Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Stílusos Férfi

20 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy ideje már nyúzom a TrendHim-től kapott Lucleon pénztárcát is gond nélkül, most kitérnék a csomag másik tartalmára, a matt fekete EverShade Wayfarer-re is. Az alap Wayfarer az egyik legnépszerűbb nagy napszemüvegmárka, a Ray-Ban 1956 óta gyártott méregdrága ikonikus luxusterméke. Egy Handmade in…..
1862-ben ez volt a siker elfogadott definíciója: "(sik-er) fn. tt. siker-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Általán, foganat, vagy kedvező eredmény, mely valamely vállalatot, munkát követ. Fáradságomnak semmi sikere sincs. Sikerrel dolgozni. Majd meglássuk, mi sikere lesz felszólításomnak. Sikert várni,…..
Anno domini 2016.02.27. 20:29 #FortisSwissWatches #Tokaji #csutkaadam..
Régóta tervezem már, hogy az életem szálait jelentő ruházati és divatipart, újságírást, technokratikus gondolkodást és vintage őrületemet egy varkocsba fonom. Na, hát íme, ide fogom ezentúl felönteni magamból azokat az agymenéseket, amelyeket már nem tudok bent tartani. Jó lesz ez, nekem…..
Korunk egyik szinte a társadalom minden tagját érintő problémája, a végtelen behálózottság és az ebből fakadó meglehetősen sok biztonsági kiskapu. Azt most hagyjuk, hogy természetesen folyamatosan megfigyelés alatt vagyunk, nem akarok paranoid "nagy testvér figyel minket" stílusban élni. Egyszerűen…..
A Stílusos Férfi Dress Dapper 2014.05.07 13:58:25
Ha már így sikerült valakinek összegeznie, hát legyen: ..
Miután meglepően népszerűnek bizonyult a "Szegény ember Rolexe" c. cikk, így úgy gondoltam kis szünet után nekiállok megírni az érme másik oldalát is. Ami azért adja magát, hiszen a gazdag ember Rolexe maga a Rolex. Ebben a cikkben kevéssé gondoltam mélységeiben meghódítani a…..
A nyolcvanas évek előtti időkben nem léteztek ilyen tömegben elvetemülten stílustalan, a minőséget messziről ugató karórák és zsebórák. Persze az ízlés nem lehet vita tárgya, de abban mindenképpen egyetérthetünk, hogy a szerkezetek terén nem kifejezetten tett jót a…..
Aki egy kicsit is követi a Bond-franchise történéseit, az tudja, Daniel Craig "öregecskedő" atavisztikus karaktere kezd egy cseppet megfakulni. Ez azért is érdekes, mert a sorozat elméleti első és második részeiben debütált (Casino Royale és a ráépülő Quantum of Solace), és pár…..
A Stílusos Férfi Nadrág guide 2014.03.19 12:38:08
A nadrág az outfitben olyan, mint a dobos egy jazz-zenekarban. Szinte sosem róla nevezik a kvartettet, de még Dave Brubeck sem tudna tökéletes zenét játszani egy hibátlan dobos nélkül. Éppen ezért érzem úgy, hogy igazából minden ruházati összeállítást a nadrágból kell…..
Tudjátok minden stílusos férfi életében eljön az a pillanat, amikor szüksége lesz komolyabb karórára/karórákra. Akárhogy is ellenkeztek, nem, egy telefonon megnézni az időt nem ugyanaz. A férfinek mindössze 3 (ami valójában 4 darab) ékszere lehet: a karórája, a jegygyűrűje…..
Stílusos Férfi 2014.03.13 14:37:27
@zsebkettő: Én azért szeretem, mert a Poljot 3133-as szerkezet egy Valjoux 7734 mechanikus kronográf klónja. Kicsit még fel is javították (szebb kidolgozás, több guiloche, kékített csavarok, több rubin 17 helyett 23), persze ez változattól is függ.

