültek a CISID adatbázisban, ez azért fontos, mert ez alapján készítettem – többek között – az európai országok járványügyi helyzetét összehasonlító elemzéseket is. Mivel…..
Védőoltásokról - a tények alapján
Az oltatlan gyerekek diszkriminációjának értelmességéről szóló írás értelmességéről
2015.10.14 14:47:55
Szendi Gábor honlapján megjelent egy írás, pontosabban szólva fordítás egy Tetyana Obukhanych nevű szerzőtől, mely arról értekezik, hogy van-e alapja az oltatlan gyermekek diszkriminációjának (iskolából való kitiltásuknak) azon az alapon, hogy az oltatlanságuk révén nem csak magukra, de másokra…..
Himpled
2015.10.15 23:48:11
Jó rámutattál az eltérésre az eredeti iránytól, viszont itt a vakcinák többségéről lenne szó:
"You should be aware that the nature of protection afforded by many modern vaccines – and that includes *most of the vaccines* recommended by the CDC for children – is not consistent with such a statement."
A CDC ezeket ajánlja:
Hepatitis B,
Rotavirus,
DTaP(Diphtheria, tetanus, & acellular pertussis),
Tdap(Tetanus, diphtheria, & acellular pertussis),
Haemophilus influenzae type b,
Pneumococcal conjugate,
Pneumococcal polysaccharide,
Inactivated poliovirus,
Influenza,
MMR(Measles, mumps, rubella),
Varicella,
Hepatitis A,
Human papillomavirus,
Meningococcal.
Forrás: www.cdc.gov/vaccines/schedules/downloads/child/0-18yrs-child-combined-schedule.pdf
Ezt szerintem bárhogyan számoljuk, de egyszerűen nem volt szó a többségéről... És innentől mindegy, hogy igaza van-e amúgy. Hol van az eredeti állítás, eddigre már elfelejtettük? Még a szerző szerint sincsen meg mert 4 darabot említ:
"In summary, a person who is not vaccinated with IPV, DTaP, HepB, and Hib vaccines due to reasons of conscience poses no extra danger to the public than a person who is."
Megjegyzés: megváltoztattad a sorrendet a felsorolásnál, és így meggyőzőbb mint az eredeti. Az erősebb állításokat kell az elejére rakni, pont ahogy te csináltad és gyengébbeket hátra (mert az emberek figyelme a szöveg elejére koncentrálódik).

2015.10.17 00:06:38
"Az oltatlan gyerekeket értelmetlen (így!) az iskolában diszkriminálni, mert az oltás sem jelent tökéletes védelmet és ezért valamennyire az oltottak is terjeszthetik a kórt? Na de könyörgöm, és az oltatlanság?! Az milyen fokú védelmet jelent?! És ők mennyire terjeszthetik a kórt? Értelmetlen a fékkel nem rendelkező kocsik diszkriminációja az utakon, hiszen a fék sem jelent tökéletes védelmet, és ezért valamennyi kockázatot a fékkel rendelkező autók is jelentenek. Eszem megáll..."
Erről jutott eszembe, hogy ez nem feltétlenül jó reakció. A Nirvána-érv leszerelésére két lehetőséget ismerek:
1. rámutatni, hogy az alternatíva irreális vagy nem működne
2. elismerni, hogy nem tökéletes a megoldás és hangsúlyozni, hogy nemis a tökéletes megoldás a cél
"Acelluláris pertussis-vakcina: részben igaza van, szinte biztosra vehető, hogy az aP vakcina kevésbé ad robusztus immunitást, mint a teljes sejtes (wP), és, hogy a hordozás ellen is kevésbé véd. De, megintcsak, ez nem azt jelenti, hogy "semennyire"."
Valamennyire a kettest választottad fölötte, de itt nem biztos hogy ez jó megfogalmazás. Tudom ezt nem így értetted, de ezzel a megfogalmazással 0% fölé tetted az olvasóban az aP vakcina védelmét. Így olyannak tűnik mintha az mondanád, hogy akármilyen kicsi is, de megéri. Több infó: hu.wikipedia.org/wiki/Nirv%C3%A1na-%C3%A9rv

Tűnődések jóhiszeműség és rosszhiszeműség ügyében
2015.08.18 17:59:55
Sokszor eszembe jut védőoltás-ellenes írásokat olvasva, amikor valami explicit fals dolgot látok, hogy vajon a szerző egyszerűen téved, vagy szándékosan nem mond igazat? Persze tudom, hogy a valóságban ez nem ilyen egyszerű dichotómia, és tudom – bár magam csak igen morzsányi…..
Himpled
2015.08.20 00:41:36
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
"Ha van 10 cikk, ami alátámasztja a prekoncepciómat, és 10 ami nem (vagy 100, vagy 1000), és én csak az előbbi 10-et mutatom be, az oké, egyoldalú. De hogy egy cikket, ami "nem talált összefüggést" bemutatok úgy, hogy "a következő összefüggéseket találta", azért az kicsit túlmegy az egyoldalúság kategóriáján!?"
Alapvetően szélsőségesen egyoldalú (ha szándékosan és tudatosan végzi akkor manipulatív). Ez azaz eset amikor van A dolog (ez a cikk) és az emberek egy része B-t lát benne, még ha alaposan elolvassa is. Szerintem ez egyfajta alternatív/szubjektív valóság és nem feltétlenül szemfényvesztés.
@Szilágyi András:
Egyetértek abban, hogy benne van az is (vállaltan egyoldalú). De átfutva vannak más részei is pl.:
"Azt is megjegyezném, hogy nem vagyok oltásellenes, de nem vagyok oltáspárti sem. E két szélsőséges álláspont közelebb áll az ideológiai nézetekhez, mint a tudományossághoz. A világot nem lehet feketére és fehérre felosztani, nem mindenki oltásellenes, aki nem tör ki hallelújában a védőoltásokról szólva, és nem feltétlen oltáspárti, aki bizonyos oltásokat szükségesnek tart."
Ez inkább azt sugallja, hogy semleges fél aki áttekinti az elé kerülő bizonyítékokat (mint pl. egy bíró). "Az ÁNTSZ honlapján ez áll" részről meg annyit, hogy nem védőoltásellenes, de magára vette a megfelelő részt. Gúnyolódom, de tényleg nem értem logikailag. :D
"Ha a szakirodalomban nézelődünk, nem könnyű elválasztani az oltással kapcsolatban pozitívan elfogult írásokat az objektív beszámolóktól."
Ez a durva nincs is negatív írás, csak objektív beszámoló...

