Regisztráció Blogot indítok
Adatok
19empEror75

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Vannak zenék és zenekarok, melyek megosztják az embereket, a végletekig. Egyik oldalról akár egy zenei műfaj megújítását vizionálja a rajongó, a másik oldalról pedig azt mondják mások, hogy ez biztosan az óborzalom bajnokok ligája. Hajtás után jöjjön a japán Babymetal…..
19empEror75 2014.04.01 03:06:31
A tagok cserélődésénél egyértelműen az idol-bandák miatti párhuzamra alapoztam a véleményemet. Ezeknél a bandáknál, akik egyértelműen a tini-dologra álltak rá (mert ebben is van többféle imidzs), rendszerint pár évig vannak a csapatban, aztán "kiöregszenek". A Morning Musume esetében (direkt megnéztem, amikor ezt a kommentet írtam) pl. az 1997-es indulást követően 11 generáció váltotta egymást. Egy-egy generáció általában 2-3 évig van együtt, majd jön az újabb alakulat. Még akkor is, ahogy a kommentemben írtam, egy japán nő tényleg alig változik az idő múlásával, még a 30-as, 40-es éveikben is kislányosak maradnak. De ahogy észrevettem, a cserélődés ebben a szakmában elég gyakori.
Az igaz, hogy ezekben a formációkban a csapatot alkotó lányok sokkal többen vannak, mint a BABYMETAL-ban, de a háttér, a marketing és a menedzseri munka hasonló alapokon nyugszik. Az, hogy ilyen még nem volt, hiszen az eddigi formációk mind J-Popban utaztak, most meg a J-Popot keverik a metallal, attól még szerintem a hasonlóság adott.
A lánycsapatok többsége iskolás-egyenruhákban lép fel, az egész imidzs erre épül. Nem mindnél, de a legtöbb esetben igen. És itt érünk a pedofília kérdésköréhez. Talán helyesebb lenne az "efebofilia" kifejezést használni, ami a serdülőkhöz való vonzódást jelenti (a pedofíliát használja a szaknyelv a gyermekek iránti vonzalomra), de általában nem tesznek különbséget a kettő között, ugyanazzal a jelentéssel illetik mindkettőt. A gyermekkor a 14. életévig tart.
A "Megitsune" single 2013-ban jelent meg, a legidősebb lány asszem 1997-es, a két kisebb pedig 1999-es születésű.
A dal szövegét ismerem, írtam, hogy fenn van a neten. Tudom, hogy "Nőstény róka", vagy "Rókalány" a dal címe, a japán folklórban pedig a róka (kicune) átváltozóművész, főleg fiatal lányok alakját veszi föl.
A dal szól arról is, hogy a nők színésznők, ahogy írod. Viszont (ezért írtam, hogy lehet, hogy többféleképpen értelmezhető és így, egészben olvasva, már szerintem más a kép):

"Ősi hajadonok
A múlandó álomban táncoltok.
Több mint ezer éve már,
Ma is életben vagytok.

Ah, így igaz. A nők mindig színésznők.
Nem vagyunk rókák, nem vagyunk megtévesztők,
de hajadonok vagyunk , mint a nőstény róka.

Ah, a lányok egyre inkább egy ideális nővé lesznek.
Mosolyog az arcunk, sír a szívünk,
Mondván: "Ez így van jól", soha nem mutatunk könnyeket."

Az egész szöveg itt olvasható:
lyricstranslate.com/hu/megitsune-female-foxes-n%C5%91st%C3%A9ny-r%C3%B3ka.html

Nem vagyok prűd. Nem vagyok konzervatív. Nem vagyok maradi. De egészen más, ha egy felnőtt nő énekel a rókáról, mint átváltozóművészről és egész más, ha kamasz lányok. Főleg a "Ah, a lányok egyre inkább egy ideális nővé lesznek." sorra gondolok.
Nemrég írtuk meg, hogy a most már nemcsak svéd Arch Enemy énekesi posztján változás történt. Szőkét barna váltott, azaz Angela Gossow ment, helyére pedig az eddig a The Agonist-ből ismert Alissa White-Gluz került. Vele jelenik meg  a csapat War Eternal című új albuma júniusba.…..
19empEror75 2014.04.01 03:30:32
Az biztos, egy újabb fejezet zárult le az AE történetében. Először a gitárosi poszt miatt aggódtam, hiszen Christopher fontos részét képezte a bandának, mind a riffek, mind a szólók terén. De mivel az új tag a koncerteken már bizonyított, az új dal pedig egyértelműen meggyőzőzött, alapvetően nem változik a zene. Remélem, erről az egész lemez ismeretében sem változik a véleményem. Az új tag pedig új színt hozhat. De a jellegzetes Amott dallamvilág úgy látszik (szerencsére) marad.
Én személy szerint sajnálom Angela távozását. De ha elfáradt az állandó koncertezéstől és több időt akar a családjának szentelni, egy rossz szavunk nem lehet (állítólag a bandától nem szakad el, menedzser, vagy mi lesz a jövőben).
Viszont a vokális dolgokra kíváncsi voltam. Mert Alissa teljesen rendben volt az eddigi zenekarában, nagyon változatos dolgokat művelt mind az extrém, mind a tiszta ének terén, de kérdés volt (és még most is az, hiszen csak ezt az egy számot ismerem), mennyi tiszta ének lesz az új lemezen.
Nem vagyok tiszta ének ellenes, nem mondom, hogy a death metalban kizárólag csak hörögni lehet, de nem hinném, hogy szerencsés lenne az AE-t átformálni egy The Agonist 2.0-ra. Az teljesen rendben van, hogy Alissa beleviszi a saját karakterét és hangi adottságait a dalokba, elvégre (helyesen) nem egy Angela klónt kerestek a helyére.
És az is biztos, hogy változatosabb, képzettebb a hangja, mint Angeláé (akármennyire is elfogult vagyok/voltam vele).