Regisztráció Blogot indítok
Adatok
LondonFashion

0 bejegyzést írt és 78 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Németország nem csak a munkát kereső magyarok, hanem a továbbtanulók (vagy azt még csak tervezgetők) számára is az egyik legfontosabb célország. Rea az egyetem alapszakát még Magyarországon végezte, egy éve pedig már egy németországi egyetem hallgatója. Ennek az egy évnek a tapasztalatait osztja meg…..
LondonFashion 2017.08.14 22:19:27
@vándor madár: @Rea123456:
En is pont ezen filoztam, hogy miert kotnek bele ebbe az anyanyelvi szinten es kiejtessel beszelesbe. Elsore meg oke, de utana az iro meg is magyarazza, hogy ez egy ilyen adottsag, mar gimis koraban jol ment neki. Egyszeruen jo hallasa van hozza, en abszolut elhiszem, szerintem egy ev ott lakas utan el tudja donteni, nem tunik elfogultnak sajat magaval szemben. ;)
Nemrégiben hallgathattátok meg a Határátkelő történetének első podcastját, melynek főszereplője a Los Angelesben élő Tamás volt. Ma folytatódik a beszélgetés (köszönöm az azt készítő Gwy ismételt közreműködését), ám mielőtt belevágnánk, rövid összefoglaló azoknak, akik az első részt nem hallgatták /…..
Van egy olyan érzésem, hogy Tibi dilemmájával az idő múlásával egyre több magyarnak kell majd szembenéznie, hiszen a külföldre költözés egyik következménye az lehet, hogy az embernek a párja is külföldi lesz. Mi a helyzet viszont akkor, ha közben mégis szeretnénk hazatérni,…..
LondonFashion 2017.02.03 15:57:45
@London2009: uh, ez a tema mar feljott maskor is, de meg egyszer szogezzuk le: nem mindenki szeretne hazassagban elni... Az hogy 8 eve egyutt vannak, de nem hazasodtak ossze, az NEM a masik sertegetese. Mar elnezest. :) Mi 12 eve vagyunk egyutt es nem tervezunk lagzit. S
LondonFashion 2017.02.03 16:16:23
Nagyon őszintén mondom, a Theresa May beszédével foglalkozó poszt után nem akartam megint ilyesmivel foglalkozni, de belefutottam egy cikkbe, ami arról szól, miként csuklóztatják a brit hatóságok az Egyesült Királyságban élő uniós állampolgárokat, így aztán mindez erősen érintheti és érdekelheti az…..
LondonFashion 2017.01.21 10:08:00
@tées: En is pont ezt akartam irni: a permanent residency jelentkezeshez kell az a nyomtatvany es az eredeti utlevel. Ha a no hasznalni akarta az utlevelet, hogy hazamenjen kozben, akkor ne adja be a jelentkezest addig, amig vissza nem jott vagy utazzon mas okmannyal, az EU-n belul lehet jogsival vagy szemelyivel is ha van. De konyorgom, ha ott van hogy csak eredeti utlevelet fogadnak el, akkor miert kuldenek fenymasolatot? Meg a tudos/kutato is...
Az mas kerdes, hogy akkor miert nem olyan valaszt kaptak, h nem tudjak elbiralni a kerelmet addig, mig meg nem kapjak az eredeti utlevelet.
A múlt héten olvashattátok Tamás történetét egy norvég faluból, és akkor ígéret volt arra, hogy az ottani élet bizonyos részeit egy külön írásban részletesebben is kifejti. Nos, most jött el ennek az ideje, így eltöltünk majd egy napot egy óvodában, megnézzük, milyen…..
A nyelv, a kommunikáció alapvetően határozza meg nem csak a mindennapjainkat, hanem az önbecsülésünket is. Márpedig ha ez a „szuperfegyver” nem, vagy csak korlátozott hatékonysággal működik, akkor nagyon gyorsan ijesztő változásokon mehet át a személyiségünk is, miként ezt…..
Győrből Milánóba vezet a mai történet, ráadásul tele leszünk kulisszatitkokkal, hiszen Zsófi nem csak a divatvilágba kóstolt bele, hanem az olasz város dómjában is dolgozott. Nem rövid a mai poszt, de nem fogtok unatkozni, ennyit ígérhetek!..