2015.08.28 06:43:10
@Munyi cica:
"Az illető, nem elég hogy annyira fél a mellékhatásoktól, hanem még össze is mosta a kettőt, a HPV-ről olvasott valamit (meg egyáltalán, az "minden oltás veszélyes" hangulat miatt), most már a HBV-re is ráhúzzák a vizes lepedőt."
Ez amúgy teljesen érthető, ugyanis a nyelvben a szavak jelentése képződik le a szóalakban, tehát a hasonló alak jelentésben közel áll. A rövidítések természetellenesek és hiányosságot mutatnak, ugyanis a betegségeknek korábban volt köznapi elnevezése és nem vírusokat neveztek el aminek az elnevezése (természetesen) valami A,B,C,D,stb. És ezt nem rövidítették így le, rövid szót általában nem rövidítünk. A HBV helyett miért nem lehet valamilyen normális alakot használni (pl. Hep. B vírus)?

2015.09.01 21:09:04
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
Alapvetően Szendi ezeket az eszközöket használja:
1. Támadja az írást, hogy alpári stílusú, ....
2. Bizonyítási kényszer áthárítása (ami most valamennyire jogos, mivel új oltás valamennyire). Csakhogy az általa citált írás logikailag cáfolja meg, ez nem új dolgon alapul vagy módszerében más.
3. Egyszerűen új témákat hoz be a vitába.
4. Elmondja, hogy szerinte az oltás felesleges, de ez nem függ össze a biztonságossággal.
5. Szeretne tökéletesen pontos, inkább determinisztikus modellt kapni az oltás negatív következményeiről (nem valószínűségit hanem, hogy személyreszólóan A. B.-n mi a hatása). Szóval alapvetően azt szeretné, ha tökéletes döntéseket hoznánk az összes negatív (nyilván a pozitív csak bónusz lesz) információ ismeretében, és ezért nem jó neki a választás kevesebb információval. (Amennyire értem és nem adok szavakat a szájába)

FRISSÍTÉS (2016. 02. 10): A történetnek folytatása is lett, mely a bejegyzés végén olvasható.
Talán sokan tudják, hogy tavaly nyáron egy új oltóanyag jelent meg a magyar piacon: a B szerocsoportú meningococcus ellen védelmet nyújtó Bexsero. (Meningococcus elleni védőoltás már korábban is létezett,…..
Himpled
2015.07.31 17:34:55
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
Végiggondolva megértem miért nem jelenhetett meg a cikk. Aszimmetrikus a helyzet, mert a vakcinagyártónak minden aggodalomra megnyugtató választ kellene adnia, ezzel szemben ha csak egy aggály megalapozott akkor nem jó a vakcina helyzete. Szóval ha nem tudod cáfolni az összes felvetést a letiltás jó ötletnek tűnik, ezzel csak az a baj, hogy te ezt így felfedted (a letiltással együtt), ami megint fejtörést okoz nekik ráadásul nagyobbat (amúgy, szerintem jól csináltad).

Hogyan szúrjuk ki a szemétkosárba való orvosi közleményeket? (félkész változat)
2015.06.10 19:32:10
Egy félig-meddig offtopik bejegyzés következik. Alapvetően egy másik saját munkámról szól, és bár a blogot nyilván nem tervezem személyes bloggá átalakítani, de ezt a témát most úgy gondolom fontos megemlíteni itt is, mert kapcsolódik az e blogon tárgyaltakhoz dolgokhoz…..
Himpled
2015.06.22 21:47:18
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
" "Amúgy az írásban néhol szerintem indokolatlanul sok idegen kifejezés szerepel. Néhol nem ad hozzá sokat, de nehezíti az olvasást (pl. a konzekvenciával fog járni). "
Ez szinte márkavédjegyem lehetne.... :S Ezt a példát javítottam, de ha bárhol látsz még ilyet, szólj csak! "
Szóval összeszedtem valamennyire az idegen eredetű szavakat. Nem biztos, hogy mindegyiket ki kell cserélni, de megfontolandó. Súlyoztam 1-5 között (5 a nagyon megfontolandó). Általában az embereket jobban meggyőzi a sok idegen kifejezés a beszédben, de érthető kell maradjon. És ez a célközönségtől is függ, néha elég lehet a magyarázat is.
empirikus (4) - tapasztalati
expozíció (2) - hatás?
pvn születtek (4) - magyarázat vagy lábjegyzet kellene, vagy korábban a szövegben írd oda
partikuláris (4) - szerintem ezt rosszul használod, bár bizonytalan vagyok benne
variabilitással (3) - magyarázat változékonyság
szekunder prevencióra (4) - ez nehezen érthető, de passz
citáció (4) - hivatkozás
pozitíve tudjuk (2) - határozottan tudjuk
appendicitis, appendectomia (5) - orvosi végzettségű ember tudhatja maximum elsőre, hogy miről van szó (később megmagyarázod, de nehéz megérteni)
"Ha valaki egy 1000 fős kutatásából egyszerűen kihúzza 100 fő eredményeit, mert nem tetszik ami náluk kijött, akkor az égbekiáltó, botrányos tudományos csalás, ez mindenki számára azonnal nyilvánvaló. Ha 10 darab 1000 fős kutatásából 1-nek nem
hozza nyilvánosságra az eredményeit, mert nem tetszik, ami ott kijött, akkor az még egész jó arány. Pedig a kettő egy és ugyanaz!"
Csak az egész végeredményében ugyanaz. Viszont ezt kevesebben látják át, ami miatt kisebb súlyt tulajdonítanak neki.
Mellesleg a matematikai szignifikancia, inkább statisztikai szignifikancia szerintem. Én úgy tudom a statisztika a matematikától elválik, mivel a mintavétel a valósághoz kötődik. A matematika elvontabb, pl. a fizika is ezért válik el.

