Adatok
Ádám Sándor
0 bejegyzést írt és 50 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Az ATV Start című műsorának Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke volt a vendége. Az interjú apropója az volt, hogy a szövetség megfosztaná budapesti díszpolgári címétől Soros Györgyöt. A beszélgetés egy ideig a szokásos mederben folydogált, vagyis Nacsa a hetek óta…..

Kellenek helyek, ahol úgy érzed, átölel a világ és a hely csak Érted létezik.
Kellenek helyek, ahová jó elbújni, ahol azzal és csak azzal lehetsz, akivel te szeretnél. Kellenek helyek, ahová egy-egy hétvégére érdemes elmenekülni a mindennapok forgatagából, ahonnan testileg-lelkileg feltöltődve érsz…..
Ádám Sándor
2016.02.14 18:14:32

A Morning Show-ban ekézte keményen Sebestyén Balázs a köztévét, írja a Blikk. A műsorvezető nem először ment neki az MTVA-nak a minőségtelen híradók és más nyilvánvaló színvonaltalanság miatt, de most például a Kulka János által is említett tiltólistáról is elmondta, hogy szerinte hogyan lehet rá…..
Nyugati Fény
Legnagyobb harcára készül Gyurcsány: szinte egyedül kell elsöpörnie az Orbán-rezsimet
2016.01.24 13:25:15

Tizenkettedik alkalommal értékelte az évet Gyurcsány Ferenc. Ez önmagában is figyelemre méltó teljesítmény. Tizenkét év a magyar politika élvonalában (és főleg a magyar baloldalon!) nagy idő.
Ha a konkurenciára nézünk: az MSZP forgószínpadán pár évente cserélődnek a molylepke-tehetségű…..
Ádám Sándor
2016.01.25 13:46:00

Mátai András
Az utazáshoz kapcsolható nagy hármas szolgáltatási körből – repülőjegy, szállás és autóbérlés - biztosan az autóbérlés az, ahol az utazók a legkevesebb használható tapasztalattal rendelkeznek, ahol a legtöbb buktatóval találkozhatnak, és amivel kapcsolatban az embert a…..
Ádám Sándor
2016.01.25 09:57:56
Fapados tippek, trükkök, élmények
Van ennél szebb és olcsóbb tengerpart Európában?
2016.01.13 08:33:08

Hogy a teremtő mennyire nem mér igazságosan, jól mutatja Olaszország: északon jókat lehet síelni, de délen mindig kellemes meleg van. Kirándulhatsz, túrázhatsz, de andaloghatsz is csodás kisvárosokban. Kiegészítés gyanánt ott a tenger és mindezek tetejébe az Amalfi-part. Európa tán legszebb…..

Mad Max 4 – A harag útja
Ezen a listán első helyezettünk a Mad Max 4. Az ausztrál filmet ugyanaz a George Miller követte el, mint az eredeti 1979-es disztopikus akciófilmet Mel Gibson főszereplésével (ami valóban nem rossz munka), ám ezúttal egészen elképesztő módon ízléstelenségbe fordult a dolog.…..
Ádám Sándor
2016.01.03 20:19:57
@Fortress: a mostani MadMax annyival lett deviánsabb, aberráltabb és perverzebb, mint az eredeti, amennyivel a mai társadalom betegebb az 1979-esnél....
Ádám Sándor
2016.01.03 20:20:06
@egysmás: igazad van, tényleg hiperrealisztikus az, amikor anyatejet visznek gázvárosba olajért cserébe....
Ádám Sándor
2016.01.03 21:17:53
@Fortress: de gustibus non est disputandum.....vagy valami ilyesmi...

Kevés olyan filmszerető ember van a világon, aki Spielberg elmúlt évtizedét nem csalódásként élte meg. Számomra ez a csalódás nemcsak a rendező alkotásainak minőségében volt keresendő, hanem abban is, hogy úgy éreztem, már nem keresi azokat a korszakalkotó, maradandó filmélményeket eredeztető…..
Ádám Sándor
2016.01.03 19:19:26

Mióta a homo sapiens ismeri a naptárt, többnyire az illumináltság jegyében peregnek az év utolsó napjai. Latinos műveltségű embertársaim bizonyára tudják: az illumináció egyébként az elme megvilágosodását jelenti, de ha az elme tulajdonosa megfelelő italmennyiséget juttat…..
Ádám Sándor
2016.01.02 11:03:45
@Krumpli Bogart: teljes integrációról akkor beszélhetnénk, ha a menekültek felvennék a keresztény vallàst és a bőrük is kifehéredne....mert egyébként valamilyen finom rasszizmusnak mindig ki lesznek téve (szeretjük őket, de azért ne mellénk költözzenek...), és ezért a bennük kialakuló frusztráció majd utat talál magának az iszlamizmusban....a màsodik-harmadik generáció pedig német állampolgárként már magànak vindikálja a jogot a társadalom átformálására- ha másképp nem megy, akkor kalasnyikovval....vagy uzival.

