Regisztráció Blogot indítok
Adatok
John Konthy

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kedves Diákok!  Rendhagyó, önkéntességgel egybekötött gyakornokságra hívunk titeket, egy rendhagyó csoporttal, A Város Mindenkiével.  A csoportunkban hajléktalan aktivisták és szövetségeseik küzdenek együtt a lakhatási szegénység ellen. A csoport célja, hogy lehetőséget teremtsen a hajléktalan…..
Először is, a globalizált világban lévén semennyire. (De ez már 1300-ban is így volt, azóta csak egyre lehetetlenebbé vált.) Másodszor is, kis országként még kevésbé. Harmadszor is, Orbánékkal a legkevésbé. Ahelyett, hogy az ország a teljesítményével próbálta volna meg…..
John Konthy 2014.11.19 19:23:58
@DrGehaeuse: Végre valahára kezdenek néhányan tiszán látni. Magam részéről ezt mondom/irom évek óta. És hát fel tudnék sorolni még egy pár tucat ilyesmit. Pl. Hogy Szapoyai áruló volt-e Mohácsnál, vagy sem nem kivánom megvitatni, hihető források hiányában, és különben is nem ezt akarom kihangsúlyozni. A Török megigérte neki, hogyha kimarad a csatából, Budára kiséri, megkoronázza, majd kivonul az országból. És ezt meg is tette. A Mi bajunk, hogy Szapoya sokkal jobb hadvezér volt, mint uralkodó, de a Török állta a szavát, kivonult. Mikor állták a szavukat a Habsburgok valaha is? Mikor 1848-ban minden gyakorlati szempontból veszitettek, és behivták a Czárt -rokoni alapon- segiteni, az egyik kikötés az volt Orosz részről, hogy nem lesznek megtorlások, kivégzések. Görgey ennek tudtában tette le a fegyvert Világosnál, és mi következett? Arad, és a Haynau korszak. A Czár soha ezután nem állt szóba a Habsburgokkal. És sorolhatnám még oldalakon keresztül, feltételezem nem vagyok az egyetlen, aki a történelmet nem csak egy _és nagyonis elfogult, hazug- forrásból ismeri. Történelmi tény viszont, hogy egész Európában, 1500 éven keresztül Magyarország volt az egyetlen Ország, amelynek határai /Trianonig-EU) nem változtak, nem voltak különösebb ellenségeskedések a 20 valahány nemzetiség, vallás között, valahogy működött a dolog annak ellenére, hogy szinte végig harcban álltunk, és általában nyugatról jött az ármány, az összeesküvés, a veszedelem. Szóval számunkra a nyugateurópai rabló, gyarmatositó, kalózkodó, egymással állandóan háborúzó, kultúra-irtó "civilizáció" egyxáltalán nem tűnik oly jóindulatúnak, kedvezőnek, mit mondjak, kivánatosnak. A bajaink 85%-ért Ők a felelősek. És most, az elmúlt 24 évben, -persze jócska "hazai" szeméttel összefogva tönkretették az országot. Kőrösi Csoma és a többiek Kelet felé kereste -és találta rokonainkat, azok, -még a Kinaiak és a Hinduk, a Perzsák is emlékeznek ránk, tisztelnek, és valamiféle rokoni viszonyban tartanak. Mi meg itt elvéreztünk, hogy a tőlünk Nyugatra lévők megzsirosodjanak, gyakran még az idegen, minket nyomoritó zsoldosaikat is velünk tartatták el. Szóval enyit a nagy nyugati közösségről, kultúráról, és a mi hovatartozásunkról. Egyenlőre. Ennél még Kádárék is százszor jobbak voltak. Aki emlékszik, tudja, akinek a szülei elmesélték az igazságot, tudja, akik a régi TV műsorokhoz hozzájutnak, tudják. Tisztelert mindenkinek, de vitázni csak akkor érdemes, ha valaki tudja is, miről beszél.
A Város Mindenkié Kapcsolat 2009.01.01 01:09:00
Hajléktalanszállón, erdőben vagy az utcán élsz? Megtapasztaltad a hajléktalanságot? Lakhatási gondjaid vannak? Van lakhatásod, és szeretnéd, hogy mindenkinek legyen otthona? Csatlakozz hozzánk, szeretettel várunk!   Minden, amit A Város Mindenkié tagságról tudni kell >>>   A VÁROS…..