Az elmúlt hetekben olvashattatok egy (szerintem elég érdekes) sorozatot arról, miként élik meg a gyerekek a határátkelést, a beilleszkedést egy új országba. Nos, a mai poszt tulajdonképpen egy különkiadás, méghozzá Zsuzsitól, aki két saját gyermekének tette fel a kérdéseket…..
LondonFashion 2017.01.04 22:36:02
@Mrs. Clayton: igen, olvastam en is arrol a gazdag pasirol, aki eloadta, hogy Oroszorszagban befektette es elbukta a millioit, aztan bortonbe ment erte kb 1 evre... kiengedtek, lett egy fiatal modell baratnoje, de nem sokkal kesobb ongyilkos lett a pasi...
LondonFashion 2017.01.04 22:57:53
@Zoole[uk]: @Sütemény1975:
De 18 eves koraig veletek elt, nem? Marmint azt nem tudom elkepzelni, hogy ti otthon negyen nem magyarul beszelgettek egymas kozott... es ha ez igy van, akkor biztos szinten tudna tartani a magyart is... ahogy lentebb is irta valaki, ahany nyelvet beszelsz, annyi ember vagy, kar lenne pont az anyanyelvet veszni hagyni. :( meg akkor is, ha sose koltozne haza. Egyszer biztos meg fogja banni, lehet hogy most a dacos tinikorat eli?
Amerika mindig is az ígéret földje volt, más kérdés, hogy erre a földre legálisan munkavállalóként eljutni az utóbbi években, évtizedekben nem is volt olyan könnyű. Viszont sokan vágynak oda. Ez abból is látszott, hogy Tucano múltkori posztja után elég sok kérdés érkezett,…..
LondonFashion 2016.12.22 14:32:28
@Csodabogár: jezusom, ennel a "nem kellene leigazott, megalazott orszagba" bevandorolni mondatnal megalltam, nem tudom, hogy mas is reagalt-e ra azota, de ez azert kicsit eros...
Komoly vihart kavart Magyarországon az iskolások képességeit összegző, nemzetközi teljesítménymérési PISA-program eredménye, és nem azért mert olyan jó lett volna. (Itt olvashattok róla részletesebben.) Ma megnézzük, hogyan látja a helyzetet egy Svédországban élő magyar…..
LondonFashion 2016.12.18 22:44:00
@mojyo: @pappito: @Nagy kámpics:
szerintem se volt ennyire felreertheto, amit irtal, ugy tunt, hogy egyesek inkabb a kakan is a csomot keresik :)))
A mesékben feltétlenül úgy van, hogy a lány és a fiú találkoznak egymással, egymásba szeretnek, összeházasodnak és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Szerencsére azért a valóságban sem olyan ritka dolog ez, csak éppen néha akadnak nehezítő tényezők. Például az, ha a…..
LondonFashion 2016.12.03 17:10:45
@gabors: @Pink Petsch: @hagyma:

Ez a vita mindenkepp tanulsagos volt, en nem ismertem hagymat regebbrol, de tenyleg eleg magas lorol beszelt (az hogy tamadasnak vagy sertesnek vett valamit, ami nem annak indult, az egy dolog), szerencsere sikerult lecsapnotok a labdait es okosodtunk is altala: "a buurok (boer) a par generacioval korabban Hollandiabol odakoltozott FEHER keresztenyek ... leszarmazottai"

Meg az jutott eszembe, mikor hagyma kommentjet olvastam:
"a nejem feher kereszteny. mint en es ugyanugy europabol szarmazik mint en cask neki mar az ukapja kijott:)
legyen szerencsejuk
azert a tapasztalatok szerint a ngyon eltero kulturak kozotti hazassag felvet gondokat"

Szerintem a felesege ennyi generacio utan mar teljesen amerikai, ezt felesleges kihangsulyozni...
A héten Anglia és Spanyolország a két célpontunk, ráadásul rendes keveredésben lesz a kettő, hiszen lesz olyan főhősünk, aki Spanyolországban élő magyarként látogatott Londonba (és szerzett erősen felemás tapasztalatokat), aztán az angliai au pair lét nehézségeiről is lesz…..
