Adatok
unionista (törölt)
0 bejegyzést írt és 1263 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Kiindulópont: Azok az értelmiségiek, akik a fidesz által felépített világban találták meg a politikai otthonukat (vagy maguk is részt vettek ebben az építkezésben), a „nemzeti öncélúság” hagyományát követik. Ennek lényege az „európai mintakövetés” hagyományának…..
unionista (törölt)
2014.06.13 10:31:29
@Alkibiadesz:
sehol sem állítottam, hogy létezik genetikai meghatározottság. hanem csak azt, hogy úgy tűnik, hogy van egy földrajzi-biológiai-történeti korreláció. és ezt a mainstream filozófia sajnálatos módon tagadja. nem fogadja el, hogy az egyes evolúciós ágak közéleti viselkedésmintákat hordhatnak magukban. azt állítja, hogy ez lehetetlen. pedig nagyon furcsa lenne ha ez nem így lenne. és a humán törzsfejlődési ágak kizárólag külső jegyekben térnének el. (ennek semmi köze a rasszizmushoz. nem azt állítom, hogy sötétbőrűek és kampósorrúak a gonoszok.) hanem azt, hogy a civilizációs eltéréseknek elemi biológiai-földrajzi magyarázata van. és ehhez kell igazítani a filozófiát és a politikát. a biosz erősebb, mint a filosz. és én értem, hogy ezt nehéz elfogadni. azt, hogy a természettudománynak van elsőbbsége. a filozófiában elemi biológiát nem lehet mellőzni. ahogyan az elsőrendű logikát sem lehet. (az is természettudomány eredendően. és ahhoz kell igazodni).
az egyik vagy másik evolúciós ágak egymás mellé vannak rendelve. de ezek eredendően eltérnek egymástól. a legkorábbinak tartott "A" jelű közép-afrikai csoport logikai értelemben európához viszonyítva fejletlen, de fiziológiai értelemben fölötte áll. és nyilván elsősorban tőlük kellene eltanulni, hogyan győzzünk le esetenként brutális járványokat. és persze megtanítani arra, hogyan kerülhetik el a törzsi háborúkat. mert ezek a törzsi társadalmak időnként ütköznek. az erősebb hutu miliciák megölték az okosabb tuszi csoportokat. de a tuszikat is tanítani kellett volna, hogy ne nyerjék túl magukat. ahogyan itt ezt az iskolázottabb és polgárosodottabb zsidóságnak is el kell magyarázni. nem egyszerűen arról van szó, hogy segíteni kell a cigányokat. hanem arról, hogy tanulni kell egymástól. szerintem ebből kell kiindulni. és nem abból, hogy jaj szegény kiscigányok, jaj szegény kisniggerek. ezeket mondja a baloldal és a tamás gazsi. a jaj szegény kisszékelyek, jaj szegény kispalesztinok. ezt a jobb és a szélsőjobb.
genetikai meghatározottság azért sincs, mert a csoportok korlátozott mértékben ugyan, de mégis csak keverednek. nem mindenki "ősmagyar", "ősszékely", vagy "őscigány". de nagyon sokan egyetlen ágból erednek: natívok. ők a saját törzsi evolúciós kultúrájukat akarják a közéletben érvényre juttatni. azért, mert eredendően nem ismernek mást. és nagyon nehezen fogadnak el bármi mást. és ez jellemzi az "őszsidókat" is. és ezek ütköznek.

2014.06.13 13:08:51
@egyetmondok:
minden sikeres nemzet átvett valamit a környező népektől, eltanult valamit a szomszédaitól, de nem tagadta meg a saját kultúráját. hanem ahhoz hozzáigazította.
a magyar történelmi hagyomány a járás->megye->nemzet hármasban nyugszik. az ortodox liberálisok válasza, hogy ezt temessük el, mert ez egy feudális alakulat, ami teljes egészében meghaladott. lehetséges, csakhogy szerintem ez a kelet-indoeurópai ("ősmagyar") paraszti ág még mindig a megyében gondolkodik, az őseurázsiaiak ("ősszékelyek") pedig járásokban (az őket megillető székekben). orbán viktor meghirdeti az összetartozást és azt mondja, hogy megyei és járási kormányhivatalokkal kell uralni az országot. és ehhez kapcsolja a nemzetieskedést (ami a balkánról ered) és ehhez kapcsol egy személyes cigány kulturális identitást (legitim módon "cigánykodik"), amit ő autentikus magyarként ad el. ő egész egyszerűen rájátszik erre a kultúrára.
a zsidóság és a zsidóbarát értelmiség többségi véleménye az, hogy ez az egész borzalmas. lehet, de akkor el kell húzni innen. mert ebben az országban alapvetően ez kultúra. ha a zsidóság azt hiszi, hogy ezt meghaladta, akkor mit keresnek itt? tanítanák a szegény kismagyarokat. a többség nem kér ebből a lesajnálásból. ez a csoport nagyjából ezért közutálatnak örvend még a baloldali szavazók körében is. és ha ez nem változik meg, akkor ezen a politika ezen a pályán halad előre. egészen addig, amíg nem lesz lényeges külpolitikai változás. és hogy azon a ponton mi lesz azt nem lehet bejósolni. a fellendüléstől a polgárháborúig minden lehet. a románok simán üthetik botokkal a szegény "kisszékelyeket". nem csak cigány-magyar, de etnikai alapú zsidó-magyar verekedések is lehetnek a szórakozóhelyeken. ez ebben a politikában benne van. félreértés ne essék én nem ezt szeretném. de szerintem sokkal egyszerűbb ha külön keressük az alternatívát. úgysem fogunk egyetérteni.