2015.07.02 22:13:05
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
"Hálásan köszönöm neked!! Fantasztikus, hogy ilyen alaposan végigolvastad ilyen szemmel, köszönöm szépen!"
Szívesen, kb. 15 perc volt. Azért írtam össze, hogy egyértelmű legyen mire gondolok.
"Az a baj, hogy elvileg féregnyúlvány-gyulladásnak kellene hívni, amit ugyanúgy senki nem értene, a vakbélgyulladás meg - ha szigorúak akarunk lenni - nem pontos. Megcseréltem a sorrendet, először jön a vakbélgyulladás, így mindenki megérti, utána az appendicitis, hogy az orvos olvasók se háborodjanak fel az imprecizitáson."
Igen alapvetően jó lesz. Nem kell mindent cserélni, csak kell húzni egy határt az olvashatóság és a precizitás között. Az is lehet, hogy néhány dolog nem lenne olyan precíz, ha lecserélnéd. Viszont szerintem így közérthetőbb lett.
Van egy kérdésem ami már első olvasásra is hiányzott. Mármint emlékeztem rá, hogy itt lehetnek még csúnyságok. Ehhez a részhez:
"Ebben a példában a gyógyszer hat (elárulom: az eloszlás várható értéke +10), de a probléma, hogy mi ezt az eloszlást, a fenti görbét nem ismerjük, így sajnos ezt a tényt sem tudjuk."
Az eloszlást sem ismerjük vagy csak a paraméterezését? Ugyanis elvileg lehetne más eloszlás, pl. Cauchy. Ha nincsen várható értéke, akkor mi lesz? Bár nem tudom, hogy embereken egy gyógyszer működhet-e így.

Interjú Dr. Szebik Imre bioetikussal a védőoltásokról
2015.05.19 14:25:32
Korábban már többször eszembe jutott, hogy a blog írásait lehetne interjúkkal is színesíteni, volt is egy-két ötletem, hogy melyik infektológussal lehetne érdekes riportot készíteni, de ez aztán elsikkadt. Most azonban úgy adódott, hogy visszatértem erre az ötletre, sőt,…..
Himpled
2015.05.20 19:52:16
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
Értelek és én is osztom elvi szinten amit leírtál. Viszont szerintem (és lehet, hogy ez szubjektív) nem a kötelezőnél vannak a nagyobb problémák tájékoztatás és transzparencia kapcsán. Ugyanis a kötelező oltásnál nincsen választásod, a tájékoztatás pusztán információt ad. A transzparencia meg elszámoltatási kérdés ami érinti mind a kettőt (a kötelezőség miatt picivel jobban kell indokolni). A választhatónál nagyobb problémák vannak, ha tájékoztatnak majd a döntésed eredményének függvényében újra tájékoztatnak (persze ez nem az oltás elfogadására vonatkozik). Ez egy elég durva befolyásolás, ugyanis valóban választható oltásról beszélünk és ebbe ez belefér.

A 'Mit tegyek, ha egy gyógyszergyár pénzt ad védőoltásokkal kapcsolatos munkámért?' policy
2015.05.12 19:47:18
Bármilyen meglepő (a védőoltás-elleneseknek valószínűleg pláne...), de két és fél év blog-írás kellett ahhoz, hogy először előforduljon, hogy egy gyógyszergyár pénzt ajánl valamilyen védőoltásokkal kapcsolatos munkámért. (Konkrétan: előadás tartásáért.) Így adódott…..
Himpled
2015.05.13 23:52:22
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
Igen a pénz visszautasítása jól mutatja a függetlenséget - ez egyfajta egyszerű teszt. Amúgy igazad van, hogy a pénz elfogadás ellenőrizhető. Ezért pl. korrupciós szabályok is a pénz elfogadásról/felajánlásról szólnak, nem pedig a hatásáról (pl. befolyásolt-e).
Megj.: Azzal, hogy átutaltad a teljes összeget még nem kizárható, hogy nem gazdagodtál belőle. Ha rendszeresen utaltál volna ugyanerre a célra és ennek következtében most (havi vagy éves szinten) ennyivel kevesebbet küldesz a saját vagyonodból, akkor bizonyos értelemben gazdagodtál volna. Persze ez elég erőltetett, és maximum egy külön 0-ás számlával lehetne orvosolni. :)
A cimkére én sem tudok hirtelen jobbat, de nekem így oké.

Védőoltások hatásossága I: Sok fertőző betegség visszaszorult vagy szinte eltűnt az ellene adott védőoltás bevezetése után
2012.09.05 10:10:47
Tartalomjegyzék gyanánt
Hatásosság
Sok fertőző betegség visszaszorult vagy szinte eltűnt az ellene adott védőoltás bevezetése után
Ez a legkézenfekvőbb érv a védőoltások hatásossága mellett, nem véletlenül helyeztem az első helyre. Számos fertőző betegség esetszáma a védőoltás bevezetése után…..
Ha már kihaltak, utána már nem tudunk mit csinálni!
..
Himpled
2015.01.29 00:27:49
@Go Vegan:
A ma még élő fajoknál könnyebb mintákat gyűjteni, mint a régen kihaltaknál. A mammut feltámasztása teljesen más, mint a néhány éven belül kihaltak.
"Persze, hogy lehet, de nem lenne sokkal egyszerűbb most megőrizni azokat a fajokat, amelyek itt élnek velünk?"
Bizonyos szempontból igen, de az embereket problémás rávenni más viselkedésre. Állandó konfliktus van/volt a mi életterünk és a természet között. A kezdetektől elvettünk belőle.

Mindig röhögnöm kell, amikor valaki azt fejtegeti, hogy mi emberek vagyunk a tápláléklánc csúcsán! A legjobb, amikor úgy mondja, hogy felküzdöttük magunkat a csúcsra :)
Rohadtul nem így van - a képen levő ember is hogy mennyire meglepődhet, amikor a piramis csúcson levés biztos…..
Himpled
2015.01.27 13:49:02
A cikk ide kattintva érhető el.
A kép párok első képén a végtelen szomorúságban tengő állatkákat látjuk, a másodikon pedig szintén őket, de már az új gazdájuknál, ahol boldogságban és szeretetben élhetnek.
Nem is kellenének a szövegek,a tekintetük mindent elárul - bár…..
Himpled
2015.01.27 13:47:13
@Go Vegan:
"Szerinted melyik az a kutyafajta, amelyik önfenntartásra lenne képes az erdőben?"
Pl. tacskó, meg azok amelyeknek erősebb a vadászösztöne.
"A kóbor kutyákat azért lövik ki, hogy ne legyenek veszettek és úgy harapják meg az embert, vagy anélkül se harapják az embert, ha összetalálkoznak vele az erdőben"
A veszett vadállat éppúgy közel megy az emberhez, ha beteg. Viszont ma már ez nem akkora gond, pl. a rókáknak tesznek ki csalikat amik immunizálják őket a veszettségre. A veszettség nem lenne elég ürügy.
A kutya kevésbé támadja meg az embert mint a vadállat, csak nem kerüli el. Az emberrel szemben mutatott agresszív viselkedés alapvetően a tenyésztés és a nevelés hibája. Nem tenyészthető az a kutya amelyik agresszív az emberrel szemben, tkp. ez a háziasítás.
"Vagy csak egyszerűen azért lövik ki őket, mert a vadászok imádnak gyilkolni és ilyenkor végre legálisan is lehet. "
A vadászok a vadállományt őrzik meg, amikor kilövik a kóbor kutyát. A kutya nem része a vadállománynak. Nem amikor pórázon sétáltatja a gazdája 2m-en belül (volt ilyen).

