Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Surko

19 bejegyzést írt és 1411 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kezdjük ott, hogy az előző posztunk kérdésére Karácsony Gergely helyes választ adott a visszalépésével. Nagy kalapemelés érte. Nagy ellenszélben volt, a körülötte zsezsegő haszonlesőknek nem ez volt az érdeke, de ő képes volt felülemelkedni a szocik és minden más érdektámogatója nyomásán, amikor…..
Miközben az európaiak a nyár végi megérdemelt szabadságukat töltötték és végre sikerült felszabadulniuk az elmúlt majd egy év karanténja alól, addig Afganisztánt alig egy hónap alatt újra hatalmukba kerítették a fundamentalista tálibok, semmissé téve az elmúlt 20 év nyugati megszállása alatt elért…..
A demagóg sokféle eszközt használ, de ezek közös jellemzője, hogy első látásra nem tűnnek fel, a tetszetős szövegek felszínét kicsit meg kell kapargatnunk hozzá. Néhány egyszerűbb, jól bevált fogás ezek közül: drámai helyzetkép felvázolása, hirtelen logikai bakugrások, csúsztatások, ijesztgetések,…..
Surko 2021.09.24 21:23:28
@midnight coder: “Nem, az európai focista pont úgy fél a cancel-culture-tól mint az amcsi közszereplõknek a nagy része”

Egyetértek. Én liberálisnak tartom magam, de ezek a jelenségek nagyon túl vannak tolva...
és ez paradox módon lassan egy liberális véleménydiktatúra felé tolja a közéletet.

Ma egy budapesti multi vállalati környezetben lassan nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy valaki felvállalja, hogy Fidesz szimpatizáns, mint ahhoz, hogy felvállalja, hogy meleg.
Szerzőnk hiánypótló írással jelentkezik, egy teljesen más szemszögből elemezve a tegnapi miniszterelnök-jelölti vitát.  Úgy gondolom, érdemes megvizsgálni az ellenzék prominens képviselőinek outfitjét abból a szempontból mit szeretnének közvetíteni vele, mert az efféle vizsgálódás sohasem…..
Surko 2021.09.15 13:57:05
@agresszív kismalac: “Célzottan nem lehet ilyen ótvar módon öltözni. Ez zsigerből jön.“

Lehet, hogy igazad van, de ez mégiscsak feltételezés. Egy profi politikus olyan, mint a jó színész. De az is lehet, hogy épp azért indítanak egy Tállai féle személyt, mert ugyan nem jó színész, de a választókörzet többségi ízléséhez jól passzol a profilja.

Nézzük csak: Tállai a Borsod 7-es választókörzet képviselője.

Mit kell erről a körzetről tudni: választásra jogosultak száma 75 ezer fő. Legnagyobb városa Mezőkövesd a maga mindössze 16 ezres lakosságával.
Az itt élők körül mindössze 7980 diplomás, és 28.900 érettségizett. Azaz a lakosság több, mint fele csupán a 8 általánost végezte el.
Ebben a demográfiai környezetben valószínűleg jobban működik egy Tállai profil, mint egy kifinomult Armani öltönyös George Clooney.

Véletlen lenne, hogy ilyen közegben egy Tállai félét indítanak? Alig hinném. :)
Erről szól a professzionális politika. Kiszolgálni és megfelelni a lokális szavazói igényeknek és keresletnek. Ezt persze lehet nem szeretni, meg intellektuális felsőbbrendűség tudatában lenézni, de ettől még azt kell látni, hogy ez a helyzetfelismerés és alkalmazkodó készség a politikai siker kulcsa.

“Ugyanakkor jó kérdés, hogy melyik a vidéki, úgymond, plebsz lenézése. Ha kiöltözom, ha hozzájuk megyek, vagy gumicsizmát húzok és az orromat túrom (gondolván, hogy ők ilyenek).“

Igazad van, valóban jó kérdés. De egy politikust nem érdekli, hogy valójában lenézi-e a választóit, vagy sem, hanem csupán az, hogy a választó számára szimpatikus legyen.

Ha a választónak nem tűnik fel, hogy a politikus lenézi, akkor a technika gyönyörűen működik.

Ez pedig nem stílus és kifinomultság kérdése, hanem ‘hitelesség’ kérdése. Hiteles pedig az, akit a választóközönség hitelesnek tart.

Ha valaki a ‘vidéki lagzi legalja’ öltönyben megy kampányolni, az logikusan szimpatikus lesz azok számára, akik azokat a ‘legalja’ öltönyöket ünneplő ruhaként viselik.

És ezen nem változtat, hogy az illető politikus valójában mit gondol ezekről a ‘legalja öltönyöket viselő’ szavazókról.
Surko 2021.09.15 17:19:20
Érdekes egyébként a szerző témaválasztása, azaz a politikusok öltözködése. Csak a szerző láthatóan pusztán fashion&style nézőpontból közelíti a kérdést, elfelejtve, hogy itt nem filmsztárokról van szó az Oscar gálán, hanem politikusokról, akiknek más szempontjaik vannak, mint pusztán az elegancia.

Egy politikus szimpatikusnak és kompetensnek akar tűnni a választóinak. Ez a politikus célfüggvénye, ami eltér egy Hollywood-i sztár céljaitól.

Jó példa a cikkben említett Dobrev Klára. Az nem vitás, hogy előnytelen volt a megjelenése vasárnap. Meglehetősen teltkarcsúnak tűnt abban a ruhában.

De vajon politikai szempontból is hibás volt a ruha választás?

Erre persze nem fogok tudni válaszolni, de pár szempontot azért felvethetünk.

Magyarország sajnálatosan a világ élvonalában van az elhízást tekintve. A felnőtt lakosság 62%-a túlsúlyos.

Azaz a túlsúlyosnak tűnő Dobrev Klárában valójában magára ismerhet a választók több, mint fele. Márpedig ahogy arra már fentebb is utaltam, a politikai szimpátia kérdésében roppant fontos tényező, hogy a választó magára ismerjen a politikusban, és azt érezze hogy ő is olyan, mint én.