Ma megint elmentek össze-vissza ezren tüntetni -- pedig a liberális demokrácia egyik legfontosabb jogintézményének, a sajtószabadságnak a védelméről volt szó. Budapestet, a polgári, liberális Magyarország utolsó helyőrségét nem érdekli a szabadság ügye, és amennyiben egy…..
unionista (törölt)
2014.06.10 22:38:22
@HaFr:
ha úgy vesszük, akkor kossuth belevitte az országot egy ausztriával, majd később oroszországgal vívott háborúba. és ezzel több tízezer ember halálát okozta.
szóval akár azt a kérdést is fel lehetne tenni, hogy mit rontott el a derék batthyányi gróftól kezdve az összes magyar mininiszterelnök. 21 párt, 62 ember, 71 kormányzati cikluson keresztül valamit elhibázott. és szerintem a hibák hosszú sorában van legalább egy ismétlődő elem. amit persze nehéz megmondani, hogy az micsoda. de itt valamit mindenki elnéz.

2014.06.11 00:29:31
@Jedburgh, Darius R.:
na jó, de az egy vicc, hogy a firkászoktól függ a szabadság. mi van akkor ha én nem akarom sáling gergőt megvédeni. mert nagyon sok pénzből nagyon sok emberrel egy alapvetően rossz lapot csinált. mi van ha azt gondolom, hogy sáling gergő egy buzi. és utálom a buzikat (nem utálom, de tegyük fel).
most persze van ez web2.0 dolog, ami azt mondja: "we are the media". rajtunk múlik a szabadság. mi mind egyformán felelősek vagyunk. de valahogy ez is egy illúzió. mert én azt a fazont játszom, aki legfeljebb magával ért egyet és random módon lehülyézek embereket (akiket persze nem gondolok hülyének. azt sem tudom, hogy kicsodák. csak érdekel a reakciójuk. és ezek után szinte sohasem érvelnek racionálisan. mert ha csak azt mondom, hogy te semmirekellő, akkor ezek után nehéz higgadtnak maradni. a közélet tele van olyan diskurzusokkal, ahol az emberek meg akarják alázni egymást. és ez az egész egy horror. persze lehet mondani, hogy ez egy tanulási folyamat, aminek az elején járunk. de nem látom, hogy a magyar társadalom ez ügyben lépett volna valamit előre.

2014.06.12 14:16:09
@explanatus:
lehet mondani, hogy a megyerendszer hülyeség. nekem van egy budapest tervem. elég régen csináltam hobbiból. a fővárosi agglomerációt kapásból nagykerületekre (megyékre) osztottam. lakosságszámban nagyságrendileg akkorák, mint a vidékiek. van amihez a kerület kicsi és budapest túl nagy. mindennapos probléma ugye. a megye alkalmas arra, hogy városkörnyéket is szervesen bevonja a közigazgatásba. úgy, hogy a belső kerületek önállósága is megmarad. azért, mert abból lehet egy pest-buda megye. te kapásból azt gondolod, hogy a megye semmire sem jó. mert nem gondolsz semmit. nem fogunk vitázni. azért, mert nincs miről.

Mandiner blog
Nem nekünk van szükségünk az államra − Kivonuló középosztály XXXIII.
2014.06.11 12:31:00
A PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző…..
unionista (törölt)
2014.06.11 14:32:11
unionista (törölt)
2014.06.11 14:33:35
@WildBear:
nyilván a nyugdíjasok tehetnek arról, hogy az y generáció nem szül annyi gyereket és nem akar dolgozni. ugyan már.
nyilván a nyugdíjasok tehetnek arról, hogy az y generáció nem szül annyi gyereket és nem akar dolgozni. ugyan már.
unionista (törölt)
2014.06.12 10:07:14
@Exploiter:
nézd, ha te nem érted, hogy nem a szüleid, nagyszüleid (ha élnek) markolnak igazságtalanul túl sok pénzt, hanem simicska, nyerges, mészáros és a többiek, akkor menthetetlenül hülye vagy.

A szabadságunk leáldozása és maradékának féltése szerencsétlen módon összecsúszott egy multi belső szervezeti döntésével -- lehetne mondani száraz (gyáva?) média tónusban. Az ügy mindenesetre a cégek etikai kódexein és CSR (társadalmi felelősségvállalási) politikáján…..
unionista (törölt)
2014.06.08 17:25:06
@trev:
egyezzünk meg abban, hogy kölcsönösen idiótának tartjuk egymást. és kérlek ne mondd azt, hogy te nem tartasz hülyének, mert én annak tartalak. vagy végtelen gonosz vagy, nagyon ostoba. szóval te a leggyengébbet is úgy gyógyítanád, hogy kiküldenéd a napra maratont futni. és ha összeesik akkor azt, hogy ugye megmondtam, hogy nem versenyképes. szóval valójában ti vagytok a fasiszta pribékek. vagy egyszerűen buták vagytok. ezt innen nehéz eldönteni.

2014.06.08 20:10:02
unionista (törölt)
2014.06.08 21:33:58
A Deutsche Telekom - Magyar Telekom - Origo Zrt - Sáling Gergő kirúgása ügyben az utóbbi napokban számos elemzést, véleményt olvashattunk, indulatost és elemzőt is. Részünkről kevéssé foglalkoznánk azokkal, amelyek kizárólag a németek felelősségének kívánják beállítani a…..
unionista (törölt)
2014.06.08 18:55:03
unionista (törölt)
2014.06.08 19:09:07
@Blogger Géza:
úgy végeztek. merkel mama német-osztrák mintára nagykoalíciót szeretne. juncker a cdu és az spd közös jelöltje. a nemzeti front előretörése miatt ebben benne lennének a franciák is. csak a britek nem. ők egyre inkább kilépés pártiak.