Megfontolások a kötelezőség kapcsán
Ez a rész olyan szempontból kivételes lesz, hogy – ezt már most szeretném nyomatékosan hangsúlyozni – nem szakmai, „tudományos“ kérdéssel foglalkozik, ennek ellenére mégis nagyobb terjedelmet szánok rá. Ennek nem csak az az oka, hogy…..
Himpled
2014.11.08 00:17:06
@Uf:
Nem fogadnák el a "sorsolás" eredményét. Így is lennének oltásmegtagadók. Eleve gyanús lenne a sorsolás, csalnak-e, biztos minden 200-adik stb.
Sőt akik nem kaptak oltást azoknak egy részét is beoltatnák. Tehát összehasonlítást megint nem lehetne csinálni. Jogos, hiszen miért kockáztatna?
Amúgy tesztelhető, mert vannak nyugati országok akik ezzel foglalkoznak. Kiteszik a lakosság egy jelentős részét fertőző betegségeknek, cserébe mi ezt megspóroljuk. Ez egyfajta szolidaritás a szegényebb országok felé, így segítenek nekünk.

2014.11.09 11:13:39
@Uf:
Oké elméletileg működhetne. Viszont ha 1 embert nem oltunk be a 200-ból és a maradék 199-et győzködjük az oltás fontosságáról. Akkor szerintem elérnénk, hogy azt az egyet is beoltsák valamekkora eséllyel. Nem tudod szeparálni a kommunikációt.
Az igazi probléma a rendszer elfogadtatása lenne. Szerintem nem nyomhatnád ezt le az emberek torkán. Kisebb ellenállás van a mindenkit akit lehet beoltsunk elképzelésnél vagy a felvetett mindenki maga választnál.
Az adó kapcsán meg vitatkozhatnánk, hogy mit finaszíroz. Illetve közösségileg aki beoltja a gyermekét az segít az oltatlanon is. Erre adót kivetni vitatható. Pl. a méhészet is kedvezően hat a növénytermesztésre. Annak adó kedvezmény járna, és szerintem az oltás is inkább ez a kategória. Függetlenül attól, hogy valakit néha a méhek csípnek meg.

Hogyan hitessük el, hogy az oltásoknak nincs szerepe a betegségek visszaszorulásában?
2012.09.05 10:23:59
Tartalomjegyzék gyanánt
Hatásosság
Betegségek visszaszorulása
Hogyan hitessük el, hogy az oltásoknak nincs szerepe a betegségek visszaszorulásában?
Ha valaki végigolvasta írásomat arról, hogy egyes betegségek hogyan szorultak vissza az ellenük ható oltás bevezetése után, meglepődhet, amikor…..
Himpled
2014.11.04 15:53:26
@fordulo_bogyo:
Nagyon kimentünk a védőoltás témából, de mostmár befejezem. Leegyszerűsítve a profit a vállalkozás nyeresége (bevétel-kiadás). Én azt értem ez esetben alatta amit osztalékként ki tudsz venni a vállalkozásból a törvény szerint adózás után. Feltéve a legális működést. :)
A banki kölcsön törlesztése az kiadás ebből a szempontból, szóval az nem osztalék. Egyszerűen a banknak fizetsz a pénzének használatáért, ezt akkor is megteszed ha a tulajdonosoknak kevesebb osztalék jut (bevitt vagyonra vetítve).
"Ebben az esetben viszont miert vegyen a farmer (maradjunk ennel a csaldi farmnal, mint peldanal) foldet, miert kockaztassa sajat vagyonat (vetomag, tragya, munkagep, uzemanyag stb vasarlasa), vagy vegyen fel ezekre hitelt, ha ennek az ellenerteket (azt a franya profitot) nem tartja meg? Nem egyszerubb elmenni munkasnak a szomszed farmra? Ja, hogy ott sem alkalmaznak senkit, ugyanezen ok miatt.
Dolgozzon mindenki csak a sajat szuksegleteiert?"
Szerintem te azt látod, hogy a jelenlegi rendszerben nincs más megoldás. Viszont a rendszer nem fix. Ezt is csak emberek működtetik meg beprogramozott gépek, azt csinálhatunk vele (mi emberek) amit csak akarunk. És igazad lesz abban, hogy nincs pl. növekedés az alternatív rendszerben, és ott majd hiába keresed a megszokott dolgok egy részét. De ez lehetséges, és ezen lehet vitatkozni, függetlenül attól, hogy mi van ma.
"Ja igen: a bank miert is adna hitelt a farmernak, ha ebbol a banknak nem lesz nyeresege? (Es en miert tennem be a megtakaritasomat a bankba, ha a bank nem osztana meg velem a nyereseget, kamat formajaban?)"
Várjál, mert ebben tévedsz. Az hogy a kamat pozitív előjelű nem mindig van így. Pl. nem tudom emlékszel-e arra amikor Svájc-ban negatív kamatra helyeztek el betéteket. A bank amiatt is kihelyezhet pénz mert kiszorítják a jegybankból és drága őriztetni készpénzként. Ez ugyanúgy racionális döntés.
"Az egeszsegbiztositom viszont valami oknal fogva a profitjabol nekem ad $100-at evente, ho biozoldsegre fizetek elo... "
Ez piactorzító hatás, de értem a bio-zöldség termesztőt segítik. Vagy zsebre vágták őket, de mindegy.
"Nem ertek veled egyet, szerintem a gazdasag nem nulla vegosszegu jatszma, epp az a lenyege, hogy elo lehet allitani uj erteket, es ennek az uj erteknek egy resze a profit. Nem kell elvenni senkitol."
Ismerem ezt, hogy nő a torta amit fel kell darabolni. Csakhogy ilyenkor a GDP-t használják mint mutatót. És az érvnek az alapja az, hogy ami érték azt méri. Viszont sok mindent nem mér a GDP és ez köztudott. A bonyolultabb kiegészített szupermutatók (több is van csak ezt nem lehet évről-évre számolni csak visszafelé sok évre) évtizedek óta nem emelkedtek az USA-ban sem. Tehát igen bizonyos nem mért környezeti vagy társadalmi állapot rovására lehet növekedni.