Dobrev megjelenése emlékeztetett Angela Merkel megjelenésére, akit szintén nem egy Vogue címlapról vágtak ki, mégis roppant népszerű politikus.

Szóval az, hogy egy politikus ruha választása és megjelenése jó vagy rossz, azt hiba kizárólag a divat szemüvegén keresztül megítélni.

Figyelembe kell venni a politikai szempontokat is: kiket akar megszólítani, milyen imidzset akar megjeleníteni.
Dobrev mégsincs Márki-Zay alatt? Egy hosszabb videós bemutatót tett közzé a Telex Márki-Zay Péter utcai kampányáról.Ebben a mozgóképes-hangos riportban a hódmezővásárhelyi politikus, ezúttal mint a kormányváltásra készülő pártok és mozgalmak előválasztásán elindult miniszterelnök-jelölt…..
Surko 2021.09.06 18:34:07
Az Ön által a cikkhez használt grafikon helyesen, ‘Témakör’ használatával így néz ki:

trends.google.com/trends/explore?geo=HU&q=%2Fm%2F0889gj,%2Fg%2F11f4qfbwyg

Ez alapján Dobrev Klárára sokkal több keresés érkezett az év első felében, ám június vége, július eleje óta a két személyre érkezett keresések kiegyenlítődtek, és meglehetősen közel vannak egymáshoz.
Évek óta járunk nyaranta túrázni a hegyekbe Ausztriába. Ez amolyan digitális detox nekünk, ami kitisztítja az agyunkat a melótól. Tavaly - 2020-ben a covid miatt kimaradt és nagyon megéreztük a hiányát, annak ellenére, hogy itthon is rengeteget túrázunk. Egyszerűen kell a hosszabb idejű teljes…..
Surko 2021.08.26 15:10:01
@rabelais: Hát Izraelben nem <1000 napi eset van, hanem a 7 napos mozgóátlag szerint 8102. Ez minimálisan marad el a januárban mért 8265 fős 7 napos mozgóátlag csúcsától. (Persze az tény, hogy ezt most napi 130 ezer tesztből detektálják az akkori napi ~60 ezer teszttel szemben, így valójában nem összehasonlítható értékek.)

Az is ismert tény, hogy az egekbe magasztalt Pfizer hatásossága 6 hónap elteltével 50%-ra csökken.

Az Egyesült Arab Emírségek eközben szinte kizárólag Sinopharmmal oltott, és az esetszámok trendszerűen csökkennek január 30. óta, és jelenleg az új fertőzöttek 7 napos mozgóátlag mindössze 1046 fő, miközben a lakossága 10 millió, szemben Izrael 9 milliós lélekszámával.

Felesleges az oltásokból hitvitát kreálni. Minden oltás hatékony, mindegyik hatékonysága csökken az idővel és mindegyiknek romlik a hatékonysága az idősek körében.

De persze mindenki abban hisz és úgy szelektál az elérhető információk között, ahogy neki tetszik. ;)
Nyilván adná magát a dolog, hogy a Navalnij ügy kapcsán írjak arról, hogy Oroszország ismét válságba került. Mindazonáltal szerintem a Navalnij ügy csak egy tünet, és bár biztos vagyok benne, hogy lesznek következményei, ugyanakkor afelől sincsenek kétségeim, hogy az igazán fontos dolgok nem…..
Surko 2021.04.06 20:27:11
@Reding Roli: @chrisred:
Sziasztok! Pár napja beszéltünk pont veletek a szocializációról, meg a gyűlölet eltűnéséről.

Akkor azt írtam, hogy ez csupán a felszíni önC enzúra.

Nos itt a mai hír hogy kirúgták Petry Zsoltot a Hertha futball klubból, mert kritikusan fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában a szivárvány családokról.

Na pontosan az ilyen esetek miatt válik ‘földalattivá’ az emberek valós véleménye és lesz általános az önC enzúra. De ettől még nem változik meg senkinek a tényleges véleménye. Csak megtanulják hogy nem szabad kimondani.

Megjegyzem nem értek egyet ezzel a Petry nevű fickóval, akit eddig nem is ismertem. De a jelenség sajnos aggasztó. Ha valakit a véleménye miatt rúgnak ki, az semmiképpen nem liberális vagy demokrata módszer, akkor sem ha az illető véleménye számunkra taszító. Liberálisnak lenni annyit tesz, mint elfogadni hogy másnak is joga van véleményét nyilvánítani akkor is ha mást gondol mint mi.

A politikai korrektség nevében egy liberális vélemény diktatúra irányába halad a világ. De egy liberális vélemény diktatúra valójában már nem liberális. Csupán egy más előjelű diktatúra... sajnos sok liberális elfelejti (vagy sohasem tudta) hogy mit jelent a liberalizmus.
Surko 2021.04.06 20:36:53
Belaruszról is volt szó látom az elmúlt napokban.

Bár szívből utalom Lukasenkót és amit művel, de érdekes látni az elmúlt egy év hullámvasútját.

A tavaly augusztusi választások idején (sok más ok mellett) az elégedetlenség egyik döntő oka az volt, hogy a társadalom jelentős része kevesellte a járvány megfékezése erdejében hozott intézkedéseket. (Ami gyakorlatilag nem volt.)