2014.06.08 19:24:51
Egy régi, n.b. kommentelőm írt mailt, érdeklődve, hogy miért nem gyalázom a baloldalt is.
Itt válaszolok, hogy a létező ún. baloldal nem érdekel. (Amellett, hogy ezt viszont ilyen-olyan módon közérthetővé tettem már néhányszor.)
Tessenek végre megérteni, hogy a politikai…..
unionista (törölt)
2014.06.06 12:51:26
@kesztió:
a törzsi gondolkodást azért érzed kontraproduktívnak, mert valószínűleg nem több evolúciós ágból származol. viszonylag sok őssel rendelkezel. de egy kisebbséghez tartozol. a magyarok többsége feudális módon gondolkodik. ("ősmagyarok") a cigányok többségét első, másod, harmad unokatestvérházasságból eredő adják. ők még ma is "őscigányok". és a tömbben élő székelyek is ilyenek. az "ősszékelyek".
a natívok közéleti értelemben nem túl erősek. általában egy vezérre vágynak. lengessenek nekik valamilyen zászlót. "magyar magyarságunk". "székely székelységünk". "cigány cigányságunk". ezekkel nagyon könnyen behülyítik őket a politikusok. de ez éppenséggel lehet produktív és kontraproduktív is. attól függően, hogy mennyire átgondolt elképzelések állnak.

2014.06.06 13:43:41
@kesztió:
ezt értem, de a skandinávok ezt a mentalitást magukban hordozzák. ez a szemlélet a proto-európai törzsi gondolkodásból fakad. vélhetően erre a nagyon erősen humanista gondolkodásra volt szükség ahhoz, hogy a kegyetlen északi klímát túléljék. nem arról van szó, hogy az őssvédekbe sikeresen belenevelik a toleranciát. hanem jelentős részben úgy születnek, hogy számukra ez evidencia. de ha túlságosan összekeverednek, akkor elvesztik ezt a tulajdonságukat. de az igazi "ősfinnek" eredendően annyira nem toleránsak. de azért erősen hat rájuk a skandináv protoeurópai gondolkodás. és ezt tőlük eltanulják.
abban nincs köztünk vita, hogy ezt itt is el kellene sajátítani. de kelet-indoeurópai, őseurázsiai és balkáni gondolkodást errefelé nem lehet kiiktatni. ez eredendően nem filosz, hanem biosz. szóval nem a feudális gondolkodást, vagy nemzetieskedést kell felülírni a toleranciával. úgy, mintha az valamilyen "meghaladás" lenne. hanem egyszerűen ki kell egészíteni.

2014.06.06 18:33:45
@kesztió:
az y-generáció legalább annyira előítéletes, mint az azt megelőző. szerintem ezek a rossz beidegződések úgy jönnek létre, hogy elnyomják a kódolt közéleti viselkedési normákat. például elfojtják a nacionalizmust. kik az okai ennek? a zsidók! ők okozzák a nemzet vesztét. és az emberek az érzelmeiktől vezérelve visszavágnak. erre a válasz az, hogy a nacionalizmus minimum verbális agresszióval jár. azt még inkább el kell folytatni. és elkezdődik egy adok-kapok. amiből nyugaton a liberálisok kerülnek ki győztesen. de keleten a nacionalisták. és ebből jön a nyugat ellenesség.
értem persze a konzervatív-liberális értelmiséget. a 20. századi nagy háborúkban brutális tapasztalat van arról, hogy mi történik ha a nemzetieskedés túlterjeng és agresszióval párosul. csakhogy az agressziót kell nagyon keményen tiltani és nem a nemzeti érzületet.

Nem lehet fotelből, ágyból párnák közt, klubok asztalai mellől elküldeni a versenyképtelen társadalmat bebetonozó Fideszt, ahogy nem lehet megelőzni a porlepte, korrupt, minden sarkon fogadkozó, de teljesen inkompetens baloldali pártok visszatérését sem!
Az állami önkény a…..
unionista (törölt)
2014.06.06 12:56:04
Tienanmen tér. Ma huszonöt éve...
unionista (törölt)
2014.06.05 23:25:37
@maxval a gondolkodó birca:
azóta amióta kínát mérnökök vezetik. a tervezett gazdaság a hongkong mintájára szerveződő viszonylagos független nagyvárosok kombinációja elég hatékonynak tűnik.
azóta amióta kínát mérnökök vezetik. a tervezett gazdaság a hongkong mintájára szerveződő viszonylagos független nagyvárosok kombinációja elég hatékonynak tűnik.
unionista (törölt)
2014.06.05 22:39:39
@ericghar:
ezt elvben közmegelégedésre meg tudják oldani. feltéve, hogy a fideszben kicsit is értenek hozzá. ha mondjuk az mtv feltolna a youtube csatornára az archívumot, akkor ezekhez ugye google reklámok kötődnének. aminek a bevétele megoszlik a tartalom előállítója (a magyar állam) és a szolgáltató (a google) között. tehát a google fizetne a magyar államnak. megvalósulna a reklámadó. voila. lehet pezsgőt bontani.
a facebook esetén nincs ilyen bevételmegosztás. de lehet családi emlékezet programot indítani a fotómegosztón. vagy mondjuk régi városi fotókat feltölteni facebook csoportokra. a reklámadó helyett kvázi szolgáltatásokat nyújtanak.
szóval ezt meg tudják oldani. másik kérdés, hogy valószínűleg nem fogják. de jó lenne.

Örülünk a Telekom és a magyar kormány barátságának, pont annyira, amennyire a korábbi elhidegülésének örültünk, mert bármit tesznek, világos belőle, hogy a Kapcsolat szoros. Ha netán a kedves fogyasztó eddig azt hitte volna, hogy minden piacon ő az úr, most kb. egy pillanat…..
unionista (törölt)
2014.06.05 22:10:15
@HaFr:
a szocializmusban a népek viszonylagos egyenlőségben (egyenlő viszonyok között) élnek. ez a lényege. nem egyszerűen jogegyenlőség van. ez nem egy jog (jobb=rights) oldali elképzelés. a társadalom biztosítás nyújt neked humán alapellátást. magyarul egyenlő módon támogatja a munkahelyeket, és a munkanélkülieket segélyezi. a szocializmus a gyermekeknek esélyegyenlőséget biztosít. ami úgy valósul meg, hogy a kötelező közoktatáson túl van valamilyen intézményes gyermekjólét. adnak krémtúrót az iskolában. és a szegény gyerekek annak örülnek, hogy mazsolás. évente egyszer a szegény gyerekek is beleszaladhatnak a balatonba. kapnak vajas kalácsot és kakaót. nagyjából ez az elképzelés. és ezt kádár rendszer tulajdonképpen meg is valósította.
a probléma azzal volt, hogy a gazdaságot és a kultúrát a párt irányította. egyébként még az utóbbit el lehetett volna viselni. mivel az mszmp több platformos volt. és karácsonykor simán szólt az ave maria. a késő kádár kor népnevelésben, közművelődésben messze meghaladta a jelenlegi alakulatot. a probléma a gazdaság irányításával volt.
és ezért szeretik bevenni a liberálisokat. de ez a koalíció recesszióban szétesik. a liberálisok szeretik azt hinni, hogy nincs ingyen ebéd. természetesen van. mert a tőkejövedelmek "csak úgy" keletkeznek. és azt megadóztatva a költségvetésnek "csak úgy" lesz bevétele. ezt használja ki orbán viktor. ezzel nyerte meg a választásokat.