2014.11.04 18:20:19
@gybencsko:
"Tudsz mondani egy konkrét iparágat, ami nem használja ki a munkaerőt vagy a természetet vagy azt a térséget/országot ahol működik? Ja és profitot termel."
Ez volt a kérdés amit megválaszoltál, csak nem céget kértem egy pici mesterséges piacon, hanem egy szektort. Bár ha jól értem szerinted bármilyen bér tisztességes amivel a munkavállalóval megegyeztünk és befizettük az adót.
"Egy vállalkozás profittermelése alapvetően nem erkölcstelen cél, a befektető jogos érdeke, hogy a tőkéje hasznot termeljen."
Az eredeti felvetés ez volt. Az eredeti állítás arra hivatkozott, hogy a profit erkölcsileg nem vitatható igény mert törvényes. Ez vitatható van ami törvényes és mégsem etikus. És van ami etikus és mégsem törvényes. Szerintem félreértetétek az eredeti reakciómat.

2014.11.08 01:53:50
@gybencsko:
"Igen tényleg már a kérdéssel önmagában beismerted, hogy az eredeti tételed hibás (hiszen eredeti állítás megcáfolásához képest itt már egész iparágat szeretnél kapni, miközben szerintem nyilvánvaló, hogy egy iparágon belül van 100 szereplő, amiből van tisztességes is, meg)."
Egy kérdés mikor cáfol bármit, megtudhatom? Állítókérdésről van szó, vagy mi? Felhoztál egy példát amit nem tudok vizsgálni, de fogadjam el, hogy megcáfol? Nézd az IT szektoron belül nem ez megy. Hogy vannak-e csodák vagy sem azt meg nem tudom. De ez nem cáfolja az eredeti felvetésem. Az cáfolná ha általában így lenne. Szerintem az sem olyan, csak nem áll módomban vizsgálni. A verseny meg az árat csökkenti (általában). Ami miatt valakinek kevesebbet kell fizetned.
"Ilyet szerintem senki nem mondott."
Visszakereshető fönnt. Én megtaláltam.
"A náci Németországban is törvényes volt a zsidók kiirtása, önmagában nem tesz erkölcsössé valamit a törvény."
Szélsőséges példa, de egyetértünk abban, hogy nem erkölcsös. Viszont az nem volt törvényes, az állam megszegte a kötelességét (állampolgárok védelme). Amúgy voltak/vannak finomabb módszerek is amik törvényesek, ld. Numerus Clausus, különböző kvóták stb.
A Godwin's law meg egy önbeteljesítő jóslat, ebben az esetben. Bár szerintem sem nácik sem kommunisták nincsenek már. A XX. század már véget ért, és nem jön vissza.

Egy rövidke szösszenet a védőoltás-ellenesek konzisztens álláspontjáról... (III. felvonás)
2014.10.30 02:07:34
A korábbi és a még korábbi körök után, melyek inkább tudományos szempontból voltak "érdekesek", a mostani eset inkább.... khm, általános kultúra tekintetében sokatmondó.
Íme a felvezetés...
... csak hogy bekalibráljuk, hogy szerintük mi minősül (letiltást érő)…..
Himpled
2014.10.30 22:00:19
Szerintem részben kiragadottak az idézetek. Akire válaszol az is mondott előtte keményet. Persze szerintem nem azonos stílusban kell válaszolni, de a válasz általában megegyezett a korábbi színvonallal. Nem rontott ezen a veszekedős szinten. Persze voltak érdemi állítások amik belekeveredtek, de elég személyes veszekedés volt. (Hiányoznak kommentek, nehéz visszaadni azt, hogy mit írtak. Viszont a képek is oldal irányban levágottak, fontos azt is látni, hogy mire válaszolt.)
@klebsiella: Attól mert valakit hagyok beszélni nem kell egyetértenem vele. Külön jeleznem kéne, hogy igen így van, vagy érvelnem mellette később. Elhatárolódnia nem kell, mert ott írt valaki valamit egy kommentben. A saját mondataiért álljon helyt, de azért teljes mértékben.

2014.10.31 01:37:52
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
"Nyilván, de szerintem ez ilyen szempontból totál irreleváns, mert a felállított mérce az volt, hogy már az is kizárással jár, ha azt mondod a másikra, hogy butítod a népet - szó nem volt olyanról, hogy "kivéve, ha előtte veled is csúnyán beszéltek"..."
Azzal egyet is értek, hogy ne tiltsa le ezért a mondatért. Meg a másodiknál sem kéne így válaszolni. Viszont ha személyében támadnak valakit és ő ezt rosszul reagálja le ott torz képet ad a kiemelés, ha nem látszik mire válaszol.