Nos azóta fordult egyet a világ. Belaruszban azóta is nullához konvergál a korlátozások mértéke, és a társadalom jórésze vígan élvezi a szabad életet. Koncerteken tombolnak ezrek. (Lásd ezt pár napja március 27-én)

afisha.tut.by/news/anews/724088.html?fbclid=IwAR2kfd3zw7id-QvVnfSxHhDpZ9qcB_QvcydnwBVqN4mUAMghGiDTxCi33Tw

Eközben pedig a nyugati országok társadalmai kezdik elveszíteni a türelmüket a véget nem erő korlátozások miatt.

index.hu/kulfold/2021/04/05/korlatozasok-elleni-nemet-belga-holland-svajc-dan-angol-ir-szerb-tuntetes/amp

A társadalom hangulata világszerte nagyot fordult. A végén lehet, hogy a Lukasenkóhoz hasonlóan cselekvő politikusok fognak jól kijönni a helyzetből. Kiderül majd hogy Brazíliában vagy Mexikóban újraválasztják-e a korlátozás ellenes vezetőket, de az is, hogy milyen eredményt érnek majd el az európai korlátozás párti politikai erők. Nem lennék meglepve ha súlyos népszerűség vesztést szenvednének a következő választásokon.
Prágából jelentjük Vasárnap kora délután a Sladkovsky kávézót, ahol vendéglátónk szerint őrült finom angol reggelit lehet kapni, zárva találjuk. A lehúzott redőnyön cetli hirdeti: ezen a hétvégén csak kettőkor nyitnak, hogy előtte még kiheverjék a választási…..
Nagy Attila Tibor Okkal kíséri kiemelt figyelem az európai politikában a közelgő németországi szövetségi parlamenti (Bundestag) választásokat: Németország továbbra is a világ negyedik, Európának legnagyobb gazdasága, az Európai Unió legnagyobb nettó befizetője. A 2008 -ban…..
Surko 2013.09.21 09:04:18
@ottomoll: " Úgy látszik a világ túllépett rajtuk. Szép lassan a történelem szemétdombjára kerülnek. Csak ezt nehezen fogadják el. "

Nem egészen. A liberálisok nyugati világban tapasztalható kétségtelen hanyatlásának oka, hogy a liberalizmus, mint eszme elérte a célját. Ma már a személyes szabadság védelme nincs igazán veszélyben a fejlett világban, hiszen ezek beépültek a többi párt programjába is. Nem kell megvédeni a szabadságot, mert nicns veszélyben.

A liberális pártok tehát valóban eltűnőben vannak, de nem a kudarcuk miatt, hanem éppen ellenkezőleg: a sikerük miatt. Elérték céljukat, így létezésük okafogyottá vált.

A liberális pártok pusztulnak, mert a liberalizmus már kiírthatatlan, él és virul. Hála az égnek, és a korábban élt és alkotott liberális politikusoknak.
Surko 2013.09.21 09:10:06
@Mohamed: " Úgy legyen. Reméljük ez a forgató könyv valósul meg, európa ,hova tovább az emberiség a létező összes civilizáció és entitás érdeke a liberalizmus minnél nagyobb mértékű vissza szorulása "

Hihetetlen egyébként, hogy az átlagember mennyire korlátolt és ostoba.

Valószínűleg fogalma sincs arról, hogy mit is jelent a liberalizmus. (talán azért, mert latin eredete miatt nem is érti...) Lefordítva magyarra - amúgy is jobban szeretem így - SZABADELVŰSÉG.

Már Deák Ferenc is szabadelvű volt. A szabadelvűség nem jelent sem többet, sem kevesebbet annál, hogy nem korlátoznak a szabadságodban, nem nyomnak el, nem uralkodnak feletted, nem mondják meg neked, hogy mit tehetsz és mit nem.

Ugyan ki az az épeszű ember, aki annak örülne, hogy csökken a szabadsága?

Persze a sors iróniája, hogy éppen a szabadelvűség miatt van lehetősége a korlátolt embereknek is elmondani a véleményét. Ezt a szabadságodat barátom te is a szabadelvűség sikerének köszönheted.

De szurkolj csak azért, hogy csökkenjen a szabadságod.
Vasárnap már milliós tüntetések voltak Kairóban. Én Sarával, egy kairói lánnyal töltöttem a napot Párizsban egy nemzetközi újságíró és aktivista találkozón, de nem sokat lehetett vele kommunikálni, mert nem volt hajlandó elszakadni a Twittertől és a Facebooktól, ahol…..
Surko 2013.07.06 20:13:11
@tobias2: " Az iszlám egy pedofil rablógyilkos költő szektája. Alapítója plagizáló politikus volt, aki a Bibliából és a Tórából lopkodta össze hittételeit, és némi saját lázálommal megfűszerezte őket, például a nők akciós leértékeléséről, örök időkre. Egészen természetes, hogy követői a kezdetektől fogva ölik egymást (szunni-sia ellentét), a "béke vallása" nyilvánvaló meghazudtolásaként. Jó lenne, ha az öldökélésben megmaradnának egymás között, de sajnos nem teszik. "

Ez szinte kivétel nélkül mind elmondható a kereszténységről is: Jézus a judaizmusból merítve állította össze saját hitrendszerét. Szinte a kezdetektől létezik ellentét, először az ortodoxia-katilicizmus szétválása, majd a protestáns irányzatok megjelenése által. Ha nem csal az emlékezetem, akkor Európában nem egy vallásháború pusztított, ahol a katolikusok írtották a protestánsokat, akarom mondani eretnekeket... Albigensek, hugenották, husziták, elég sok csoport vált a toleráns és békés kereszténység célpontjává.

Ahogy írod, jó lenne, ha a muszlimok megmaradnának egymás közötti küzdelmeiknél: ez vajon nem lett volna igaz a keresztes háborúk korára? Amikor az akkor barbár európaiak rárontottak és feldúlták az akkor virágzó muszlim közel-kelet vidékét?

De nyilván a "béke vallásaként" írtották a spanyol hódítók latin-amerikában is az őslakosokat. A maja és inka civilizációk a béke nevében szűntek meg létezni...

A történelem sajnos ciklikusnak tűnik. Egy civilizációnak, kultúrának vannak csúcspontjai, majd hanyatlása. A középkorban a muszlim civilizáció toleráns, felvilágosult és virágzó volt, ma kétségtelenül intoleráns és barbár. De épp a középkori Európa a jó példa arra, hogy nem törvényszerű, hogy a dolgok úgy is maradnak, hiszen Európában is lett felvilágosodás és reneszánsz, meg humanizmus.