LondonFashion 2016.11.28 02:56:26
@Shanarey: @Etniez: egyetertek veletek
LondonFashion 2016.11.28 03:06:18
@Pink Petsch: szerintem teljesen mindegy, hogy langosrol vagy retesrol van-e szo, a retes is lehet meretes es valszeg tobbe kerul abban a toltelek, mint a langosra a feltet... vagy nem. de szerintem nem is ez a lenyeg. az ilyen vasarokon nem meret alapjan arazzak be a dolgokat, hanem minden kb ugyanolyan rohadt draga es te dontod el, h akkor a nagy meretu zsiros langosert fizetsz £5-ot vagy a kisebb meretu izletes retesert. ahogy van olyan etterem is, ahol hatalmas parasztadagokat kaphatsz es kigurulsz az ajton elegedetten, de olyan is, ahol madarka adagokat kapsz, de olyan uj izkombinaciokat es alapanyagokat kostolhatsz meg, amit otthon sosem tudnal megcsinalni magadnak. lehet persze haborogni az arakon, de vegso soron te dontod el, hogy veszel-e belole vagy sem. ha eleg sokan ugy gondoljak, hogy azert az arert nem fer bele, akkor elobb-utobb lehuzza a redonyt az arus vagy csokkenti az arat.
LondonFashion 2016.11.28 03:21:46
@Zoole[uk]: @jojó78.: @Etniez:
Etniez csak azert mondta a videk dolgot, mert TE meselted Zoole, hogy £4-ert milyen hatalmas hot dogot kaptal valahol videken. Senki nem vonta ketsegbe, hogy ismered-e Londont, vagy Angliat vagy Wales-t vagy akarmit, csak erre a sztoridra reagalt, hogy felesleges egy fix helyen mukodo videki bolt arait egy karacsonyi fesztival standjanak araival osszehasonlitani...
en meg mindig azt mondom, hogy az az £5 egy atlagar ott a winter wonderlanden, minden annyiba kerul. de az is lehet, hogy a retesek merete kb. ekkora volt es akkor maris nem mondhatjuk, hogy kis ket harapasnyi szosszenet:
izzeleslelekkel.blogspot.co.uk/2014/07/huzott-hazi-retes.html
Nem állítom, hogy könnyű lesz a mai poszt, ugyanis Hálaadás-napi vacsorákról szól majd, és a szöveg még hagyján, de a képek… még nézni is tereh. A poszt gerincét P. Elliot küldte be, de érkeztek fotók a Facebookon is, azokat is megmutatom nektek. Én csak azt sajnálom, hogy…..
LondonFashion 2016.11.26 11:36:16
@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: @Főgebra: @Csodabogár: Miutan elolvastam a kommenteket, tovabballtam es nezegettem a tobbi hireket a facebookomon, ketto poszttal lejjebb a TEENVOGUE!!! (nem vagyok tini mar kozel sem, de foglalkozasi artalombol kovetem) tette fel ezt a par perces videot. Pont arrol szol, amit ti is mondatok:
video.teenvogue.com/watch/the-real-history-of-thanksgiving
A határátkelés nem feltétlenül egyirányú folyamat, és hogy egy-egy döntés mennyire nem végleges, azt jól mutatja Norbert története is, aki nem is egyszer költözött már Angliába ki, majd Magyarországra vissza. Története szerintem nagyon érdekes és nem tanulságok nélkül való, remélem, nektek is…..
LondonFashion 2016.11.15 22:51:27
@Herr Géza: @Pernilla:
meg nem olvastam vegig az osszes kommentet, csak addig jutottam, hogy "az hulyeseg, hogy a danok sosem tuloraznak". Itt UK-ban most nagyon felkapott lett a dan eletvitelt dicsoiteni, 2-3 konyv is most jelent meg a "hygge"-rol, amire nincs igazan pontos forditas, de kb annyit tesz hogy otthon melegben gyertyafenyben egyutt dogleni a csaladdal es egymasra koncentralni, no telefon, no tv. Meg az ujsagok is tele vannak kikoltozott angolok tapasztalataival es mindnek az a lenyege, hogy a danok TENYLEG NEM tuloraznak. Teged neznek gaznak, ha megteszed es semmit nem ersz el vele, nem fognak ezert elobb eloleptetni. Sot, ugy itelik meg, hogy akinek szuksege van tulorara, ott rossz a time management. Fontos szamukra a work-life balance, mindenki befejezi a munkat 4-5-kor...
