Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zsani_vigh

71 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ebben a nagy melegben nem sok kedve van az embernek nehéz ételeket enni, hát még a konyhában állni órákat, így most egy gyors receptet hoztam nektek, ami tökéletes nyári ebéd/vacsi, könnyen elkészíthető, nem kell hozzá sok minden, ráadásul egészséges is. Hozzávalók: kb. 1 kg darált hús 1 nagy…..
Fél év kemény munka és tanulás után pénteken véget ért a tanfolyam. Egyszerre vagyok boldog és szomorú is, hiszen végre kezemben tarthatom az oklevelem, de sajnálom, hogy ilyen hamar vége is lett. A mesterkurzusról még lemaradtak a képek, így most azt pótlom, a következő bejegyzésben pedig a műtermi…..
Az előző sminkes bejegyzésben megmutattam az első három gyakorlati órán készített sminkjeim, de mivel véget ért a Basic kurzus, tartozom Nektek még 4 sminkkel. A negyedik órán mélyítővonalas sminket tanultunk, amit én egy vöröses árnyalatú rúzzsal kombináltam. Itt is megvolt az előző órákon tanult…..
U.R.B Milánó egy nap alatt 2016.05.08 12:15:15
Csütörtökön egy régóta dédelgetett álmunk vált valóra, fogtuk magunkat és kirepültünk Milánóba egy napra. Igen egy napra, repüléssel, városnézéssel mindennel együtt. Jelentem sikerült, és hihetetlenül megérte, úgyhogy aki ilyen egy napos kiruccanásokon gondolkozik, annak nagyon tudom ajánlani, mert…..
U.R.B Levágattam a hajam! 2016.04.01 11:22:14
Másoknak ez talán nem nagy dolog, hiszen sokan járnak havonta, vagy akár pár hetente fodrászhoz, de én ha egyszer elhatározom magam ott általában nagy változások szoktak bekövetkezni. Így történt most is, mert kezdtem megunni a hosszú, derékig érő hajamat. Mindig lelapult, szállt össze vissza,…..
U.R.B DIY kádkilépő 2016.03.01 12:18:35
Az előző bejegyzésben mutattam pár dekortippet, ezek közül az egyik kedvencem elkészítését mutatom most Nektek. Parafadugókból fogunk kádkilépő csinálni. Tartsatok velem! Amire szükséged lesz: kb 150 db parafadugó, attól függően, mekkora méretet szeretnél csúszásgátló…..
U.R.B Home decor 2016.02.18 14:29:13
Már évek óta nézelődök a neten mindenféle ötlet, inspiráció, DIY projekt után, mivel lehetne feldobni a lakást, vagy kicsit otthonosabbá tenni a szobám. Mivel még otthon lakom, így csak a közvetlen közelemben lévő teret dekoráltam eddig, de most ha minden igaz közös lakásba költözünk, így még…..
Bocsánat, hogy régen jelentkeztem, elég sűrűn indult az év eleje, így utólag is boldog újévet meg hasonlókat mindenkinek! A mostani bejegyzéssel folytatnám a sminkes posztokat, bár ez egy kicsit rendhagyóbb lesz, ugyanis hétről hétre követhetitek majd, hogyan fejlődök egy neves sminkiskolában, a…..
U.R.B Tetoválás eltüntetése 2015.12.30 16:26:56
Akár fotózásokon, akár a való életben is szükségünk lehet arra, hogy eltüntessünk tetoválást smink segítségével. Ehhez hoztam most egy kezdő kis bejegyzést, illetve videót, ami remélem a segítségetekre lesz. Először is el kell döntenünk, milyen tónusú a bőrünk, ha…..
U.R.B Két féle karácsonyi smink 2015.12.20 12:10:13
Már csak kevesebb, mint egy hét és itt a karácsony! Aki már megvett minden ajándékot, megtervezte hogy mi legyen a menü, illetve a menetrend is megvan, mikor hova kivel megy, annak már csak azt kell eldöntenie, milyen ruhákat vesz majd fel, milyen legyen a haja és a sminkje. Most az…..
Az előző konyhatündéres bejegyzés után ez egy picit váratott magára, de még így sem késő, holnap ebédre simán elkészülhet! :) Ma paradicsomos húsgolyó lesz a menü. Ezt a receptet amúgy felhasználhatjátok majd bolognai spagetti vagy fasírt készítésekor…..
U.R.B Szalagavatós smink 2015.12.08 11:00:14
Idén is nagyon sok szalagavatós felkérést kaptam, így gondoltam szentelek a szalagavatós sminkeknek egy bejegyzést. Mostanában a szalagavatós sminkek és az esküvői sminkek kezdenek kicsit összemosódni, gyakran kérnek tőlem a lányok szemhangsúlyos, műszempillás sminkeket, ami nem…..