Egy muszlim felvilágosodásra lenne szükség. De kultúra szegénységben és nyomorban nem tud kibontakozni. Az európai reneszánsz is a gazdag itáliai városállamokban kezdődött, majd terjedt el.
Surko 2013.07.07 17:02:23
@fehérfarkas: Ismét megerősítve látom régi gondolatomat, hogy Magyarországon az emberek képtelenek a kulturált vitára... A témához kapcsolódó érvek és gondolatok ütköztetése helyett a vitapartner személyét kezdik minősítgetni. Ez annak a jele, hogy a személyeskedésbe bonyolódó fél nem képes elfogadni a más véleményeket, nem érzi kellően meggyőzőnek a saját érveit, ezért a kommunikáció a konkrét témáról a másik minősítgetésébe torkollik.

Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban iskolai tananyag a vitatkozás kultúrájának elsajátítása. Itthon az emberek maradnak inkább a habzó szájnál...
Surko 2013.07.07 17:25:28
@fehérfarkas: Szaúd Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Katar az elsők között gratulált az átmeneti elnök Adli Manszúr kinevezéséhez, és jelét sem adták annak, hogy kifogásolnák Morszi eltávolítását...

Az, hogy a muszlim politikai mozgalmak valóban kapnak pénzt öbölmenti országokból, nem jelenti azt, hogy ezek a pénzforrások kormányközeliek lennének.

Sőt, az öbölmonarchiák kifejezetten félnek a MT-től, és a hatalomra jutott muszlim politikai mozgalmaktól, hiszen ez a saját berendezkedésüket is fenyegeti. Sokkal könnyebben ki tudnak jönni egy szekuláris, pragmatikus politikai erővel, mint egy ideológiai alapokon nyugvó muszlim mozgalommal. A saját társadalmukban is erős az igény erre, így joggal tartanak attól, hogy egy tartósan berendezkedő MT, vagy hasonló politikai mozgalom az ideológi exportjába fog.

Ha valakinek, akkor Szaúd Arábiának és Katarnak egyáltalán nem volt ellenére Morszi eltávolítása...

Annak, hogy korábban miért fogadták be az MT-t, az oka egyszerű: Egyiptom még Nasszer pánarab-szocializmusa idejéből datálódva ellenfele Szaúd Arábiának. A jemeni polgárháborúban a szaúdiak és Egyiptom ellentétes oldalon álltak. Szaúd Arábia okkal tarthatott attól, hogy a szovjetek támogatta Nasszer a pánarab szocializmus köntösében a monarchia megdöntésére készül. Márpedig az ellenségem ellensége a barátom elv alapján mindenki, aki szemben állt Nasszerrel, az még jól jöhetett számukra.

Ma más a helyzet. Az arab-szocializmus kísérlete megbukott, viszont új kihívást jelentenek a demokratikusan megválasztott muszlim pártok. Az öbbölmenti monarchiák pedig ebből a szempontból roppant pragmatikusak. Hiába volt tegnap hasznos az MT, ma veszélyt jelent, így a hivatalos kormányzat részéről kegyvesztett lett.

Ettől persze nem kormányzati pénzforrások nyilván vannak a térségben.

Ami meg Erdogan és az MT közötti "különbséget" illeti, Erdogan fogalmazta meg talán a legélesebben a kritikáját a Morszi elleni puccsról. Ő nevén nevezte a dolgot. Erdogan stratégiai szövetségest látott Morsziban és a MT-ben. Joggal.

És még egy adalék: ha a MT annyira egységes és szélsőséges szervezett lenne, ahogy állítod, akkor nem mondott volna Morszi néhány saját közeli munkatársa, minisztere és kormányzója. Ők MT tagok voltak, és mégis lemondásukkal tiltakoztak Morszi politikája miatt. Ebből is látszik, hogy a Muzulmén Testvériség - hasonlóan más politikai mozgalmakhoz - nem egységes és merev, hanem egy rétegzett, összetett politikai közösség, amelyen belül vannak törésvonalak, radikálisabb hangok és mérsékeltek. Erről nem tudomást venni politikai szűklátókörűség.

Egyiptomban ha polgárháború nem is tör ki - bár ennek is van realitása - de egy alacsony intenzítású konfliktus kialakulásának esélye igen nagy. Terrorcselekmények, merényletek szaporodhatnak el, mint Algériában a '90-es évek végén, vagy ami Irakot jellemzi manapság. Ez persze a turizmusnak be is tenne, így még nagyobb nyomorba taszítva Egyiptomot.

Morszi megpuccsolása óriási hiba volt. Egész Egyiptom meg fogja fizetni ennek az árát.
Yugo! A šargani nyolcas 2013.05.25 08:41:46
A XX. század első felében keskeny-nyomközű vasutak hálózták be a Balkán-félsziget nyugati oldalát. A Monarchia, majd a Szerb-Horvát-Szlovéni Királyság építette ki azt a rendszert, ami Szlavóniától az Adriáig szőtte át a Dinári-hegység vidékét. A hálózatot később annak…..
Az elmúlt két napban a rendkívüli hóhelyzet kezelése mozgásba hozta a politikai felelősségről való gondolkodást. Ha csak két példát megnézünk : a Piroslapok blog Pintér Sándor főfelelősségét állapítja meg, a Benyóblog pedig az államot hibáztató magatartást…..
Vírusszerűen terjed a neten ez a kép, így jutott el hozzám is. Úgy tűnik, az ELMŰ-nek elege lett belőle, hogy gonosz multik egyikeként a lakosság megsarcolójaként van feltüntetve és úgy érezte, itt az igazság pillanata.  Rá kell írni a számlára, hogy a…..
Surko 2013.02.16 11:30:38
@IVÁN_HUN:

Szervusz IVÁN!