Az Orbán-kormány gyorsan helyretette mindazokat, akik valamiféle konszolidációt megnyugvást vártak a permanens szabadságharc utáni második ciklustól. Pedig ismerhették a programot: csakafidesz. A programjához, ahogy az elmúltnégyévben, úgy a következőben is szigorúan ragaszkodik…..
unionista (törölt)
2014.06.05 15:26:02
unionista (törölt)
2014.06.05 18:07:46
unionista (törölt)
2014.06.05 18:13:28
@HToma:
van egy ilyen formáció. az együtt. azt nem tudom, hogy feloszlottak, vagy csak a frontember lépett le/ki/hátra.

Azokon túl, amikről a legutóbbi posztban írtam (Szabadság téri emlékmű, az önkormányzati választási törvény Budapestet érintő átalakítása, a kommentelésre vonatkozó AB-döntés, a civilszervezetek és a velük kapcsolatban álló személyek listázása, a reklámadó és…..
unionista (törölt)
2014.06.04 14:01:15
@ParaZita2:
ne viccelj már. ezt azt jelenti, hogy független a polgármester és a képviselőtestület is. lehet tóth józsef a polgármester angyalföldön de ezzel egyidőben nem lehet párttag. és ugyanígy pokorni a xii kerületben. hogy jön ehhez a vízum. egyszerűen nem párttitkárok vezetik a városokat. és látszik, hogy ez mennyire nem aktuális. a nép a hozzád hasonló fazonokból áll. akik képtelenek elképzelni azt, hogy nem a lakosság nem egy párttól lesz polgárosodott. hanem attól, hogy megszervezi saját magát. mégpedig klasszikus liberális eszközökkel. a városokban és a városkörnyéken. szóval ez egyelőre esélytelen. de nem lesz másik út. csak az, hogy a külföld megbuktatja a kormányt. orbán magától átül a sándor palotába. onnantól kezdve irányíthatatlanná válik a "gyorsnaszád".

2014.06.04 14:54:58
@ParaZita2:
egyáltalán nem gondolom, hogy ez mostanában időszerű. csak azt, hogy ez egyelten lehetőség. de nem mostanában.
egyáltalán nem gondolom, hogy ez mostanában időszerű. csak azt, hogy ez egyelten lehetőség. de nem mostanában.
unionista (törölt)
2014.06.05 12:51:24
@nyünyüge:
rendben. hálózati operátor és rendszerintegrátor. na most akkor ehhez mégis hogy kapcsolódik egy médiaportfolió. legfeljebb úgy, hogy telekom mobil internet és kábelszolgáltatást is végez. de egy távközlési vállalatnak az esetleges média üzletágát mégis csak érdemes leválasztania. ha pedig veszteséges, akkor felszámolni (iwiw), vagy eladni (előbb-utóbb nyilván ez lesz az origo sorsa).
ha én a fideszben ülnék, akkor többek között az origo-index-startlap egyesítésén munkálkodnék. a miniszterelnökség rendelkezik azzal a politikai felhatalmazással és pénztőkével, amivel ezt végre is tudja hajtani. a telekom megrendeléseket kapott, az index tulajdonosa takarékbankot. a sanoma kivonulófélben van. őket is támadták rendesen. szabó györgy ügy. ha az internetes portálok egyesítése sikeres lesz, akkor a fidesz minden eddiginél nagyobb médiafölénnyel rendelkezhet. egy komplett médiabirodalommal. mert ugye ott vannak az óriásplakátok, az ingyenes nyomtatott napilapok. a nagyobb reklámfelületeket a közlekedési vállalatok és a sportklubok biztosíthatnak. de ezek is pártirányítás alatt állnak. az egyébként nyilvánvalóan tisztességtelen bónuszok megszüntetésével kiiktatják a külföldi médiaügynökségeket. ezzel szemben az atv-népszava-klubrádió vonal áll.
a radikális liberálisok (hvg, 444, gawker) ettől nyilván próbálnak majd távolodni. az "elhajló" mérsékelt konzervatívok pedig ehhez közelítenek. ezen kívül ott lesz a youtube és a facebook. kalózárdiók, ustream.tv. de ezekkel legfeljebb városokat lehet majd visszafoglalni. a politikai pártok szakértői másodvonala (amelyik ott marad a kiüresedő önkormányzatokban) és a független értelmiség kapcsolódhat össze a helyhatóságokban. helyi szinten nyerhetik meg a csalódott jobboldali választókat. de ez valószínűleg egy hosszabb folyamat lesz.
a kormányt a külföld fogja megbuktatni. amikor úgy gondolják, hogy a szocialisták többsége biztosított. és az együtt kormányképes.