Kedden elnököt választ az Egyesült Államok, és bár ilyenkor nagyon nehéz elvonatkoztatni a mindenkori választási kampányok keltette hangulattól, azért az talán nem túlzás, hogy ez a választás sokban különbözik az eddigiektől. Hogy ez mi mindennek köszönhető, arról nyilván…..
LondonFashion 2016.11.10 00:31:50
@Herr Géza: @Mrs. Clayton: @sellőlány:
Ahogy Herr Geza is mondta, ez az egesz hajciho a biztositassal kapcsolatban informaciokent es tanulsagkent is szolgalhat azoknak, akik ezt altalaban felvallrol veszik... mint pl. en.
Nem tudtam peldaul, hogy a baleset- es a betegbiztositas ennyire mast jelent es hogy mire kell figyelni. Ezuton is koszi, most mar resen leszek.
Mint már pár bejegyzésben említettem, az angol téglaházaknak szánalmas energetikai jellemzőik vannak. Mivel a mostani, az azelőtti és az azelőtti generáció is ezekben élt, azt, hogy egy ház télen hideg, nyáron meg katlan, tényként fogadják el és eszükbe sem jut, hogy ezen már sok helyen (értsd:…..
LondonFashion 2016.11.09 00:10:00
@LondoniTódi: @rugesz:
szerintem a mire gondolsz kerdes rugesznek szolt, nem nekem... :)
Az volt a terv, hogy egy két-három év alatt megkeresünk annyi pénzt, hogy utána hazamehessünk, és új életet kezdhessünk. Számtalan magyar vágott ezzel a gondolattal neki a határátkelésnek, hogy aztán 4-5-6 év múlva döbbenjen rá arra, hogy már bőven meghaladta a maga számára…..
LondonFashion 2016.11.07 23:50:47
@Herr Géza: En is uj vagyok es nekem is faziskesessel jelent meg eddig minden kommentem, es nem bantam, altalaban csak max 20-30 percrol beszelunk, neha meg annyi sem. Es most mar ha jol vettem eszre, nincs keses, automatikusan megjelenik... De nem kommenteltem tul sokat eddig, kb 5-6 cikkhez szoltam hozza talan...
A világ legnagyobb tava (legalábbis területre) az Egyesült Államokban található, méghozzá a kanadai határnál. A Lake Superior (vagy Felső-tó) majdnem akkor, mint Magyarország, és amellett, hogy a kereskedelem szempontjából fontos hajózási útvonal, népszerű kirándulóhely is.…..
LondonFashion 2016.11.06 01:11:06
@Bredpitt Monika: @P.Elliot: @Csodabogár:
Nem mondanam, hogy minden amerikai erdektelen, de most komolyan, miert "pazarolna" az idejet barki is peldaul egy trailer parkban, egy kisvarosban, a vadon/sivatag/tundra kozepen elve, hogy europai/azsiai/ausztral politikaval foglalkozzon? (Nem ugy ertve, hogy az atlag amerikai trailer parkban el.) Egyreszt semmi koze hozza, unalmas es valoszinuleg, ahogy fentebb is emlitette valaki, inkabb belfoldi es nem kulfoldi hirekkel vannak tele az ujsagok. Hangsulyozom, csak a POLITIKAROL gondolom, hogy unalmas, ha semmi kozod az adott helyhez. Az hasznos info, ha tudja valaki, hogy Europa es Amerika kozott egy ocean van es hogy nem lehet busszal atszelni...
Első ránézésre kívánni sem lehet kellemesebb határátkelést, mint ami LondoniTódinak jutott: a párja már eleve Londonban élt, nem a semmire kellett kimennie, mi több, állást is sikerült találnia. Ezzel együtt sem volt egyszerű az első időszak, ami azért elgondolkodtató, és…..