100%-ig egyetértek az érveléseddel! Több ilyen hozzáállású ember kellene ebbe az országba.
Az LMP kongresszus (hímnemű) küldöttei megittak 3-4 korsó sört a büfében, majd a természet parancsának engedelmeskedve kerestek egy elhagyatott helyet, benyúltak a nadrágjukba és megtalálták a töküket. Vagy (a nyelv csapdájában vergődve) a nőnemű küldöttekre lefordítva…..
Ha választhatnék, melyik párt képviselőivel menjek el berúgni, nem lenne kétséges, hogy az LMP-sek lennének a befutók. A jóarcarány itt a legmagasabb, Karácsony Gergő talán az egész mai mezőny legértékesebb politikusa, Vágó Gábor dumájánál csak az arcszőrzete viccesebb, az…..
Surko 2012.10.14 21:22:26
@Lastres: Ja, egy dolgot kifelejtettem.

Az általad bedobott számpéldában az adó a jelenlegi 80 ezerről 147 ezerre emelkedik, azaz 84%-kal nő. Ez nem 26% barátom, sokkal közelebb áll a duplázódához...

Tudod, Robin Hood minden balos romantika ellenére is csak egy tolvaj volt.

A baloldaliak azt nem képesek elfogadni, hogy csak az a tiéd, amit megkeresel.
Surko 2012.10.14 21:41:16
@Kriszti25: " Amúgy ha már szidsz valakit, hogy elszámolta, akkor te figyelj oda jobban! Ha az szja különbség 147150-92000=55150, akkor a nettó bér miért csökken 67 ezerrel? "

Jövőre nincs félszuperbruttó, így 500 ezernek a 16%-a 80 ezer.
Surko 2012.10.14 21:48:50
@Kriszti25: Kérdés, hogy a legális jövedelmről, vagy a feketén szerzettről beszélünk.

Mert adóztatni csak azokat lehet, akik becsületesen be is vannak jelentve. Talán, ha a minimálbéres adócsalók is fizetnének, akkor nem kellene kifacsarni a törvénytisztelő munkavállalókat.

Ja, és még egy: az, hogy valaki szegény, vagy rosszul keres, még nem elegendő indok arra, hogy elvegye a "gazdagok" pénzét, és azt magának követelje.

Tudod, amikor azt írod, hogy még nagyobb adóemelést is megszavaznál, valójában azt mondod "ha elegen vagyunk hozzá, akkor bárkit legálisan kirabolhatunk".

Kevés igazságosabb dolog van az egykulcsos adónál. A % egy igazságos matematikai művelet. Aki többet keres, többet is adózik.

Olvass Ayn Randot, feltéve, hogy tudod ki az.
Önök kérték: az volt a szándékom, hogy megvárom, amíg kiderülnek az előzetes regisztráció (=feliratkozás) pontos szabályai, de a hozzászólók nem is annyira finom nyomására (lásd írástudók felelőssége és társai) úgy döntöttem, már ezen a ponton is elmondom, amit…..
Surko 2012.08.02 18:21:11
@B. Bíró: Szerintem is az LMP, és talán kisebb mértékben a Jobbiknak kedvezne ez a szisztéma. Hiszen egy kis párt szavazói talán elkötelezettebbek, kevesebb olyan választja őket, akik az utolsó pillanatokban döntenek.

Így a kisebb részvételnek köszönhetően a saját táboruk mozgósításával arányaiban magasabb eredményt érhetnek el.

Az a kérdés, hogy vajon mely pártok a népszerűek az utolsó pillanatban döntő szavazók körében. Aki ebben a körben népszerűbb a teljes szavazó népességhez képest, az jár pórul. Nem vagyok benne biztos, hogy nem éppen a saját lábába lő ezzel a Fidesz?
(The article is available in English.) „Úgyse hiszi senki el magának, hogy amit lát, az tényleg van, hanem várja, hogy a valódi látványt jelző kürtszó felharsan.”(Kispál és a Borz: Zsákmányállat)A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány egy évvel ezelőtt…..
Nívó Más faszával a csalánt... 2011.09.09 17:59:51
Bizony, ez jutott eszembe a Fidesz frakció devizahitel-végtörlesztéses ötletéről. Mi megadjuk a könnyítést, a frankonkénti kb. 50 Ft-os veszteséget meg nyelje be a bank!A terv megvalósíthatatlanságáról már sokan írtak, londoni elemzők szerint 980 milliárd forintos veszteséget…..
Surko 2011.09.10 10:23:51
@Ingerlékeny Banya: " Veszíteni semmit sem veszítenének,csak a hosszú távú extraprofitjukat,de ez is bőszen nagy tétel ahhoz,hogy kézzel lábbal tiltakozzanak.A forintot csak rövidtávon gyengítené az akció,annyi forint van mint a dög. "

Te jó ég, ebben az országban annyiras primitívek az emberek... de jó, hogy legalább a pénzügyek felkerültek a foci mellé: ehhez mindenki ért...

Ha elgondolkozol a következményeken, akkor talán látod, hogy ha a bankrendszer bedől - pl. mert a bankok tőkéjének 50%-a eltűnik - akkor a szektor fizetésképtelen lesz, csődbe megy. Akkor vajon ki fizeti ki a betétesek pénzét?

Na ki? A magyar állam. De a magyar államnak nincs pénze, mert az ő pénze a te meg az én pénzem.

Ha a kormány túlfeszíti a húrt, azzal bedönti a bankrendszert, amivel magára dönti a szektor újratőkésítésének feladatát.

Lehet persze játszani a tűzzel, csak nem érdemes.
Surko 2011.09.10 10:33:39
@averes:
" Számoljátok már ki, mekkora szopás lenne a Banknak, ha most 180-nal kifizethetnénk, ami 1.3 millió? A Bank összesen 4.1milliót kap vissza a 2.8mill-ra, 5 év alatt. Durván 46% a haszon. De szar neki "

Te amúgy leérettségiztél ezzel a tudással?

Szerinted a banknak ingyen van pénze, amit hitelez???

Ő nyilván nem fizet senkinek kamatot azért a pénzért, amit odaad neked. Nyilván a betétes 20 évvel később is ugyanazt az 1 millióját kapja vissza, amit 20 évvel korábban betett...