Szokva vagyunk már ahhoz, hogy a kormány szemhatára Lehel vezértől a 23. század végéig terjed, amire minden oka megvan, hiszen számosan vannak benne elismert történészek és futurológusok, leginkább two-in-one. A fő Two-In-One egyik kezével kiosztja a Holokausztért viselendő…..
unionista (törölt)
2014.06.05 10:46:51
@kesztió:
nemzetállamról akkor lehet beszélni ha az állam (a társadalom) és a nemzet egybeesik. de ez nem esik egybe. a magyar társadalomhoz a határ mentén élő magyarokat lehet integrálni. a felvidékieket, a kárpátaljaiakat, a partiumban élőket (ha magyarországhoz akarnak integrálódni) és a vajdaságiakat. belső-erdélyben élők sohasem voltak voltak a magyar társadalom részei. azért, mert erdély önálló államisággal rendelkezett, most pedig románia része. a székelyek soha nem voltak, és valószínűleg sohasem lesznek részei a magyar társadalomnak. de szimbolikusan tartozhatnak a magyar nemzethez, ha akarnak. attól függetlenül, hogy az bizonyosan az ősmagyartól eltérő eredet. másik nép. de a cigányok vagy a zsidók is lehetnek részei a magyar nemzetnek. és mivel szolidáris tömbben élnek a többségi magyarokkal ezért magyar társadalom részei. a székelyek viszont különálló tömb.
most az szerintem egy vicc, hogy a székelyek a saját szórványuktól el akarnak különülni. mert a székelyföld területi autonómiája ezt is jelenti. de ez már az ő dolguk. ezt nekem magyarként nem kell támogatni. de ellenezni sem ellenezhetem. oldják meg.

Csodálatos beszélgetésre bukkantunk a Sportklubon, egészen pontosan a Dodzsem május 9-i adásában. A két műsorvezető, Czollner Gyula és Balogh Tamás, ahogy az lenni szokott, különböző sporttémákról "ütköztette a véleményét". Az egyik téma az volt, hogy Franciaországban…..
unionista (törölt)
2014.06.05 07:54:27
Szabadság téri emlékmű, az önkormányzati választási törvény Budapestet érintő átalakítása, a kommentelésre vonatkozó AB-döntés, a civilszervezetek és a velük kapcsolatban álló személyek listázása, reklámadó, választási ajánlóíveken szereplő nevek eltitkolása, ma…..
unionista (törölt)
2014.06.03 20:28:52
@panelburzsuj:
kimentek a patrióták emberek tüntetni a sajtószabadság mellett. a hazafiak. 300-500 ember gyűlt össze. az elég kevés. nem értik, hogy előbb lokálpatriótának kell lenni. kirúgják az origo szerkesztőjét. (ha itt liberális demokrácia lenne és nem ortodox liberalizmus. a fővárost kulturálisan nem a zsidók vezetnék, hanem indoeurópiak (és ez nem antiszemitizmus, hanem primitív módon sztereotipizálva leírom az etnikai karaktert), akkor a független főpolgármestert azt mondaná: oké. ezt a sáling gergelyt vagy kit felvesszük a sajtóközpontba. ha az origo szerkesztősége eleve a főváros által épített (budapest résztulajdonban levő) sajtópalotában működne, akkor az egész stáb kiléphetne. mert a független főváros azt mondja, hogy tőlük startup cégként egy ideig nem kér bérleti díjat. budapest elemi érdeke, hogy legyen kiterjedt médiaipara.
de úgy egyébként az emberek többségét nem fogja érdekelni sálinger gergely. errefelé úgy rúgják ki az embereket az éjszakai műszakból, hogy szólnak neki reggel hatkor, várja meg a nyolc órás irodistát. ő majd a kezébe adja a felmondólevelet. viszlát. nem feltétlen dolgozott rosszul, hanem a cégvezetőnek akkor lehet magasabb a prémiuma ha egy embert kirúgnak. és pont egy ember éves bére hiányzik egy luxus kocsihoz vagy a kecóhoz a villanegyedben. akkor tönkre tesznek egy családot. esetleg nem tudják fizetni a devizahitelüket. két vagy három gyerek életét szétzúzzák. és nem érdekli őket. az üzletek és az üzemek tele vannak ilyen idióta közép és felsővezetőkkel.
például ezt is csak úgy lehet megállítani ha a tulajdonosi struktúra összetettebbé válik. és tulajdonosként belép a város. és mellette beléphet a munkavállalói résztulajdon. mondjuk egy tized erejéig. résztulajdont kapnak a beszállítók. ha a tulajdonosi szerkezet elég összetett ahhoz, akkor lehet jól működő vállalatokat csinálni úgy, hogy azok a közjót is szolgálják. a sok lokálpatriótia akcióból szerveződhet hazafiság. klasszikus liberalizmus kell. polgári platform. a zsidóságot úgy lehet bevonni, hogy a városok globális versenyébe gondolkozzanak. és ne az egyénekében. tehát ez egy kölcsönös tanulási folyamat. az evolúciós ágak átmeneti összekapcsolása. mert persze lehet, hogy nem ez a kombináció lesz a sikeres. azzal együtt, hogy szerintem mégis csak.

2014.06.03 20:51:25
@HaFr:
nem lehet minőségi tartalomszolgáltatást elvárni csak direkt előfizetéssel. a lakosság adja az árbevétel egy részét. persze lehet valami ingyenes próba változat. és ahhoz jön vállalatok oldaláról a reklám. ezt az üzleti modellt egyelőre nem nagyon tudta megcsinálni csak a számítógépes játékipar. murdoch sem nagyon tudta fizetőssé tenni az online napilapjait. a piacvezető médiavállalatoknak nincs másik lehetősége feltéve, hogy függetlenek akarnak maradni. (egyénileg írhatod a posztokat, de felteszem, hogy nem ebből akarsz megélni.)
az origo úgy lehet független, hogy 1 millió 1 eurós éves előfizetést szerez. és ebből lehet évi 10 euró. mert még előfizetek a táfelspicc receptjeire, a quart zenekritikájára. vagy az átlátszó tényfeltáró elemzéseire. persze ehhez a nézők multimédia tartalmat várnak el. csak ehhez egyelőre kevés a okostelefon, okos táblagép, okostévé. de ez lesz az irány. és lehet, hogy ehhez az is kell, hogy orbán/lázár kirúgat egy rakás újságírót.