2014.10.31 20:26:41
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
"Ez egy nagyon jogos - és rettenetesen jellemző - pontra mutat rá: *ordító módon* a HPV-oltás legkritikusabb pontja a költséghatékonyság, erről persze védőoltás-ellenes barátaink ahogy nézem kb. egy hangot nem beszélnek... bezzeg "Amerikában is már 123456-an haltak bele az oltásba", meg "nem is véd csak két törzs ellen a százból" meg stb. stb."
Persze, ezt én is olvastam tőlük. Amúgy a HPV ellen beoltottakat visszaolvasni/visszahallgatni a neten szintén nem felemelő - pl. halvány lila gőzük sincs a rákszűrésről. És nem tudják mi a különbség a HPV és a méhnyakrák között - szinonímaként használják a kettőt. Ezt elvileg el kellett volna magyarázni szerintem. Oké gyerek meg minden, de akkor is.
Viszont azt magyarázza el nekem valaki és ezt most teljesen komolyan kérdezem, hogy a magyar wiki-s oldal a méhnyakrákról miért olyan félelmetes (képpel meg minden), mikor az angol nyelvű ehhez képest kb. megnyugtató? A magyart csak az nyissa ki aki bírja a látványt, mert elég durva a kép. Amúgy a képen szereplő Leiomyoma jóindulatú daganatnak számít vagy nem?
https://hu.wikipedia.org/wiki/Méhnyakrák
en.wikipedia.org/wiki/Cervical_cancer
Na de a lényeg és ezt tényleg nem tudom egyeztetni: "Human papillomavirus (HPV) infection appears to be involved in the development of more than 90% of cases;[3][4] most people who have had HPV infections, however, do not develop cervical cancer.[5][6]"
Szemben a magyar: "A méhnyakrák alapvető oka vírusos fertőzés.[19] A méhnyakrákot 99%-ot meghaladó arányban a humán papillomavírus (HPV) okozza.[20]"
Megnéztem a forrásokat és a magyar egy 1999-es forrásra hivatkozik míg az angol egy 2007-es és egy 2009-esre. Tehát egy régebbi forrás erősebb állításáról van szó(90% vs 99%). Szerintem az "appears to be involved" és az "alapvető oka" jelentésbeli különbséggel bír, illetve nem ugyanaz. Ráadásul a wikipédián a magyar kiemelt szócikk ami azt jelenti példaértékű munka: ennek az egyik kritériuma "a „semleges hangvétel” azt jelenti, hogy a szócikk objektivitása és tényszerűsége vitán felül áll".
"Az egészségügyre elkölthető összeg véges (és ilyen szempontból mindegy, hogy 10 forintunk van rá vagy 10 trilliárd), márpedig amíg a kassza zárt, addig igaz az az állítás, hogy minden forint, amit adott célra költünk el, nem költhető el más célra."
Igen ez a szűkösségből fakadó választási kényszer, a gazdaság egyik alaptulajdonsága. Működhet pl. növekedés nélkül is a gazdaság az alternatív modellek szerint, de ezt a tulajdonságot nem lehet kiiktatni.

A vedooltas.blog.hu támogatja az "All Trials Registered | All Results Reported" kezdeményezést (és egy apropó)
2014.09.15 16:25:43
(Remélem a cím humoros oldalát mindenki érzékeli, tekintetbe véve, hogy a vedooltas.blog.hu praktikusan engem jelent, legalábbis ami a megírását illeti, így a fenti cím elég jó…..
Himpled
2014.10.18 01:32:08
Én mondjuk tényleg nem értem miért kell ehhez a petíció. A klinikai vizsgálatok szabályozásába tartozik az egész. Ha a betegtoborzás/reklámozás le van szabályozva, akkor ez miért nincs? Most komolyan az eredmények tkp. az egész céljának a közzétételéért kell harcolni. Ez olyan abszurd.
@wmiki:
Most nem azért de abból a videóból nem derül ki, hogy mi a baja "Zsuzsi gyerekének" (ezt hogy utálom), de azt a szülő lejelentette. Az viszont érdekes, hogy ha valaki ezek után azzal jön, hogy nem szerepel az utókövetésben. Itt viszont klinikai vizsgálatok eredményéről volt szó, ez nem ugyanaz!
Az oltás mutagenitása amit felvet meg kész. Hogy az oltás megváltoztatja az örökítőanyagomat? Most akkor retrovírusról/baktériumról vagy vegyszerről beszélünk az oltásban?
De tudod mi zavar az egészben a legjobban? :D Az, hogy felmerül egy dolog amiben nem ért egyet a műsorvezető a vendéggel, és ezt egyszerűen nem beszélik meg. Ez a féloldalas kritika nélküliség zavar, mert innen indul az egész feloldhatatlan szembenállás.
www.youtube.com/watch?v=bZt_OY96p4g&t=31m46s

2014.10.18 11:20:05
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
"Ezzel vitatkoznék, ha megeszel egy kiló etil nitrozo-ureát az is meg fogja - kicsit grandiózus szóhasználattal élve - változtatni az örökítőanyagodat, pedig az sem retrovírus, hanem vegyszer. (Nem mintha feltételezném, hogy a videón szereplő bármely résztvevő meg tudná pontosan mondani, hogy mi az, hogy örökítőanyag, DNS ligáz vagy épp mutáció :) ) "
Arra gondoltam, hogy pontosítani kéne mitől - választani valamit azok közül. Mert több lehetőség is van (igen van mutagén vegyszer is). Csak éppenséggel az nem olyan irányított működésű, mint ahogy elképzeik. A retrovírus jobban működne a felvázolt célra "van akinek rosszat tesz és van akinek jót tesz az oltás". Bár lehet ez a nehézfémekre vonatkozott, ami viszont nem tudom kinek jó.
Amúgy újranézve szerintem az anti GMO-s érvre gondol, hogy a GMO-s zöldség módosított szakasza beépül az örökítőanyagodba. Ami felveti a kérdést a többi miért nem? Mellesleg komolyan aggódnék az immunerősítő friss zöldség gyümölcs miatt, mert vannak autoimmun betegségek is, és nem csak akkor eszem zöldséget ha beteg vagyok.

2014.10.18 16:17:39
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
"Az a helyzet kedves Himpled, hogy szerintem nagyon-nagyon-nagyon sokat gondolsz emögé :) Ahogy utaltam is rá, ők jó eséllyel a szavakat sem ismerik, amiket használnak... nem hogy bármilyen "elképzelésük" legyen konkrét patomechanizmusokról. Azért mondanak ilyeneket, mert jó ijesztő. Értelme nem sok van, de ijesztő. Pont. Ennyi a "mögöttes megfontolás"."
Muszáj valamit mögé gondolnom, mert sokszor nem fejtik ki a gondolataikat részleteikben. Jóindulatúan közelítek mindig. Csak olyan belterjes valahogy a kommunikációjuk, hogy az állításaik zömét csak megszokom és nem meggyőz, mert nincs kifejtve. Lehet túl magas az inteligenciám (meg mindig érveket várok, meg valami alátámasztást), de valahogy sosem tudnak meggyőzni arról amit mondanak.
"És sajnos ebben igazuk is van, az emberek nagy részére sajnos tényleg a frászt lehet hozni ilyen szövegekkel, hogy módosul az örökítőanyagunk meg hasonló, mert... hát itt visszajutunk ahhoz, hogy a problémák a középiskolai biológia-oktatásnál kezdődnek :("
Igen, de nem lehet az élet minden területére felkészíteni a diákot. A tudományos megközelítést kéne megtanítani. Persze én átéltem az összes természettudományos óraszám csökkentését, szóval az biztos nem segít. Viszont cserébe volt médiaismeret, ami elvben pont az információ-feldolgozását célozná. Csak pont az érzelmekre ható manipulációs módszerekről vagy az érvelési hibákról egy szó sem esett. Inkább a sajtószabadság, finanszírozás/támogatók, figyelemfelkeltés hatásossága háromszögben mozgott.
"Most akkor elgondolkozhatnánk azon, hogy jó, akkor azt kell-e hibáztatni, aki ezeket a butaságokat neki mondja (/interneten terjeszti stb. stb.), de szerintem ezen felesleges rágódni. Nem az a fontos, hogy kitaláljuk kit hibáztatunk a butaságokért, sokkal hasznosabb, ha inkább leírjuk, hogy a butaságokkal szemben mi a valóság :) "
Az internet az anarchia egy formája, nagy tisztelője vagyok meg minden. Az okosabb használatához kéne eljuttatni sok embert, és a problémák zöme megoldódna.