U.R.B Jogsi kisokos 2015.12.06 14:33:39
Lassan 3 éve, hogy megszereztem a jogsim, aminek akkor úgy örültem, mint majom a farkának, és egy isteni csodaként éltem meg, hogy annyi megpróbáltatás után végre sikerült. Ha jól emlékszem 2012-ben iratkoztam be egy autós iskolába, ahol megpróbáltak felkészíteni a KRESZ…..
Már régóta gondolkozom azon, hogy kéne valamilyen kis videót feltölteni, de eddig nem nagyon tudtam hogy is kezdjek neki, mit sminkeljek, hogy csináljam stb. De végre megtaláltam azt a módot, amivel egyszerűen és gyorsan be tudok nektek mutatni egy sminket. Kezdetnek egy 10 perces…..
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én jobban szeretek sütni, mint főzni. A sütiknél valahogy szabadabbnak érzem magam, úgy változtatom a receptet, ahogy kedvem tartja, illetve ha nincs otthon valami, azt tudom helyettesíteni bármivel. Pl más gyümölcs, csoki, mogyoró, dió, mák, stb.…..
Közel egy éve dolgozom a kereskedelemben, így volt már szerencsém 1-2 gyöngyszemhez, akik "bearanyozzák" a napomat/napunkat. Most pár pontban szeretném nektek bemutatni azt, hogyan kéne vásárlóként viselkedni egy plázában/üzletben/boltban, stb. Vigyázat, irónikus sorok…..
U.R.B Bakancslista 2015.10.18 19:17:36
Aki olvasott már tőlem bejegyzést, annak biztosan feltűnt hogy imádok listákat írni, így a napi bevásárló lista, ajándéklisták és randihely listák mellett persze van hely egy A4-es lapnyi bakancslistának is a pénztárcámban. Mikor panyizsuzsinál olvastam az ő 40-es listáját,…..
U.R.B Őszi gardróbtakarítás 2015.10.14 12:36:08
A rosszabb idő beálltával nálam is előkerültek a kabátok, csizmák, pulóverek. Elkezdek bekuckózni, rendezgetni a szobát, szekrényt, amit csak találok, hogy frissebbnek és rendezettebbnek érezzem magam az új évszakban is. Ezért gondoltam megosztok veletek pár tippet, ha ti is…..
U.R.B Meggyes crumble 2015.10.07 10:42:03
Crumble, vagyis morzsasüti. Egyszerű, finom, gyorsan elkészíthető édesség alig pár hozzávalóból, diétásabb verzióban! Kell ennél több? Hozzávalók: 1 üveg meggybefőtt 25 dkg zabpehelyliszt ( én zabpelyhet daráltam le ) 2 ek xilit por formájában 1 ek…..
U.R.B Karácsonyra hangolódva 2015.09.18 19:24:27
Aki olyan kis buzgómócsing, mint én, azt nem éri meglepetésként ez a poszt sem. Engem megérintett a karácsony szelleme, már kevesebb, mint 37 nap és összeül a család, jókat eszünk-iszunk és ajándékozunk. Szeretek előre tervezni, nem az utolsó pillanatban megvenni az…..
A mai nap szerintem tökéletes arra, hogy itthon süssünk valami finomat és gyorsat, aztán visszabújjunk a takaró alá egy bögre teával és a fincsi sütinkkel. Ez a süti ismerős lehet azoknak, akik követik a blogot, ugyanis a szilvás-diós süti egyik variációját hozom most el…..
Körülöttem még mindig tombol az esküvő láz, úgyhogy remélem nem lesz késő ez a poszt és hasznosnak találjátok. Jövőhéten lesz egy családon belüli esküvő, amire még jobban készülök, mint úgy általánosságban. A vendégeskedés mellett én leszek a sminkfelelős is, így…..
U.R.B Fantás süti 2015.08.17 19:54:30
Ez a recept az egyik régi kedvencem, nagyon egyszerű, de mégis olyan, mintha valami nagyon bonyolult dolgot hoztunk volna létre. Ha tele van a kamra, szinte rögtön neki is kezdhetünk, sok extra dolog nem kell hozzá, de aki hozzám…..
Spórolni nem is olyan nehéz, mint gondolnánk. Elég csak egy pici odafigyelés, tudatosság, és máris közelebb kerülünk a kitűzött célhoz. Lelkes gyűjtögetőként és…..
U.R.B Smink varázs 2015.08.12 11:00:26
Néhányan nem is gondolnák, mennyit számít a smink, a hibáinkat bámulatosan eltüntethetjük, az előnyös részeinket kiemelhetjük. Hasonlóan, mint az öltözködésben. Ennek…..