Ezért tart itt ez az ország, mert az emberek olyan tufák, mint te.
Surko 2011.09.10 10:39:37
@Ingerlékeny Banya: " Egy bank,ha nem tud hitelt kihelyezni,annak reszeltek. "

Ez tény, de attól sem lesz jobb neki, hogy haszon helyett ve3szteséget termel, mert egy kis fisz-fasz kelet-európai államocska kormánya azt mondta neki. Akkor beintenek és elmennek.

Erre csekély tudsú barátom mondhatod, hogy sebaj, menjenek, csak azt ne feledd, hogy ma magyarországon a hitelek és betétek aránya 100% felett van. Azaz több hitelt nyújtottak a bankok, mint amennyi megtakarítás van az országban. Azaz az általad, meg barátaid által felvett hitelek nem kizárólag hazai megtakarításokból vannak finanszírozva, hanem a külföldi anyabankok máshol gyűjtött megtakarításaiból.

Külföldi finanszírozás nélkül magyarország halott. Évekig nulla lenne a hitelezés.

Persze forintot lehet itthon teremteni, csak az meg inflációt gerjeszt, amivel a megtakarítások és a jövedelmek értéktelenednek el.

Klassz kilátások... sok sikert hozzá!
 Kedves Feri! Azért használom ezt a talán indokolatlanul közvetlen megszólító formulát, mert egyszerű – mint ahogy levelem mondanivalója is rendkívül egyszerű.Az elmúlt napokban tovább folyt az az értelmetlen küzdelem, amely az MSZP megszerzéséért tart már egy…..
 Szövegértési problémákkal küszködő Tóta W. hisztizik, hogy nem zabálhat a plázákban jövőre. Van egy jó hírem a számára: DE. Annyit vásárolhat jövőre is kedvenc Tescojában, amennyit csak akar. Az LMP javaslata ugyanis közel sem arról szól, amit ő vizionál. A…..
Surko 2011.06.11 13:03:23
@Bambano: Egyrészt számomra értelmezhetetlen az, hogy kijelkented, hogy a hipermarketek "láthatóan" kartelleznek.

Ezt mégis mire alapozod? Kérlek indokold meg, és állításodat pls. támaszd alá néhány hivatkozással is! Köszi!

Egyébként miért lenne a piac feladata, hogy jól működjön a GVH?

A termelőktől azt várom el, hogy sírás helyett alkalmazkodjanak a környezet jelentette kihíváshoz. Ergo ha kevés, de a vásárolt mennyiség miatt erős felvásárlóval állnak szemben ezren, akkor fogják fel, hogy nekik is össze kell fogniuk, értékesítési szövetkezetbe kell tömörülniük.

Így:
-közösen szereztehnék be nagy tételben a vetőmagot
- közösen nagy tételben a növényvédelmi szereket
- az üzemanyagot a traktorhoz
- nagy tételben rendelhetnék meg a szállítást
- közösen létesíthetnének raktárt, hogy ne kelljen a betakarításkor azonnal eladni a terméket, hanem kivárhassanak jobb árra
- de létesíthetnének közösen feldolgozóüzemet is, pl. az állattartók közösen beruházhatnának egy húsfeldolgozó üzembe (vertikális integráció)
- a tejtermelők tefeldolgozó üzemet létewsíthetnének közösen (pl. sajtkészítés, nagyobb hozzáadott értékű termékek előállítása)
- és természetesen az összefogásnak köszönhetően egyenlőbb félként tárgyalhatnának a felvásárlókkal
- akár külföldi piacokra is kiléphetnének, aminek a költségeit egyedül egy termelő nem tudja viselni

Mondjuk ezt várnám el dióhéjban a termelőktőlk a vinnyogás helyett.
Surko 2011.06.11 13:08:44
@Psyman: " Azt mondja, hogy gigantikus hipermarketeket nem szabad nyitni. Mert felesleges.
Rengeteg olyan hipermarket meg bevásárlóközpont van, ami kong az ürességtől, kihasználatlan. Tök fölösleges. "

De miért akarja megmondani az állam, hogy mire van szükség? Fölösleges a hiper és kong az ürességtől? Akkor majd csődbe megy, és bezárják. Nem állami pénzből építettük, hanem magántőkéből, így mit fáj az neked? Ha a beruházó kockáztatja a tőkéjét, hadd tegye, az ő pénze, az ő kockázata. Neked semmi közöd hozzá.

Az állam ne akarja megmondani, hogy mi hatékony, mert próbálta korábban (Tervhivatalnak hívták) és nem sült el jól... Persze lehet éltetni a szocializmust, csak akkor mondjuk ki: szocializmust akarunk. (mármint én nem...)

De akkor ne is álljon meg az állam félúton. Ha tudja, hogy mi fölösleges és mi nem, akkor szóljon bele abba is, hogy szombaton fölöslegesen vettem meg azt az aszalt barakot, meg azt a chipset is, sőt fölöslegesen vettem meg a 30 dkg kolbászból legalább 8 dkg-ot. Akkor azt is szabja meg az állam, hogy mi hatékony, kinek miből mennyi kell, hiszen ő jobban tudja.

Vagy inkább hagyja ezt az emberekre, vállalatokra, akik számolnak, beruháznak, vásárolnak, aztán ha nem jól számoltak, majd csődbe mennek. Amíg nem közpénzt herdálnak, addig ez engem nem zavar, és nincs is jogom beleszólni. Ahogy neked sem.
Surko 2011.06.11 13:14:33
@Szabványok: Végre egy értelmes ember itt! :)

100% egyetértek.

Most pedig mindnekinek szép napot, megyek és veszek valami szar külföldi terméket egy hipermarketben. :))
w Lehet más a korrupció 2011.06.10 07:00:00
A Tesco vállalat mindössze kilencven éve foglalkozik kiskereskedelemmel, így kevés fogalmuk van arról, hogy hova érdemes új áruházat építeni, mekkorát, és kell-e egyáltalán. Bizonytalanságukat azzal próbálják leplezni, hogy a forgalmukra mutogatnak, mondván, hogy a magyarok…..
Surko 2011.06.10 20:43:40
@Mózsi bá: Bár szemlátomást nem vagyunk azonos intellektuális szinten, de azért még egyszer válaszolok.