LondonFashion 2016.11.04 14:46:42
@LyukasBogrács: @Taxomükke (UK):
Ezek a franya sztereotipiak... csak mert a parja segitett es iranyitott az uj kornyezetben, ezert rogton pasinak kell lennie?
Egyebkent egeszen a mostani kommentekig en is azt hittem, hogy a cikkiro egy no, de nem a fentebb emlitett okok miatt.
Mikor a hataratkelon megjelent az elso posztja (asszem a lakasvasarlasrol), elolvastam az osszes bejegyzest a sajat blogjan is, "Lakasvasarlas Greenwichben" es egyszer sem bizonytalanodtam el abban, hogy egy no irasat olvasom. :) Nem tudom miert, de ez idaig meg sem fordult a fejemben, hogy ferfirol lehet szo. Meg az autoberlesnel sem. Vannak epitesz/tervezo nok es vannak olyanok is, akiket erdekelnek az autok es ennek a ket csoportnak lehet keresztmetszete. :)))
Most valsagba kerultem, hogy kiderult egy ferfi irja a blogot. At kell ertekelnem mindent... :D
LondonFashion 2016.11.04 18:52:01
@LondoniTódi: Nem, termeszetesen egyebkent semmin nem valtoztat, ugyanugy elvezettel fogom olvasni az erdekessegeket az itteni epitoiparrol es lakasvasarlasrol es barmirol, amirol meg irsz.
Csak mint mondtam, egesz sok cikket olvastam mostansag toled es kozben mindig ugy kepzeltem, hogy egy "tokos" csaj irja ezeket. Mostantol egy tokos pasit kell odakepzelnem a sztorikba. Ennyi. :)
Mármint a brit oktatási rendszer a magyarhoz képest. Hogy melyik a jobb, azon hosszan lehetne vitatkozni (tegyétek is nyugodtan), ám mint Péter mai írásában fogalmaz: inkább a hozzáállásban és az iskola szerepfelfogásában van különbség. Emellett az is kiderül, mi köze…..
LondonFashion 2016.10.27 06:51:10
@*Andi*: abszolut OFF: A pasid nem foglalkozik veletlen regi klasszikus autok felujitasaval is? Az enyem szakmajat tekintve nem autoszerelo, de imad minden auto felujitos musort a teveben... Tavaly vett egy 30! eves BMW-t, az mar klasszikus autonak szamit es az a nagy terve, hogy o sajat kezuleg felujitja... Eddig hasznalta is minden hetvegen, meg kozben cserelgetett alkatreszeket is, de mult heten egyszer csak elkezdett felforrni a hutoviz es azota sincs ra valasz, hogy miert. Az auto manualjaban azt hiszem erre 5 lehetseges okot irtak, abbol mar kettot kizart es most dolgozik a tobbin. Epp annak probalt utana olvasni a napokban, hogy milyen hutoradiatort vegyen, melyik ceg termeket, ami jo ar-ertek arany. Allandoan a forumokat bujja ez miatt, de ha esetleg a pasid ert ehhez, nagyon szivesen venne egy kis szakmai segitseget a donteshez... Koszi.
LondonFashion 2016.10.28 06:30:28
@nyuszigonosz: @P.Elliot:
Igen, az a hangjelzes a vakoknak es gyengen latoknak van, peldaul Magyarorszagon is vannak mar ilyenek, a mi varosunkban is van tobb keresztezodesben (nem Budapest). Ott azt "kiabalja", hogy "most mar atkelhet a XY uton az XZ utca fele".
Egyebkent biztos sok ilyen dolog van meg, amire a teljesen ep (vagy hogy mondjak hivatalosan) emberek csak csodalkozva neznek... Peldaul itt Londonban, a Westfield shopping centernel van 3 penzautomata, mind nagyon alacsonyan, az embereknek szinte guggolnia kell. A kerekesszekben uloknek terveztek, de szinte senkinek nem esik le, mindenki csak haborog, hogy milyen kenyelmetlen igy hasznalni az automatakat... Kar, hogy nem irtak ki egy kis magyarazatot...
Amikor először olvastam Levente történetét, nem tudtam, sírjak vagy nevessek. Nem akármilyen kálvárián ment keresztül burmai (mianmari) párjával azért, hogy összeházasodhassanak, történetük jól mutatja, micsoda bonyodalmakat tud okozni a bürokráciában egy váratlan helyzet. Szóval öveket becsatolni,…..
LondonFashion 2016.10.22 08:32:22
@geegee: @London2009:
Akkor mi jo svedek lennenk a pasimmal, tobb mint 10eve egyutt boldogan es kulon kasszan. Persze az albit, szamlakat, nyaralast stb egyutt fizetjuk de mindenkinek sajat megtakaritasi szamlaja, sima szamlaja es hitelkartyaja van. Persze ehhez az is jol jon, hogy szinte ugyanannyi a fizetesunk, igy senkiben nincs rossz erzes, hogy a masik tobbet bevallalhatna.
A randis "going Dutch"-rol meg annyit, hogy a mai vilagban annyit randiznak a fiatalok, koszonhetoen az online tarskeresoknek, hogy kesz anyagi csod volna egy pasi szamara mindig mindenhol fizetni...
LondonFashion 2016.10.27 06:51:03
@London2009: @geegee: Igen, akkor meg nem kovetjuk mi sem a hard-core sved modellt, annal amugy is sokkal szetszortabbak vagyunk, minthogy ezeket az aprosagokat mint pl. mozijegy szamon tudnank tartani.... es meg neha egy galans vacsora is befigyel a tarstol. :)
Magyarországon szerintem alapvető nehézségnek számít bármiből is megélni, nem, hogy egy olyan dologból, amit szerelemből csinál az ember. Sokan inkább eladjuk a lelkünket és éveket töltünk minket boldogtalanná tévő állásokban, nulla kilátással, minthogy bíznánk magunkban és kitanulnánk az álom…..
Az esküvőszezon kellős közepén tartunk, ezért úgy gondoltam, hogy még megpróbálom megmenteni a hátralévő esküvők násznépét és gyorsan leírom, hogy mik azok a ruhák, amiket egyáltalán nem illik vendégként esküvőre felvenni.  A nem illik alatt pedig azt értem, hogy mik azok az általánosan elfogadott…..
LondonFashion 2016.10.14 01:31:35
@nagyonhasznos: a hozzaszolasod elso fele sajat velemenyed, abszolut megvan hozza a jogod, hogy igy gondold, viszont pont azt irta Viki a cikkben, hogy nem a menyasszony fogja problemanak erezni, ha feketeben vagy pirosban vagy, hanem a nasznep... szoval nem a menyasszonyt kell sajnalni. :)
Mese lenne a mai poszt? Egyáltalán nem az, hanem a valóság, a külföldre költözés nehézségeivel, az árakkal, fizetésekkel, és persze a beilleszkedésekkel. Szerzőjét, Wien74-et kommentekből ismeritek, most jöjjön a története is. (Köszönöm a képeket is!)..
LondonFashion 2016.10.10 17:03:16
@Buchhalter: szerintem nem volt rossz szajize egyaltalan, csak leirta hogy mi az amire altalaban nem gondolnak azok, akik azt hiszik, hogy minden ugyanannyiba kerul, mint otthon, de a fizu a duplaja. Szerintem jol elnek, nem villognak es orulnek, hogy sikerult beilleszkedniuk a helyi kozossegbe.
Határátkelő Száz nap északon 2013.01.02 06:58:00
Itt az új év, és az egyik újdonság (a többiről majd akkor, amikor időszerű lesz), amivel szolgálhat a Határátkelő, az egy reménybeli együttműködés a Magyar Rádió neves sportriporterével-szerkesztőjével, Lantos Gáborral, aki ma útnak indul, és 100 napot tölt majd el…..
LondonFashion 2016.06.19 22:49:55
@100 nap északon: Most jelent meg a HA facebook oldalan egy kis riport a szanhuzo kutyas magyar ferfirol, igy keveredtem ide. Megjelent idokozben a konyv? Nagyon erdekelne, hogy mi tortent azota?
Nemregiben facebookon keresztul szervezett le valaki egy bicikliturat Eszak-Europaba, neki is nagyon sokan segitettek szallassal, nagyon segitokeszek az ottani magyarok!