Nekem több órám van, így jobban szeretem őket kézzel felhúzni (szeretem ha mind jár és nem állnak napokig). Az ilyen funkcióval ellátott automatákat is jobban szeretem. Ameddig az első automatám volt az egyetlen órám, addig én is azt szerettem, mára ez kicsit megváltozott. Arra, hogy nincs óraforgatóm nincs mentségem... :D
Stílusos Férfi 2014.03.13 20:06:50
@József Barti: Ön tudja. Kérem vessen ezekre egy pillantást. Nem akarom meggyőzni, csak ezt megmutatnám:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/3a/Omega_Cal._321_Chronograph_movement.jpg
watches.cyberphreak.com/wp-content/uploads/2009/05/miyota_s10.jpg

Köszönöm.
Stílusos Férfi 2014.03.13 22:14:24
@lor: Én úgy nézem, hogy bőr szíjjal is használható lesz a brészlet helyett. Az én Seikomon is eredetileg fém volt, én cseréltem le bőrre. Mondjuk az sharkproof volt, nem klasszik brészlet...
Gyakran eltűnődöm azon, milyen nehéz is a klasszikus stílus adaptálása egy olyan korba és olyan helyre, ahol ez kevéssé általános, ahol a dolgok menete és sebessége egészen más hozzáláást igényel, mint anno. Vessük csak össze a Sean Connery által alakított Bond figurát a…..
Annál szánalmasabb dolgot kevesebbet tudok elképzelni, mint amikor a borfesztiválon egy mellettem rendelő látszólag meglehetősen kistaffírozott erős negyvenes férfi (merthogy minden volt, csak úr nem) bekérdezett a somelier srácnak, hogy "édes vörös van-e"... Van persze, csak nem…..
Stílusos Férfi 2014.03.12 08:36:03
@generic.nickname: Nekem a '09-es is tetszett, bár kétségtelen, hogy a 2007-es év volt az egyik legjobb mostanság. Talán a pincészettől lehet rendelni, esetleg webről... Ha találok szólok... :)
A helyzet az, hogy ez nálunk és innen keletre divat csak igazán. Bemegyünk a kereskedésbe és megvesszük a legtetvesebb új kocsit, órát, telefont, csak mert új, meg fancy volt a reklámja a Blikkben. Viszont elárulom kispajtás, hogy ennek sürgősen vess véget, mert nem elég, hogy…..
Nem elég, hogy szakadt dorkóban jársz, még retkes is? Egy jó Vans, vagy DC is beleférhet a farmeres napokon, de a kosz nem! Szerezz egy rohadt cipőkefét, ha szövetből vagy nubuckból van, egy rongyot ha műbőr, meg egy doboz bokszot, ha bőr és nyald tisztára azt a rohadt lábbelit, nem…..
A Stílusos Férfi Zakó guide 2014.03.10 14:26:37
Hát ez is egy sarkalatos téma. Még azoknál is, akik veszik a fáradságot és van fogalmuk arról, hogy mi az a zakó... Nem akarok nektek pitti uomo-s, színes, vadul extravertált dolgokat ajánlani, csak a szokásos, esszenciális, letisztult és kipróbált darabokat. Hagyjuk most az…..
Tanulj meg köszönni, hallod? Az nem baj, ha nem szeretsz, az sem ha fogalmad sincs, hogy honnan ismered a fejemet, csak köszönj, esetleg KÖSZÖNJ VISSZA!. És köszönj rendesen! Nem "Jaúúúnapot!", hanem "Jó napot kívánok!", nem "Csókolom!", hanem "Kezét csókolom!", és le ne…..
A férfiak elegáns és stílusos megjelenésének egyik legnagyobb barátja, vagy éppen ellensége a lábbeli. A megfelelően kiválasztott lábbeli minden outfitet megváltoztat, magasabb szintre emel. A Stílusos Férfi küldetése, hogy - bár az igazán finom míves lábbelik kézzel…..
Magyarország érdekes hely. Nem csupán arra alkalmas, hogy az ember teljesen kiábrándultá váljon a társadalom férfi tagjainak külső megjelenésével és viselkedésével kapcsolatban, hanem arra is, hogy a jó vásárlóerő paritásnak és a kiváló second hand kínálatnak…..
Elegem van abból, hogy egyetemi oktatók veszik a bátorságot, hogy slamposan tartsanak előadást százaknak, akik közül rosszabb esetben is egy-kettő jövőt formáló tudós, jogász, orvos vagy közgazdász lesz. Mondjuk, ha ez nem is feltétlenül igaz, az biztosan az, hogy a jelenlévők…..