Ha szerinted az államnak van joga beleszólni abba, hogy egy kereskedő miből mennyit tart a polcain, akkor miért nem szól abba is bele, hogy
- egy mozi mennyi magyar és mennyi külföldi filmet ad?
- egy étterem mennyi magyar alapanyagot használ az ételei elkészítéséhez
- egy pékség mennyi magyar lisztet használ a kenyereihez
- egy autókereskedés mennyi magyar autót árul
- egy utazási iroda mennyi belföldi ajánlatot tart a prospektusában

Akkor mindehhez joga van az államnak.

Sőt, ahhoz is joga van, hogy megmondja egy építési vállalkozónak, hogy mennyi magyar cementet, magyar faanyagot, magyar festéket vásároljon.

De egy bicikliszerelőnek is megmondhatja, hogy mennyi magyar gumiabroncsot, vagy csavaralátétet tartson.

Milyen alapon? Ki hozta létre azt az üzletet? A magyar állam? Nem. A tulajdonosa.

Akkor milyen jogon szól bele a magyar állam abba, hogy egy kereskedő, vállalkozó milyen termékeket tart?

Ez olyan, mintha az állam azt is megszabná, hogy te az otthonodba milyen márkéjú tévét vagy köteles vásárolni. Ahogy a tévét te a saját pénzedből veszed és a saját lakásodban tartod, ugyanígy tesz a kereskedő is. Ehhez a magyar államnak semmi köze. De másnak se.
Surko 2011.06.10 20:47:58
@unionista: " a demokrácia játékszabályai szerint éppen annyi beleszólást kell adni a termelőnek, a kereskedőnek, és a fogyasztónak. nekik együttesen kell igazgatniuk a piacot. ez a klasszikus liberalizmus. "

Ki kell ábrándítsalak: nem ez a klasszikus liberalizmus.

A klasszikus liberalizmus az, hogy mindenki azt csinál, amit akar, senkinek senki nem szólhat bele a dolgaiba, döntéseibe.

A piacot nem kell igazgatni, mert a szereplők maguk igazgatjék mindennapi döntéseikkel.

A piacban pont az a szép, hogy magától létezik, nincs szükség irányító szervre hozzá.

Ha egy piaci irányítószervet akarsz létrehozni, akkor azzal magát a piacot ölöd meg. (ez a szocializmus, ott a Goszplan meg akarta mondani, hogy mit tegyen a piac, emlékeim szerint nem lett jó vége...)
Surko 2011.06.10 20:53:37
@Mózsi bá: Amúgy ha annyira zavar téged a küldöldi termék, akkor adok egy tanácsot: ne vásárolj belőle!

De engedd már meg nekem, és mindenki másnak, hogy mi szabadon eldönthessük, hogy veszünk-e belőle, vagy sem.

Te ne akard megszabni nekem, hogy én mit vásárolhatok a saját pénzemből. Ha ugyanis te állami erővel letiltod a polcokról a külföldi termékeket, akkor azzal az én döntési szabadságomat korlátozod.

Amihez meg csak nincs jogod.

Amihez jogod van: nem vásárolni külföldi árut, ha nem akarsz. Ennyi.
Az ügyvezető igazgató [Molnár József, a BTSZK] beszámolt még egy nagy ívű attrakció (amely egyelőre a Várkabin munkanevet viseli) tervéről is: eszerint a Vigadó tér és a Budai Vár között (később pedig a Vár és a Citadella között) kötélpályával teremtenének…..
Surko 2011.06.07 21:58:14
@mcs:
Miért gondolod, hogy egy kabin közlekedne oda-vissza?

Lehet az sorba rendezett 4 fős kabin is.

Így az alábbi eredmény adódik:
- távolság 400 méter (hurok mérete 800 méter)
- kabinok követési távolsága 20 méter
- kabinok kapacitása 4 fő / kabin
- a kábelhurokra tehát felfér 800/20=40 kabin
- a hurok összkapacitása tehát 40*4=160 személy
- sebesség 10 km/h
- egy kört tehát megtesz 4,8 perc alatt
- azaz 160 személyt szállít 4,8 perc alatt
- azaz pontosan 2000 személyt óránként

Ez jelentősen nagyobb érték, mint a te 12 fő / 5 perces, azaz óránként 144 fős elméleti kapacitásod.

Ha számolunk napi 8 órás üzemmel, akkor a napi elméleti csúcskapacitás 16 ezer.
A hétvégén Lengyelországban jártam egy különös konferencián. Nem tűnik nagyon eredeti dolognak ezt megvallani, de tényleg nagyon kedvelem a lengyeleket. Még az egyetemi évek alatt sokat jártunk Krakkóban, elképesztően nagy bulik helyszíne volt az amúgy is nagyon szerethető…..
Surko 2011.06.05 19:58:12
A legfőbb különbség a magyar és a lengyel események között, hogy Lengyelországban valóban a nép váltotta le a régi rendszert, míg Magyarországon a népnek semmi köze nem volt hozzá, hanem az MSZMP önként adta fel az egypártrendszert, és önként és egyedül hajtotta végre a rendszerváltást.

A lengyel LEMP-en óriási belső nyomás volt a Szolidaritás által szervezett sztrájkoktól. Őket tényleg a népharag törte meg, és söpörte el.

Itthon nem volt semmilyen népharag az MSZMP ellen. Az emberek jól elvoltak a gulyáskommunizmusban, persze picit azért irigykedtek, hogy az osztrákoknak jobban megy. De itthon nem volt tömegdemosntráció, vagy általános sztrájk.

Az MSZMP-t nem a belső ellenállás, hanem a gazdasági kényszer és a külső nyomás vette rá a rendszerváltásra, önnön pozíciójának önkéntes feladására. A jóléti politiika a '80-as évek közepére jól láthatóan kátyúba jutott (értsd: államcsőd közeli helyzet állt elő), amit csak nyugati hitelekkel lehetett orvosolni. A nyugati hitelezők pedig nyomást tudtak gyakorolni az MSZMP rqacionálisabb szárnyára.