Miért lehet baj, ha nem vakcinológus szakorvosok véleményeznek vakcinológiai kérdéseket?
2014.09.04 17:58:36
Korábban is többször találkoztam olyannal, hogy védőoltás-ellenes honlapokon megszólalók azt állították, hogy a gyermek esetében a háziorvos/allergológus/neurológus/stb. is azon a véleményen van, hogy az oltás okozott valamilyen bajt. Ezen két szempontból is szoktam…..
Himpled
2014.10.06 22:11:02
@Zimó:
"Dehogy érted, csak sajátosan dekódolod amit írtam.
Ha nem vagy az erőszak oldalán, akkor igyekszel meggyőzni, ha nem sikerül a meggyőzés beletörődsz.
Elfogadás."
Ez nagyon komoly vita értelmezési hiba. A vitában a másik álláspontját nem kíméljük! Értsd: megértjük mit képvisel (ezt tudomásul vesszük) és igyekszünk megcáfolni az álláspontját. Az embert kíméljük (pl. nem személyeskedünk) és megválogatjuk a meggyőzés eszközeit (pl. nem manipulálunk, ezt inkább a jó eredményért). Viszont nem várjuk el, hogy feladja a másik az álláspontját. A vitában a vitában, az hogy minnél jobb érveket hozzál fel a saját oldaladon. Azzal ne foglalkozz, hogy a meggyőzés eredményeként (tipikusan a vita után ritkábban közben) majd mást képvisel a másik. Ez most nem fontos és nem neked kell levonnod az eredményt.

2014.10.06 22:28:26
Himpled
2014.10.07 10:23:57
@Zimó:
"Mert van egy "univerzális" elv mely szerint azt kapod amit adsz. Vagyis ha én tévedtem a következmény az enyém, ha Ő az Ővé.
Mert mindennek következménye van és előbb utóbb eléri az azt létrehozót.
Vagyis: "ki mint vet úgy arat", vagy "ki szelet vet vihart arat""
Miről beszélsz? A vita nem viszály és nem fegyveres konfliktus. Én értem a karmát, csak az egész buddhista tanítás abból indul ki, hogy helyes szemlélet => helyes szándék => helyes beszéd => helyes cselekedet. Ha a szemléletet meg akarod változtatni, akkor ahhoz meggyőzés kell. Ez így szükségszerű. Buddhának is voltak tanítványai, ő is át akarta adni azt amit tudott, és el is mondta bárkinek akit érdekelt. A vita inkább ismeretátadásról szól, annak egy speciális esete. Másrészt a védőoltások működése és a kötelezősége nem hit kérdése, hanem ténykérdés. Bár ebben a keretben a karma sem az, akik ezt vallják annak ezek tényszerű alátámasztással bírnak. Persze másoknak ez a babonás viselkedéssel azonos.
"Az ész az, aki győzni akar, benne nincs szeretet, csak vaslogika, elvek, mércék, mértékek. Ma az iskola ezt edzi, felmagasztalja, nevezi tudásnak.
Káin-Ábeli etika, vagy Romulus és Rémusz -> római jog. Törvények.
A győztes írhatja történelmet és ő hozza létre, vezérli az államot az oktatást.
A győztes aki megmondja ki oltson, hogyan és mikor.
És a győztes alakít pártokat, vitatkoztatja őket és tanítja meg az iskolákban a szabályokat, többek közt,hogy, hogyan kell vitatkozni. "
Egyfelől az értelem nem szükségszerű, hogy az érzelmek ellen dolgozzon. Viszont ez tényleg közvélekedés. Másrészt a következtetési szabályokat azért tisztázzák előre, hogy jobb/elfogadottabb eredményt kapjanak. A minnél jobban alátámasztott eredmény itt a cél. Viszont különböző állításokból a vaslogika is különböző eredményt hoz ki, csak össze kell vetni az állítások alátámasztottságával.

Mi a frász van a pneumococcus elleni oltás tendere kapcsán?
2014.07.11 17:07:04
...mert hogy valami nagyon nem stimmel, azt valószínűleg már sokan olvasták.
Először is azzal kezdeném, hogy a posztom címe által esetlegesen felkavart lelkesedést kénytelen vagyok lehűteni: arról, hogy ki kit mikor és hogyan fizetett le/perelt be/perelt vissza/bírságolt meg/stb.…..
Himpled
2014.10.05 13:52:38
@gybencsko:
A kigyűjött szavak zömét átminősítésnek szánja. Egy nagyszótárat készít, hogy mit-mire. Most komolyan mondom ezt nem így kell csinálni, egy erős átminősítésre jobb felhúzni egy érvrendszert. Kiválasztja a legerősebb hasonlóságot egy dolog kapcsán, és nem egy erdőnyi minősítéssel látja el. Ez így tök nevetséges lesz, mert meggondolatlannak/túlzónak tűnik. Ráadásul értelmezni is nehéz, mert ellentmondásba húzhatnak bele a saját minősítéseid kapcsán (pl. ha a vakcinát átminősíted méreginjekciónak, akkor egy mondattal később ne legyen teljesen hatástalan, mert a hatástalan méreginjekció nem az amit akartál).

A védőoltásokról általában
A bejegyzés I. része itt olvasható...
Himpled
2014.09.14 16:38:56
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
A "Minden vélemény számít!" szöveg a magyar wordpress-ből jön, angolul, csak "Leave a reply" van, szóval azt nem kiírták, csak ilyet használnak. Tehát nem a saját gondolatuk, átírni meg nem olyan egyszerű.
Szóval azt nem direkt írták ki, miközben így moderálnak (jelzem közben más tartalmú hozzászólás meg átment). A blogon viszont azt írják hogy: "Minden kommentet szívesen fogadunk, amíg azok kultúrált hangnemben vannak megfogalmazva." - na ez nem sablon szöveg. Nem értem, mi ezeken a kommenteken a nem elég kultúrált.