Nem, nem indult útjára egy újabb selfie-őrület, amely életveszélyes ragadozók szájában készített felvételekkel villog. A dél-afrikai bútortervező, Porky Hefer olyan, a tengeri szörnyeket csak nagy vonalakban „felskiccelő”, mégis élethű, és nagyon esztétikus…..
Ádám Sándor
2016.01.02 08:59:31
@lavór: szeretném azt a sáskát....az is eladó?
Függő Hírügynökség
Tudósok rájöttek a másnaposság legjobb ellenszerére! Nem fogod kitalálni, mi az!
2016.01.01 07:00:00

Az Utrechti Egyetem tudósai 826 másnapos embert kérdeztek meg arról, mivel kúrálják magukat, és reprezentatív kutatásuk eredményeként végre megvan a válasz az emberiség legnagyobb kérdésére evör!
Lássuk, melyek voltak a megkérdezettek leggyakoribb…..
Ádám Sándor
2016.01.02 08:34:04

(Az alábbiakban egy hosszabb, az Európai Unió alapproblémáit és az európaiságunkat fenyegető legnagyobb veszélyt elemző hosszabb tanulmány egyik fejezete olvasható, amely Magyarországgal foglalkozik...)
Mióta elkezdődött a migránshisztéria, azóta a teljes magyar…..
Ádám Sándor
2016.01.01 15:14:59
Mentális Deficit
Így működik az Orbán-kormány: a 10 legjellemzőbb húzás 2015-ben
2015.12.31 14:32:00

Ha majd egyszer emlékezni akarunk arra, hogy milyen volt az Orbán-éra, elővesszük ezt a posztot, hogy elrettenjünk és véletlenül se szépüljön meg a múlt. Pedig csak leültünk és összeszedtük az év legtipikusabb kormányzati húzásait és néhol az érintettek ezekre adott…..

Hogy jó volt-e a 2015-ös mozis év? Nehéz kérdés. Viszont egy valamiben biztos vagyok: a változatosságra nem lehetett panasz. Utóbbiról alighanem a listám is tanúskodni fog, lévén egysnittes stílusbravúrtól kezdve Herzog alkotásait idéző amazonasi spirituális úton át egészen a…..
Ádám Sándor
2016.01.01 01:14:16
@Korifeus: a Mad Max brutálisan jó képi világával ott kell hogy legyen a listán...

Kedves Tibor!
Mint tudjuk, a szalagavatónál több lehetőséget csak a karácsony kínál a modoroskodásra, fájóan konstatáltam, hogy idén ez eddig kimaradt. Bátorkodtam hát eme hiátus orvoslására egy szerény ám ízléses csokrot kötni a teljesség igénye nélkül. Ha arra…..

Amikor a Disney megvette a Lucasfilmet és vele a birtokába jutott minden idők legértékesebb sorozata, az internetet elárasztották a mémek, melyekben az egeres cég rajzfilmhősei eluralták a Star Wars univerzumot. A poénok mögötti aggodalmon sokan osztoztak, pedig nem attól kellett volna félni, hogy a…..
Ádám Sándor
2015.12.23 09:40:55

A túrógombóc varázslatos étel.
Körbelengi az a fajta varázslat, aminek sokszor egy jó nagy mosoly a vége. Sohasem marad meg és mindenki örömmel fogyasztja. Akiket megkérdeztem még senki sem volt, aki kategorikusan kijelentette volna, hogy nem, én nem szeretem. Ezzel szemben a…..
Ádám Sándor
2015.12.12 12:40:58

Az idén 20 éves Waterworldöt nagyon sokan tévesen csak egy béna Mad Max-klónnak és a mozgókép-történelem legdurvább bukásának tartják. Ez azonban egyáltalán nem igaz: egyrészt a film egy merész újítással végre képes volt kitörni a posztapokaliptikus zsáner örökös…..
Ádám Sándor
2015.12.11 21:20:43

Most nem szabad elgyengülni. Most kell igazán európainak, embernek és magyarnak lenni. Ha az Olvasó azt hiszi, most kell igazán migránsozni, gyűlölködni, akkor súlyosan téved. A menekültek éppen az elől menekültek, ami Párizsban történt.
Kedvez a politikai széljárás a…..

