Adatok
furmintszaraz
0 bejegyzést írt és 368 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Isten látja lelkemet, én nem akartam a fináléról írni. Már én untam ugyanazt leírni hétről hétre, nem okozott semmmiféle örömöt az, hogy egy középszerű évadot ostoroztam hétről hétre, mert minden ellenkező híreszteléssel ellentétben van nekem sokkal jobb dolgom, mint vasárnap reggel hatkor arról…..

Ilyen sem nagyon volt még, legalábbis nem erről szóltak a hírek és nem ezzel volt tele a sajtó: Bochkor Gábor, miután tegnap a rádióban elég durván alázta a kolléganőjét, ma reggel, élő adásban kért bocsánatot tőle. Igaz, nem simán, kellett hozzá Friderikusz Sándor, aki nem a mikrofon mögé beülő,…..
furmintszaraz
2016.12.03 18:43:16
@ibsen: Hú, mekkora poén lett volna.

Nem sokáig húzza az RTL Klub az idei X-Faktort, a szokásos tízhetes “döntőzés” helyett hét hét alatt letudják az egészet. Jó, ha számolt az ember egy kicsit, akkor látta, hogy a november 5-én induló élő adásoknak karácsonyig ki kell futniuk (a döntő ennek megfelelően december 17-18-án lesz) Ehhez…..
furmintszaraz
2016.11.03 13:05:19
@ff48bp: Annak ellenére, hogy ez egy zömében populáris médiaműsorokkal foglalkozó oldal, kifejezetten sokan jönnek a valóságshow-s, "tehetségkutatós" cikkekhez kommentelni azok közül,
a) akik sosem néznek és néztek ilyen műsorokat, és a szereplőkről sem hallottak
b) akik csak Discoveryt néznek, de az asszonnyal muszáj leülni elé, és amúgy hányadék és néphülyítés az egész
c) akik csak az amerikai verziót nézik, ami nagyon cool, az itteni tré
d) akiknek egyébként sincs tévéjük (és hozzászólásuk nagyjából ennek közlésére szorítkozik)
a) akik sosem néznek és néztek ilyen műsorokat, és a szereplőkről sem hallottak
b) akik csak Discoveryt néznek, de az asszonnyal muszáj leülni elé, és amúgy hányadék és néphülyítés az egész
c) akik csak az amerikai verziót nézik, ami nagyon cool, az itteni tré
d) akiknek egyébként sincs tévéjük (és hozzászólásuk nagyjából ennek közlésére szorítkozik)

Egyelőre ismeretlen körülmények között elhunyt Wels Péter Mátyás, a TV2 riportere, a Tények alapítója és egyik legrégebbi munkatársa. Az újságírót nem tudták elérni kollégái, végül elmentek a lakására, ahol a mentők és tűzoltók hívása után holtan találtak rá. A TV2 kedd esti hírműsora, a Tények…..
furmintszaraz
2016.05.03 21:40:17
@dynand: @Butters77: Hú, olyan távol áll tőlem a kormánypárt, mint ide Hawaii, de inkább töltenék együtt bármennyi órát "egy begyepesedett fideszessel", mint olyan emberekkel, mint maguk. Van, aki egyszerűen csak cinikus és gonosz, bármilyen is a politikai állásfoglalása.
comment:com
Amíg a stúdióban maradt, szépen teljesítette az Oscar-gálát a köztévé
2016.02.29 07:45:42

Kezdem a lényeggel: a Duna TV Oscar-közvetítése, pontosabban az, ahogy a stúdióban megbeszélte a három műsorvezető azt, ami történt, ami várható, és úgy általában, hogy mi zajlik, az rendben volt. Lehet, hogy azért mondom, mert eredeti nyelven néztem, úgyhogy nem tudom milyen volt a szinkrontolmács…..
furmintszaraz
2016.02.29 08:47:23

Komoly változásokon ment át idén A Dal, a köztévé saját eurovíziós dalversenye. Új produkciós cég gyártja a műsort és lecserélték a zsűri nagy részét, pontosabban azokat (Rákay Philip, Csiszár Jenő), akiknek egyébként is akad bőven más munkájuk a közmédián belül. Már a műsor előtt érezhető volt,…..
furmintszaraz
2016.01.25 08:40:46

Tíz éven át szórakoztatta a retró iránt fogékony nézőket a Kívánságkosár, a köztévé egyik kedvelt műsora, amiben még lehetett klasszikus Antal Imre-klipet látni, és nem volt olyan adás, amiben Karel Gott vagy Máté Péter ne búgott volna a tévét árgus szemekkel…..
furmintszaraz
2015.11.27 13:00:18
@exterminador: Az idősebb korosztálynak sokat jelentenek ezek a műsorok, te meg úgysem nézed, akkor nem mindegy neked?

Volt egyszer egy interaktív filmsorozat, egy webkettes lapozgatós könyv, amiben a néző döntötte el, hogy a két főszereplő randija hogy sikerüljön. Ez volt a Chili vagy Mangó, és 2013-ben került ki a netre, majd halt el anélkül, hogy bárkit is istenigazából érdekelt volna, pedig…..
furmintszaraz
2015.11.27 09:13:49
@Gyogyós Attila: Gratulálok, sikerült megfogalmaznod a teljesen a bármilyen műsornál igénytelenebb és értelmetlenebb hozzászólást. Vö. "erről a szarról", "fájdalmasan igénytelen", "lepattan a szeme" + "nem láttam"
Viszont a Kávé és cigaretta tényleg jó.
Viszont a Kávé és cigaretta tényleg jó.
furmintszaraz
2015.11.27 09:14:34
@furmintszaraz: 'a teljesen' törölve, bocs

Háromszor is tönkretehette volna a karrierjét a bérgyilkosos interjú után, írja Juszt László, vagy valamelyik gyakornoka (már ha abból indulunk ki, hogy az itt olvasható írásban annyi hiba van, hogy mi, feketeöves elgépelők és vesszőhibavétők is csak nézünk) a Sztárklikk…..

A Blikknek nyilatkozott tegnap Los Angelesből lefekvés előtt Király Viktor, aki már javában készül a jövő heti élő adásra. mint elmondta, Mestere, Gwen Stefani (46) egyik kedvenc dalát adja majd elő a show-ban. Jelenleg húszan vannak versenyben, és az, hogy ki jut tovább, lehet…..
furmintszaraz
2015.11.05 15:35:29
@high up!: Valószínűleg tévedsz, Viktor pontosan tudja, mit csinál, és hogyan kell viselkednie és nyilatkoznia ahhoz, hogy a legtöbbe hozza ki kellékhelyzetéből. Valójában ön naiv, mert egy pillanatra is komolyan elhiszi, hogy az, amit Király Viktor a médiában ekként nyilatkozik, az lelkének őszinte kitárulkozása.
furmintszaraz
2015.11.05 15:40:28
@furmintszaraz: *téved

Ha nem tudom előre, hogy ez egy botrányos epizód lesz, akkor eszembe nem jutott volna az első tíz percben, hogy az Összezárva Friderikusszal Árpa Attilával készített epizódjával valami nem stimmel. Bejött a pali, ahogy előtte Tóth Gabi, Rubint Réka vagy éppen Gyurcsány Ferenc,…..

Jelentős szünettel folytatódik NB III-as körutunk. Cigánd és Veresegyház után Budára, a Pasaréti útra utaztunk el. A Budapest Honvéd-MFA ugyanis az újonc Pénzügyőr vendége volt. Megjegyzendő, hogy Veresegyházra hamarabb odaértünk autóval, mint Pasarétre az ötös…..
furmintszaraz
2015.11.02 09:48:44

Deres alatt I.
Melisandre, a vörös rébék, aki Stannis lányának elemésztésében játszott kulcsszerepe miatt remélhetőleg előbb, mint utóbb lesz kesztyűbáb Ser Davos ujjatlan kezein, arra ébred a jól végzett munka (értsd: ELEVENEN ELÉGETETT EGY KISLÁNYT VALAMI HOMÁLYOS LÁTOMÁS…..
furmintszaraz
2015.06.16 16:33:15
@nota19: És megválaszthatná Ramsey-t segítőjének, remek törvénynapokat ülhetnének :)
furmintszaraz
2015.06.16 18:41:01
@rest of boys: Szerencsére a film egyébként tele van kiváló, a népük javát akaró, az országukat sikeresen felvirágoztató, hibákat és tévutakat még hírből sem ismerő, élő (!) uralkodómintákkal, csak Dany pancser egyedül az összes közül :D
furmintszaraz
2015.06.16 18:43:12
@William Hunter: Az idézet megvan, de ez nem magyarázat a címként való szerepeltetés okára :) Azon gondolkodtunk, hogy lesz ennek a mondatnak átfogó jelentése.

Deres alatt
Ramsay és húszfős szabadcsapata eredményes volt, annak ellenére, hogy a logika és az észérvek (na jó, a Trónok harcán belül uralkodók nem) azt diktálják, hogy egy maroknyi partizán nem tud nagy kárt tenni egy kibaszott hadseregben, de igen, tud, felgyújtanak pár…..
furmintszaraz
2015.06.09 15:11:32
@Hüpna: Színjáték lesz az, nem fordulat :)
furmintszaraz
2015.06.09 15:19:17
@adamskij: Nekem az jutott eszembe, hogy nem elmegy Drogonnal, hanem átvált légierőbe egy kör megtétele után... De ki tudja.
furmintszaraz
2015.06.09 15:20:24
@Hüpna: Szerintem tudja, hogy nem őszinte a hűségfogadás, de úgy van vele, hogy erőből (fenyegetés) megoldja a dolgot, és nem mer ellene fordulni a nő.

Meereen
Dany ugyan a harci veremből kihozatta Ser Jorah-t, a titkos vírusgazda/hősszerelmes lovagot, és kistermetű kísérőjét, Tyriont, a nagyszájút, de ez egyelőre csak azt jelenti, hogy nem egy poros gladiátorarénában fejezik le őket, hanem mondjuk egy piramis belsejében. Jorah…..
furmintszaraz
2015.06.02 20:25:42
@Bockó: Ja, hogy te jól szórakoztál! Így már mindjárt más, ez a legfontosabb, ne haragudj, a mi k....a anyánkat, tényleg. Azért a blogod nevét érdemesebb volna lassan "trollkabát"-ra módosítani.
furmintszaraz
2015.06.02 23:30:00
@vastyúk is ..: Az szerintem logikus lenne, hogy az élőhalottak nem komálják a vizet (ebben speciel épp nem poszttolkieni lenne a GoT, hiszen a Gyűrűlidércek ott sem annyira bírtak átmenni a Borbuggyan folyón), ez akadályozza meg őket abban, hogy a falat megkerüljék valahogy - arra kell menniük...
furmintszaraz
2015.06.03 00:12:21
@vastyúk is ..: Attól függ, hogy a víz mint elem zavarja-e őket bármilyen formában (ezt a jég, fagy iránti vonzódás kevésbé valószínűsíti), vagy a nagykiterjedésű vizek: tavak, tengerek, folyók mint természeti képződmények. Vagy ahogy @Gogyi: is mondta, mint másvalaki birodalma (aminek a hátterét nem könyvolvasóként én nem értem, de ez nem baj :D )

Naszóval a vége. Ez most nem lesz egy hagyományos, rendes hogyvolt, mert az élő kibeszélőben mindent kitárgyalt a kedves-lelkes közösség és a visszajáró trollsereg, amit gondolt, szóval minek. És őszintén szólva kibaszottul el is fáradtam már, jó lesz már egy olyan reggel,…..
hogyvolt
Éden Hotel 3x70 - Elvált a szar a májtól: Loki és Barbara nyerte az Éden Hotelt
2015.05.29 19:57:42

Barbara és Loki nyert, ez van, győzött az igazság, vagy mi. Holnap jön a poszt, az idei utolsó.
Na kérem, mivel livebloggolni nem fogom a Jeles Eseményt, de ettől még nézem/nézzük lelkesen ugye, legyen hát egy olyan poszt, ahol lehet kommenteli élőben az eseményeket. Sőt, legyen…..
furmintszaraz
2015.05.30 00:17:27
@ÉH3sZ: Van az a típus, akit a sok ba....atás inkább csak azért is állapotba hoz, szerintem ők ilyenek voltak. Azért szerencsés egymásratalálás, mert mindketten tudtak azért kombinálni, nem nem feszülték és pörgették túl a témát.
furmintszaraz
2015.05.30 00:19:20
@Elektra1976: Ha így lesz, drukkolok majd, for your happy ending :)
furmintszaraz
2015.05.30 00:25:09
@ÉH3sZ: Azt én sem gondolom, hogy fel kellene venni az értelmező szótárba, kikopik nemsoká. Tegnap mondta a párom, hogy miről beszélgettek a főnökével, rögtön rávágtam, hogy "szóval tematikáztatok", most még egy-két poénnak jó :)

Elöljáróban csak annyit, hogy Botox és Patkolt Pecek, azaz Marianna és Orsi kibaszott jó fej volt a tegnapi Éden Éjjelben, és így mentek be a műsorba:
Szóval nagy kalaplengetés, hölgyeim, mindezt ugye annak ellenére, hogy itt aztán kaptátok az ívet rendesen. Az ötlet ráadásul…..
furmintszaraz
2015.05.28 21:52:10
@fosch9: Nem ez volna a legszebb?
furmintszaraz
2015.05.28 21:54:24
@fosch9: Jaaa.... Én meg a bizalmat :)
furmintszaraz
2015.05.28 22:42:09
@fosch9: Szerintem Pbarbi is nagyon tudatosan lépegetett, igaz, csak a végjátékban húzott merészebbeket, de mindig látszott, mit miért csinál.
Nekem csalódás lenne, ha valaki dobná holnap...
Nekem csalódás lenne, ha valaki dobná holnap...

Az utolsó hét indul, feleim, elválik hamarost a szar a májtól, és kiderül, ki vagy kik nyeri(k) a húszmilliót. Tengerparti képpel kezdünk inkább, és ezen a héten nem baszogatjuk szegény Gólemet tovább, mert teljesen értelmetlen, viccesnek meg már a harmadik hogyvolt óta nem volt…..
furmintszaraz
2015.05.26 22:08:12
furmintszaraz
2015.05.26 22:19:29
@ZLATAN: Ezek ultimate érvek, muszáj meghajolni előttük.
furmintszaraz
2015.05.26 22:22:47
@Mók_Ica: Csak akkor lesz nyerő, ha Barbi nem dob hamarabb :)

A falon
Hideg van, és kurva hideg, de hát ugye #winteriscoming, használnák a hashtaget a varjak, már ha nem lennének elfoglalva a birodalom védelmével, és egymás (virtuális) baszogatásával. Havas komolyan gondolta az északi expedíciót, és Tormundot is viszi magával, amivel…..
furmintszaraz
2015.05.26 20:57:58
@Duke Silver: Hát, lehet, hogy fiatalként még Tywin és Olenna is követtek el hibákat :) Illetve nekik voltak erős mintáik, volt hol gyakorolni stb. Amúgy ilyen királyi fogadóórák voltak a középkorban, Királyvárban is láttunk már ilyesmit, talán még az öreg Jeoffrey is tartott :)
@Dekatlon írta nagyon jól, hogy Danynek Mereen is afféle gyakorlóterep a királysághoz, hogy ott már rendesen csinálja. Persze akik unják ezt a szálat, azok mondhatják, hogy nem lenne szükséges ezt mind "levetíteni", de hát mégiscsak így ismerünk meg valakit (számomra nem is érdektelen a dolog).
@Dekatlon írta nagyon jól, hogy Danynek Mereen is afféle gyakorlóterep a királysághoz, hogy ott már rendesen csinálja. Persze akik unják ezt a szálat, azok mondhatják, hogy nem lenne szükséges ezt mind "levetíteni", de hát mégiscsak így ismerünk meg valakit (számomra nem is érdektelen a dolog).
furmintszaraz
2015.05.26 20:58:40
@Dekatlon: Abszolút így van, és ebben azért van némi bölcsesség.
furmintszaraz
2015.05.26 21:23:24
@Duke Silver: Persze, én ezt hívom beszélgetésnek :)
Viszont én nem olvastam a könyveket, csak a sorozat alapján alakítottam ki az álláspontom, valószínűleg így Danyre sem olyan a rálátáson, mint neked. Tywin eszerint leader-tálentum - még ha a végén el is kal-kulálta magát. Huh, ez csúnya volt, sorry... ;)
Viszont én nem olvastam a könyveket, csak a sorozat alapján alakítottam ki az álláspontom, valószínűleg így Danyre sem olyan a rálátáson, mint neked. Tywin eszerint leader-tálentum - még ha a végén el is kal-kulálta magát. Huh, ez csúnya volt, sorry... ;)

Góle egy olyan fehér pólóban fogad minket, aminek a bal oldalán van egy normál méretű zseb, felette meg egy másik, nagyobb, de akkora, hogy belefér egy 13-as Macbook Air. Bárcsak tudnék fotósoppolni, na mindegy. Ma kiesik valaki, vagy Bence, vagy Orsi.
Tematikázás van. Már…..
furmintszaraz
2015.05.22 11:06:19
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Engem megvett vele :) "Az sem véletlen, hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember", hogy klasszikust idézzek.
furmintszaraz
2015.05.22 11:10:08
@fosch9: És persze esőmentes, jó utat, kikapcsolódást :)
furmintszaraz
2015.05.22 11:46:02
@Bujumburi: Igen, az a típus, hogy tkp. nincs vele semmi bajod, de tartasz tőle, hogy odajön hozzád dumálni, mert innod kell utána minimum egy kávét, hogy újra formában legyél...

A medence partján nem lesz kegyelem, nyit Gólem egy szabadnap feliratos pólóban, baszki, erről álmodozom már 61 adás óta, mármint nem Gólemtől vagy a mödanszié partján elkövetett rémes atrocitásokról, hanem a kibaszott szabadnapról. Már csak nyolc adás, feleim,…..
furmintszaraz
2015.05.20 22:55:40
@fosch9: Itt már mindenki leginkább magához lojális, kivéve a Nyulát :D
furmintszaraz
2015.05.20 23:02:21
@Elektra1976: Ja, hogy Peti cserélje vissza Apolkára a Cárnét? Még az is lehet, hogy megtenné, de nem az érzelmek miatt, hanem mert Apolt jobbnak gondolja labdatartásban.
furmintszaraz
2015.05.20 23:10:11
@Fél iksz: ;)

Gólem, fa, fű, virág, póló, gatya, cipő, bizalom, Geri, eljátszás, Bence, balhézás, jajmileszmostebbenaműsorban, semmi, az, bazdmeg, mindig átversz a felkonfban, Gólem.
Reggel
Alvás, horkolás, hallható szájszag, Loki fülében vatta, Botox a sarokban, a porban, a bogarak…..
furmintszaraz
2015.05.15 22:27:16
@fran7: Ha nem Laurának hívnák az illetőt, még egyet is értenék...

Előre szólok, hogy a) nem ez volt az évad legakciódúsabb epizódja, és b) nem ez lesz a legjobb vagy leghosszabb hogyvolt. Van ez így.
Meereen
Szürke Féreg nem halt meg! Csak nagyon szarul van, viszont Missandei ott ül mellette és simogatja a kezit, meg nagyon szomorú arcot vág a…..
furmintszaraz
2015.05.13 09:15:07
@Leadfoot: Ramsay simán TOP1. Ő ugye nem az a fajta negatív karakter, akivel az ember azonosulni is tud (ellentétben Cersei-vel).
furmintszaraz
2015.05.13 09:15:57
furmintszaraz
2015.05.13 11:27:30

Mert elaludtam, van ez így. Addig is egy kép.
..
furmintszaraz
2015.05.12 13:50:55
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Ezt nem tudhatod. Valójában az a helyzet, hogy a heti néhány perc alapján nem ismered meg a versenyzőt.