2014.06.04 12:16:12
@Shenpen:
ez az egész elvben úgy lenne költséghatékony ha az rtl csoportnak többnemzetiségű műsorai lennének. tehát gyártanak valamilyen szappanoperát. és abban esetleg vannak magyar vagy horvát színészek. és szinkronizálják. és abból nagyjából egy fekete erdei klinika jönne ki birkman (sic) professzorral. azaz nem kell "nemzeti" rtl. külfölditől a multikulturalitást kell elvárni kapásból. csakhogy ez nem érdekük a magyarországi produkciós irodáknak. mert ők azt látják, hogy bármilyen fost el lehet adni. és amit nem fogad el az rtl, az mehet a mtv szórakoztató műsoraiba. engem nem zavar, hogy kirakják ezeket. úgy vagyok vele, hogy bárcsak sikerülne. az teljesen rendben lenne ha origót is lenyomnák, mint a bélyeget. külföldi tulajdon esetén többnemzetiségi napilapokra van szükség. hazai pályán pedig helyi lapokra. amit nem érdekel csak és kizárólag egy adott tájegység kultúrája. pl. "dunántúl", vagy "alföld". csakhogy itt állami támogatással a nemzeti/szociális szintet próbálja mindenki elfoglalni.
a "zsidók" (és ez most itt végtelen leegyszerűsítés) a közéletből minden eleméből össztársadalmi kérdést kreálnak. a "cigányok" pedig "magyar" ügyet. ők állnak szembe európával. szóval amit orbán viktor képvisel az nem az autentikus paraszti kultúra. hanem a cigányoké. az, hogy koszos rózsaszín kanapéra kiülteti a nagycsaládot. és gumicsizmában mondja a kamerába, hogy "hej, micsoda nagy disznó, hozzad a nagy kést". úgy vezényli az árvizet, mint egy kubikos cigány. de ez részemről nem rasszizmus. ezzel a cigányokat lehet hülyíteni. a cigány közösségeket össze lehet ezekkel a nagyot mondásokkal tartani. de a többségi magyarokat ez megosztja. ahogyan a zsidó kultúra is. még egyszer: nagyon nagy leegyszerűsítésekkel.

Urbanista
Már vésik Orbán nevét a Tisza-szobor oldalára. Újabb hatalmas bronzalakok érkeztek a Kossuth térre - FRISSÍTVE
2014.06.03 18:31:23
Jó, oké tisztázzuk az elején, hogy aljas voltam a címadással, bár egy szót sem hazudtam. Tényleg Orbán nevét vésték épp a Tisza-emlékmű kőtáblájára hétfő délelőtt, mikor ott jártam, de nem a miniszterelnökét, hanem Orbán Antalét. Ő volt ugyanis a Tisza-emlékmű…..
unionista (törölt)
2014.06.04 00:50:29
unionista (törölt)
2014.06.04 08:50:01
Fent és lent - gátlástalan patriotizmus
Tiltakozás az Origo főszerkesztőjének eltávolítása miatt
2014.06.03 14:50:19
Sáling Gergőt ma homályos körülmények között eltávolították az Origo éléről. A távozása mögött a legvalószínűbb, hogy politikai okok, illetve a Lázár Jánossal kapcsolatos tényfeltáró cikkek állnak.Az aláíró blogok mélyen elítélik újságírók politikai okok miatt…..
unionista (törölt)
2014.06.03 21:12:51
Ahogy pár napja napvilágot látott, a Fidesz újra elővette a reklámadó tervét. Az egyéni képviselői indítványok előző ciklusból megismert szép hagyományának megfelelve ezúttal L. Simon László vállalta magára a jogszabályalkotás fáradságos, ámde szép feladatát.
A…..
unionista (törölt)
2014.06.03 14:28:08
@Holger Hartland:
miért ne lehetne a helyén bármi új. a kormány beszántja az origót (ez nyilvánvaló), be fogja szántani az indexet (ez is nyilvánvaló). nem feltétlen probléma az, hogy ledúrják a terepet.

A Polgári Konzervatív Pártot a napokban jegyezték be jogerősen, és indulni fogunk az önkormányzati választásokon mindenütt, ahol elégséges erőt tudunk kiállítani, várhatóan egyelőre a tízezer fő fölötti településeken. Önkormányzatiság gyakorlatilag nem létezik…..
unionista (törölt)
2014.05.31 21:41:38
@panelburzsuj:
a fidesz elképzelése az, hogy a nemzeti kormány (miniszterelnökség) és a megyei-járási kormányhivatalok vezetik az országot. ezt a rendszert legitimáltatják a néppel. és ahhoz, hogy ez a rendszer hatékonyan tudjon működni fel kell számolni parlamentarizmust és az önkormányzatiságot. a községek, falvak önállóságát is. mert egész egyszerűen nem látják át, hogy mi van kispaládon. azt alárendelik a fehérgyarmati járási kormányhivatalnak. magát a fehérgyarmati önkormányzatot is. de annak még van egy országgyűlési képviselője is. szóval ezeken a szinteken megy majd a meccs.

2014.05.31 21:44:17
unionista (törölt)
2014.05.31 22:19:57
@panelburzsuj:
nehéz lesz a rendszert ennyire központosítva működtetni. de a fővárost leszámítva ez a nemzet->megye->járás modell illeszkedik a magyar néplélekhez leginkább. ezt kell majd demokratizálni. ami szintén nem lesz egyszerű feladat ha a főváros nem akar függetlenedni.

A legegyszerűbb itt válaszolnom a Majtényi László vezette intézet vitaindítójára, annál is inkább, mert az ÉS -- ahol az írás megjelent -- egy ideje nem közöl. (Csak úgy mondom, a nyílt párbeszéd barátainak, nehogy azt higgyék, minden annyira nyílt a baloldalon. Pedig a…..
unionista (törölt)
2014.05.31 16:04:00
@panelburzsuj:
nem ért oda a crawler. a blog.hu rangja 6/10, az ekint.hu rangja 0/10 a google tetű szemében.
nem ért oda a crawler. a blog.hu rangja 6/10, az ekint.hu rangja 0/10 a google tetű szemében.
unionista (törölt)
2014.05.31 16:33:55
@panelburzsuj:
nem is tudom mikor olvastam utoljára és-t. egy előző munkahelyemen volt egy szélsőbalos gyerek. nála volt mindig. talán akkor.
nem is tudom mikor olvastam utoljára és-t. egy előző munkahelyemen volt egy szélsőbalos gyerek. nála volt mindig. talán akkor.
unionista (törölt)
2014.05.31 17:48:40
@panelburzsuj:
nekem reáliskoláim vannak. '89-ben kömal-t olvastam. de ott voltam az első országos fidesz nagytáborban. csak a fidesz nem volt ott.
bementünk a mezon-ba megkérdezni, hogy a balaton környékén hol lenne olcsó szállás. (mezon='maison'. így hívták a késő kádárkori ifjúsági irodát.) azt mondták, menjetek inkább agárdra, az első országos fidesz nagytáborba. jelképes összeget kell fizetni a kempingért, és a velencei-tó környékén bárhová ingyen mehettek. úgy is volt. ingyen strand, koncert, klubok. sehol sem kellett belépőt fizetni. de politikai rendezvények nem voltak. vagy legalábbis nekem nem tűnt fel.

Egy politikus, Karácsony Gergely, és egy újságíró, Dési János, hamar elővették a baloldal már többször belengetett nehézfegyverét, a választási bojkottot, a készülő budapesti önkormányzati választási törvény kapcsán.
Nagyon érdekesnek találom, ahogy a pártos…..
unionista (törölt)
2014.05.31 13:57:13
unionista (törölt)
2014.05.31 14:53:49
Nagyjából a 19. század végével -- a dekrisztianizáció eluralkodásával és a tömegtársadalom fölemelkedésével -- a szabadság elveszítette támaszát a világban. Egy időben azzal, hogy a szabadság jogintézményei megindultak a kiteljesedés útján, a szabadság erkölcsi…..
unionista (törölt)
2014.05.30 16:34:23
@Lexa56:
tehát van az egyén. ami 1 ember. és a csoport a társadalom. ami esetünkben 10,000,000 ember. csak ezeknek lehet szabadsága. olyan nem lehet, hogy egy város szabad. vagy egy megye szuverén. vagy egy régió autonóm. egy vidéki nagyközség, vagy városias kis közösség nem lehet szabad. csak 1 és 10,000,000. szerencsére nem kínában élünk, mert akkor több, mint 1,000,000,000 ember tömeges megváltásában kellene hinni. ha az egyénben már annyira nem lehet ebben az elembertelenedett világban.

Atzél Mária írása
Van az úgy, hogy az ember nem választ: megtörténnek vele dolgok. Engem nem érdekelt, mit él át egy olyan ember, aki rádöbben arra, hogy azonos nemű emberbe szeretett bele. De kétszer is akaratlan tanúja lettem.
Két, teljesen átlagos emberről van szó.…..
unionista (törölt)
2014.05.30 13:57:32
@Gadget:
a probléma, hogy a társadalom ez ügyben sem tud egyszerre fejlődni. mert van akinek az is sok, hogy két egynemű meg akarja fogni a kezét. és azt mondja: a négy fal között legyél homoszexuális, azon kívül viselkedjél rendesen. pont. és sajnos ezt tolerálni kell. én értem, hogy téged ezért veszteség ér. a homofóbnak ez nem nyereség. összesen ez húzza lefelé a társadalmat. de ez azért nem teljesen igaz.
azért, mert vannak gyerekek akik aszexuálisnak születnek. és a kamaszkorban rögzült viselkedési minták nemi identitást. és sokan gondolják azt, hogy ezek a gyerekek semmi esetre se legyenek melegek. a négy fal közé szorítás racionális érv egészen addig, amíg a népesség nem növekszik. 80 óta csökkent 1 millióval. erről nem a melegek tehetnek. de az össztársadalmi probléma. és nem az, hogy te mondhatod meg a párod keresztnevét a munkahelyen.
itt van egy üzem, ahol konzerv kukoricát gyártanak. asszonyok állnak egy gépsor mellett. a sterilező túlnyomás mellett 130 fokon működik. ha felvesznek egy fiatal lányt, vagy asszonyt, akkor az első héten jó eséllyel maga alá vizel, mert olyan hőségben és gőzben gyártják a kukoricát. de kénytelen vállalni az állást (szó szerint állni kell), szezonban 12 órás műszakot (egyszerre érik le az a kibaszott kukorica). kénytelen ezt vállalni, mert gyerekét iskoláznia kell. tudom, miért vállalta? azért, mert heteroszexuális. így született. mit csináljon. öljük meg a nőket, mert gyermeket szülnek? vagy mi legyen. szóval nem fogjátok fel, hogy az, hogy te az irodában nem mondhatod meg, hogy ki a barátod. az nem egy össztársadalmi probléma. jó lenne ha már csak ezt kellene megoldani.

2014.05.30 15:24:18
„Kedves Kommentelők! Mielőtt szabadjára eresztik indulataikat a poszthoz való hozzászólásnál, kérem gondoljanak arra, hogy emiatt mi üthetjük meg a bokánkat! Megértésükben és egyetértésükben bízunk! Mandiner szerkesztőség”. Akár ezzel a szöveggel is indíthatnánk…..
unionista (törölt)
2014.05.29 23:07:53
@Robinzon Kurzor:
magyarországon az online kiadványok piaci értékét alapvetően a lapletöltéssel és az egyedi látogatószámmal mérik. az egyedi látogató szám úgy van kitalálva, hogy ha egy letöltés után legalább 30 perccel később megint letöltöd az oldalt, akkor új olvasónak számítasz. a komment folyam arra van kitalálva, hogy ezeket a számlálókat pörgesse. ez a célja. semmi egyéb. szóval nehogy azt hidd, hogy akármelyik nagyobb lapnál a kommenteket a szerzők, vagy a szerkesztők olvassák. őket elsődlegesen nem az olvasók visszajelzései érdeklik, hanem az, hogy mennyit mutatnak a számlálók. és ez a másodlagos forgalom sokszor többszörösen meghaladja azt, amit a cikk eredetileg produkált.
az ab célja az, hogy a véleménynyilvánítást zárt fórumokba és magánbeszélgetésekbe terelje. ők azt írják, hogy a blogszféra és a facebook ilyen. azt csak egy zárt kör (regisztrált felhasználók, ismerősök) olvashatják. de ez egy hülyeség. az alkotmánybírák valószínűleg nem láttak még ilyet. ha az ab határozatot komolyan vesszük, akkor ez egy exlex állapot. de senki sem veszi komolyan, mert nem érdeke.