ERgo itthon a rendszerváltást az MSZMP hajtotta végre, nyugati nyomásra.

Lengyelországban pedig belső erők őrölték fel a LEMP-et. Ott tényleg volt ellenzék - nem csak pártok, hanem valós tömegtámogatottsággal rendelkező szerveződés - aki szervezett ellenállást fejtett ki. Itthon a sokak által hivatkozott Ellenzéki Kerekasztal csak az MSZMP jóvoltából állhatott fel. A hazai ellenzéki szervezetek mögött nem álltak (akkor még) tömegek, így nem tudták volna az MSZMP-t tárgyalóasztalhoz szorítani, ha az magától nem akart volna tárgyalni.

Ezért van különbség: mert Lengyelországban az emberek részesei voltak a rendszerváltásnak, Magyarországon meg az emberek feje felett, gyakorlatilag az ő megkérdezésük nélkül zajlott minden.

Amiért meg kell küzdened, az érték, amit ingyen kapsz (mint itthon), azt nem értékeljük.

Lengyelország nem sírja vissza a kommunizmust, mert maguk bontották le. A magyarok meg visszasírják Kádárt, ezért nem szeretik a rendszerváltást, ami véget vetett a régi szép világnak.
Surko 2011.06.05 20:16:08
Egy fontos különbség van még a magyar és a lengyel helyzet között, mégpedig az, hogy Magyarországon a liberálisok összeálltak a reformkommunistákkal, míg Lengyelországban politikai karanténba került az utódpárt.

Persze kettőn áll a vásár, Lengyelországban a mérsékelt jobboldal inkább működik együtt a liberálisokkal, mint a széljobbal.

Donald Tusk pártja olyan, mintha nálunk a '98-as Fidesz nem az MDF-fel kooperált volna, hanem az SZDSZ-szel.

Persze az egy jó kérdés, hogy a Fidesz-SZDSZ eltávolodás kinek a lelkén szárad elsősorban? A Fideszén, hogy liberális pártból a jobboldalra húzott, vagy az SZDSZ-én, hogy harcos antikommunistából röpke 4 év elteltével az MSZMP utódpártjának a fegyvertársa lett...

Ezek után nem csoda, ha a Fidesz az egész liberális eszmét (ami jóval több, mint az SZDSZ) célkeresztbe vette, az SZDSZ meg szóba sem állt a Fidesszel, mert azok "fasiszták", ami nyilván épp akkora marhaság, mint liberálbolsevikozni...

Az ősbűn 20 év távlatából nézve az, hogy az SZDSZ belement egy olyan koalíióba az ex-kommunistákkal, amibe egyáltalán nem kellett volna, hiszen a szociknak megvolt az 50%-os egyszerű többségük.

Ellenzékben meg szépen együttműködhettek volna a mérsékelt jobboldali Fidesszel, és '98-ban egy jobbközép-liberális kormányt adhattak volna, ahogy az egy normális országban szokás. A liberálisok helye ugyanis a jobbközép mellett van, és nem a baloldalon. A liberális szavazókkal az oldalukon ráadásul a Fidesznek sem kellett volna a széljobbal kooperálnia, így a szadi jelenléte csillapíthatta volna a Fidesz jobbrahajlását.
A Margit híd rekonstrukciója minden szakaszában remek lehetőséget szolgáltatott politikai összecsapásokra. A 30 milliárdos átépítésből született használhatatlan kerékpáros infrastruktúra miatt most az LMP háborodott fel, és követel vizsgálatot. A Margit híd az autóforgalom…..
Michael Knight Bepöccenve 2011.01.19 16:57:00
Legutóbb Hruscsov elvtársat láttam ennyire bepöccenve felszólalni, mint szerdán a mi szeretett miniszterelnökünket az Európai Parlamentben. Hruscsov akkor, 1960. október 12-én az ENSZ-ben a legendáriumok szerint miután egy vitában bírálni merték, magából kikelve…..
Surko 2011.01.20 00:04:00
@sárkányfő: Ha ennyire lelkesedsz a kis anarchista zendülőért, meg '68-ért, akkor lefogadom LMP szimpatizáns lehetsz.

Pont az ilyenek miatt fordultam el tőlük.

Baloldali utópiából elég volt egy is. Az is sok volt.

De ha tényleg nem tudsz különbséget tenni egy demokráciában és egy diktatúrában a lázadás és tiltakozás között, akkor igazán sajnállak.

Egy diktatúrában verés, esetleg börtön jár az ellenzéki tevékenységért. Ezzel szemben a szabad Franciaországban a Cohn-Bendit-féle alternatív-balos felforgatók szabadon tevékenykedhettek. Egészen addig, amíg köztörvényes lázadásba nem kezdtek.
Surko 2011.01.20 00:05:48
@Bathory:
Donald Tusk konzervatív-liberális Polgári Platformja

vagy Karel Schwarzenberg szintén konzervatív-liberális TOP09 pártja

Itthon sajnos nincs ma ilyen erő. De még lehet... Igény lassan lenne már rá.
Surko 2011.01.20 00:13:08
@sárkányfő:

Demokráciában másként gondolkodni kényelmes, veszélytelen. Nem kihívás. (Cohn-Bendit)
Lázadásba kezdeni már kétségtelenül az. (a kurucinfón is lehet véleményt nyilvánítani, senkit nem visz el érte a rendőrség, de a tévészékház felgyújtása már köztörvényes bűncselekmény)

Ezzel szemben a '80-as évek szamizdatos ellenzéki aktivistái valóban a testi épségüket és szabadságukat kockáztatták az elnyomó rendszerrel szemben.

Szóval ne hasonlítsuk már a demokráciában agitáló Cohn-Benditet egy igazi diktatúrában működő ellenzéki aktivistához (Demszky, vagy Orbán).

A kettő ég és föld.