Biztonság
Konkrét gyanúsítások
Autizmus
Az egyik leggyakoribb védőoltásokat érintő gyanúsítás, hogy közrejátszanak az autizmus kialakulásában. Az autizmus egy szociális és kommunikációs készségek zavarában megnyilvánuló összetett fejlődésneurológiai rendellenesség, mely…..
Himpled
2014.04.04 15:13:25
@wmiki:
"lehet, hogy azt akarja elérni ez az eretnek troll, hogy ne legyenek kötelezőek a védőoltások, hanem mindenki maga dönthessen
mint az elmaradott, barbár nyugaton, ahol nem kötelező a védőoltás, TB támogatott a homeopátia, és az asszonyok zömében nem császárral szülnek, hanem természetes módon, mint a vadak :(("
Én nem kérdőjeleztem meg az álláspontját és nem minősítettem azt védhetetlennek. Én azt kértem legyen egyértelmű az álláspontja (közben szétnéztem az oldalon és sejtem mi a két fő sodor). Az érv jóhiszemű értelmezéséhez szükségem van erre, mert ha így veszem az a legerősebb állítás. Ha ezt meg tudom cáfolni új információ bevonása nélkül, akkor a gyengébbet is meg tudnám.
Amit felvetsz olyan álláspont nincs egy olyan vitában ami a védőoltás és az autizmus kapcsolatáról szól, itt csak pro és kontra lehet (nem változtassunk ezen vagy azon, ezzel megelőlegezed a vita kimenetelét). A többi téma amit felvetsz nem tudom, hogyan kapcsolódik bármihez itt, ezért érdemben nem reagálok.

2014.07.24 16:02:56
@Ferenci Tamás (vedooltas.blog.hu):
Igen ez a liberális alapfelvetéssel ütközik. De a későbbiekben volt/van (inkább csak volt) egyfajta a társadalom fejlődése során a szabadságjogok egyre szélesebbé válnak. Ez azonban egy határon megállt, tehát nem szélesedik tovább minden határon túl. Az emberek meg hajlamosak extrapolálni (kiterjeszteni a múltbéli eseményeket) és ezzel megkerülve a tényleges elgondolkozást a problémán pl. tényleg jogos érdeke fűződik az oltás megtagadásához ami a gyerekét érinti? Ezeket viszont korábban jól összeszedted.
vente-nek:
Amúgy, ha egy oltásmegtagadót megkérdeznél, egyáltalán nem biztos, hogy az illető liberálisként tekint magára, inkább konzervatívként, aki a gyermekéről dönthet (korábbi jogivívmány) és ezt korlátozzák. De ezek értelmezési kérdések megint.

2014.07.25 18:31:12
@Karinthy-paradoxon:
Az ellentmondás nem feltétlenül eredményez kognitív disszonanciát. És az ellentmondás lehet különböző álláspontú emberek között. Míg a kognitív disszonancia egy személy tudatában lehet, ha felismeri és negatív érzelmi hatása is van (pl. felismered, hogy amit helyesnek tartasz és amit csinálsz eltér, és szégyenled magad). Tehát két különböző ember világképe között lehet inkonzisztencia (ellentmondás vagy ütközés), mint a példádban (de itt ez sincs, ha jól értem), de nem lehet kognitív disszonancia.

Érdekes számokkal reklámozza az MSD a rotavírus elleni oltást
2014.05.21 21:26:23
Bár nem tartozik a kötelező védőoltások témakörébe, de azért a védőoltásokhoz kötődik, és mivel általában sem tudok elmenni szó nélkül, ha nagyon ordító dolgokat látok (mondja azt bárki is), így: sepregessünk egy kicsit a "saját" portánk előtt is!
Nemrégiben a szemem elé került az MSD egy…..
Himpled
2014.05.27 11:32:35
@[Prolixus]:
Manipulációt mondtam, ez tágabb a hazugságnál (lehet még pl. csúsztatás, csak hamis lehetőségek felsorolása választásnál és megkérdezem melyik igaz, párbeszédnél kérdezek a másik helyett majd megválaszolom). Ebbe szerintem belefér az MSD kiadványa.
A problémám az, hogy az oltásellenesekkel nem kell versenyezni, ők képesek olyan töményen nyomni a manipulatív eszközöket, hogy nem lehet versenyezni velük. Egy mondatban képesek néha 4 vagy több eszközt is összeszedni (érzelmi hatás, átminősítés, fenyegetés a döntésem következményével, riogatás, persze megalapozatlanul), ilyenkor eléggé kilóg a lóláb. Más témákban is akkora ostobaságokat állítanak (miből készül a margarin, kőolaj persze :D), hogy teljesen megkérdőjelezi az állításaikat.
A manipuláció alkalmazásánál az a probléma, hogy meg sem próbáltad előtte más eszközökkel meggyőzni az illetőt, mert lehet, hogy arra is fogékony lett volna. A hatás ugyan az, de az eszköz elfogadottabb (szerintem jobb).

2014.05.27 13:06:42
@fordulo_bogyo:
Amúgy az Ass. mi akart ott lenni? Association, az inkább egyesület. A szövetség meg Union inkább. És az angolban a Vaccine Critics for Life Protection jobb lenne. Nem PR-ozni akarom őket, de a nevüket jobban megválaszthatnák. :)

2014.07.23 19:03:44
@wmiki:
"- hogy a méhnyakrák ellen a rendszeres szűrésre járás és a megfelelő D-vitamin bevitel a legbiztosabb megoldás?"
D-vitamin, komolyan? :D Mondok jobbat, ne éljél nemi életet. Ez 100%-os biztonságot ad a HPV ellen, vírustörzstől/immunizációtól függetlenül (nem a 90+%-os). Mivel kizárólag nemi úton terjed nem kaphatod el. És fölösleges szűrésre járni olyan gyakran, meg a többi nemi betegséget is nagyban hátráltatod, hogy megtaláljon. Ja, hogy ez természetellenes... Az egészség a legfontosabb nem?

Ferenci Tamás: Védőoltásokról – a tények alapján
2014.05.23 16:02:55
...és akkor lekerül egy idézőjel. Arról, hogy elkészült a "könyv" következő változata. (Ahogy azt a hűséges olvasók már nem egyszer láthatták a blogon.)
Igen, ez pontosan az, aminek látszik.
Egyfelől büszke vagyok, másrészt nagyon hálás mindenkinek, aki…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz