Regisztráció Blogot indítok
Adatok
demeterf

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megint csak beugrottunk a társasjáték boltba, hogy megvegyük a Dixitet és aztán siessünk vele haza. Szokás szerint semmi nézelődés, gyorsan be, gyorsan ki és nem veszünk semmi mást. Szokás szerint nem sikerült. Először a Lords of Xidit, majd az Évszakok fordult meg a kezünk alatt…..
Nintenblog Nintendo 2DS Bemutató 2015.01.02 11:00:00
A Nintendo 2DS-re nem úgy kell tekinteni, mint egy butított gépre, hanem inkább mint egy lehetőségre, hogy olcsóbban jussunk hozzá egy kézikonzolhoz.   A Nintendo 2DS több színben is elérhető  Sokakat meglepett a Nintendo, amikor bejelentette a 2DS-t. A sok felháborodott…..
Nemrég írtunk azokról a Wii U-s játékokról, amik miatt érdemes megvásárolni a Nintendo asztali konzolját. Most is így teszünk, de ezúttal a 3DS címekkel. Kezdünk egy kis történettel. A Nintendo DS elképesztő eladásokat produkált, és minden idők legsikeresebb handheld…..
Az Animal Crossing: New Leaf megvásárlása előtt egyszerűen nem értettem a játék lényegét. Hiába néztem gameplay-felvételeket és hiába olvastam el jó pár tesztet a címről, nem tudtam összerakni, hogy hogyan lehetséges az, hogy még felnőtt emberek ezrei is hónapokon keresztül képesek virtuális…..
Hamarosan itt a következő esztendő, ami legalább annyi jó játékot tartogat,.mint a 2014-es év. A Nintendo nem áll le 2015-ben sem, hiszen mindkét konzoljára rengeteg szórakoztató játék fog megjelenni. Most összeszedtük, hogy melyek azok, amiket érdemes lesz beszereznünk a…..
Sziasztok!Mai bejegyzésem elég szokatlan, hiszen egy kockajátékról, egy egyfős játékról, egy szabadon terjeszthető, kiadást nem megélt, 2010-es játékról van szó. Nevezetesen: az Utopia Engine címet viselő, fantáziavilágban játszódó játékról. A kockajátékokat nem…..