2014.05.29 23:27:35
@Blogger Géza:
géza, csak szólok, hogy vannak hozzád hasonlók, akik ezért fizetést kapnak. lehet, hogy te nem. mert te ingyen véded foggal-körömmel a kormányt. de akkor egy lúzer vagy. mert akik egy irányba húznak azok bizony többségében pártok alkalmazottai.

2014.05.29 23:44:23
@bbjnick:
na jó, de nyilván tudod, hogy ezt nem lehet így meghatározni. a liberálisok azért jutottak el odáig, hogy a véleménynyilvánítással kapcsolatban ne legyenek különösebb szabályok. a konzervatívoknak azt kellene mondani, hogy a komoly közlésnek szánt kritikákat és a kocsmai beszélgetéshez hasonló komment vitákat válasszuk külön.
ha valaki beírja, hogy "X étterem egy fos. ne menjetek oda. egyszer voltunk barátnőmmel. utána napokig hányt. még most is ideges vok ez miatt". akkor ezt ne vegyük komolyan. ne kezdjük el filózni, hogy ez most az étterem jó hírnevének megsértése, vagy sem. engedjük meg, hogy ezeket az emberek leírják. csak ezek a vélemények ne üzleti céllal működtetett honlapokra kerüljenek, hanem reklámoktól mentes fórumokra. és ha én komoly étteremkritikát akarok, akkor nyilván nem azt fogom elolvasni. a megoldás nem a korlátozás, hanem a korlátozva szétválasztás.

2014. május 27-én Gyenes Levente polgármester gondoskodott róla, hogy Gyömrő a gyáva meghunyászkodás szimbólumaként kerüljön be az országos hírekbe. A Gyömrő 2000 Kör színeiben megválasztott elöljáró példátlan szolgalelkűségről tanúbizonyságot téve kezdeményezte, hogy…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
szóval az is kérdés, hogy van-e egyáltalán országos megoldás. lehet, hogy nincs jelentősége a domináns eredetnek, de ez a térkép elég sok mindent megmagyaráz.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/4d/Haplogroups_europe.png
a norvég olajbányászok rokonok az oroszokkal. itt stadtoil, ott gazprom. hasonló üzleti modellek. a norvég társadalomban jelen van az angolszász és a skandináv vonalvezetés. és ettől az orosznál lényegesen humánusabb és sokkal kevésbé oligarchikus. ez a térkép megmagyarázza, hogy miért működött a közös piac, és miért nem működik az európai unió. kirajzolódik az olasz észak-dél ellentét. vagy jól látni, hogy a moszlim törökök részben rokonok a zsidókkal. nem is támadnak izraelre. az arab ligának sem tagjai. akik egyébként frankón elnyomják a fekete-afrikaiakat.
van egy közép-kelet európai iparos nemzetség. csehország-morvaország-szilézia-szlovákia valamint kis-lengyelország területén. krakkó környékétől benyúlik varsóig. pomerániában az egykori porosz területeken működhet a "elnyomott" kultúra. legfeljebb majd időnként fellázadnak a gdanski hajógyárban magasabb bért követelve. de őket simán elnyomhatják a németek. nyitva van a pálya. és egyébként látszik, hogy ez az iparos nemzetség benyúlik a kisalföldre. győrben és székesfehérváron ott van ez a vonal. de ezen túl ez a társadalom dominánsan "oroszos". és itt ausztriának nincs olyan gazdasági ereje, hogy gyarmatosítsa az országot. ha a románok és a szerbek szabadon járhatnak, akkor balkanizálódás fenyeget. őseurázsiai székelyek nem rokonok. a nyelv közös. szóval ők egy különálló nemzetség. az "összetartozás" nekik csak az anyagiak miatt fontos. mint ahogyan nekünk is az unió.
szóval akkor oligarchikus orosz modellt vegyük át? csakhogy ehhez nincsenek kiterjedt olaj és gázmezők. nekem úgy tűnik, hogy országos megoldás nincs. és innentől kezdve szerintem a megyei közigazgatást és budapest önállóságát kellene erőltetni. azért, mert mondjuk bécs még éppen el tudja nyomni budapestet úgy, hogy a polgárság jól érezze magát. közben lehet ütni az asztalt, hogy eb ura fakó. és játszani ezt az operettkatonásat. de a vidéket nem lehet "egyben" tartani. hanem a szuverén megyék kellenek. és kisebb egységekben kell ezeket "kolonizálni". ahogy a németek bevonultak a kiskunságra, lehetne mondjuk borsod british borough. azt mondani miskolcon, hogy legyetek "mini manchester". a britek kapnak egy megyét. vagy debrecen helvét "kantonná" válik. és így működhet az "elnyomott" kultúra. ennek hiányában pedig "kiskirályságok". nekem úgy tűnik, hogy nincs jobb. és országosan meg mondjuk, hogy micsoda nagy magyarország ez. mert vizilabdában is mi vagyunk a császárok és magyar lányok a legszebbek. szóval ezt az elnyomó-elnyomott kettősséget a country-county páros oldhatja fel. a független budapest pedig lehet egy németbarát, zsidóbarát főváros, mint rendesen. valamennyi pénzt fizet a kincstárnak a szolidaritási alapba és ezen túl szabadon gazdálkodik. budapest stadtstaat. persze ez nem holnap lesz. de mi más lehetne?