A fordító előszava:
Tisztában vagyok vele, hogy ha a lenti szövegben a „palesztin” szót behelyettesítenénk cigányra vagy zsidóra, az nagyban kiverné a biztosítékot. Hiszen Magyarországon is vannak hangok, akik különböző bűncselekménynél szeretik kiemelni az elkövető származását, a szociális…..
Ádám Sándor
2015.11.15 09:06:24
@agarik: ".... Izrael érkezett oda később,de nem ismeri el Palesztína létét, ...." Én is elítélem Izrael palesztin politikáját, de ebben speciel nem értek veled egyet. A zsidók is ott vannak néhány ezer éve....

Tudtuk, hogy eljön. Nem is volt kérdés. Nem tudtuk kik és mikor csapnak le, de azt tudtuk, hogy legalább két egymástól független veszélyforrást láthattunk. Az egyik az integrációra tett korábbi kísérletek kudarca, ami után egyre több EU állampolgár csatlakozott az Iszlám…..
Ádám Sándor
2015.11.14 17:22:54
@monddazigazatmar: a migráns nem egyenlő a màsodik-harmadik generációs bevándorlóval....a határokat le lehet zàrni, de ezek a terroristák nem migránsok voltak, ezek már itt születtek....amíg az első generációs bevándorlók földhöz verik a seggüket örömükben hogy kukásautót vezethetnek, a második generáció, akik már alanyi jogon francia állampolgárok, szóval ők már maguknak vindikálják a jogot arra, hogy saját képükre formálják a társadalmat....és ha ezt nem lehet békésen, akkor megteszik egy kalasnyikovval...
Ádám Sándor
2015.11.14 17:27:52
@we dont want arabs here..So what: hogyan baszol ki 40-50 millió embert Európából?
Ádám Sándor
2015.11.14 17:52:36
@monddazigazatmar: nem tudsz olvasni....attól, hogy nem jönnek mingránsok, még a probléma marad...csak a franciáknál van vagy 6 millió arab....persze, én is azt mondom, hogy ne jöjjön több migràns, de akik már itt Európában születtek, azok gyilkoltak Londonban is, és Párizsban is....

Mi élni szeretünk.
Ti ölni szerettek.
Mi békében akarunk létezni.
Ti háborút akartok.
Mi az alkotást díjazzuk.
Ti a pusztítást.
Mi a szabadságban élünk.
Ti az alávetettségben.
Mi este éttermekbe járunk, koncertekre, bárokba − vagy templomba, szabadba, önképzőkörbe…..
Ádám Sándor
2015.11.14 17:05:44

Aki a 71-es úton utazik Keszthely felé, a Balaton irányába kitekintve egy nem mindennapi látvánnyal szembesülhet: Egy "csontig lerágott" hotelépület árválkodik a főút mellett...
Ádám Sándor
2015.11.01 20:26:35

Ha a mitológiai figuráknak idézettségi mutatója (impakt faktora) lenne, mint a tudományos munkák szerzőinek, akkor Oidipusz minden bizonnyal az egyik legnagyobb mutatószámmal rendelkezne. Ezt leginkább Sigmund Freudnak köszönheti, aki megtette neki azt a szívességet, hogy…..
Ádám Sándor
2015.10.27 06:44:57

Négy éves lett a Demokratikus Koalíció, azaz Gyurcsány Ferenc kísérlete egy olyan párt létrehozására, amelyik nem a demagóg ígéretlicittel, hanem valami polgári-nyugatos társadalom elképzelésével igyekszik megdobogtatni az emberek szívét.
A születésnapon a pártelnök…..
Ádám Sándor
2015.10.23 21:50:04
@Korifeus: az a másfél millió fideszes nagyrészt hívő, akiknek Orbán az isten...ezek mindent elhisznek és mindent megtesznek, amire az ő istenük kéri őket...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Térdre csuhàsok...
Ki is mondta ezt? Ja, a Viktor...aki már liberáliskènt is bigott vallàsos volt, ugye...